Ahogy belépsz a majd négy méter magas, sötétbarna, fazettás ajtón, egy tágas, szinte már csarnokszerű helyiségben találod magad, melynek jellegzetes, csak a könyvtárakra jellemző atmoszféráját már első pillanatban érzed.
A padló fa burkolatát kissé kopott, bordó szőnyeg takarja, mely a küszöbtől indul, és keskeny utat szab a könyvtárosi pult felé. Ahogy elindulsz, jobbodon egy kisebb kiszögellésben felfedezhetsz néhány fogast és polcot, ahová a kabátodat, vagy azokat csomagodat teheted, melyek túl nagyok ahhoz, hogy bevidd őket a könyvtárba. Található még itt néhány szekrény az értékesebb holmik számára. Az ajtótól néhány méterre találsz egy bástyaként álló, sötétbarna, faburkolatú pultot, mely mögött ott ül az iskola könyvtárosa katalóguscédulák, pennák és egyéb iratok és irodai eszközök kavalkádjában, melyet a jelek szerint csak ő lát át. Noha a könyvtáros jellemzően elfoglalt, arra mindig szakít időt, hogy segítségére legyen a hozzá fordulóknak, illetve hogy fenntartsa a könyvtár rendjét. A könyvtárosi pult mögött, az előtérben található még néhány bőrfotel, melyek egy kisebb asztalt vesznek körbe.
Az olvasótérbe egy sárgarézből készült kapun juthatsz, melyet megbűvöltek, hogy figyelmeztesse a könyvtárost, ha esetleg valaki ki akar csempészni egy-egy könyvet. A kapun lévő bűbájok folyamatos fejlesztés alatt állnak, így mindig változik, mire érzékenyek éppen. Előfordult már, hogy a bevinni készült ételre is riasztottak, volt már, hogy meghibásodás miatt sikerült kölcsönzés nélkül elvinnie könyvet egy szerencsés hallgatónak.
Az olvasótérben a bejárati ajtóra merőlegesen számos hosszú polc húzódik a könyvtár hátulja felé, melyek mindegyike címkét visel, mely tájékoztatja az olvasni vágyókat, hogy milyen témát találnak az adott polcon. A könyvtárat lezáró fal nagy részét magas, festett ólomüveges ablakok foglalják el, melyek bizonyos fényviszonyok között azt a benyomást kelthetik, hogy az ide látogató egy gótikus templomban jár. Az ablakok előtt néhány székekkel körülvett, széles asztal szolgál olvasóhelyül azoknak, akik csak néhány információt szeretnének megtudni anélkül, hogy kikölcsönöznének bármit is.
Állítólag mindez a könyvtárnak csupán a mindenki által látogatható része, és van valahol egy csapóajtó, amin keresztül egy pincehelyiségbe lehet jutni, ahol olyan könyveket talál az ember, melyek nem feltétlenül valók kezdő mágustanoncok kezébe. Ez a csapóajtó a könyvtáron belül mindig vándorol, és csak a beavatottak ismerik megtalálásának titkát, illetve azt, hogy milyen védőbűbájokra kell figyelniük odalent.
A zárolt részlegbe csak Mesélő által vezetett játékokban lehet lejutni!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=175673#post175673][b]Gryllus Annabell - 2013.09.23. 14:06[/b][/url]

Nem értem, hogy miért kellett ott lennie pont egy tanárnak, amikor felrúgtam a kis szőkét. Nem is rúgtam fel igazán, csak pont arra jártam, ő meg elbotlott a lábamban. Azonnal nekem ugrott, hogy én szándékosan vezettem bele a falba a fejét, miután elbukott és nekiesett. Talán volt benne ilyen is, mert márt untam hallgatni, ahogy arról a harmadéves pasiról beszélgettek, és az első két figyelmeztetésemre („unalmasak vagytok”, „hányni fogok, ha tovább folytatjátok”) nem reagáltak, csak annyival, hogy röhögcsélve elfordultak. Ilyenkor nyilván kihúzzák a gyufát az ember lányánál és muszáj cselekednie. Sajnos akciómat látta Révay is, és amennyire emberbarát elküldött a könyvtárba büntetőmunkára. Láttam az arcán az örömöt, amikor megtudta a nevemet, nem volt nehéz levágnia, hogy ki a rokonom. Azért ballagok ilyen lassan és morcoson Matilda dohos bunkere felé, mert egyébként igyekszem elkerülni a helyet. Egyébként is, de a hely vezetője miatt is, ha mondhatjuk Matildát annak, mert ő a könyvtáros. Mindig ott van és olyan élvezettel bújja a könyveit, mintha megváltást kapna tőlük. Amúgy sem vagyok oda érte, de mostanában még megkapom az „okos” tanácsait is, mindenbe bele akar szólni. Anyám helyett anyám akar lenni, csak tudnám miért. Dorián el tud fogadni olyannak, amilyen vagyok, Matilda meg állandóan irányítana. Hát engem nem fog, az tuti! De tényleg, két évig olyan jól elvoltam, most meg rájön az anyáskodhatnék. Előbb szerezzen be valami pasit inkább… Azt sem tudom, hogy van-e neki, de nem hinném, mert mindig elvan az ő kis birodalmába, amit én csak luknak hívok. Lustán belököm a könyvtár ajtaját, és hagyom, hogy becsapódjon.
- Bocsi – jegyzem meg hangosan és cinikusan, ahogy pár könyvmoly felriad delíriumos álmából, szóval a könyve olvasásából. Unott arccal és kiengedett hajjal lépek a testvérem elé.
- Csá – üdvözlöm flegmán, még a kezemet is felemelem kicsit.
- Révay ideküldött büntetőmunkára, szóval adj valami órás elfoglaltságot, aztán húzok vissza a dolgomra – instruálom őt, majd karba tett kézzel várakozom. Tudom, hogy nem annyi lesz úgysem, hogy „tedd a polcra ezeket a könyveket”, hanem valami szónoklattal is megspékeli a mondanivalóját. Már alig várom…

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=175790#post175790][b]Gryllus Annabell - 2013.09.23. 20:45[/b][/url]

