[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=829433#post829433][b]Somogyi Zente Domokos - 2021.04.11. 13:59[/b][/url]
A fülkében utazó mindenkinekTüske A már bent ücsörgő lány felé fordulok, hiszen tőlem kérdez, érdeklődik. Jaj, igen. A bukás. Nem örültek neki otthon, vagyis én inkább kimentem a levegőre, ezt meccseljék le ők. Én megmutattam a bizonyítványom, jó lett, nem ettek meg. Lehetett volna jobb is, de erre majd idén gyúrok rá.
- A peronon, azt hiszem. Bár a nővérem hívott, hogy üljek be hozzájuk, de nagyon vihogtak valamin a lányok és inkább kihagytam – jobb lesz így mindenkinek. Nem való az a fülke nekem, csak ideges lennék ott. Az meg sosem jó. – Igen, tudom… - húzom el a számat. Nem sokan végeztek, de az is valami. Nem az egész, mondja a jó optimista. – Majd idén végez. Most túl sok minden volt – ennyi elég is, így is sokkal többet fecsegtem, mint kellene. A csokibékából véve nyammogok rajta egy sort, osztogatom a cukromat, tudtam én, hogy kell a másik fülke. Itt hamar egy mini büfé alakul ki. Mindenki tesz hozzá valamit, ez tök jó.
- Ú, almás pite – csapok is le rá, elvéve már tolom is be, ami a savanyú cukorra nem éppen a legjobb, de elmegy. Így is finom, bólogatok is, hogy isteni. Lepillantva nézek a sűrűn szimatoló Tüskére. – Te ebből nem ehetsz, tudod jól – néha így is csalok, de próbálok odafigyelni, mert nem szeretném, ha baja lenne. Közben megérkezik Betti is, így aztán hamar mondhatjuk azt, hogy ezt a fülkét maximálisan kihasználtuk.
- Hogyne férne. Megyek is – csúsztatom odébb fenekemet az ülésen, így a lánynak is jut hely bőven. Elhelyezkedve végül, tovább nyammogok a süteményen, most már kerül oda meggyes is. Igen, ez annyira tipikus, hogy el se hagyjuk a házat, de egy tonna kaja van a táskákban. Igaza van Borbálának, tényleg azt hiszik. Bár nálam nincs süti, elfogyott, az utolsót reggel ettem meg, értelme nem lett volna kettő szemet elhozni.
- Egy kis rántott hús nincs senkinek? Ha már a desszerttel kezdtük – nevetgélek egy sort, bár tény és való, kezdek eltelni az édességgel, nem bírnék még enni azt is. Kell a hely a vacsorának is, amit akkor eszünk, amikor odaérünk. A fejem rázom, hogy nem láttam az ikreket én sem, nem is hallottam, biztosan ott vannak, ahol a rellonosok zöme ül. A fülke ajtajában egy srác áll meg, de mintha átment volna rajta valami csorda.
- Jézusom. Veled meg ki bánt el? – mondhatni, hogy az élet. Meg lennék jobban rökönyödve, ha nem érezném a bűzt. Nem tudom, hogy a ronda madár vagy a srác az, aki szagos, de… nyelve egyet, most bánom a süteményt, mert menten ki fog jönni belőlem. Fúj.
- Semmitseláttunk – hadarom el, mert addig se kell levegőt venni, de a srác nem várja meg, már megy is tovább. Komolyan. Ekkor fordulok az ablak mellett ülőhöz. – Egy nagyon picit… lehúzod? – már csak azért is, hogy szellőzzön. Biztos trágyagránát. A következő érkező már koránt sem büdös, így aztán, nyugodtabban húzom magam alá a lábaimat, hogy be tudjon jönni, helye akad. Lassan megtelünk.
- Szia! – köszönök felé, őt csak látásból ismerem, sokkal feljebb jár, mint én. – Jó volt amúgy a szünet? Ki merre járt? – fordulok végül mindenki felé, akkor ejtsük meg ezt a kört is.