37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum→Bogolyfalva→A falu határa
Bogolyfalvi temető - Nemes L. Izabella hozzászólásai (6 darab)
Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Nemes Prücsökmancs Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2014. május 5. 17:36 | Link
Zoli
Május 14. - 20:49
ruha



Az esti levegő mindig megbabonáz. Nem tudom miért, de így van. Mindig is szerettem a lehűlt levegő illatát, na meg persze az esőét is, de az már egy másik dolog. Egyrészt ezért is jöttem ki ilyen későn a kastélyból, más rész pedig már nem bírtam odabent. Ma mindegyik órám termes óra volt, így esélyem sem volt arra, hogy kint lehessek. Persze reggel - mint mindig - lementem futni, hiszen van egy kutyám, akinek kell a mozgás, de az az idő túl kevés volt. Nekem a természet amolyan létfontosságú dolog, és ha nem vagyok kint a friss levegőn minimum három órát, hát akkor meghalok. Persze nem szó szerint, de érezni lehet rajtam az ingerültséget és a fáradtságot. Mivel egész idáig tanultam és a szobámban kuksoltam, csak most volt időm arra, hogy egy kicsit kiszellőztessem a fejem. Csak abban tudtam reménykedni, hogy nem követ se tanár, se prefektus.
Az pedig főleg nem lett volna jó, ha Kei, Lau, vagy Ly kap el. Az meg ég inkább, ha másik házból való emberke lát meg és követ. Persze az meg az én hibám lesz, hiszen nem kell éjszaka mászkálnom, de ha elkezdeném mesélni a történetem, hogy ezért, meg azért lógtam ki éjszaka, akkor persze lecsiccsegnek. Fáradtan sóhajtva lépdeltem tovább, ügyelve arra, hogy senki ne lásson meg. Amint kiértem a kapun, már nyugodtabban szedtem a lábaim, bár azért még féltem egy kicsit, hisz Bogolyfalván és a kastély külső udvarán is "járőrözhetnek". Zsebre vágtam a kezem és közben magamban szitkozódtam, amiért nem öltöztem fel rendesen. Hiába, most már nem mehetek vissza a kastélyba, hiszen holnap ismétlődni fog ez az egész bent maradósdi.
Az éjszaka már önmagában is gázos, főleg ha egyedül sétálgatsz Bogolyfalva kihalt utcáin, miközben a csárdákból kihallatszik a zene és a kiabálás. Persze nem mindegyik ház volt ám ilyen. Sokszor percekig néma csend volt és csak a baglyok huhogtak, akik - szokás szerint - a frászt hozták rám. Nem mintha féltem volna tőlük, csak amikor síri csend van és hirtelen megszólal egy állat, na akkor aztán futhatnékom támad. Dideregve haladtam végig a macskaköves utcán, majd letértem az útról és a falu vége felé vettem az irányt. Számításaim szerint itt már nem voltak prefektusok, de ha még is, akkor nekem végem van. Befordultam pár sarkon és hopp! a temető előtt álltam. Tanácstalanul néztem körbe, hiszen fogalmam sem volt, hogy hogy kerültem ide, még is itt álltam. Lassan kinyúltam és belöktem a nagykaput, ami hangos nyikorgással ki is nyílt. Óvatosan beléptem és többször körbe is kémleltem. Az sem lett volna szerencsés, ha egy itt lakó ember meglát és szól a felsőbbrendűeknek. Hangtalanul lépegettem a temetőben, közben hol az utat, hol a sírokra vésett neveket néztem. A fa alatt ülő emberi lény pedig annyira hidegen hagyott, hogy amikor elhaladtam mellette, még akkor sem vettem észre. Elszambáztam pár sír mellett, aztán olyan száz méterre leültem egy padra - háttal a fiúnak - és Nemes Flórián sírját nézegettem. Bár nem voltunk rokonok, a neve még is ismerős volt.
