Kimberly
outfit of the day

A saját bőrömben meg tudtam volna főni ebben a melegben. Legszívesebben egész nap csak a hűvös szobámban pihentem volna, de rávettem magam, hogy lemenjek kicsit a faluba körülnézni és esetleg enni egy hűsítő fagyit. Végig azon járt az eszem, hogy milyen finomságokat fogok majd a cukrászdában találni.
   Amikor kiléptem a kastély kapuján, már éreztem, hogy nem fogom bírni ezt a hőséget. Öt perc séta után ez be is igazolódott. Már alig álltam a lábamon. Összefogtam a hajam, hátha az enyhíti a meleget, de nem segített. Egyre gyorsabban szedtem a lábaimat, hogy mihamarabb a kiszemelt célhoz érkezzek és ne kelljen tovább a napon sülnöm.
   Már láttam, a cukrászdát, de még mindig messzinek tűnt a cél. Úgy éreztem, hogy sose érek oda, pedig már csak pár méter választott el a bejárati ajtótól. Ahogy közelebb érek különös dolgot veszek észre. Egy lány áll a kirakat előtt ámuldozva, de nem is ez volt a furcsa, hisz mindnyájan ezt szoktuk tenni. Ám a lány mezítláb volt. Értem, hogy meleg van és az embernek egy plusz ruhadarabot sincs kedve felvenni, de azért mégis csak különös.
   Egyszerre indultunk meg az ajtó felé. A bejárat elé érve a lány megtorpant (nyilvánvalóan felfedezve, hogy nincs semmi a lábán). Én viszont nem voltam ilyen szemfüles, hogy ezt észrevegyem és nekicsapódtam, ahogy próbáltam bejutni a cukrászdába. Volt annyi egyensúly érzékem, hogy ne essek el, de a táskám teljes tartalma kiborult oda az ajtó elé.
   - Nagyon sajnálom - kértem bocsánatot miközben az úton heverő holmijaimat szedegettem. - Már csak a fagyin járt az eszem, nem vettem észre, hogy megálltál.
   Nagy nehezen mindent visszapakoltam a táskámba. Ezután felálltam és ha már egyszer így neki ütköztem szegénynek legalább bemutatkozom.
   - Ainsley vagyok - nyújtom felé a kezem. - Tudom, igazán jó ismerkedési módszer, hogy nekimegyek másoknak - kuncogtam.

Kimberly
outfit of the day | perfection

Rámosolyodtam, bár én is igazán kellemetlenül éreztem magam. Kínosan, nézelődtem jobbra balra. Idegesen kezet fogtunk, ám ezután hosszú és kínos csend vette kezdetét.
   - Szerintem, menjünk be, úgyis mindketten ide igyekeztünk, igaz? - kérdeztem, majd kinyitottam az ajtót. Amint beléptem a cukrászdába megcsapott a friss sütemény illat és a kellemes hűvös levegő. - Végre - mondtam halkan, ahogy a testem kezdett kicsit lehűlni.
   Páran már sorba álltak, így én az utolsó mögé álltam és vártam, hogy kérhessek. A kínos csendet próbáltam megszakítani kérdéseimmel:
   - Melyik házba vagy való? - közben nem is néztem a lányra, hanem csak a fagylaltokat bámultam, pedig már rég tudtam milyet fogok választani. - Gondolom első éves vagy, igaz?
   Lassan én is sorra kerültem, közelebb léptem a pulthoz és próbáltam minél összeszedettebbnek hangzani.
   - Heló, két gombóc vanília fagyit szeretnék kehelyben, egy kis csoki öntettel. Köszönöm szépen! - átvettem az áhított fagyi kelyhemet és egy közelebbi asztalhoz ültem.
   - Esetleg csatlakozol hozzám? - kérdeztem a Kimberlyt. Ideje lett volna barátokat szereznem, hisz már egy jó ideje itt voltam, de még egy közelebbi ismerőssel se büszkélkedhettem. Nem vagyok egy olyan igazán társasági ember, így nem sok barátot szerzek magamtól. Otthon ez könnyebb volt. A húgom és a barátaim nagy része mind igazán társasági lény volt, így az egyik összejövetelről rángattak a másikra. Ezeket igazán élveztem (bár sose vallottam volna be nekik).
   Lassan enni kezdtem a fagyimat és valami hihetetlenül finom volt. Ilyen jó vanília fagyit még életemben nem ettem, pedig már elég sokat próbáltam.

