Kanbuli Levita-módra
Csak a háttérben...

Mi a legjobb megoldás, ha rémálom után pánikrohammal kelsz és aztán örülsz, hogy végre nem csak a seggeden át kapsz levegőt? A) bájital? B) azonnal a gyengélkedőre mész és ott töltöd az egész napod? Az én válaszom kérem: mire van a kávé? Nekem aztán mondhatta bárki, hogy ne igyak többé koffeintartalmú szereket, mert attól csak többet szorong az ember; ha egyszer felkeltett és még az íze is isteni, hülye lettem volna leadni belőle. Két szemem alatt gyönyörű, fekete bőröndök húzódtak, a mugli származású Gucci megirigyelte volna; amilyen méregdrágák voltak az ő cuccai, én röhögve ingyen gyártottam magamnak - akárcsak néző közönséget is, betoppanásomat követően. Hiába járok már öt éve ebbe az iskolába, mindig meglepő látványt nyújthatott egy magas, a kialvatlanság mintapéldájaként szolgáló szőke úriember, aki kómásan saját házának asztalához kullogott. Ahogy végighaladtam a saját kis közösségemhez, már zsibogott mindenki , háztól függetlenül. Néha egy zsúfoltabb erdőben éreztem magam. Fáradt, hörgő sóhajom után normál beszéd helyett valahol a kutyák morgása és a bálnák magas frekvenciájú, kommunikációra szolgáló hangjai között motyogtam valamit köszönés gyanánt háztársaimnak és ásítva lehuppantam valahová a fél-belga csávó mellé. Egy csokis croissant után nyúltam, mivel fejben remekül összepasszolt a kávéval, viszont ekkor egy babaarcú kissrác úgy gondolta, hogy a teli teás kancsót elég egy kézzel megfogni a kettő helyett és elegánsan megdöntötte annyira, hogy bögréje helyett centikkel odébb kidekorálja a terítőt és végigcsorgassa a jobb combomon egészen ékes középpontomig. Legutoljára talán egy Navinéstől hallottam, hogy támogassuk a sokszínűséget, nem tudtam elképzelni hogy mit érzett és miként érthette, az én arcom viszont most felvette a szivárvány kezdőszínét és olyan piros lett a hirtelen méregtől, hogy azt hittem a random emberkéből is kancsót csinálok. Mégsem robbantam, ugyanis még ehhez is hulla voltam, inkább erőltetett nevetésbe kezdtem, ami hamarjában őszintévé vált.
- Nagyszerű, nem csak leöntöttél, de legalább pont úgy is nézek ki, mint aki behúgyozott! - Az asztal köré összegyűlt társaság egy része nevetett, másik része úgy tett, mint aki mélyen elmerülve olvassa az éppen aktuális dolgát, a többiek meg amit akartak. Hangomban leheletnyi szemrehányást se tanúsítottam, próbálva könnyedén venni az akadályt. Minden esetre a pletykásként hírhedt fél-belga srác után én is megpaskoltam Zalán vállát, reménykedve, hogy neki jobb napja lesz, nem úgy, mint nekem, aki hozzám hasonlóan kifacsat lószarnak nézett ki. Nem sokkal később végre eljutottam addig, hogy egy kevésbé forgalmas pillanatban kihorgásszam a családi ékszerre vákuumocsomagolásként tapadó ruhadarabot és némiképp méltóságomat megőrizve kávét töltsek magamnak, mert ha a kíntól meg is haltam éppen... A kávé akkor is egy isteni nedű, én pedig nem voltam hajlandó távozni nélküle.

Kanbuli Levita módra
Csak a háttérben...

