Ahogy belépsz a majd négy méter magas, sötétbarna, fazettás ajtón, egy tágas, szinte már csarnokszerű helyiségben találod magad, melynek jellegzetes, csak a könyvtárakra jellemző atmoszféráját már első pillanatban érzed.
A padló fa burkolatát kissé kopott, bordó szőnyeg takarja, mely a küszöbtől indul, és keskeny utat szab a könyvtárosi pult felé. Ahogy elindulsz, jobbodon egy kisebb kiszögellésben felfedezhetsz néhány fogast és polcot, ahová a kabátodat, vagy azokat csomagodat teheted, melyek túl nagyok ahhoz, hogy bevidd őket a könyvtárba. Található még itt néhány szekrény az értékesebb holmik számára. Az ajtótól néhány méterre találsz egy bástyaként álló, sötétbarna, faburkolatú pultot, mely mögött ott ül az iskola könyvtárosa katalóguscédulák, pennák és egyéb iratok és irodai eszközök kavalkádjában, melyet a jelek szerint csak ő lát át. Noha a könyvtáros jellemzően elfoglalt, arra mindig szakít időt, hogy segítségére legyen a hozzá fordulóknak, illetve hogy fenntartsa a könyvtár rendjét. A könyvtárosi pult mögött, az előtérben található még néhány bőrfotel, melyek egy kisebb asztalt vesznek körbe.
Az olvasótérbe egy sárgarézből készült kapun juthatsz, melyet megbűvöltek, hogy figyelmeztesse a könyvtárost, ha esetleg valaki ki akar csempészni egy-egy könyvet. A kapun lévő bűbájok folyamatos fejlesztés alatt állnak, így mindig változik, mire érzékenyek éppen. Előfordult már, hogy a bevinni készült ételre is riasztottak, volt már, hogy meghibásodás miatt sikerült kölcsönzés nélkül elvinnie könyvet egy szerencsés hallgatónak.
Az olvasótérben a bejárati ajtóra merőlegesen számos hosszú polc húzódik a könyvtár hátulja felé, melyek mindegyike címkét visel, mely tájékoztatja az olvasni vágyókat, hogy milyen témát találnak az adott polcon. A könyvtárat lezáró fal nagy részét magas, festett ólomüveges ablakok foglalják el, melyek bizonyos fényviszonyok között azt a benyomást kelthetik, hogy az ide látogató egy gótikus templomban jár. Az ablakok előtt néhány székekkel körülvett, széles asztal szolgál olvasóhelyül azoknak, akik csak néhány információt szeretnének megtudni anélkül, hogy kikölcsönöznének bármit is.
Állítólag mindez a könyvtárnak csupán a mindenki által látogatható része, és van valahol egy csapóajtó, amin keresztül egy pincehelyiségbe lehet jutni, ahol olyan könyveket talál az ember, melyek nem feltétlenül valók kezdő mágustanoncok kezébe. Ez a csapóajtó a könyvtáron belül mindig vándorol, és csak a beavatottak ismerik megtalálásának titkát, illetve azt, hogy milyen védőbűbájokra kell figyelniük odalent.
A zárolt részlegbe csak Mesélő által vezetett játékokban lehet lejutni!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=580308#post580308][b]Dr. Köröndi Árpád - 2016.03.29. 19:55[/b][/url]

Kellemes hangulatban üldögélt a könyvtár egyik székén, fenekének egzakt pozícióját gondosan megválasztva, hogy véletlenül se nehezedjen túl nagy súly az ülőalkalmatosság egyik oldalára, nehogy esetleg felboruljon.  Orra előtt könyv hevert, melyben semmi meglepő nem volt – annál inkább figyelemreméltó volt azonban az a tény, hogy szépirodalmat olvasott, s mindezt a könyvtárban tette. Ami azt illeti, még a Levita háza táján is kevesen voltak, akik így képzelték el egy bagolyköves diák ideális szabadidejét, de hát stréberéknél ez egyáltalán nem olyan meglepő. Lábát komótosan nyugtatta a vele szemközti széken, úgysem túl valószínű, hogy valaki épp oda akar leülni.
