 Ha a bogoly lakósoron tovább mész, és elhagyod az utolsó eddig épült házat, egy hatalmas üres teleket látsz, gyönyörű zöld pázsittal. Szinte nem is hívogat, hanem követeli, hogy fuss végig rajta, feküdj bele a puha selymes fűbe, télen pedig ez az egyetlen hely, ahol a hó állandóan friss és fehér, a lépéseknek itt nyoma sincs. Ám ez a terület sokkal többet jelent az itt élő emberek, és az iskolában tanuló diákok számára, mint holmi park. Ugyanis ha az alacsony, alig 50 centis kerítés felett - akár a legtávolabbi oldalon is, de - átlép az ember, a temető kapujának belső oldalán találja magát. A bejárattól nem messze egy új tábla köszönti a belépőket, ami a temető térképét tárja eléjük. Amennyiben valaki először jár itt, feledékeny avagy kíváncsi, könnyedén kiderítheti, merre fekszenek a rokonai - egyetlen csepp vér segítségével, amit a tábla alján lévő tálkába hullajt. (Ez persze vezethet kínos pillanatokhoz, ha olyan is felvillan a térképen, akiről nem tudtál. Ez a hely egyszerre szolgálja a halott lelkek nyugalmát, és a tartja tiszteletben a gyászolók némaságát. Amikor az erre tévedők átlépik a kerítés alkotta vonalat, már senki nem láthatja őket, ám ők látják a kinn zajló életet, és a temető valódi mivoltát is. Habár már maga a bejutás eleve trükkős, rejt még a temető pár titkot és varázst, mint a városban oly sok minden. A Nap járásához igazodik, így napfelkeltétől napnyugtáig egy egyszerű kis csendes temető képe tárul a betévedők elé, márvány sírkövekkel, virágcsokrokkal, és a szellőben örökké lengedező fákkal. Egy külön kis síremlék van kialakítva az elhunyt igazgatók és polgármesterek részére, de az utak nem csak ott, minden parcella körül fehér kaviccsal vannak behintve. Amikor pedig a nap utolsó sugara is lenyugszik, átveszik az uralmat a sötétét erők. Persze csak a diákok érezhetik így, mert igazából csak néhány vicces kedvű és rendkívül tehetséges fiatal varázsolt egy igazi rémséges temetőt, hatalmas sírkövekkel, koponyákkal, és mindennel, amit csak az ember képzelhet. Néhány mumus is megjelenik ilyenkor, és itt-ott ráijeszt az arra tévedőre. A szektáknak és a titkos találkáknak is kitűnő hely ez az „éjszakai üzemmódban" lévő temető, mert kívülről, mint már említettem, senki nem lát semmit.
A bejáratnál - és beljebb, a jelentősebb elágazásoknál - derékmagasságban polcszerű dobozok kerültek kihelyezésre. Nincs ajtajuk, varázslat tartja bennük biztonságban a sorakozó mécseseket, valamint mindegyikben akad egy kisebb doboz, néhány maréknyi kaviccsal. Ezek előtt rövid, nyomtatott szöveg díszeleg a vízhatlanná tett pergamenen:
Ha kimondatlanul maradt bármi, elbúcsúznál vagy üzenetet hagynál, ezek a kövek megőrzik a szavaid. Szorítsd a kezedbe, majd suttogd vagy mondd el, amit szerettél volna. A kavics a saját hangján megjegyzi.
S ha az ember körülnéz, ilyen kövecskékből akad itt-ott a sírokon már. Ha valaki egy ilyet a füléhez szorít, hallhatja az eltávozottaknak vagy családjuknak hagyott üzenetet.
|
|
|
Tesó
Ahogy összetalálkoztak a nagyteremben a testvérével, rögtön elindultak, ki a kastélyból. Nagyon szerettek sétálni; sokszor volt az a hétvégi program, hogy elmentek sétálni. Nagyon szerettek együtt lenni, mert, hát végülis ikrek voltak. A faluban kóborolva bepótolták azt a kis időt, amit külön töltöttek, mert elkésett az egyik levél. Végül, megérkeztek a falu határához. Hanna rögtön fölismerte a helyet, mert már hallott a helyről. Testvérének látszólag több idő kellet, hogy felfogja, min vidul.
|
|
|
Hanna Wolf Nyugodjék békében!

