 Ha lekanyarodsz a Boglyas térről balra amerre a lakósor kezdődik, és a második ház után elkanyarodsz jobbra egy kis utcán át egy nagy területre jutsz, melyen számos színes, és tekergő játék kapott helyet. Vannak itt különböző mászókák, melyek alagutakkal vannak tarkítva, hinták, csúszdák több méretben, és formában. A legmagasabb csúszda majdnem két méter magas és rengeteg kanyar van benne. Mindegyik képes hangot kiadni, ha a gyermek még nem múlt el tíz éves. Vannak forgó és ugráló játékok, melyek direkt úgy lettek kifejlesztve, hogy lekössék és mégis fejlesszék a kicsik ügyességét. Természetesen a szülőkre is gondoltak, így a kő asztalok két oldalán szintén kőből készült padokat helyeztek el, hogy amíg a kicsit játszanak a felnőttek tudjanak kicsit beszélgetni.
|
|
|
 Feküdtem az ágyamban, és csak olvasgattam. Most, csak egyedül voltam a szobában, sehol senki, így egy idő után már kezdett zavaróvá válni a nagy csend. Lapoztam egyet a könyvemben, majd miután az első mondatot vagy ötször olvastam újra, mivel a figyelmem kezdett lankadni, felsóhajtottam, majd becsuktam a könyvet. Felültem az ágyon, és kitekintettem az ablakon. Odakint már kezdett lassacskán sötétedni, de nyár van, így szerencsére még nem volt koromsötét. Rendbe szedtem magamat kicsit, majd gondolkodás nélkül útnak indultam. Szükségem volt egy ki levegőre, a szoba négy fala már kezdett megfojtani odabent. Kiléptem az iskola főbejáratán, majd elindultam a falu felé. Néhány diák a kastélyból pont ekkor jött velem szembe, vetettem feléjük egy kedves mosolyt köszönésképpen, amit ők viszonoztak. Legalább már vagyok itt annyi ideje, hogy az arcomat egyesek megismerik. Bár, az is előfordulhat, hogy csak udvariasságból viszonozták, és valójában azt sem tudják, hogy ki is vagyok. Most már mindegy, sose derül ki. A faluba érve lassabbra vettem a tempót, nézelődni kezdtem a boltok kirakatait, majd megálltam az egyik előtt, aminek a kirakatában csodaszép nyári ruhák voltak kiállítva, Nézegettem őket pár percig, majd továbbhaladtam. A főtér kezdett kicsit üresedni, páran már most inkább otthon ültek, mint, hogy inkább idekint legyenek a levegőn. Még pár méter után befordultam, majd észrevettem egy apró kis játszóteret, magányos álldogálva. Odaballagtam, majd beleültem abba az öreg kis hintába, és lassan lökögetni kezdtem magamat a lábaimmal. Hihetetlen milyen picike vagyok, mivel a lábaim alig-alig értek le a földre, szinte a lábujjaimmal löktem magam. Ha valaki erre járna, és most látna, valószínűleg úgy nézek ki mint egy depressziós, aki egyedül szenved egy üres játszótéren.