Azért annyira példamutató diák ő sem volt, sőt, e pillanatban több szabályt is szegett meg egyszerre, persze csak diszkréten tette, nehogy feltűnő legyen. A változások – mármint a felügyelők kastélyba érkezése – óta különösen fontos volt, hogy eminens, de legalábbis mérsékelten szabálytisztelő diáknak tűnjön, ezért annyit megtett, hogy a tábla csokoládét nem az asztalra tette ki, hanem lopva a táskájába süllyesztette. Mikor bekapott egy-egy kockát, diszkréten a táskájába túrt – a kívülállónak akár úgy is tűnhetett, hogy csak zsebkendőt keres –, óvatosan letört egy darabot, majd ásítást tettetett, s szája eltakarása közben mesteri mozdulattal a szájába csempészte az édességet, s csak akkor kezdte el rágni, amikor megbizonyosodott afelől, hogy senki nem nézi. E mozdulatsor után komótosan lenyalta az ujját, majd a nadrágjába törölte, nehogy nyomot hagyjon a lapon.
Alapesetben egyáltalán nem zavarta volna a kiírás, hogy „A könyvtárban étkezni tilos!”, s ugyanez volt a helyzet a maradék háromszáz diákkal, kik a bűntudat legapróbb jele nélkül, nagy előszeretettel ignorálták a táblát nemzedékeken át. Ám most, hogy a mitugrász kémek a kastély minden zugában lesben állva vadásztak a rendzavarókra, különös óvatosságra volt szükség, lévén nem akart összetűzésbe kerülni a minisztérium alkalmazottjaival. Habár lehet, túlreagálja ezt az egészet, végtére is ilyen apróságok miatt nyilván nem vegzálnak senkit, az már teljesen abszurd lenne.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=581596#post581596][b]Dr. Köröndi Árpád - 2016.04.01. 00:22[/b][/url]

Egyszerűen hihetetlen, milyen éretlenek egyesek – Árpádot főleg a viháncoló, hiperaktív kislányok irritálták, akik szemmel látható módon fittyet hánytak arra a rendelkezésre, hogy a könyvtárban csendnek kell lenni (ami egyébként ki is volt írva, bár ezek a figyelmeztetések a könyvtárban igen erősen tájékoztató jellegűek voltak). Először csak a léptekre figyelt fel, majd hátrasandított a válla felett, mivel történetesen épp egy ilyen hölgy libegett be a könyvtárba, kezében színes termosszal és egy rakás könyvvel, melyeket épp visszahozott – mint azt hallotta, késve. (Késedelmi díj, micsoda szégyen! Még szerencse, hogy neki ilyen megalázásban még sosem volt része).
Egy kósza pillantásnál többet nem is érdemelt a látvány, ezért vissza is temetkezett a könyvbe, s elmajszolta az utolsó kocka csokoládét is. Mivel egyben a fejezet végéhez is ért, nyújtózott egy kényelmeset, majd egy „mostmárigazánmegyek” sóhajtással felpillantott – ekkor látta meg az imént belépő lányt, aki épp az asztala mellett haladt el.  Hogy a következő tizedmilliszekundumokban mi történt, maga sem tudta utólag tökéletesen interpretálni: valahogy megbotolhatott a szerencsétlenje, s ugyan ő maga nem esett el, de a kezében tartott termosz ijesztően megbillent – egy szempillantás múlva pedig már az előtte heverő kötet lapjain sűrű, fekete folyadék terült szét. A kesernyés illat pedig minden kétséget eloszlatott. Kávé. Tele metilxantin-származékkal, koffeinnel.
Gondolkozni sem volt ideje, mert az ismeretlen lány már pálcát is szegezett a könyvre - bizonyára valami apró malőr jöhetett közbe, mert a következő pillanatban lángra kaptak a lapok. Megzavarodva ugrott fel ültéből, s kérdő tekintettel nézett a lányra – aki nem lehetett a helyzet magaslatán, mert hozzá fordult, hogy „csináljon vizet”.
