36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyElső emelet

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
offline
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
December 26.
Írta: 2014. december 29. 10:47
| Link

Vajon meddig csinálhatom még ezt? Meddig nézik el, hogy nem végzem a munkámat, ritkábban dugom be az orrom a könyvtárba, mint egy-egy könyveket csak muszájból olvasó diák, és rendszerint a Levita mélyén bujkálok?
Elnézőek, tudom, és türelmesek, tisztában vannak vele, hogy nem épülök fel hipp-hopp, teljesen pedig sohasem, de ha megkérdezik Chaskét, hogy milyen gyakran is keresem fel őt, hogy az ispotályban megbeszéltek szerinti gyógykezelésre járjak, lehet, hogy kiábrándító választ kapnának.
Nem akaródzott, hogy a férfi így lásson, és mint valami rongybabát kezelgessen, aki nem tud rendesen megállni a lábán. De nem akartam, hogy bárki más is sajnálkozó pillantást vessen rám, vagy a segítségemre rohanjon. Azelőtt észre se vettek rendszerint, szürke kisegér a ködben, miért pont így kell kiszúrniuk?
Kezem már a könyvtár ajtajának kilincsén pihent néhány másodperce, de még gyűjtögettem az erőt. A folyosókon viszonylag észrevétlen maradtam, a nyüzsgésben könnyű volt elveszni, de a könyvtár csendes, és ilyenkor eléggé kihalt is, szóval ha van bent valaki, és hacsak nem foglalja le nagyon, amit olvas - mint engem szokott -, akkor észre fogja venni, hogy beléptem.
Essünk túl rajta, csak néhány papír, egy-két leltári jegyzék, felkapom, és már itt se vagyok.
A segédeim egyike biztosan kikészítette valahova az asztalon környékére, most, hogy nem vagyok itt, talán nincs akkora kupi ott, hogy ne találjam meg. Szóval ideje volt belépni.
A gumírozott végű mankó nem csapott nagy zajt, de az ajtó annál inkább. Illetve az sem igazán, csak nekem tűnt úgy, mert annyira igyekeztem óvatosan kinyitni. Amilyen gyorsan aztán tudtam, elindultam befelé, miközben minden próbálkozásom ellenére, hogy ne tegyem, vágyakozva körbenéztem. Semmi sem mozdult, mégis olyan érzésem támadt, mintha a polcokon sorakozó kötetek felém nyúlkáltak volna.
Elfordítottam végül tekintetem, és a könyvtárosi pultra szegeztem. Az éppen dolgozó segédem valahol a sorok között lehetett, mert itt nem volt. Annyi baj legyen, majd ír baglyot, ha valami gond volna.
A papírmunka az asztalon pihent, mindentől elkülönítve, szinte csak a rámutató tábla és a kivilágítása hiányzott, hogy még könnyebb dolgom legyen. Felnyaláboltam, és már fordultam is meg, vissza se nézve indulva el kifelé.
Utoljára módosította:Gryllus Matilda, 2015. január 11. 16:23
Hozzászólásai ebben a témában

Lori Ann
Gryllus Annabell
INAKTÍV


melodimókus
offline
RPG hsz: 101
Összes hsz: 759
Írta: 2014. december 29. 11:32 | Link

Tildus

Hol lehet, hol lehet? Napok óta keresem a nővéremet, még Lédát is megkértem, hogy ha esetleg látná a Rellonban – én már nem tudom, hogy hol lehet, tényleg! – szóljon, és a levitásoknak is megmondtam, hogy keressenek fel, ha előkerül. Ez kimerült néhány kviddicsesben, mert egyébként sok más levitást még ennyire sem ismerek, de a lényeg, hogy talán ők megtalálják a bujkáló nővérkémet. Tuti, hogy bujkál, mert már többször kerestem a szent helyen, a Bagolykő papírhalmos szívében, és egyszer sem találtam ott. Kérdeztem a segédjeit – normális dolog egyáltalán a könyvtársegédség Tilda mellett? -, és még ők sem tudták, hogy merre jár. A baglyaimra kitérő választ adott. Ezt már nem tudom felfogni, hiszen mindig futott, ha valami bajom volt, még akkor is, ha beszakadt a lábkörmöm és körülöttem sürgött forgott, meg sajnálkozott. Most meg terel ezerrel, ami azóta van, mióta egy kicsit megátkozták. Na jó, elég rendesen, de már ki kellett volna hevernie. Léda ma tanul, szóval egész nap ráérek megkeresni ezt a pernahajdert. Körbejhártam a kastélyt, kérdezősködtem, és végre találtam egy harmadéves navinést, aki útbaigazított, látta őt bemenni a tanáriba! Rohanok is, amennyire lehet, beviharzom és az asztala felé nézek, ami üres. Persze kopogás nélkül, ahogy kell, már észbe is kapok, hogy hol vagyok, és figyelem a rám meredő szemeket.
- Ö… bocsánat. Tildát keresem, nem látták? Élet-halál, meg ilyenek – nézek szét az ott tartózkodó professzorokon, akik nagy része visszatér az elfoglaltságához. Látom a szemükben, hogy mennyire hisznek nekem, de azért egy számomra ismeretlen professzor azt mondja, hogy itt volt, és csak egy percre ugrott be, majd sietve távozott. Én is így teszek egy gyors „köszönöméselnézéstmégegyszer” után, majd jobb híján elindulok a könyvtárba. Az nem lehet, hogy ott ne kapjam el, ha kell, a mai napra beköltözök oda, és lecsapok a csavargó nővéremre.
Sietve csattogok végig a folyosókon, majd nagy lendülettel berontok a könyvtárba. Szerencsém van, éppen kifelé igyekszik egy halom pergamennel a kezében.
- Á, megvagy! – rohanok oda hozzá, és magamhoz ölelem. A helyzet az, hogy alapvetően egész jól vagyok, csak zavar a tesóm hiánya. Ami azért lássuk be, furcsa dolog nálam. Az is igaz, hogy talán Léda szédített meg, más okos magyarázatot nem találok a helyzetre.
- Beszélgessünk egy kicsit, jó? - mutatok az asztala felé, nem igazán zavar, hogy ez egy könyvtár és vizsgaidőszak van hamarosan, tehát tanulnának az emberek. A pillantásom remélem elég meggyőző ahhoz, hogy nem fogadok el nemleges választ.
Hozzászólásai ebben a témában

Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
offline
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
December 26.
Írta: 2014. december 29. 12:20
| Link

Szeretett húgocskám


Nem nézelődtem ugyan már jobbra-balra, vagy épp magam mögé, vissza a könyvek ismerős, és szívderítő képe felé, lehajtott fejjel, tekinteteket kerülve indultam el kifelé, de azért nem akartam felborulni semmiben sem, szóval igazán meglepődtem, mikor valaki hirtelen belém ütközött szemből.
Illetve, ahogy arra egy pillanattal később ráébredtem - amellett, hogy ki az illető -, nem csupán nekem jött, de megölelt. Egy kissé meginogtam, de ő erősen tartott, így a borulás szerencsére nem következett be, én mégis meglepetten pislogtam néhány pillanatig. Csak addig tartott.
- Ann.. Annabell! - suttogtam, és az első döbbenetem múltával mosoly kúszott arcomra. Őszinte, egy kis boldogsággal telt mosoly. De az is, akárcsak az előbbi ölelés, csak néhány pillanatig tartott.
Sohasem hittem volna, hogy egyszer a családomat is kerülni fogom, sőt, Annabellt, aki a legfontosabb volt valamennyiük közül számomra, de éppen ezért, nem bírtam volna elviselni, ha szomorúságot okozok nekik. Ne kelljen így látniuk, ne legyek a terhükre, ne, nem akarom!
Felemeltem kezem, és megsimogattam húgom haját, aztán elfordítottam a tekintetem, és összeigazgattam a kezemben tartott papírokat, melyeket az imént majdnem elejtettem. Sok dolgom volt, talán halaszthatatlanok. Igen, bólintottam magamnak, ennek minél előbb neki kell álljak. Túl soká halogattam.
Próbáltam határozottan, egyenesen és biztosan megállni Annabell előtt, és invitálására bocsánatkérően nézni rá. Közben pedig lassan, de biztosan indulni tovább, menni innen. El, el, vissza a Levita mélyére. Ami technikailag ugyan magasabban volt, mint a könyvtár, de ez részletkérdés volt.
- Most nagyon sok a dolgom, és.. hát tudod, lemaradásban vagyok, neked meg biztosan rengeteg tanulnivalód van. Végzős vagy! Alig hiszem el!
Tényleg hihetetlen volt belegondolni, de most nem is volt ideje a nosztalgiának.
Elléptem előle, hogy folytassam az utam, de ahogy rám nézett, tudtam, éreztem a zsigereimben, hogy nem hagyja ennyiben. De meg kellett próbáljam.
Utoljára módosította:Gryllus Matilda, 2015. január 11. 16:24
Hozzászólásai ebben a témában

Lori Ann
Gryllus Annabell
INAKTÍV


melodimókus
offline
RPG hsz: 101
Összes hsz: 759
Írta: 2014. december 29. 12:44 | Link

Tildus

Végre megleltem! Nem mondanám, hogy túl jól nézett ki. A mindig mosolygós Tilda, mint egy rakás szerencsétlenség, úgy állt ott papírokkal, mint akit most nyomtak agyon egy lapáttal. Mégis próbáltam derűsen viselkedni, mert akárhogy is, nem akartam őt így látni. talán régebben, vagy néha igen, de most nagyon nem. Tudom, legalábbis nagyon remélem, hogy tudom, mi bántja, mi a bánata. Az ölelésemre igazi Tildás mosoly és azonosítás következik, de nagyon rövid időre.
- Az ám, a húgod – vigyorogtam rá, és most azt éreztem, hogy de jó lenne, ha itt lenne Léda is és fogná a kezemet bátorításképpen. Szegénynek biztos fájna, mert szétnyomorgatnám, annyira feszült itt a levegő. Tilda pedig a papírjait igazgatja, mintha amúgy nem lett volna jó. Oké, kicsit nekimentem, de ez kellett, hogy észrevegyen szerintem. Néhány csóválják a fejüket, azokat megsemmisítő pillantásommal büntetem, nagyon remélem, hogy komolyan veszik, mert, ahogy Tilda is mondja, végzős vagyok, szóval van pár átok a tarsolyomban, nem beszélve a melodimágiáról.
- Dehogy mész te sehova, ácsi! – keményen belékarolok, és nem engedem. Hah, még azt hiszi, hogy ilyen könnyen lerázhat, amikor napok óta keresem. De lehet, hogy már hetek óta, csak nem ennyire intenzíven. Neeeem, nem szökhet meg.
- Idefigyelj, beszélnünk kell… rólad – elé lépek azért mégis, nehogy el tudjon menni, a karja helyett már csak a kezét fogom, a szemeimet az övébe fúrom nagyon komolyan.
- Nem fogsz meglógni és nem érdekelnek a fontos dolgaid. Eddig mindig leráztál, akkor kellett volna elintézned, és egyébként is, nem én vagyok már az első? – kicsit megemelem a hangomat, pedig legszívesebben csak ölelgetném szegényt, annyira sz***l néz ki.
- Minek van nálad ez a bot? Semmi szükséged rá, a lábadnak semmi baja – nézek rá csodálkozva egy picit. Nem tudom, hogy minek jár még mankóval, eltelt már vagy három hónap… nagyjából.
- Szeretnék neked elmondani valakit – mondom mosolyogva és egy aprót belepirulva. – Nyugi, nincs eljegyzés, meg ilyesmi – vigyorgok rá, bár nem tudom, hogy fogja fogadni, hogy a barátom lány, vagy a barátnőm? Minek is mondják őt? Mindenestre szeretem, ez a lényeg.
- Szóval hova menjünk? – az utolsó szót jól megnyomom, érzékeltetvén, hogy ma nem fog lerázni, vagy ha megpróbál nagy baj lesz. Nagyon nagy.
Hozzászólásai ebben a témában

Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
offline
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
December 26.
Írta: 2014. december 29. 13:13
| Link

Szeretett húgocskám


Biztos voltam benne, hogy nem fog elengedni, ugyanakkor meg kellett próbáljam. Közben pedig elfogott egy ostoba érzés, hogy ha netán mégis úgy döntene, hogy elenged, hogy nem áll az utamba, azt azért teszi, mert látja. Látja rajtam, hogy milyen állapotban vagyok, és nem akar esetleg fájdalmat okozni, kímélni akar, és pont úgy viselkedne, ahogy körülöttem mindenki.
A határozottnak szánt elindulásom teljes kudarcba fulladt. Nem értettem az érzéseimet, most akkor mit akarok? Hogy elengedjen, vagy azt, hogy ne? Melyiket volna nehezebb elviselni? Azért kerülöm őket, hogy ne lássanak így, és ne nézzenek rám úgy, mint egy rakás szerencsétlenségre, még akkor se, ha egyszer az vagyok. De ha ő nem ezt teszi?
Egy határozott mozdulattal visszatartott, és ez visszarántotta a gondolataimat is. Megint rápillantottam, ahogy kezemet fogva ismét elém toppant. Visszatartott. A lelkem pedig mintha egy kicsit könnyebb lett volna.
- Nincs mit beszélni.. rólam - ráztam meg a fejem, és a pillanatnyi kizökkenés után ismét lehajtottam a fejem. Szavai azonban így is elértek, és odalett minden határozottságom. A kérdése pedig szinte lyukat ütött a szívembe.
- Már hogyne.. hogyne te lennél? Mindig te leszel! - szúrni kezdett a szemem, és egy gombóc nőtt a torkomba, de erőnek erejével lenyeltem. Nem, nem fogok sírni.
A mankóra pillantottam, és Annabell szavai ismét mosolygásra késztettek. Csak ezúttal keserű volt a mosoly. Ő nem tudta, hogy nem járok el a gyógykezelésekre.
- Rendbe tették, az igaz.. csak tudod, újak az izmaim, és hát.. mindegy, nem érdekes.
Ebbe belefutottam. Elhallgattam, mert nem tudtam, hogy mit mondjak, hogy mondjam. Inkább csak megint rámosolyogtam.
Bejelentésére aztán kicsit meglepődtem. Tudtam, vagyis sejtettem, hogy van valakije, láttam jeleit, de nem voltam biztos benne. A sok regényhős és kompániáik, ha az én életemben nem is volt jelen, másokéban azért ki tudtam olykor szúrni.
- Üljünk itt le - fordultam az egyik asztalhoz. - Mesélj!
Ha nem rólam lesz szó, hanem őróla, és a párjáról, akkor kész voltam meghallgatni. Magától beszél magáról, ez olyasmi volt, amit nem halaszthattam el. Most ugyanis látszott rajta, hogy nem a bolondját járatja velem.
Utoljára módosította:Gryllus Matilda, 2015. január 11. 16:24
Hozzászólásai ebben a témában

Lori Ann
Gryllus Annabell
INAKTÍV


melodimókus
offline
RPG hsz: 101
Összes hsz: 759
Írta: 2014. december 29. 13:42 | Link

Tildus

Nem, tetszett, határozottan nem. Ő Gryllus Tilda, a mindig mosolygós, jó szavú könyvtáros, akit mindenki szeret. Ő pedig az idegeire megy a húgának, hogy megpróbálja irányítani, de sosem mondana le róla, és sosem térne ki előle. Nem úgy, mint most, ez nem az a Tilda, ez egy másik. Talán már soha sem lesz ugyanaz, mint volt. Sajnálnám, mert megszoktam, hogy olyan, amilyen. De ez Tilda egy másik, aki nem néz az emberek szemébe, megpróbál láthatatlanná válni, még előttem is. Ez zavar és dühít egyszerre. Sejtelmem sincs, hogy min mehet keresztül, de ez agy nem lesz jó, ebben biztos vagyok. talán le kellene küldeni Zója nénihez, vagy meglátogatom az indián barátját, a pletykák szerint nagyon rendben vannak. nyilván túlzás, én ezt nem tudnám elképzelni róla, de ki tudja?
Megállítom, nem fog meglógni, nem engedem! Őszinte vagyok hozzá, ez sajnos nem mindig van így, de most igen. Remélem, tudja, hogy így van.
- Márpedig van. Néztél mostanában tükörbe? – vonom fel a szemöldököm, és simogatom a kézfejét. Egyszerre vagyok vádló és kedves, legalábbis nagyon remélem. Szerintem jól csinálom, de ki fog derülni hamarosan, hogy így van-e.
- Akkor beszélgetni fogunk – mondom neki lágyan, kedves mosollyal az arcomon. Tudom, hogy tudja, nem szoktam ilyen kedves lenni. De mégis úgy érzem, hogy most ez a helyes, nem hagyhatom, hogy Tilda ilyen maradjon.
- Már hogyne lenne érdekes. Ne haragudj, nem tudtam, hogy pontosan mit csináltak veled, nagyon sajnálom – szomorodom el. Nagyon ciki, de még inkább szánalmas, hogy nem tudom, hogy mit csináltak vele. Persze nekem már az is elég volt, hogy él és fel fog épülni, de… nem vagyok valami jó testvér. Igaz látogattam egy ideig, de amikor már úgy láttam, hogy szerintem nincs rám szüksége többé nem mentem az ispotályba. Itt az ideje, hogy kicsit rendbe hozzam, amit elszúrtam.
Léda emlegetése felkeltette a kíváncsiságát, és végül leülünk egy csendes padhoz. Én úgy ülök, hogy az ajtó a hátam mögött legyen, nem szeretném, ha meggondolná magát és valami trükkel lelépne.
De akkor beszéljünk egy picit rólam, legyen meg az öröme. Viszont nagyon téved, ha azt hiszi, hogy nem fogom kiszedni belőle, hogy mi baja, vagy észhez térítem valahogy.
- Szóval van egy rellonos, akivel találkoztam a pubban – kicsit megköszörülöm a torkom, hiszen nem a legjobb kezdés, hogy nyilvánvalóan tilosban jártam.
- Jót elbeszélgettünk és kölcsönösen segítettünk lerázni pár gyíkarcot, aki velünk akart volna táncolni, meg ilyesmi. Azt mondanom sem kell, hogy otthagyott faképnél hirtelen – somolygok, bár igazából haragudnom kéne. Léda sokszor csinálja ezt, menekül, mint a tesóm most. Talán ezért figyeltem fel erre az egészre, ami Tildával történik.
- Aztán elhívtam a vidámparkba. Az óriáskeréken megmentett, majdnem leestem – úgy mesélem, mintha bagatell dolog lett volna, pedig egy pillanatra tényleg veszélyes volt a helyzet.
- Aztán az árnyas sétányon is taliztunk, de akkor is elrohant, miután megcsókoltam. Komolyan idegesítő tud lenni – remélem, érti a célzást, hogy most magamra is gondoltam. Gondolom már vagy százezerszer felhúztam Tilda agyát.
- Aztán az egyik kviddicsmeccsen, végül beadta a derekát – kicsit furcsa lehet, hogy olyan, mintha én viselkednék fiúsan, de ez engem sosem érdekelt. Ha kellett valami megszereztem, vagy legalábbis megpróbáltam.
- Lédának hívják – nos, egyelőre elég lesz ennyi, úgy gondolom. Rellonos lány, hát nem szép? Dehogynem, gyönyörű!
Hozzászólásai ebben a témában

Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
offline
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
December 26.
Írta: 2014. december 30. 11:32
| Link

Szeretett húgocskám


Tehetetlen voltam, küzdeni nem volt erőm ellene, és nem is akartam. Amennyire nem akartam, hogy így lásson, épp annyira akartam, hogy velem legyen. Hiányzott, és a tény, hogy annak ellenére, mennyire bosszantotta őt, hogy folyton a nyakára jártam, és most mégis úgy tűnt, hogy ő is hiányol engem, jóleső érzés volt. Rettenetesen.
Nem szokott ilyen lenni Annabell, ezzel tisztában voltam, és azzal is, hogy most bizonyára annak köszönhettem, hogy rettenetesen nézek ki, és ha nyaggatom, főleg így, a vizsgái előtt, az szörnyen gyanús. Akkor valami baj van. És volt baj.
- Ne sajnáld, én nem mondtam el - ráztam meg a fejem.
De nem folytattam, most sem akartam belefolyni a részletekbe, és az, hogy mesélni akart nekem, hogy hajlandó volt megnyílni előttem, és mesélni a fiúról, akivel találkozott, egyrészt felderített és kíváncsivá tett, másrészt elterelte mindkettőnk figyelmét énrólam. És ez sem volt az az elhanyagolható szempont.
Leültünk, ő pedig mesélni kezdett. Rögtön az elején pislogtam egyet, nem voltam biztos benne, hogy a pubban felszolgálnak alkoholmentes italokat. Mikor egyszer ott jártam, sikerült is valamibe belekóstolnom, amitől egész másnap fájt a fejem, pedig akkor nem tűnt fel, hogy nem gyümölcslé.
- Ott hagyott? - kommentáltam csak úgy magamnak, értetlenkedve. Kicsit furcsa volt elképzelni a szituációt.
A következő két mondatot követően pedig bizonyára valami igen megdöbbent arcot produkálhattam, és alig győztem keresni a szavakat.
- Mi az, hogy majdnem leestél? Ugye csak túlzol? Remélem csak túlzol! - vágtam közbe, és fejcsóválva néztem, hogy olyan semlegesen adja elő az egészet, mintha a répaültetésről beszélne, nem pedig arról, hogy több tíz métert zuhant.
A kviddics miatt is féltem eléggé, de ott legalább van seprű alatta, és ahogy hallottam, nagyon ügyes is, ráadásul figyelnek rájuk végig. De kiesni egy óriáskerékből más tészta.
És tudom, nem kéne ennyire meglepődnöm, sem az előadásmódján, sem azon, hogy csókolózott. Ha egyszer van valakije, persze, hogy csókolózott vele, a fiatalok ezt szokták csinálni. És hát elég nagy már, ideje lenne nem úgy gondolnom rá, mint kislányra, akinek be kell kötni a cipőfűzőjét.
Azért átnyúltam az asztalon, és megfogtam a kezét, és legyűrve kavargó érzéseimet, rámosolyogtam. Aztán megint alaposan elképedtem.
- Lédának..? Mármint..? Várj, várj, hogy érted, hogy beadta a derekát?
Túl sok volt az információ, ráadásul nem voltam benne biztos, hogy jól értem őket. Teljesen kiment a fejemből, hogy el akartam tűnni néhány perccel ezelőtt.
Utoljára módosította:Gryllus Matilda, 2015. január 11. 16:24
Hozzászólásai ebben a témában

Lori Ann
Gryllus Annabell
INAKTÍV


melodimókus
offline
RPG hsz: 101
Összes hsz: 759
Írta: 2014. december 31. 22:34 | Link