|
|
|
Barabás Dália Vanda
INAKTÍV
Vandália
offline
RPG hsz: 40
Összes hsz: 69
|
|
Írta: 2016. július 25. 20:29
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=610036#post610036][b]Barabás Dália Vanda - 2016.07.25. 20:29[/b][/url] Feküdtem az ágyamban, és csak olvasgattam. Most, csak egyedül voltam a szobában, sehol senki, így egy idő után már kezdett zavaróvá válni a nagy csend. Lapoztam egyet a könyvemben, majd miután az első mondatot vagy ötször olvastam újra, mivel a figyelmem kezdett lankadni, felsóhajtottam, majd becsuktam a könyvet. Felültem az ágyon, és kitekintettem az ablakon. Odakint már kezdett lassacskán sötétedni, de nyár van, így szerencsére még nem volt koromsötét. Rendbe szedtem magamat kicsit, majd gondolkodás nélkül útnak indultam. Szükségem volt egy ki levegőre, a szoba négy fala már kezdett megfojtani odabent. Kiléptem az iskola főbejáratán, majd elindultam a falu felé. Néhány diák a kastélyból pont ekkor jött velem szembe, vetettem feléjük egy kedves mosolyt köszönésképpen, amit ők viszonoztak. Legalább már vagyok itt annyi ideje, hogy az arcomat egyesek megismerik. Bár, az is előfordulhat, hogy csak udvariasságból viszonozták, és valójában azt sem tudják, hogy ki is vagyok. Most már mindegy, sose derül ki. A faluba érve lassabbra vettem a tempót, nézelődni kezdtem a boltok kirakatait, majd megálltam az egyik előtt, aminek a kirakatában csodaszép nyári ruhák voltak kiállítva, Nézegettem őket pár percig, majd továbbhaladtam. A főtér kezdett kicsit üresedni, páran már most inkább otthon ültek, mint, hogy inkább idekint legyenek a levegőn. Még pár méter után befordultam, majd észrevettem egy apró kis játszóteret, magányos álldogálva. Odaballagtam, majd beleültem abba az öreg kis hintába, és lassan lökögetni kezdtem magamat a lábaimmal. Hihetetlen milyen picike vagyok, mivel a lábaim alig-alig értek le a földre, szinte a lábujjaimmal löktem magam. Ha valaki erre járna, és most látna, valószínűleg úgy nézek ki mint egy depressziós, aki egyedül szenved egy üres játszótéren.
|
|
|
|
|
Farkas Kamilla
INAKTÍV
aeromágus
offline
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
|
|
Írta: 2016. július 25. 20:52
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=610037#post610037][b]Farkas Kamilla - 2016.07.25. 20:52[/b][/url]  Bármilyen hihetetlen, nekem is szükségem van az egyedüllétre. Nem mert az olyan jó, meg drámai, meg epikus, hanem egyszerűen csak mert kell. Úgyhogy otthon, miután adtam Mayának ételt és kicseréltem a vizét, meg úgy egész nap lefoglaltam magam ilyen apró dolgokkal mint a takarítás meg kádban ülés meg olvasás meg ilyenek, úgy döntöttem, hogy kiszellőztetem a fejem. Szőkés barnás tincseim egy kontyba fogtam, aztán elvettem a dzsekim - mert bár már nincs hűvös esténként, sose lehet tudni. Így, még napnyugta előtt indultam el, és bár nem volt konkrét célom, végül a játszótérre érkeztem. Mert a játszótér jó hely. A játszótér ilyenkor csendes hely. A játszótereken talán még én is voltam gyerek. Egy ideig a padról figyeltem azt a pár kölyköt, akik még akkor ott voltak, majd, mikor már elmentek, elfoglaltam a legjobbnak tűnő helyet - a csúszda bunkerét. Nem volt túl nagy, elvégre még az idomítható korosztályra tervezték ami értelemszerűen törpéket takar, viszont, ha jól összehúztam magam, elfértem benne.
És így jutottunk el mostanig. Egész jól kibambulok a fejemből, arcom a fának támasztom, szemeim lehunyva tartom - viszont nem alszok. Kiürítem az agyam, igyekszem most semmire sem gondolni. Hagyom, hogy a szellő mozgassa a kiálló babahajaim, hogy a kellemes, tiszta levegő be és ki áramoljon az orromon. Csend. Szeretem ezt a kongó ürességet magamban, kifejezetten nyugtató.
És akkor ezt az egészet megzavarják a léptek, meg a hinta nyikorgása. Hirtelen pattannak ki szemeim, és a nehezen felépített nyugalmam úgy roppan össze, mint a porcelánbabák. Hirtelen megtelt hangokkal a világ, és zavarni kezdtek a kiálló hajszálaim. Felvonva szemöldököm fordítom fejem a hang irányába, egy apróbb szusszanás kíséretében mérem végig. Ismerős, talán elsős, viszont a házát nem tudnám megmondani.
És akkor most jönne az a pillanat, amikor a csúnya gonosz Kamilla elkezd rejtélyes hangokat kiadni, és a titkos kis helyéről megöli a cuki, ártatlan báránykát. Csak viccelek.
