Széles Veronika

Mary a nagyterembe tart. Minden új neki, ez az egész olyan csodálatos, varázslatos...
~ Merre is van a nagyterem? Elfelejtettem... Olyan nagy ez a kastély, folyton eltévedek... ~ gondolta.
Végre megtalálta a nagytermet! Benyitott az ajtón: A terem tömve volt emberekkel, mindenkin szép ruha, vagy dísztalár volt.
~ Ma van a karácsonyi bál! ~ gondolta. ~ Elfelejtettem! Hogy én mekkora hülye vagyok...
Lenézett magára. Csak egy egyszerű, iskolai talár volt rajta.
~ Na nem baj, úgy sem vettem volna mást...
Körbenézett. Hirtelen egy egy ismerős arcot látott:
~ Széles Veronika. ~ állapította meg. ~ Mekkora mázli!
Odament hozzá.
- Szia! - köszönt. - Hogy vagy? Milyen a bál? Nagyon szép a ruhád.  

Veronika és Sharlotte

Miután leültem Veronika mellé, bemutatott minket egymásnak Sharlotte-al. Nagyon kedves lánynak bizonyult. Megláttam az asztalon a sütiket, és mivel éhes voltam, vettem magamnak egy párat. Nagyon finomak voltak, főleg a zserbó, amit imádok...
- Nagyon jó! - mondtam, mikor Veronika megkérdezte, milyen a suli. - Hihetetlen jó volt amikor megjött a levél, hogy felvettek ide. Először nem is hittem a szememnek. Csak egy óra múlva, a levél kibontása után, mutattam meg a nővéremnek. Ő sem tudta hová tenni. Mikor megmutattuk a szüleimnek, anyukám közölte, hogy biztos csak szórakoznak, és hogy ne éljem bele magam, mert ilyen nem létezik. De aztán jött a 2. levél, aminél már láttam, hogy egy bagoly jön. Ösztönösen kirohantam a házból, a bagoly meg a kezembe ejtette a levelet. Akkor már tudtam, hogy igaz. És most itt vagyok. Varázslást tanulok, és imádom! - Mikor észre vettem, milyen sokat fecsegtem, gyorsan megkérdeztem:
- Na és nektek milyen? Szeretitek? - fordultam Vronikához és Sharlotte-hoz. Közben a számba tömtem egy adag sütit. Tudom, nem illik, de úgy éreztem, kilyukad a gyomrom, ha nem eszek valamit, és hát az előételről már így is lekéstem, nem volna valami kellemes, ha a süti is eltűnne mielőtt jóllakom...

Veronika és Sharlotte

Értem. - mondta Mary miután Veronika elmondta a történetet, hogy hogy kapta meg a levelét. Ez után mindenki rövid ideig tartó gondolkodásba merült. Mary körülnézett a nagyteremben. Kedv telve szemlélte a karácsonyfákat, és a boldogan táncoló embereket. Imádta a karácsonyt...
~ Talán mégsem megyek haza... - gondolta. - Most, az 1. évben itt szeretném tölteni... Látni, hogyan ünnepelnek a varázslók... Bár ahogy elnézem - állapította meg - pont olyan, mint a mugliknál...
- Szia, örülök, hogy megismertelek! - mondta Sharlotte-nak, miközben elment. Miután elkezdett táncolni, Veronika elmondta, ki a partnere, és sorra rámutatott egy pár emberre, majd röviden leírta, hogy ki kicsoda. Nagyon örült neki, mert így nagyjából tisztában van vele, hogy kihez, forduljon, milyen esetben, vagy ha valakibe belebotlik, legalább nagyjából tudja, ki is ő, vagy hasonló. Aztán meghallotta a kviddics szót, és felcsillant a szeme... Nem tudta miért, de az első pillanattól kezdve, mióta megtudta mi is az, rajongott a kviddiccsért... Egyszer még meg is lovagolt egy seprűt, már amennyire lehet az lovaglásnak nevezni... Először azt hitte le fog esni, de mikor elrugaszkodott a földtől, az felemelő érzés volt! És mi tagadás, 1. alkalomhoz képest nem is volt rossz, főleg, hogy addig nem is gondolta, hogy ilyet lehet.
Veronika még elmondta egy pár emberről, hogy ki is ő, és végül felajánlotta, hogy kérdezhet. Bár a kérdés, ami megformálódott fejében, nem éppen az volt, amire a felajánlás szólt, de biztosan nem bánja, hiszen ez egy nagyon egyszerű kérdés. Legalább is Veronika számára.
- Köszönöm. - mondta mosolyogva. - Ami azt illeti, lenne is egy kérdésem, de az nem pont ide kapcsolódik. Hány évesnek kell lenni ahhoz, hogy valaki bekerüljön a háza csapatába? És mikor van felvételi?

