Ha a bogoly lakósoron tovább mész, és elhagyod az utolsó eddig épült házat, egy hatalmas üres teleket látsz, gyönyörű zöld pázsittal. Szinte nem is hívogat, hanem követeli, hogy fuss végig rajta, feküdj bele a puha selymes fűbe, télen pedig ez az egyetlen hely, ahol a hó állandóan friss és fehér, a lépéseknek itt nyoma sincs. Ám ez a terület sokkal többet jelent az itt élő emberek, és az iskolában tanuló diákok számára, mint holmi park. Ugyanis ha az alacsony, alig 50 centis kerítés felett - akár a legtávolabbi oldalon is, de - átlép az ember, a temető kapujának belső oldalán találja magát.
A bejárattól nem messze egy új tábla köszönti a belépőket, ami a temető térképét tárja eléjük. Amennyiben valaki először jár itt, feledékeny avagy kíváncsi, könnyedén kiderítheti, merre fekszenek a rokonai - egyetlen csepp vér segítségével, amit a tábla alján lévő tálkába hullajt. (Ez persze vezethet kínos pillanatokhoz, ha olyan is felvillan a térképen, akiről nem tudtál.
Ez a hely egyszerre szolgálja a halott lelkek nyugalmát, és a tartja tiszteletben a gyászolók némaságát. Amikor az erre tévedők átlépik a kerítés alkotta vonalat, már senki nem láthatja őket, ám ők látják a kinn zajló életet, és a temető valódi mivoltát is. Habár már maga a bejutás eleve trükkős, rejt még a temető pár titkot és varázst, mint a városban oly sok minden. A Nap járásához igazodik, így napfelkeltétől napnyugtáig egy egyszerű kis csendes temető képe tárul a betévedők elé, márvány sírkövekkel, virágcsokrokkal, és a szellőben örökké lengedező fákkal. Egy külön kis síremlék van kialakítva az elhunyt igazgatók és polgármesterek részére, de az utak nem csak ott, minden parcella körül fehér kaviccsal vannak behintve.
Amikor pedig a nap utolsó sugara is lenyugszik, átveszik az uralmat a sötétét erők. Persze csak a diákok érezhetik így, mert igazából csak néhány vicces kedvű és rendkívül tehetséges fiatal varázsolt egy igazi rémséges temetőt, hatalmas sírkövekkel, koponyákkal, és mindennel, amit csak az ember képzelhet. Néhány mumus is megjelenik ilyenkor, és itt-ott ráijeszt az arra tévedőre. A szektáknak és a titkos találkáknak is kitűnő hely ez az „éjszakai üzemmódban" lévő temető, mert kívülről, mint már említettem, senki nem lát semmit.

A bejáratnál - és beljebb, a jelentősebb elágazásoknál - derékmagasságban polcszerű dobozok kerültek kihelyezésre. Nincs ajtajuk, varázslat tartja bennük biztonságban a sorakozó mécseseket, valamint mindegyikben akad egy kisebb doboz, néhány maréknyi kaviccsal. Ezek előtt rövid, nyomtatott szöveg díszeleg a vízhatlanná tett pergamenen:

Ha kimondatlanul maradt bármi, elbúcsúznál vagy üzenetet hagynál, ezek a kövek megőrzik a szavaid. Szorítsd a kezedbe, majd suttogd vagy mondd el, amit szerettél volna. A kavics a saját hangján megjegyzi.

S ha az ember körülnéz, ilyen kövecskékből akad itt-ott a sírokon már. Ha valaki egy ilyet a füléhez szorít, hallhatja az eltávozottaknak vagy családjuknak hagyott üzenetet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=705293#post705293][b]Lora Fontaine - 2017.10.09. 12:31[/b][/url]

Merlin se tudja, hogy miért, mit keresek itt a temetőben, vizsgaidőszak után, fekete öltözetben, régi sírokat bámulva. A muglik azt mondják, hogy mindig minden okkal történik, de ennek én most abszolút se célját, se értelmét nem látom. A testemben tomboló fizikai erők viszont, ide, erre a tájra hoztak. Nem sokáig tiltakoztam, leültem egy odvas fa tövébe és onnan kémleltem a temetőbe érkezőket. Nem kellett óráknak eltelnie ahhoz, hogy egyre több emberalakot pillantsak meg, ugyanis sokan jöttek ki a sírokhoz, hiszen lassan jön a Halottak napja és mindenki igyekezett a számára fontos hozzátartozói nyughelyét rendbe rakni. Kicsit feleslegesnek éreztem magam, na meg baromira kellemetlenül is, de valami ismeretlen érzés hatására mégiscsak tovább maradtam itt, mint pár óra. Valószínűleg a fél napom láthatta már kárát, amikor egy diáklány lépett közelebb hozzám. Érkezésére kicsit összeráncoltam a homlokomat, a temető nem épp a beszélgetések helye, de láttam rajta, hogy valami nem stimmel, így gondoltam, ha már ő nem, én kezdeményezek:
- Szia! Már láttalak a kastélyban és évnyitón a nevedet is hallottam. Boróka, ugye? - ekkor ejtette ki a könyvet a kezéből.
- Semmi baj, tessék - nyúltam a súlyos darab iránt, kicsit le is poroltam.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=705493#post705493][b]Lora Fontaine - 2017.10.12. 10:18[/b][/url]

Angyalföldi Boróka

Való igaz, hogy súlyosak voltak azok a könyvek, amiket Boróka hordozott magával, de a vizsgaidőszak, hogy is mondjam, rendkívül megedzette a karizmaimat. Habár a Legendás Lények Gondozása vizsga könnyű volt, a könyv, amiből tanulhattam, olyan nehéznek és harapósnak bizonyult, hogy egy hétbe telt, míg megszelídítettem, és a muszklijaim, azok Schwarzenegger méretűre nőttek. Nem is értem, hogy miért nem tűntek fel a hölgynek. No sebaj, tekintsünk el ettől.
Borókát végigpásztázva szembesülhettem azzal, hogy egy eléggé zárkózott, félénk lánnyal van dolgom. Számomra ez nem okozott problémát, ugyanis voltak olyan időszakok az életemben, amikor én is hasonlóan visszahúzódónak és csendesnek voltam titulálva. Ki lehet mászni ebből a börtönből én már csak tudom. A hangja is arról tanúskodott, hogy nagyon bizonytalan, ezért reakcióimmal próbáltam azt sugározni felé, hogy nyugodjon meg, nem fogom bántani.
- Igen, Lora vagyok - kellemes meglepetés volt, hogy így felismert. Talán olvasott rólam az Edictumban, vagy szimplán nagyon jó a névmemóriája.
- Nem gyászolok, vagy ha igen, akkor a vizsgaidőszakot - vigyorodtam el, Merlinnek hála már túl vagyok azon a káoszos intervallumon, és a koboldoknak köszönhetően már a szobámban is kitakarítottam és végre Aladárral is van időm foglalkozni.
- De te miért vagy itt? - ráncoltam össze a homlokomat és a tekintetemet felé irányítottam, ugyanis eddig eléggé el voltam veszve a gondolataim áramlatában.