 Sok varázslatos hely létezik a kastélyban, hisz már magában is egy hatalmas varázs, amiben az emberek gyarapíthatják tudásukat. A bejárati csarnok a maga robosztus falaival hűvösen üdvözli az épületbe térőket, végigkalauzolja őket a pince lépcsőéig, és a széles márványlépcsőig, mely felvezet a megannyi emeletre, ahol kényünk-kedvünk szerint vehetünk részt a képzésben. Van azonban egy másik helység is, ami balról tárul a kíváncsi szemek elé, és amelyet Nagyteremnek hívnak. A magas, intarziás ajtó mögött egy széles, és szó szerint az égbe vesző terem nyílik, melynek eső színű padlóköve elkalauzol minket a fellegekbe. Ugyanis a mennyezet különleges. Az idő, a felhők, a napsütés, pontosan ugyan olyan, mint ami abban a pillanatban, a szabadban érhet minket. Megbűvölt tér és idő, mely körülvesz minket, és étekkel kínál. Hosszú asztalok, sorakoznak fel egymás mellett, egy kis folyosót hagyva a terem hátsó résznek felfedezéséhez. Sorban a négy nemes ház asztala, melyen, az ünnepségeken száznál is több diák foglal helyet, és hallgatja az igazgató beszédét. A Rellon asztala a bal szélen kapott helyet, nyomban követi őt a Levita ház, majd egy kis szünet, és megtekinthetjük az Eridon, végül a Navine asztalát. Az utolsó, az ötödik, az, amelyik merőlegesen a többivel áll egymagában, helyet adva a tanároknak, az iskola dolgozóinak, az igazgatónak. Hatalmas a hely, a falakat minden ünnepen más, és más díszíti. Karácsonykor magyal koszorúk, mű hó, aranyos díszek tucatjai, melyeket deres fenyőfák tucatjai tartanak. Máskor töklámpások, gyertyák százai, vagy, éppen amikor egy átlagos nap elé nézünk, akkor csak kőszobrok, melyek láncot tartanak szájukban. A lánc végén ég a tűz, mely fényt ad, az étkezni, vagy csupán beszélgeti vágyó diákoknak.
|
|
|
Rózi csak azért isElőbb hazajöttem. Valahogy elment a kedvem az egyetemtől, meg úgy a környékétől is, szóval visszajöttem inkább ide. Minával úgyis átbeszéltük a fontosabb dolgokat, még egy fejmosáshoz meg abszolút nem volt kedvem, és most még rosszul is érzem magam, amiért egy kicsit elfelejtettem, van barátom. Úgy hivatalosan, de nem is baj, ez többet úgyse fordul elő. A nagyterem felé veszem az irányt, hátha tudok még valami nasit szerezni, és megnyugszok, mikor látok még bent embereket. Mivel most már nem kell házak szerint ülni, így leülök azzal a vörössel szembe, akitől hetekkel ezelőtt a falra tudtam volna mászni. Aztán volt egy jól szituált éjszakánk, mikor ki tudtuk beszélni a dolgokat magunkból, és így rájöttem, hogy nem is olyan szörnyű ember, sőt... megkedveltem. Bizony. - Képzeld.... menyasszonya van - mutatok macskakörmöket, hogy ezzel is idézzem, mert ő is csak így beszélt róla. Ja, nevet minek mondani, mindketten tisztában vagyunk vele, kiről van szó. Csaklizok is magamnak egy szelet tortát, amit el is kezdek bemajszolni. - Ma találkoztam vele - vágok egy grimaszt, mert most a düh nagyobb, mint az öröm, és igazából csak saját magamra vagyok dühös. De arra nagyon.