Veronika

Hamar választ kapott a kérdésére. Veronika elmondta a tudnivalókat. Kissé furcsállta, mikor kiderült, hogy vegyesen vannak a csapattagok, de nem is rossz. Barátságosabb a mérkőzés. Legalább is bizonyos mértékben, szerinte az.
- A hajtó. - adta meg a választ a kérdésre. - Mert már igen régóta nagyon jól tudok célba dobni. Elég sűrűn sikerül. Akár 50 méterről is. Bár meszebről nem megy valami jól... Remélem ez elég jó teljesítmény ahhoz, hogy csapattag legyek, ha csak csere is. - nézett aggódva Veronikára. Komolyan érdekelte a kviddiccsezés, és nagyon be szeretett volna kerülni valamelyik csapatba.
~ Olyan jó lehet kviddicsezni... ~ gondolta. ~ Repülni a magasban... A játék örömét élvezni... Versengeni... Ha gólt dobsz, a házak újjonganak... Persze ha elrontod, nem kellemes, de akkor is... Milyen jó lehet! Remélem, jelentkezhetek! És ha igen, be is kerülök! ~ hirtelen megrázta a fejét. Észre sem vette, hogy elkalandozott. Bocsánat kérően nézett Veronikára. De aztán látta, hogy a lány is elkalandozott egy kicsit, úgyhogy egy megkönnyebbült sóhajjal letudta a dolgot. Aztán ismét a lányhoz fordult:
- És... - kérdezte. - Hogyan is működik ez a dolog? A jelentkezés meg minden. Kérvényezni kell, hogy jelentkezhess? Bármikor lehet? Vagy van egy kitűzött alkalom, és akkor van rá lehetőség? Na és hol lehet megtalálni ezt az Ármint? - faggatta Veronikát. Mindent tudni szeretett volna.

Veronika és Áron

- Igen, ez tényleg nem volt szép tőle. - helyeselt Mary, Veronika panaszára.
- Rendicsek, akkor inkább majd küldök neki egy baglyot. Nem igazán tudom, mennyire tudnék Bogolyfalván tájékozódni... Mondjuk ha elég kicsi, talán menni fog, viszont én ismeretlen környéken simán eltévedek, bármilyen kicsi. Hmm, huszon éves? Akkor a nővéremmel egy idős lehet.   - Örült, hogy ilyen fiatal emberről van szó. Így nem kellett félnie a megszólítástól, hogy milyen stílusban beszéljen... Persze, az udvariasság nála alap, már amennyiben a társaság is az, de hajlamos rá, hogy ilyen apróságoktól is zavarba jöjjön. Viszont, ha a tesójával egy idős, megnyugodhat.
- Értem. - bólintott következő, mini kérdészáporának válaszára, ami, mint az összes többi, szintén hasznosnak bizonyult.
Veronika a táncosokról Maryre, majd megint a táncosokra pillantott, és egy, számára kissé hamiskás, mosoly terült szét arcán. Mikor táncolni hívta, ellenkezni akart, mondván, hogy nem túl jó táncos, és a ruhájában, pontosabban talárjában is kissé különc látványt nyújt. Végül azonban felülemelkedett a talár kérdésen, hisz, mint már korábban is győzködte magát ezzel, úgysem vett volna mást, és amúgy sem számít neki sokat a külsője, meg eleve azért jött, hogy jól érezze magát Veronikával. Ha ülve, akkor ülve, ha táncolva, akkor táncolva. És ami azt illeti, egy kicsit ő is kedvet kapott hozzá, ahogyan a többieket nézte. Hát akkor miért ne?
Mire ez a rövid ideig tartó gondolatmenet elért a végére, Veronika már rég elkapta kezét, és a táncparkettre vitte. Habár azzal nem igen értett egyet, hogy őt, Maryt felkérnék, de abban biztos volt, hogy Veronikát fel fogják.
Veronika táncolni kezdett. Bár az első 10 másodpercben kicsit feszengve, elég gyorsan felszabadult Mary is. Pár perc szórakozás, táncolás, nevetgélés után, meg is jelent egy srác, hogy felkérje Veronikát.
- Persze, szabad! - mondtam, és visszamosolyogtam. Bár a választ nem igen várta meg, ez nem zavart. Visszahúzódtam a táncparkettről, és néztem tovább a táncolókat.

