Leila
kacsaetetős outfit | kicsi-kacsák

Még semmi komolyabb tervvel nem álltam elő, amikor elindultam a tóhoz. Úgy gondoltam, hogy egy kellemes séta jót fog tenni. Így délután már nem is volt olyan füllesztően meleg, így el mertem indulni a táborból.
   A vizsgák miatti hajtás kicsit alább hagyott, most hogy már túl voltam az első vizsgámon. Sikeresen át is mentem, még hozzá hibátlan pontszámmal. Ez megadta a kezdő lelkesedést. Azért mégsem véletlen, hogy levitás lettem. Szép nyugodtan sétáltam a tó partján, amikor észrevettem egy lányt, aki éppen a vízbe dobált kenyérdarabkákat a kicsi (és nem olyan kicsi) kacsáknak.
   Ahogy közelebb értem, felfedeztem, hogy ő a navinés évfolyamtársam, Leila. Ha az emlékezetem nem csalt, akkor volt talán két-három közös óránk. Közelebb léptem a lányhoz.
   - Szia Leila - mosolyogtam rá. Reméltem, hogy ő is emlékszik rám, hiszen egy pár szót azért váltottunk órák után. - Mit csinálsz errefelé? - tettem fel a kérdést. Bár elég nyilvánvaló volt, hogy mit csinál. Kacsát etet. Ahogy ráeszméltem, hogy milyen bugyuta kérdést tettem fel, egyből elpirultam.
   A kellemes napsütés hamar elfeledtette velem a bénaságomat. Hát igen, ez történik, amikor a visszahúzódó levitás próbál barátkozni.

Leila
kacsaetetős outfit | kicsi-kacsák

Figyeltem, ahogy a kacsák küzdenek a kis darab kenyérkékért, amiket a lány dobált nekik. Szinte már háború folyt az ételért.
   - Igen - mosolyogtam a lányra. Hála az égnek megismert, elég kínos lett volna, ha fogalma sincs arról, hogy ki vagyok.
   - Gondoltam kicsit kiszellőztetem a fejem, még így a hátralévő vizsgák előtt - most hogy így kimondtam, ismét izgulni kezdtem. Nem voltam rossz tanuló, könnyen bepótoltam az elmaradásaimat. Mindettől függetlenül aggódtam, hogy mi lesz, ha esetleg mégse úgy sikerülnek a vizsgák, mint ahogy azt terveztem. Mi lesz ha esetleg megbukok? rengeteget készültem az összesre, de ez mégsem adott elegendő önbizalmat. - Te hogy haladsz a tanulással?
   Próbáltam rá terelni szót, hátha akkor a saját vizsgák iránti izgalmam alább hagy, de ez nem igazán segített.
   A kacsák egyre közelebb úsztak felénk, ahogy a lány egyre több kenyeret dobott nekik. Minél jobban figyeltem őket, annál durvábbnak látszott a harc, amelyet a kis morzsákért folytattak.
   - Hogy-hogy kacsát etetsz? Ezek szerint szereted őket - vázoltam fel a számomra nyilvánvalónak tűnő tényt. Kiskoromban apukám néha elvitt minket kacsát etetni, ha éppen olyan helyen jártunk, ahol volt rá lehetőség. Kellemes emlékek, bár nem sokszor történt meg. Azért nem a kacsaetetés körül forgott a gyermekkorom.

Leila
kacsaetetős outfit | kicsi-kacsák

   - Hát igazából nem tudom. Az első vizsgám kiváló lett, de valahogy nem vagyok biztos abban, hogy a többi is ilyen jól fog menni - kételkedtem magamban, de még volt időm párszor átrágni magam az anyagon, hogy biztos lehessek a tudásomban. - Mikből vizsgázol?
   - Tényleg nagyon édesek - volt pár barátságosnak tűnő kacsa, akik éppen nem ölték egymást a kenyérdarabokért. Ők nyugodtan úszkáltak (feltehetőleg már jól lakottan) messzebb a háborús övezettől.
   - Aranyos név - mosolyogtam a lányra. - Van esetleg valami különleges jelentése? - nem tudtam miért így nevezte, de biztos voltam benne, hogy nem csak légből kapottan találta ki ezt a nevet.
   - Szegény, feleszik előle a kaját - Sehun teljesen elveszetten nézelődött a kenyérdarabkája után kutatva.
   

Leila
kacsaetetős outfit | kicsi-kacsák
- zárás -

   - Köszi - mosolyogtam vissza a lányra.
   - Hű, elég sok tantárgyad van. Hogy bírod így a tanulást, én már a saját öt tantárgyammal is elég sokat szenvedek - meglepetten hallgattam a lányt. Jövőre én is több tantárggyal szeretném folytatni az iskolát, de így, hogy év közben érkeztem, nem akartam túl terhelni magam.
   Miközben a vizsgákról ls a tantárgyakról beszélgettünk, Sehunnak is sikerült végre ennie. Bekapta a kis kenyérdarabkát és büszkén forgolódott újabbak után kutatva.
   - Érdekes - mindig érdekelt a koreai nyelv, mint ahogy a kínai, a japán és a többi keleti kultúra. Sose ástam bele magam mélyebben, de lehet, hogy majd itt a Bagolykőben, ahol ennyi nemzetiségű ember van, valami kis tudást összeszedek az országokról. - A többieknek is lesz neve, vagy csak velük kivételezünk? - kuncogtam. Nem akartam, hogy szegény kis kacsák rosszul érezzék magukat, úgyhogy mindenképpen el akartam nevezni a többieket is. Nem voltak olyan sokan, nagyjából 10-en úszkáltak a vízen, így nem lesz nehéz dolgunk.
   - Én őt - mutattam az egyik vadóc kacsára, aki a többiek elől lopkodta a kenyérdarabokat. - Adamnek nevezem, a hasonlóan lázadó bátyám után - ahogy tovább néztem a kis úszkáló sárga lényt, egyre inkább láttam a hasonlóságot közte és a testvérem között, ami felettébb különös volt, hiszen ez itt még is csak egy kacsa, míg Adam, egy hús-vér ember. Nem éppen összehasonlítható. Ám valahogy mégis megvolt a hasonlóság.
   Egyre közelebb merészkedtek a parthoz, ezzel hozzánk is. Így az ételhez is könnyebben hozzáfértek. Néhány bátrabb kis kacsa, köztük Adam is, kifutott a partra, tőlünk kicsit messzebb. Nem sokat időztek a szárazföldön, szinte egyből futottak is vissza a vízbe.
   Egy igazán bátor kacsa odamerészkedett hozzánk is, ahogy próbáltam neki egy falat kenyeret adni, a kezemet finomabbnak találta. Szorosan rázárta a csőrét, elég nagy fájdalmat okozva, amely sikoltásra késztetett. Erre a kis kacsa megijedt és visszafutott a vízbe és elúszott.
   A kezemre pillantottam, amelyen a kacsacsőr nyom látszott.
   - Bocsi, szerinte mén most visszamegyek a körletbe, mert ezt valahogy el kéne látnom - mondtam a lánynak, miközben már az első könnycsepp a szemembe szökött. - Örülök, hogy találkoztunk, további jó etetést - erőltettem mosolyt az arcomra, majd sietősen a kastély felé vettem az irányt.