Utoljára módosította:Nemes Prücsökmancs Izabella, 2014. május 5. 17:38 Szál megtekintése
Nemes Prücsökmancs Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2014. május 5. 20:38 | Link
Zoli
Május 14. - 20:49



Az éji csendben magányosan üldögéltem egy rozzant, elkopott padon. Bár hideg volt, nekem a legkisebb gondom is nagyobb volt annál. A zsebembe rejtett kezeimet mozgatni kezdtem, hiszen akár mennyire voltak védett helyen, bizony azok is fázni kezdtek, ahogy az egész testem. Behunytam a szemem és mélyet szippantottam a hűvös levegőből. Élveztem a szél cirógatását az arcomon, ahogy egyre feljebb megy, aztán a füleimet kezdi el simogatni. Végül felér a hajamhoz és lágyan szétfújja az összefogott tincseket. Rendkívül kellemes volt az idő, ahhoz képest, hogy lassan kilenc óra lesz. Bár a takarodó csak egy órával később lép érvénybe, én még is féltem egy kicsit. Semmi kedvem sem volt egy prefektus karjai közt végezni. Ismerek pár olyan embert - hű, ez kész csoda! -, akiket olyan prefi kapott el, hogy utána egy hétig rémálmaik voltak. Persze nem tudom ez mennyire igaz, de higgyük csak el. Akár mennyire is élveztem kint lenni, nem szerettem volna megtapasztalni azt, hogy milyen, amikor elkap egy gyilkos.
Az előbbi sírt kezdtem el figyelni, a már nyitott szemeimmel. Nemes Flórián - 1813 - 1825. Szegény kisfiú mindössze tizenkét évet élt és valahogy meghalt. Rögtön elgondolkoztam azon, hogy az élet mennyire kegyetlen. Egyik pillanatban még vígan sétálunk az utcán, a másikban pedig elüt egy mugli jármű. Bármi megtörténhet és bárhogy, illetve bármikor. Egy kissé oldalra billentettem a fejem és úgy figyeltem tovább a sírt. Volt valami írás rajta, viszont nem tudtam elolvasni, mert a sír eléggé elkopott.
Ekkor valahol a távolban a kapu újra megnyikordult, én pedig felkaptam a fejem. Fogalmam sem volt róla, hogy rendesen becsuktam-e, vagy valaki bejött. Lassan felemelkedtem a padról és sietősen a kriptához indultam, amikor megpillantottam az idegent. A távolban nem igazán ismertem fel, de azt láttam, hogy fiú és van egy pokróc a kezében. A fal mellé simultam és az árnyékból figyeltem, hogy mit csinál. Nem voltam benne biztos, hogy prefektus-e, de nem kockáztattam. Semmi kedvem sem volt benyakalni egy büntetést. Tettem egy lépést hátra, amikor megbotlottam, de szerencsére nem csaptam semmiféle zajt és el sem estem. Megkönnyebbülten felsóhajtottam és a kalapom mélyebbre húzom. Még mindig nem voltam benne biztos, hogy a nekem háttal álló idegen prefektus-e, vagy sem. Tanár nem lehet, hiszen ahhoz túlságosan kicsi. Bár lehet, hogy csak távol áll tőlem.
