Ha már vannak tornyok, akkor úgy illik, hogy legyen terasz is, nem igaz? A folyosó végéről beáradó fény nem mágikus, hanem a természetnek köszönhető. A kétszárnyú ajtón át kilépve egy teraszra érkezünk, melynek padlója, barna, elvétve halvány, fehér márványmintával. A hely olyan tíz főt tud befogadni maximum, így hangulatos maradt minden esetben. Néhány asztal és fotelszerű szék várja a pihenni vágyókat. A fekete korlát mágiája abban áll, hogy nem tud senki átesni rajta, hiszen egyből visszarántja, és a földre kényszeríti a próbálkozót.
Bal kéz felől, egészen a sarokban egy kis műkertet helyeztek el, melynek nézegetése nyugtatóan hat mindenkire. A látvány pedig magáért beszél, hiszen Bogolyfalva utcáit végigkövethetjük innen a szemünkkel.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=418&post=710056#post710056][b]Maróti Fanni - 2017.12.19. 21:03[/b][/url]

A karácsonyi készülődés mindig megvisel egy kicsit, és nem, nem azért, mert alig várom, hogy a fa körül álljunk és ajándékot bontogassunk. Ez a pár nap az év legpazarlóbb időszaka. Az emberek megveszik azt a rengeteg papírt csomagolóanyag gyanánt, aztán több-kevesebb sikerrel betekerik vele a többségében felesleges cuccokat, hogy aztán a megajándékozott kevesebb, mint öt másodperc alatt leszaggassa és az egész mehessen a kukába. Mindeközben boldogan vigyorogva nézik végig a brutálisan lekaszabolt, majd csicsássá ékített szerencsétlen növény haldoklását. Ez totál borzalom.
Szóval az ünnepi készülődés nálam kimerül annyiban, hogy segítek anyámnak a karácsonyi vacsorában, feldíszítjük apámmal a műfenyőt és megajándékozzuk egymást olyasmivel, amire szinte egész évben nincs lehetőségünk: közös pillanatokkal. Ha mégis veszünk vagy netán készítünk valamit egymásnak, azt jól elrejtjük, és az utolsó pillanatban kapjuk elő. A meglepetésfaktor így is megvan, mégsem termelünk egy dekányi felesleges szemetet sem.
Idén azonban nem megyek haza, mert apámék külföldre mennek valami rég látott rokonhoz, és csak jóval az után fognak hazaérni, hogy nekem vissza kellene jönnöm, így hát a kastélyban és környékén töltöm a karácsonyt. Így sajna gyakran előfordul, hogy a maihoz hasonlóan kissé kiidegel mások ünnepi készülődése. Amikor ez megtörténik, általában keresek egy csendes zugot, viszem magammal valamelyik félkész festményemet és dolgozom rajta, meg a türelmem visszanyerésén.
Az erkély szerencsés választásnak tűnik, rajtam kívül nincs itt senki, bár az orrom kezd lefagyni mire befejezem a vázlatot, és elkezdem kipróbálni a színeket a papagájon. Tudom, hogy nem ez lesz a végleges kép, így hát szabadon kenem össze mindenféle árnyalattal, hogy végül kiválaszthassam a legmegkapóbbat közülük. Lassan el is száll az idegességem, teljesen belemerülök a festésbe.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=418&post=710234#post710234][b]Maróti Fanni - 2017.12.23. 07:57[/b][/url]

