Ha lekanyarodsz a Boglyas térről balra amerre a lakósor kezdődik, és a második ház után elkanyarodsz jobbra egy kis utcán át egy nagy területre jutsz, melyen számos színes, és tekergő játék kapott helyet. Vannak itt különböző mászókák, melyek alagutakkal vannak tarkítva, hinták, csúszdák több méretben, és formában. A legmagasabb csúszda majdnem két méter magas és rengeteg kanyar van benne. Mindegyik képes hangot kiadni, ha a gyermek még nem múlt el tíz éves. Vannak forgó és ugráló játékok, melyek direkt úgy lettek kifejlesztve, hogy lekössék és mégis fejlesszék a kicsik ügyességét. Természetesen a szülőkre is gondoltak, így a kő asztalok két oldalán szintén kőből készült padokat helyeztek el, hogy amíg a kicsit játszanak a felnőttek tudjanak kicsit beszélgetni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=610037#post610037][b]Farkas Kamilla - 2016.07.25. 20:52[/b][/url]

Bármilyen hihetetlen, nekem is szükségem van az egyedüllétre. Nem mert az olyan jó, meg drámai, meg epikus, hanem egyszerűen csak mert kell. Úgyhogy otthon, miután adtam Mayának ételt és kicseréltem a vizét, meg úgy egész nap lefoglaltam magam ilyen apró dolgokkal mint a takarítás meg kádban ülés meg olvasás meg ilyenek, úgy döntöttem, hogy kiszellőztetem a fejem. Szőkés barnás tincseim egy kontyba fogtam, aztán elvettem a dzsekim - mert bár már nincs hűvös esténként, sose lehet tudni. Így, még napnyugta előtt indultam el, és bár nem volt konkrét célom, végül a játszótérre érkeztem. Mert a játszótér jó hely. A játszótér ilyenkor csendes hely. A játszótereken talán még én is voltam gyerek. Egy ideig a padról figyeltem azt a pár kölyköt, akik még akkor ott voltak, majd, mikor már elmentek, elfoglaltam a legjobbnak tűnő helyet - a csúszda bunkerét. Nem volt túl nagy, elvégre még az idomítható korosztályra tervezték ami értelemszerűen törpéket takar, viszont, ha jól összehúztam magam, elfértem benne.
És így jutottunk el mostanig. Egész jól kibambulok a fejemből, arcom a fának támasztom, szemeim lehunyva tartom - viszont nem alszok. Kiürítem az agyam, igyekszem most semmire sem gondolni. Hagyom, hogy a szellő mozgassa a kiálló babahajaim, hogy a kellemes, tiszta levegő be és ki áramoljon az orromon. Csend. Szeretem ezt a kongó ürességet magamban, kifejezetten nyugtató.
És akkor ezt az egészet megzavarják a léptek, meg a hinta nyikorgása. Hirtelen pattannak ki szemeim, és a nehezen felépített nyugalmam úgy roppan össze, mint a porcelánbabák. Hirtelen megtelt hangokkal a világ, és zavarni kezdtek a kiálló hajszálaim. Felvonva szemöldököm fordítom fejem a hang irányába, egy apróbb szusszanás kíséretében mérem végig. Ismerős, talán elsős, viszont a házát nem tudnám megmondani.
És akkor most jönne az a pillanat, amikor a csúnya gonosz Kamilla elkezd rejtélyes hangokat kiadni, és a titkos kis helyéről megöli a cuki, ártatlan báránykát. Csak viccelek.
Viszont az se buli, hogy itt ülök végig, mert még a végén észrevesz, és akkor meg én leszek a csúnya gonosz Kamilla, aki kukkol. Valahogy nem csábít ez a dolog. Megcsóválom fejem, újabb, halk sóhaj, majd megfordulok a kis bunkeremben, hogy lemászhassak a lépcsőn, és odasétálhassak a szőkéhez. Ott aztán lehuppanok a másik hintára, lábaimmal lustán mozgatom magam előre hátra - nem annyira, hogy elrugaszkodjak a földtől, csak úgy mozgok. Csak úgy létezem.
- Hát te?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=610039#post610039][b]Farkas Kamilla - 2016.07.25. 21:38[/b][/url]