Viszont az se buli, hogy itt ülök végig, mert még a végén észrevesz, és akkor meg én leszek a csúnya gonosz Kamilla, aki kukkol. Valahogy nem csábít ez a dolog. Megcsóválom fejem, újabb, halk sóhaj, majd megfordulok a kis bunkeremben, hogy lemászhassak a lépcsőn, és odasétálhassak a szőkéhez. Ott aztán lehuppanok a másik hintára, lábaimmal lustán mozgatom magam előre hátra - nem annyira, hogy elrugaszkodjak a földtől, csak úgy mozgok. Csak úgy létezem.
- Hát te?
|
|
|
|
|
Barabás Dália Vanda
INAKTÍV
Vandália
offline
RPG hsz: 40
Összes hsz: 69
|
|
Írta: 2016. július 25. 21:11
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=610038#post610038][b]Barabás Dália Vanda - 2016.07.25. 21:11[/b][/url] Egész kellemes volt itt, így egyedül. Egyre sötétebb lett idekint, de ez egyáltalán nem zavart, a hazavezető utat pedig szerencsére tudom, bár ahogy magamat ismerem, simán elindulnék valamerre másfele, aztán még a végén úgy eltévedek, hogy sose találok vissza. A nyári idő is egyre kellemesebb ahogyan a nap megy le sokkal inkább elviselhető. Miközben agyam az időjáráson járt, apróbb neszekre lettem figyelmes, majd mire észbe kaptam egy alakot láttam felém sétálni a csúszda felől, majd lehuppant mellém a hintába, sőt, még meg is szólított. Elsőre, be kell, hogy valljam, mivel nem sokat láttam belőle meg is rémültem kicsit. Eddig végig abban a tudatban voltam, hogy egyedül vagyok. Még jó, hogy nem kezdtem el énekelni, vagy egyéb más zavarba ejtő dolgot tenni. Végignéztem a mellettem ülő lányon, idősebbnek tűnt mint én, ismerős is volt az arca, kastélybeli. Rellonos. Nem voltam benne teljesen biztos, de az emberek házát valamilyen különleges képességemmel sokszor el tudom találni, plusz, a lány valahogy már ránézésre is annak látszik. Ha viszont nem az, akkor azt hiszem meg fogok rendesen lepődni. Kissé hirtelen jött kérdése, így semmi frappáns válaszom nem volt válasz gyanánt. - Én csak..unatkoztam - Mondtam, majd lazán megvontam a vállamat, jelezve, hogy semmi konkrét célom nem volt azzal, hogy itt ülök nagy magányomban. Mindig is szerettem hintázni kiskoromban, ez titkon azt hiszem még mindig bennem van. Egyszer lejövök majd ide nappal is, és hintázgatom kicsit, bár az ide járó kisgyerekek azt hiszem elég furcsa tekintetekkel néznének rám, szóval lehet ezt nem gondoltam át elég jól. Kettecskén üldögéltünk kicsit a csendben, két lány egyedül a faluban, majd gondoltam megtöröm ezt a csendet. - És te? - Kérdeztem vissza, ha már a lány is valamiféle érdeklődést mutatott az iránt, hogy én mit is keresek errefelé. - Nem is vettelek észre
|
|
|
|
|
Farkas Kamilla
INAKTÍV
aeromágus
offline
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
|
|
Írta: 2016. július 25. 21:38
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=610039#post610039][b]Farkas Kamilla - 2016.07.25. 21:38[/b][/url] Ó igen, tudok kedves is lenni. Sőt, az idő nagy részében kedves vagyok, bárki bármit gondol. Nem túlzottan kedves, és nem mindenkivel, de tudok. Szóval tök kedvesen lehuppanok ide, és tök kedvesen megkérdezem mi van vele, mert ha valaki lát ilyen depresszív helyzetben hintázó egyént, akkor így megkérdi tőle, hogy mi a helyzet. És ő válaszol, és a saját elmondása szerint semmi baja. Ami király. Bólintok, aztán egy ideig csendben ülünk itt egymás mellett, hintázgatunk, hallgatom, ahogy nyikorog a lánc a súlyom alatt, néha a szemem sarkából az új ismerősömre pillantok. Aki kisvártatva újra megszólal, és újra nekilendülünk a beszélgetésnek.