Szál megtekintése
Nemes Prücsökmancs Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2014. május 6. 21:09 | Link
Zoli
Május 14. - 20:49



Néha elgondolkozok azon, hogy az emberek tényleg ilyen hiszékenyek? Persze tudom, hogy én például csak félig-meddig vagyok ember... vagyis az vagyok, de boszorkány is, szóval... szóval mindkettő. Maradjunk annyiban, hogy mindkettő. Mire a fiú a padhoz ért, én addigra már réges-rég a falnál lapultam és néhol komor arccal, néha halk kuncogással figyeltem a reakcióit.Az előbbi bizonygatásom nála bevált, hisz naivan szólongatni kezdett, hátha előjövök. Hát azt lesheted fiam! Eszem ágában sem volt előmászni a fal mellől, hiszen még mindig nem tudtam, hogy prefektus-e, vagy egy szimpla falulakó. Hiszen ők is bepanaszolhatnak, igaz, hogy lehet nem ismernek, de rám küldenek egy sóbálványátkot és kész! Vagy felcipelnek a kastélyba - amit kétlek - vagy pedig lecipelik az egyik prefektust, tanárt, illetve az igazgatót. Még a gondolattól is megborzongtam, hogy akár ki is csaphatnak ezért. A szüleim pedig, ha ezt megtudták volna, biztos, hogy szívbajt kaptak volna, hiszen nem ilyennek neveltek. Magamra sem ismertem és szerintem ők sem. Soha egyetlen egyszer sem szegtem szabályt, amióta az iskolában vagyok. Persze otthon volt egy-két csíntevésem, de azokat elnézték "még gyerek vagy" indokkal. Itt viszont nem otthon vagyok és ettől egy kicsit megijedtem.
A fiú újra megszólalt, ekkor viszont "szimpla diákként" mutatkozott be, és azt is elárulta, hogy a pálcája a kastélyban maradt. Mégis ki a a bolond, aki pálca nélkül mászkál éjjel kilenc órakor? Este van, egyedül vagy és vérfarkasok is élnek errefelé. Folytassam? A hideg is kirázott, na persze nem ettől, hanem a hidegtől.
A csípős levegő kezdte csipkedni az arcom és a csuklóm, na meg persze a kézfejem, aminek nem örültem. Tudtam, hogy fel kellene már mennem a kastélyba, de nem fogok addig előmerészkedni innen, amíg az idegen el nem tűnik a száz méteres körzetemből. Pechjére kiváló a látásom és bár nem tudok olyan nagyon messze elnézni, de sokáig látok dolgokat. Egy tompa puffanást hallottam, amiért persze kikukkantottam a kripta mellől. Ha jól láttam - sötétben viszont már nem olyan kiváló a látásom, főleg, ha az "áldozat" egybeolvad az éji sötétséggel - a fiú elesett, bár lehet, hogy csak lehajolt valamiért.
Nem harap. Ez a mondat elgondolkodtató volt, hiszen ha nem harap, akkor nem egy vérfarkas, aki átváltozva tudat nélkül rójja a falut, hanem egy ember. Vagy varázsló, de ezt már letisztáztam magammal. Óvatosan kihajoltam, ügyelve arra, hogy még véletlenül se lásson meg. Egy kicsit elfogott a félsz, hátha meglátott, de ahhoz már szuper szemek kellettek volna.
Összedörzsöltem az átfagyott kezeimet és reménykedtem, hogy miután visszaérek a kastélyba - ha! -, nem fognak leesni. Tényleg nagyon durván nézett ki. Az ujjperceim teljesen pirosak lettek, néhol felszakadozott a bőröm és a hideg is csípte a sebeket. A pálcámért nyúltam, amikor mozgolódást hallottam az egyik fáról. Megnyugodva sóhajtottam fel és óvatosan kibogoztam magam a sálamból. A ruhadarab amint elhagyta a nyakam, rögtön átfújt a szél és a ruhám alá sompolygott. Dideregni kezdtem és lassan belebújtattam a kezeimet az összetekert nyakbavalóba. Egy kicsit még megdörzsöltem és a nyakam is összehúztam, de több baj nem történt.


// Utólag is kérem a prefektusokat és tanárokat, illetve minden olyan embert, aki beköphetne minket, hogy egy kicsit még bírják ki, had játsszunk! ^^ Köszönöm! //
Szál megtekintése
Nemes Prücsökmancs Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2014. május 10. 18:08 | Link
Zoli
Május 14. - 20:49



A kezem elég durván nézett ki, még a sálba bugyolálás után is. Nem értettem, hiszen nem szokott így kirepedezni, de most nagyon fájt. Igaz, nem is szoktam éjfélkor kint mászkálni a mínuszokban, de hát ez van. Szokatlan egy levitástól, hogy éjszaka kint járkál a kastély falain kívül - emlékeztettem magam arra, hogy ha egy prefektus elkap, biztos, hogy ezt fogja mondani. Ezért is bujkáltam. Hiába mondta a fiú, hogy így meg úgy nem prefektus és nem is tanár, én még sem hittem neki. Nem tudom miért, de nem.
