Úgy látszik most tényleg rossz fát tettem a tűzre, ha már a diáktársam is bepanaszolt másnak. Nem tehetek róla, hogy szeretek olvasni és nem is értem, hogy ez miért kéne, hogy gúny tárgyává váljon, sőt, azt sem értem, hogy másoknak egyáltalán miért kell az én életemmel foglalkozniuk. Az egész úgy kezdődött, hogy szokásomhoz híven egy izgalmas művet olvastam az udvaron, hiszen olyan szépen sütött a nap, így vétek lett volna a szobámban maradnom. Volt kinn egy nyugodt órám, amikor végre nem zavart senki és nem kellett mások értelmetlen csacsogását hallgatnom, de ez az idilli helyzet sajnos nem tartott sokáig. Három előkészítős társam jelent meg hirtelen a közelemben és elkezdték harsogni körülöttem, hogy "már megint itt van az a rusnya könyvmoly". Az egyikük ki akarta rántani a kezemből a művet, amit nem volt szándékomban elereszteni, úgyhogy az lett a vége, hogy egy kis huzavona után néhány lapot sikeresen kitépett a könyvből, majd egy gonosz mosollyal az arcán elégedetten arrébb vonult az idióta társaságával együtt. Nem tudtam megérteni, hogy neki ez mire volt jó, de a könyvet az nagyon sajnáltam, mert eléggé megtépázták. Összekapartam a kihullott lapjait, amelyek a földön hevertek szanaszét, majd zsebre vágtam őket, hogy majd később megragasztom mind és visszahelyezem őket a könyvbe. Az egyik lap mellett ott mászott egy közepes méretű pókocska, úgyhogy rögtön támadt egy remek ötletem a visszavágásra. Felkaptam a kis élőlényt a földről és odasétáltam a lányhoz, aki szét akarta szedni a könyvemet, majd egy gyors mozdulattal belehelyeztem a pókot a kapucnijába. A lány nem tudta, hogy mit tettem oda, néhányszor beletúrt kezével az anyagba, de nem talált semmit elsőre, majd másodjára a pók úgy gondolta, hogy ideje felfedező útra indulnia, és a lány karja erre tökéletesen megfelelt. Az illető hangosan felsikoltott, amikor észrevette, hogy mi mászik a kezén és addig rázta a karját, amíg a félelmetes élőlény a földön landolt, majd gyorsan szedve a lábait továbbállt. Ekkor hirtelen megjelent egy nagyobbnak tűnő diáklány, akiről kiderült, hogy a pókiszonyos némber nővére és a nyomomba eredt a hisztis húgicájával együtt. Nekem se kellett több, rögtön kapcsoltam és elkezdtem szaladni, mert nem akartam megvárni, hogy mi lesz a történet vége, mert számomra kizárólag csakis rosszul sülhetett volna az egész. Ahogy rohantam egyre távolodott tőlem a két egyén, bár nem adták fel a dolgot, kitartóan kergettek tovább. Szerencsére szereztem egy kis előnyt velük szemben, ám hirtelen egy alakra lettem figyelmes, aki csak úgy elém került és már nem volt időm lefékezni, úgyhogy szerencsétlenül nekiszaladtam, majd a földön landoltam én is, mint az a bizonyos pók.