- Én is unatkoztam - bólintok, még el is mosolyodom mellé, mert milyen jó már, hogy mindketten unatkoztunk. Még ha az én részemről nem is ez volt a legnyomósabb ok, de ez is benne volt, és azért mégiscsak jobban hangzik, mint mondjuk, hogy túlságosan tele volt a fejem, szóval jöttem kiüríteni még mielőtt elpattanok. Igen, határozottan jobb. Aztán mondja, hogy nem vett észre, én meg megint elmosolyodom. Még jó, hogy nem vett észre, az volt a célom, hogy úgy eltűnjek mindenki elől, és, mint a lenti példa is mutatja, tökéletesen teljesítettem.
- Pedig itt voltam - megvonogatom vállaim, amúgy eszem ágában sincs elárulni a rejtekhelyem. Ami igazából nem nagy szám, mert még mindig egy csúszda teteje, de hát ez van.
- Amúgy Kamilla - és igen, ha már ilyen jól elbeszélgetünk, nekem egész zavaró a tény, hogy nem tudjuk egymás nevét. Vagyis, hogy én nem tudom az övét az biztos, és valószínűleg ő se tudja az enyém, mert nem vagyok se híres, se népszerű. A saját megítélésem szerint. Elmosolyodva nyújtom felé jobbom a sötétben, kicsit még előre is dőlök, balommal megkapaszkodom a hintát tartó láncban.
|
|
|
|
|
Barabás Dália Vanda
INAKTÍV
Vandália
offline
RPG hsz: 40
Összes hsz: 69
|
|
Írta: 2016. július 26. 09:47
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=610057#post610057][b]Barabás Dália Vanda - 2016.07.26. 09:47[/b][/url] Már csak a lány közelségétől olyan furcsa érzés kerített hatalmába. Nem tudnám megmondani mi is volt az, lehet csak a fáradság éreztette velem, és képzelődtem, de még is, olyan különös volt. Vagy az is lehet, hogy minden Rellonos ilyen érzéseket kelt egy magamfajta emberben? Nem kellett sokat várnom arra, hogy ő is válaszoljon, és hát meg kell hagyni, nem jutottunk sokkal előrébb. Ő is unatkozott, akárcsak én. Válaszként csak bólintottam egyet, majd egy pillanatra megálltam a hintával, és körbenéztem. Csak ketten voltunk, sehol senki nem volt a közelünkben. Miután ezt oly elmésen megállapítottam, lábaimmal tovább lökögettem magamat. Kissé élettelennek tűnhettem, olyan szomorúan löktem magamat a hintán, de a lány előtt semmi kedvem nem volt nekiállni vadul hintázni, mint egy kislány. A játszótéren is végigfuttattam tekintetemet, mivel a lány állítása szerint végig itt volt, de én egy lelket sem láttam, mikor megjöttem. Ez még inkább a furcsa érzést fokozta bennem, már kezdett megfordulni a fejemben, hogy csak ideképzelem a hölgyeményt, és valójában kezdek megőrülni. - Akkor meg kell hagyni, jól elbújtál - állapítottam meg, arcomon egy apró, kedveskedő mosollyal, mint ahogyan azt mindig is szoktam. Az érdekes körülmények ellenére is képes vagyok megmaradni annak a kedves, és aranyos lánykának mint amilyen lenni szoktam. Szeretem ha így emlékeznek rám. Egyik pillanatról a másikra már egy kéz nyúlt felém, és elhangzott végre a lány neve is. Eddig nem is tűnt fel, mennyire hiányérzetem volt, hogy nem tudtam a nevét, de most még is, hogy megtudtam, megnyugvást éreztem. Kezet fogtam vele, ahogyan azt illik, majd én is bemutatkoztam. - Dália - nyögtem ki, majd kicsit ficeregni kezdtem a hintába, próbáltam kényelmesen elhelyezkedni. Köhécseltem egyet, időközben igyekeztem valami mondandót kitalálni. - Egész kellemes idő lett, így estére.