Amíg a kezemet dörzsölgettem a fiú leült a padra, épp oda, ahol én ültem. Elárulta, hogy Kilt Zoltánnak hívják. Zoli...?! A szövegelésének további részére nem is figyeltem, elkezdtem átfuttatni az agyamon a nevet. Végül sikeresen megérkeztem a levitás fiúhoz, akit már ismertem, hiszen millió edzésen voltunk, a kviddics miatt. Gyakorlatilag ott ismertem meg, hiszen se órákon, se a kastélyban nem találkoztunk, hiszen vagy a szobámban csücsültem és zongoráztam, olvastam vagy tanultam, illetve este és kora reggel a kutyámmal futottam. Nem sok alkalmam volt tehát megismerni az évfolyamtársaim, vagy csak a levitásokat. A névhez egy kissé homályos arcot is tudtam párosítani. Szeplők, barna haj és szem, körülbelül olyan magas, mint én. Másodikos. Igen! Ő az! Kilestem a fal mellől és gyanakodva néztem rá. A hangja viszont más volt. Bár lehet, hogy csak félreemlékeztem, hiszen az emberek hangjait nem nagyon szoktam megjegyezni.
Mélyet lélegeztem a levegőből, majd kiműtöttem a kezem a sálamból és a ruhadarabot visszatekertem a nyakam köré. Behunytam a szemem, majd ellöktem magam a faltól. Mivel sem elesni, sem nekimenni nem akartam semminek, így nyitott szemmel kikukkantottam a fal mögül és néztem, ahogy a padon ül és hallgattam a beszédét. Egy kicsit figyeltem is rá, de nem minden részletére. Amikor azt említette, hogy hideg van, akkor a sötétben, de bólintottam. Pléd! Hirtelen tágra nyíltak a szemeim, amikor azt említette, hogy nekem adná, hátha fázom. De még mennyire, hogy fázom!
Ahhoz képest, hogy még mindig nem tudja ki vagyok, egész sokat elárult magáról, ami ha tényleg prefektus lettem volna, most nagy bajba sodorta volna. Ha jól tudom, név és ház, illetve évfolyam kell ahhoz, hogy beköphessék a házvezetőnél. Amikor megemlítette, hogy felmegy nélkülem, megborzongtam. Nem szerettem volna egyedül felsétálni a kastélyba, bár egymagamban sokkal gyorsabban fel tudtam volna jutni, illetve gyorsan kapcsol az agyam és a reflexeim is jók.De úgy, hogy mellettem van még valaki, nem tudok helyette is figyelni ezekre. Összeszedtem minden erőm és kiléptem a biztonságot nyújtó fal mellől.
- Kérlek ne menj!
A hangom elhaló volt, rekedt és talán nm is hallotta, hisz épp akkor jött egy nagyobb fuvallat. Megköszörültem a torkom és a fiú mögé léptem. Reméltem, hogy nem ijed meg tőlem nagyon, vagy nem kezd el kiabálni, ilyesmik. Bár ha hangoskodni kezd, akkor saját magát is veszélybe sodorhatná, szóval ez kilőve.
- Kérlek ne menj!
Megismételtem a mondatomat, immár hangosabban és érthetőbben. Ha felém fordult, akkor rámosolyogtam, de nem tudom, hogy látta-e a sötétségben. Reméltem, hogy tudja ki vagyok, hiszen nem lett volna jó, magyarázni a kilétem.