|
|
|
Mácsai Ráhel INAKTÍV
 Blondie - Cinderella offline RPG hsz: 283 Összes hsz: 2239
|
Írta: 2017. június 12. 21:39
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=685319#post685319][b]Mácsai Ráhel - 2017.06.12. 21:39[/b][/url] Rózi csak azért isElőbb hazajöttem. Valahogy elment a kedvem az egyetemtől, meg úgy a környékétől is, szóval visszajöttem inkább ide. Minával úgyis átbeszéltük a fontosabb dolgokat, még egy fejmosáshoz meg abszolút nem volt kedvem, és most még rosszul is érzem magam, amiért egy kicsit elfelejtettem, van barátom. Úgy hivatalosan, de nem is baj, ez többet úgyse fordul elő. A nagyterem felé veszem az irányt, hátha tudok még valami nasit szerezni, és megnyugszok, mikor látok még bent embereket. Mivel most már nem kell házak szerint ülni, így leülök azzal a vörössel szembe, akitől hetekkel ezelőtt a falra tudtam volna mászni. Aztán volt egy jól szituált éjszakánk, mikor ki tudtuk beszélni a dolgokat magunkból, és így rájöttem, hogy nem is olyan szörnyű ember, sőt... megkedveltem. Bizony. - Képzeld.... menyasszonya van - mutatok macskakörmöket, hogy ezzel is idézzem, mert ő is csak így beszélt róla. Ja, nevet minek mondani, mindketten tisztában vagyunk vele, kiről van szó. Csaklizok is magamnak egy szelet tortát, amit el is kezdek bemajszolni. - Ma találkoztam vele - vágok egy grimaszt, mert most a düh nagyobb, mint az öröm, és igazából csak saját magamra vagyok dühös. De arra nagyon.
|
|
|
|
Rosie N. Fisher INAKTÍV
 red swan offline RPG hsz: 100 Összes hsz: 179
|
Írta: 2017. június 12. 23:10
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=685332#post685332][b]Rosie N. Fisher - 2017.06.12. 23:10[/b][/url] Ráhel
Szórakozottan piszkálja tányérján a salátalevél- és paradicsomdarabkákat. A kis sajtkockákat már mind sikerült kiválogatnia, majd a tányér szélére halmoznia. Szereti, de ha megeszi... Inkább nem eszi meg, az a biztos. Különben is, a múlt héten fél fonttal nyomott többet, mint eddig, és még mindig nem jött rá, hogyan sikerült ezt elérni. Amióta fogóként a csapat tagja lett, minden eddiginél rosszabbul érinti minden egyes kis pluszdeka, hiszen a versenysúly fontos. Minél kevesebbet nyom, annál gyorsabban tud repülni a cikesz után. Természetesen a balettet illetően sem érzi kevésbé fontosnak, hogy pihekönnyű maradjon és nádszálvékony. Megcsikordul a tányéron a villája, ahogy odébb lökdös egy paradicsomdarabot, majd a kés segítségével az említett evőeszközre igyekszik szúrni egy salátalevél-darabkát. Többször is felhajtogatja, hogy sikerüljön is a művelet, végül pedig orra elé tartva szemléli. Szép zöld. Nem olyan sötétzöld, mint a rellonosok színe, hanem olyan ehető zöld. Finomnak tűnik. Nyel egyet. Igazából roppant éhes. Összefut szájában a nyál már a saláta gondolatától is, gyomra pedig szinte keservesen mordul fel, fordulva egyet. Csak egy falat. Tényleg csak saláta, alig pár kalória. Meg vitamin. Az kell. Még szüksége van pár pillanatra, mire tényleg befalja. Kényszerítenie kell magát, hogy lassan rágja meg, minél lassabban, és ne akarja máris magába tömni a többi darabot is, hogy aztán csak úgy csússzon le a torkán az egész egyben. Egy darab paradicsomot is kiszemel, gondosan vágva még azt a picit is félbe azért, ám ezt már nem sikerül bekapnia, csak a villát emeli fel, amikor is felbukkan Ráhel és csak úgy a semmiből olyan tényt közöl, hogy azonnal lenyeli a féli megrágott salátalevél-darabkát. - Tessék? - kérdez vissza, mint aki rosszul hallott. Leteszi a villát. Poharáért nyúl, nagyot kortyolva a vízből. - Arlen? - kérdez ismét, közben hevesen kalimpálva kezével, merthogy nem tudja, hogyan is lehet ezt lereagálni. - Ez mikor... hogyan? Fejre esett?