Ármin

Miután Veronikáék táncolni kezdtek, nem sokkal egy fiú, Ármin jött oda hozzám. Az akiről Veronika mesélt.
~ Összetöri? ~ gondolta Mary. ~ Nagyon remélem, hogy Veronikáét nem fogja. Ő egy nagyon kedves lány, nem érdemes vele rosszban lenni, vagy megbántani.
- Persze. - mondta a felkérésre. - Legalább nem kell felkeresselek, vagy baglyot küldenem. - örült neki, hogy nem kell. Így legalább személyesen megbeszélheti Árminnal a dolgot, és mit ne mondjon, sokkal hamarabb lehetősége nyílt rá, mint azt remélte. Ennek nagyon örült.
- Szóval, - kezdte. - hogyan is működik ez a dolog? A játékszabájokat ismerem ugyan, de bevallom, még sosem próbáltam magát a kviddiccsezést. De persze már repültem seprűn! - tette hozzá sietve. - És egész jól ment. Meg célba dobni is tudok. Kétszer már a seprűről is sikerült. (Három próbálkozásból.) És amit láttam a kviddicsből, nagyon megragadott. Ezért szeretném kipróbálni, megtanulni, és ha megy, bekerülni valamelyik csapatba, ha mást nem, cserejátékosként. Van erre lehetőség? Van valami kiképzésféle, gyakorlás, vagy ilyesmi? Úgy értem kezdőknek, akik még nem csinálták. Bocs a lerohanásért. - mondta végül Mary. Rossz szokásai közé tartozik a fecsegés, akár áradozás, vagy panaszkodás, akár kérdés formájában.

Ármin

Mary megnyugodott, mikor kiderült, hogy a srác minden bizonnyal tényleg szereti Veronikát. Odanézett, és elmosolyodott. Lehet, hogy a srác alapvetően hülye volt, de jól néztek ki Veronikával.
- Hát igen, a baglyoknak is jár pihenő. - vonta meg a vállát mosolyogva Mary. A táncparkettre mentek, közben folytatva a beszélgetést.
- Igen. - bólintott Ármin megállapítására. Figyelmét nem kerüli el, hogy Ármin egyre jobban mosolyog rajta. Ilyen szórakoztató lenne? Az emberek gyakran szoktak mosolyogni rajta. Már akivel jóban van. Sose értette, ennek mi az oka. És rajta mosolyognak egyáltalán, vagy olyankor találkozik össze velük, mikor amúgy is jó a kedvük? Persze nem veszi zokon, akkor sem, ha nevetnek rajta, sőt, örül, ha megnevetteti őket, csak a 14 év alatt még nemigen sikerült megszoknia.
- Igen, azt megköszönném, ha megnéznéd. - mondja a felajánlásra. - Hogyhogy csapatmódosulások vannak? Mert nemsokára itt a vizsgaidőszak? - érdeklődik. Ha ez a helyzet, nincsen problémája vele, mert ő sokat tanult, úgyhogy ha bekerülne, bőven lenne ideje a gyakorlásokra, még ha napi 3-4 órásak is.
- Köszönöm szépen! - nem bírja visszatartani a vigyorgást, olyan boldog, hogy kipróbálhatja a kviddicset. A kacsintás is bátorítóan hat rá, ami a kérdéseket illeti, nem mintha eddig nem kérdezett volna.
- És ami a gyakorlást illeti, hogy van? - folytatja a nála szokásos kérdésáradatot. - Pontosabban mikor? Reggel 5-6-7-kor, az 1. tanóráig? És hogy szokott lenni a gyakorlás? Ott is te vezeted a játékot, vagy csak akkor kell, amikor élesben megy, a másik csapat ellen? És a gyakorláskor csak 7-en játszanak, vagy a cserecsapattal? - mindent tudni szeretett volna a legapróbb részletig, hogy minden jól menjen, mire odakerül, illetve minden tiszta legyen számára.