|
|
|
|
|
Farkas Kamilla
INAKTÍV
aeromágus
offline
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
|
|
Írta: 2016. július 27. 12:18
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=610099#post610099][b]Farkas Kamilla - 2016.07.27. 12:18[/b][/url] Annak ellenére, hogy vannak viszonylag veszélyes barátaim - gondolok itt mondjuk Rémire, akitől én pont nem félek, de attól még más teszi -, én nem tartom magam annyira félelmetesnek, sem belátástalannak. Bár ki tudja, amióta a rellonban vagyok lehet kaptam egy olyan sötét kisugárzást, hogy 'hé, én most elkaplak és a legközelebbi bokorban felváglak'. Majd megkérdezek valaki nem rellonost erről, biztos ami biztos. Bár az is tény és való, hogy csak úgy megjelentem itt a semmiből, este, egyedül, szóval tényleg minden joga meglehet arra, hogy kicsit kényelmetlenül érezze magát - feltéve, ha ezt teszi. Ne tudok a fejébe látni, így megállapítani sem tudom az ilyen helyzeteket, csak próbálom kitalálni, mi történhet ott benn.
- Szívesen elárulnám a búvóhelyem, de akkor újat kéne keressek - viszonozom a mosolyát. Tény és való, hogy az eredeti verzió az 'akkor meg kéne öljelek' lenne, de az tényleg túl ijesztő lenne, főleg egy ilyen éjjel bujkáló zöld szájából. Hiába, vannak dolgok, amiket már soha nem fogunk lemosni magunkról - és ez igazából nem is baj. Mert így talán megadják nekünk a szükséges tiszteletet, és valljuk be, ez ismét csak a többi ház tagjainak kedvez. Nem azért, mert hullákat tárolnánk a pincében, viszont vannak, akik hamar elpattannak, és azért valljuk be, nálunk elég sok ilyen van.
A bemutatkozásra bólintok. Szóval Dália, ez lényegében egész vicces. Két virágról elnevezett lány beszélget. Haha.
- Jaj, ne is mond - annak ellenére, hogy az időjárásról való diskurálást többnyire hülyeségnek tartom, egy, nekünk tényleg nincs más közös témánk, kettő, most tényleg jó.
- Délelőtt kidugtam az orrom, hogy lejövök vásárolni, és úgy éreztem magam mintha egy kemencébe léptem volna be - megforgatom szemeim ahogy előadom ezt a nagy életfájdalmat, közben kicsit erősebben lököm el magam a földből. Mozogjon csak az a hinta, elvégre ez a dolga.
|
|
|
|
|
Barabás Dália Vanda
INAKTÍV
Vandália
offline
RPG hsz: 40
Összes hsz: 69
|
|
Írta: 2016. július 30. 15:52
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=610408#post610408][b]Barabás Dália Vanda - 2016.07.30. 15:52[/b][/url] Tetszett, ahogyan a falu egyre inkább elcsendesedik. Mi ketten voltunk a közvetlen környezetünkben az egyetlen hangforrások. Lassan lökögettem magamat a hintán, egy apró pillanat erejéig egy picit begyorsítottam, majd abbahagytam ls visszatértem a lassabb tempóra. Elég öreg hinták lehetnek, mivel még alattam is elég hangosan nyikorogtak. Vagy csak én látom rosszul magamat, és valójában a száz kilót is elérem. Kamilla ismét megszólalt, feléje pillantottam, majd mondata után körbenéztem. Búvóhely? Sehol se láttam semmilyen olyan helyet, ahol úgy el lehetne bújni, hogy nem veszi észre senki, így kissé ismét elbizonytalanodtam, hogy vajon honnan került ide mellém ez a lány olyan hirtelen. Főleg így estére, elég rémisztőek lettek a gondolataim, és a sok horrortörténet után, amiket ismerek, egyre rosszabb és rosszabb összeesküvés