Ha a bogoly lakósoron tovább mész, és elhagyod az utolsó eddig épült házat, egy hatalmas üres teleket látsz, gyönyörű zöld pázsittal. Szinte nem is hívogat, hanem követeli, hogy fuss végig rajta, feküdj bele a puha selymes fűbe, télen pedig ez az egyetlen hely, ahol a hó állandóan friss és fehér, a lépéseknek itt nyoma sincs. Ám ez a terület sokkal többet jelent az itt élő emberek, és az iskolában tanuló diákok számára, mint holmi park. Ugyanis ha az alacsony, alig 50 centis kerítés felett - akár a legtávolabbi oldalon is, de - átlép az ember, a temető kapujának belső oldalán találja magát.
A bejárattól nem messze egy új tábla köszönti a belépőket, ami a temető térképét tárja eléjük. Amennyiben valaki először jár itt, feledékeny avagy kíváncsi, könnyedén kiderítheti, merre fekszenek a rokonai - egyetlen csepp vér segítségével, amit a tábla alján lévő tálkába hullajt. (Ez persze vezethet kínos pillanatokhoz, ha olyan is felvillan a térképen, akiről nem tudtál.
Ez a hely egyszerre szolgálja a halott lelkek nyugalmát, és a tartja tiszteletben a gyászolók némaságát. Amikor az erre tévedők átlépik a kerítés alkotta vonalat, már senki nem láthatja őket, ám ők látják a kinn zajló életet, és a temető valódi mivoltát is. Habár már maga a bejutás eleve trükkős, rejt még a temető pár titkot és varázst, mint a városban oly sok minden. A Nap járásához igazodik, így napfelkeltétől napnyugtáig egy egyszerű kis csendes temető képe tárul a betévedők elé, márvány sírkövekkel, virágcsokrokkal, és a szellőben örökké lengedező fákkal. Egy külön kis síremlék van kialakítva az elhunyt igazgatók és polgármesterek részére, de az utak nem csak ott, minden parcella körül fehér kaviccsal vannak behintve.
Amikor pedig a nap utolsó sugara is lenyugszik, átveszik az uralmat a sötétét erők. Persze csak a diákok érezhetik így, mert igazából csak néhány vicces kedvű és rendkívül tehetséges fiatal varázsolt egy igazi rémséges temetőt, hatalmas sírkövekkel, koponyákkal, és mindennel, amit csak az ember képzelhet. Néhány mumus is megjelenik ilyenkor, és itt-ott ráijeszt az arra tévedőre. A szektáknak és a titkos találkáknak is kitűnő hely ez az „éjszakai üzemmódban" lévő temető, mert kívülről, mint már említettem, senki nem lát semmit.

A bejáratnál - és beljebb, a jelentősebb elágazásoknál - derékmagasságban polcszerű dobozok kerültek kihelyezésre. Nincs ajtajuk, varázslat tartja bennük biztonságban a sorakozó mécseseket, valamint mindegyikben akad egy kisebb doboz, néhány maréknyi kaviccsal. Ezek előtt rövid, nyomtatott szöveg díszeleg a vízhatlanná tett pergamenen:

Ha kimondatlanul maradt bármi, elbúcsúznál vagy üzenetet hagynál, ezek a kövek megőrzik a szavaid. Szorítsd a kezedbe, majd suttogd vagy mondd el, amit szerettél volna. A kavics a saját hangján megjegyzi.

S ha az ember körülnéz, ilyen kövecskékből akad itt-ott a sírokon már. Ha valaki egy ilyet a füléhez szorít, hallhatja az eltávozottaknak vagy családjuknak hagyott üzenetet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=659692#post659692][b]Ardai Kolos - 2017.02.12. 22:01[/b][/url]

Szűk volt neki a Rellon körlete. Szűk volt neki most az egész iskola. Szíve szerint elment volna a világ másik felére. De legalábbis Budanekeresdre. Szívesen meghallgatta volna most nagyapját, hátha tudna valamit mondani.
Nem beszélt azóta Myrával, pedig már vagy százszor elindult a a szobája felé. És ez még csak egy napja történt. Inkább mások társaságát kereste, hogy legalább ezek eltereljék a figyelmét és a gondolatait az esti vitájukról. Fannival is egy spontán ötlet nyomán ugrottak ki. Mármint el. El a kastélytól messze. Mert nem is lehet jobb, mint egy prefektussal szabályt szegni. Kész szerencse, hogy a lány is legalább olyan zakkant, mint Tánya. Könnyen kijött vele, és bármiben benne volt. Vitte a lendület.
Fogalma sem volt, pontosan mikor hagyták el a kastély területét. Igazából abban sem volt biztos, hogy a felbukkanó sírkövek Bogolyfalvához, vagy az iskolához tartozik-e. Mindenesetre tökéletesen leírta lelkiállapotát.
- Azt hittem, ennél azért üdítőbb helyre megyünk - szólt hátra hangosan. Hosszú lábaival gyorsabban szelte az erdőt, mint Fanni, így gyakran megállt bevárni a lányt. Most is nekidőlt az egyik sírkőnek, miközben szemügyre vette, mi áll rajta.
A gaz már régen kinőtt belőle, a beton repedései között is utat tört magának a természet. A nevek elkoptak, így csak az évszámot tudta kivenni. 1827. Hogy ez a halál vagy a születés éve, abban már nem volt biztos.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=660262#post660262][b]Ardai Kolos - 2017.02.15. 23:28[/b][/url]