Tanévzáró, na meg a nyitó - Tika és Eric

El is húzott az első tanéve a Bagolykőben, s mintha az nem is lett volna, úgy érkezett el a következő. Na jó, ez így nem teljesen fedi a valóságot, sok felejthetetlen dolog történt Mary első évében, többek között olyanok, mik gyökeresen megváltoztatták életét. Az az év igazi furcsaságok halma volt. Ami megint csak különös, hogy a legszokatlanabb az, barátokat talált. Igaz barátokat, akik nem veszekednek vele, akik nem használják ki, és akik nem az "egyszer a barátod vagyok, egyszer nem" kategóriába tartoznak. Ennek Mary szívből örült, és boldogan tért vissza az iskolába, immáron lényegesen több magabiztossággal - habár abból most sem volt sok -, mint tavaly, mikor fogalma sem volt, ez hogyan is zajlik. Bár, mint az előző évben minden nap, most is sok új arcot látott. De ez nem csoda, amekkora ez a suli, az lenne az abszurd, ha nem látna minden év minden napján legalább húszat. Ha nem többet...
Nem régen érkezett meg, csupán tegnap reggel. Már tűkön ülve várta, hogy összefusson barátaival, elérkezzen ez a csodás nap, és megkezdődjék a tanév. Nem mintha nem hiányzott volna a családja, szó sincs ilyesmiről, de azért mégiscsak na! Szerencsére az idő gyorsabban telt a szokottnál, és, számára legalábbis, hamar elérkezett a várva várt évnyitó napja. A diákok és tanárok a nagyteremben gyülekeznek, így természetesen Mary is oda megy. Kicsit korán érkezhetett, nem sok diák van még jelen, tanárok közül hirtelen egyet sem szúr ki, és a bent lévő tanulók sem vannak még a helyükön. A hangzavar a hiányos létszám ellenére sem kicsi, mindenki beszélget, ahogy egyre beljebb megy, elkap egy-két érdekes mondatfoszlányt is. Haladás közben jobbra-balra tekint, hátha ő is kiszúr egy ismerőst, szívesen beszélgetne ő is már valakivel, akit úgy ahogy, de ismer. Persze az ellen sincs kifogása, ha egyelőre még nem tudja, kicsoda, csak hadd dumáljon, erre várt már egész nap!

Évnyitó-záró, Tika és Eric
Bocs, hogy ilyen későn írtam, teljesen elfelejtettem. ^^"

Hiába nézelődött, vizslatta a népet, nem igen látott ismerős arcokat. Olyat legalábbis nem, akivel jó, illetve beszélőviszonyban van. Nem zavartatta azonban magát, leült a Navine asztalához, és várt. Az ajtó felé pillantgatva kémlelte a termet, díszeket, elrendezést, és diákokat. Nem kellett sokáig egyedül ücsörögnie, nemsokára lehuppant mellette valaki egy üres helyre. Mikor odapillantott, Sharlotte-ot vélte felfedezni. Széles vigyor terült szét arcán a lány láttán, örült az ismételt találkozásnak.
- Szia! Ó, nekem nagyon jól. Nagyon örülök, hogy találkoztam a szüleimmel, meg tesómmal, jó volt velük. Anyum is alig kiabált apummal, ami kész csoda, hisz korábban szinte napirenden volt minimum két-három ilyen alkalom... Mondjuk, lehet azért nem, mert végre készen van konyha. A házunkban nem sok minden változott, de ami igen, az nagyon. Számomra legalábbis... Voltunk még a nagyszülőknél látogatóban, irtózatosan jó volt! Még Morzsit is vittük, a kutyánkat, de még az axikat is! Mármint, a két gőténket, azaz axolotlunkat. Bár kicsit megviselte őket a helyzet, de túlélték... Rengeteget meséltem nekik a Bagolykőről, mindenről beszámoltam, amiről úgy gondoltam lehet! Ó, de te is mesélhetnél, neked hogy telt a szünet? Voltál valamerre? Milyen volt? - tette hozzá gyorsan, mikor észrevette, mennyit beszélt. És ez még kevés ahhoz képest, amennyit eleve szokott. Mióta itt van a Bagolykőben, igyekszik visszafogni magát, több-kevesebb sikerrel. ~ Ahhoz képest, hogy a Navinések milyen szűkszavúak, elég lepcses szájú vagyok. Mondjuk, könnyen meg is lepődök bármin, és eléggé tudnak zavarni mások ügyes-bajos dolgai is, már ha van hozzá közöm. Na mindegy... ~ fut át az agyán, egy szájhúzás, és némi lágy fintor kíséretében.
Nemsoká jött az igazgató beszéde is, amit figyelmesen hallgatott végig, és a tapsviharokból is kivette a részét. Majd miután a finomabbnál finomabb ételek is megjelentek az asztalon, szedett magának ebből abból. Pár falat után azonban ismét Tikához fordult.
- Jó étvágyat! Min merengsz amúgy? Úgy látom, mintha teljesen másutt járnál... - mosolygott. Nem sértésnek szánta, csak kíváncsi volt, merre kalandozott a lány. Persze csak akkor akarta tudni, ha van bármi köze hozzá, vagy Tika szívesen beszél róla.

