A Fő utcza egyik vége egy elég nagy kiterjedésű, lapított kör alakú térbe fut bele, melynek közepén egy furcsa alakú szökőkút áll. Nem is kör, nem is szögletes alakzat, inkább hasonlít egy amőbára. Egy nagy bagoly áll a szökőkút közepén és a csőréből vízsugár tör elő. Körülötte sok kis apró bagoly is követi példáját. Még a nagy bagoly egyik vállán is csücsül egy. Durva, szürkés kőből készültek, úgymint maga a szökőkút is. A szökőkút körül padok találhatóak és a padok mögött bokrok, nyurgább fák állnak, hogy a padon ülőknek árnyékot biztosítsanak, ha netán a szökőkút körül szeretnének üldögélni.
A téren főként a fontos, hivatali intézmények állnak, minden egy helyen. A Fő utczával éppen szemben, a tér túloldalán a helyi vasútállomás épülete terpeszkedik el, a sínek mentén egy árnyas sétányra jutunk. De itt van még a Posta, ahol külföldi és belföldi levelezésre is kölcsönözni lehet baglyokat; a könyvtárral egy épületen osztozó Művelődési Ház és Bogolyfalvi Hivatal; és Bogolyfalva előkészítő iskolája is, a közelében kedves játszótérrel.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=856464#post856464][b]Lónyay R. Hargita - 2022.11.13. 00:03[/b][/url]

Fárasztó volt ez a nap. Sokat rohangáltam, és nem tudom hányszor adtam hálát magamban Merlinnek, hogy képes voltam megtanulni hoppanálni. El se tudom képzelni, mihez kezdenék, ha nem lenne ehhez elég varázserőm. Így se volt már energiám átöltözni az utolsó edzés után. Ezért nézek ki úgy, ahogy, kissé kócos konttyal a fejem tetején, kicsit bő, de tökéletesen meleg szürke felsőben meg fekete jóganadrágban, hozzá pedig kényelmes edzőcipőben. Nem mondhatni, hogy nem szeretem egyébként, de ma már a hátam közepére se kívántam az egészet. A vállamon féloldalason lóg a hátizsákom, még cipelem a könyveimet, és a kezemben meg papírtasakban minden, amit a boltban éppen a bevásárlólistáról be tudtam szerezni. Ha hazaértem, ebből még a vacsorának is el kellene készülnie. Fáradtan szusszanok végignézve a Boglyas téren, igyekezve fejben felmérni, mennyi idő is, mire még hazakeveredem. Eszembe se jut, hogy esetleg lebegtethetném a csomagjaimat, mint egy rendes és értelmes varázsló, és különben is, az edzés fontos, felfoghatom ezt is annak. Remélem, senki ismerősbe nem futok bele véletlen sem. Sietősen indulok neki éppen ezért, hogy mielőbb átvágjak a téren, mielőtt még tényleg valakibe belebotlanék.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=856470#post856470][b]Lónyay R. Hargita - 2022.11.13. 01:18[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=856477#post856477][b]Lónyay R. Hargita - 2022.11.13. 03:24[/b][/url]

Jaj, te jó ég. Hát tudtam, hogy Bogolyfalva nem olyan nagy, de azért ennyire nem lehet kicsi sem. Vagy mégis? A mellékelt ábra azt mutatja, hogy mégis, hiszen itt áll előttem. Sőt. Mikor fogta meg a kezemet? Megfeszítem a karomat, így azért tényleg egy kicsit könnyebb felkelni, bár egyedül is ment volna azért. Én nem az a lány vagyok, akit meg szoktak menteni, úgyhogy egészen ügyesen meg szoktam tudni menteni magam. Most meg erre tessék, a végén kiderül, hogy a romantikus regények szőke hercegei - akikről én azért azt hittem, hogy kihalt faj vagy esetleg soha nem is létezett, csak megálmodta egyszer egy erre vágyó szerző - mégiscsak vannak. Hihetetlenül zavarban vagyok, még mindig ég az arcom, és gyanítom, hogy olyan piros lehet, mint az eridon színe. A hajamat szerencsére már sikerült kibontani, úgyhogy a madárfészek már eltűnt, bár néhány kósza tincsem még igyekszik kitartóan őrizni az emlékét annak, hogy milyen szépen néztem ki pár perccel ezelőtt. Mentségemre szóljon, én tényleg nem akartam találkozni senkivel sem, főleg nem Mihaillal.