Őrült. Ebben már biztos volt akkor, mikor először találkozott Fannival a színjátszós felvételin. Azóta egy pár próbán már beigazolódni látszott az elmélete, miszerint valami örökifjú bájitallal itathatták meg gyerekként, de a mai nap már semmi kétsége nem volt efelől.
A legjobb dolog viszont az volt, hogy éppen erre volt most szüksége. Egy kis őrületre abban a komor hétben és önsajnálatban. Amióta Scarnál lakott, nem sokat mozdult ki, csak a szükséges dolgokra látogatott el, és azokat is ugyanabban a depressziós felhőben tette meg. Mintha egy esőfelhő kísérte volna mindenhova.
Lassan bólogatott, amint Fanni kifejtette a tervét és még annál is lassabban esett le neki, miről beszél a lány. Mintha nemrég pont erről beszéltek volna... Aaaa... szóval szabályt szegni az eridonos prefektussal?
Lassan egy apró és halovány mosoly kúszott az ajkára, ahogyan a szemébe a felismerés fénye szökött. Elég volt már a jófiú alakításából! Épp itt volt az ideje, hogy végre valami olyat is tegyen, ami igazán felszabadítja.
- Nem kérdés! - húzta ki magát a gondolatra. - Hát még szép, hogy benne vagyok!
Nagy lendülettel el is indult a vélt irányba, nem messze Fanni mellett, mikor ráébredt, hogy bizony onnan érkeztek. Hiába, a tájékozódás az ilyen helyeken sosem volt egyszerű.
- Vagy arra, nem igaz? - tett gyorsan egy száznyolcvan fokos fordulat, és indult el szinte ugyanabban a pillanatban, aminek köszönhetően elbotlott saját lábában és olyan szépen esett pofára, hogy öröm lehetett nézni. Fanninak legalábbis. Talán még szebb ívet írt le, mint a bagolyházban Lanetta előtt.
Hangosan felnyögött, de nem mozdult. Ekkora peche is csak neki lehetett. Először a felismerés, a hír, most ez a közelgő vizsgaidőszak, meg ez. Kedve lett volna mindjárt ott maradni a földön egészen addig, míg az el nem nyeli, és ott nem tartja.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=663440#post663440][b]Ardai Kolos - 2017.02.27. 23:20[/b][/url]

Amúgy nem rossz ő tájékozódásban. Tényleg. Csak amikor a gondolatai más körül forognak... Amikor fejben Myra szobájában van... Akkor a jobb és bal kicsit felcserélődhet. Vagy megszűnhet. Vagy átalakulhat. Szóval a lényeg, hogy más lesz, és egy térképpel a kezében, az orra előtt sem találná meg a kiszemelt célpontot.
Elesett. Nem kicsit. Nagyon. Bele a sárba és a hideg hólébe. Fanni meg úgy röhögött rajta, mintha valami Charlie Chaplin komédiát nézne. Talán kívülről még annak is tűnhetett. Vágott egy grimaszt, már amennyire a föld és az arca közti távolság ezt engedte, majd ahogyan megpróbált felemelkedni... Valami nehéz és súlyos keményen visszanyomta. Valaki.
Felnyögött, de egyszerűen nem bírta ki vigyor nélkül. Már majdnem el is nevette magát, ha az arca éppen nem tapadt volna a fagyott földhöz.
Ha más lett volna vele, valószínűleg ilyen lelkiállapotban nekiment volna, de minimum lerázza a hátáról. De ez Fanni volt. Fanni pedig olyan természetesen árasztotta magából a jókedvet és az őrültséget, hogy akár egy öngyilkosjelölt mellé lépve is inkább elment volna vele egy cirkuszba.
- Az egész utat így akarod megtenni? - tette fel már vigyorogva a kérdést, amint megpróbált úgy függőlegesbe kerülni, hogy egyrészt ne törje össze magát jobban, másrészt a ficánkoló Fannit is a hátán tartsa.
- Vagy a hölgy inkább utazna mellettem... két lábon... - Ugrott egyet, amint sikerült megállnia mindkét lábán, hogy Fannit is a helyére igazítsa, két kezével a combját tartva, nehogy leessen. A végén még ő fogja összetörni magát, és akkor mehetnek a gyengélkedőre. Szép kis magyarázat lenne. "Elnézést, de a prefektussal éppen kiszöktünk, a temetőben járva meg cowboyosat játszottunk, és hát leesett a lóról. Helyre tudná rakni? Az agyában is lehet valami probléma..."