A nyitva lévő, nagy alakú könyv nem égett túlságosan – ahelyett, hogy eláztatta volna (ezzel tökéletesen tönkretéve), lekapta a széken heverő pulóverét, majd rádobta a könyvre, hisz, mint az közismert, minden tűz elalszik, ha nem kap oxigént. Le is lohadt a pár apró láng, nem maradt utána semmi, csak a csípős füstszag és pár, a levegőben szálldogáló pernyedarab.
- Nos – mondta nyomatékosan, és az elszenesedett oldalakat tanulmányozta nagy érdeklődéssel. Azt meg sem említette már, hogy az illető könyvtári könyvet épp ő kölcsönzi, Tilda így is sikítófrászt fog kapni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=585293#post585293][b]Dr. Köröndi Árpád - 2016.04.09. 22:44[/b][/url]

Elkerekedett szemekkel meredt a lányra, akit sosem látott, a nevét sem tudta, de aki máris ügyesen felgyújtotta ez egyik könyvét – vagyis a könyvtárét, de mivel az ő nevén volt kölcsönözve, ő felelt érte. Semmi elnézést, bocsánat vagy hasonló jelentéstartamú szó nem hagyta el az ismeretlen (mellesleg nem valami szimpatikus, sőt, egyre antipatikusabb) lány ajkát, helyette pimasz módon visszaszólt – bár Árpád alapvetően nyugodt teremtés volt, nagyon nehezen tudott önuralmat gyakorolni.
- Nem tudom, nálatok ez hogy szokás, de én esetleg elnézést kérnék, ha felgyújtottam volna egy mellettem ülő ismeretlen könyvét – nyomta meg az „esetleg” szót, s leplezetlen ellenszenvvel méregette a lányt, nem is látott még ilyet. Hirtelen egyetlen neuronja sem volt képes interpretálni az efféle viselkedést. Furcsa ez a lány. Imbecilis. Diliflepnis.
Ugyan már eddig is mérges volt, csak még jobban mérgelődött, amikor a lány továbbra sem adta a legcsekélyebb jelét annak, hogy sajnálja, amit tett, vagy egyáltalán mondott volna bármit. Nem, helyette azt kérdezte meg, hogy mit tanult, ugyan mit tanult volna? A vizsgaidőszaknak rég vége, nem tanult a szó szoros értelmében, inkább csak tanulgatott, ami teljesen más. Csak tovább tágította (amúgy sem kifejezetten csekély mértékű) elméjét egy régi szakkönyv olvasgatásával, ez nem számít a szó szoros értelmében tanulásnak (Árpád erről meglehetősen rendhagyó nézeteket vallott).
Ezúttal válaszra sem méltatta a lányt, ahogyan ő is tette az imént. Lusta mozdulattal lerántotta a ruhát a könyvről – nem lett túl nagy baja, majd ha a klubhelyiségbe ér, pár pálcaintéssel megjavítja. A könyvnek viszont – becslésre – száz oldala perzselődhetett meg enyhén, a középen lévő húsz-harminc oldal pedig gyakorlatilag szenes volt. Várakozó és sokatmondó pillantást vetett a lányra.
- Oldd meg – adta ki az ukázt. A helyzet félreérthetetlen volt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=589338#post589338][b]Dr. Köröndi Árpád - 2016.04.24. 20:29[/b][/url]

Nagy nehezen kinyögött a lány egy bocsánatkérést, de látszott rajta, hogy nem szívesen tette – mindenesetre olyan hangsúllyal beszélt, mintha még sosem ejtette volna ki a száján azt az egyszerű szót, hogy elnézést. Nyilvánvalóan nem lehetett túl jól nevelt.  Egyébként is olyan furcsa volt az a lány, már külalakra is: mintha egy teljesen más univerzumból lebegett volna a Földre – szemmel láthatóan volt egy afféle… extraordinális, extraterresztriális aurája. Szép volt a lány, bája mindenképp szignifikáns volt az amolyan laikus szemlélőknek is, mint Árpád. Ezt mindaddig így is gondolta, ameddig meg nem szólalt, mert az lelombozóbb volt minden valóságnál. Bár Árpi nem szokta gyakran felkapni a vizet, most már másodszor tette meg egy negyedórán belül – a lány szemtelensége tulajdonképpen egyszerre volt felháborító és szórakoztató.
