Helena
Biztosan nem ilyen pólóban  

Nem, ezt komolyan nem hiszem el. Itt állok a tükröm előtt és sminkelem magamat. Én! Mégis mi a jó isten?! Hogy az életbe képzeltem én ezt el? Igazából az összhatás hátborzongató volt, de nem a rossz értelemben, most pont ez volt a cél. Felvettem egy fekete inget, pár színes tincset bűvöltem a hajamba és felállítottam zselével. Nem igazán ismertem volna fel magamat, hogyha nem lett volna sima a fél arcom. Mi van veled, Ward? Úgy értem, mi az anyám jutott eszedbe?! Hogy nézel már ki, te eszelős?
Fogalmam sincs, hogy Hellel hogyan is jutottunk el odáig, hogy megbeszéltük, együtt megyünk a buliba, de valahogy mégiscsak itt kötöttünk ki. Pedig én soha nem jártam el az efféle rendezvényekre, valahogy nem illettek a stílusomhoz. Nagy sóhajjal mértem végig magamat a tükörben, aztán elindultam le a Nagyterem felé.
Nagyon ajánlom, hogy ott legyél, Helena, mert ha nem, pipa leszek... Ez biztos. Szóval róttam a lépcsőket, kissé elgondolkozva, aztán a folyosón megtorpanva pillantottam meg a színes hajú leányzót.
Szélesen elvigyorodtam, majd mögé settenkedtem és elkaptam a derekát, aztán persze el is engedtem, két lépést téve hátra. Önvédelmi mechanizmus.
- Pokoli estét, Helena. Mintha lenne rajtad valami új, csak nem vásárolni voltál? - vigyorodtam el őt figyelve, aztán a nagyterem felé néztem érdeklődve. Volt egy démon ellenes bájital, de én csak megráztam a fejemet még a gondolatra is, hogy esetleg megigyam. Ha már itt vagyunk...
- Bemegyünk, vagy sem? - kérdeztem a fejemmel az ajtó felé bökve. Kezdett érdekelni, hogy is néz ki a terem belülről, általában kitesznek magukért, ha dekorációról van szó. Volt egy olyan érzésem, hogy ez egy húzós este lesz.

Helena
Biztosan nem ilyen pólóban  

Később érkeztem, mint ő, de valahogy nem igazán éreztem megbánást, csak valami ott zörgött a háttérben. Arra óvakodtam, hogy a frászt hozzam rá, a lehető leghalkabban. Csak sikerült megijeszteni a csajszit végül, bár tartottam tőle, hogy nem jön össze, de aztán olyan felpaprikázott fejjel fordult felém, hogy azt hittem, menten felpofoz. Aztán egy pillanattal később, mintha csak egy szellő fújta volna el, már nem is látszott semmi az iménti indulatból. Sőt, még el is vigyorodott a csaj! Aztán végigmért, mint a pasik szokták a csajokat, én pedig a szám elé kaptam a kezemet.
- Ne méregess, elpirulok! - játszottam a zavart kislányt, majd hasonlóan tettem, mint ő és végigmértem. Mit szívtam vajon, mielőtt ide jöttem? Közben megállapította, hogy bizony fodrászt is váltottam, mire megráztam a fejem, ismét csak széles vigyorral. Erre képes volt és beletúrt a hajamba, mire vágtam egy grimaszt, de  nem tettem szóvá, hogy mit képzel, csak hagytam.
- Nem, ez itt a DIY csodája. Nem fog sokáig tartani, holnap reggelre eltüntetem - nevettem el magam, de persze őszinte voltam, nem állt szándékomban így maradni a jövőben. Nem hiszem, hogy olyan rosszul állt volna, de azért nem érte meg nekem ez így.
- Én sosem csináltam, de biztos vicces volt. Talán majd egyszer bepótolom. - vonogattam a vállamat lazán. Persze nem hiszem, hogy valaha pótolni fogom, de vicces elképzelni magamat, amint házakba kopogok be csokiért.
Persze ezek után befelé indultunk, ő ment elől, én meg követtem figyelve körbe a dekor miatt. Elég meggyőző volt, engem kifejezetten meggyőzött. Ha ilyen a pokol, nekem belefér a praxisomba.
- Mondja Hell, a pokol tornácára lépve - nevettem fel halkan, aztán szemrevételeztem a lehetőségeket arra, hogy miket lehet itt csinálni. - És mi a terv az estére? Amúgy?

