Lopva közelíted meg a földszint ezen környékét, hiszen a Tanárok nem szeretik, ha zargatják a manókat munka közben. Mikor eléred az ajtót, megkönnyebbülsz, hogy senkivel sem futottál össze, és hogy a portrék sem szóltak rád. Belököd az ajtót, majd belépve a szemed elé tárul egy hatalmas helyiség. Olyan, mintha valami karácsonyi műhely lenne, már csak a télapó hiányzik, és a játékok. Bizony, az ételek fantasztikus gyárába kerültél, ahol vagy ezer manó sürög-forog, mindegyik valami tálcát visz, vagy tányért pakol, esetleg a tűzhelynél áll, talán mosogat. Körülnézel a bámulatos helyiségben, melyben szembe veled a mágikus hűtőszekrényt találod. Igen ám, csakhogy mielőtt elérnéd vágyaid tárgyát, még át kell verekedned magad egy hatalmas asztalon, csakhogy az apróságok rengetegéről már ne is beszéljünk, akik jöttödre azonnal felfigyelnek, s kezüket-lábukat törve rohannak teljesíteni a kívánságodat.
Kicsit hátrahőkölsz a nagy buzgóságban, ennél talán még egy tanárral, is jobban jártál volna. Az előtted álló asztalhoz vezetnek, leültetnek, és minden szavadat lesik. A helyiség jól világított, s egy lengőajtó van jobb oldaladon, ahonnan finom illatok, s újabb manók tömegei törnek elő. Mire kimondanád, mire fáj a fogad, már eléd hordtak mindenféle finomságot, így csak választanod kell. Balra találsz egy hatalmas szekrényt, melyben mindenféle evőeszköz található, továbbá poharak és tányérok. A kredenc fából készült, s színét az eredeti mahagóninak meghagyták.
A falak fehérre vannak festve, hiszen a lecsapódott pára miatt, mely a főzés következtében belengi a termet, sűrűn kell a pálcáért, vagy a hengerekért nyúlni s újrameszelni. Balra a sarokban található egy ajtó, amely titokzatosságával, és egyedüliségével hívogatóan kacsint rád. Leugrassz a székről, s elindulsz felé. Az ajtógombot elfordítva egy még az előzőnél is nagyobb helyiséget látsz, amelyben ezerféle kis kamrácska tűnik fel. Egy manó áll középen, mint valami felügyelőtiszt, s apró karjaival körös-körül integet, jelezve, hogy melyikbe mit tegyenek. A kis mágikus fém dobozkák szállítják az ételt a Nagyterembe a diákoknak.
Visszakanyarodsz, s észreveszel egy eddig nem látott ajtót. Remekül elrejtették a kíváncsi tekintetek elől, annyi szent. A folyosóról belépve nem láthattad, hiszen a kredencnek ezen oldalán található. Odalopakodsz, most nem igen figyelnek rád, s benyitva egy kamrát találsz, ahol bizony elég sokféle dolog található, csak kívánnod kell! Azonban a manók ezen helyet féltve őrzik, rájuk lett parancsolva, így gyorsan ki is tessékelnek onnan, mielőtt megragadhatnál valamit is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=342455#post342455][b]Nemes L. Izabella - 2014.07.24. 11:25[/b][/url]

Az ember azt hinné, hogy ez egy iskola és itt nincs semmi rendbontás, vagy semmi baj. Azonban az a helyzet, hogy ez nem igaz. Igen is történnek furcsa dolgok, velem legalábbis most már egyre gyakrabban. Reggel még úgy léptem ki a Levitából, hogy ez is egy olyan unalmas év végi nap lesz, mint a többi. Szerencsémre - vagy nem szerencsémre, de inkább az utóbbi - csalódnom kellett. Éppen kifelé tartottam a kastélyból, hogy gyűjtsek egy kis erőt, amikor hát nem előttem termett egy zöldike és nem felkapott a vállára? Igen ez történt, akár mennyire is furán hangzik. Köpni-nyelni nem tudtam, amikor azonban el is indult velem, erőteljesen a hátára csaptam, hátha észhez tér, bár ezeknél sosem lehet tudni. Azt pontosan nem figyeltem meg, hogy kit is kell majd szépen felnyomni valamelyik tanárnál, vagy az igazgatónál, de reménykedtem benne, hogy előbb utóbb majd csak letesz valahol és akkor majd... "kellemesen" elbeszélgetünk. Az úton egész végig a hátát csapkodtam és próbáltam valahogy kiszabadulni, de magasabb is volt nálam, erősebb is, így tehát semmi esélyem. Végül a konyhában kötöttünk ki, engem pedig egy székre ültetett, de csakazértsem ültem ám le. Az asztalhoz hátráltam és neki dőltem, karomat magam előtt összefonva nyugtattam.