Tildus

Lédáról mesélni nagyon jó volt, nem gondoltam, hogy ennyire. Kicsit tényleg háttérbe szorítottam Tilda problémáját, de nem teljesen, mindig ott volt a fejemben. Szóval elmeséltem szinte mindent, ami pozitív volt róla, és nagyon sok örömet okozott nekem, és imádom!
- Ott, elszaladt, nem tudom miért. De lehet, hogy túl rámenős voltam esetleg? Nem emlékszem pontosan már - vonom meg a vállam kedélyesen, és folytatom a mesélést. Na, igen., a vidámpark tényleg nagyon szuper volt! Ráadásul magától jött el, és jól éreztük magunkat, egész jól elbeszélgettünk. Szerintem már a pubban is éreztem valamit iránta, azért hívhattam el.
- Ő azt mondaná, hogy szuperveszélyes volt, szerintem meg nem annyira. talán egy kicsit, de semmi baj nem lett, szóval ne aggódj. Talán nem mászok ki legközelebb – vigyorogtam rá, továbbra is pironkodva. Jó volt Léda karjaiba beesni, szóval mindenképpen megérte. De folytam a szófolyam belőlem, nem tudtam abbahagyni, míg végül elérkeztünk ahhoz a ponthoz, amikor elárultam Tildának, hogy tulajdonképpen lányról van szó.
- Igen, Keresztessy Léda, végzős rellonos. Igen, lány. Beadta, összejöttünk, na… hogy mondjam máshogy? – vigyorgok a tesómra, legszívesebben megölelném átugorva az asztalon, de valamiért most nem teszem meg. Nem szokott érdekelni, hogy ez egy könyvtár, vagy ilyesmi. Meggondolom magam hirtelen és átmászok hozzá és a karomba zárom boldogan, a padon térdelve. Végül elengedem, és mellé ülök egy másik székre.
- Kár, hogy néha olyan féltékeny, mint az ágyú, és az őrületbe kerget vele – bosszankodom egy kicsit, de igazából somolygok ezen is. A bálon már úgyis megtudták, hogy együtt vagyunk, csak nem fognak betámadni az őrült jelöltek.
- Na, de most te jössz nővérkém. Tudom, hogy nem akarsz róla beszélni, de én nem akarom, hogy ilyen maradj. Kell a régi Tilda, vagy egy új, de ez nem, sajnálom. Mesélj – nézek rá kedvesen, hátha ez előhozza belőle a gondolatokat és nem hárít. Nem számítok nagy sikerekre, de ha már mond valamit, azzal el tudunk indulni. nem vagyok egy nagy pszichológus, de ha kell elrángatom Zója nénihez…
Hozzászólásai ebben a témában

Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
offline
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
December 26.
Írta: 2015. január 3. 10:59
| Link

Szeretett húgocskám


Már teljesen megfeledkeztem arról, hogy miért is jöttem a könyvtárba. A papírok ott voltak a kezemben, de már csak ösztönösen szorongattam őket, egyáltalán nem voltam tudatában az ottlétüknek, hiszen a legkevésbé sem számítottak.
Annabell számított, ő, aki félretéve minden ellenségeskedését, és távolságtartását velem szemben most mesélt, kedélyesen előadva, és megvigyorogva azokat a részeket, melyekre látható meglepettséggel reagáltam. Mint például arra, hogy kis híján lezuhant egy óriáskerékről, de ez számára abszolút apróság volt. Csak egy történeti elem, mely kellett a teljes képhez. És persze az elképedésemhez.
- Talán!? - hápogtam megrökönyödve. Persze valahol éreztem, hogy csak ugrat, de azért elborzasztott a lehetőség, hogy mégse, és tényleg máskor is kimászna, valami teljesen érthetetlen okból.
De egyébként nem nagyon vágtam a szavába, csak hallgattam, örültem, hogy itt van, és megosztja velem az életét, nem lök el magától. Ha csak az állapotomnak köszönhetem is, örültem, hogy így van, és próbáltam nem gondolni arra, hogy mindennek meg kellett történnie hozzá.
És akkor elérkezett a történet azon pontjára, amin ismét meglepődtem. Nem mintha olyasmit mondott volna, ami elképzelhetetlen lenne, vagy rossz, mint, hogy kimászott egy óriáskerékre. Nem, egyszerűen csak új volt. A húgom együtt van egy másik lánnyal. És ahogy beszélt róla, úgy tűnt, nagyon is kedveli őt.
Pislogtam párat, emésztettem az információkat, és egyszerre azon kaptam magam, hogy a nyakamba ugrik, és megölel, boldogan, úgy, ahogy már nagyon régóta nem.. talán.. nem, nem emlékszem mikor történt ilyesmi utoljára. Talán nem is történt soha még ilyen.
- Úgy örülök, Ann! - mosolyogtam a hajába, majd mikor kibontakoztunk az ölelésből, rámosolyogtam. - Boldognak tűnsz.
Nem nagyon tudtam, mit mondhatnék még. Nekem az ilyesmi kimaradt az életemből, valahogy elkerült. Voltak, akikhez nagyon kötődtem, de ők a barátaim voltak. Lori is például.. ő ugyan nem emlékezett rám, én viszont őrá igen, és mióta újra találkoztunk, a kapcsolatunk úgy éreztem, egyre erősebb. Vagy talán csak én kapaszkodtam annyira belé?
Végül kénytelen voltam visszazuhanni a valóságba, a jelembe, ami nem lett volna baj, hisz Annabell ott volt továbbra is, de megint rólam kérdezett.
- Nem.. nem mesélnél inkább Lédáról? - próbáltam kitérni, és ekkor feltűntek a papírok is a kezemben. Rendezgetni kezdtem őket, majd nehézkesen felálltam, hogy elinduljak kifelé.
Utoljára módosította:Gryllus Matilda, 2015. január 11. 16:24
Hozzászólásai ebben a témában

Lori Ann
Gryllus Annabell
INAKTÍV


melodimókus
offline
RPG hsz: 101
Összes hsz: 759
Írta: 2015. január 3. 16:41 | Link