Éppen egy halványabb kéket próbálok kikeverni, amikor érzem az érintést a karomon. Egy kissé talán túl gyorsan fordulok oda, de hát nem is hallottam semmit, számomra nem volt jele annak, hogy valaki a közelembe jött volna. Kissé meglepődve válaszolok a fiúnak:
- Helló! Persze, maradhatsz, elvégre nem az enyém az erkély.
Eleve nem szándékoztam kisajátítani magamnak a helyet, és bár festés közben nehezen bírom, ha néznek, hozzászoktam már a különféle órákon. Na, meg olyankor is meg szoktak bámulni, amikor a szabadban művészkedem, úgyhogy egy kíváncsi szempárt biztosan ki fogok bírni.
- Nagyon kicsi korom óta festegetek már, még a nagypapám kezdett el tanítani rá - bólogatok, miközben az ecsettel óvatosan végigsimítom a papagáj hátát. ~ Hm... Talán mégis jobb volt a sötétebb kék. Vagy talán egy árnyalatnyi zöld kellene bele? ~ Kicsit elkalandozom, de a bemutatkozásra pont visszatérek a valóságba, bár meg nem tudnám mondani, hogy előtte milyen szavak hangzottak el.
- Én meg Maróti Fanni, és már a mestertanonci padokat koptatom. Festő leszek, ha minden igaz. Jah, és én is pacista vagyok - mutatom navineszínű sálamat nevetve.
- Te úgy sejtem még nem gondolkoztál azon, hogy mit is szeretnél csinálni később - jegyzem meg, félig kérdésként. Mondjuk, én már talán akkor is tudtam, hogy mit akarok, de az én esetem, úgy hiszem, kivételes.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=418&post=710296#post710296][b]Maróti Fanni - 2017.12.23. 16:16[/b][/url]

Bár kissé meglep a fiú felbukkanása, már lehiggadtam annyira, hogy ideiglenesen kiheverve az emberiséget újabb személyekkel ismerkedjek meg, őt pedig úgy látszik, érdekli az, amit csinálok.
 - Hát végül is most, hogy már ő... - kezdem, de aztán inkább a mondat felénél átváltok egy másik gondolatra. - Az ő szülei egyébként zenészek voltak, szóval mondhatjuk, hogy ez egy ilyen család.
Vállat vonva tovább maszatolom a színeket a képen, de most már igyekszem nem belemerülni, nehogy elbambuljak, amíg Benedek hozzám beszél. Nem túl kedves ember benyomását kelti az, aki képtelen odafigyelni a másikra. Lehet, hogy nem is vagyok annyira rendes, de azért megpróbálok az lenni.
 - Fotózni is szoktam, de azért a festészet a fő szerelmem, ez az, ami igazán boldoggá tesz. És amúgy te nagyon furi vagy. A legtöbb srácot teljesen hidegen hagyják a múzeumok a te korodban - nevetek fel, aztán kissé visszakozva hozzáteszem: - De nem mintha rossz értelemben mondanám. Tök jó, ha bírod a művészetet. Az olvasás például jó elfoglaltság. Ki a kedvenc íród? - viszonzom a kíváncsiskodását. Közben alig haladok a képpel, de nem is bánom, ez úgyis csak egy vázlat, és amúgy sem kell sietnem. Majd készen lesz, ha eljön az ideje.
 - Nem akartam még elmenni innen. Megszoktam, hogy itt élek Bogolyfalván, még az is lehet, hogy teljesen itt ragadok.
Bár ezen még nem gondolkoztam, de végül is nem lehet rossz egy viszonylag csendes településen festegetve leélni az életemet.
 - És amúgy szerintem jó itt a művészeti képzés, legalábbis nekem megfelel. Te meg még teljesen ráérsz, ostoba kérdés is volt tőlem. Most még nem is kell tudnod. Próbálj ki inkább minél többféle dolgot, hogy rájöjj, mi az, ami tényleg érdekel!
Kiszólt belőlem a bölcsesség forrása, nemhogy inkább a vizsgákon segítene át a céltalan bölcselkedés helyett.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=418&post=710657#post710657][b]Maróti Fanni - 2017.12.31. 11:47[/b][/url]

