Ha már vannak tornyok, akkor úgy illik, hogy legyen terasz is, nem igaz? A folyosó végéről beáradó fény nem mágikus, hanem a természetnek köszönhető. A kétszárnyú ajtón át kilépve egy teraszra érkezünk, melynek padlója, barna, elvétve halvány, fehér márványmintával. A hely olyan tíz főt tud befogadni maximum, így hangulatos maradt minden esetben. Néhány asztal és fotelszerű szék várja a pihenni vágyókat. A fekete korlát mágiája abban áll, hogy nem tud senki átesni rajta, hiszen egyből visszarántja, és a földre kényszeríti a próbálkozót.
Bal kéz felől, egészen a sarokban egy kis műkertet helyeztek el, melynek nézegetése nyugtatóan hat mindenkire. A látvány pedig magáért beszél, hiszen Bogolyfalva utcáit végigkövethetjük innen a szemünkkel.

John Harris

Szükségem van egy kis nyugalomra, hogy végre legalább át tudjam gondolni, mit is kellene még megoldanom. Úgy érzem magam, mint egy borzasztóan elfoglalt és agyonterhelt anyuka, akinek még csak nem is egy vagy két gyereke van, hanem egy egész háznyi. Sosem fogynak el a kérdéseik és problémáik. Még a mosdóban is alig tudok egyedül maradni néha. Nem vagyok büszke rá, de ma már menekülök, mielőtt elfogyna a türelmem és esetleg valami olyan csúszna ki a számon, amit azonnal meg is bánnék. Szerencsésnek érzem magam, amiért egészen könnyen eltűnhetek az állati alakomban. Meghúzom magam egy ablakpárkányon, amikor megszólal a csengő, jelezve, hogy kezdetét veszi a következő óra, majd beveszem magam az erkély növényei közé. Felkapaszkodom az ajtókereten, majd egy magasan függő cserépben telepszem meg. Megkönnyebbülten sóhajtanék fel, ha tehetném, de helyette csak a már ismerős, de mégis mindig meglepő kattogó hang jön ki a torkomon. Homlokon kellene csapnom magam, hogy erre még mindig nem számítok, holott lassan tíz éve már annak is, hogy először átalakultam. Éppen csak nem használom ezt a formám olyan rendkívül gyakran, mint azt annak idején, még a tanulási folyamatot kezdve reméltem. Aurorként sincs különösebben nagy hasznom belőle még, amíg irodában tengetem főleg a napjaim, és itt is csak ez leginkább, hogy ha nem a gyakorlaton igyekszem gyorsabban és hatékonyabban követni a diákjaim, akkor legalább könnyedén elbújhatok egy kis időre. Még ha ismerik is az egyedi vonásom, amiről azonnal lehet tudni a figyelmes nézelődőnek, hogy minden bizonnyal én volnék ez a vöröses pofájú és farkú szürke mókus, hiszen ennél a fajnál a vörös szőrzet nem jellemző, akkor is könnyen meg tudok lépni. Tudom, hogy nem szép, néha azonban kell ennyi. Bele se merek gondolni, mi lesz, ha egyszer saját gyerekem lesz.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=418&post=877565#post877565][b]Návay Regina - 2024.04.26. 21:44[/b][/url]

John Harris

Szükségem van egy kis nyugalomra, hogy végre legalább át tudjam gondolni, mit is kellene még megoldanom. Úgy érzem magam, mint egy borzasztóan elfoglalt és agyonterhelt anyuka, akinek még csak nem is egy vagy két gyereke van, hanem egy egész háznyi. Sosem fogynak el a kérdéseik és problémáik. Még a mosdóban is alig tudok egyedül maradni néha. Nem vagyok büszke rá, de ma már menekülök, mielőtt elfogyna a türelmem és esetleg valami olyan csúszna ki a számon, amit azonnal meg is bánnék. Szerencsésnek érzem magam, amiért egészen könnyen eltűnhetek az állati alakomban. Meghúzom magam egy ablakpárkányon, amikor megszólal a csengő, jelezve, hogy kezdetét veszi a következő óra, majd beveszem magam az erkély növényei közé. Felkapaszkodom az ajtókereten, majd egy magasan függő cserépben telepszem meg. Megkönnyebbülten sóhajtanék fel, ha tehetném, de helyette csak a már ismerős, de mégis mindig meglepő kattogó hang jön ki a torkomon. Homlokon kellene csapnom magam, hogy erre még mindig nem számítok, holott lassan tíz éve már annak is, hogy először átalakultam. Éppen csak nem használom ezt a formám olyan rendkívül gyakran, mint azt annak idején, még a tanulási folyamatot kezdve reméltem. Aurorként sincs különösebben nagy hasznom belőle még, amíg irodában tengetem főleg a napjaim, és itt is csak ez leginkább, hogy ha nem a gyakorlaton igyekszem gyorsabban és hatékonyabban követni a diákjaim, akkor legalább könnyedén elbújhatok egy kis időre. Még ha ismerik is az egyedi vonásom, amiről azonnal lehet tudni a figyelmes nézelődőnek, hogy minden bizonnyal én volnék ez a vöröses pofájú és farkú szürke mókus, hiszen ennél a fajnál a vörös szőrzet nem jellemző, akkor is könnyen meg tudok lépni. Tudom, hogy nem szép, néha azonban kell ennyi. Bele se merek gondolni, mi lesz, ha egyszer saját gyerekem lesz.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=418&post=877599#post877599][b]John Harris - 2024.04.27. 16:19[/b][/url]