Helena
Biztosan nem ilyen pólóban  

Az ijedezése nem tartott sokáig, sőt, pár pillanat alatt le is higgadt, meg már vigyorgott is, mint a fakutya. Fura ez a magyar nyelv, valahogy sosem értettem, hogy honnan jött a tejbetökös hasonlat. Miért vigyorogna egy tök a tejben?
- Azt hittem, hogy ezt nem kell mondanod, mert már leesett, te megfigyelő - forgattam a szememet, felhorkanva, de persze nem gondoltam komolyan sem a mostani baromságot, sem az iménti szemérmességet. Merlin szakállára, milyen is lenne, ha ilyen lennék valójában! Áh!
A hajam igencsak meggyőzte őt, rövid grimasz után már túrt is bele, amit rosszalló arccal honoráltam, valahogy nem voltam hozzászokva, hogy fizikai kontaktust létesítsenek velem emberi lények, akiket nem kell likvidálnom. Még Helltől is meglepett a dolog. A csokikoldulós megjegyzésemre elég elkeserítő választ adott, szóval az ajkamat lebiggyesztve sóhajtottam nagyot.
- Pedig már láttam is lelki szemeim előtt, ahogy egymagam adom elő a piroska és a farkast a küszöbön... - préseltem össze az ajkaimat és egy pillanatra lesunytam a fejemet, aztán felpillantva mentem is utána, mert nem állt szándékomban itt maradni.
Persze a díszletet nem aprózták el, mindenfelé füst gomolygott, a falon pedig pár koponyát is felfedezni véltem, amik azért lássuk be, nem igazán tűntek barátságosnak. Felvont szemöldökkel pillantottam Helenára, aki közölte, hogy hiányolja a fogadóbizottságot, mire szórakozottan böktem a fejemmel a tangózó csontok felé.
- Szerintem ők voltak azok, csak megragadta őket a zene és ezért inkább táncolnak. - mondtam, majd tovább tanulmányoztam a helyet, fél füllel hallgatva őt. Elpoénkodta  a helyzetet, hogy ő most megy és találkozik az apjával, mire megráztam a fejemet hevesen. - Ilyen heves házibulin ő tutira nem vesz részt. Szerintem mindenki jobban jár egy itallal.
Azzal az asztalok felé indultam és az itallapot kezdtem böngészni, mikor felnevetett a koponya a falon, én meg összevont szemöldökkel, rosszallóan néztem rá.
- Jajj kussolj már el! Senki nem kérdezett... Hell te mit gondolsz, a gyilkos mámor lehet a kellemesebb, vagy a Bűntudat? - kérdeztem végül felpillantva a lányra.