Ó igen, tudok kedves is lenni. Sőt, az idő nagy részében kedves vagyok, bárki bármit gondol. Nem túlzottan kedves, és nem mindenkivel, de tudok. Szóval tök kedvesen lehuppanok ide, és tök kedvesen megkérdezem mi van vele, mert ha valaki lát ilyen depresszív helyzetben hintázó egyént, akkor így megkérdi tőle, hogy mi a helyzet. És ő válaszol, és a saját elmondása szerint semmi baja. Ami király. Bólintok, aztán egy ideig csendben ülünk itt egymás mellett, hintázgatunk, hallgatom, ahogy nyikorog a lánc a súlyom alatt, néha a szemem sarkából az új ismerősömre pillantok. Aki kisvártatva újra megszólal, és újra nekilendülünk a beszélgetésnek.
- Én is unatkoztam - bólintok, még el is mosolyodom mellé, mert milyen jó már, hogy mindketten unatkoztunk. Még ha az én részemről nem is ez volt a legnyomósabb ok, de ez is benne volt, és azért mégiscsak jobban hangzik, mint mondjuk, hogy túlságosan tele volt a fejem, szóval jöttem kiüríteni még mielőtt elpattanok. Igen, határozottan jobb. Aztán mondja, hogy nem vett észre, én meg megint elmosolyodom. Még jó, hogy nem vett észre, az volt a célom, hogy úgy eltűnjek mindenki elől, és, mint a lenti példa is mutatja, tökéletesen teljesítettem.
- Pedig itt voltam - megvonogatom vállaim, amúgy eszem ágában sincs elárulni a rejtekhelyem. Ami igazából nem nagy szám, mert még mindig egy csúszda teteje, de hát ez van.
- Amúgy Kamilla - és igen, ha már ilyen jól elbeszélgetünk, nekem egész zavaró a tény, hogy nem tudjuk egymás nevét. Vagyis, hogy én nem tudom az övét az biztos, és valószínűleg ő se tudja az enyém, mert nem vagyok se híres, se népszerű. A saját megítélésem szerint. Elmosolyodva nyújtom felé jobbom a sötétben, kicsit még előre is dőlök, balommal megkapaszkodom a hintát tartó láncban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=610099#post610099][b]Farkas Kamilla - 2016.07.27. 12:18[/b][/url]

Annak ellenére, hogy vannak viszonylag veszélyes barátaim - gondolok itt mondjuk Rémire, akitől én pont nem félek, de attól még más teszi -, én nem tartom magam annyira félelmetesnek, sem belátástalannak. Bár ki tudja, amióta a rellonban vagyok lehet kaptam egy olyan sötét kisugárzást, hogy 'hé, én most elkaplak és a legközelebbi bokorban felváglak'. Majd megkérdezek valaki nem rellonost erről, biztos ami biztos. Bár az is tény és való, hogy csak úgy megjelentem itt a semmiből, este, egyedül, szóval tényleg minden joga meglehet arra, hogy kicsit kényelmetlenül érezze magát - feltéve, ha ezt teszi. Ne tudok a fejébe látni, így megállapítani sem tudom az ilyen helyzeteket, csak próbálom kitalálni, mi történhet ott benn.
- Szívesen elárulnám a búvóhelyem, de akkor újat kéne keressek - viszonozom a mosolyát. Tény és való, hogy az eredeti verzió az 'akkor meg kéne öljelek' lenne, de az tényleg túl ijesztő lenne, főleg egy ilyen éjjel bujkáló zöld szájából. Hiába, vannak dolgok, amiket már soha nem fogunk lemosni magunkról - és ez igazából nem is baj. Mert így talán megadják nekünk a szükséges tiszteletet, és valljuk be, ez ismét csak a többi ház tagjainak kedvez. Nem azért, mert hullákat tárolnánk a pincében, viszont vannak, akik hamar elpattannak, és azért valljuk be, nálunk elég sok ilyen van.
A bemutatkozásra bólintok. Szóval Dália, ez lényegében egész vicces. Két virágról elnevezett lány beszélget. Haha.
- Jaj, ne is mond - annak ellenére, hogy az időjárásról való diskurálást többnyire hülyeségnek tartom, egy, nekünk tényleg nincs más közös témánk, kettő, most tényleg jó.
- Délelőtt kidugtam az orrom, hogy lejövök vásárolni, és úgy éreztem magam mintha egy kemencébe léptem volna be - megforgatom szemeim ahogy előadom ezt a nagy életfájdalmat, közben kicsit erősebben lököm el magam a földből. Mozogjon csak az a hinta, elvégre ez a dolga.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=611264#post611264][b]Farkas Kamilla - 2016.08.06. 11:59[/b][/url]