Kimberly
outfit of the day | perfection

Az asztalnál ülve a fagyi majszolás közben volt egy kis időm körül nézni a helyen. Nagyon hangulatos volt, az asztalokkal, a süteményekkel megrakott pulttal. Szívesen visszajönnék majd a jövőben, esetleg egy csokitorta kóstolásra. Nincs is jobb, mint egy szelet finom csokitorta. Mindenre gyógyszer.
   - Én is elsős levitás vagyok - elmosolyodtam, mert így legalább találtam egy közös pontot. - Itt születtem Magyarországon, egy kisvárosban, de aztán elköltöztem Angliába apukámmal - elég bonyolult volt a szituáció, nem szerettem első találkozáskor elmesélni az egész költözésekkel teli gyermekkorom. - Te honnan érkeztél?
   Kicsit elgondolkodtam, hogy mennyit kellett utaznom és hogy hány helyen rángatott keresztül apám. Öröm végre biztos otthonban lakni, még úgyis, hogy ez csak egy iskola. Örülök, hogy vége a folyamatos költözésnek, pakolásnak, rohanásnak. Egyre mélyebbre merültem a gondolataimban, így nem hallottam meg Kimberly kérdését.
   - Bocsi, kicsit elbambultam - pirultam el. Már ideje, hogy kicsit összeszedjem magam, mert mostanában elég könnyen elkalandoztam. Az év eddigi részében nem volt ezzel gond, csak az elmúlt egy-két hétben kezdtem ilyen kis figyelmetlen lenni. - Nem, még sose voltam itt, ez az első alkalom. Már le akartam jönni korábban is, de ebben a melegben a fagyi gondolata végül idecsalt - kuncogtam.
   - Finom a fagyid? Én majdnem mindig a vanília mellett döntök, így a többiről nem sok fogalmam van - érdeklődve szemléltem a fagyiját. Különös volt az illata, jobban szerettem az édes dolgokat, mint az ilyen savanyúakat. Mondjuk erről árulkodik az is hogy a csokitorta és a vanília fagyi a kedvenc édességem.
   Már a fagyim felénél jártam, amikor végre összeszedtem annyira a bátorságom, hogy végre feltegyem a kérdést, amit már első pillantás után felakartam tenni.
   - Bocsi, hogy megkérdezem, de miért nincs rajtad cipő? - nem tudtam milyen válaszra számítsak, hisz az ember csak nem felejt el cipőt felvenni. Bár ki tudja, csak a saját nevemben tudok beszélni. Nem gondolom, hogy ez lenne az új nyári divat, de lehet lemaradtam valamiről. Nem tűnik valami praktikusnak, hiszen ilyenkor nagyon meleg lehet az aszfalt vagy térkő vagy akármin is jött idáig.

Sziasztoook

Kimberly
outfit of the day | perfection

Csendben hallgattam, ahogy az otthonáról mesél. Furcsa, hogy a sok hely közül hol éltem egyet se tudnék igazán az otthonomnak nevezni és ilyen boldogan mesélni róluk. Érdekes dolog a költözés, főleg ha sokszor történik. Lehet, boldogabb gyerekkorom lett volna, ha nem járjuk a világot, de nem tartom szomorúnak se.
   Már a fagyim aljánál jártam, amikor elkezdtem gondolkodni még egy adagon vagy hogy kipróbáljak valami újat. Végül arra a döntésre jutottam, hogy ennyi mára elég lesz, már így is túlléptem azon a mennyiségen amit szerettem volna. A fagyinak sosem tudtam ellenállni bármennyire próbáltam is.
   - Ebben a melegben bármi megtörténhet - nevettem rá, miközben az utolsó kanálnyi fagyimat nyalogattam. - Ilyenkor nem tud az ember ép ésszel gondolkodni.
   Beletettem a kis kanalamat a kelyhembe, megtöröltem a szám vanília fagyi maradványok után kutatva, majd hátra dőltem. Jól esett ez a kis hűvös fagyi, a nagy hőségben. Azon járt az eszem, hogy milyen szörnyű lesz visszamenni ebbe a szörnyű nagy melegbe. Már le is alig jutottam, még mire visszacaplatok a kastélyhoz. Féltettem a fejem, nem lenne jó ha napszúrást kapnék.
   - Nekem az örök kedvenc az a vanília fagyi és a csokitorta. Akár együtt akár külön, mindenhogyan imádom - mosolyogva meséltem kedvenceimről. Már régen ettem olyan jó vanília fagyit, mint amit ott lehet kapni.
   - Igen, eléggé - ahogy jobban belegondoltam szinte még örültem is hogy a hátam mögött hagyhatom azt a sok drámát és problémát, amelyet a családom generált. - Van egy bátyám, Adam. Mostanában nem igazán tudtunk beszélni, de remélhetőleg ezen majd változtatunk - ő volt az egyetlen olyan személy a családomból, aki tényleg hiányzott. Ha ő nem lenne nem tudom hogy vészeltem volna át az elmúlt pár évet.
   Kim még próbált rendelni én viszont már elégedett voltam magammal, úgyhogy tartózkodtam a további rendeléstől. Még szívesen pihentem ott a hűvösben. Maga a gondolat is riasztott, hogy kimenjek a melegbe.