Megjöttem, itt vagyok, mi kell még? Az utolsó három hely valamelyike, ahová szeretek jönni, az a könyvtár. Meglátom Matildát, ahogy tipikusan valami könyv mögött elhaló tekintettel olvas, nagyapa szemüvegén keresztül. Nekem kicsit morbid, ő viszont ereklyeként őrzi nagyapó lencséit. Mindig furcsállottam, hogyha olyan nagy varázslók vagyunk, akkor miért nem tudjuk a szemünket meggyógyítani? Még a muglik is képesek rá, valami blézer, vagy minek a segítségével. Nekünk ott a mágia, mégis sokan hordanak szemüveget és nem azért, mert mondjuk meg vannak bűvölve valamivel, hanem csak úgy, hogy lássanak. Tök hülyeség, de mindegy. A testvérem persze megörül, hogy lát engem – hehe -, és persze máris ölelgetni kezd.
- Jól van már, nem kell összegyűrni a ruhámat – mordulok rá, nem mintha egy cseppet is érdekelne, hogy mi lesz a ruhámmal, csak másszon már le rólam. Nem utálom én Matildát, csak kicsit túl közvetlen, és ha nem akarna a fejemre nőni, még egész jó kis testvér lehetne belőle. Meg, ha nem akarna a tanulással zaklatni állandó jelleggel, meg felelősségre vonni, stb.
- Semmit csak felrúgtam egy hülye kiscsajt, akinek folyt a nyála – vonom meg a vállaimat, mintha ez tényleg nem lenne szabálysértés. De ha egyszer megérdemelte? Sajnos nem jövök be a BBT tanárnak, így persze, hogy megbüntetett, pedig van róla bőven pletyka, és egész jóképű. Hát, így már esélye sincs a jó pontokra nálam. Nyilván Matildát ez nem fogja érdekelni, és végre valami, ami közös bennünk a szüleinken kívül. A két könyvjelzős lepke nagyon érdeklődő tekintettel néz felénk, én pedig jelzésértékkel a pálcám végére teszem a kezemet. Egyből folytatják az olvasást, mintha mi sem történt volna, nagyon helyes. Sajnos van jobb dolgom is náluk, Matilda folytatja a sort.
- Otthon találkozunk eleget Matilda. Nem akarlak zavarni – horkanok fel, egyébként pedig eléggé kerülöm ezt a helyet, ahogy már mondtam, a nővérem csak plusz ok, hogy csak a végszükség esetén jöjjek. Akkor pedig sokan vannak itt, szóval megúszom a testvéri széptevést.
- Egy órát kell veled töltenem, adj valami munkát, aztán megyek is – nézek rá szépen, de úgyis tudja, hogy ez álmosoly, legszívesebben be sem jöttem volna. Jó ötlet, jobb is, ha hamarosan megyek. Majd eltűnök a polcok közt, aztán kisunnyogok innen. Úgysem keres meg, és nem köp be Révaynak, negyed órát pedig még itt is el tudok lenni. Szép napom lesz, az biztos. Közben körülnézek és tényleg nincs itt, csak ez a két szerencsétlen és Matilda. Most biztos úgy érzi a nővérem, hogy milyen rossz egyedül lenni, senki se szívja magába a sok tudást és olvas érdekes történeteket. Agyrém ez az egész, hát nem elég megtanulni a minimum szintet? Minek plusz információkat is elraktározni, amit sosem használsz majd? Semmi értelme.
- Te szoktál máshol is lenni, vagy csak a könyveid között dohosodsz? Van pasid? – ravasz mosolyt engedek felé, kíváncsi vagyok, hogy mit szól majd ehhez. Egyébként gőzöm sincs, hogy van-e valakije, ha mondta is, nem emlékszem már. Ha meg nincs, biztos zavarni fogja, ami nekem meg jól fog esni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=175863#post175863][b]Gryllus Annabell - 2013.09.24. 10:18[/b][/url]

Mindig tudtam, hogy hogyan kell elvenni a nővérkém örömét, aki határtalan szeretettel jön felém minden egyes alkalommal. Ha megbántom, ha nem, de mindig ezzel a nagyfokú, túláradó – már-már anyai – szeretettel viselkedik irányomban, amit én ki nem állhatok. Most is, ahogy megölelt, kedvem lett volna ellökdösni magamtól, csak, hogy érezze azt, hogy nem kéne állandóan rajtam csüngenie. Elmondtam, hogy mi volt, persze a reakcióján kicsit sem lepődök meg, és hasonló hangsúllyal válaszolok neki.
- Fel, mer’ már fájt, ahogy áradozott arról a pasiról. te is azt tetted volna a helyemben – incselkedem vele, és már jön is a lelkiismeretemre ható próbálkozása, amire immunitást sikerült felvennem az évek alatt.
- Majd ha eldöntötted szólj, csak azért, hogy tudjam, melyikkel kell legközelebb is jönnöm – vigyorgok rá, mint a vadalma, és sajnos az sem hatja meg, hogy le akarok lépni, még örül is neki. Pedig próbáltam, úgy fogalmazni, hogy megértse: hagyjon békén. Valahogy nem jut el a hosszú haja alá sosem az, amit én akarok, és pont ezt utálom anyáékban is. „Mindig a kitaposott úton kislányom!” Menjetek arra ti, nekem jó a mellékösvény is! Katasztrófa, komolyan mondom.
- Igen, elég sok tudom. De nyugi nekem rosszabb, mint neked. Nándorka meg olyan élvezettel adta elő, hogy ide jöjjek, majd elszállt örömében, fene a száját – mérgelődök, miközben Matilda nem rest tovább várakozni és rángatni kezd a koszos pultja mögé.
- Megyek magamtól is, nem kell rángatni, hé – húzom ki a kezemet az övéből és követem őt. Nem értem miért kezel még gyerekként, már majdnem felnőtt vagyok, azt tehetek, amit akarok. De ezt a szabálymániás nővérkémnek hiába is magyaráznám… Leülök és várom azt a nagy feladatot, amivel meg akar lepni engem. Persze nyilván nem küldd el, legyek csak vele én, az édes kis hugicája.
- Nyilván te is szoktál ebédelni – ez már kissé gonoszabb volt, de nem érdekel. nem hiszem, el, hogy őt bárki, vagy bármi is ki tudja rángatni innen. Tévedtem. Meg is lepődöm, mert nem mintha Matilda csúnya lány lenne, sőt a maga módján még csinosnak is mondanám. De meglep, hogy van valakije, még sosem beszélt róla.
- Nocsak, beporozta a kis virágszálat egy méhecske? Eltévedt? – röhögök fel, mert ezt nem lehet kacagásnak nevezni. Az más kérdés, hogy annyira azért nem akarok vele találkozni, biztos ő is valami könyvb… arát, tehát unalmas és rajong Matildáért. Hát egészségére, legyenek boldogok, pont.
- Ó, majd egyszer úgyis hazahozod, és akkor találkozunk, biztos nagyon szimpatikus lesz – azt, hogy a „többieknek” már nem teszem hozzá, nem akarom lelohasztani. Azért Matilda sem egy könnyű eset szerintem, szóval inkább vegyék, vigyék, mint beporosodjon a könyveivel együtt. Felhorkanok, amikor a kapcsolatomról kérdez, de legalább könnyű lesz rá válaszolni.
- Elmesélem, nincs. Bár a Krise lány egész csinos – lódítom, még meg is toldom egy kacsintással. De tényleg sincs pasi a láthatáron, aki felérne hozzám, nem a magasságukra gondolok, mert a 160 centimmel nem mondhatnám magam égimeszelőnek. A csajokat meg hagyjuk, a frász jön rám, ha például meglátom Rohr-t a közelben. Belé még belekötni sem érdemes… jobban fáj neked…
- Mit találtál ki nekem? Biztos nagyon élvezetes lesz – forgatom meg a szemeimet és unott arccal felkönyökölök az asztalára. Már alig várom, hogy mit talált ki.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=176397#post176397][b]Gryllus Annabell - 2013.09.26. 13:52[/b][/url]