Megéreztem Zalán, a nyeles aszpirint filozofikusan fürkésző tekintetét, ami gondoltam, hogy csak jelzésértékű szeretne lenni, mégis átható szemeitől már én éreztem magamat zavarban. Picit bele is pirultam, amit ő simán vehetett másként is, tehát abszolút tudatába voltam helyzetem kínosságának. Köhintettem egyet az isteni nedű után nyújtózkodva.
- Ez... Nem az amire gondolsz. Viszont én a kávé miatt vagyok itt részben, úgyhogy ha megbocsájtasz - feleltem illedelmesen és a holtak nyugalmával kortyoltam a sötétbarna színű italba. Lazán haraptam croissantomból és Zalán legnagyobb, lehetséges döbbenetére továbbra is nyugodtan kezeltem a helyzetet. Ez itt mindennapos volt, ha hálát mellett mutatni, hát a háztársaimnak simán megtettem! Megspóroltak pár borotváltkozásra szánt időt számomra. Hamarosan felém nyúlt egy kéz, finom ujjai közt határozottan szorított egy csokor szalvétát. Ahogy résnyire nyíltak ajkaim, hogy megköszönjem, kiszökött belőlem egy rövidke, harsány nevetés és hozzá hasonlóan elvettem. Szó nélkül. Nem volt rá szükségem úgy igazán, mert körülbelül félretettem és talárom zsebéből pálcát rántottam, hogy körkörös mozdulatokat téve a folteltávolító bűbájjal szárazra súroljam a félreérthető folt helyét. Volt gond, nincs gond!
Tőlem balra a pad széle felé úgy áll és sikítozott pár lány, mintha most futott volna végig valamilyen pók az étkező asztalon
 Ahogy elnéztem, csak egy újabb tea borult ki. Éppenséggel el is csíptem ennek a "balesetnek" a forrását, de jobbnak véltem nem belefolyni az ilyen értelmetlen dolgokba. Valahol Zalán furcsa kis üvegcséje, amiért többek közt én is reflexből nyúltam, de végül nem volt rá szükség. Elkapta egy közelben lévő mestertanonc. Azt hittem ezzel lenyugodnak a kedélyek, de az ügyetlen kezű, amikor megpróbált felállni jobb oldalamról, ügyesen visszahuppant és elég szerencsétlen módon le is sodorta talára ujjával a félig rágott kajámat. Megpróbálta meggátolni, hogy a földre essen, ekkor szent ékszeremnek préselte, s egy olyan gyönyörű mintát nyomott oda, hogy a kétballábas házimanók egyike se csinálhatta volna jobban. Ekkor döntöttem úgy, hogy egy határozott jobb horoggal utat segítek neki eltávolodni az asztaltól, és dacosan takarítgattam a gatyámat... Megint.

Kanbuli Levita módra
Csak a háttérben...

Éppen eltettem a pálcát és ismét csillogó csokis croissantomba haraptam, amikor megjegyezte egy női hang, hogy varázsló vagyok. Ezt bizony én is elhittem. Vidám fél mosollyal fordultam az "egércincogás" forrása felé. A reggeli kómának hála a hölgy neve eszembe nem jutott épp, de látásból már megvolt. Egyik kezemben kajámat tartottam, másikkal intettem neki és őszintén örültem, hogy legalább már kettőnél többen döglünk meg diabéteszben. Közben valaki az asztal alá menekült, valami halk mormogást hallottam is onnan, viszont be tudtam az iskola szellemeinek. Nekik se lehetett egyszerű minket, diákokat elviselni...
Örömöm, önuralmam addig tartottak, míg szerencsétlen nadrágom ismételten büntetést kapott puszta létezéséért a sorstól! Pedig semmi gond sincs a fekete-sárga kockás darabbal, aminek a közepén, "ott" egy bazi nagy lila szívecske volt. Feszülős darab, színes, ráadásul kedvenc darabjaim egyike, a Sheinen vettem akciósan, persze senkinek se kötöttem az orrára. Most, hogy csokis lett, ösztönből lendült az a jobbos, persze a legjobbkor, amikor imádott Bettink tyúkanyó módjára egyből odacaplatott hozzá(m)nk. Csakúgy. Tipikusan a ködből. Hozzátenném, el voltam annyira foglalva saját magammal, hogy észre se vettem korábban, miközben valószínű ő is csak élni próbált valahol a többiek között.
- Hát az úgy v'ót... - kezdtem bele jó parasztosan, amikor Laffy-boi úgy döntött, hogy istenesen rátérdel a lábfejeimre.
- Semmi gond haver! - szóltam vissza, felemelve a terítőt, mert hát reméltem még ott látom a srácot. A helyzet kínosabb volt, a húzott szemű csinos bige egyből beugrott, a love listámon a harmadik helyen szerepelt a Levitás hölgyek között és hát ott térdelt fülig pirulva előttem, nekem meg a lábaim eleve enyhén széttárva voltak. Kissé mögöttem Bettivel sajnos sokkal súlyosabbnak tűnt a helyzet, mint amilyen ténylegesen volt. A srác akit megütöttem, felült, arcát fogva rám nézett olyan sunyisággal, hogy olyan a rókának nincsen! Imádott, szeretett prefektusunk felé fordult, elhüppögve bánatát, illetve hogy a húzott szemű kisasszonnyal itt egész másra készültünk, tehát a croissant korántse baleset volt, inkább egy perverz terv része.
- Hé skacok, beférek még ide? - kérdeztem az asztal alatt összegyűlő társaságnak, s amennyiben marhára nem fértem be, szemeimmel cikázva kerestem a mihamarabbi kiutat Harmat kezei közül.