Kimberly
outfit of the day | perfection

Jobban szemügyre vettem Kimet. Érdekes, hogy még sose láttam egy órán se, pedig mindketten elsősök és levitások vagyunk. Ez sokat elmond arról, hogy milyen nagyon próbálkoztam eddig a barátkozással. Ez kicsit rádöbbentett, hogy ideje lenne kicsit összeszednem magam és új barátok vagy legalább ismerősök után néznem. Remélhetőleg majd valami össznépi gyülekezeten összebarátkozok a korombeliekkel.
   A pincér visszatért az asztalunkhoz Kim erősebb felszólalása után. Nem feszegettem tovább ezt a cipő dolgot, hagytam, hogy a beszélgetés folyjon tovább, nem akartam őt kellemetlen szituációba hozni azzal, hogy tovább firtatom.
   - Biztos vagyok benne - saját bátyámra gondoltam. Nekünk nem éppen ilyen egymás agyát húzós kapcsolatunk, hanem kimentjük egymást a gondból kapcsolatunk volt. Nem igazán akartam erről beszélni, ezért terelni akartam a szót, ám ekkor újabb kérdéssel állt elő.
   - Semmi gond - mosolyogtam rá udvariasan. - Hát elég távoli, nem beszélünk sokat. Itt él valahol Magyarországon - enyhe kifejezés a távoli. Nem is hiszem, hogy egész életem során öt mondatnál többet váltottam volna vele. Nem is tudom hol lakik, de be kell vallanom, nem is akarom. - Egyébként nem is gond, apukámmal nagyon jó a kapcsolatom, igazából vele nőttem fel - igaz a sok utazás kicsit a rovására ment, de attól függetlenül őt tényleg nagyon szeretem.
   - Nem kérek semmit, de nagyon  szépen köszönöm - mosolyogtam rá.  Elment a pincér a rendeléssel és akkor én is rádobtam pár kérdést. Legfőképp azért, hogy kicsit az én családomról terelődjön a szó.
   - És a te családod? Milyen a viszonyod a szüleiddel? - tényleg érdekelt, nem csak magamról akartam terelni a szót, de persze az se volt hátrány. - Ők itt élnek vagy Svájcban?

Kimberly
outfit of the day | perfection

   - Hidd el, édességben én is mohó vagyok, de ilyen melegben képtelen vagyok pár gombóc fagyinál többet magamba erőltetni - Kimre mosolyogtam, aki már a következő adagnyi finomságát rendelte. Arra gondoltam, hogy majd maximum lejövök következő nap valami újabb finomságért, ha nem bírok megálljt parancsolni magamnak.
   - Ez igazán kedves tőled köszönöm - válaszoltam. Értékeltem a felajánlást. Nagyon is. - Semmi gond, teljesen jól megvagyok így is. Nem zavar, hogy nem tartom vele a kapcsolatot, így a jobb.
   A családom egy zűrös állatfaj nem sok értelme van jobban kivesézni, főleg nem első találkozáskor. Nem oldódom valami könnyen idegenek társaságában. Még akkor se ha tényleg próbálkozom. A család téma egy jó darabig tabu a barátságaimban.
   - Áh, értem. Akkor a nagyszüleiddel is rendeződött a viszony. Gondolom, akkor így már felhőtlen a boldogság, igaz? - mosolyogtam a lányra. Szerettem az ilyen történeteket, amikor a szülők ellenzése ellenére is beteljesedik a szerelem. - Szerettél Svájcban élni? - rengeteg helyen jártam és laktam, de ezen a listán nem szerepel Svájc. Még nem is voltam ott csak úgy látogatóban sem.
   - Jóslástant, asztrológiát, mitológiák és vallásokat, önismeretet és csillagászatot. Esetleg van közös óránk? - nem emlékeztem a lányra, de néha elég lyukacsos a memóriám ezért bármi megtörténhet. Elég sok új arcot kellett volna megjegyeznem ebben az 1-2 hónapban és elég nehézkesen ment.

Kimberly
outfit of the day | perfection
- zárás -

   - Hát ez így igaz - bólogattam. Nem voltam csoda-család szakértő, de ezzel egyet kellett értenem, már az én kevés tapasztalatommal is.
   - Majd kiderül, egyenlőre azért itt a Bagolykőben is jó helyed van, nem? - mosolyogtam rá. Én nagyon szerettem itt lenni, végre kicsit megtaláltam az otthonom, robbanás, költözés meg mindennel együtt.
   - Nah, ez igazán jó, majd akkor még mindenképpen összefutunk, ha máskor nem is akkor az egyik óránkon - jó lesz ismerős arcot látni a tanórákon, eddig az egyetlen ismerős, az a tanár volt. Úgy hogy öröm lesz látni valaki mást is.
   - Én még be mennék a könyvesboltba, csak utána megyek vissza a táborba, menj csak nyugodtan, majd valamikor én is megyek - rámosolyogtam a lányra. - Nagyon örülök, hogy megismerhettelek, remélem majd még találkozunk. Szia Kim! - búcsúztam el majd elindultam a könyvesbolt irányába.

Márton
outfit

Egész délután nem tudtam se a tanulásra, se az olvasásra összpontosítani. A könyvárban hamar végeztem, mert akárhányszor nekiálltam olvasni az egyik fejezetet vagy a tegnapi este, vagy a folyosón való összefutás jutott az eszembe. Ezért úgy döntöttem, hogy visszajövök a sátramba, kicsit kicsinosítom magam, a lehetséges találkozás reményében és olvasok egy keveset. Ám a könyvre se tudtam koncentrálni, így csak az ágyamon feküdtem teljesen felöltözve, Mártont várva.
   Így legalább volt időm átgondolni, hogy mi is történne az újabb találkozáskor. Nem tudtam, hogy vajon a fiúnak milyen szándékai vannak. Egyáltalán mire számítsak? Ez most egy randi vagy csak találkozunk? Vajon ha randi, akkor meg akar majd csókolni? Hogyan kéne csinálnom? Életemben nem voltam még randin sem és csókban sem volt részem.
   Gondolataimból a belépő lakótársam szakított ki, aki közölte, hogy egy Márton nevű fiú vár a sátor előtt. Hirtelen fel pattantam, elrendeztem a ruhám, még kértem egy ellenőrzést a segítőkész lánytól. Elrendeztük kicsit a hajam majd kiléptem a sátorból.
   Ahogy kiléptem az első dolog, amit megláttam egy szál virág volt. Ahogy feljebb emeltem a szemem, az egy ismerős szempárral találkozott.
   - Szia - már csak a látványától is elpirultam. Mi történik velem? - Örülök, hogy végül el tudtál szabadulni - elmosolyodtam és közelebb léptem hozzá. Nem tudtam, hogy mit kéne tennem. Szégyenlős voltam, nem éppen egy rámenős típus, de most odaléptem, picit lábujjhegyre emelkedtem és szorosan megöleltem. - Jó látni téged. Megint - húzódtam kicsit távolabb, bár legszívesebben csak az ő ölelését élveztem volna.

Márton
outfit

   A fiú arckifejezése, amikor meglátta, már megérte az összes fáradozást, amit a ruhámba és a hajam elkészítésébe öltem. Már a pillantásától is teljesen elpirultam.
   - Köszönöm - súgtam vissza. - Te is nagyon jól nézel ki - mértem végig tetőtől talpig a fiút. Hihetetlenül szívdöglesztően nézett ki. Persze, nem csak akkor, egyébként is de akkor ahogy ott állt előttem, még jobban nézett ki.
   - Köszönöm, ez gyönyörű - ennél szebbet nem is kaphattam volna. Imádtam a virágokat. Az összes virágot. De főleg azt az egyet, amit Márton a hajamba tett.
   Megfogta a kezem és elkezdett vezetni. Ahogy mentünk, nem engedtem el, egész idő alatt fogtam, mintha az életem múlna rajta. Hihetetlenül jó érzés volt.
   - Oh, még meglepetés is van - rápillantottam a mellettem sétáló fiúra és nem tudtam magamban tartani a széles vigyoromat. - Kérdezősködjek, hogy hová viszel vagy úgyis hamarosan meglátom? - végig a fiú arcát fürkésztem. Ugyanazt az örömöt láttam rajta, mint amit én éreztem.
   - Hát, elég rohanósan indult a reggelem, mert kicsit elaludtam. Aztán így az egész napom kicsit összecsúszott. Az óráim után elmentem a könyvtárba, de csak egy 20 percet töltöttem ott, mert valahogy nem tudtam koncentrálni - nem akartam mondani, hogy ennek az oka az volt, hogy nem tudtam őt kiverni a fejemből. - Aztán a délután további részében olvasgattam, amíg nem jöttél te - mosolyogtam rá.
   - Neked hogy telt a napod? Hogy haladtok a festéssel? - legszívesebben ismét megöleltem volna, de hát mégiscsak sétáltunk a meglepetés felé, úgyhogy gondoltam, ezt még megvárom, majd még kerítek rá lehetőséget.  