Jaj, úgy utálom, amikor Barbie-ként kezel. Most is, látszik rajta, hogy milyen kedvességgel és nagy szeretettel piszkálja a hajamat. Nagyon jó helyen volt az, majd ha zavar én arrébb teszem. De á, hiába is mondanék bármit, Tilda már csak ilyen, sajnos.
- Nem is tudtam, hogy ilyen harcias vagy nővérkém. De jó ötletet adtál – mosolygok rá, és tudom, hogy csak eltúlozta az egészet. Ő még a sajtot is apró falkatokba harapdálja, nehogy valakinek le tudná harapni a fejét, még csak verbálisan sem. Sosem láttam még nagyfokú hévvel kiabálni, vagy azt, hogy a haragját sokáig megtartaná. Persze, a könyvek nem beszélnek vissza, mint tudjuk. Én viszont nem vagyok könyv.
- Jó, legközelebb még bele is rúgok, nem csak fel. Igazán inspiráló tudsz lenni Tilda – nagyon ritka, hogy becézem őt, akkor is inkább gúnyolódásból. Megkapta tőlem az első elismerését x év után, remélem, nagyon díjazza, kac-kac. Előre látom a forgatókönyvet, annyira kiszámítható, az évek alatt kitapasztaltam a reakcióit.
- Felőlem nagyságos úr is lehet, kit érdekel? – kérdezem, széttárva a tenyereimet a testem mellett. Tök mindegy, tanárok, nem azért vannak, hogy szekáljanak, hanem, hogy tanítsanak. Révay, ha nem lenne ilyen jóképű, biztosan utálnám. De az óráján jó őt nézni, még akkor is, ha nem haladok az anyaggal, sőt sokkal jobb őt nézni, mint az órai munkát csinálni.
Eléggé melléfogok, mert még sincs pasija. Nyilván gondolhattam volna rá, de gondoltam hátha.
- Hogyne szoktál volna. Nővérkém az életed 90%-át valamilyen könyvtárban töltöd, nem menő a pasiknál, hidd el… - vonom meg a vállaimat, azonban életében először kuncogásra kényszerít, ami igazán furcsa tőle. Öniróniának is tökéletes volt.
- Igazad van! Lehet, hogy inkább maradok a pasiknál, csak hát nem találkoztam még olyannal, aki bejönne… hosszabb távon, ha érted – kacsintok a nővéremre úgy, hogy értse az utalásomat bizonyos dolgokra. Nem mintha bármi történt volna eddig, de imádom szekálni őt, és ezzel biztos elérek nála némi negatív reakciót. Miközben üldögélek, ő varázsolni próbál, ami nem tűnik sikeresnek elsőre.
- Talán gyakorolni kéne ezt az egyszerű bűbájt. Úgy hallottam Révay szeret külön órát tartani, miért nem jelentkezel nála? Csak előbb fesd vörösre a hajad – nézek rá ártatlanul. Úgy hallottam Révay a vörösökre bukik, vagy olvastam is az Edictumban? Végül is mindegy, de el kéne gondolkoznom némi hajszínfrissítésen. Elmagyarázhatná, hogy mik azok a bűbájok, meg a többit… hmm.
- Ez a büntetés? Csináljak rendet? – eléggé kiakadok, de próbálom türtőztetni magamat. Otthon is állandóan ezt hallom, most meg itt is ezzel jönnek. Az ő asztal, neki kéne rendet tartani rajta.
- Egy tűzvarázslat megteszi, nem? – kérdezem ravaszul vigyorogva és elő is húzom a pálcámat. Mielőtt bármit tehetne suhitok is és egy könnyű varázslattal próbálkozom.
- Pakolj! – szólítom fel a tárgyakat, akik el is indulnak a helyükre. A gemkapcsok visszamásznak a dobozba, a könyvek katonás rendbe indulnak egymás tetejére, a pergamenek összetekerednek. Sajnos nem mind, nem vagyok valami jó varázsló, így muszáj lesz nekem is közbeavatkoznom. Miközben pakolgatok, nézem a nővéremet és azon gondolkodom, hogy miért nem olyan jó fej, mint a bátyám. Oké, nem rossz testvér, csak idegesítő.
- Találtál már itt valami izgis helyet? Úgyis annyit olvasol, hátha van is valami használható infód az iskoláról – nézek rá érdeklődve, hogy  a könyvtár csendjét megzavarhassam. A két jómadár már nem mer ide nézni, nagyon remélem, hogy ez így is marad.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=180379#post180379][b]Gryllus Annabell - 2013.10.06. 12:21[/b][/url]

