34. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Kőszegi Brigitta Hanna
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. március 20. 18:39 | Link




Beköszöntött a jó idő, a kedvem is sokkal jobb lett. Élénkebb lettem, mint szoktam lenni, ami eléggé veszélyes, hiszen így se szoktam túl nyugodt lenni. Sokat unatkoztam mostanában, most, hogy vége lett a vizsgaidőszaknak, és mindennel végeztem. Nem pontosan úgy zártam ezt az évemet, mint ahogyan azt terveztem, de ha minden jól alakul, akkor sikeresen fogok végezni.
Elkezdett hiányozni a friss levegő, a beszélgetés, az emberek, szinte már minden. Kezdtem olyanná válni mint egy vámpír, csak a kis szobámban éltem, ki se mozdultam, még nappal is a sötétben kucorogtam. Épp itt volt az ideje annak, hogy felélesszem magamat!
Reggel könnyen felébredtem, a délelőttöm hamar eltelt. Írtam egy gyors levelet, majd egy bagollyal hazaküldtem. Rég nem hallottam már az otthoniak felől, csodálkoztam is, hogy sosem írnak, így hát rászántam magamat én, a levélírásra. Ebédidő után ledőltem kicsit pihenni, de igen későn ébredtem, kb. hat óra körül. Mikor feltápászkodtam, és kitekintettem az ablakomon, láttam, hogy odakint már kezd sötétedni. Ez a legjobb időszak, így hamar elfogadható állapotúra formáltam kinézetemet, majd mint aki már késésben van, elkezdtem lefelé rohanni a lépcsőkön, egészen a kastély bejáratáig. Ott lelassítottam, szépen lassan kiléptem az ajtón, majd zsebre vágtam a kezemet, és nyugodtan elindultam lefelé a falu irányába. Isten tudja mikor jártam erre utoljára. Furcsa érzés volt újra friss, és nem állott levegőt szívni, de szinte megújultam tőle! Éreztem, ahogy életre kapok, vettem a mély levegőket, és megjött a kedvem, szinte mindenhez. Csak sétáltam és sétáltam, fel se tűnt, hogy már majdnem keresztülmentem a falun. Szememmel pislogtam párat, visszafordultam, majd az egyik szűkebb utcánál egy hirtelen mozdulattal befordultam, és végigmentem rajta. Nem sok idő múlva egy kis tavacskával találtam szemben magamat. Nagyon tetszett, és egyedül is voltam, ami megnyugtató volt. Közelebb mentem a tóhoz, leguggoltam mellé, és figyeltem ahogyan az apróbb halak össze vissza cikáznak a vízben, pár még egy kicsit feljebb is jött a víz felszínéről lecsipegetni az ételnek tűnő dolgokat. Pár perc múlva leültem a földre, és folytattam tovább a nézelődést, utána pedig elfeküdtem a fűben. Kellemes volt, ahogyan felnéztem az égre, és a nap már szinte teljesen lement. Egy felhő sem volt az égen, minden olyan tiszta volt. Behunytam a szememet, és csak pihentem. Jól esett, nagyon...
Hozzászólásai ebben a témában
Strobl Dorián Máté
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 13
Összes hsz: 84
Írta: 2014. március 23. 14:14 | Link

