A Fő utczával szemben, a Boglyas tér legimpozánsabb helyén Bogolyfalva vasútállomása kapott helyet. Grandiózus, elegáns épület, hatalmas oszlopokkal, melyek tartó funkciót látnak el. Egyszerű sárga téglából épült falain ablakok szinte nincsenek, csak a harmadik emeleten, a legfelső szinten, ahol a masiniszták pihenhetnek meg egy-egy út előtt és után. A bejáraton egymás mellett három troll kényelmesen besétálhatna csomagjaival. Belépve az épületbe egy hatalmas fogadócsarnokba érünk. Egyik oldalt pénztárak, másik oldalt büfék és apróbb boltok, köztük egy mindenes, ahol a cérnától a főző üstig mindent lehet találni. A peronokhoz a bejárati kapuhoz hasonló kapun lehet kijutni. Azonban nagy meglepetés éri azt, aki kilép azon a kapun. Mugli gondolkodással a vonatok különböző vágányokról indulnának, amelyek között peronok, hidak, vagy aluljárók húzódnak. Itt azonban két sín van összesen, egyik az érkező, másik az induló vonatok számára. Rajtuk végeláthatatlan hosszú sorban és különböző irányban állnak a vonatok. A sínek között egy öreg, hosszú bajuszú, néma bakter ácsorog állandóan, talán az idők kezdete óta, aki kopott táblájával indítja, vagy érkezteti a vonatokat.
Hogy senki se tévessze el, hogy a sorban hányadik az ő vonata, egy igen kellemesen búgó női hang időnként beharsogja az állomás termeit az éppen induló, vagy érkező szerelvényekkel kapcsolatban.

Már pár órája zötykölődik egy vonaton és nagyon nem élvezi. Nincs ellene az utazásnak természetesen, de frusztrálja az egész. Talán izgul, igen, ez lehet az oka. Nem sokkal az évnyitó előtt, pontosan két héttel korábban érkezik meg Bogolyfalvára, hogy birtokba vehesse két évre új iskoláját. Hát, meglátjuk mit tartogat neki Magyarország, és mennyire lesz élvezetes ez az időszak. Fél még mindig a nyelvi nehézsége és az ismeretlenek miatt, de ami leszállás után várja, az azért pozitív mindenképpen.
Elliot. Az unokabátyja ugyanis évekkel korábban került át a Roxfortból ide. Ott anno egy év jutott nekik a közös iskolás mókából, de az legalább jó volt, itt azonban most újra lehetőségek tárháza nyílt meg. Cory számára leginkább abban, hogy van egy biztos pontja azért. Lehet, hogy kicsit jobban rágörcsölt az érkezésre, mint kéne, de ahogy a két hordozóban durmoló kutyusra néz elmosolyodik és kifújva a levegőt hátradől, hogy a maradék úton pihenjen még egy kicsit, hiszen hosszú napja lesz még.
Fa, bokor, mező, domb, és kezdődik elölről a felsorolás. Ez a rendkívül változatos vonatkilátás gyönyörködteti, miközben az elsétáló kalauz jó hírrel jön, negyed órán belül befutnak a bogolyfalvi vasútállomásra. Lassan szedelődzködni kezd, az elővett könyvet az útitáskájába csúsztatja, felveszi a kardigánját, majd a kabátját is maga mellé teszi, hogy amint megállnak, felvehesse azt, hiszen március végén is elég hűvös még az időjárás.
Utolsó aggodalmai akkor tetőznek, mikor hangos füttyel besiklanak, és elkezdődik a leszállás, ő meg mint anyakacsát vesztet kicsike totyog az állomás közepén a két hordozóval, az utazóládájával és a kézipoggyászával.
Hol van Elliot?
Igen, megfordult a lányka fejében, hogy elfelejtették, hogy ő a béna és nem ismeri fel, hogy rossz helyen szállt le, de még az is, hogy direkt szívatják, és mindjárt haza kell mennie. Hű. Eddig sose tapasztalta magán ezt a túlaggódást, de most igazán elveszett szürkésbarna bambiszemeket mereszt maga elé, amolyan "elvesztem, valaki vigyen haza" segélykéréssel. Nem igazán akar egyedül nekiindulni, főleg úgy, hogy most is számára ismeretlen nyelven karattyolnak körülötte és még egy férfi is megszólította, de inkább odébb állt tőle.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=471795#post471795][b]Cornelia R. Knight - 2015.03.07. 02:02[/b][/url]

Már pár órája zötykölődik egy vonaton és nagyon nem élvezi. Nincs ellene az utazásnak természetesen, de frusztrálja az egész. Talán izgul, igen, ez lehet az oka. Nem sokkal az évnyitó előtt, pontosan két héttel korábban érkezik meg Bogolyfalvára, hogy birtokba vehesse két évre új iskoláját. Hát, meglátjuk mit tartogat neki Magyarország, és mennyire lesz élvezetes ez az időszak. Fél még mindig a nyelvi nehézsége és az ismeretlenek miatt, de ami leszállás után várja, az azért pozitív mindenképpen.