Nyitóbál – Adria, majd egyedül
Ruha

A napja majdhogynem csak a semmittevéssel telt. Feküdt az ágyban, ült, az asztalnál firkálgatva, vagy épp egyik faltól a másikig mászkált. Törte a fejét, vajon hogy lesz, mint lesz, számba vette a szerinte összes lehetőséget. Belegondolt abba, milyen lesz, ha netalántán mégiscsak sikerül bejutnia, ha esetleg összejön. Azt is elképzelte, milyen lesz ha nem – ez utóbbit többször is.  Reménykedett nagyon, ugyanakkor igyekezett nem beleélni magát a dologba. Egyik pillanatban azt mondogatta, biztos nem sikerül, ugyan akkor mosolyogni kell, és élvezni, hisz úgyis tudja előre, fel van készülve, a többieknek pedig örülni kell. Másik pillanatban, hogy sikerülni fog, mert muszáj, egyszerűen muszáj! Lassan már kibírhatatlan számára a várakozás, mindjárt kétségbe esik. Ennyire még sosem izgult, és talán soha nem is fog. Mágustusa… Ez mégis nagydolog!
Lassacskán ugyan, de elszáll a nap Mary számára is. Azon kapja magát hirtelen, hogy az ágyára ki van készítve a nővére által küldött ruha, ő pedig készen áll, hogy felvegye. Haját sebtében csinálja meg, és azon filózik, a ruhát, vagy a dísztalárt válassza-e. Azért mégiscsak egy szoknya a másik… Igaz, hogy hosszú, és nem is néz ki rosszul. Végül elhatározza, hogy kivételt tesz ezen kivételes estén, és felölti magára a sötét, csíkos ruhadarabot. Sminket egyáltalán nem tesz fel, nem tartja fontosnak, és rühelli is. Egy egyszerű kis balettcipőre emlékeztető fekete lábbelibe bújik, majd mikor minden aprósággal elkészül, szobatársához, Adrihoz sétál.
- Adri, lenne kedved velem jönni a Nagyterembe? DÖK-ös vagy, úgy is mész, és gondolom, neked sincs kedved odáig elbaktatni egyedül. Nekem legalábbis nincs. – És tényleg nem. Oké, hogy eddig sem volt egyedül, de nem kereste a lányok társaságát, most már azonban egyáltalán nem volt kedve egyedül lenni, és még mindig kattogni a közeljövő eseményein, sőt! Nagy örömére Adri rábólintott kérésére, mi szerint mennek-e együtt. Amennyiben szükséges, megvárja míg készen lesz mindennel, hogy aztán ketten induljanak el a Nagyterem felé.
- Mond csak, milyen érzés DÖK-ösnek lenni? – érdeklődik mosolyogva a szőkeségtől. Persze tudja, hogy nem egy nagyszájú hölgyemény, sokkal inkább szűkszavú, mégis szívesen beszélgetne. Nem csak figyelemelterelés céljából, amúgy is szívesen társalog a lánnyal, meg eleve fel akarta tenni egy ideje a kérdést.
Lassacskán célt érnek, a Nagyteremben elválnak útjaik. Míg Adri tovább sétál, Mary helyet foglal a Navine asztalánál. Mihelyt elhelyezkedett, erős félelem fogta el, mi csak erősödött, mihelyt az igazgató belefogott beszédébe. ~ Csak ne éld bele magad! Nem szabad! Ezt az egyet nem. ~ vízhangzott fejében a parancsszó. Igyekezett is eleget tenni ennek, kisebb-nagyobb sikerrel. Tekintetét az igazgató úrra szegezve figyelt feszülten, a neveket várva. ~ Bianca! Igen, gondoltam, hogy ő bekerül. ~ gondolta, magában mosolyogva. Örült a lány sikerének, hisz nagyon megkedvelte. Tovább figyelt, míg az igazgató úr felsorolt további hármat, majd… Hirtelen úgy érezte, mintha ereje szétfoszlana. Egyszerre lett teste könnyű, és nehéz, hirtelen csak fapofával bámulta az ősz szakállú, pocakos pasast, aki minden vacsorán a tanári gárda kellős közepén ült, és ki tudja miért, az ő nevét engedte ki száján. Beletelt néhány másodpercbe, míg magához tért, oda csetlett-botlott Amirához, hogy rátehesse ruhájára a kitűzőt. Még a puszit is elfelejtette viszonozni, úgy tért vissza a helyére, s hirtelen nem tudta, mi történt. Már rég maga előtt látta a finomabbnál finomabb ételeket, mire eljutott az agyáig, mi is történt pontosan, és hogy tényleg megtörtént. Lassacskán boldog mosoly terült szét arcán. Szedett magának egy kis sült húst rizzsel, ivott mellé töklevet, s miután jóllakott, levakarhatatlan vigyorral várta a fejleményeket.