- Hát már hogyne lett volna kötelességem? Nem bírtam már tovább hallgatni a mézes-mázos enyelgését annak a libának – rázom meg a fejem hitetlenül és még a szemeimet is körbeforgatom. Nem értem, hogy Matilda ezt miért nem fogja fel, túltárgyaltuk már ezt, a kis nyálbrigád vezetője megérdemelte, hogy valaki kijózanítsa. Ha pedig már ott voltam, ki lehetett volna jobb személy nálam? Persze örültem volna, ha más is megteszi, de nem zavartattam magam túlságosan, hogy egyedül kellett megtennem.
- Sajnos ezt nem tudom megígérni nővérkém. Tudod unalmas az olvasás… izé, nem tudod – rántom meg a vállaimat, ugyan honnan tudná, ha állandóan azokat a sárga papírok bújja, mint valami… valami… Matilda. Na, igen, nem tudnék rá jobb jelzőt, de például én soha nem bíztattam arra, hogy ne olvasson és csináljon valami okosabbat, mondjuk, menjen el kirándulni, vagy mit tudom én. Nem ő boldogan halna meg, ha eltemetnék élve egy könyvtárban és még végigolvashatná utoljára a Zabhegyezőt. Igen, ő Matilda. Persze belelkesedik, és máris rám zúdítja a mostani olvasmányait. Még ha érdekelne is, most nem tud meghatni vele, mert ő mondja. Aki látta már őt mesélni biztos megért engem. Olyan beleéléssel mondja még a legunalmasabb témákat is, hogy az már fáj. Ráadásul nem vagyok éppen jó kedvemben, ő meg még untat is. Az ajkaimra teszem a jobb mutatóujjam, jelezvén, hogy elég lesz. De biztos, ami biztos, meg is mondom neki a magamét.
- Elég lesz tesókám, halálra untatsz. Inkább büntess meg, addig is csend van – csóválom a fejem, miközben megérkezik az invitója.
- Úgy értem – emelgetem a szemöldökömet és megjegyzem neki, hogy jobb lenne, ha inkább gyakorolná a tudást, nem olvasná. Én pedig elkezdek rendet rakni, de a mágiám besül, amiért újabb megjegyzést kapok, igaz, most megértem. Egy-egy.
- Na, ne mond – fordítom el a fejemet hirtelen és durcásan, még a hajam is arcon vág a sebességtől, amivel elfordulok.
- Komolyan? De utána elolvastad, igaz? – gúnyolódok, és ekkor megérkezik a könyve. Sajnos a kis könyvmolyokat elkerüli, Matildát meg majdnem fellöki. Még jó, hogy el nem harapta a nyelvét, amit rám öltött. Egész mókás volt pedig, nem is tudtam, hogy Tilda tud ilyen is lenni. Gondolom tízévente egyszer, de végül is örülök, hogy nekem mutatta meg kivételes tehetségét a nyelvnyújtogatásban.
- De jó, ott legalább jó a levegő, nincs ilyen büdös – vigyorgok rá mézesmázosan és sietve felemelkedek az asztalától. Kérésére elindulok előtte kifelé, a két srác meg kap egy nem túl kedves pofát, amit feléjük mutatok. A lényeg, hogy nem itt lesz, ez már fél siker, bár még nem tudom, hogy mit akar velem csináltatni és félek, hogy kint fogom a halálom lelni. Az unalomban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=345904#post345904][b]Gryllus Annabell - 2014.07.28. 23:26[/b][/url]

Először is le kell szögeznem valamit. Alexis Lyall nem normális. Nem úgy, mint Leonie, mert a vöröske, mondjuk aranyosan-idegesítően nem normális. Alexis viszont veszélyesen nem normális. Mondjuk a megismerkedésünk hasonlóan kezdődött, mint a terelőlánnyal, ő is az ágyamban akart valamit csinálni. Meg fogom nézni, hogy van-e ott méz, hogy rájönnek a hangyák, vagy mit tudom én, de néha már félek lefeküdni, hogy ki botlik belém éjjel. Azért, hogy tudja, hogy hol a helye, kapott két sallert, meg egy fejmosást, erre mit csinált? Majdnem lesmárolt a marhája, ráadásul akkor még lánynak nézett ki. Na, mindegy, ő biztosan másképp emlékszik, nekem viszont határozottan eszemben van még pár rúgás és hiszti részemről. Valamiért mégis kibékültünk valamikor – na, ennyire tudom az egészet -, és éppen kapóra jön, hogy Tildát kicsit…. hát, hogy is mondjam szépen… megszívassuk. Alexis persze benne volt egyből, nem is vártam mást tőle, de az ötlet kissé bizarr.  Főleg azért, mert ha Léda véletlenül megtudja, tutira kinyirbál minket ollóval, a következő Edictum címlapról, aztán pedig elássa a holttesteinket. Két eridonossal több, vagy kevesebb kit érdekelne? De ezen ráérek még aggódni, hogy lássa Tildu kivel van dolga, felvettem az egyik ruhát a száz közül, amit nekem vett valamimre. Mivel ezeket nem szoktam használni, gőzöm sincs, hogy milyen alkalomra vette, de ez az egyberészes szoknyaruha, vagy mi, még egész jól is állt nekem. Hagytam, hogy a szobatársam kisminkeljen – persze nem túlságosan, nem vagyok bohóc -, majd találkoztam ezzel az idiótával. Először is, nagyjából két percig röhögtem rajta, hogy hogyan néz ki, ezért a sminkemet ő igazította vissza, mivel a sírásom elmosta. Nem tudom milyen lett, de nem is érdekel igazán. Megkaptam a gyűrűt, még le is térdelt a marhája, és persze igent mondtam neki. Szóval kézen fogva mentünk elújságolni a hírt Tildának, Alexis „okosan” be is köszönt nekik. Viszont, hogy megmutassam milyen jó menyasszony vagyok, közbe kellett vágnom.
- Jaj drágám, pszt már, halkabban. Ez egy könyvtár, ahol a sok nyominak tanulnia kell, és mi a tesómhoz jöttünk. Helló Tilduuuuuu! – integetek már messziről, majd lóbálva az összefogott kezünket odalépkedünk a tesómhoz.
- Na, mit szólsz, szép? - mutatom a gyűrűt, majd Alexisre is ránézek, és egy arcpuszit nyomok a közelebbi pofijára, közben pedig szerelmesen vigyorgok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=377967#post377967][b]Gryllus Annabell - 2014.09.05. 11:27[/b][/url]