Kanbuli Levita-módra
Csak a háttérben...
Meme a hangulathoz

Tekintetem Bettire siklott. Sajnos már rám késő, ha már rákérdezett, hogy mégis mi a jó rézfánfütyülős bánatot műveltem, de hát a férfiasságom erősebb volt, minthogy hagyjam magam megtörni egy idősebb diáktársam által.
- Őszinte leszek, hogy indulatos voltam, de ott bal szélen még indulatosabb az a kettő - mutattam asztalunk legeslegszélére, remélve elterelem annyi időre a lány figyelmét, hogy Venant áldó szavainak higgyek.
- Menjetek picit odébb - sziszegtem fogaim között, majd nem túl kecses mozdulatokkal lebuktam az abrosz takarásába, mint abban a bizonyos filmben tette Georgie a bohócjelmezes ürge kérésére.
Nagggyon masculine megmozdulás, Zimmermann!
Első lépésként megbizonyosodtam az asztal keménységéről azáltal, hogy egyből belevertem a fejem. Kicsit talán be is rezonált. Nem véletlen hagytam ki Svédországban a hóvár építést, rendszerint utáltak, mert mindig nagy voltam és akaratlanul leromboltam őket amikor felálltam. Itt inkább laposkúszásban közlekedtem, a koreai hölgyemény bal oldalára ültem szorosan magamhoz húzva lábaimat. Átöleltem őket az effektív helyspórolásért.
- Sziaaa Song Jiyuuuun! - suttogtam, megkésve reagálva kedves integetésére. Nem annyira ismertem, de elnézve a közte és Venant közt folyó magyar dráma jelenetet arra következtettem, hogy a lány hamarosan háborús hősnővé növi ki magát perceken belül.
- Betti már odakint van - kékjeim Venantra siklottak. Halkan kommunikáltam, remélve, hogy csak a fiú meg max. a köztünk lévő leányzó hallotta - Sajnálom.
Ajkamat haraptam. Én megpróbáltam elterelni a figyelmét... Viszont amennyiben így ment tovább, lassan tényleg elérjük, hogy valaki lerántsa az abroszt az asztalról és a bokánknál fogva felcibáljanak az igazgatóiba. Mindezt miért? Mert hármunk közül a női tag hüppögésbe fogott. A legrosszabb dolog, amit férfi tehet, hogy megríkat egy nőt... Venantra hunyorítottam.
- Venant! Mégis mi a jó istent mondtál neki?! - kérdeztem továbbra is halkan, de azért érezni lehetett benne a feszültséget. Remélem megbocsájtják, hogy nem teljesen füleltem, az agyam egy része le volt kötve a hallgatózással és az őrködés kimondatlan szerepével. Jobb kezemmel kinyúltam. Kedvesen a lány vállára helyeztem, gyengéden meglapogatva azt. Tekintetemet a fiún tartottam.

Kanbuli Levita-módra
Csak a háttérben...

Song Jiyun kérdésére meglepetten felvontam mindkét szemöldököm. Nem lehetett volna a közeledést egy "hogy vaggyal" kezdeni? Sokkal egyszerűbb, mint rögvest fejest ugrani a "Kinek van igaza?", nők által oly' szívesen alkalmazott halálos csapdájába. Elgondolkodva hümmentettem egyet arcát pásztázva, aztán végül láthatta a lány, hogy őszinte mosoly terült szét az enyémen.
- Nem, szerintem szépek, csak a talár anyagával nem éppen teszel jót nekik - figyelmeztettem. Mindenféle kosz megtapadhatott rajta, amitől tovább duzzadhatott a szemkörnyéke. Kibújtam az óvóhelyként szolgáló abrosz takarásából, kezemmel óvatosan áttapogatva az asztal tetejét. Magamhoz ragadtam valamennyi szalvétát és felé nyújtottam.
- Valamivel puhább, mint a talárod ujja - mosolyogtam hozzá. Miután átadtam, összehúzva leültem Venant mellé, szóval sorrendileg Song Jiyun volt tőlem legbalrább, utána a balfácán. Én zártam a sort. Küldtem pár további  megvető pillantást felé, aztán részemről lezártam a szituációt, nagyon úgy sem zavar, miről beszéltek, csak ne lássak többé nőt sírni, mert az szar érzés tud lenni. Még akkor is, ha nem te okoztad.
- Mandragóralevelet? - kérdeztem meglepődötten, aztán megvilágosodtam - Áááh, szóval animágus tanonc! Remélem tigris leszel és leharapod kettőnk közt ennek a jó embernek a... fejét
Bal kezemmel hüvelykujjával finoman a fiú felé böktem. Mosolyom vigyorrá fejlődött.