Kissé felvonom szemöldököm ahogy körbepillant. Azért nem kell egy konkrét búvóhelyet keresni bokrokkal meg egy egész erődítménnyel, én csak egy hintáról beszélek. Azt hiszem, ez a lány túlságosan komolyan vesz engem. Eleresztek egy halkabb sóhajt, ahogy megcsóválom fejem. Nem értem én ezeket a gyanakvó pillantásokat, tudtommal még nem nézek annyira rosszul ki, hogy az emberek sorozatgyilkosnak képzeljenek.
- Ha bántani akarnálak, már milliónyi esélyem lett volna - szögezem le, könyökeim még egy kicsit szét is tárom. Én amúgy ezzel most nem akarok ráijeszteni, se semmi, épp ellenkezőleg, meg akarom nyugtatni, hogy "hé, nem fogok rád ugrani és elhurcolni a titkos kínzókamrámba". Borzalmas.
- Amúgy meg a csúszda bunkerében voltam - csak úgy mellékesen megjegyzem, talán egy leheletnyi sértettséggel a hangomban. Ha jobban visszagondolok, egész életemben egyetlen egy embert bántottam, és azt sem teljesen én, viszont az egy hosszú történet. Szóval nem ő lesz az, aki változtatni fog ezen a dolgon.
Aztán jön a csend, aztán meg az időjárás, amiről már kifejtettem a véleményem. Csodás.
- Szerintem is. Szeretem, mikor ilyen hűvösebb - megvonogatom vállaim, ahogy most ismét rá pillantok, majd vissza a játszótérre.
- Igazából nem is értem miért nem ilyenkor hozzák ki a kölyköket. Mármint, napszúrást se kapnak, melegük se lenne, visszamenni meg majd a szülők vigyáznak rájuk - értetlenül csóválom meg a fejem, nekem valahogy így lenne a logikus. Persze tudom, hogy felügyelők, és, hogy azok a felügyelők biztos nem véletlenül meg maguktól vannak itt, viszont, ha az érem másik oldalát nézzük, legalább most már duplán tele van aurorokkal ez a falu. Ha én bűnöző lennék, biztos nem mostanában próbálkoznék.
A kérdése egy kicsit meglep, hirtelen jött ez a váltás.
- Igen. Miért?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=615990#post615990][b]Farkas Kamilla - 2016.09.07. 11:08[/b][/url]