Tildus

Egy kicsit visszajött a régi Tilda, ami nekem nagyon sokat jelentett. Talán a sok év elhúzódás után kellett egy ilyen sokk nekem is, hogy rádöbbentsen, hogy hiányzik nekem. Igaz, még mindig nem úgy, ahogy ő szeretné, de jóval jobban, mint eddig. Jól esik neki mesélni Lédáról, sosem gondolta volna, hogy ennyi mindent megosztok majd vele egyszer. Talán bejelentettem volna és ott is hagyom, mert nem lettem volna kíváncsi a véleményére még akkor sem, ha mégis ott maradok, és ő elmondja. Talán Léda miatt is van ez, nem tudom, de az aggodalom szépen lassan jön vissza a szívembe, ahogy mesélem az én kis vidám és boldog történetemet.
- Jól van, na, ne aggódj már annyit – legyintek végül, ravaszkásan mosolyogva. Már nagyon nem mondanám tovább, inkább rátérnék a testvérem nyűgjére, de tudom, hogy nem hagyhatom még abba. Inkább megölelem, ezzel is kicsit önbizalmat adva neki.
- Az is vagyok! – ujjongok magamban és szélesen mosolygok a testvéremre. Pont jókor ért el a boldogságom Lédával, szóval minden nagyon szuperül alakul. Már csak az a fránya záróvizsga, meg a rellonos meccs és túléltem az iskolát. Már nem olyan sok van hátra. Ráadásul meg vagyok győződve arról, hogy most ő jön. Mikor bejelentem, hogy rátérünk, máris megijed, és menni készül. Azt márpedig nem, egyáltalán nem.
- Á, á. Ülj vissza, vagy szétrombolom a könyvtárad. Tudni akarom, hogy mi bajod van, és, hogy miért nem vagy olyan… amilyen szoktál. Ha kell lecipellek Mácsai doktornőhöz, mert ez már nem normális. Szerintem egy ideje könyvet sem olvastál. Nem látod? Valami baj van veled, és ezt én… én… - nem tudom befejezni a mondatot, mert annyira elszomorodom, hogy gombóc nő a torkomba, és a sírás kerülget. Sosem éreztem még Tildával kapcsolatban ezt, akár csak ehhez hasonlót sem.
- A menekülés nem fog segíteni, sem neked, sem nekem. Mondd el mi a baj, és segítek neked… valahogy – nézek rá könyörgő szemekkel.
Hozzászólásai ebben a témában

Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
offline
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
December 26.
Írta: 2015. január 4. 11:00
| Link

Szeretett húgocskám


Tényleg boldog volt, látszott rajta, sugárzott belőle, és minden bizonnyal ez hozhatta elő belőle az irántam való szeretetét is, aminek rettenetesen örültem, de még sokkal jobban örültem volna, ha nem éppen most tör fel benne ennyire erősen, ennyire követelőzően, mert nem eresztett, olyan volt, mint amilyen én szoktam lenni ővele. Márpedig nem akartam most ezt.. nem így.
- Nem tennél olyat! - meredtem rá döbbenten, és valószínűleg sejtette, hogy inkább a könyvtár lerombolására célzok elképedve, mintsem arra, hogy elcipelne a pszichológusnőhöz.
Mondata végére azonban összeszorult a torkom, és lassan visszaereszkedtem a padra, habár képtelen voltam még megszólalni. De elmenni sem így. Itt hagyni őt, vagy legalábbis megpróbálni, miközben ő ezt nem akarja. Ez fordítva szokott lejátszódni.
- Annabell.. nem tudsz segíteni. Engem tönkretettek. - Elnéztem a közeli ablak irányába, a beszűrődő fényben kavargó ezernyi kis porszemet figyelve. - Nem leszek többé olyan, mint voltam.
Összeszorult a torkom. Nem voltam kész arra, hogy elfogadjam valamennyi következményét a történteknek, de nem is akartam. Nem számítottak, mert a legjobban az elvesztett emlékek helyén tátongó űr fájt, melyet nem hozhatott helyre semmi. Illetve szinte semmi.
- Talán jobban se leszek... - lemondóan sóhajtottam, majd gyorsan rámosolyogtam testvéremre. - Köteleztek rá, hogy eljárjak Chaskéhez, tudod, ilyen gyógytornára, utókezelésre, hogy megerősödjenek az izmaim, de mindegy, így is megerősödnek majd szép lassan, nem kell ehhez rabolnom az idejét.
Lesütöttem a szemem, és megint nekiálltam rendbetenni a papírokat a kezemben, pedig azok már teljesen rendben voltak.
Utoljára módosította:Gryllus Matilda, 2015. január 11. 16:24
Hozzászólásai ebben a témában

Lori Ann
Gryllus Annabell
INAKTÍV


melodimókus
offline
RPG hsz: 101
Összes hsz: 759
Írta: 2015. január 4. 11:40 | Link

