Nyitóbál
Markovits.
A ruha

Tudom, hogy tisztára meg vagyok húzatva. István bármit kitalálhat, azonnal, gondolkodás nélkül bólintok rá. Most éppenséggel a közelgő Mágustusa megnyitójára hívott el, bagolyban. Ezt igazándiból egy kissé zokon vettem, meg is látogathatott volna. Megértem én, hogy a kviddics mellett tanárnak lenni nem a legegyszerűbb feladat, de egy fél órára biztos elszabadulna, ha nagyon akarná. Ennek ellenére boldog voltam, hogy rám gondolt, és a miértje csak akkor jutott eszembe, amikor már készülődtem a bálra. Ruhaválasztás közben le kellett ülnöm az egyik puffra, hogy lemossam az arcomról a mosolyt, ami a levéltől kezdve végig lemoshatatlan volt. A gondolataim cikáztak, már egyre inkább azon voltam, hogy el sem megyek, úgyis talál magának egy csinos kollégát akit korábban nem hívott el. Nehezen, de végül nagy szívdobbanásokkal eldöntöttem, ha már megígértem, elmegyek.
Kíváncsian vártam az egész ünnepséget, hisz ilyen nagy esemény tudtommal még nem zajlott az iskolában. A régi iskolám neve hallatán meglepődtem, úgy tűnik, túl sokáig voltam távol, és lemaradtam az ilyen súlyú dolgokról. A bajnokról sem tudtam semmit, de vártam, hogy megnézhessem, hátha ismerjük egymást.
Nagyon nem örültem neki, hogy ilyen időjárásban kell felsétálnom a kastélyba, és a biztonság kedvéért a ruhámat is vittem magammal, kézben. A körletünkbe mentem vele, ott bújtam bele a kék csodába, meg az ezüst cipellőbe. Még időben voltam, ezért az ujjaimat tördelve, nagyokat szusszanva járkáltam fel-alá a klubhelyiségben. Abban az időben indultam el, amire megbeszéltük a találkozót, direkt késve. Igaz, pár perc alatt ott voltam, de ennyi kell.
Könnyen kiszúrtam Markit a befelé siető diákok között, pontosan ott, ahová megbeszéltük. Jól nézett ki, mint mindig. Bájos mosolyt varázsolva arcomra indultam el hozzá.
- Szia! - két puszival köszöntöttem. Régen találkoztunk az órákon kívül, jó érzés volt így érintkezni vele. Valami viszont nem stimmelt, sokkal lazább szokott lenni.
- Baj van? Olyan...idegesnek tűnsz - kérdeztem rá, hátha kapok valami érthető választ. Vagy kiderül, hogy rosszul mértem fel, és nem ideges egy cseppet se.