- Köszönöm - mondom végül kis fáziskéséssel arra, hogy felsegített, és már nyúlnék is a csomagom után, de megelőz. Édes Merlin, hát még lovagias is. A fehér lovat vajon hol hagyta? Nem merem megkérdezni. Lehet, hogy unikornisa van amúgy is valahol a falu szélén, én már azon sem lennék meglepődve. A táskám fülébe kapaszkodom, és meglepetten pillantok rá. Megint kezdődik. Kinyitom a szám, majd becsukom, újra ki, és én vagyok a parton tátogó guppi, ami mindjárt itt fog megfulladni, mert a vízben lenne a helye. Most realizálom igazán csak, hogy legalább egy fejjel magasabb nálam, kicsit talán még annál is többel, és éppen kijelenti, hogy hazakísér. Ez nem kérdés volt. Izé, igen, hazafele indultam, de most hogy is, merre is... zavartan körbepillantok, rá kellene jönni, hogy a téren melyik is a jó irány pontosan. Hogy lehet, hogy ennyire nagyon összezavar, pedig tényleg nem ejtettek amúgy a fejemre.
- Köszönöm - ismétlem magam, bár most éppen valami másra vonatkozik legalább, mint az előbb. - Az nagyon jó hír. Majd... várj... izé, én most tegezhetlek? Úgy értem... Jajistenem, nem tudom, hogy miért vagy hogy csinálod, de ez most már biztos nem véletlen, hogy tiszta hülyét csinálok magamból - motyogom a lábam elé nézve közben. Fogalmam sincs, hogy ebből mennyit hall, sőt, félig abban se vagyok biztos, hogy ezt most hangosan gondolom-e, mert kierőltetni magamból igazság szerint csak annyit akartam, hogy jó hír, hogy alkalmas vagyok az illúziómágiára, hogy addig se hallgassak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=856527#post856527][b]Lónyay R. Hargita - 2022.11.13. 13:45[/b][/url]

Most komolyan engem bámul? Végignézek magamon, és csak még rosszabb lesz a zavarom, azért ez így messze nem a standard kinézetem. Ennél rosszabb akkor lehetett volna csak, ha a temetőben talál könyékig földesen, mert besegítek a növények gondozásában. Hogy lehetek ennyire... nem is tudom, minek lehet ezt mondani. Szerencsétlen. Pedig az esetek nagy többségében én tényleg egészen normális tudok lenni, értelmes beszélgetéseket folytatok, most meg. El se kell mondani, elég csak rám nézni. Tágra nyílt szemekkel pislogok rá. Aranyos? Én? Ha nem ketten állnánk itt éppen, biztos körbenéznék, hogy ugye valaki másnak mondta ezt. Jobb lenne menni, mert még hihetetlenül messze van az a hülye Macskabagoly utca és ha nem hagyja abba, amit művel, úgy fogok becsordogálni a kapu alatt, ha eljutok addig. Tényleg úgy fog kelleni Esthernek összekanalazni, megállapítottam ezt én már múltkor is, pedig akkor nem is volt ennyire közvetlen. Csak szemem sarkából pillantok fel a kijelentését hallva. Sajnos ez nem nyugtat meg, hogy mások is így reagálnak rá, mert attól érezze magát más zavarban. Bár kiderül mindjárt itt, hogy egyébként is minden ujjára jut ki tudja, hány lány. Hányan lehetnek itt Bogolyfalván? Azt olvastam az egyik tankönyvben, hogy úgy átlag kétharmad világszinten a nők aránya, vagy legalábbis azt közelíti, és akkor ahhoz mérten, ha még a nyugdíjas nénikkel is számolok... hát na, az jó sok lány még úgy is.  