Brigitta

Ez a vizsgaidőszak nem volt túl sikeres. Sok tantárgy, kevés idő. Ez pedig nem jó párosítás. Mivel nem volt időm tanulni, így mindegyik eléggé rosszul sikerült. Sajnos elmondhatom magamról, hogy életemben először sikerült megbuknom. Szörnyen szégyenlem magam emiatt. Még sose volt ennyire borzalmas félévem, és egy kicsit össze is törtem. Nem volt hangulatom nagyjából semmihez, inkább csak úgy lógtam a levegőbe. Léteztem, de sokra nem ment velem senki. Miután kiderült, hogy mi a helyzet, aznap bezárkóztam a szobába és sehova nem mentem. Mára sikerült összeszednem magam annyira, hogy elődugjam az orrom legalább enni. Haza nem volt kedvem menni, hogy hallgassam szüleim ócsárlását, szidását, és egyéb kedves megjegyzéseit. Itt maradtam, és csak loptam a napot. Még olvasni se volt kedvem, ami azért nálam nagy szó. Délután felhúztam valami kevésbé csöves öltözetet, és elindultam a falu felé. Ki kellett szellőztetnem a fejemet. Szövegkabátom zsebébe süllyesztettem a kezeimet, és csak mentem amerre a lábam vitt. Több órája kóvályogtam a faluban, a hozzá közel eső részeken, míg nem a tónál kötöttem ki. Senki nem volt lenn, legalábbis én azt hittem. Ahogy közelebb értem, mégis sikerült kiszúrni valaki a fűben. Halkan közelebb lépkedtem. Meg akartam nézni, hogy ismerem-e az illetőt vagy nem. Ismerkedni nem volt kedvem - ami nálam megint újdonságnak számít, mivel eléggé szociális vagyok - viszont egy ismerősnek örültem volna, akivel lehet beszélgetni egyet. Hála Istennek az utóbbi lett az. Méghozzá egy olyan leányzó feküdt a fűben, akit eléggé kedvelek. Talán én voltam az elsők között akivel megismerkedett, és próbáltam terelgetni, segíteni őt. Mostanra azonban már feltalálja magát, és nincs szüksége a segítségemre. Ez kissé elszomorít, mivel így kevesebbet látom. Most viszont megragadom a lehetőséget, és odasétálok hozzá.
- Ebből csúnya felfázás lesz. -
Ezt akkor közlöm vele, amikor a feje mellett sétálok el, de a lábáig meg sem állok. Oda cövekelem magam a lábai elé, és a kezemet nyújtom felé, hogy felhúzzam a földről. Értem én, hogy tavasz, napsütés, meg jó idő, de azért naplemente után már kezd lehűlni az idő. A talaj pedig még nem melegedett át annyira, hogy ilyen lelki nyugalommal kiterüljön rajta bárki is.
Amíg még otthon laktam, egyszer húgom felfázott. Láttam, hogy mennyit szevedett miatta, és ezt nem kívánom Briginek.
- Mit keresel te erre így egyedül? Nem félsz a csúnya bácsiktól, akik este erre járnak? -
Egyik szemöldökömet kérdően felvonom, és próbálok csúnyán nézni rá. De nem bírom sokáig és elmosolyodom a jól ismert Mátés vigyorral. Örülök neki, hogy találtam valakit, akivel kicsit játszhatom a báty szerepét.
Hozzászólásai ebben a témában
Kőszegi Brigitta Hanna
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. március 24. 16:49 | Link




Olyan kellemes és megnyugtató volt csak úgy feküdni a fűben. Éreztem, amint a lágy szellő néha meglebegteti pár hajtincsemet, majd békén hagyja. Ilyenkor mindig vettem egy mélyebb levegőt, hogy még több friss levegő jusson a tüdőmbe. Teljes csend volt körülöttem, egy halk neszt se lehetett hallani. Mintha mindenkit visszaüldöztek volna kis lakásukba, csak én voltam egyedül. Persze, amint ezen kezdtem el agyalni, minden megváltozott. Számítottam rá, így nem rémültem meg annyira, mikor valaki felém állt, eltakarva a napot, és megszólított. A hangja ismerős volt, jól tudtam kié, kezdett is már hiányozni.
Szinte kivirultam, azonnal felpattantam a földről, majd megálltam a fiúval szembe. Pár másodpercig csak vigyorogtam rá, elemezgettem az arcát, majd a nyakába ugrottam, már majdnem fel is borítottam.
Kissé bűntudatom volt, hogy egy ideje már nem is találkoztunk, de eléggé lefoglaltak a vizsgák. Sok mindent köszönhetek Doriánnak. Miatta nem érzem magamat már olyan egyedül, itt, a hatalmas falak között.
- Reménykedjünk benne, hogy van akkora szerencsém, hogy nem fázok fel. Bár, ahogyan magamat ismerem...nincs. Mondtam, majd vállat vontam, utána pedig felnevettem. Láthatóan jobb kedvem lett, éreztem is! Kezemet a zsebembe csúsztattam, majd egy másodperc erejéig körbenéztem a tó körül. Sehol senki, még az utcákon se láttam sétálgató embereket. Kicsit ijesztő.
Tekintetem visszatévedt a fiúra, a mosolyom nem tűnt el az arcomról. Dorián egyik pillanatról a másikra kissé szigorúvá vált. Mikor ismét megszólalt, felsóhajtottam, tekintetemet pedig az égnek emeltem. Karba font kezekkel, most már én is kissé dühösebben pillantottam vissza rá.
- Ne félts engem ennyire. Meg tudom védeni magamat! Igyekeztem határozott és magabiztos lenni, nem tudom, hogy ez mennyire sikerült. Egy apró, kis szőke lánykától nem hangozhatott olyan meggyőzően, de ki tudja?
- Meg amúgy is. A csúnya bácsik már távolról megérzik, hogy nekem biztos hátterem van, hiszen itt vagy te, mint valami testőr, aztán nem mernek még megközelíteni sem. Mondtam, most már kissé játékosabban, és természetesen azért, hogy kicsit fényezzem Doriánt. Nincs olyan ember, akinek ne esnének jól a bókok, még akkor is, ha belefűztem egy kisebb poénba. Rávigyorogtam a fiúra, majd kezemmel a vállába boxoltam, utána pedig a legközelebbi padhoz mentem, és leültem. Intettem neki, hogy ha még mindig kíváncsi rám, akkor nyugodtan jöjjön utánam. Pár perc után ismételten csak megszólaltam. Szegény fiú, pont rossz pillanatomban kapott el. Ez a szófosás fázis.
- Na és mi járatban vagy erre felé? Tettem fel a már jól megszokott sablonkérdést, bár itt a kivétel az volt, hogy a válasza tényleg érdekelt. Sosem láttam még itt lent, a faluban, még velem se jött le ide...
Hozzászólásai ebben a témában
Strobl Dorián Máté
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 13
Összes hsz: 84
Írta: 2014. március 29. 16:21 | Link