Helena
Biztosan nem ilyen pólóban   l Démonkám

Lassan húzta el a kezét, mintha legalábbis attól tartana, hogy le fogom harapni tőből, pedig semmi ilyesmi nem állt szándékomban, egész egyszerűen csak nem szoktam meg, hogy valaki tapizzon. Neki elnéztem és nem torkoltam le egyből, pedig mással már megtettem volna, de Hellben volt valami szimpatikus. Ami nálam bizony igencsak nagy szó. Mintha provokálni próbált volna, közölte, hogy még a profiknak sem menne Piroska ÉS a Farkas is egyszerre, de én erre csak büszkén kihúztam magamat és szélesen elvigyorodtam.
- Fogadunk? Én olyan profi vagyok, hogy még a Nagyit is bevállalnám, de az már túl nagyképű lenne - biggyesztettem le egy kicsit az ajkamat. Nem tudom, hogy oldanám meg amúgy, de szerintem megoldottam volna, ha arra lett volna szükség. Azt kérdezte, van-e kedvem amúgy táncolni, mire vállat vontam és oldalra döntöttem a fejemet egy icipicit. Az ajkamba haraptam és végül őt figyeltem.
- Ha később van kedved, simán. -  bólintottam beleegyezően. Ő közben, mint aki borzalmasan kínos helyzetben került, elvörösödve bámulta a tangózó csontvázakat. Mi lehet olyan érdekes bennük?
Elvettem egy pohár Gyilkos Mámort, majd lassan belekortyoltam és egy pár pillanatig ízlelgettem, aztán lenyeltem. Kellemes utóíze volt, igazából azt hiszem, alkoholmentes volt.
- Szerintem ilyet simán ihatsz, nincs benne pia... szerintem. Aztán a fene se tudja, lehet, hogy csak nem tűnik fel nekem. De amúgy jó, ha arról van szó, kóstold meg az enyémet! - nyújtottam felé habozva a poharamat.  - Ami meg a kíséretet illeti... ugyan már... Nem tesz semmit.
Ebben a pillanatban úgy éreztem, mintha valami a ruhámba akaszkodna, szóval egy pillanatra hátra néztem. Addigra egy koponya szerű fej meredt rám a vállamról, én pedig kissé döbbent fejjel sandítottam rá. A kuncogástól azonnal végigfutott a hátamon a hideg, olyan volt, mint mikor a jeges szél átfúj a ruha alatt. A szavai furcsa szorongást keltettek a lelkemben, úgy éreztem, hogy vészesen fogy az időm, ezen pedig az óra ketyegése sem segített... Mély levegőt vettem, majd lassan kifújva Helenára néztem.
- Mi... mi... mi lenne, ha... táncolnánk? Persze, csak ha megittad - nyeltem nagyot. A francba, miért ilyen nyögvenyelős ez az egész? Az óra a szívemmel együtt tik-takolt, én pedig egyre jobban kezdtem beparázni. Mi ez az egész?

Helena
Biztosan nem ilyen pólóban   l Démonkám

Oldalra döntöttem a fejemet grimaszolva, majd bólogattam kicsit, hogy igen, valószínűleg igaza van, már ami a Farkast, nagyit és a kötényt illeti. Eléggé abszurd elképzelés volt, hogy ott ugrálok a küszöbön három különböző személy helyére és beszélgetek magammal.
- De akkor vinni kell egy ágyat is. Csak úgy az igazi, ha a nagyi az ágyban fekszik. - közöltem meggyőzötten, mert ugye a sztoriban is így volt. Képben voltam a mugli mesékkel,mivel az öcsém miatt legtöbbször azokat olvastak nekünk esténként. Ez szívatás. Kaptam egy feleajánlást, mire a szemöldökömet vonogattam vigyorogva.
- Ennyire megfigyelted a szemem színét, Hell? - vigyorogtam szélesen, de persze csak szívattam, nem gondoltam komolyan, hogy tényleg azért bámulna, mert érdeklem. Te jó ég, még mit nem! Őszinte meglepettséget láttam az arcán, mikor igent mondtam a táncra, nem is értettem miért. Lehet, hogy nem tűnök egy táncos típusnak, de azért na! Tudok, attól még, hogy nem szoktam ilyenekkel villogni, bármennyire is tűnik valószínűtlennek a dolog.
A gyilkos mámor kifejezetten finomnak bizonyult az elbizonytalanító külső ellenére, ezért is nyújtottam felé a poharamat, hogy ha akarja, kóstolja meg az enyémet és így akkor sincs para, ha esetleg nem jön be neki. El is fogadta, amin kicsit meglepődtem, mert a legtöbb csaj egy ilyen ajánlatra húzogatja az orrát, hogy jaj hát nem tudom meg izé meg ez meg az... Hát, ő nem sokat habozott. Igazából kellemesen lepett meg.
- Nyugodtan megihatod az egészet, van még bőven itt.
Viszont ezzel nagyjából egy időben egy furcsa érzés kerített hatalmába, illetve egy... lény... Képes volt és felmászott a vállamra, elég para volt az egész a maga... cuki módján... De az a szorongás, az érzés, hogy bármelyik pillanat lehet az utolsó, illetve az állandó ketyegésnem igazán dobott fel.
Hagytam, hogy a lány a táncparkett felé húzzon, majd ott finoman a derekára csúsztattam a kezem, de az a nyomorult óra egyre hangosabb és hangosabb lett. Azt hiszem, hogy még az arcomon is látszódhatott valami ebből az egészből, de nem voltam benne biztos, míg Helena rá nem kérdezett.
- Mi? Hogy én? Aaaazt hiszem... igen. - erőltettem egy mosolyt az arcomra, de úgy éreztem, hogy fojtogat ez az egész, el akartam innen tűnni. De nem hagyhattam itt, elvégre... tartoztam neki egy tánccal. A ritmus kellemes volt... legalábbis lett volna a ketyegés nélkül. Ez az óra, vagy a szívem dörömböl ennyire?