- Hány éves vagy? - kérdezem meg még magamat is meglepve, csak úgy kicsúszik a kérdés, pedig tudom, hogy ilyet nem szokás. Nőktől főleg, de amúgy sem szép. Viszont arra világosan emlékszem, hogy a parancsnokságon én elmondtam, hogy huszonegy leszek Karácsonykor. Szóval most kitört belőlem az elemi kíváncsiság, a tegezés meg így már el is dőlt. Legutóbb nagyon kerültem, hogy bármi olyat mondjak, ahol ez előkerülne, de ezt a kérdést hogy teszi fel az ember másképp? Így se kellene, de már nem tudom visszaszívni. Szörnyű vagyok. Ha lehet, akkor most biztos vörösebb lettem még annál is, mint eddig voltak, és inkább bólogatok. Indulhatunk, persze, ha tehetném, már sprintelnék, de az ő kezében van a vacsorához való.
- De...de... ez miért? Na, most komolyan... én tényleg nem vagyok ilyen... - motyogok már megint. Össze kellene szednem magam, de mire sikerül, mindig megszólal vagy csak ránézek, és kész, csöpögök is. - Biztos sokan mondták, hogy olyan vagy, mint a szőke herceg a könyvekben - osztom meg végül, ezúttal makacsul az épületeket bámulva.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=856579#post856579][b]Lónyay R. Hargita - 2022.11.14. 15:16[/b][/url]

Huszonhét. Felpillantok rá egy röpke pillanatra. Valahová huszonöt és harminc közé saccoltam, amikor az aurorparancsnokságon szétizgultam magam, miközben ő eldönteni igyekezett, hogy alkalmas vagyok-e illúziómágiát tanulni. Azt hittem egyébként, hogy jelentős részben azért voltam egy rakás szerencsétlenség, mert hihetetlenül izgultam azon, hogy mennyi minden múlik azon az egy beszélgetésen, de kezdem úgy érezni, hogy ez így messze van az igazságtól. Most se vagyok sokkal jobb formában, pedig igazán el lehet nekem hinni, hogy életképes vagyok a színpadon is. A kérdés váratlanul ér, meglepetten pillantok fel.
- Mi... miért? Mihez? Kellene? - kérdezek vissza. Hirtelen nem is tudom, mi a jó kérdés egyáltalán. Miért sokallanám? Még ha esetleg úgy is lenne, akkor se változna semmi. Különben meg nem is olyan idős, hogy értelme lenne magázni, elvégre csak pár év a köztünk lévő korkülönbség. Közben megpróbálom inkább újra összekötni normálisan a hajamat, mert úgy érzem, hogy összevissza áll, és ez meg hihetetlenül zavar, hogy mennyire lehet éppen rendezetlen. Na és természetesen nem bírom magamban tartani, amit gondolok, pedig kezdem úgy érezni, jó lenne befogni a számat, vagy legalábbis megtalálni az egyensúlyt abban, hogy ne is osszak meg vele mindent, ami eszembe jut, de ne is csak tátogjak itt. Kicsúszik ez a szőke herceges gondolat is, amire ő meg visszakérdez.
- Senki? - fókuszálok a mondat első felére, mert a kérdést annyira nem szeretném megválaszolni. Már így is úgy érzem, hogy mindjárt lángra fog kapni az arcom. Meg se kellett volna szólalnom, de komolyan, hát hova tettem én az eszem? Megrázom azért a fejem, igyekezve összeszedni minden határozottságom. - Ezt nehezen hiszem el - mondom ki végül. Ugyan már, biztos nézett már tükörbe ő is.
- Kihívás? - pillantok fel újra, amikor a korábbi kérdésemre válaszol. Azazhogy pont nem válaszol, mert azt mondja, találjam ki én, hogy miért. Az arcomra szorítom a kezeimet, aztán teljesen bele is temetem az arcomat a tenyereimbe egy hosszú pillanatra. Hogy is volt? Mély levegő orrán át be, aztán kifúj. Sóhaj lesz belőle, és csoda, hogy mindeközben orra nem esek, mert mára még az hiányzik csak a repertoárból. Kipillantok az ujjaim között, aztán végül le is engedem a kezem, hogy aztán a táskámba kapaszkodjak.