Már nagyon vártam, hogy mi lesz a könyvtárban. Belülről majd szétvetett a nevetés, ahogy kézen fogva jártam a folyosókon Alexissel. Tényleg nagyon őrült a srác, ráadásul minden nem normális dolgokra kapható. Ha azt mondtam, volna, hogy menjünk és nyaljunk el egy fagyit, biztos azt mondta volna, hogy a tó közepén egy fűszoknyában, miközben esik a hó, mert úgy menő. Szóval nagyon nem egyszerű eset, de sokszor vicces és nekem most erre volt szükségem. Furcsán éreztem magam, néha még bele is pirultam, ahogy ránk néztek a többiek, csodálattal, vagy épp utálkozással. nekem semmi bajom ennek a lököttnek a kinézetével, mert legalább ha el akarna futni, elég egy mágnes és máris itt marad.
- Nézd meg a szótárban, te bolond – vigyorgok a „jegyesemre”, Tildának pedig már látom a fején, hogy le akarna minket inteni, amiért hangoskodtunk a szentélyében. Sosem értettem, hogy mit élvez ebben, a sok poros, meg sárga könyv között élni. mivel igazán jó húg vagyok, sosem vetettem a szemére ezt tizenötmilliónál többször, de még mindig kevesebbszer, mint azt, hogy hagyjon már békén.
- Leckéket vettél Leonietől, hogy ilyen hülyeségeket mondasz, te kis cucu – az arcát a kezembe veszem Alexisnek és finoman megrázom jobbra balra. Remélem észhez tér, hiszen be kell jelenteni Tildusnak, hogy mi bizony nemsokára összeházasodunk. Illetve sosemkor, de egyelőre ezt még nem kívánom felfedni előtte.
- Hát Alexis mindig is a szívem csücske volt, és ha már végül is jól megvagyunk egymással, akkor majd összeházasodunk. Tök cukik a tetkói, meg a piercingjei, nem mondhattam nemet. De most nem? Boldog vagyok végre Tilduuuuu – elengedem Xis kezét és ráugrok a nővéremre, jól átölelem, megszorongatom. Néhány másodperc múlva elengedem őt, majd visszalépek Alexis háta mögé, és átkarolom őt. Onnan kukucskálok ki, Tilda közben Alexisre kíváncsi, a fiúcska pedig hozzá mérten be is mutatkozik. A végére viszont felhúzom a szemöldököm, mert azért ne lépjünk már át bizonyos határokat. Még hogy gyerek, hát normális e vagy?
- A nevünket majd még megtárgyaljuk, nyuszifülzsiradékom – búgom és a vállára teszem a fejem, bár ehhez pipiskednem kell egy picit.
- Gyerekek meg majd később, legalább egy évet még várjunk, nem? – „finoman” azért bokán rúgom, hogy lássa, tényleg szeretem, De az arcomon lila köd borította rózsaszín álomvilág ütközik ki, csak, hogy tovább folytassuk a kis játékunkat.
- Tilduuu, ugye leszel a tanúm? Doriánra sosem lehet számítani – mondom kicsit keserűen, nagyon régen láttam a bátyámat. Tény, hogy mindig ír levelet, meg még ajándékokat is küld, de nagyon hiányzik, és az ő hiányát Tilda nehezen pótolja, de főleg nem. Ő más, Tilda is más, azért remélem nem nagyon fog megsértődni majd, ha kiderül az egész móka. De addig élvezzük ki!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=444033#post444033][b]Gryllus Annabell - 2014.12.29. 11:32[/b][/url]

Hol lehet, hol lehet? Napok óta keresem a nővéremet, még Lédát is megkértem, hogy ha esetleg látná a Rellonban – én már nem tudom, hogy hol lehet, tényleg! – szóljon, és a levitásoknak is megmondtam, hogy keressenek fel, ha előkerül. Ez kimerült néhány kviddicsesben, mert egyébként sok más levitást még ennyire sem ismerek, de a lényeg, hogy talán ők megtalálják a bujkáló nővérkémet. Tuti, hogy bujkál, mert már többször kerestem a szent helyen, a Bagolykő papírhalmos szívében, és egyszer sem találtam ott. Kérdeztem a segédjeit – normális dolog egyáltalán a könyvtársegédség Tilda mellett? -, és még ők sem tudták, hogy merre jár. A baglyaimra kitérő választ adott. Ezt már nem tudom felfogni, hiszen mindig futott, ha valami bajom volt, még akkor is, ha beszakadt a lábkörmöm és körülöttem sürgött forgott, meg sajnálkozott. Most meg terel ezerrel, ami azóta van, mióta egy kicsit megátkozták. Na jó, elég rendesen, de már ki kellett volna hevernie. Léda ma tanul, szóval egész nap ráérek megkeresni ezt a pernahajdert. Körbejhártam a kastélyt, kérdezősködtem, és végre találtam egy harmadéves navinést, aki útbaigazított, látta őt bemenni a tanáriba! Rohanok is, amennyire lehet, beviharzom és az asztala felé nézek, ami üres. Persze kopogás nélkül, ahogy kell, már észbe is kapok, hogy hol vagyok, és figyelem a rám meredő szemeket.
- Ö… bocsánat. Tildát keresem, nem látták? Élet-halál, meg ilyenek – nézek szét az ott tartózkodó professzorokon, akik nagy része visszatér az elfoglaltságához. Látom a szemükben, hogy mennyire hisznek nekem, de azért egy számomra ismeretlen professzor azt mondja, hogy itt volt, és csak egy percre ugrott be, majd sietve távozott. Én is így teszek egy gyors „köszönöméselnézéstmégegyszer” után, majd jobb híján elindulok a könyvtárba. Az nem lehet, hogy ott ne kapjam el, ha kell, a mai napra beköltözök oda, és lecsapok a csavargó nővéremre.
Sietve csattogok végig a folyosókon, majd nagy lendülettel berontok a könyvtárba. Szerencsém van, éppen kifelé igyekszik egy halom pergamennel a kezében.
- Á, megvagy! – rohanok oda hozzá, és magamhoz ölelem. A helyzet az, hogy alapvetően egész jól vagyok, csak zavar a tesóm hiánya. Ami azért lássuk be, furcsa dolog nálam. Az is igaz, hogy talán Léda szédített meg, más okos magyarázatot nem találok a helyzetre.
- Beszélgessünk egy kicsit, jó? - mutatok az asztala felé, nem igazán zavar, hogy ez egy könyvtár és vizsgaidőszak van hamarosan, tehát tanulnának az emberek. A pillantásom remélem elég meggyőző ahhoz, hogy nem fogadok el nemleges választ.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=444055#post444055][b]Gryllus Annabell - 2014.12.29. 12:44[/b][/url]