Elliot. Az unokabátyja ugyanis évekkel korábban került át a Roxfortból ide. Ott anno egy év jutott nekik a közös iskolás mókából, de az legalább jó volt, itt azonban most újra lehetőségek tárháza nyílt meg. Cory számára leginkább abban, hogy van egy biztos pontja azért. Lehet, hogy kicsit jobban rágörcsölt az érkezésre, mint kéne, de ahogy a két hordozóban durmoló kutyusra néz elmosolyodik és kifújva a levegőt hátradől, hogy a maradék úton pihenjen még egy kicsit, hiszen hosszú napja lesz még.
Fa, bokor, mező, domb, és kezdődik elölről a felsorolás. Ez a rendkívül változatos vonatkilátás gyönyörködteti, miközben az elsétáló kalauz jó hírrel jön, negyed órán belül befutnak a bogolyfalvi vasútállomásra. Lassan szedelődzködni kezd, az elővett könyvet az útitáskájába csúsztatja, felveszi a kardigánját, majd a kabátját is maga mellé teszi, hogy amint megállnak, felvehesse azt, hiszen március végén is elég hűvös még az időjárás.
Utolsó aggodalmai akkor tetőznek, mikor hangos füttyel besiklanak, és elkezdődik a leszállás, ő meg mint anyakacsát vesztet kicsike totyog az állomás közepén a két hordozóval, az utazóládájával és a kézipoggyászával.
Hol van Elliot?
Igen, megfordult a lányka fejében, hogy elfelejtették, hogy ő a béna és nem ismeri fel, hogy rossz helyen szállt le, de még az is, hogy direkt szívatják, és mindjárt haza kell mennie. Hű. Eddig sose tapasztalta magán ezt a túlaggódást, de most igazán elveszett szürkésbarna bambiszemeket mereszt maga elé, amolyan "elvesztem, valaki vigyen haza" segélykéréssel. Nem igazán akar egyedül nekiindulni, főleg úgy, hogy most is számára ismeretlen nyelven karattyolnak körülötte és még egy férfi is megszólította, de inkább odébb állt tőle.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=487503#post487503][b]Elliot Sjölander-Wayne - 2015.04.03. 10:31[/b][/url]

Mikor megkaptam Anthony bácsi baglyát arról, hogy Cory idejön tanulni, teljes mértékben ledöbbentem. Miért pont ide kell küldeni, miért pont most? Nem szorul már pesztrálásra… Első gondolataim voltak, a levél elolvasása után, de aztán rájöttem: régen láttam az unokahúgomat. Ráadásul tud nekem segíteni abban, hogy megfelelő ajándékot adhassak Axelnak. A csárdában ma szabadnapot vettem ki, meg amúgy is plusz fizetésért bárki bement volna a helyemre. Otthon még elintéztem pár dolgot, mielőtt elindultam volna a vasútállomásra. Vajon megismer vagy megismerem egyáltalán? Annyira nem találkozhattunk régen, vagy igen? Természetes, hogy izgultam, és ezt is csak akkor tettem utoljára, amikor szilveszterkor elmondtam a dolgokat Axelnak. Szerencsére túltettük magunkat az egészet, és most már nincs olyan hadiállapot, mint volt.
Lassan az állomásra is kiértem azért, és rögtön Coryt kezdtem el keresni, hiszen a vonat már befutott. Szuper, elkéstem, és most reménykedhetek abban, hogy nem indult meg egyedül semerre sem. Ha megtette, az lenne még csak szép kaland: keresd meg az elveszett unokahúgodat a faluban, lvl. Elliot. Még a hideg is kiráz a gondolatától, de egyenesen megnyugszom, amikor megpillantom. Egy férfi éppen megszólította, ő meg odébbállt. Helyes, nem áll szóba idegenekkel, és a nem épp kellemes alak is gazdagabb lett egy lábbilincselő átokkal. Hidegen hagyott, hogy miként morog az illető, de az én unokahúgomat senki ne környékezze meg. Mosolyogva sétáltam oda hozzá, és minden szó nélkül öleltem át. Eszem ágában se volt elereszteni vagy tíz percig, de aztán kénytelen voltam, ugyanis az egyik kutyus vakkantott egyet, ezzel megtörve közöttünk a csendet.