A kép lassan egyre színesebb lesz miközben Benedek szóval tart, én pedig lassan örülni kezdek neki, hogy nem vagyok egyedül. Így van ez: ha besokallok, elvonulok, de ez nem jelenti azt, hogy abszolút nem bírom az embereket. A jó társasággal semmi bajom, ha éppen nem kitörni készül belőlem az ihlet.
- Igen, végül is ez igaz, bár a szüleim miatt egy generáció kimaradt, őket nem igazán érdekli az ilyesmi - magyarázom, hogy aztán a fiúra tereljem a szót. - Hát én ritkán olvasok amúgy, szépirodalmat pláne. Kikapcsolódásként szoktam csak könyvet a kezembe venni, ha éppen nem tanulok. Főként fantasyt, horrort olvasok.
Igazság szerint unokatesóim nyári kötelező olvasmányaiba néha belelapozok, de amúgy az irodalom "művészi" fajtája nem áll hozzám túl közel, úgyhogy nekem nem sokat mond az orosz irodalom emlegetése sem. Lehet, hogy emiatt műveletlen vagyok, de akkor azt vállalom.
- Író kedvencem szerintem nincs. Van, akiktől többet olvastam, de egyébként nem vagyok az a rajongó fajta. Festők közül Munkácsy művészetét szeretem. Amire ő néhány színnel és egy ecsettel képes volt, az varázslat - sóhajtom, aztán kicsit megrázva a fejem visszatérek a valóságba. Ő egy olyan alkotó, akit tisztelek és példaképnek tartok. És nem hiszem, hogy valaha fel fogok érni hozzá, vagy esetleg elérni a szintjét. De megpróbálom.
Közben a téma a lakhatásom kérdésére és a jövőre terelődik, amiről még nekem sincsenek biztos elképzeléseim azon túl, hogy 100 éves fonnyadt öregasszonyként is festeni fogok.
- Úgy éreztem, hogy ideje kicsit önállósodni. Eddig mindig főztek rám, takarítottak utánam, itt a kastélyban az ember nem igazán tanul meg a saját lábára állni. Az meg ennyi idős fejjel már lehet nem ártana - mondom el miért is döntöttem az albérlet mellett annak ellenére, hogy az iskola biztosítja a bentlakást.
- Végül is a művészeti képzés is mágikus - nevetek fel. - Megtanuljunk hogyan készíthetünk olyan tájképet, ami olyan, akárha ablak lenne: mikor a valóságban esik ott az eső, a képen is zuhogni fog. Megörökítünk személyiségeket vásznon, így lesznek a beszélő portrék. Festékeket keverünk, varázsecsetet készítünk, mágiával színezünk. Ez sem kevéssé mágikus, mint bármilyen más tantárgy a suliban.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=418&post=711483#post711483][b]Maróti Fanni - 2018.01.10. 22:45[/b][/url]

- Még én sem tudom. Nemrég óta vagyok művészet szakon, egyelőre még nem tartok ott, hogy meg tudjam mozdítani a képeimet - vallom be kissé pironkodva.
Emellett kicsit szomorúnak tartom, hogy ő így áll hozzá a varázsportrékhoz, de valahol meg tudom érteni. Valóban ijesztően hathat a festmények figyelő tekintete, a falak füle.
 - A mugli világban a kamerák figyelik az emberek lépéseit. A térfigyelők, a biztonsági kamerák, a forgalomfigyelők... Őket is folyamatosan figyelik, de ők még csak nem is veszik észre.
Szerintem ez se sokban különbözik, mégis a portrékészítés szebb, nekem legalábbis ezeknek a képeknek a léte adott egy plusz motivációt a festészethez.
 - Amúgy megértem, valóban ijesztő lehet. De képzeld el, mi lenne, ha festenél egy ilyen képet az általad leginkább szeretett emberről. A portré megőrizné az emlékeit, a jellemét, tudna beszélni, meghallgatna. Addig, amíg az, az ember melletted van, nem is értenéd a portré jelentőségét. De ha elveszíted őt, ha meghal, akkor a portré máris kincs lesz. A világ elfelejtheti őt, idővel te is elfelejtenéd, de a kép nem hagyja. A portrén örökre megőrződik belőle egy kis darab.
Ha lenne egy képem a nagyapámról, egy valódi varázsképem, akkor végre elmondhatnám neki azt, amit nem tudtam. Elbúcsúzhatnék. Megmondanám neki, hogy szeretem és hogy köszönöm, hogy mindig segített nekem. Hogy miattam olyasmire vállalkozott, amit rajta kívül kevesen tettek volna meg. Köszönöm, hogy megtanított rajzolni és festeni. Hálás vagyok azért, hogy szeretett. Akkor is, ha szeleburdi és lökött vagyok.
Ha ő mindezek hallva visszanézne rám, ha elmondaná nekem, hogy szeret és örömmel foglalkozott velem... Tudom, hogy ezt mondaná, de én látni és hallani szeretném. Ostoba vágyak egy kislánytól, aki sosem tudta feldolgozni a nagypapája halálát? Lehet. De nekem az a kép a világot jelentené. És én vagyok az egyetlen, aki képes lehet megfesteni.