offline RPG hsz: ? Összes hsz: ?
|
Írta: 2016. május 21. 20:39
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=595509#post595509][b]Hanna Wolf - 2016.05.21. 20:39[/b][/url] TesóAhogy összetalálkoztak a nagyteremben a testvérével, rögtön elindultak, ki a kastélyból. Nagyon szerettek sétálni; sokszor volt az a hétvégi program, hogy elmentek sétálni. Nagyon szerettek együtt lenni, mert, hát végülis ikrek voltak. A faluban kóborolva bepótolták azt a kis időt, amit külön töltöttek, mert elkésett az egyik levél. Végül, megérkeztek a falu határához. Hanna rögtön fölismerte a helyet, mert már hallott a helyről. Testvérének látszólag több idő kellet, hogy felfogja, min vidul.
|
|
|
|
Anne Wolf Nyugodjék békében!

offline RPG hsz: ? Összes hsz: ?
|
Írta: 2016. május 21. 20:45
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=595514#post595514][b]Anne Wolf - 2016.05.21. 20:45[/b][/url] UnokatesókAhogy elindultak, rögtön bocsánatatot kért Hanna, és onnantól kezdve olyan volt, mintha nem történt volna semmi. Ahogy, a falu határához értek, ikre elmosolyodott. - Te meg min vigyorogsz?Amíg testvére képtelen volt válaszolni, körbepillantott, és megpillantott egy alakot. Túl ismerős volt neki.
|
|
|
|
Fazekas Lily Nyugodjék békében!

offline RPG hsz: ? Összes hsz: ?
|
Írta: 2016. május 21. 21:09
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=595528#post595528][b]Fazekas Lily - 2016.05.21. 21:09[/b][/url] IkrekMa délelőtt nagyon unatkozott, hát gondolta, elmegy valahova a faluban, hisz hétvége van, és nem kell semmit sem csinálnia, és oda mehet, ahova akar. Természetesen, az iskola, a falu és az ország határain belül.  Az egész napját a faluban nézelődéssel töltötte, úgyhogy, már értette, hogy miért a falu végén jár. A temetőhöz érkezett, vagyis, csak a kerítéshez, amit átlépve bejuthat. Gondolkozott, hogy bemenjen-e, vagy várjon, esetleg visszajöjjön. Ahogy erről gondolkodott, léptekett hallott. Rögtön megpördült a tengelye körül, és megpillantotta kedvenc unokatesóit - a többi mellett. - Sziasztok!- Ugrott a nyakukba, amin látszólag nagyon meglepődtek, de akkor is élvezte az egészet, mert szereti, ha az emberek furán néznek rá.
|
|
|
|
Hanna Wolf Nyugodjék békében!

offline RPG hsz: ? Összes hsz: ?
|
Írta: 2016. május 21. 21:37
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=595549#post595549][b]Hanna Wolf - 2016.05.21. 21:37[/b][/url] UncsitesókŐ is észrevette az alakot, ezért elég furcsára változott az arca. - Ez a bagolyfalvi temető- mutatott a hely felé, ami egyeltalán nem hasonlított arra, mintha lenne ott bármi is. Odaszaladt hozzájuk a különös alak, és a nyakukba ugrott. Lili volt az, a magyarországon élő unokatestvérük, aki úgy lett Lily, hogy amikor nálunk volt angliában, mindenkinek úgy mutatkozott be, hogy Lily Potter. Nagyon mulatságos volt. Főleg, mikor a szomszéd odafordult Annehoz, hogy: Hanna, komolyan beszél ez a lány? Mert, hát ugye, az ikreket mindig összekeverték, pedig kétpetéjű ikrek voltak. Végül, észhez tért, hogy köszönni kéne. - Szia Lil! Úgy hiányoztál! Ezer éve nem láttalak!
|
|
|
|
Anne Wolf Nyugodjék békében!

offline RPG hsz: ? Összes hsz: ?
|
Írta: 2016. május 21. 21:55
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=595554#post595554][b]Anne Wolf - 2016.05.21. 21:55[/b][/url] UnokatesókElgondolkozott, hogy miért nem tud többet, mint testvére, de aztán ráeszmélt, hogy ő mégis hamarabb itt volt. Az ismeretlen lány a nyakába ugrott, amitől először egy kicsit megilyedt, majd ráeszmélt, hogy ő Lili, az unokatestvére. - Szia Lil!- Köszönt, miután ikre is, mert hát, valljuk be, nem a legjobb reflexekkel rendelkezett. - Te meg hogy kerülsz ide?- Ostromolta kérdéseivel. - Te melyik házba vagy?Nagyon régóta nem találkoztak, mert, pont nem egy utcában laktak. Ők angliába, Lily pedig magyarországon, meg természetesen a tesói is. Annyira hiányzott neki, hogy azt nem lehet szavakba önteni. Olyan volt neki, mintha a nővére lenne. (Ő is.)
|
|
|
|
Fazekas Lily Nyugodjék békében!