Helena
Biztosan nem ilyen pólóban   l Démonkám

Az abszurdumok határait feszegettük... Csak úgy lebegett a lelki szemeim előtt, ahogy vonszolom végig az ágyat - mert hogy miért is használnék mágiát, ha már egyszer ekkora fizikummal rendelkezek pf... - a falu főutcáján, nagy kínok között, farkasnak öltözve... Vagy nagymamának. Még belegondolni is katasztrofális volt ebbe az egészbe. A komoly biccentésre viszont megszeppentem, sőt, ez ki is ült az arcomra, mert nem igazán számítottam erre a válaszra, hanem arra, hogy majd visszaszól valamit. Erre idevet egy Igent, én meg lefagyok, mint az internet explorer. Na szépek vagyunk, Ward.
- Oh... Értem. - bólintottam, mert nem is tudtam, mit kellett volna mondjak pontosan. Mármint úgy egyáltalán nem, nem az, mikor azt nem tudod, melyik alternatívák közül válassz, hanem mikor nem tudod, mit mondj, mert nem tudod hová tenni a helyzetet.
Az ital maradékát inkább megittam, az én vén hülye fejemnek már úgysem árt egy kis alkohol, aztán jött a kis koponya szerű állat, aki úgy döntött, hogy az én vállam neki a tökéletes ülőke. Nem sokkal később követte az a rémes, sürgető érzés, amiről a tánccal szándékoztam elterelni a figyelmemet, nos... Kevés sikerrel, mivel Helenának feltűnt, hogy valami zűrös velem.
- Oké... asszem tényleg nincs rendben valami. A levegő talán segít. - nyeltem nagyot, elbámulva a lány felett, így egy kicsit mégiscsak... nem tudom, könnyebb volt kinyögni, hogy nem kellett a szemébe néznem. Gyorsan elvettem a derekáról a kezemet, majd a lehető leggyorsabb sétatempómat felvéve igyekeztem ki a teremből, hogy minél előbb eltűnjek az emberek közeléből. Tik-tak-tik-tak...
Kint habozva visszanéztem, nem voltam benne biztos, hogy a lány követ, de nekem minden esetre most levegő kellett és az erkély nem tűnt rossz ötletnek.