|
|
|
|
Mácsai Ráhel INAKTÍV
 Blondie - Cinderella offline RPG hsz: 283 Összes hsz: 2239
|
Írta: 2017. június 18. 14:04
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=686112#post686112][b]Mácsai Ráhel - 2017.06.18. 14:04[/b][/url] Rózi- Jól hallottad - biztosítom róla, és sztoikus nyugalommal látok neki a vacsimnak, miután benyakaltam azt a tortát. Tudtam különben, hogy az eridonos ettől minden lesz, csak épp nyugodt nem, így valahol még kicsit rossz érzés is, de hát... neki is tudnia kell róla, nem? Nem is törődök a megütközött tekintetekkel, amik igazából minket vizslatnak, egyszerűen annyira megszoktam már, hogy mások figyelnek rám, hogy már nem is érzem, vagy ha érzem is, nemes egyszerűséggel nem veszem fel. Ennyi. - Azért ne szúrj le - nevetve hajolok el, mikor épp felém kalimpál a villájával, mert valahogy nem szeretném, ha belém állna. - Tudja a franc, nem is érdekel úgy igazán, csak érted... előtte még flörtölt is velem, aztán mikor kinyögtem, hogy van valakim, csak aztán közölte ezt, és ehh - grimaszolok mellé, kortyolva a narancsléből. - Egyébként fogalmam sincs, ki lehet - sejtem, a következő kérdés ez lenne, így csak megvonom a vállam. Nem is akarom úgy igazán tudni szerintem.
|
|
|
|
Rosie N. Fisher INAKTÍV
 red swan offline RPG hsz: 100 Összes hsz: 179
|
Írta: 2017. július 14. 09:54
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=435&post=690337#post690337][b]Rosie N. Fisher - 2017.07.14. 09:54[/b][/url] Ráhel
Jól hallotta? Nem, az nem lehet. Arlennek bizonyára csődöt mondott ott bent a fejében egy pici kis fogaskerék, hogy máris menyasszonya van. De hát mikor? Hogyan? Sűrűn pislog Ráhelre, miközben ajkai elnyílnak a döbbenettől. Feldolgozni igyekszik a hallottakat, még mindig a levegőben tartva közben a hegyes evőeszközt. - Bocsánat - jelenti ki hatalmasat nyelve zavarában, amikor ráeszmél Ráhel figyelmeztetése nyomán, hogy még mindig hadonászik. Ebben aztán semmi kecses nincs, ráadásul pedig még tényleg veszélyes is. Leteszi a villát és a poharáért nyúlva nagyot kortyol a vízből. Nem, ettől sem lesz jobb, csak mintha a gyomra lenne picit jobban tele. Rendben, hát akkor már megissza az egész pohárral, a salátát meg úgy tolja odébb, ahogy van. Úgysem férne már el az a folyadék mellett, hiszen a gyomra már így is akkora, mint egy borsószem. - Hát ez... tuskó - közli meglepően hevesen. Akár vele is megtehette volna ezt az a bájgúnár, olyan csúnyán néz a szavai mellé ráadásként. Teljes mértékben átérzi, milyen lehetett ez a navinésnek, és különben is, mi az, hogy ez csak így a semmiből kerül elő, miközben még mindig mindenkinek teszi a szépet. Ó, hogy az a foszladozó balettcipő... Mutatóujjával megdörzsöli a szemét, pillanatnyilag mellőzve minden eleganciát, pedig erre egyébként nagyon ügyelni szokott mindig, majd idegesen szusszan fel. - Nem is akarom tudni - szalad ki a száján egész élesen hirtelen, félbeszakítva ezzel Ráhel mondandóját, mielőtt még netán eszébe jut számba venni a lehetséges jelölteket vagy valami hasonló. Nem kíváncsi rá most. Eldöntötte és ehhez a döntéshez makacsul ragaszkodik is. A tányért odébb tolva kel fel a helyéről, összeszedve dolgait. - Ne haragudj, gyakorolnom kell - magyarázza közben fel sem nézve, talárját rángatva éppen, mert valahová sikerült beszorulnia, aztán ha már mindene megvan, elviharzik a nagyteremből.
|
|
|
|