offline RPG hsz: ? Összes hsz: ?
|
Írta: 2016. május 21. 22:28
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=595563#post595563][b]Fazekas Lily - 2016.05.21. 22:28[/b][/url] IkrekLassan, de felfogta, hogy miket mondtak az ikrek, majd egy kicsit hátrébb lépett, hogy megtarthassák a normális emberi távolságot. - Nagyon hiányoztatok! Már féltem, hogy nem vesznek fel titeket!- Bár, aggodalma majdnem fölösleges volt, mert, hát ugye, náluk mindenki varázsló volt a családban, mégis jobb tudni, hogy "ki mi". - Hát, hogy hogy kerülök ide, az eléggé hosszú történet, de röviden annyi, hogy felvettek! Meg, persze elindultam sétálni, és körülnézni.Annyira örült, hogy találkoztak, hogy szómenést kapott. Mint mindig. - Én Eridonos vagyok. És ti? - kicsit elhúzta a száját, mert nem volt benne biztos, hogy egy házba kerültek. Azt se tudta, hogy mióta vannak az iskolában.
|
|
|
|
Hanna Wolf Nyugodjék békében!

offline RPG hsz: ? Összes hsz: ?
|
Írta: 2016. május 21. 22:38
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=595568#post595568][b]Hanna Wolf - 2016.05.21. 22:38[/b][/url] UnokatesókMeg sem lepődött, hogy ennyit beszél, mert már megszokta. Látszott Lili arcán, hogy nagyon örül, és beismerte magának, hogy megint szómenése van. - Azt gondoltam, hogy kaptál levelet! Mert, hogy mi is!- Amikor egymással beszélgettek, mindig volt szarkazmus a mondandójukban. - Amúgy, én Rellonos, Anne pedig Navinés. Gondolom, ti már másodévesek vagytok.- Nagy valószínűséggel így volt, mert egy évvel volt idősebb náluk unokatestvérük.
|
|
|
|
Anne Wolf Nyugodjék békében!

offline RPG hsz: ? Összes hsz: ?
|
Írta: 2016. május 21. 23:14
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=595577#post595577][b]Anne Wolf - 2016.05.21. 23:14[/b][/url] UnokatesókNem szólt, még nem is bólintott, amikor ikre mondta, hogy ő navinés. Nem figyelt. Mert, a temető jobban izgatta, jobban érdekelte, hogy mi van ott. - Ti voltatatok már a temetőben?- Kérdezte végül izgatottan, mert nagyon kíváncsi volt, az egészre. Hogy, hogy néz ki, hogy, miért van elvarázsolva, mindent tudni akart róla. Hiszen volt idejük, és nem is kevés. Még csak délután három volt, és az idő is szép volt. Sütött a nap, kicsit fújt a szél, de pont annyira, hogy kellemes volt.
|
|
|
|
Fazekas Lily Nyugodjék békében!

offline RPG hsz: ? Összes hsz: ?
|
Írta: 2016. május 21. 23:32
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=595588#post595588][b]Fazekas Lily - 2016.05.21. 23:32[/b][/url] IkrekNagyon meglepődött a hirtelen kérdésen, de azért, ráébredt, hogy újonc, ezért belekezdett mondandójába. - A temetőben? Nem, még nem voltam, de sokat hallottam róla.Nagyon kíváncsi volt, hogy vajon most min jár az agya. Nem volt erőssége a legimencia, úgyhogy jobb, ha hagyja. -Bemenjünk?- Kérdezte félénken, ami tőle nem volt megszokatt, mert alapjáraton egy nagyszájú gyerek volt, aki sosem félt semmitől sem.
|
|
|
|
Hanna Wolf Nyugodjék békében!

offline RPG hsz: ? Összes hsz: ?
|
Írta: 2016. május 22. 00:38
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=407&post=595636#post595636][b]Hanna Wolf - 2016.05.22. 00:38[/b][/url] UncsitesókNagyon megleppődött Lily kérdésén, de azért rábólintották az igent - egyszere. Ebben is látszódott, hogy ikrek. Sokszor mondtak egyszerre dolgokat, és természetesen ugyanazt. Nagyon kíváncsi volt ő is a temetőre, hogy mégis milyen. Le is rajzolta már a képzeletében, de az azért nem olyan. Látni szerette volna teljes életnagyságában, mert hát úgy az igazi
|
|
|
|