Végre megleltem! Nem mondanám, hogy túl jól nézett ki. A mindig mosolygós Tilda, mint egy rakás szerencsétlenség, úgy állt ott papírokkal, mint akit most nyomtak agyon egy lapáttal. Mégis próbáltam derűsen viselkedni, mert akárhogy is, nem akartam őt így látni. talán régebben, vagy néha igen, de most nagyon nem. Tudom, legalábbis nagyon remélem, hogy tudom, mi bántja, mi a bánata. Az ölelésemre igazi Tildás mosoly és azonosítás következik, de nagyon rövid időre.
- Az ám, a húgod – vigyorogtam rá, és most azt éreztem, hogy de jó lenne, ha itt lenne Léda is és fogná a kezemet bátorításképpen. Szegénynek biztos fájna, mert szétnyomorgatnám, annyira feszült itt a levegő. Tilda pedig a papírjait igazgatja, mintha amúgy nem lett volna jó. Oké, kicsit nekimentem, de ez kellett, hogy észrevegyen szerintem. Néhány csóválják a fejüket, azokat megsemmisítő pillantásommal büntetem, nagyon remélem, hogy komolyan veszik, mert, ahogy Tilda is mondja, végzős vagyok, szóval van pár átok a tarsolyomban, nem beszélve a melodimágiáról.
- Dehogy mész te sehova, ácsi! – keményen belékarolok, és nem engedem. Hah, még azt hiszi, hogy ilyen könnyen lerázhat, amikor napok óta keresem. De lehet, hogy már hetek óta, csak nem ennyire intenzíven. Neeeem, nem szökhet meg.
- Idefigyelj, beszélnünk kell… rólad – elé lépek azért mégis, nehogy el tudjon menni, a karja helyett már csak a kezét fogom, a szemeimet az övébe fúrom nagyon komolyan.
- Nem fogsz meglógni és nem érdekelnek a fontos dolgaid. Eddig mindig leráztál, akkor kellett volna elintézned, és egyébként is, nem én vagyok már az első? – kicsit megemelem a hangomat, pedig legszívesebben csak ölelgetném szegényt, annyira sz***l néz ki.
- Minek van nálad ez a bot? Semmi szükséged rá, a lábadnak semmi baja – nézek rá csodálkozva egy picit. Nem tudom, hogy minek jár még mankóval, eltelt már vagy három hónap… nagyjából.
- Szeretnék neked elmondani valakit – mondom mosolyogva és egy aprót belepirulva. – Nyugi, nincs eljegyzés, meg ilyesmi – vigyorgok rá, bár nem tudom, hogy fogja fogadni, hogy a barátom lány, vagy a barátnőm? Minek is mondják őt? Mindenestre szeretem, ez a lényeg.
- Szóval hova menjünk? – az utolsó szót jól megnyomom, érzékeltetvén, hogy ma nem fog lerázni, vagy ha megpróbál nagy baj lesz. Nagyon nagy.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=444079#post444079][b]Gryllus Annabell - 2014.12.29. 13:42[/b][/url]

Nem, tetszett, határozottan nem. Ő Gryllus Tilda, a mindig mosolygós, jó szavú könyvtáros, akit mindenki szeret. Ő pedig az idegeire megy a húgának, hogy megpróbálja irányítani, de sosem mondana le róla, és sosem térne ki előle. Nem úgy, mint most, ez nem az a Tilda, ez egy másik. Talán már soha sem lesz ugyanaz, mint volt. Sajnálnám, mert megszoktam, hogy olyan, amilyen. De ez Tilda egy másik, aki nem néz az emberek szemébe, megpróbál láthatatlanná válni, még előttem is. Ez zavar és dühít egyszerre. Sejtelmem sincs, hogy min mehet keresztül, de ez agy nem lesz jó, ebben biztos vagyok. talán le kellene küldeni Zója nénihez, vagy meglátogatom az indián barátját, a pletykák szerint nagyon rendben vannak. nyilván túlzás, én ezt nem tudnám elképzelni róla, de ki tudja?
Megállítom, nem fog meglógni, nem engedem! Őszinte vagyok hozzá, ez sajnos nem mindig van így, de most igen. Remélem, tudja, hogy így van.
- Márpedig van. Néztél mostanában tükörbe? – vonom fel a szemöldököm, és simogatom a kézfejét. Egyszerre vagyok vádló és kedves, legalábbis nagyon remélem. Szerintem jól csinálom, de ki fog derülni hamarosan, hogy így van-e.
- Akkor beszélgetni fogunk – mondom neki lágyan, kedves mosollyal az arcomon. Tudom, hogy tudja, nem szoktam ilyen kedves lenni. De mégis úgy érzem, hogy most ez a helyes, nem hagyhatom, hogy Tilda ilyen maradjon.
- Már hogyne lenne érdekes. Ne haragudj, nem tudtam, hogy pontosan mit csináltak veled, nagyon sajnálom – szomorodom el. Nagyon ciki, de még inkább szánalmas, hogy nem tudom, hogy mit csináltak vele. Persze nekem már az is elég volt, hogy él és fel fog épülni, de… nem vagyok valami jó testvér. Igaz látogattam egy ideig, de amikor már úgy láttam, hogy szerintem nincs rám szüksége többé nem mentem az ispotályba. Itt az ideje, hogy kicsit rendbe hozzam, amit elszúrtam.
Léda emlegetése felkeltette a kíváncsiságát, és végül leülünk egy csendes padhoz. Én úgy ülök, hogy az ajtó a hátam mögött legyen, nem szeretném, ha meggondolná magát és valami trükkel lelépne.
De akkor beszéljünk egy picit rólam, legyen meg az öröme. Viszont nagyon téved, ha azt hiszi, hogy nem fogom kiszedni belőle, hogy mi baja, vagy észhez térítem valahogy.
- Szóval van egy rellonos, akivel találkoztam a pubban – kicsit megköszörülöm a torkom, hiszen nem a legjobb kezdés, hogy nyilvánvalóan tilosban jártam.
- Jót elbeszélgettünk és kölcsönösen segítettünk lerázni pár gyíkarcot, aki velünk akart volna táncolni, meg ilyesmi. Azt mondanom sem kell, hogy otthagyott faképnél hirtelen – somolygok, bár igazából haragudnom kéne. Léda sokszor csinálja ezt, menekül, mint a tesóm most. Talán ezért figyeltem fel erre az egészre, ami Tildával történik.
- Aztán elhívtam a vidámparkba. Az óriáskeréken megmentett, majdnem leestem – úgy mesélem, mintha bagatell dolog lett volna, pedig egy pillanatra tényleg veszélyes volt a helyzet.
- Aztán az árnyas sétányon is taliztunk, de akkor is elrohant, miután megcsókoltam. Komolyan idegesítő tud lenni – remélem, érti a célzást, hogy most magamra is gondoltam. Gondolom már vagy százezerszer felhúztam Tilda agyát.
- Aztán az egyik kviddicsmeccsen, végül beadta a derekát – kicsit furcsa lehet, hogy olyan, mintha én viselkednék fiúsan, de ez engem sosem érdekelt. Ha kellett valami megszereztem, vagy legalábbis megpróbáltam.
- Lédának hívják – nos, egyelőre elég lesz ennyi, úgy gondolom. Rellonos lány, hát nem szép? Dehogynem, gyönyörű!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=445916#post445916][b]Gryllus Annabell - 2014.12.31. 22:34[/b][/url]