Bál - Ms. Bianca *-*

Nem telt el sok idő Mary belakmározása óta, legalábbis a lány nem érzékelte. Most pontosan olyan tempóban telik az idő, ahogy ő szeretné. Még mindig öt másodpercenként jön elő az örömteli mosolya, egyszerűen képtelen parancsolni mimikájának. Most az egyszer azonban nem zavarja. Mosolyogjon csak, kit érdekel? Ha boldog, hát boldog, lássa mindenki! Önelégültnek se tűnhet egy percig sem, látszik rajta, hogy nem büszkeség okozta görbület ez - még akkor sem, ha kivételesen jogosan lehetne az. Hirtelen egy fehér, női kezet pillant meg, ami egy poharat tesz elébe. Akaratlanul is a kar tulajdonosát veszi célba íriszeivel, majd vidám vigyorral üdvözli a kedves, szőke Rellonost.
- Szia, Bia! Persze, miért ne? – mondja, és elsétál vele a táncparketthez. Örül neki, hogy felbukkant a szőkeség, és nem kell egyedül ücsörögnie a Navine asztalánál. Már csak azért is, mert szimpatikus neki a lány, hamar megkedvelte, barátjának tekinti.
- Viszont, örülök, hogy bekerültél! Megérdemled. – mosolyog ő is. Tényleg így gondolja, elvégre, ha valakit ismer, aki végig tudja magát verekedni a Tusán, akkor az Bia. Csak most esik le neki, hogy a Tusa ideje alatt – legalábbis míg egyikük ki nem esik – együtt fognak lakni. Ahogy az is, a résztvevők nagy részét egyáltalán nem, vagy csupán látásból ismeri. Így még jobban megkönnyebbül, hogy a lány ott lesz vele. No persze meg akarja ismerni a többi versenyzőt is, szeretne barátságokat kialakítani.
- A mentorom? – kérdez vissza. Ezen még nem gondolkodott. De így, ahogy hallja ezt a szót, bevillan egy jelenet… - Egy kék szempár, hosszú vörös hajjal, tulajdonosa egy mosolygós kedves lány, amint hozzá beszél… -
- Maia Norwood, amennyiben igent mond. – feleli. – És neked? – nem tudja, ismeri-e Bia Maiát, de ha nem, az sem baj. Majd, ha Maia igent mond, bemutatja őket egymásnak. ~ Igen, tuti kedvelnék egymást! ~ A Rellonos következő kérdésére követi a pillantását. Gondolkodik pár másodpercig, és még mindig a férfit nézve, válaszol.
- Szerintem érti a dolgát. Elvégre valami oka van, hogy őt választották. Biztos tehetséges pasas, hisz mégsem bíznának akárkire egy ilyen fontos feladatot. – von vállat. – Amúgy meg tuti nagyon katonás is. Jó lesz felkészülni a legrosszabbra. Szóval ökörködjük ki magunkat még most, nehogy lenyakazzon! – villant egy vigyort a partnerére, majd mikor a zene pörgősebbre vált, jobbjával megragadja a lány jobb kezét, megpörgeti, majd ugrálva táncolni kezd, már amennyire lehet ezt annak nevezni. De nem érdekli, mit gondolnak mások, lenézik-e, vagy épp viccesnek találják. A fő, hogy kipulizza magát, még a kemény időszak előtt.