Értekezés

 *Az utóbbi időben a teendők ijesztő mértékben tornyosultak a feje fölé. Eleve ott vannak a magánéleti teendők, a lányai, az unokái, ráadásul a rokonok által rábízott gyerekekről is gondolkodnia kell. Ez nem könnyíti meg a dolgát, de hát meg kell birkóznia vele. Az elmúlt pár hónapban erősen érzi magán a nyomást, sokkal ingerlékenyebb, feledékenyebb lett, a megszokottnál lényegesen több koffeint igényel a szervezete, a teherbírása pedig folyamatosan csökken. Ha nem festené a haját, akkor már feltűnően látszana benne jó néhány ezüstszál, noha ezek még csak mutatóban voltak fellelhetőek 1-2 évvel ezelőtt.  
A mai délutánja éppen kevésbé volt zsúfolt, ezért úgy gondolta, hogy pihen egy kicsit délután, mielőtt nekikezdenek a leckének a legkisebb gyermekével. Szerencsére egyre több mindent tanul meg önállóan, de azért nem árt neki a felügyelet, mert már egyre inkább hajlamos arra fókuszálni, ami érdekli, és nem arra, amit tudnia kell.
Ezúttal egy kicsit gyengébb kávét főz magának, tudván, hogy úgyis van nagyjából szabad húsz perce, amikor csak lazsál az ágyában. Kényelmesen elhelyezkedik a konyhaasztalnál, amíg várja, hogy a jó öreg kotyogós teljesítse a rá kiszabott feladatot. Amióta itt él Ella is, egyszerűen nem tud elég kávét főzni. Eddig akárhány adaggal próbálkozott, mindig elfogyott az utolsó cseppig, még akkor is, hogy ha lefekvés előtt főzte másnap reggelre. Már-már azon tűnődik, hogy meg kéne próbálkoznia koffeinmentes kiadással, mert olybá tűnik, hogy ettől megy el a lány maradék esze is.
Ahogy az asztalra pillant hallgatva a háttérben halkan morajló kotyogó hangot megakad a szeme egy borítékon.  Egy pillanatra lefagy, szinte elönti az arcát a hideg. Azt az igazgatótól kapta tegnap, és máról volt benne szó. Lassított felvételben a konyhai órára pillant, ami szerint még van három perce átérni a faluból a kastélyba.  Hirtelen felpattan, tudván, hogy oda a nyugis délutánja. Abban reménykedik, hogy talán az értekezleten is tud picit szunyókálni. Még szerencse, hogy nem horkol, mert akkor könnyen kiszúrnák. De így talán… talán nem. Villámgyorsan kizárja a gázt, viszont szerencsétlenségére a nagy kapkodásban hozzáér a forró kávéfőzőhöz. Egy nagy szitkozódás kíséretében teszi hidegvíz alá a kezét, majd minél hamarabb a pálcája után nyúl. Eléggé kellemetlen, hogy még az ép kezét is tönkrevágja. Elmormol egy hűtőbűbájt a pirosló bőrre, majd egy jól irányzott Invitoval megszerzi a talárját és nekivág a nagy útnak. Arra a kávéra már hidegvizet ihat, Ella hamarabb ér majd haza.
Néhány perc múlva picit pihegve érkezik meg a kastélyba, ahol azonnal a tanáriba vezet az útja. Az ajtóban vesz egy nagy levegőt, majd határozatlanul, picit sajgó kézzel lenyomja a kilincset.*
- Szép napot! Ugye nem késtem sokat? Elnézést!
*Darálja még mindig picit szaporán véve a levegőt. Tekintetét végigfuttatva a jelenlévőkön siet az asztalához, hogy elfoglalja a helyét. Gyorsan előhalászik egy pergament, kinyitja az asztalán lévő tintatartót és hetykén a pergamenre hajít egy pennát, mintha készülne bármit is csinálni ma.
Vajon ha azokat a könyveket az asztalán odébb teszi, látni fogják, hogy ha elszenderedik?*