Lédáról mesélni nagyon jó volt, nem gondoltam, hogy ennyire. Kicsit tényleg háttérbe szorítottam Tilda problémáját, de nem teljesen, mindig ott volt a fejemben. Szóval elmeséltem szinte mindent, ami pozitív volt róla, és nagyon sok örömet okozott nekem, és imádom!
- Ott, elszaladt, nem tudom miért. De lehet, hogy túl rámenős voltam esetleg? Nem emlékszem pontosan már - vonom meg a vállam kedélyesen, és folytatom a mesélést. Na, igen., a vidámpark tényleg nagyon szuper volt! Ráadásul magától jött el, és jól éreztük magunkat, egész jól elbeszélgettünk. Szerintem már a pubban is éreztem valamit iránta, azért hívhattam el.
- Ő azt mondaná, hogy szuperveszélyes volt, szerintem meg nem annyira. talán egy kicsit, de semmi baj nem lett, szóval ne aggódj. Talán nem mászok ki legközelebb – vigyorogtam rá, továbbra is pironkodva. Jó volt Léda karjaiba beesni, szóval mindenképpen megérte. De folytam a szófolyam belőlem, nem tudtam abbahagyni, míg végül elérkeztünk ahhoz a ponthoz, amikor elárultam Tildának, hogy tulajdonképpen lányról van szó.
- Igen, Keresztessy Léda, végzős rellonos. Igen, lány. Beadta, összejöttünk, na… hogy mondjam máshogy? – vigyorgok a tesómra, legszívesebben megölelném átugorva az asztalon, de valamiért most nem teszem meg. Nem szokott érdekelni, hogy ez egy könyvtár, vagy ilyesmi. Meggondolom magam hirtelen és átmászok hozzá és a karomba zárom boldogan, a padon térdelve. Végül elengedem, és mellé ülök egy másik székre.
- Kár, hogy néha olyan féltékeny, mint az ágyú, és az őrületbe kerget vele – bosszankodom egy kicsit, de igazából somolygok ezen is. A bálon már úgyis megtudták, hogy együtt vagyunk, csak nem fognak betámadni az őrült jelöltek.
- Na, de most te jössz nővérkém. Tudom, hogy nem akarsz róla beszélni, de én nem akarom, hogy ilyen maradj. Kell a régi Tilda, vagy egy új, de ez nem, sajnálom. Mesélj – nézek rá kedvesen, hátha ez előhozza belőle a gondolatokat és nem hárít. Nem számítok nagy sikerekre, de ha már mond valamit, azzal el tudunk indulni. nem vagyok egy nagy pszichológus, de ha kell elrángatom Zója nénihez…

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=447067#post447067][b]Gryllus Annabell - 2015.01.03. 16:41[/b][/url]

Egy kicsit visszajött a régi Tilda, ami nekem nagyon sokat jelentett. Talán a sok év elhúzódás után kellett egy ilyen sokk nekem is, hogy rádöbbentsen, hogy hiányzik nekem. Igaz, még mindig nem úgy, ahogy ő szeretné, de jóval jobban, mint eddig. Jól esik neki mesélni Lédáról, sosem gondolta volna, hogy ennyi mindent megosztok majd vele egyszer. Talán bejelentettem volna és ott is hagyom, mert nem lettem volna kíváncsi a véleményére még akkor sem, ha mégis ott maradok, és ő elmondja. Talán Léda miatt is van ez, nem tudom, de az aggodalom szépen lassan jön vissza a szívembe, ahogy mesélem az én kis vidám és boldog történetemet.
- Jól van, na, ne aggódj már annyit – legyintek végül, ravaszkásan mosolyogva. Már nagyon nem mondanám tovább, inkább rátérnék a testvérem nyűgjére, de tudom, hogy nem hagyhatom még abba. Inkább megölelem, ezzel is kicsit önbizalmat adva neki.
- Az is vagyok! – ujjongok magamban és szélesen mosolygok a testvéremre. Pont jókor ért el a boldogságom Lédával, szóval minden nagyon szuperül alakul. Már csak az a fránya záróvizsga, meg a rellonos meccs és túléltem az iskolát. Már nem olyan sok van hátra. Ráadásul meg vagyok győződve arról, hogy most ő jön. Mikor bejelentem, hogy rátérünk, máris megijed, és menni készül. Azt márpedig nem, egyáltalán nem.
- Á, á. Ülj vissza, vagy szétrombolom a könyvtárad. Tudni akarom, hogy mi bajod van, és, hogy miért nem vagy olyan… amilyen szoktál. Ha kell lecipellek Mácsai doktornőhöz, mert ez már nem normális. Szerintem egy ideje könyvet sem olvastál. Nem látod? Valami baj van veled, és ezt én… én… - nem tudom befejezni a mondatot, mert annyira elszomorodom, hogy gombóc nő a torkomba, és a sírás kerülget. Sosem éreztem még Tildával kapcsolatban ezt, akár csak ehhez hasonlót sem.
- A menekülés nem fog segíteni, sem neked, sem nekem. Mondd el mi a baj, és segítek neked… valahogy – nézek rá könyörgő szemekkel.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=447660#post447660][b]Gryllus Annabell - 2015.01.04. 11:40[/b][/url]