- Te... te most... jaj, ne már. Áááh... tutira egy hülye hal a totemállatom. Úgy érzem magam, mint aki egy mesébe csöppent, fehér lovad véletlenül nincsen? - kérdezek vissza. Ezen a ponton már mindegy is. - Már megint hülyét csinálok magamból, és nem tudom, miért jövök ennyire zavarba tőled, mert azon már nem kell izgulnom, hogy tanulhatok-e illúziómágiát. Jó lenne mondjuk, ha már tanulnám, mert van elképzelésem, hogy nézek ki edzés után - szusszanok nagyot. Jó, hogy a legbénább oldalamat mutatom már megint.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=857301#post857301][b]Lónyay R. Hargita - 2022.12.10. 15:34[/b][/url]

Nem vagyok túl nagylelkű vele, ami a válaszadást illeti. Bármennyire is nem szép dolog, de csak még több kérdést teszek fel. Nagyon zavarba hoz, úgy tényleg, nagyon, nagyon. Nem tudom, hogy csinálja, vagy csinál-e bármit is, azon kívül, hogy létezik, de olyan érzésem van a közelében, mintha az agyam nem is hozzám tartozna, és anélkül kellene értelmes kommunikációt folytatnom. Az sem szokott érdekelni egyébként, ha madárfészekre jobban emlékeztet a hajam egy hosszú nap után, mint egy rendes kontyra, most mégis nagyon zavar. Sőt, nem is az zavar, hanem, hogy pont Mihail lát így. Komolyan, soha többet nem teszem ki így a lábam sehonnan, ha szemernyi esélye is van, hogy belebotlok.
- Oh... - lepődök meg, amikor megfogja a kezem és közli, hogy leengedve jobb. Ez az, Gitta, csak így tovább. Úristen, mit gondolhat rólam. Abszolút értelmes és életrevaló felnőtt nő benyomását kelthetem. Zavartan tűröm a fülem mögé a hajam. Majd az első kirakatban meg merjem lesni vajon, hogy vetekszik-e egy oroszlán sörényével? Inkább nem merem. Már úgyis mindegy, ennél rosszabb már úgy sem lehet, nem? Ugye nem?
- S-sajnálom - motyogom az ujjaim közül pillantva fel rá. Szeretném elásni magam itt helyben, vagy visszaugrani az időben és elölről kezdeni ezt az egészet. - Ez annyira kíííínos - válaszolok, úgy elnyújtva azt az í hangot benne, hogy már-már nyüszítésnek is beillene. Csapdába esett kisállat. Úgy is érzem kicsit magam, de ez végre nem kérdés legalább. Jó. Mély levegőt veszek, kifújom, aztán még egyszer. Megpróbálok lenyugodni és rávenni az agyamat a működésre. Megrázom a fejem válaszul arra, hogy rontana-e a helyzeten, ha azt mondja van fehér lova is. Ezt már nem is lehet fokozni szerintem.
- Most már biztos hiába mondogatom, hogy nem vagyok ilyen, de te is biztos láttad már magad a tükörben. Hogy lehet valaki ennyire szép? De komolyan, és még csak nem is valami idióta vadbarom, szóval tudom, hogy már mondtam, de tényleg a szőke herceg, és ha nem lennél olyan kedves és segítőkész, hogy cipeled, amiből majd még vacsorát kellene főznöm, akkor már itt se lennék - mondom ki szinte egy szuszra, közben főként a cipőmet bámulva, csak lopva nézek fel rá, és a végén bizonytalanodom el, hogy azt is elmondjam-e, ha nem lenne esetleg evidens már neki, végtére is pszichológus. De már mindegy. Ennél jobban úgyse égethetem magam.
