A Fő utczával szemben, a Boglyas tér legimpozánsabb helyén Bogolyfalva vasútállomása kapott helyet. Grandiózus, elegáns épület, hatalmas oszlopokkal, melyek tartó funkciót látnak el. Egyszerű sárga téglából épült falain ablakok szinte nincsenek, csak a harmadik emeleten, a legfelső szinten, ahol a masiniszták pihenhetnek meg egy-egy út előtt és után. A bejáraton egymás mellett három troll kényelmesen besétálhatna csomagjaival. Belépve az épületbe egy hatalmas fogadócsarnokba érünk. Egyik oldalt pénztárak, másik oldalt büfék és apróbb boltok, köztük egy mindenes, ahol a cérnától a főző üstig mindent lehet találni. A peronokhoz a bejárati kapuhoz hasonló kapun lehet kijutni. Azonban nagy meglepetés éri azt, aki kilép azon a kapun. Mugli gondolkodással a vonatok különböző vágányokról indulnának, amelyek között peronok, hidak, vagy aluljárók húzódnak. Itt azonban két sín van összesen, egyik az érkező, másik az induló vonatok számára. Rajtuk végeláthatatlan hosszú sorban és különböző irányban állnak a vonatok. A sínek között egy öreg, hosszú bajuszú, néma bakter ácsorog állandóan, talán az idők kezdete óta, aki kopott táblájával indítja, vagy érkezteti a vonatokat.
Hogy senki se tévessze el, hogy a sorban hányadik az ő vonata, egy igen kellemesen búgó női hang időnként beharsogja az állomás termeit az éppen induló, vagy érkező szerelvényekkel kapcsolatban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=402&post=487503#post487503][b]Elliot Sjölander-Wayne - 2015.04.03. 10:31[/b][/url]

Mikor megkaptam Anthony bácsi baglyát arról, hogy Cory idejön tanulni, teljes mértékben ledöbbentem. Miért pont ide kell küldeni, miért pont most? Nem szorul már pesztrálásra… Első gondolataim voltak, a levél elolvasása után, de aztán rájöttem: régen láttam az unokahúgomat. Ráadásul tud nekem segíteni abban, hogy megfelelő ajándékot adhassak Axelnak. A csárdában ma szabadnapot vettem ki, meg amúgy is plusz fizetésért bárki bement volna a helyemre. Otthon még elintéztem pár dolgot, mielőtt elindultam volna a vasútállomásra. Vajon megismer vagy megismerem egyáltalán? Annyira nem találkozhattunk régen, vagy igen? Természetes, hogy izgultam, és ezt is csak akkor tettem utoljára, amikor szilveszterkor elmondtam a dolgokat Axelnak. Szerencsére túltettük magunkat az egészet, és most már nincs olyan hadiállapot, mint volt.
Lassan az állomásra is kiértem azért, és rögtön Coryt kezdtem el keresni, hiszen a vonat már befutott. Szuper, elkéstem, és most reménykedhetek abban, hogy nem indult meg egyedül semerre sem. Ha megtette, az lenne még csak szép kaland: keresd meg az elveszett unokahúgodat a faluban, lvl. Elliot. Még a hideg is kiráz a gondolatától, de egyenesen megnyugszom, amikor megpillantom. Egy férfi éppen megszólította, ő meg odébbállt. Helyes, nem áll szóba idegenekkel, és a nem épp kellemes alak is gazdagabb lett egy lábbilincselő átokkal. Hidegen hagyott, hogy miként morog az illető, de az én unokahúgomat senki ne környékezze meg. Mosolyogva sétáltam oda hozzá, és minden szó nélkül öleltem át. Eszem ágában se volt elereszteni vagy tíz percig, de aztán kénytelen voltam, ugyanis az egyik kutyus vakkantott egyet, ezzel megtörve közöttünk a csendet.
– Régen találkoztunk, örülök, hogy megint látlak. Remélem, hogy jól utaztál, és sorry a késésért. Kicsit elkalandoztak a gondolataim idefele jövet, pedig itt akartam lenni, mikor befut a vonatod. Gyere, segítek. –utazóládáját, és az egyik hordozót vettem el tőle, amennyiben hagyta, aztán a kijárat felé kezdtem el lépkedni. – Otthon minden rendben? Anthony bácsi levele meglepett, mikor leírta, hogy idejössz. –azt már nem mertem hozzátenni, hogy mit gondoltam az elolvasása után, mert nem akarom elijeszteni az első alkalommal. Meg úgy egyáltalán nem, szóval inkább csendben lépkedtem mellette, azon agyalva, hogy merre is vezessem elsőnek.