Lógatom a lábaim, meg néha, mikor eszembe jut néha eszek a kezemben levő gyümölcsös fagyiból, hogy ne olvadjon rá a kezemre. Többnyire csendben ülök, és igyekszem visszafogni magam, hogy ne szögezzem neki a kérdéseim - amikből meg kell vallani, rengeteg van. Például, hogy miért kerül, vagy miért nem beszél velem, bár az is elég érdekesnek tűnik, hogy mi a baj vele? Mert nyilván van vele valami baj, én meg vagyok olyan kis hülye, hogy törődöm is vele.
- Azt mondta el akar menni a Balatonra - megvonogatom vállaim, a gondolatra elhúzom a szám. Az apám, na ő egy teljesen más világ, és mikor épp azt hittem, hogy kezdem kiismerni, akkor ő teljesen kivetkőzött magából és elkezdett inni, én meg mehettem isten hírével. Nem mondom, hogy meglepett a dolog, nem ez az első eset, hogy eltaszít magától. A tudattól, hogy egy légtérben maradok vele ismét fájni kezd a karom, mire egy szusszanással fűszerezve fészkelődni kezdek a hintában, s akaratlanul is az alkaromra kötött kendőre vándorolnak ujjaim. Fáj. Még mindig fáj. Rá pillantok, majd a következő kérdésére lesütöm szemeim. Nem szeretek beszélni a rémálmaimról, főleg most, hogy egyre többen vannak, gyorsabbak, intenzívebbek.
- Igen - némi hallgatás után válaszolok csak, hangom halk, a szó közepén még mintha meg is remegne - de semmiség - valami iszonyatosan nyomorék mosolyt sikerül kanyarítanom ahogy újra rá nézek, és ha Bence csak feleannyira is ismer, mint ahogy én azt gondolom, akkor magától is rájöhet, hogy ez minden, csak nem semmiség. Viszont nem akarom, hogy ő is jöjjön a pszichológus témával mert nem, nem vagyok beteg, és legjobb értesüléseim szerint rosszakat álmodni még nem bűn. Szóval ja. Tökéletesen rendben vagyok, komolyan mondom. Kár, hogy még én sem hiszem el.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=642248#post642248][b]Farkas Kamilla - 2016.11.25. 14:25[/b][/url]

- Hogy mi a probléma a magyarokkal? - mustárszín kabátomba mélyesztem kezeim, ahogy elmosolyodva pillantok fel a gubbasztó kviddicsesre. A hangom sem rosszindulatú, inkább élcelődő, olyan viccesen piszkálódó.
Amikor írt, ugyan nem válaszoltam, de egyértelmű volt, hogy eljövök. Egyrészt mert miért is ne jöttem volna el, másrészt pedig amúgy sem volt mit kezdenem magammal az ágyban való fetrengésen kívül. Jó, nyilván ott a takarítás, meg a főzés, amik kihagyhatatlan dolgok, ha az ember együtt él az apjával, de azok olyan kis mellékesek. Majd meglesznek.  
- Hogy-hogy erre? - felmászok mellé, aztán le is pakolom magam, a lábaim lelógatva lóbálom meg azokat. Kezem megtámasztva magam mellett pillogok rá, ahogy kicsit oldalra billentem fejem, s ezzel meg is szabadulok az arcomba lógó, barna tincsektől.
- Merre hagytad a sikongó rajongóid?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=400&post=644633#post644633][b]Farkas Kamilla - 2016.12.03. 11:35[/b][/url]

Felvonom szemöldököm a számára jogos kiakadáson, meg érvelésen. És itt most kiemelem, hogy számára jogos.
- Nem hiszem, hogy te meg a tacskó egy égövi állatok lennétek - elhúzva szám pislogok rá. Bizony, itt vannak faji eltérések, meg amúgy is, Bojarskinak nagyobb a teste, több hőt tud termeli, ellenben szegény kicsi tacsival. Szegény, szegény kicsi tacskóka.
A válaszára csendben bólintok, hagyom, hogy végigmondja, amúgy sem vagyok az a beszédes, közbevágós fajta. Tulajdonképpen soha nem is voltam az, már csak abból kiindulva sem, hogy magam ismerve én is utálom, ha valaki a szavamba vág. Szóval ja.
- Tehát eleget leszel itt ahhoz, hogy kigyere a meccseimre és végignézd, milyen jól teljesítek - elvigyorodva fordítom felé a fejem, ahogy nem szűkölködöm a túlzásokban. Az, hogy "milyen jól teljesítek" egy kicsit erős ugyan, tekintve, hogy még mindig nem lőttem egy gólt se, de - ez itt most egy hatalmas de - eddig tök sikeresen szereltem, meg szállítottam a kvaffot egyik oldalról a másikra. Szóval ja. Ahhoz képest, hogy én terelőnek indultam, kezd egész jó kis hajtó válni belőlem. Amit tulajdonképpen Míneának köszönhetek.
- Hát én is megvagyok - megvonogatom vállaim, most lenézve szemlélem az alattunk elterülő homokot.
- Készülünk a csapattal az idényre, éldegélek az apámmal, ilyenek -nos, ez már kevésbé mondható izgalmas életmódnak. De kezdetben megteszi.
- Mikor jöttél?