Návay Regina

Hóna alatt egy köteg pergamen, kezében tömött borítékok. Néhányat közülük már korábban felbontott, tartalmukat átfutotta, a többin azonban még ott vöröslik az érintetlen pecsét. Éjszaka tervezte felnyitni őket, az álom azonban még azelőtt elérte, hogy hozzájuk érhetett volna. Ott, a valaha volt legnagyobb íróasztalánál dőlt rá az Afrikából magával hozott, magukból meglepően erős bőrszagot árasztó könyvek tetejére, hogy álomtalan, üres óráknak adja át magát.

Gyakorlott mozdulattal teszi fel olvasószemüvegét, ahogy leül az egyik kis asztalhoz, és a diákok beadandóját oldalra téve, ujjai között a borítékokkal dől hátra a kényelmes székben. Jobb bokáját bal térdén támasztja meg, lábfeje ritmikusan mozog, miközben pálcájával a még bontatlan leveleket nyitja fel. Nem használ mágiát, csupán az égerfa hegyét. A boríték kinyílik, és az elsárgult levélpapírok mellől kicsúszik és fémesen csilingelő hanggal a földre esik egy valamikor mindent jelentő jelkép. John előredől, és a kövön táncoló gyűrűért nyúl. Azután levegőt szipogva visszadönti hátát a támlának, és maga elé emeli az aranykarikát. Csak nézi és mereng.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=418&post=877622#post877622][b]Návay Regina - 2024.04.27. 22:29[/b][/url]

John Harris

A felfüggesztett cserépben borostyán honol, megismerem a jellegzetes formájú, sötétzöld leveleit. Áthajlik a cserép szélén és lelóg a semmibe, a talaj felé nyújtózva. Mivel viszonylag magasan van, remek búvóhelynek tűnik átmenetileg, amíg magamra szánok pár percet, és nem kell válaszolnom kérdések hadára, nem kell megoldanom vagy éppen adminisztrálnom semmit. Sosem gondoltam volna, hogy erre fogom használni az animágiát, de most kifejezetten örülök, hogy erre is tudom használni. Összekuporodom, önfeledten élvezve, ahogy a tavaszi napsugarak a szürke bundámon landolnak, kellemesen melegítve azt, hosszú, bozontos és puha farkamat pedig magam alá húzom. Kis szőrcsomónak tűnhetek és aligha vesz észre bárki, ha éppen nem keres. Azt hiszem, el is alszom kicsit, bár fogalmam sincs mikor is le meg az álom, csak arra riadok fel, hogy hallom, ahogy papír hasad valahol. Hirtelen nem is tudom, melyik táján vagyok a világnak, otthon-e, vagy az iskolában, és ébren-e vagy esetleg még mindig álmodom. Lassan rakom össze a részleteket, kezdve onnan, hogy otthon még mindig nem él meg egy növény sem valami oknál fogva, még a kaktusz is megpróbált kihalni, így végső kétségbeesésemben még tavaly Bonnie-nak ajándékoztam mindent, és csak meglátogatom néha. A lánynál egyébként tökéletesen jól érzik magukat és virulnak, aminek örülök, még ha érzek is néha egy kis szomorúságot, hogy nekem ez valamiért nem jön össze, hiába próbálkozom. Még beletelik egy kis időbe, mire betájolom magam és tudom, mit is keresek itt, most azonban már a cserép pereme fölött átkukucskálva azt is látom, hogy nem vagyok egyedül. Ciki lenne emberi alakomba alkulni vissza most és megzavarni a kollégámat, miközben bizonyára azt hiszi, egyedül van, mókusként viszont nem tudok kijutni. Vagy mégis? Vajon Seth bűbájai visszarántanának engem is, ha megpróbálnék az erkélyről a korláton át távozni? Vagy animágusként át tudnám verni őket? Egyelőre várok még kicsit, és gondolkodom, mi is lenne jó megoldás.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=418&post=877657#post877657][b]John Harris - 2024.04.28. 13:50[/b][/url]

Návay Regina

A két ujja közt tartott gyűrű noha számtalan emléket idézhetne fel benne, John nem az az ember, aki hagyja magát elveszni a múltban. Tudja, milyen jelentőséggel bír az adott pillanat, a jelenlét és a most megélése, éppen ezért alig-alig fordul elő vele, hogy sehova nem vezető ábrándozáson kapja magát. Gondolkodni persze szeret, az más. A történések mögötti összefüggéseket fontos megérteni, okulni belőlük, ám benneragadni valamiben, amin már nem változtathat? Nem, soha.