Márton
outfit

   - Ha te mondod, én hiszek neked - mosolyogtam. Tetszett ez a titkolózás. Már majd belehaltam a kíváncsiságba, tudni akartam, hogy hová visz a fiú. - Hát igen, ez a robbanás elég sok kifogást ad, főleg az ilyen késésekkel kapcsolatban - szörnyű, hogy ilyen történt a kastélyban. Remélhetőleg többször ilyen nem fog történni.
   - Szóval becsaptál? - tettettem sértettségem. Édesnek tartottam, hogy füllentett azért, hogy engem meglephessen. - Rendben - mosolyogva követtem. Nem sokkal később megérkeztünk a kis rétre.
   - Azta, te aztán nem lazsáltál - tátottam el a számat. Közelebb mentünk a pokróchoz és kényelmesen elhelyezkedtünk. - Mi? Ez még nem minden?
   Ahogy előhúzta a táskából a vaníliafagyit, a szívem elolvadt. A velem szemben ülő fiúra pillantottam és mindenféle előkészület nélkül a nyakába ugrottam.
   - Emlékeztél rá? - szélesen mosolyogtam, miközben a fiút ölelgettem. - Hogy lehetsz ennyire csodálatos? - visszaültem, majd ráeszméltem hirtelen kirohanásomra. Elpirultam és kicsit leszegtem a fejem. - Bocsi, ezzel a kis piknikkel és a fagyival teljesen levettél a lábamról - pillantottam fel a fiúra a reakcióját várva.
   - Most hogy már én is kiörömködtem magam, kibonthatjuk a fagyit is - kuncogtam és elvettem az egyik kanalat Márton kezéből.

Márton
outfit

   - Aranyos vagy - mosolyogtam a fiúra. Persze, én is mindent megjegyeztem, amit ő mondott, de nem vártam el, hogy ő is megjegyezze azt amit én meséltem. Azaz inkább nem számítottam rá.
   - Hát, bevált a terved - mosolyogtam vissza. - Legközelebb, majd visszafogom magam - pirultam el. Nem akartam ennyire rávetődni szegény Mártonra, de nem tudtam magam visszafogni.
   - Mindenképpen - nevettem. Nem örültem volna, ha akár a fagyinak akár a fiúnak valami baja esne általam. Vagy bármi által. Szedtem magamnak a fagyiból, majd megvártam, amíg ő is szedett, csak azután kezdtem el enni.
   - Ahh, ez nagyon finom - szólaltam meg az első néhány falat után. - Jó fagyit hoztál, nagyon köszönöm - vigyorogtam a fiúra. Ismét késztetést éreztem, hogy megölelgessem, de most sikerült visszafognom magam.
   Figyeltem, ahogy a fiú ismét a táskájába nyúl és kutakodik. Két bögrét húzott elő.
   - Még több meglepetés? - mosolyogtam, miközben a mozdulatait figyeltem. - Kakaóóó - széles vigyor ült az arcomra. Már olyan régen ittam, talán még 8 éves koromban. Annyi emlékem azért van róla, hogy nagyon szerettem. - Elfogadom a felajánlást!
   Boldogan ültem ott a fiúval szemben. Még alig ismertem, de már most nagyon közel került hozzám. A szívemhez. A széles mosolyom erről azért elég sokat elárult.
   - Nagyon köszönöm, hogy elhoztál ide - néztem mélyen a szemébe. - Tényleg - mosolyogtam rá.