Szál megtekintése
Nemes Prücsökmancs Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2014. május 12. 16:14 | Link
Zoli
Május 14. - 20:49



A fiú először nem igen reagált a mondatomra, majd a másikra sem. Egy kicsit megijedtem, hátha valami történt vele. Talán elaludt, vagy...? Nem, ilyenre ne is gondoljunk! Óvatosan előreléptem, hátha meglátom mi a baj, amikor felpattant. A hirtelen ugrástól megtántorodtam és kénytelen lettem hátralépni egy lépést. Megköszörülte a torkát és végre megszólalt. Hozzám lépett és rám terített valami hideg, ám de puha dolgot. Takaró... - emlékeztettem magam a ruhadarabra, már ha lehet annak hívni. Bár pléd nyirkos volt, még is viszonylag gyorsan felmelegített. Összehúztam elől a két végét és hálásan rámosolyogtam a fiúra, bár nem tudtam, hogy látta-e. Talán nem kéne éjszaka mosolyognom, hisz értelmetlen. Amikor megkérdezte, hogy elinduljunk-e vissza, megráztam a fejem, és már nyitottam is a szám, hogy mondjak valamit.
- Köszönöm ezt a pokrócot.
Először is megköszönjük, hisz nem vagyunk mi illetlenek. Ezek után gondolkodóba estem, hogy mit is kellene válaszolni. Szívesen maradtam volna itt, de tudom, hogy ha visszamegyünk, akkor elkaphatnak. Elhúztam a szám és a padhoz sétáltam. Lecsüccsentem rá és feljebb húztam a lecsúszott "kabátot". Bár a testem jó része kezdett felmelegedni, a csuklóm és a tenyerem még mindig hideg volt. Megmarkoltam a pléd szélét és a fiú felé fordultam.
- Amúgy mit kerestél itt ilyenkor?
Hát persze, hogy nem a kérdésre válaszoltam, hanem inkább más felől érdeklődtem. Jól van, mindegy is már feltettem a kérdést, hát halljuk rá a választ. Türelmesen megvártam, amíg kifejtette az álláspontját, már ha kifejtette. Magam elé nézve hallgattam a fák susogását, ahogy a szél ide-oda löki az ágait. Fogalmam sem volt róla, hogy vajon mit kereshetett itt, éjjel éjfél körül. Tényleg! Vajon mennyi lehet az idő? Ezen még nem is gondolkoztam. Amikor kijöttem a kastélyból, akkor kilenc óra körül járt az óra mutatója. Viszont most? Mióta lehetek kint? Vissza kellene indulni a szobába, hiszen holnap kemény nap lesz, na meg időre fel kellene kelnem.
Amíg gondolkodtam, addig egy fekete cica suhant át a macskaköves úton. Észrevettem, hiszen tekintetemet közben arra fordítottam, vagyis hát az egész fejem. Még mindig a padon gubbasztottam és isten tudja mire vártam. Talán arra, hogy a fiú szóljon először, vagy... nem tudom. A macska hirtelen megállt, a kapu felé nézett, majd riadtan felugrott és elszaladt a temető legészakibb felére. Összeszűkítettem a szemem, hiszen ha ezt csinálta, akkor nyilvánvalóan jött valaki. Gyanakodva felálltam, majd tettem egy lépést előre. A kapu hirtelen felnyikordult, én pedig a takarót ledobva megragadtam a fiú kezét és a falhoz rángattam. A dolgok egy pillanat törtrésze alatt forogtak le. Mire sikeresen a falhoz értünk, a temetőőr már a padnál volt és a kezében az imént elhagyott pokrócot tartotta. Morgott valamit, aztán visszasétált a kapuhoz és becsukta.
- Bocsánat a pléded miatt. Nem akartam, hogy elvigye, kérlek ne... haragudj rám!
