Nina

Mivel hivatalosan is beköszöntött a hétvége, úgy döntött, hogy kirúg a hámból. Délig fetreng az ágyba, mindezek után teleeszi magát, majd sétál egyet a faluban. A délig alvás majdnem sikerült, vagy legalábbis ágyban volt délig, de inkább olvasott, szokás szerint. Mindezek után tényleg lement enni, de nem koránt sem bírt annyit megenni, mint amennyit tervezett. Hős volt szerencsétlen gyerek, ha csak a saját fejében is, de higgyétek el nekem, hogy ott nagyon. Délután, mikor már úgy érezte, hogy semmi nem jön össze, legalább lemegy sétálni egyet a faluban, abban a reményben, hogy összefut valami ismerősszerűséggel, akivel elütheti a napot. Így hát felhúzta a tornacipői közül a legkényelmesebbet és maga mögött hagyta a kastélyt. Miközben lefelé sétált a faluba, néha azért megállt, visszapillantott, igyekezett szentimentális lenni, de aztán megvonta a vállát annyiban hagyta a dolgot. Este amúgy is viszont látja a tornyokat, egyébként sem megy messzire, még a falu legtávolabbi pontjáról is látni a kastélyt, felesleges eljátszani az érzelgőst, amihez amúgy sem értett igazán, de megpróbálta, ez is valami.
Mikor leért a faluba, első útja a cukorboltba vezetett. Bár nem volt különösebben oda az édességekért, azért a mentolos cukornak nem tudott ellenállni. Vett is belőle egy zacskóval, majd ráérős léptekkel megint, valamerre. Nem igazán figyelte, sosem volt az a céltudatos gyerek, legalábbis a tényleges célokat sosem részesítette előnyben. Lassan lépkedett, a cukrokat pedig folyamatosan dobálta bele a szájába. A cél az volt, hogy akármilyen magasra is dobja fel, mindig beletaláljon a szájába, ritkán vétette el, de ha megtörtént, akkor megsajnálta a kárba veszett cukrot, majd mérgében megpróbálta elrúgni, igencsak kevés sikerrel. Épp a tavacska mellett vitte el az útja, amikor egy oldalpillantás során észrevett a fűben valamit. Összevonta a szemöldökét, percek alatt mérlegelte megéri-e neki odamenni, de mivel mindig is krimi fanatikus volt már megszületett a fejében az összeesküvés elmélet. Csöndesen odaosont a földön fekvő valamihez, majd megállva tőle néhány centire óvatosan előrehajolt, még a nyakát is nyújtotta, és így próbálta meg ellenőrizni, él-e még a delikvens.

Nina
érzem...

Na tessék, kell neked megnézni, hogy mások élnek-e még. Ha Rellonos lenne, valószínűleg simán elsétált volna a fekvő valami mellett és nem érdekelte volna, hogy a delikvens él-e, vagy hal-e. De ő igyekezett piros lenni, mármint nem elpirulni, hanem Eridonosként viselkedni. Így összeszedte magát és odasétált, erre a lány szemei hirtelen kipattannak, majd a következő másodpercben már kap egy szép öklöst az arcába. Hirtelen kap az orrához, miközben a tüdejében lévő egyszerre préselődik ki a tüdejéből egy kellemes nyögés kíséretében. Ritkán ütik meg lányok, főleg olyan lányok, akik hullának tettetik magukat így tessék neki elnézni, hogy nem reagált a legjobban.
- Visítani?
Kezd összezavarodni, még mindig az orrát fogdossa, ami iszonyatosan sajog, de nem már koránt sem olyan rossz, mint az első másodpercekben. Nem hallott reccsenést, így majdnem biztos lehet benne, hogy nem tört el az orra. Közel a füléhez majdcsak meghallotta volna, ha a szaglószerve úgy dönt, hogy kettéválik. Így most már nem marad más, mint kérdőre vonni a lányt.
- Reflex mi? Bokszolónak készülsz?
Lassan leengedi a kezeit, miközben grimaszolgat, beleszagol a levegőbe, egyszóval teszteli, használható-e még a sérült testrész, kicsit érdekes lenne mostantól orr nélkül élni. Majd a kézfejét csak úgy próbaképp hozzáértetni, majd megszemléli az eredményt, ami igencsak véres.
- Nagyon ügyes balos volt, kedves Mike Tyson.
Fél kezével beletúr a zsebébe, miközben félvigyorral rákacsint a lányra, nem haragszik ő, nem abból a fából faragták. Bár maga tény, hogy a mentegetőző bokszoló iszonyat szép teremtés volt, segített a dolgon, de nem csak emiatt nézte a dolgot.