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=671773#post671773][b]Ardai Kolos - 2017.04.01. 22:51[/b][/url]

- Fanni... - hörögte egy pillanatig, amikor a lány karjai a nyaka köré fonódtak, akár az ördöghurok indái. Próbált kicsit lazítani a szorításán, hogy kellő mennyiségű oxigén jusson a szervezetébe. - Csak egy kicsit...
Már azon gondolkodott, hogyan dobja le magáról Fannit anélkül, hogy bármelyikük is megsérülne. Vagy inkább hogyan fejtse le magáról. Az volt a nehezebbik feladat. Mert ahogy hallotta, túl jól alakította a ló szerepét ebben a játékban, és ez bizony az oxigénellátásában akadályozta.
Érezte, ahogy Fanni csúszott le a hátán. Azért is érezte, mert így még kevésbé kapott levegőt, mint eddig, úgyhogy dobott rajta egyet, hogy jobban tudja tartani.
- Jól van Fanni, most már leszál... - kezdett bele a mondatba, de akkor a piros lány már elkezdett kapálózni és hadonászni meg szövegelni. Hát jó, ha le akar szállni, Kolos biztosan nem fogja útját állni.
Ledobta a hátára csimpaszkodó Fannit, majd felé fordult.
- Nem játszunk több westernt, oké? - jegyezte meg, amíg az eridonos a ruháját igazgatta. Hideg volt, az tény.
- Átmászik? - végigmérte a nála alacsonyabb Fannit, és megejtett egy gúnyos vigyort. Az ő hosszú lábaival két lépéssel átszeli a távolságot és szinte csak lépnie kell egyet, hogy a kerítés túloldalán legyen.
- Ne viccelj, Fanni, ezt te sem gondolod komolyan... - A versenyszellem kezdte átvenni a gondolatain az uralmat. Ez már nem lebeszélés volt, hanem a kihívásra adott válasza. A piszkálódás, hogy kellően felkorbácsolja ellenfele versenyszellemét. Gondolatai közül pedig kisöpörte Myrát. Egy kis időre legalábbis.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=672232#post672232][b]Ardai Kolos - 2017.04.03. 12:42[/b][/url]

Kolos arcán ismét megjelent a jól megszokott széles vigyor, ami rendszeresen ott virított rajta. Tetszett neki Fanni pimaszsága, és kifejezetten élvezte az önfeledt társaságot is.
- Azt hiszem, hagynom kéne neked némi előnyt - mesterkélten feltekintett az égre, mintha épp elgondolkodna, vajon hány percet adjon a lánynak.
Megvárta, míg átugrotta az első sírt a lány, és elindult utána. Kissé meglepte, milyen gyorsan is fut Fanni. Talán a kviddicses múlt, vagy mi. Éppen akkor érte be Fannit, mikor hátrakiáltott neki.
- Tartom a tempót - vigyorgott a lányra.
Szinte egyszerre érték el a kerítést. Kolos bal kezével könnyen átlendítette magát, hisz nem ért csak a csípőjéig. Kissé kacskán érkezett, egyik lába megbicsaklott, és majdnem megint hasra vágódott a fagott földön. Még csakk az kellett volna. Ahelyett, hogy megállt volna, engeldte, hogy a lendület tovább vigye, míg meg nem állította egy fa. Persze csak finoman. Hátrafordulva nekidőlt az érdes törzsnek és vigyorogva Fannira nézett.
- Nyertem - jelentette ki. Persze az a tény már kevésbé érdekelte, hogy majdnem kitörte a bokáját.
Vett pár nyugodtabb levegővételt a futás után, majd pimaszul Fannira vigyorgott.
- Mi a jutalmam?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=680955#post680955][b]Ardai Kolos - 2017.05.14. 17:10[/b][/url]

Lazán nekidőlt a fának, mintha ő már réges régen beérkezett volna. Mert hát azt soha nem vallotta volna be, hogy majdnem elesett. Ráadásul megint!
Fanni tiltakozására pimasz vigyor jelent meg az arcán, és mindentudóan bólogatott. Hát persze. Ha Fanni mondja, biztos úgy van! Felnevetett a gondolatra. Jól esett Kolosnak a nevetés. Mert felszabadult tőle. Mintha súlyokat vettek volna le a válláról. És ez az egész Fannival töltött időre igaz volt. A lány úgy töltötte fel, mint egy adag kuszkuszsaláta. Az a kedvence.
- Hát, az eséssel csak kvittek vagyunk. Amekkorát borultam az előbb... De rendben, legyen. Elnézek a nyereménytől - mondta nagylelkűen, és közben nem tudta elrejteni a mosolyát. Elrugaszkodott a fától, és közelebb sétált Fannihoz.
Nagyot szívott a levegőből, mintha tényleg minden más lenne itt.
- Eszement. A legjobb pedig, hogy egy prefivel csinálom - bökte oldalba a lányt, majd nagyot szusszanva a távolba nézett. Semmi kerít/bés, csak a nagy pusztaság. Na persze nem szó szerint. A falu is elég közel volt. De az mégis jó érzés volt, hogy nem volt határ megszabva.
Jeges fuvallat söpörte át a környéket.
- Azt hiszem, jobb lesz, ha visszamegyünk. Kezd nagyon hideg lenni... - húzta el a száját, mert hát ellett volna még egy ideig itt, és a kastélyban sem a legjobb a hangulat, azért megfázni sem akart. Meg aztán ha Fannit elkapják ezért...