A hangom elcsuklott, én pedig a fiút otthagyva a kripta másik széléhez siettem és óvatosan kilestem mögüle. Az idegen lassan sétált a kastély felé. Titkon reménykedtem benne, hogy nem a prefektusokhoz, vagy valaki máshoz viszi azt a plédet, hanem elrakja...magának. Szerencsémre a férfi befordult egy utcán és benyitott az egyik házba. Egy kicsit homályosan még azt is láttam, hogy a lámpafényben valakivel kiabált, majd a fény kialudt, én pedig felsóhajtottam. Hátrapillantottam és a szememmel a fiút kerestem.
Utoljára módosította:Nemes L. Izabella, 2014. június 1. 17:38 Szál megtekintése
Nemes L. Izabella
INAKTÍV


bejegyzett terromágus
offline
RPG hsz: 816
Összes hsz: 21707
Írta: 2014. szeptember 21. 17:55 | Link
Zoli
Május 14. 20:49
° zárás



Az idő egyre hűvösebb, a percek is egyre gyorsabban telnek, így minden esélye meg van annak, hogy hamarosan jön egy prefektus és... na, hát akkor nekünk végünk. Nem szerettem volna, ha elkapnak, mert hát anyuéktól azt hiszem kétszer jobban kikapnék, mint Doltól... vagy a kék prefiktől, már ha valamelyikük sétálna erre. Egyelőre viszont még csend volt és nyugalom, csak a szél által lengetett fák ágai csaptak zajt, de azok sem olyan nagyot. Közben egy pokróc is a vállamra került, na meg a padon is helyet foglaltam. A kissé nem ideillő kérdésemen látszott, hogy meglepődött a fiú, de hát nem hibáztattam érte. Tényleg, miért is kérdeztem ilyet?
- Az a valaki én voltam? - kérdeztem félénken. Nem terveztem, hogy elárulom neki, én miért jöttem ki ide, az hadd legyen az én dolgom. Így csak a fákra vándoroltattam a tekintetem és a szél által lengetett lombkoronát figyeltem. Csodálatos hangot adott ki, amit én bár tompán hallottam, még is nagyszerű volt. Ekkor megnyikordult a kapu, fejem a hang irányába kaptam és már talpon is voltam, hogy a fiú csuklóját megragadva a falhoz húzzam őt, mielőtt az ismeretlen észrevett volna minket. Szorosan a falhoz nyomtam, én magam pedig amennyire csak tudtam, előkúsztam, hogy jobban lássam az idegent. Az árny felvéve a padon hagyott pokrócot, azután úgy, ahogy jött, kilibbent a kapun. Átcsúsztam a ház másik oldalára és a sötétségbe olvadva követtem egészen addig, amíg el nem fogyott a fal. Fájdalmas arccal fordultam vissza a fiúhoz, de a bocsánatkérésemet nem biztos, hogy hallotta.
- ... tényleg sajnálom - motyogtam még újra és kikukkantottam a fal mögül. Az idegen betért a falu szélén álló házba és a fény is kigyúlt már, amikor a fiú megérintette a kezem. Összerezzentem és megráztam a fejem, közben visszanéztem rá.
- Nem fázok - motyogtam és tettem egy lépést oldalra, ezzel jelezve, hogy mennünk kellene már. Biztos, hogy nagyon késő volt és én tényleg nem akartam már kint maradni, kiszellőztettem a fejem, így hacsak ő nem maradna, számomra véget ért a kiruccanás. - Én megyek.
Hangom még halkabb volt tekintve, hogy most közel álltam hozzá. Válaszát meg sem várva rámosolyogtam elköszönésképp, aztán a ház nyújtotta sötétségből elválva kilibbentem a kapun és igyekeztem úgy felsietni a kastélyba, hogy folyamatosan takarásban legyek. Már csak az kellene, hogy valaki a visszaúton csípne el... na, ahhoz már tényleg nagy pech kell.
Szál megtekintése
Bogolyfalvi temető - Nemes L. Izabella hozzászólásai (6 darab)
Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda Fórum→Bogolyfalva→A falu határa