- Bella? - Húztam fel az egyik szemöldököm a megszólításra. Nem tudtam, hogy mire számíthattam, így amikor újra beszélni kezdett, befogtam a szám. Nagyon nem érdekelt a mondanivalója, de hát kénytelen voltam meghallgatni, mert kiszökni nem tudtam, jelen esetben ő volt közelebb az ajtóhoz. A kérdésére nemmel intettem a fejemmel, aztán amikor elfordult, hogy megcsinálja magának a tejeskávéját, sóhajtottam és ránéztem, amikor leült.
- Mit akarsz tőlem? - Teljesen nyugodt voltam, bár kicsit dühös, de a hangomból nem érződött. Az utóbbi időben kissé jobban kezdtem hasonlítani a zöldségecskékre, mint a kékekre. Hamarabb kaptam fel a vizet és nagyon nehezen nyugodtam le, valamelyik nap pedig csúnyán kiabáltam egy elsőssel, aki megsimogatta a kutyám. Újra sóhajtottam egyet, szemeimet fáradtan lehunytam, ahogy a srác - remélhetőleg - válaszát hallgattam. Most tényleg semmi kedvem sem volt ehhez a csevejhez, máskor pedig... máskor pedig valószínűleg már az ajtónál dörömbölnék, hogy engedjenek ki innen...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=351187#post351187][b]Nemes L. Izabella - 2014.08.05. 11:00[/b][/url]

Kérdések kavarogtak a fejemben és ezzel teljesen összezavartak. Mit akar tőlem? Miért én? Miért a konyha? Ki is ő valójában? Mit is csináltam, mikor elrabolt? Hova akartam menni? Hogyan fogok kijutni innen? Miért nincs a konyhában rajtunk kívül senki...? Körbepillantottam és az utolsó kérdésemet tényleg ésszerűnek tartottam. Azt hittem, hogy a konyhában manók tartózkodnak és főznek, de most hirtelen senkit sem láttam a fiún kívül. ~ Talán csak a szemem káprázik ~ gondoltam. Azért azt még is csak tudni szerettem volna, hogy mit is akart tőlem pontosan, de egyenlőre el voltam foglalva az új becenevemmel.
- Ne hívj így - halkult el a hangom és leengedtem a karomat. Reméltem, hogy ezzel letudtuk a név-témát, mert gyorsan túl akartam esni ezen az egész... min is? Igazából fogalmam sem volt róla, hogy mit is kéne tennem. Ha sikítok, akkor leszúr? Vajon... A kést meglátva a kezében, a szemem vészjóslóan az ajtóra villant, majd vissza rá, mikor újra beszélni kezdett. Már megint Bella-ként emlegetett, amire egy sóhajjal és egy szemforgatással válaszoltam. Nem tetszett nekem ez az egész és volt egy olyan érzésem, hogy ha nem nyitom ki a számat, akkor nem fogok jól járni. Most már kissé lenyugodtam és a picike zöldikés énem is eltűnt, így újra felvehettem az antiszociális és érzékeny énem. ~ Ez most nagyon hülyén hangzott? ~ Misi alig fejezte be a mondanivalóját, amikor kivágódott az ajtó, és egy lány lépett be a konyhába. Zöldjeim rászegeztem, majd visszafordítottam Mihaelre. Kezdett érdekessé válni a helyzet, mert egyébként idáig nagyon is "átlagos" volt, vagy mi.
- Nyugi, nem szúrt le és remélem, hogy nem is tervezi - a szemeim a fiúra villantak, aztán visszavándoroltattam őket az újonnan érkezettre. Nyugodt voltam és a lelkem mélyén tudtam, hogy Mihael nem bánthat, hiszen az neki sem hiányzott volna, ha a lány épp akkor nyitott volna ránk, amikor ő éppen késsel szurkál, de ahogy elnéztem - és a válaszát hallgattam, mielőtt az ajtó berobbant - nem akart megkéselni, bár ki tudja. Nem ismertem még és fogalmam sem volt arról, hogy még is mi zajlott le abban a Rellonos fejecskéjében.