Ahogy finoman mozgatja, a gyűrűn élesen megcsillan a fény, és éppen ebben a pillanatban motoszkáló hangot hall. Kezét leengedi, tekintetével gyorsan körbejárja az erkélyt. Mikor kijött, úgy tűnt, egyedül van, most viszont ott bizsereg tarkóján az érzés, hogy valaki figyeli. Nem szereti az ilyesfajta meglepetéseket, még akkor sem, ha épp semmi rejtegetnivalója nincs. Az ékszer körül gondosan összezárnak ujjai, azt jobbnak látja még most tenyere melegébe bújtatni.

Egy ideig csendben figyel, és mikor barna tekintete két virágágyás között végül találkozik a tőle nem is túl messzire akasztott cserép széléről őt méregető mókussal, szája végtelenül kedves mosolyra húzódik.
- Merlinkém! - mondja egészen elolvadva, és érzi, hogy még a szíve is másként kezd verni. Nagyon rég nem találkozott már mókussal, pedig szörnyen kedveli őket, és a tapasztalat szerint az érzés többnyire kölcsönös szokott lenni. - Hát te hogy kerülsz ide? Várj egy kicsit, kérlek - dünnyögi az orra alatt, és a gyűrűt a nadrágzsebébe rejtve finomság után kezd kutatni. - Biztos, hogy van nálam valami keksz, vagy más vacak, mindig van. Tetszett az arany csillogása, hah? - emeli vissza pillantását közben az állatra. - Elhiszem, szerintem is van benne valami megfoghatatlan, ami ellen nem tehetünk, mert egyszerűen megbabonáz, de azt sajnos nem adhatom oda neked, mert el kell vele számolnom a családomnál. Ha nem így lenne, vihetnéd. A te fészkedben valószínűleg jobban mutatna, mint nálam. Hm, nézd, most csak ilyen... - maga elé emeli a kis csomagolást, és oldalra billenő fejjel, hunyorogva kezdi olvasni a rányomtatott szöveget. - Pisztácia töltelékkel ízesített piskótabékám van. Ez tetszene neked vajon? Mindjárt kiderül.
És a zacskó recsegve nyílik meg a férfi kezeiben, hogy az édesség illata egykettőre elérjen a virágcserépben hintázó mókushoz.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=418&post=878019#post878019][b]Návay Regina - 2024.05.02. 21:22[/b][/url]

John Harris

Nem szeretnék feltűnést kelteni, de mégis elég jó lehet a hallása vagy csak nekem nem volt evidens, mennyire hangosan is mocorgok pontosan, mert észrevesz. Na, Regina, ezt szépen megcsináltad. Pedig tényleg csak egy nyugodt félórát akartam, nem belecsöppenni az egyik kolléga délutáni önreflexiójába, vagy akármit is csinál éppen Harris. Most kellene nekirugaszkodni, és ugrani, mókusként ez úgyis teljességgel természetes dolog, ám még mindig nem tudom, hogy pontosan milyen bűbájokat is használt Seth, és nem pattanok-e vissza róla, mintha falnak mennék neki fejjel. Zavartan és ijedten pislogok kicsit, azt vizslatva, lenne-e bármilyen lehetőségem elszökni, anélkül, hogy leleplezném magam. Biztos meglepődne egyébként is, ha válaszolnék, hogy egyáltalán nem érdekel a csillogás, de még ételért sem ácsingózom, csak pihenni vágytam kicsit, az Eridonosok kérdéseitől és problémáitól távol, és őt sem állt szándékomban megzavarni, most viszont mennék vissza a dolgomra. Cikinek érzem viszont, hogy bevalljam, a diákjaim elől menekültem, ahelyett, hogy felnőtt módjára azt mondtam volna, hogy a fogadóóra nem csak irányadó, hanem akkor vagyok elérhető, tényleg nem kell a mosdóba is elkísérni, mint azt Nelli tette tegnap példának okáért. Megértem, hogy szegényt aggasztotta, hogy Jeremiás két hete nem harapott senkit sem bokán, de egy vízköpőről beszélünk. Kétlem, hogy depressziós lenne, és egyébként is, ha levinnénk az iskolapszichológushoz, biztosan csak kiröhögne. Egyébként is vannak ilyen időszakai annak a lénynek is, amikor nem foglalkoztatják annyira a diákok, főleg, ha senki nem bosszantja folyamatosan. Most azonban a saját döntéseim eredményeként itt ragadtam, Harris pedig már kutakodik is a zsebében őt idézve holmi vacak után, mert úgy tűnik, valamiért kedveli a mókusokat, de legalábbis szórakoztatónak talál most engem, a feltétlezhetően eltévedt szőrcsomót. Ha tudná, hogy mennyire nem így van. A piskóta illatára azért mégiscsak beleszaglászok a levegőbe. Az édeset mindig is szerettem, bármilyen alakomban. Megvesz mindjárt kilóra.