Márton
outfit

   - Az egymásra találásunkra - koccintottam a bögrémet az övéhez. Igazán finom kakaót hozott, persze a vanília fagyit nem szárnyalta túl.
   Miközben ittam a kakaót, végig a fiút kémleltem. Nem tudtam egyszerűen levenni róla a szemeimet. Csak figyeltem. Próbáltam minden egyes vonását mélyen az elmémbe vésni, hogy emlékezhessek rá. Elidőzött a szemem a haján, amin annyira végig akartam túrni. A gyönyörű szemein. A szája vonalán.
   - Örülök, hogy önző voltál. Én is nagyon veled szerettem volna ma lenni - szinte a lélegzetem is elállt, ahogy átnyúlt a kezemért. Legszívesebben egész álló nap ültem volna így. Ám a fiú, mint akit hirtelen valami megállított, vissza húzódott és ismét a fagyis kanalat vette a kezébe az én kezem helyett. Reméltem, hogy nem én csináltam valami rosszat. Ilyen gondolatokkal küzdöttem, miközben a fiú új vizekre terelte a témát.
   - Rendben, örülnék neki - elmosolyodtam. Ha valakivel is meg szerettem volna osztani az első macskám megszerzésének élményét az ő volt. - Remélem megtalálom a nekem való kiscicát. Azaz hogy egy cica majd méltó gazdinak talál.
   - Akkor ez az egész festés csak egy jól kitervelt hazugság volt? Ezek szerinte a kutyusok nem is koszolják a falat, igaz? - nevettem. Nagyon értékeltem a kitalációját, hiszen mégiscsak azért mondta, hogy engem meglepjen.

Márton
outfit

   - Köszönöm - elmosolyodtam a bók hallatán. - Rendben. Remélem azért nem kell sokáig keresgélni. Mondjuk minél tovább tart megtalálni a tökéletes cicust, annál többször mehetek veled macskát keresni - küldtem felé egy nagy mosolyt. Olyan messzinek éreztem őt, pedig mindössze egy doboz fagyi választott el minket.
   - Jaj, úgy érzem meg fogunk ázni, akárhogy is lesz - nevettem a fiúra, de azért elkezdtem pakolászni. A fagyit visszatettem a táskába a kanalakkal együtt. Nem akartam elmenni, de megázni mégannyira sem. - Mi lenne, ha keresnénk magunknak valami fedett helyet? - kérdeztem.
   Ismét elmerültem Márton szemeiben. Képtelen voltam abbahagyni a bámulást. Olyan hihetetlenül szépek voltak a vonásai, hogy nem tudtam róluk levenni a szemeimet. Miközben figyeltem az arcát észre se vettem, hogy egyre közelebb húzódtam hozzá. Amikor már csak pár centi állt közénk hirtelen megtorpantam. Nem voltam benne biztos, hogy a fiú akarja-e vagy csak én értettem félre.
   Ekkor ismét mennydörgés hallatszott, melyet az első esőcseppek követtek. A szemerkélés hamar átcsapott sűrű esőbe.
   - Gyorsan pakoljunk aztán keressünk valami fedett helyet - sietősen nekiálltam a maradék holmi elpakolásának.

Márton
outfit

   - Nem ez lesz az egyetlen indok, erről biztosíthatlak - mosolyogtam a fiúra.
   Összepakoltunk, majd Márton megragadta a kezem és a tábor felé kezdtünk futni. Teljesen eláztunk. Nem tettünk meg többet 30 méternél, de már tocsogtunk a vízben. Ekkor egy fa alá rántott. A fa törzsének támaszkodtam, miközben velem szemben Márton magasodott fölém. Centik választottak el minket, én pedig a szemét fürkésztem.
   Megragadta a derekam és magához húzott. Én szinte reflexszerűen a nyaka köré fontam a karjaim és még közelebb húztam magamhoz. Ahogy az ajkunk összeért, úgy éreztem magam, mint egy tündérmesében. Pontosan olyan volt, ahogy azt elképzeltem. Megvoltak a pillangók a hasamban, a bizsergés a testemben, a tűzijáték a fejemben és persze a legfontosabb, a tökéletes pasi.
   Az első puszi nem volt elég, ismét közelebb húzódtunk és megtörtént az igazi és csodálatos első csók. Majd a második és a harmadik.
   Elhúzódtam, de még így is csak néhány centi volt köztünk. összefűztem az ujjainkat és mélyen a szemébe néztem. Nem tudtam mit kéne mondanom. Kerestem a szavakat, de nem tudtam megfogalmazni azokat az érzelmeket, amik bennem keringtek. Elmosolyodtam és ismét egy gyengéd csókot leheltem a szájára.
   Percekig csak álltunk az esőben, egymás szemeit kémlelve, keresve a tökéletes szavakat, ezután a tökéletes pillanat után.
   Eközben a vihar is csitulni látszott, a felhők tisztultak és a vastag esőfüggöny már csak szemerkélés volt.
   - Gyere, menjünk megszárítkozni - szélesen mosolyogtam rá. Még sose éreztem ilyen boldogságot. A fiú arcát kémleltem az ő reakcióját figyelve. Ahelyett, hogy elindultam volna, ismét megszólaltam:
   - El se tudom mondani, hogy mennyire boldog vagyok - ismét mosolyra húztam a számat és közelebb hajoltam a fiúhoz.