- Modern dizájnt – ismételte lassan, pedig biztos volt benne, hogy jól hallotta (nagyanyja ugyan nagyothallott, de legjobb tudomása szerint genetikailag az nem öröklődő jellemvonás), majd ujjaival végigsimított az egyik középső lapon. Szórakozottan szeméhez emelte jobbját, de úgy fordult, hogy a lány is láthassa az ujjait borító fekete koromréteget. – Mondjuk úgy, hogy szénné égett – rektifikálta a lány mondatát. Az nem hagyta annyiban a dolgot – vissza is kérdezett, hogy mit csináljon vele (gyújtsa-e fel az egészet, vagy vigye oda Tildához), de Árpád már csak egykedvűen megvonta a vállát. Nyilvánvalóan klinikai eset a lány. Vitatkozni sem érdemes az ilyenekkel, bolond mindegyik.
- Ahogy akarod – mondta hűvösen, s most először a lány arcára tévedt a pillantása. Hozzá akarta tenni, hogy: „de én nem fizetek érte”, de azon kapta magát, hogy elmerengve bámul a lány szőke tincseire, melyeken épp megcsillant a hatalmas üvegablakokon beáradó napfény. Úristen, véla ez a lány?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=595168#post595168][b]Dr. Köröndi Árpád - 2016.05.19. 23:42[/b][/url]

Hosszasan fürkészte a lány arcát, olajozottan működő agytekervényei folyamatosan gondolkodtak. Nem volt róla meggyőződve, hogy a lány viselkedése csak egy újabb eklatáns példája a juvenilis szemtelenségnek, vagy viccel-e. Arckifejezés nélküli, unott stílusa mindenesetre nem volt túl bizalomgerjesztő: a lány lazán, fesztelenül viselkedett, s szemmel láthatólag egyáltalán nem érdekelte, hogy felgyújtott egy könyvet. Kelletlensége és fölényes hanghordozása sem tették kifejezetten szimpatikussá Árpád szemében (a bal mínusz 0,25-ös).
Szemmel láthatóan amúgy sem sok minden érdekelhette a lányt: a „mindegy” válaszra már át is nyúlt az asztal felett, megragadta a vastag kötetet, melyben képletek, axiómák és egyéb (Árpád számára) nyalánkságok tízezrei sorakoztak a megsárgult pergamenlapokon. A legcsekélyebb teketória nélkül visszatette a polcra, szélesen elmosolyodott, majd hasonló arckifejezéssel biztosította Árpit, hogy felesleges aggódni, több új kiadása is van már ennek a könyvnek. A többi merő hadoválás volt.
- Kedves tőled, hogy így gondolsz rám. Nagyon nagylelkű és jóindulatú lány vagy, ahogy látom – Árpád kényszeredetten elmosolyodott, bár a helyzet nem volt éppen megmosolyogtató. A szeme sarkából észrevétlenül végigmérte a lányt, akinek a nevét sem tudta, és meg kellett állapítania, hogy kifejezetten tetszik neki, bár keresve sem találhatott volna ennyire különböző karaktert. De ugye, az ellentétek vonzzák egymást, mint a mágnesek. Tulajdonképpen fizika ez is.
- Neked sem ártana egy kis napfény. Nem csak a fehérség miatt, de a D-vitamin miatt is, ami az ultraibolya-sugárzás hatására képződik. Az itteni étrend alacsony kalciferoltartalma miatt kiemelten fontos a megfelelő mennyiségű D-vitamin bevitele a szervezetedbe – okoskodott egy keveset. Hát igen. Ilyen egy igazi szerelmi vallomás.