elméleteket kezdett el gyártani a képzeletem. - El nem tudom képzelni, hogy merre bujkálhattál - árultam el a lánynak, amivel azt hiszem el is érte a célját, hiszen pontosan ez okoz neki örömöt, ha nem fedi fel kis titkát. Sok volt a csend közöttünk, amit más esetben kínos csendnek neveznék, de most valahogy úgy éreztem ennek így kell lennie. Semmi olyan nem jutott az eszembe, amiről ránézésre is el tudnánk mi ketten jókedvűen trécselni, ezért inkább vártam, hátha majd Kamilla lép. Az időjárás megbeszélése tűnt eddig az egyetlen okos ötletnek, bár általában erről beszélni kissé sablonos, és őszintén szólva felesleges is. Mindenki tudja milyen idő van, minek ezt megbeszélni? - Napközben borzalmas volt, de így estére szerintem sokkal jobb - vallottam be a lánynak. Én inkább vagyok az a fajta, aki kint áll a melegben, mint inkább a jeges hóesésben. Nagyon fázós típus vagyok. Egy hirtelen gondolattól vezérelve inkább úgy véltem jobb, ha megtöröm a csendet. - Te Rellonos vagy, ugye? - kérdeztem rá, mivel nem tudtam megszabadulni ettől a gondolattól. Szinte már azért izgultam, hogy igazam legyen, és bebizonyosodjon, hogy tényleg egész könnyen felismerem az embereket.
|
|
|
|
|
Farkas Kamilla
INAKTÍV
aeromágus
offline
RPG hsz: 662
Összes hsz: 7403
|
|
Írta: 2016. augusztus 6. 11:59
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=611264#post611264][b]Farkas Kamilla - 2016.08.06. 11:59[/b][/url] Kissé felvonom szemöldököm ahogy körbepillant. Azért nem kell egy konkrét búvóhelyet keresni bokrokkal meg egy egész erődítménnyel, én csak egy hintáról beszélek. Azt hiszem, ez a lány túlságosan komolyan vesz engem. Eleresztek egy halkabb sóhajt, ahogy megcsóválom fejem. Nem értem én ezeket a gyanakvó pillantásokat, tudtommal még nem nézek annyira rosszul ki, hogy az emberek sorozatgyilkosnak képzeljenek.
- Ha bántani akarnálak, már milliónyi esélyem lett volna - szögezem le, könyökeim még egy kicsit szét is tárom. Én amúgy ezzel most nem akarok ráijeszteni, se semmi, épp ellenkezőleg, meg akarom nyugtatni, hogy "hé, nem fogok rád ugrani és elhurcolni a titkos kínzókamrámba". Borzalmas.
- Amúgy meg a csúszda bunkerében voltam - csak úgy mellékesen megjegyzem, talán egy leheletnyi sértettséggel a hangomban. Ha jobban visszagondolok, egész életemben egyetlen egy embert bántottam, és azt sem teljesen én, viszont az egy hosszú történet. Szóval nem ő lesz az, aki változtatni fog ezen a dolgon.
Aztán jön a csend, aztán meg az időjárás, amiről már kifejtettem a véleményem. Csodás.
- Szerintem is. Szeretem, mikor ilyen hűvösebb - megvonogatom vállaim, ahogy most ismét rá pillantok, majd vissza a játszótérre.
- Igazából nem is értem miért nem ilyenkor hozzák ki a kölyköket. Mármint, napszúrást se kapnak, melegük se lenne, visszamenni meg majd a szülők vigyáznak rájuk - értetlenül csóválom meg a fejem, nekem valahogy így lenne a logikus. Persze tudom, hogy felügyelők, és, hogy azok a felügyelők biztos nem véletlenül meg maguktól vannak itt, viszont, ha az érem másik oldalát nézzük, legalább most már duplán tele van aurorokkal ez a falu. Ha én bűnöző lennék, biztos nem mostanában próbálkoznék.
A kérdése egy kicsit meglep, hirtelen jött ez a váltás.
- Igen. Miért?
|
|
|
|
|