- Neeem tévedsz - vallom be a végére ezt is, mielőtt még ismét megjegyezné, hogy nem válaszolok neki, miközben egyik lábamról a másikra helyezem át a súlyom. - Az órarendem még nem elég indok egy időnyerőre, mint kiderült, pedig most jó lenne visszaugrani úgy öt perccel korábbra. A... aaaa... hamupipőkés átváltozást most nem tudok mutatni, legfeljebb csak piruettet, de... te Bogolyfalván laksz? - kérdezem meg, végtére is múlt alkalommal se mertem megkérdezni. Most viszont már szeretném tudni, hogy mekkora az esélye annak, hogy belebotlok még.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=857686#post857686][b]Lónyay R. Hargita - 2022.12.25. 13:43[/b][/url]

Úgy érzem magam, mint aki már egy főtt rákkal vetekedhetne, hogy melyikünk vörösebb, miközben még a hajamat is megigazítja. Te jóságos Merlin, még hangosan is bevallom, hogy ez mennyire kínos így mindenestől. Legszívesebben én most elásnám magam. Bemásznék az ágy alá otthon. Nem is tudom. Nagy nehezen válaszolok azért a kérdéseire is, főként azért, mert már szóvá is tette, hogy ma csak kérdéseket vagyok képes kipréselni magamból. Már amikor nem egy partra vetett halat játszom, ami csak tátogni bír. Elkerekedik a szemem azért, amikor azt mondja rám, hogy gyönyörű vagyok. Végig is nézek magamon futólag, meg a szemem sarkából felmérem a környezetem, de tényleg hozzám beszél. Azt tudom, hogy nem vagyok csúnya, ez tény, de mindig is megvoltak a magam gyenge pontjai, vagy minek lehet nevezni ezeket. A tény, hogy csak unalmas barna a hajam meg a szemem, nem beszélve arról, hogy mennyire tudok bandzsítani fáradtan, még ha az csak időszakos is, most meg ráadásul különösen furán érzem magam, amiért nem voltam képes átöltözni edzés után. Úgy érzem, hogy cikibb már csak az lehetne, ha a pizsamának használt elnyűtt pólóban látna, amit lassan le kell cserélnem, mielőtt egyszer csak semmivé foszlik.
- Köszönöm - mondom leheletnyit bizonytalanul végül, még mielőtt azt közölné, hogy úgyse tudnék elmenekülni. Visszaköltözhetnék Angliába, apa biztos örülne, ha lenne segítsége, de Esther valószínűleg nem annyira. Vagy Londonba, az öcsém is oda költözött épp, biztos akadna nála hely, de lehet egyszerűbb, ha csak figyelni kezdek arra is, hogy hogyan is nézek ki. Végül anyának igaza lesz, ő mindig mondta, hogy erre oda kellene figyelnem. Megszeppenten pislogok rá, mert nem elég egyébként, hogy már a hangjától is olyan érzésem támad, mintha kiszaladna az összes értelmes gondolat a fejemből, de még közelebb is hajol. Most meg kellene szólalnom?
- Ühümm - motyogom, miközben lefagyva pislogok, a szemébe bámulva. Úristen, de kék. Megkönnyebbülten fújom ki a levegőt, amikor sarkon fordul, a lábamnál hagyva a szatyrot. Még egy fél percig legalább utána pislogok, próbálva feldolgozni, hogy most mi is történt, aztán fogom a szatyrot és hazabotladozom a Macskabagoly utcába.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=861129#post861129][b]Lónyay R. Hargita - 2023.03.21. 22:56[/b][/url]

Hajszálon múlik, hogy nem kések el, miután egy fél órán ácsorogtam a ruhásszekrény előtt azon töprengve, hogy a piros ruha túl sok lesz-e vagy vegyem fel inkább a bézst. Végül egy harmadik mellett sikerült dönteni utolsó pillanatban. Sötétszürke és kicsivel a térdem fölött ér véget. Még a piros szövetkabátom is tökéletes választás mellé. A sálat el is felejtem, hiába készítettem ki az ágyra, de ez már csak félúton a Boglyas tér felé jut eszembe. Nincs időm visszamenni, úgyhogy inkább csak tudomásul veszem egy röpke kis grimasszal és szaladok is tovább. Már ott is van, épp a zakóját igazítja, amikor odaérek, igyekezve összeszedni magam gyorsan még kicsit, hogy ne úgy érjek oda, mint akinek mindjárt elfogy a levegője. Lelassítok kicsit, mély levegőt véve, aztán széles mosolyt villantok rá. A zsúfolt mindennapokban szeretem ezeket a kis sétáinkat, amikor főként művészetről beszélgetünk. Mindig érdeklődve hallgatom, hogy áll a disszertációjával, mi a helyzet az egyetemen vagy éppen az előkészítőben, ahogy én is mesélek neki az illúziómágiáról, az ispotályról vagy éppen csak a mindennapokról néha.
- Dani, szia - köszönök vissza, és igazán meglepődöm aztán a szál rózsán. Pislantok is párat a virágra, aztán rá, majd ismét a világra és elmosolyodom ismét. Kicsit talán el is pirulok, legalábbis úgy sejtem abból, hogy forrónak érzem a bőrt az arcomon hirtelen.