Márton
outfit
- zárás -

   Imádtam, ahogy ott álltunk. Csak mi ketten számítottunk. Semmi más. Legszívesebben örökké ott álltam volna azalatt a fa alatt.
   - Te vagy a tökéletes - simítottam végig az arcán. Minden vonásán végigvezettem a kezemet. Majd végül a hajába túrtam.
   - Ne, igazából nem is akarok megszárítkozni - húztam magamhoz ismét közel egy újabb csók erejéig. Nem tartottam a megfázástól vagy akármitől. Csak az volt a lényeg, hogy együtt voltunk. Még percekig álltunk ott. Az arcomat a nyakába fúrtam és szorosan magamhoz húztam.
   - Na jó, tényleg kezdem már érezni a hideget - azt kívántam bár sose érne véget ez a pillanat. Megfogtam a kezét és még mindig mélyen a szemébe néztem. - Menjünk el valahova, szárítkozzunk meg, de még ne menj haza - kérleltem. Nem akartam, hogy véget érjen az esténk.
   Szorosan mellé húzódtam és úgy indultunk el a tábor felé. A kezét semmi pénzért se engedtem volna el. Miközben sétáltunk az idő nagy részében az arcát figyeltem. Úgy éreztem minden szó csak a pillanat tökéletességét veszi el.
   Csodálatos volt. A csók, ahogy a kezemet fogta. Az egész este. Minden pillanata.

Leila
kacsaetetős outfit | kicsi-kacsák

Még semmi komolyabb tervvel nem álltam elő, amikor elindultam a tóhoz. Úgy gondoltam, hogy egy kellemes séta jót fog tenni. Így délután már nem is volt olyan füllesztően meleg, így el mertem indulni a táborból.
   A vizsgák miatti hajtás kicsit alább hagyott, most hogy már túl voltam az első vizsgámon. Sikeresen át is mentem, még hozzá hibátlan pontszámmal. Ez megadta a kezdő lelkesedést. Azért mégsem véletlen, hogy levitás lettem. Szép nyugodtan sétáltam a tó partján, amikor észrevettem egy lányt, aki éppen a vízbe dobált kenyérdarabkákat a kicsi (és nem olyan kicsi) kacsáknak.
   Ahogy közelebb értem, felfedeztem, hogy ő a navinés évfolyamtársam, Leila. Ha az emlékezetem nem csalt, akkor volt talán két-három közös óránk. Közelebb léptem a lányhoz.
   - Szia Leila - mosolyogtam rá. Reméltem, hogy ő is emlékszik rám, hiszen egy pár szót azért váltottunk órák után. - Mit csinálsz errefelé? - tettem fel a kérdést. Bár elég nyilvánvaló volt, hogy mit csinál. Kacsát etet. Ahogy ráeszméltem, hogy milyen bugyuta kérdést tettem fel, egyből elpirultam.
   A kellemes napsütés hamar elfeledtette velem a bénaságomat. Hát igen, ez történik, amikor a visszahúzódó levitás próbál barátkozni.

Leila
kacsaetetős outfit | kicsi-kacsák

Figyeltem, ahogy a kacsák küzdenek a kis darab kenyérkékért, amiket a lány dobált nekik. Szinte már háború folyt az ételért.
   - Igen - mosolyogtam a lányra. Hála az égnek megismert, elég kínos lett volna, ha fogalma sincs arról, hogy ki vagyok.
   - Gondoltam kicsit kiszellőztetem a fejem, még így a hátralévő vizsgák előtt - most hogy így kimondtam, ismét izgulni kezdtem. Nem voltam rossz tanuló, könnyen bepótoltam az elmaradásaimat. Mindettől függetlenül aggódtam, hogy mi lesz, ha esetleg mégse úgy sikerülnek a vizsgák, mint ahogy azt terveztem. Mi lesz ha esetleg megbukok? rengeteget készültem az összesre, de ez mégsem adott elegendő önbizalmat. - Te hogy haladsz a tanulással?
   Próbáltam rá terelni szót, hátha akkor a saját vizsgák iránti izgalmam alább hagy, de ez nem igazán segített.
   A kacsák egyre közelebb úsztak felénk, ahogy a lány egyre több kenyeret dobott nekik. Minél jobban figyeltem őket, annál durvábbnak látszott a harc, amelyet a kis morzsákért folytattak.
   - Hogy-hogy kacsát etetsz? Ezek szerint szereted őket - vázoltam fel a számomra nyilvánvalónak tűnő tényt. Kiskoromban apukám néha elvitt minket kacsát etetni, ha éppen olyan helyen jártunk, ahol volt rá lehetőség. Kellemes emlékek, bár nem sokszor történt meg. Azért nem a kacsaetetés körül forgott a gyermekkorom.