Asszony  

A rémületesen romantikus meghívásom ellenére is igent mondott a csaj, pedig... igazából nem is meghívtam, csak közöltem vele, hogy eljön velem majd a bálra. Tartoztam neki ennyivel kárpótlásképpen, mivel a Halloween bálját elég rendesen elszúrtam. Pedig igencsak jól néztünk ki akkor.
Ő még nem volt végzős, én meg már nem lehettem az, szóval egyszerűen csak a karácsony része miatt érdekelt az egész, ha már ez a rémes perszóna azt akarja, hogy megünnepeljem. Az egyetlen dolog, ami nem annyira imponált nekem, hogy öltönyt kellett vennem. Szerettem amúgy ezt a viseletet, de hogy a suliba is ezt kelljen hordani, az nem annyira... Végül csak megembereltem magam, olyannyira, hogy még meg is borotválkoztam, ami már szintén nem volt egy napi rutin a részemről, pláne mióta kiderült, hogy Hellt nem zavarja a dolog.
Aztán egyszer csak berobbant valaki az ajtómon, aki egyértelműen a barátnőm volt, ez nem is volt kérdés.
- Komolyan tartani fogok neked egy tanfolyamot, ahol megmutatom a kopogás különleges művészetét. - horkantam fel felé fordulva és összefontam a karjaimat a mellkasom előtt. - Nem hiszem, hogy fogok, mert többször fogod harapdálni az ajkadat, én meg végelgyengülök.
Egy lemondó sóhajt engedtem meg magamnak, mikor kibontotta a nyakkendőmet és csúnyán néztem rá, persze nem az a nagyoncsúnya nézés volt, csak az a "muszáj ezt, asszony?" fajta.
- Igen anyu, mehetünk - forgattam a szememet, majd  a kezét fogva sétáltam le vele a nagyterembe. A dekoráció jól nézett ki, egészen tetszetős volt. Szórakozottan mosolyogva néztem a fellépőket, aztán utána a barátnőmet mértem végig alaposabban, amit ma még nem tettem meg. Persze kicsit felszaladt a szemöldököm, aztán nevetve ittam az italomba.
- Hol a szoknyád többi része, Hamupipőke? - érdeklődtem komoly arcot vágva, de azért egy félmosoly csak kiült az arcomra.

Asszony  

Elég nehezen vettem rá magam, hogy nekiálljak készülődni, de mikor nekiálltam, akkor tényleg kitettem magamért. Legalábbis a drága barátnőm arckifejezése erről árulkodott, mikor belépett a szobába. Mire jobban megnéztem volna magamnak, addigra meg már belemászott a személyes terembe és a nyakkendőmmel bíbelődött, szóval egyelőre nem volt meg hozzá a szerencsém. A kopogást meg egy az egyben kihagyta, szóval közöltem vele, hogy ha kell, megtanítom rá.
- Rejtegetnivalóm? Nincs. De ha lenne? Vagy mondjuk épp nem lennék felöltözve? Gondolj csak bele! - vágtam olyan "gondolkozz asszony" fejet, már ha létezik ilyesmi egyáltalán. Ha nem létezett eddig, hát akkor én ma feltaláltam. Egészen pofás kis beszólást kaptam tőle, mire elkaptam az állát és kihívó vigyorral néztem pár pillanatig a szemébe, de aztán csak a levegőben dobtam neki egy puszit és elengedtem.
- Majd igyekszem odafigyelni rá, hogy ha nők közé megyek, legalább ing legyen rajtam - igazítottam meg a zakómat sunyi vigyorral, de aztán a szemem forgatva hagytam neki, hogy a szerinte rémesen kinéző nyakkendőmet megigazgassa, legalább egy kicsit, annyira, hogy ne kapjon tőle sikítófrászt. Mit kell ezen ennyit majrézni? Ez is csak egy hurok a nyakam körül, az meg nem mindegy, hogy hogy van megkötve?
- A mi helyzetünk így is elég abszurd, szerintem ne tetézzük a dolgokat. - nyomtam egy puszit a hajába, majd halványan elmosolyodtam. Nem is kívántam soká húzni az időt a szobámban, gondoltam, majd ha arról van szó, arra úgyis lesz még lehetőségünk. Szóval csak odaértünk a bálra, ahol végre jobban megnéztem magamnak a kisasszonyt.
- Nem lehetett valami tartós anyagból, ha ilyen hamar elhagyta, kicsi szívem... legközelebb kérj rá garanciát - sóhajtottam a fejemet rázva, de persze még egy kicsit sem zavart a dolog, elvégre jól nézett ki. Az már az én bajom, hogy Overprotective vagyok. Megkérdezte, hogy most akkor nekem nem tetszik, vagy mi van, mire halkan felnevetve sunytam le a fejemet és megráztam azt kicsit.
- Sokkal jobban tetszik, mint azt szívem szerint megengedném magamnak alap esetben. Lehet, hogy azt a nálam alvást át kéne tenni másik időpontra - kuncogtam majd az italomba ittam.