Markovits.

Szinte észrevétlenül telt el a tanév azon része, amit már én is itt töltöttem. A tanulás mellett sok időm maradt magamra és minden másra, ez pedig eléggé szokatlan volt nekem. Kicsit nehézkes volt visszaszokni szülőfalumba, leginkább a nyugodtsága miatt. Megszoktam a nagyvárosbeli életet, de mindkettőnek megvannak a maga előnyei és hátrányai is. Bogolyfalva olyan nyugodt, hogy néha már muszáj elugranom egy zajosabb, élettel telibb helyre. Ez általában Párizs, azon belül pedig a kedvenc kávézóm.
Egyébként a múltkor találtam egy nagyon tetszetős kis kertfélét az iskolában. Szökőkút meg nyugalom, a padon kellemesen el lehet ücsörögni leginkább jó időben. Kissé késve, de jön a tavasz, amit már szeretek kihasználni, és több időt töltök a levegőn.
Semmi kedvem nem volt felcaplatni az előbb említett helyre, úgyhogy új célom a kis tavacska volt. Ráérősen ittam indulás előtt egy cappuccinot, és még rejtvényt is fejtettem közben. Félbehagytam, helyette nekiestem az öltözködésnek és egyebeknek, majd türkizkék cicanadrágban és fekete hosszított felsőben írtam be a helyes szócskát, ami fogmosás közben jutott eszembe. Indulás előtt cipőt húztam, meg egy denevérujjas pulcsiba is beleugrottam. Sajnálatos módon az az idő várat még magára, amikor már elég egy ujjatlant felkapni.
Jókedvűen sétáltam át a tavacskához. A madarak már be nem fogták volna semmi pénzért a csőrüket, és az emberek is megsokasodtak ahhoz képest, hogy februárban milyen kihaltak volt minden a korcsolyapályán kívül.
Az első körnél tartottam a kis úton, amikor is megpillantottam az egyetlen tanáromat, aki képes volt vizsgát kiírni. Pedig simán átugorhattam volna az első évet, ha nincs Markovits meg az ő reptanvizsgája.
Azért mérget nem vettem volna rá, hogy tisztán látom, ráfogtam volna a Napra, hogy a szemebe sütött és ezért tévesztettem el. Ahogy viszont közelebb került, megbizonyosodtam róla, hogy őt aztán már nem tudnám eltéveszteni még ha akarnám se. Mosolyogva intettem oda neki, hátha észrevesz.

Markovits.

Pulcsim zsebe elég volt ahhoz, hogy az ujjaim ne fázzanak. Azért azt hittem mikor elindultam otthonról, hogy valamivel jobb idő lesz. Eléggé kiszámíthatatlan, szeszélyes az időjárás mostanság.
Istvánnak integettem, de az a gyogyós elment mellettem. Mintha nem vettem volna észre, hogy csak szórakozik. De nem tudtam rá haragudni, olyan aranyosan nevetett. Odafordultam hozzá, szemeimet megforgatva mosolyodtam el. Viszonoztam a már jól megszokott puszit, bár így a vizsga után kissé furcsa volt a tanáromat puszilgatni nyilvános helyen.
- Barom - éppen hogy valamennyi erővel beleütöttem a mellkasába. Sosem tudok vele úgy viselkedni, ahogy másokkal, az idegenekkel. Valamiért mindig egy picit előbújik a kislány, aki nem hogy visszavágna, hagyja annyiban amit ez a nagyra nőtt majom magyaráz.
- Én tökéletes voltam, te meg egy szemétláda - minden illemet félredobva öltöttem ki a nyelvem rá, annak ellenére, hogy már nem haragudtam a vizsgája miatt. Persze eleve nem volt miért, mindössze reménykedtem benne, hogy megúszom. - Egyébként jó kis vizsgát állítottál össze, nem mondom, gondolkoznom kellett.
Logikus, hogy vizsgaírás közben az ember gondolkodik... Azt hiszem ilyenkor tűnik fel, hogy a magyart hanyagoltam hosszú ideig, amikor visszagondolva rá, amit egy-két másodperccel korábban mondtam, eléggé furcsán hangzik, és rájövök, nem pont így akartam mondani.
A vizsgatémát elhagyva olyan kérdést tett fel, amire csak felvont szemöldökkel, mosolyogva tudtam reagálni.
- Na ne, nem semmi! Még nem is hallottam, gratulálok - elismerően bólintottam. Marki mindig is ügyes kviddicsező volt, és még ennyi idő után is milyen jól megy neki. Biztos odáig vannak érte az elsős gólyák az iskolában.
- Megünnepeltétek? - sejtettem, hogy nem vásott ki belőle a bulizós énje, de ki tudja, lehet, hogy eddig még nem volt alkalma rá, hogy koccintson a góljaira.

Markovits.

Párizsban nem készített fel senki arra, hogy hogyan titkoljam, amit nem tudok, de mégis kellene. A Tanárnő sem mondta el annak idején, hogy ez hogy is működik, nekem pedig egyelőre nehezemre esik nem elpirulni amikor fél méternél közelebb kerülök Istvánhoz. Amikor elkapott, pontosan ez történt. Sokat köszönhetek a sminkemnek, ami azért nagyban szerepet játszik az arcpír elfedésében. Reméltem, hogy nem vette észre, és szerencsémre témánál maradtunk.
- Ezt hát! - nevettem koránt sem komolyan válaszolva. Érdekes, ha belegondolok, hogy ezt diákjaként vágtam a szemébe, de ha abból az irányból nézzük, amiben nagyon jó barátok vagyunk, eléggé természetes.
És ha már diák-tanár kapcsolat, ott volt a vizsga, amire visszagondolva cseppet sem kellett volna felhúznom magam – na jó, rájátszottam egy picurkát -, hiszen amikor ide jöttem tanulni, tudtam, hogy év végén lesz vizsgám, anélkül nincs átcsusszanás, és megbizonyosodtam róla, hogy Marki szuper tanár lett, én pedig nem buta szőke liba.
- Igazán? - felvontam a szemöldököm, ajkam félmosolyra húzódott. - Egész nyugodtan kiengesztelhetsz – mosolyogva nyelvet öltöttem rá. Kíváncsi lennék arra az engesztelésre, még nem volt rá alkalom, hogy meglássam milyen az nála.
Idő közben, amíg ő a meccsről informált egy kérdésbe beleszőve, megfogtam alkarját mindkét kezemmel, így sétálva tovább. Meglepődtem, és kissé furdalt a bűntudat amiért tőle kellett megtudnom. Jobb lett volna, ha figyelem a történéseket. Ha nem futunk össze, talán nem is tudok gratulálni neki.
- Ne haragudj, mostantól figyellek - bocsánatkérően pillantottam fel rá, a hangjából éreztem, hogy nem erre a válaszra számított, vagy mást remélt. Bólogattam párat, ezer örömmel elmegyek minden meccsére. - Ott leszek.
Az ünneplés kivitelezésén nem lepődtem meg. Annyira. Gondoltam, hogy ennyi idősen már máshogy gondolkodik, mint pár éve, amikor a kviddics után a bulizás játszotta a legfontosabb szerepet az életében. Jó, talán nem, de szeretett élni.
- Legközelebb is nyernetek kell, aztán utána kárpótollak amiért erről az egészről lemaradtam. Hm? Mit szólsz? - egy pillanatra megálltam, hogy szembeforduljak vele.