A falu határa után kell még sétálni egy keveset, hogy az ember elérjen ide, de határozottan megéri. Mindenütt fák találhatók a tó közelében, festői sétálóhellyé változtatva a környéket. A parkban elszórva padok találhatóak, amelyek télen is melegek és hívogatóak a rájuk szórt bűbájoknak köszönhetően. A kellemes környezet tökéletesen alkalmas, ha olvasni, pihenni vagy beszélgetni szeretne az ember. A tavacska körülbelül olyan negyven perces sétával körbeérhető, attól függően, az adott ember sétatempója mennyire kényelmes. Éjjel apró fénypontok segítik a tájékozódást az erre járóknak igazán romantikussá változtatva a környezetet. A víz hirtelen mélyül, de bizonyos helyeken alkalmas a strandolásra, itt gyakran látni a nyáron pancsoló diákokat is.

Csodaszép délutánunk volt, legalább negyven percet napoztam a kertben, mielőtt még rávettem volna, hogy összeszedjem magam. A házba lépve a szobámba siettem és felkaptam a rózsaszín válltáskám, amiben a festő cuccaim voltak. Az állványom is benne volt, mivel tértágítós és amúgy is össze lehetett csukni nagyon kicsire. A napszemüvegemet a fejemre biccentettem, majd felkaptam az egyik kisebb, kifeszített vásznamat. Azzal már kint is voltam az ajtón és végigvágtattam a fél falun. Pár embernek, akit már ismertem, köszöntem, de nem estem túlzásokba, nem voltam annyira közcetlen, hogy minden egyes személyről pontos infóim legyenek.
A kis tavacska partján kevesen voltak, azok is leginkább magukkal voltak elfoglalva. Egy nő a könyvébe mélyedve ült a parton, egy fiatal srác zenét hallgatva futott, csak áthaladt a területen leginkább. Én meg megkerestem a megfelelő helyet, letámasztottam az állványomat és ráraktam a vásznat, majd megigazítottam minden a csavarokkal, hogy véletlen se eshessen le.
Teljesen belemerültem a látványba, a víz csak egy egészen kicsit fodrozódott, így ceruzával kezdtem el felvázolni, hogy mi és merre is van. Utána szétcsatoltam a táskám és kiterítettem az ecsetkészletem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=725944#post725944][b]Celestyna M. Czerny - 2018.06.18. 17:34[/b][/url]

Csodaszép délutánunk volt, legalább negyven percet napoztam a kertben, mielőtt még rávettem volna, hogy összeszedjem magam. A házba lépve a szobámba siettem és felkaptam a rózsaszín válltáskám, amiben a festő cuccaim voltak. Az állványom is benne volt, mivel tértágítós és amúgy is össze lehetett csukni nagyon kicsire. A napszemüvegemet a fejemre biccentettem, majd felkaptam az egyik kisebb, kifeszített vásznamat. Azzal már kint is voltam az ajtón és végigvágtattam a fél falun. Pár embernek, akit már ismertem, köszöntem, de nem estem túlzásokba, nem voltam annyira közcetlen, hogy minden egyes személyről pontos infóim legyenek.
A kis tavacska partján kevesen voltak, azok is leginkább magukkal voltak elfoglalva. Egy nő a könyvébe mélyedve ült a parton, egy fiatal srác zenét hallgatva futott, csak áthaladt a területen leginkább. Én meg megkerestem a megfelelő helyet, letámasztottam az állványomat és ráraktam a vásznat, majd megigazítottam minden a csavarokkal, hogy véletlen se eshessen le.
Teljesen belemerültem a látványba, a víz csak egy egészen kicsit fodrozódott, így ceruzával kezdtem el felvázolni, hogy mi és merre is van. Utána szétcsatoltam a táskám és kiterítettem az ecsetkészletem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=409&post=726274#post726274][b]Emerald Stone - 2018.06.24. 00:26[/b][/url]

A héten ez az első szabadnapom, így gondoltam kihasználom az időt, és erre egy olyan elfoglaltságot választottam, pénz híján, ami teljesen ingyenes: Az olvasást a kis tavacska partján. A kötet most nem szakmai, hanem egy mugli képregény, a Fényhozóról, aki az emberek közt keresi az útját. Nagyon kellemes idő van, így egy üveg vízzel, pár bundás kenyérrel és egy pléddel felszerelkezve most itt üldögélek az egyik terebélyes fa alatt és belemélyedek olvasmányomba, s a fülemben szóló Holdfény szonáta dallamába. Szakadt farmerem megfoltoztam, abban vagyok és egy fekete pólóban, melynek hátoldalán szárnyak vannak, elején pedig a képregényből készült sorozat logója díszeleg, amit ugyebár serényen lapozok, és szinte iszom zöld szemeimmel sorait. - Ezt nem hiszem el, hogy lehet ennyire...áh... - kommentálom magamban az eseményeket, melyek a lapokon lévő karakterekkel történnek, de mindebből a külső szemlélők számára csak pár apró mimikai rezdülés látszik. Remekül értek a belső monológokhoz és azok elrejtéséhez. Póker arc, így hívják azt, ha valaki egy érzéketlen tuskó, amilyen én is vagyok az esetek úgy nagyjából kilencven százalékában. Mindig jól lepleztem magam, mert az érzelmeimet gyengeségem jeleinek tartottam, legalábbis azt hittem, de aztán az is megfordult a fejemben, hogy talán köze lehet ennek az egésznek ahhoz, hogy vakon születtem és csak majd két évesen operálták meg a szemeimet és távolították el róluk a hályogot. Ez persze csak hipotézis, de ha lesz némi időm majd utána fogok nézni. Elhalad közben mellettem egy lány, aki festő állványt cipel. Pár pillanatig követem tekintetemmel, majd visszamerülök az olvasnivalóm világába.