Tildus

- Nem-e? – döntöm el balra fejem, és megemelem a szemöldökeimet, a hajam pedig a bal vállam mellett omlik le az asztallapra. Remélem, eléggé meggyőző vagyok, hogy akár a vizsgáimat is kockáztatom azért, hogy megtudjak mindent. Tényleg mindent, mert ez így nem mehet tovább, hogy mindig én vagyok az, aki semmit sem tud! Lehet, hogy önzőség, de most a testvéremről van szó, és hiába nem vagyok egy igazán jó testvér… a vérkötelez.
- Elég, ha csak fele olyan leszel – hajtom le a fejemet, és lassan a sírás kerülget. Tényleg nehéz így beszélni vele, a torkomon már lassan levegőt sem kapok, a hasam görcsöl, és még Léda kedves mosolya az agyamban sem ad semmi vidámságot, távolinak tűnik. Ha itt lenne most, talán segítene rajtam, de akkor biztos vagyok benne, hogy Tilda nem nyílna meg. Ez csak kettőnkre tartozik szerintem, szerinte meg csak rá.
- Na, ezt most felejtsd el – még hogy nem lesz jobban! Nonszensz testvérkém, amiket itt mondasz. Főleg ez…
- Nem jársz el? – emelem fel a fejem hitetlenül. Nem is kicsit nézhetek bután, hiszen egyrészt Tilda mindig pozitív személyiség volt, ráadásul bírta Uffenberg bácsit. Ha más nem, ő biztosan kigyógyítaná ebből az állapotból, most akár le is smárolhatná felőlem, csak Tilda lelke gyógyulgasson. Na, jó, ez talán még az én gondolataimban is túlzás, legalábbis biztosan nem akarom látni.
- Mostantól el fogsz járni hozzá, mert Uffbá’ még kedvel is – mondjuk ki nem? -, de te is őt. Nem kell a duma, hogy te nem, tudom, hogy igen –nézek rá egy kedvesebb mosollyal.
- Ja, ellenőrizni fogom – teszem még hozzá, hogy érezze a súlyát is. Minél hamarabb tud járni, annál hamarabb el tudunk menni valahova…
- És, amint letettem a vizsgáimat elutazunk nyaralni valahova. Te választasz és élvezni fogjuk, meg bemehetünk az összes nyavalyás könyvtárba, ami érdekel, nem fogok ellenkezni… nagyon – itt már szélesedik a vigyor az ajkamon, de tényleg. Egy kicsit ki kell mozdítanom a megszokott szürkeségéből.
Hozzászólásai ebben a témában

Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
offline
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
December 26.
Írta: 2015. január 4. 12:51
| Link

Szeretett húgocskám


Kissé megrettentem. Tudtam, hogy nem mindig viselkedik jól, és az óriáskerékre kimászása is ezt támasztotta alá, de azért kárt tenni a könyvtárban.. ez még tőle is soknak tűnt. Szóval biztos voltam benne, hogy meggyőző-faktornak szánta kijelentését, de legalábbis nagyon reméltem.
De így elszomorítani nem akartam. Olyan boldog volt az előbb! Ezért nem akartam maradni, ezért kellett volna eltűnnöm, amíg lehetett. Mert nem akartam senkinek sem fájdalmat okozni, márpedig sok kellemes pillanatot nem tudok most szerezni.
Elszégyelltem magam a kijelentésem miatt. Nem kellett volna rázúdítanom.
- Ne haragudj, de.. nem ilyen egyszerű. Persze, hogy kedvelem, a kollégám - éreztem, hogy elvörösödöm, mert kiéreztem a hangsúlyából, hogy ő kicsit másra próbál célozgatni. De hát az nonszensz! Honnét gondol ilyeneket..? -, de nem akarom ezzel terhelni.
Rájöttem, hogy elszóltam magam, hogy nem kellett volna elmondjam, hogy nem járok el hozzá. De egyszerűen nem akartam, hogy Chaske így lásson.. nem értem, miért, hisz bizonyára látott nálam rosszabbakat is, de akkor is. Nem úgy néztem rá, mint gyógyító.. ha egy idegen lett volna, könnyebb lett volna, de ahogy Annabell tekintetében, úgy az övében sem akartam látni a sajnálatot, amiért így lát.
- Nem kell.. tényleg.. rendbe fogok jönni, magamtól is. Már most is sokkal jobban vagyok, mint nemrég! - Próbálkoztam, és egyszerre szégyenérzet töltött el. Rettentő, fojtogató szégyenérzet. Csak nem megint hazudtam neki!?
Könnybe lábadt a szemem, és sietve kitöröltem, miközben elmosolyodtam. Nagyszerűen hangzott, amit mondott, és ismét visszatért a mosolya. Talán csak meggyőzésként, de őszintének tűnt.
- Az nagyon jó volna.
Utoljára módosította:Gryllus Matilda, 2015. január 11. 16:24
Hozzászólásai ebben a témában

Lori Ann
Gryllus Annabell
INAKTÍV


melodimókus
offline
RPG hsz: 101
Összes hsz: 759
Írta: 2015. január 13. 07:55 | Link

Tildus Smiley

Elkeserítő, hogy Tilda ennyire negatív. Soha nem láttam még ilyennek, és teljesen kikészít ez a viselkedése. Az csak rontja tovább a helyzetet, hogy nem nagyon akar együttműködni sem. Látom az arcán átsuhanó gondot, ahogy megemlítem, hogy tönkreteszem a könyvtárát. Talán még meg is tenném, nem tudom. Ha biztosan tudnám, hogy emiatt rendbe jön, fel is gyújtanám.
- Ha mindenki így gondolná Tildus, akkor senki sem lenne Uff bácsinál, csak akit odavisznek. Nem hiszem, hogy ő, pont ő tehernek venné. Ez a feladata, nem gondolod? – emelem meg a szemöldököm egy pillanatra, és éppen nem tudom eldönteni, hogy sírjak, vagy felpofozzam a testvérem. Hogy lehet ilyen? Nem tudom elfogadni. Meggondolom magam, már ami a közelségem illeti és áthúzom a széket mellé, és közvetlenül odaülök, bele a személyes aurájába.
- Nem hiszem ám el, ismerlek téged. Tilda, a testvéred vagyok, legalább nekem ne csináld ezt – kérleltem és kiskutyaszemekkel néztem fel rá, amiből egy-egy könnycsepp kibuggyant már. Most nem töröltem le, szeretném, ha látná, komolyan aggódom miatta, nem csak egy kis fellángolás részemről.
Látom, ahogy ő is küszködik a könnyeivel, de nem akarom túlságosan kiborítani sem, nem hiszem, hogy használna. Inkább csak megölelem és hozzábújok, és eláztatom a ruháját egy kissé. Eddig bírtam, sajnálom. Egy pár perc sírdogálás után összeszedem magam és megígérem neki, hogy elviszem valahova a szünetben.
- De addig el kell járnod Uff bához. Csak gondold el, hogy ha fordított esetben ülnénk itt, mit mondanál nekem. Szerintem nem úsznám meg ennyivel… Kérlek, menj el hozzá – nézek rá, kedvesen, még egy kis mosoly is vegyül a sírás utáni arcomra. Nem hiszem, hogy bármi mást tudnék most mondani neki. Lehet, hogy holnap már erősebb leszek és akkor még Fírinne professzort is ráuszítom, hogy figyelje.
Hozzászólásai ebben a témában

Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
offline
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Írta: 2015. január 13. 18:51 | Link

Szeretett húgocskám


Nem nagyon tudtam mit felelni. A könyvtár felgyújtásának ötlete csak sokkolt kissé (vagy talán annál valamivel jobban), de érvei, melyeket rá nem jellemző türelemmel sorolt számomra, olyanok voltak, amikkel nemigen tudtam szembeszállni. Még saját magamnak se igazán tudtam megmagyarázni, miért nem kerestem Chaskét. Nem is igazán arról szólt, hogy ismerem, és egy idegen érintését szívesebben vettem volna, ha épp meg kell mozgatni a tagjaimat, mert dehogyis... Viszont, ahogy elképzeltem a szituációt, teljesen összezavarodtam, és éreztem, hogy nem jó, nem helyes. Talán ostobaság volt, és képzelődtem, de úgy éreztem, van köztünk valami, amitől teljesen összekuszálódtak a fejemben a gondolatok. És nem tudtam velük mit kezdeni.
Akárcsak most Annabell szavaival és kérlelő tekintetével. Melyben könnyek csillogtak, kiemelve szemeit, de egyúttal könyörtelenül megmutatva a bánatát is. Nem megjátszotta magát, azt tudtam milyen, ráadásul ahhoz már jópár éve nem mellékelt könnyeket.
- Sajnálom. Igazad van, nem fogok csak úgy magamtól rendbe jönni, és fordított esetben én magam rángatnálak el hozzá. - Kedvesen és kissé szomorkásan rámosolyogtam, és megsimogattam az arcát.
Nem csak úgy mondtam, komolyan gondoltam. Az egész elbújós-menekülős "hadműveletem", az egész magamba fordulásom, amit műveltem, azért volt, hogy ne lássanak így, hogy ne nézzenek rám sajnálattal. De Annabell most rávezetett, hogy milyen bolond voltam, hiszen éppen ezzel értem ezt el. Nem akartam őt szomorúnak látni, és az, hogy én vagyok, aki elszomorította, nagyon bántott. Ezt helyre kellett hozzam. Érte, de magamért is.
- Elmegyek.. egy gyógyítóhoz - mondtam, egy pillanatra megakadva. Továbbra sem voltam biztos, hogy képes lennék Chaskével végigcsinálni, de hirtelen ráébredtem, hogy talán más módja is van a dolognak. Úgyis tartoztam egy látogatással.
- Aztán pedig nyaralunk egyet így tél közepén. Jó lesz így? - Megtöröltem a szemem, és ismét csak mosolyogtam rá. Ott motoszkált a fejemben a gondolat, de nem emlékeztem rá, hogy miért játszott szerepet Annabell és hogyan abban, hogy az történt velem, ami, de el kellett eresztenem ezt is. Vége volt. Ideje volt továbblépni.
Hozzászólásai ebben a témában

Lori Ann
Gryllus Annabell
INAKTÍV


melodimókus
offline
RPG hsz: 101
Összes hsz: 759
Írta: 2015. február 12. 10:47 | Link

Tildus Smiley

Arra rádöbbeni, hogy mennyire hasonlítunk, pedig korábban ezt el sem tudtam volna képzelni, elég sokkoló. Talán én rosszabb lennék egy fokkal, mert én mindig is utáltam, ha keretek közé voltam szorítva, ahogy most Tilda. Megértem a nővérkém, nehéz a gyógyulás útjára lépni és néha tényleg jobb egyedül bujdokolni mindenféle következmény nélkül. Legalábbis ezt hisszük, hogy így minden rendben van, közben pedig… koránt sem.
- Na ugye! – csillannak fel a szemeim, végre megjött az esze, illetve hagyja, hogy befolyásoljam, megadja magát. Na, ezt már szeretem, mindig is szerettem, ha az van, amit én akarok. Tilda pedig sokszor azt tette, amit én kívántam, most jöttem csak rá, hogy mennyire hiányzik, olyan, mintha egy kisebb kisiklás után a vonat visszakerülne a saját sínére. Gyorsan rendbe is hoztam magam a zsebkendőm segítségével, és nagyon pozitívan vigyorogtam rá, visszatért az életkedvem.
- Jó, szuper! Sőt, gigamegaszuper! – lelkendezek tovább, bár egy kicsit furcsállom, hogy kerüli Uff bácsit, mert ezek után biztos, hogy a segédjéhez Lorihoz, vagy másikhoz fog menni. Mégis inkább Lori lesz az, hiszen a lábadozásánál is ő volt jelen, biztosan jobban bízik benne, mint másban. Csocsibával meg biztos van valami, hogy ennyire nem akarja a közelében. Mindegy, a lényeg, hogy jó felé megy Tilda végre.
Végül pedig kitalálom, hogy elmegyünk együtt valahová, aminek talán még soha sem örültem. Azért ez elég gáz, ha jól belegondolok, de jobb később, mint soha, nem?
- Persze, hogy jó, de te fizeted – kacagok, majd felállok és felhúzom a székéről. Jól megölelem, és belebújok, mint egy jó testvér. Persze a fizetéssel csak vicceltem, majd meglátjuk. Most újra eszembe jut Léda, de nem tudok olyan verziót kitalálni, hogy ő is jöjjön. Ez most olyan tesós kirándulás lesz.
- Eleget porosodtunk itt, menjünk, így is nagy feltűnést okoztál – mosolyom továbbra is töretlen és segítek neki vonni a cuccát. Aztán pedig ketten elmegyünk végre a dohos könyvtárából. Továbbra sem a szívem csücske ez a hely, csak a vezetője.
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyElső emelet