- Köszönöm szépen. Nagyon kedves - mondom őszintén, megszagolva a rózsát. Ugyan a magnólia a kedvenc virágom, ezt szerintem még sosem mondtam neki, és én a rózsának is éppen annyira örülök, mint ha magnóliát kaptam volna. Úgy döntök, belekarolok, szabad kezembe meg a virágot fogom. - Van terved, merre sétáljunk ma?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=861780#post861780][b]Lónyay R. Hargita - 2023.03.31. 22:48[/b][/url]

- Köszönöm - válaszolom a kedves bókra elmosolyodva, kicsit talán még el is pirulok, bár az talán annak is betudható, hogy siettem. Nem akartam megvárakoztatni. Meg is igazítom kicsit a kabátom, lesöprök róla pár hajszálat meg tényleges és képzelt szöszt gyorsan. Azért el kell ismernem magamnak, hogy ezt most egészen jól kezelem, nem vagyok olyan szörnyen zavarban, mint amilyet tapasztaltam már néhányszor, hogy azt se tudom, hol áll a fejem. Ez persze nem jelenti a legkevésbé sem, hogy ne élvezném a társaságát. Sőt, tulajdonképpen olyasmi ez az együtt töltött idő, amiben mintha már-már otthonosan mozognék. Nem olyan intenzív, mint Mihail társaságában lenni, de talán éppen erre van szükségem, azért is olyan kellemes. Még virágot is kapok tőle. Meg is szagolom a rózsát, miután megköszönöm. Igazán kedves. Belekarolva felvetem azt is, hogy beszéljük meg, ma van-e már terve, merre szeretne sétálni. Az sem gond, ha nincs. Általában egészen hamar sikerül kitalálnunk valamit egyébként is, roppant hatékonyan tudunk közös nevezőre jutni. A tavacska viszont nekem is tetszik, mint elképzelés, így ma ez igazán gyorsan és egyszerűen megvan.
- Remek ötlet - állapítom meg még mindig mosolyogva, aztán elgondolkodom a kérdése hallatán. Mi is történt a héten? Huh, nálam sosem áll az élet egyébként sem, szóval ezt tényleg számba kell venni, mielőtt bármi értelmeset tudnék mondani.
- Leginkább tanultam és vizsgáztam két próba között, vagy inkább próbáltam a tanulás és a vizsga között. Nem tudom, hogy helyesebb a kijelentés. Viszont eddig egészen jól haladok. Muszáj megtartanom a tanulmányi ösztöndíjam, de most úgy érzem, menni fog. Te haladtál a disszertációddal? És mi a helyzet az előkészítőben? - érdeklődöm, hadd ne csak én beszéljek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=862484#post862484][b]Lónyay R. Hargita - 2023.04.09. 00:29[/b][/url]

- Pécsre? Óh, semmi kifogásom. Nagyon sok helyen nem jártam még amúgy itt Budanekeresdet és Bogolyfalvát kivéve. Valahogy az utazás kimaradt a szükségesen túl, pedig szeretném látni a világot - válaszolom. Párizs, Moszkva, New York, tulajdonképpen minden város listás, amelyiknek nagyobb balett társulata van. Azonban ehhez egyrészt idő kellene, másrészt pénz, én pedig egyikben sem bővelkedem jelenleg, viszont Pécs nem tűnik elérhetetlen célnak, ahogy a mágustelepülések sem. Budapesten, Budanekeresden és Bogolyfalván kívül úgysem jártam még máshol, ideje ezen változtatni, Dani pedig ehhez jó társaság. Vele igazából a világ végére is szívesen utaznék. El is mosolyodom a gondolaton, és a mosoly csak akkor tűnik el futólag, amikor szóba kerülnek a vizsgák. Alig várom már, hogy véget érjen ez az egész és végre igazán kialhassam magam egyszer. Már tervezem, hogy majd délig alszom az utolsó vizsgát követő napon, de komolyan. Igazi luxus lesz, amiben rég volt részem.
- Még három - válaszolok a kérdésre, miután gyorsan összeszámolom fejben, na és még közben lesznek a vizsgadarabok is, de ezt már úgyis meséltem, mert meg is hívtam az előadásokra. Ő lett a plusz egy fő a családtagjaim mellé, pedig nem is gondoltam, hogy lesz bárki, akit így meghívhatok. Majd akkor anyuékkal is találkozhat meg az öcsémmel.