- Nem-e? – döntöm el balra fejem, és megemelem a szemöldökeimet, a hajam pedig a bal vállam mellett omlik le az asztallapra. Remélem, eléggé meggyőző vagyok, hogy akár a vizsgáimat is kockáztatom azért, hogy megtudjak mindent. Tényleg mindent, mert ez így nem mehet tovább, hogy mindig én vagyok az, aki semmit sem tud! Lehet, hogy önzőség, de most a testvéremről van szó, és hiába nem vagyok egy igazán jó testvér… a vérkötelez.
- Elég, ha csak fele olyan leszel – hajtom le a fejemet, és lassan a sírás kerülget. Tényleg nehéz így beszélni vele, a torkomon már lassan levegőt sem kapok, a hasam görcsöl, és még Léda kedves mosolya az agyamban sem ad semmi vidámságot, távolinak tűnik. Ha itt lenne most, talán segítene rajtam, de akkor biztos vagyok benne, hogy Tilda nem nyílna meg. Ez csak kettőnkre tartozik szerintem, szerinte meg csak rá.
- Na, ezt most felejtsd el – még hogy nem lesz jobban! Nonszensz testvérkém, amiket itt mondasz. Főleg ez…
- Nem jársz el? – emelem fel a fejem hitetlenül. Nem is kicsit nézhetek bután, hiszen egyrészt Tilda mindig pozitív személyiség volt, ráadásul bírta Uffenberg bácsit. Ha más nem, ő biztosan kigyógyítaná ebből az állapotból, most akár le is smárolhatná felőlem, csak Tilda lelke gyógyulgasson. Na, jó, ez talán még az én gondolataimban is túlzás, legalábbis biztosan nem akarom látni.
- Mostantól el fogsz járni hozzá, mert Uffbá’ még kedvel is – mondjuk ki nem? -, de te is őt. Nem kell a duma, hogy te nem, tudom, hogy igen –nézek rá egy kedvesebb mosollyal.
- Ja, ellenőrizni fogom – teszem még hozzá, hogy érezze a súlyát is. Minél hamarabb tud járni, annál hamarabb el tudunk menni valahova…
- És, amint letettem a vizsgáimat elutazunk nyaralni valahova. Te választasz és élvezni fogjuk, meg bemehetünk az összes nyavalyás könyvtárba, ami érdekel, nem fogok ellenkezni… nagyon – itt már szélesedik a vigyor az ajkamon, de tényleg. Egy kicsit ki kell mozdítanom a megszokott szürkeségéből.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=452373#post452373][b]Gryllus Annabell - 2015.01.13. 07:55[/b][/url]

Elkeserítő, hogy Tilda ennyire negatív. Soha nem láttam még ilyennek, és teljesen kikészít ez a viselkedése. Az csak rontja tovább a helyzetet, hogy nem nagyon akar együttműködni sem. Látom az arcán átsuhanó gondot, ahogy megemlítem, hogy tönkreteszem a könyvtárát. Talán még meg is tenném, nem tudom. Ha biztosan tudnám, hogy emiatt rendbe jön, fel is gyújtanám.
- Ha mindenki így gondolná Tildus, akkor senki sem lenne Uff bácsinál, csak akit odavisznek. Nem hiszem, hogy ő, pont ő tehernek venné. Ez a feladata, nem gondolod? – emelem meg a szemöldököm egy pillanatra, és éppen nem tudom eldönteni, hogy sírjak, vagy felpofozzam a testvérem. Hogy lehet ilyen? Nem tudom elfogadni. Meggondolom magam, már ami a közelségem illeti és áthúzom a széket mellé, és közvetlenül odaülök, bele a személyes aurájába.
- Nem hiszem ám el, ismerlek téged. Tilda, a testvéred vagyok, legalább nekem ne csináld ezt – kérleltem és kiskutyaszemekkel néztem fel rá, amiből egy-egy könnycsepp kibuggyant már. Most nem töröltem le, szeretném, ha látná, komolyan aggódom miatta, nem csak egy kis fellángolás részemről.
Látom, ahogy ő is küszködik a könnyeivel, de nem akarom túlságosan kiborítani sem, nem hiszem, hogy használna. Inkább csak megölelem és hozzábújok, és eláztatom a ruháját egy kissé. Eddig bírtam, sajnálom. Egy pár perc sírdogálás után összeszedem magam és megígérem neki, hogy elviszem valahova a szünetben.
- De addig el kell járnod Uff bához. Csak gondold el, hogy ha fordított esetben ülnénk itt, mit mondanál nekem. Szerintem nem úsznám meg ennyivel… Kérlek, menj el hozzá – nézek rá, kedvesen, még egy kis mosoly is vegyül a sírás utáni arcomra. Nem hiszem, hogy bármi mást tudnék most mondani neki. Lehet, hogy holnap már erősebb leszek és akkor még Fírinne professzort is ráuszítom, hogy figyelje.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=436&post=463568#post463568][b]Gryllus Annabell - 2015.02.12. 10:47[/b][/url]

Arra rádöbbeni, hogy mennyire hasonlítunk, pedig korábban ezt el sem tudtam volna képzelni, elég sokkoló. Talán én rosszabb lennék egy fokkal, mert én mindig is utáltam, ha keretek közé voltam szorítva, ahogy most Tilda. Megértem a nővérkém, nehéz a gyógyulás útjára lépni és néha tényleg jobb egyedül bujdokolni mindenféle következmény nélkül. Legalábbis ezt hisszük, hogy így minden rendben van, közben pedig… koránt sem.
- Na ugye! – csillannak fel a szemeim, végre megjött az esze, illetve hagyja, hogy befolyásoljam, megadja magát. Na, ezt már szeretem, mindig is szerettem, ha az van, amit én akarok. Tilda pedig sokszor azt tette, amit én kívántam, most jöttem csak rá, hogy mennyire hiányzik, olyan, mintha egy kisebb kisiklás után a vonat visszakerülne a saját sínére. Gyorsan rendbe is hoztam magam a zsebkendőm segítségével, és nagyon pozitívan vigyorogtam rá, visszatért az életkedvem.
- Jó, szuper! Sőt, gigamegaszuper! – lelkendezek tovább, bár egy kicsit furcsállom, hogy kerüli Uff bácsit, mert ezek után biztos, hogy a segédjéhez Lorihoz, vagy másikhoz fog menni. Mégis inkább Lori lesz az, hiszen a lábadozásánál is ő volt jelen, biztosan jobban bízik benne, mint másban. Csocsibával meg biztos van valami, hogy ennyire nem akarja a közelében. Mindegy, a lényeg, hogy jó felé megy Tilda végre.
Végül pedig kitalálom, hogy elmegyünk együtt valahová, aminek talán még soha sem örültem. Azért ez elég gáz, ha jól belegondolok, de jobb később, mint soha, nem?
- Persze, hogy jó, de te fizeted – kacagok, majd felállok és felhúzom a székéről. Jól megölelem, és belebújok, mint egy jó testvér. Persze a fizetéssel csak vicceltem, majd meglátjuk. Most újra eszembe jut Léda, de nem tudok olyan verziót kitalálni, hogy ő is jöjjön. Ez most olyan tesós kirándulás lesz.
- Eleget porosodtunk itt, menjünk, így is nagy feltűnést okoztál – mosolyom továbbra is töretlen és segítek neki vonni a cuccát. Aztán pedig ketten elmegyünk végre a dohos könyvtárából. Továbbra sem a szívem csücske ez a hely, csak a vezetője.