– Régen találkoztunk, örülök, hogy megint látlak. Remélem, hogy jól utaztál, és sorry a késésért. Kicsit elkalandoztak a gondolataim idefele jövet, pedig itt akartam lenni, mikor befut a vonatod. Gyere, segítek. –utazóládáját, és az egyik hordozót vettem el tőle, amennyiben hagyta, aztán a kijárat felé kezdtem el lépkedni. – Otthon minden rendben? Anthony bácsi levele meglepett, mikor leírta, hogy idejössz. –azt már nem mertem hozzátenni, hogy mit gondoltam az elolvasása után, mert nem akarom elijeszteni az első alkalommal. Meg úgy egyáltalán nem, szóval inkább csendben lépkedtem mellette, azon agyalva, hogy merre is vezessem elsőnek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=488388#post488388][b]Cornelia R. Knight - 2015.04.04. 22:03[/b][/url]

Az első komoly nehézséget túlélte, innentől csak könnyebb lehet, talán. Reménykedik leszállván és az állomáson körülnézve, azonban gyomrából a görcs nem szűnik még hiszen a vonat pontosan érkezik, ő meg a legelsők között rángatja le a holmiját és szerencsétlenkedi magát egy jól látható helyre, remélve, hogy ha ő vak is, az egyszemélyes fogadóbizottsága a toppon van.
Fél, legalábbis aggályai nagyon is vannak milyen lesz, mennyire érzi majd az első benyomást hirtelen halálnak, kik és hogyan fogadják, milyen lesz az "új" háza. Félve oldalaz arrébb és rugdos párat az utazóládán, a kutyusokat felemelve kézbe, hogy az éppen felé artikuláló férfit a lehető legkönnyedebben ignorálja, azonban már érkezik is a felmentés Liot személyében. Mély sóhaj hagyja el ajkait, aztán elmosolyodva teszi le az állatkákat, hogy visszaölelhessen felszabadultabban, jól meg is szorongatja a fiút, érződik azért hogy erre mennyire szüksége volt most. Hallja a mellettük elhaladókat, de egy szót sem ért belőlük, ugyan így volt a vonaton utazókkal is. Kezdi aggasztani, nagyot nyelve hátrál ki az ölelésből, de azért még mosolyog.
- Én is téged, de csiripeltek sok szépet a madarak. Semmi baj, ideértél. - Vigyorog egy kört, miközben felhúzza a hátizsákját hátára és Ace hordozóját emeli is fel első körben, kicsit morog, de még csak nem rég keltek így eléggé nyugodt mindkét kutyus. - Kicsit elfáradtam, mert hosszú volt, de túl lehet élni.
A segítséget elfogadva várta meg még indulás készek lettek, majd lépdelt követve és nagyon figyelve unokabátyját. Persze nagyon érdekelte hová, merre és hogyan mennek, meg nagyon figyelt, hiszen minden ismeretlen volt számára. Hamar leszűrte, ha itt egyedül indult volna el, lehet valami rekettyésben találja magát az isten háta mögött záros határidőn belül. Figyelve a rá furán néző szembejövőket a földet bámulta picit elhúzva a száját, aztán Elliotra nézve kicsit összekapta magát és válaszolt is a kérdésre.
- Igen, mindenki rendben van. Apa meg.. Ő ilyen, tudod jól, nagyjából minden iskolát leinformált, ahova beadtam a jelentkezést, kivel tud figyeltetni. akarom mondni segítséget kitől kaphatok.
Nevetett fel, bár inkább kicsit kínjában. Nem volt oda az ilyen intézkedésekért, pluszban meg biztosan mindenhol figyelnek az újakra, nem? Másfelől meg mikor megjelölte elsőnek a Magyarországon lévő iskolát, már számolt Elliot jelenlétével Cory is, és örült volna, hogy újra egy helyen tanulnak. De hát kinek és mi az érdeke.
- És itt, veled mi a helyzet? Meg... Axellel? Remélem jól emlékszem a nevére.
Tette fel kedvesen a kérdést, bár a névnél elbizonytalanodott, persze a család révé tudott a dolgokról, de mégsem erről beszélnek minden ebédnél, meg amúgy is elég rossz a névmemóriája. A kérdés pedig, sejtette hogy Ace tesójának hozzá lehet köze, de nem volt még beavatva.