Nina
nem vagyok : D

Túlságosan el van foglalva azzal, hogy az orrát törölgeti, így először el is felejt reagálni, de mivel egy idő után kellemetlen lesz a hallgatást, igyekszik felvenni a kezdődő beszélgetés fonalát, bár mérföldekkel könnyebb lenne, ha tudná, mit is mondott pontosan az alkalmi társalkodópartner.
- Kösz, de nem verekszem.
Ha már nagyon bántani kellene valakit, akkor előkapná a pálcáját, de ezt tényleg csak végszükség esetén tenné meg, amúgy meg nem egy agresszív fajta. Az ő fegyvere inkább verbális. Szereti egzecíroztatni a nagyérdeműt, a szarkazmus és az ironizálás sem áll messze tőle, bár gyakran nem tudatosan használja őket, egyszerűen csak kicsúszik a száját. Tudjátok, ő olyan "ami a szívén az a száján" típus. Szó nélkül, bár kissé zavartan tűri, hogy a kedves bokszoló kisasszony felvegye a képzeletbeli nővérke ruháját. Nem mintha ez nem puhítaná meg még jobban, mert most már aztán ha akarna sem tudna rá haragudni, de érzi, hogy legalább próbálja megbánni, a hirtelen cselekedetet. Ő biztosan ordított volna, ha ő lett volna a fekvő-szendergő szerepében.
- Ez úgy hangzott, mintha valami perverz kukkoló lennék.
Egyáltalán nem állt szándékában ilyesmi, a kíváncsiság hajtotta. De van egy olyan érzése, hogy ez nem igazán érdekli a lányt, ráadásul az igazság sem sokkal kellemesebb, inkább hangzik kicsit bénán, mint normálisan, így úgy dönt, ezt inkább nem forszírozza tovább, marad kukkoló.
- Csak sétáltam egyet. Szombat van.
Mondja ezt úgy, mintha az embernek semmi más dolga nem lenne szombaton, mint sétálni egyet. Kinyújtja a kezét a véres zsepiért, titkon megörül a piros színnek is, hiszen mégiscsak kényszer, és betegség, és piros, máris jobban érzi magát, hogy a kezében foghat egy piros dolgot, még akkor is, ha az csak egy véres zsebkendő.
- Valami baj van?
Céloz itt a présel ajkakra. Nem ő kérte meg, hogy törölje meg a véres orrát, ha ennyire nem tetszett neki bele sem kellett volna kezdenie. Már épp szabadkozott volna, de a benső hang elhallgattatta.

Nina


Na hát, a következő megjegyzésekre nem igazán tud semmi okosat mondani. De legalább két dolgot letudott szűrni a lányról, az egyik, hogy koránt sem olyan ártatlan, mint amilyennek a szépsége mutatja, a másik pedig, hogy mestertanonc. Bár kicsit degradáló volt a második megjegyzése, de főhősünk úgy döntött, hogy szemet huny felette és nem bőszíti fel jobban a lányt, mert még a végén kap a szeme alá is egyet.
- Áhh, értem.
A hangsúlyban pedig benne volt a válasz többi része, ami valahogy így hangzik: "Nem csak óvodásnak nézel, de hülyének is. Remek". Ehhez társul még a bólogatás és a széles művigyor is, ami az egyben a visszájára fordítja a válaszát. Nem, nem hisz neki, de ugyanakkor kérdezősködni sem fog, ő nem az a fajta. Biztos jó oka van arra a lánynak, hogy nem mondja el.
- Levente.
Bólint, közben néhányszor elmondja magában a nevét, hogy megjegyezze, mert pocsék memóriával rendelkezik ezen a téren, de valamiért illett a lányhoz a név, így talán egyszerűbb dolga lesz. Miután végeztek a formaságokkal, felveszi a földre ejtett zacskót amiben bőven maradt még mentolos cukor, majd feldobva egyet hátradönti a fejét és kitátja a száját, hogy a megfelelő helyen landoljon.
- Lehet nem ártana, ha egy kicsit lazítanál, sokkal jobban néznél ki.
Csak egy apró kis megjegyzés. Mindig jó megfigyelő volt, eleget olvasott detektívregényeket ahhoz, hogy ezeket átültetve a valóságba egy kicsit ő is játszhassa az eszét. De mivel még inkább ütőtávolságon belül van, inkább elindul a tó irányába, hogy közelebb a vízhez leüljön és tovább dobálja az édességet a szájába.