Brigitta

Brigi elég hamar felpattan a földről, így nem kell sokáig könyörögnöm neki. Amúgy se lett volna hozzá túl sok hangulatom. Nem vagyok nagyon szociális kedvemben. Inkább hasonlítok most egy rellonosra, mint sem egy navines diákra.
Kicsit meglepődök, amikor Brigi beugrik a nyakamba. Majdnem hátra is esek vele együtt. Megtántorodom,  de nagy nehezen visszanyerem az egyensúlyomat, így nem landolunk a földön. Nem nevettem volna akkorát ha elesünk, de most felkacagok. Meglep a leányzó reakciója, bár eddig is tudtam, hogy a kis Drága eléggé szeles vagy inkább szeleburdi. Az első találkozásunkkor még egy megszeppent kislány volt. Sose fogom elfelejteni. Azóta azonban kinyílt a csipája, és 180 fokos fordulatot vett. De ez nem baj, mivel ezt az oldalát jobban kedvelem.
- Téged ismerve...biztos a felfázás! - Rosszallóan rázom meg a fejem, és tovább fokozom a feszültséget a gonosz bácsikkal. Természetesen Brigi ezt se veszi komolyan, hanem viccet csinál az egészből. Egy nagy sóhaj tör fel belőlem, majd egyik kezemmel hirtelen átkarolom Brigit a nyakánál - természetesen nem fújtom meg - majd odahúzom magamhoz. Sejtettem, hogy sok bajom lesz vele, és még annál is több fejfájásom lesz miatta, de nem gondoltam, hogy ekkora a baj. Na jó, csak vicceltem. Még nem veszett ügy ez a lány, de lesz mit nevelni rajta. Majd bátyja helyett bátyja leszek. Úgyis hiányzik ez a szerep. 4 éve nem játszhattam rendszeresen az aggódó nagy tesó szerepét, pedig otthon két húgom is vár rá. Őket ismerve azonban meg merem kockáztatni, hogy boldogabbak az aggódó tekintetem nélkül. De ha hazamegyek, akkor megkapják a fél évi szeretet és kioktatás csomagot. Mivel szüleim éléggé prűdek, így a méhecskés-beporzós dolog elmesélése is rám várt, pedig nem vagyok sokkal idősebb náluk, de azért az a 3 év is sokat tud számítani. Az igazat megvallva kiröhögtem, amikor előadtam nekik a tanmesét, és közölték, hogy ezen a mesén már átestek, és nem idióták, így tisztában vannak a dolgokkal. Ez a kijelentés eléggé meglepett, főleg két 14 éves kislány szájából. Nem szeretném tudni, hogy mikor esnek át valójában a be(nem)porzáson. De ha megtudom, hogy melyik volt az a tetű, aki 15 éves lánnyal kezd...hát nem fogja még az anyja se megismerni. Túlzottan féltem őket? Lehetséges.
Felnevetek Brigi azon kijelentésén, hogy meg tudja védeni magát. Azért ez egy vékony, szőke kis csajtól eléggé merész, és szörnyen vicces kijelentés. Ezen felül még elhinni se lehet.
- Nyilván... - nevetek tovább, és közben hallgatom, ahogy fényez engem. Miután befejezi egy "barackot" nyomok a fejére, majd elengedem a nyakát. Ő elsétál a padhoz, én pedig ezalatt tanulmányozom. Talán túlzottan is megnézem, amit nem kellene, és remélem nem látott. Mégis csak egy 14-15 éves lányról beszélünk. Hirtelen el is kapom a tekintetem, majd a vizet kezdem vizsgálni. Amikor újra megszólal, csak akkor nézek rá. Kezeimet kabátom zsebébe dugom, majd Brigi felé lépkedek, végül megállok előtte.
- Nem szeretnék aranyeret, szóval inkább jót állok magamért. De kössz! - Dobok egy mosolyt, majd a kérdésére is válaszolok.
- Hát próbálom magam vissza adaptálni a társadalomba. Na és te? - megvonom a vállam, de a mosoly továbbra is ott virít arcomon.
- Brigi, te pontosan hány éves is vagy? - Ez a kérdés nagyon kikívánkozott már, és kissé kellemetlenül is érzem magam, két okból is. Egyrészt nőtől nem illik ilyet kérdezni. Másrészt illene tudnom. Reménykedem benne, hogy Brigi nem sértődik meg ezen a kérdésen. Csak tovább mosolygok, mint a tejbe tök.
Hozzászólásai ebben a témában
Kőszegi Brigitta Hanna
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. március 29. 18:33 | Link




