[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=412&post=769091#post769091][b]Cameron Blanc - 2019.08.26. 20:45[/b][/url]
Hercegh Kriszpin
Nem szokásom osztani az aggodalmaskodó emberek nézeteit. Főleg nem anyámét. Túl sokat parázik olyan dolgokon amiken nem kéne. Ez nem fog neki jót tenni hosszútávon. Viszont most bennem is megszólalt a vészharang. Tudom, hogy ha a mai kis beszélgetésem nem sikerül úgy, ahogy annak sikerülnie kéne, annak az esélyei, hogy szeptembertől évet kell ismételnem, vészesen megnőnek majd. Körülbelül úgy száz százalék környékére. Épp emiatt ismételgettem előre betanult szövegeket már napokkal ezelőtt is, hogy hitelesnek tűnjek, és ne csesszem el az egészet tudat alatt. Nem vagyok az az izgulós fajta, de talán nem hazudok, ha azt mondom, hogy vagy ötször biztos leizzadtam, míg a kastélyba értem. Jó, nagy szerepet vállalt ebben a rettentő nagy meleg is, de akkor is.
Igyekeztem az alkalomhoz illően megjelenni, habár nem akartam a száraz, fülledt időjárás miatt túlöltözni sem. Így hát az öltönytől eltekintettem, de egy rövid ujjú ing, egy sima, hosszú, fekete nadrág és egy könnyed, nyári fehér zakó okésnak tűnt. Utam során a zakót végig kézben hoztam, már csak akkor öltöttem magamra, mikor a kastély déli szárnya földszinti, igazgatói iroda felé vezető folyosóján jártam.
Nem telt sok időmbe, míg megtaláltam a tárva nyílt ajtót, ami mögött az igazgatói rejlett. Még a bejáratnál leszólítottam egy velem szerintem egykorú diákot, aki mondhatni elég pontos útbaigazítást adott. Innen is köszönet neki. Vajon gyakran fogok vele találkozni, ha felvesznek? Biztos jó arc. Karórámra nézve, nyugodtan konstatáltam, hogy idő előtt két perccel érkeztem, így még belépés előtt szántam bő egy percet arra, hogy kifújjam magam, megigazítsam a hajamat, illetve, hogy átfussam a már jó ideje kezemben szorongatott papírokat. Csak a szokásos dolgok amiket elkérhet az ember az interjú során. Év végi bizonyítványok, igazolvány, meg egy kézzel írott referencia levél korábbi átváltoztatástan tanáromtól. Kedves hölgy volt. Nagyon szeretett és mérhetetlenül sok támogatást kaptam tőle. Észrevettem, hogy helyenként izzadtságfoltosak a papírok, gondolom attól, hogy az út során verejtékező kezemmel szorongattam őket. De who cares.
Szóval a lehető legösszeszedettebben beléptem a kis helyiségbe, bólintottam egyet a titkárságvezető felé, amolyan köszönésképpen, majd közelebb léptem. Tudattam vele, hogy ki vagyok, és, hogy elvileg az igazgatóhoz van mostanra időpontom, mire ő nagy mosollyal az arcán mutatott egy másik nyitva hagyott ajtó felé, jelezve, hogy arra vegyem az irányt. Ezúttal köszönet teljesen bólintottam, talán egy köszit is elmotyogtam és megközelítettem az ajtót.
Őszintén szólva ötletem sincs, hogy azért van-e nyitva az ajtó, mert számítottak rám, vagy inkább ez a szokás erre, de inkább nem kockáztattam meg, hogy bunkónak nézzen az úr, hogy csak úgy besétálok. Az ajtófélfán való kopogással adtam a tudtára, hogy megjöttem, amennyiben még nem vette volna észre.
- Jó napot - vendéglátóm egyből levághatta, hogy feszült vagyok, mert olyan elfojtott hangon köszöntem, hogy abban sem vagyok biztos, hogy érthető volt. - Khmm, szép napot!- Köszörülöm meg a torkom és köszönök ismét, ezúttal már hangosabban és sokkal érthetőbben.
Nem igazán néztem körbe, végig az igazgató úrra, az asztalára és az előtte lévő két bőrrel borított székre fókuszáltam. Nem akartam elterelni a figyelmemet, megkockáztatva vele, hogy elfelejtem a begyakorolt extra udvarias és meggyőző soraimat. Nem engedhetem meg magamnak, hogy elbaltázzam ezt a lehetőségemet is. Néhány lépést követően már az asztal előtt is termek, az úr arcát fürkészve.
- Cameron Blanc, uram - nyújtok végül kezet, közben remélve, hogy tudja ki vagyok. Végül is már váltottam vele pár baglyot, és megbeszéltük hogy a mai napon, ebben az időpontban fogad. Azért elég gáz lenne, ha mégsem emlékezne. Nem tűnik túl idősnek, szóval nem kéne, hogy könnyen feledjen dolgokat. Meg hát végül is ez a dolga, hogy emlékezzen időpontokra, nem? Ah, biztos minden rendben lesz.