- Ez de jó. Szabad majd megnézni a rajzokat valamikor? - kérdezem meg, mert nem tudom, hogyan is, mint is van ez az egész a disszertációjával, mennyire van tele nem megosztható személyes adatokkal például. Csak azt tudom, hogy a pszichológusokat köti a titoktartás a klienseiket illetően. Meglepetten pillantok fel rá a következő mondat hallatán.
- Ó, és  akkor pályázol a Bagolykőbe? Vagy a művészetibe esetleg? - kérdezem meg, és nagyon remélem, hogy nem valahova messze fog így elkerülni, hiszen olyan kevés időnk van, ha nincs itt, mikor fogunk tudni találkozni? - Remélem, nem kerülsz nagyon messzire Bogolyfalvától. Hiányoznál.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=862540#post862540][b]Lónyay R. Hargita - 2023.04.10. 00:12[/b][/url]

Dani

- Ó, én is ezt mondogatom, hogy majd jövőre, ha már a művészetit befejeztem, aztán majd ha már a mestertanoncit is, aztán még beiratkozhatok az egyetemre pedagógiára, meglátom - felelem mosolyogva, bólogatva. Erre mindig sikerül valami kifogást találni, részben talán azért is, mert anyuék pénzén nem akarok nagyon költekezni. Aranyosak voltak, mondták most is, mikor otthon voltam, hogy ne izguljak, ha nem lenne meg az ösztöndíj. Majd kitalálunk valamit úgyis és minden rendben lesz, de azért én nagyon szeretném, ha sikerülne megtartanom. Pont elég sokba kerül az öcsém képzése, már csak a felszerelése is egy vagyon. Szeretnék kicsit levenni a vállukról, ha lehet, az ösztöndíj pedig erre igazán jó lenne, ezért is tanulok annyira keményen épp.
- Legyen Pécs akkor már. Megnézném a híres-neves egyetemet - válaszolom határozottan. Majd utána megnézhetjük a mágustelepüléseket is sorban, de most még az volt a kérdés, hogy először mi legyen. Jó lesz ez így. Válaszolok aztán arra is, hány vizsgám van még hátra.
- Huh... ööö... hétfőn, meg... jövő hétvégére letudom az utolsót is - válaszolom némi félig hangos fejben számolgatást követően. A többségük szerencsére már kész is, a jegyre várok csak néhánynál.
- Pedig én a rajzban aztán igazán béna vagyok, de szívesen mondom el bármiről, hogy mennyire szép - jelentem ki kuncogva. A ceruzával tényleg nem jutottam túl a pálcikaembereken, a művészi érzékemből erre már nem maradt egy csepp sem. Megigazítom aztán a hajam, amikor megosztja, hogy már nem fog az előkészítőben dolgozni. Leginkább a zavaromat igyekszem leplezni, de aztán mégis kimondom, amit gondolok. Hiányozna, ha messzire kerülne. Így is ritkán találkozom vele, pedig milyen kellemes társaság. Biztos vagyok benne, hogy felcsillan a szemem, amikor a Bagolykövet meg az ELMÉ-t említi meg lehetőségként, és el is mosolyodok, majd elönti az arcomat a forróság azt hallva, hogy én is hiányoznék. Na persze, gondolhatná az ember lánya abból is, hogy nem ad senki csak úgy rózsát valaki másnak, de fehéret kaptam, nem vöröset. A fehér nem utal érzésekre, semmi romantikusra, de az annál inkább, hogy ahogy itt ácsorgunk a tér szélén megbeszélni ezt a fontos témát, megcsókol. Nincs tűzijáték, nem remeg meg a föld alattunk, de a gyomromban mégis kismillió lepke kel életre, és nem akarom, hogy véget érjen a pillanat. Visszacsókolok. Mégiscsak hasonlít ez ahhoz, amiről a könyvekben olvastam. Kicsit bátortalanul nyúlok a keze után végül, hogy összekulcsoljam az ujjainkat, mert ha ez nem volt egyértelmű jele annak, hogy nem csak én szeretnék többet barátságnál, akkor nem tudom, mi lenne az.