- Köszönöm! Feleltem a fiú kijelentésére, majd felnevettem. Mellette annyival másabb voltam, felszabadultabb! Így is szoktam eleget pörögni, de néha úgy érzem, hogy mellette a dupláját produkálom. ű
Dorián megragadta a nyakamat, majd ő is magához ölelt. Ebből az jött le nekem, hogy Én is hiányozhattam neki, ami jól esett, majd mikor elengedett, egy hatalmas mosolyt villantottam feléje. Hajamba ismét belekapott a szél, szinte már semmit se láttam annyi felé fújta, majd mikor kissé elcsendesült, visszaigazítottam az eredeti állapotába.
A padon üldögélve egész megnyugtató volt. Erre a kis relaxációra még rátett egy lapáttal az is, hogy rajtunk kívül sehol nem volt senki. Csend vonult végig a tó és környékén. A fiú nem ült le mellém, amire én egyszerűen csak vállat vontam. Az ő baja, bár lehet, hogy igaza van, és ha esetleg felfázok, akkor az már az én bajom lesz.
- Esküszöm, ha felfázunk, akkor hozok neked egy tábla csokit. Áll az alku? Lehet, hogy nem kellett volna ilyet mondanom, hiszen a csoki az egy kincs! De most már nincs mit tenni, megtettem, és be akartam bizonyítani, hogy képes vagyok megnyerni egy fogadást!
Dorián többször felnevetett kijelentéseimen, én is elejtettem pár mosolyt, majd felsóhajtottam, és egy egy másodperc erejéig a földre pillantottam. Lábammal pár kavicsot kezdtem el piszkálni, majd végül focizgatni velük, míg nem el nem rúgtam őket messze. Utána visszapillantottam a velem szemben álló fiúra, aki ugyanúgy elbambult kicsit, mint én. Pár percig csak néztem, ahogyan nem csinál semmit, majd elmosolyodtam.
Múltkor írtam anyáéknak levelet, benne írtam is Doriánról, még nem is meséltem ezt el neki! Nagyon ritkán jut időm baglyot küldeni haza, de most kivételesen sikerült, és mindent igyekeztem belezsúfolni egy pici levélbe, amit csak lehetett. Leírtam nekik, hogy vizsgázom, egy napi rutinomat, és, hogy Dorián mennyit segített nekem. Egyik szünetben talán haza is viszem, muszáj megismerniük őt!
Pár perc elteltével a fiú hangja törte meg a csendet. Kérdésén először meglepődtem, majd vetettem feléje egy érdekes pillantást.
- Mennyinek látszom? Kérdeztem vicceskedve, majd karba fontam a kezemet, és kíváncsi voltam a válaszára. Mindig fiatalabbnak néznek, mint amennyi vagyok, sosem volt még olyan, aki azt mondta volna, hogy mondjuk 18 évesnek tűnök. A legeslegrosszabb ilyen élményem az volt, mikor 12 évesnek néztek, azon meg is sértődtem. Nem várattam sokáig a fiút a válasszal, inkább megelőztem a balhét, majd felsóhajtottam.
- Jövő novemberben leszek 17, tehát most vagyok 16...igen. Mondtam, majd picit összezavarodva vontam meg a vállamat. Erre meg miért lehetett kíváncsi? Mondjuk az is érdekes, hogy már mióta ismerjük egymást, de vannak még ilyen kis apró, alap információk amikről fogalmunk sincs.
Ez a kérdés után beállt közöttünk a csend, igyekeztem összeszedni a gondolataimat, hogy ne kezdjem el kellemetlenül érezni magamat.
- Amúgy...Ne haragudj, hogy mostanában nem kerestelek. Tudod, vizsgaidőszak, meg minden. Említettem meg neki, remélve, hogy megérti, hiszen neki is vizsgáznia kellett, valószínűleg neki sem volt tengernyi szabadideje. Majd csak kiderül.
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa