 Ha a bogoly lakósoron tovább mész, és elhagyod az utolsó eddig épült házat, egy hatalmas üres teleket látsz, gyönyörű zöld pázsittal. Szinte nem is hívogat, hanem követeli, hogy fuss végig rajta, feküdj bele a puha selymes fűbe, télen pedig ez az egyetlen hely, ahol a hó állandóan friss és fehér, a lépéseknek itt nyoma sincs. Ám ez a terület sokkal többet jelent az itt élő emberek, és az iskolában tanuló diákok számára, mint holmi park. Ugyanis ha az alacsony, alig 50 centis kerítés felett - akár a legtávolabbi oldalon is, de - átlép az ember, a temető kapujának belső oldalán találja magát.
A bejárattól nem messze egy új tábla köszönti a belépőket, ami a temető térképét tárja eléjük. Amennyiben valaki először jár itt, feledékeny avagy kíváncsi, könnyedén kiderítheti, merre fekszenek a rokonai - egyetlen csepp vér segítségével, amit a tábla alján lévő tálkába hullajt. (Ez persze vezethet kínos pillanatokhoz, ha olyan is felvillan a térképen, akiről nem tudtál.
Ez a hely egyszerre szolgálja a halott lelkek nyugalmát, és a tartja tiszteletben a gyászolók némaságát. Amikor az erre tévedők átlépik a kerítés alkotta vonalat, már senki nem láthatja őket, ám ők látják a kinn zajló életet, és a temető valódi mivoltát is. Habár már maga a bejutás eleve trükkős, rejt még a temető pár titkot és varázst, mint a városban oly sok minden. A Nap járásához igazodik, így napfelkeltétől napnyugtáig egy egyszerű kis csendes temető képe tárul a betévedők elé, márvány sírkövekkel, virágcsokrokkal, és a szellőben örökké lengedező fákkal. Egy külön kis síremlék van kialakítva az elhunyt igazgatók és polgármesterek részére, de az utak nem csak ott, minden parcella körül fehér kaviccsal vannak behintve.
Amikor pedig a nap utolsó sugara is lenyugszik, átveszik az uralmat a sötétét erők. Persze csak a diákok érezhetik így, mert igazából csak néhány vicces kedvű és rendkívül tehetséges fiatal varázsolt egy igazi rémséges temetőt, hatalmas sírkövekkel, koponyákkal, és mindennel, amit csak az ember képzelhet. Néhány mumus is megjelenik ilyenkor, és itt-ott ráijeszt az arra tévedőre. A szektáknak és a titkos találkáknak is kitűnő hely ez az „éjszakai üzemmódban" lévő temető, mert kívülről, mint már említettem, senki nem lát semmit.
A bejáratnál - és beljebb, a jelentősebb elágazásoknál - derékmagasságban polcszerű dobozok kerültek kihelyezésre. Nincs ajtajuk, varázslat tartja bennük biztonságban a sorakozó mécseseket, valamint mindegyikben akad egy kisebb doboz, néhány maréknyi kaviccsal. Ezek előtt rövid, nyomtatott szöveg díszeleg a vízhatlanná tett pergamenen:
Ha kimondatlanul maradt bármi, elbúcsúznál vagy üzenetet hagynál, ezek a kövek megőrzik a szavaid. Szorítsd a kezedbe, majd suttogd vagy mondd el, amit szerettél volna. A kavics a saját hangján megjegyzi.
S ha az ember körülnéz, ilyen kövecskékből akad itt-ott a sírokon már. Ha valaki egy ilyet a füléhez szorít, hallhatja az eltávozottaknak vagy családjuknak hagyott üzenetet.
|
|
|
Evena Noxen
INAKTÍV
offline
RPG hsz: 308
Összes hsz: 633
|
|
Írta: 2017. október 16. 11:54
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=705787#post705787][b]Evena Noxen - 2017.10.16. 11:54[/b][/url] Látogatás
Egy diáknál láttam meg az újságot, elkértem tőle, amiért persze kicsit furcsán nézett rám, de ahogy megmutattam neki miért szeretném, ha nekem adná, azonnal megkaptam. Kezemben az Ediktum októberi számával távozása után rögtön bezártam a patikát. Felmentem lakrészembe, leültem ágyam szélére és elolvastam. Ég tudja hányszor. Zokogtam közben. Végül úgy döntöttem ideje kijönnöm hozzá és, mert én hiszem, hogy hallja, felolvasni neki ezeket a búcsúsorokat. Motorra ültem és ide siettem a temetőbe, ahol a gyászszertartás óta nem jártam. - Hoztam virágot, fehér rózsát, a kedvencedet, vittem sajttortát Kriszpinnek és megtaláltam végre Selvát is, jól van, vigyázok most már rá - mondtam, miközben óvatosan letettem a sírkőre a fehér szépséget, egy másik mellé, ami már ott díszlett. Leültem a padra, mely a hant előtt állt, fellapoztam az újságot. - Írt rólad, Temi, úgy látom igazad lett, ő még most is gondol rád, ahogy te sem felejtetted el őt. Azt hiszem végső mosolyod, ami arcodon maradt is neki szólt. Te megbocsátottál, ahogy legutolsó leveledben írtad, nincs harag benned, csak mélységes és végtelen szerelem iránta. Már akkor észre kellett volna vennem, hogy búcsúzol...Én csak általad ismerhettem Merkovszkyt, s miután elhagyott nagyon dühös voltam rá, hisz ismersz, haragudtam, bevallom, égetett a keserűség, mert tudtam mennyire szenvedtél. De be kell látnom tévedtem és remélem egyszer még lesz alkalmam ezt neki személyesen is elmondani, megkövetni őt és beszélgetni rólad. Hallgasd csak miket ír: .."Számomra ő volt A NŐ. A NŐ, akit szerettem és aki szeretett, akire vágytam és aki vágyott rám, akit féltettem és aki féltett, akiért aggódtam és aki aggódott értem, aki megnevettetett és akit megnevettettem, akiért a könnyeim hulltak és aki sírt miattam, akiben csalódtam és aki csalódott bennem. Ő volt a másik felem, az egyetlen NŐ, akinek valaha megkértem a kezét, és az egyetlen feleségem"... Miután az egész nekrológot felolvastam jó ideig üldögéltem még az őszi lágy és lélekmelegítő napsütésben, s néztem a neveiket, a szobrot, mely egykor lakrésze előtt őrködött, most örök álmukat vigyázza, az övét és a gyermekeikét. - Nagy szellem ki minden létezőben ott vagy kísérd útján mindannyiukat és adj hosszú életet annak a férfinak, aki így képes szeretni - mondtam el áldásomat inuit nyelven, hogy ez után kisvártatva, megnyugvó lélekkel üljek ismét motorra és induljak vissza Selvához a patikába. Ösztönből vezettem, gondolatban máshol jártam, de szemeimmel azért a tájat sorjáztam. Vasparipám lassan dorombolt, nem siettem már, hiszen a küldetésemet, ami idefelé annyira hajtott, már teljesítettem.
|
|
|
|
|
Evena Noxen
INAKTÍV
offline
RPG hsz: 308
Összes hsz: 633
|
|
Írta: 2017. október 16. 16:03
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=705809#post705809][b]Evena Noxen - 2017.10.16. 16:03[/b][/url] Lány az út mentén A temetőtől kifelé vezető úton járok épp, motorom lassan hajtom, nem sietek. Ez talán a véletlen, talán a sors keze, minden esetre ahogy haladok egy alakot pillantok meg a földön fekve. Azonnal bekapcsol bennem az életvédő ösztön, nem hiába lettem gyógyító, megérzem mások fájdalmát és enyhíteni szeretnék rajta, ez a lelkem egyik legfőbb vágya. Lelassítok és figyelek, azonnal látom mi történt. Egy fiatal lány az, alsó lábszára érdekes szögben áll, minden bizonnyal eltört. Menten leparkolok mellette, kiveszem a csomagtartómban lévő orvosi vészhelyzetekre készenlétben tartott táskám és megszólítom. - Szia, látom baleset ért, segíteni szeretnék. Orvos vagyok. Megnézhetem a lábad? - kérdezem miközben letérdelek a lány mellé. Kék farmer, barna csizma, zöld pulóver és bőrdzseki van rajtam, hajam kiengedve omlik le és a földet érinti a vége. Mindennek kinézek csak gyógyításban jártas boszorkánynak nem. Na de sebaj, a fájdalmai egyre erősödnek majd és én tudok enyhíteni rajta. Ha hagyja akkor a farzsebemben lévő bicskával felhasítom a nadrágja szárát, hogy pontosan lássam miként kezelhetem. Poenám, varázserőm kivetítője most a pálcakészítőnél van, aki megígérte hamar meggyógyítja, ezért maradnak a mugli módszerek. Szerencsére azokhoz is értek, legalább annyira, mint a varázsláshoz.
|
|
|
|
|
Evena Noxen
INAKTÍV
offline
RPG hsz: 308
Összes hsz: 633
|
|
Írta: 2017. október 16. 17:01
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=705813#post705813][b]Evena Noxen - 2017.10.16. 17:01[/b][/url] A lány törött lábbal Amikor a nadrágja felhasad látom, hogy a csont elmozdult a helyéről, de a bőrt nem sértette fel. Ez azért jó jel. Míg vizsgálom figyelem mit mond, persze tart tőlem és jelzi, várják és tudják merre jár. Nos igen, megértem és nem várok el tőle olyasfajta udvariasságot, amit egy átlagos szituációban kellene felém tanusítania. Egy temető közelében egyedül maradni törött lábbal, aztán találkozni egy vadidegennel, aki mugli közlekedési eszközzel érkezik, akiről nem lehet tudni milyen szándékok vezérlik, jogos az aggodalma. - Rendben, adok egy kis érzéstelenítőt, helyre teszem a lábad, rögzítem és elviszlek a kastélyba. Jóban vagyok az igazgatóval, bejárásom van - mondom neki, miközben egy kíméletes, de erős lokális érzéstelenítőt szívok fel egy tűbe - Ez most kicsit fájni fog, de azután, hogy hatott semmit sem fogsz érezni. Rendben? - kérdezem, mielőtt szúrnék. Ha nemet mond megoldom persze másként de az piszkosul fog neki fájni. Ha beleegyezik beadom az injekciót és míg hat gyorsan vágok két lábszár hosszúságú, egyenes gallyat a közeli mogyorófáról, hogy majd sínbe tegyem a sérült végtagot. Remélem sikerül bizalmat ébresztenem benne, még ha módszereim barbárnak hatnak is egy boszorkánytanonc szemében.
|
|
|
|
|
Evena Noxen
INAKTÍV
offline
RPG hsz: 308
Összes hsz: 633
|
|
Írta: 2017. október 16. 20:17
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=705838#post705838][b]Evena Noxen - 2017.10.16. 20:17[/b][/url] A lány törött lábbal Megengedte, hogy beadjam az érzéstelenítőt, ami igazából az ő szerencséje, hiszen legalább nem fog fájdalmat érezni a szúráson kívül. Megjegyzésén csak mosolygok. A magam részéről nincs bajom a tűkkel, ahány tetoválást magamon viselek, csoda volna ha félnék, na meg a klinikai gyakorlatok során és volt időm hozzászokni. A lány csacsog, míg én gyorsan elsietek a két ágért. - Igen, ott voltam és láttam, hogy elaludt. Az igazgató hangja igen megnyugtató tud lenni... - jegyzem meg egy csínytevős félmosoly kíséretében, mert azt nem mondhatom, hogy altató helyett érdemes lefekvés előtt hallgatni esténként. Míg a szám jár a kezem is dolgozik, a lába mellé fektetem a két fát, az egyiket a lábszára belseje felől a másikat kívülről. Egy gyors és határozott mozdulattal helyreteszem a csontot, majd erős fáslival rögzítem a két fával, melyek azt engedik hogy a térde mozogjon, de a sípcsontot a helyén tartja. - Ha minden jól meg nem sokáig. A csont a helyén van, a gyengélkedőn csak össze kell forrasztani, aztán pedig pihentetni egy kis ideig - magyarázom a lánynak, akin látszik, hogy nagyon nem szeretne kiesni a tanmenetből és a közösségből - Gyere, támaszkodj rám. Felülünk a motorra és beviszlek - óvatosan a lány karja alá nyúlok, segítek felkelni és elbicegni neki vasparipámig és persze felülni rá. - Figyelj, most én is felülök és azt kérem, hogy jó erősen öleld át a derekam és ne engedd el, csak amikor már megérkeztünk. Lassan fogok menni, de azért biztos, ami biztos, kapaszkodj! - mondom és elhelyezkedem előtte a nyeregben, ami alá előzőleg a táskámat eltettem. Beindítom a motort és óvatos tempóban megindulok a lánnyal a kastély felé.
|
|
|
|
|