Leila
kacsaetetős outfit | kicsi-kacsák

   - Hát igazából nem tudom. Az első vizsgám kiváló lett, de valahogy nem vagyok biztos abban, hogy a többi is ilyen jól fog menni - kételkedtem magamban, de még volt időm párszor átrágni magam az anyagon, hogy biztos lehessek a tudásomban. - Mikből vizsgázol?
   - Tényleg nagyon édesek - volt pár barátságosnak tűnő kacsa, akik éppen nem ölték egymást a kenyérdarabokért. Ők nyugodtan úszkáltak (feltehetőleg már jól lakottan) messzebb a háborús övezettől.
   - Aranyos név - mosolyogtam a lányra. - Van esetleg valami különleges jelentése? - nem tudtam miért így nevezte, de biztos voltam benne, hogy nem csak légből kapottan találta ki ezt a nevet.
   - Szegény, feleszik előle a kaját - Sehun teljesen elveszetten nézelődött a kenyérdarabkája után kutatva.
   

Leila
kacsaetetős outfit | kicsi-kacsák
- zárás -

   - Köszi - mosolyogtam vissza a lányra.
   - Hű, elég sok tantárgyad van. Hogy bírod így a tanulást, én már a saját öt tantárgyammal is elég sokat szenvedek - meglepetten hallgattam a lányt. Jövőre én is több tantárggyal szeretném folytatni az iskolát, de így, hogy év közben érkeztem, nem akartam túl terhelni magam.
   Miközben a vizsgákról ls a tantárgyakról beszélgettünk, Sehunnak is sikerült végre ennie. Bekapta a kis kenyérdarabkát és büszkén forgolódott újabbak után kutatva.
   - Érdekes - mindig érdekelt a koreai nyelv, mint ahogy a kínai, a japán és a többi keleti kultúra. Sose ástam bele magam mélyebben, de lehet, hogy majd itt a Bagolykőben, ahol ennyi nemzetiségű ember van, valami kis tudást összeszedek az országokról. - A többieknek is lesz neve, vagy csak velük kivételezünk? - kuncogtam. Nem akartam, hogy szegény kis kacsák rosszul érezzék magukat, úgyhogy mindenképpen el akartam nevezni a többieket is. Nem voltak olyan sokan, nagyjából 10-en úszkáltak a vízen, így nem lesz nehéz dolgunk.
   - Én őt - mutattam az egyik vadóc kacsára, aki a többiek elől lopkodta a kenyérdarabokat. - Adamnek nevezem, a hasonlóan lázadó bátyám után - ahogy tovább néztem a kis úszkáló sárga lényt, egyre inkább láttam a hasonlóságot közte és a testvérem között, ami felettébb különös volt, hiszen ez itt még is csak egy kacsa, míg Adam, egy hús-vér ember. Nem éppen összehasonlítható. Ám valahogy mégis megvolt a hasonlóság.
   Egyre közelebb merészkedtek a parthoz, ezzel hozzánk is. Így az ételhez is könnyebben hozzáfértek. Néhány bátrabb kis kacsa, köztük Adam is, kifutott a partra, tőlünk kicsit messzebb. Nem sokat időztek a szárazföldön, szinte egyből futottak is vissza a vízbe.
   Egy igazán bátor kacsa odamerészkedett hozzánk is, ahogy próbáltam neki egy falat kenyeret adni, a kezemet finomabbnak találta. Szorosan rázárta a csőrét, elég nagy fájdalmat okozva, amely sikoltásra késztetett. Erre a kis kacsa megijedt és visszafutott a vízbe és elúszott.
   A kezemre pillantottam, amelyen a kacsacsőr nyom látszott.
   - Bocsi, szerinte mén most visszamegyek a körletbe, mert ezt valahogy el kéne látnom - mondtam a lánynak, miközben már az első könnycsepp a szemembe szökött. - Örülök, hogy találkoztunk, további jó etetést - erőltettem mosolyt az arcomra, majd sietősen a kastély felé vettem az irányt.

*beoson*

Sziasztok  

Énisénis