#passzátszélhozott #nemtudsztesemmitangyalkristóf

Egy szuper hétvége után szenved a fejfájástól és ettől a döglesztő melegtől. Már észre sem veszi, hogy a levegő kellemesebb, mint volt, mindent szenvedésnek él meg. Egyébként sincs fizikailag túl jól - talán a baleset után még kellett volna várnia a nagy fesztiválozásokkal -, de most aztán végképp.
A téren ücsörög miután megvett néhány fontos kiegészítőt a boltokban, a táskák mellette hevernek a földön és egy fagyi evését imitálja. Próbálja rávenni magát, hogy azt a cukros valamit fogyassza, de nem megy az olyan könnyen. Sokat figyel másfelé, a fagyi csöpög, előtte a macskakő már ragad rendesen, ahogy az ujjai is.
Nem túl meglepő, hogy a nagy pihenésében meglepődik, amikor megérintik a vállát. Összerezzen, fejét abba az irányba fordítja, ahonnan a hang érkezik. Hosszú pillanatokig pislog csak a férfira és aztán felvonja a szemöldökét.
- Kristóf. Szia - biccent, majd odébb húzódik, hogy ne foglalja be az egész padot.
- Melyik szél fújt erre? Újabban nem látlak a kastélyban.
Kissé elhamarkodottan mondja ezt ki, hisz hogy is látná miután heteket töltött Amerikában az esküvő elől menekülve, meg kórházban hónapokat a baleset után... Talán Kristóf nincs is annyira eltűnve.

#sosehiányzol #miérthiányoznál #detudsztemindent


Nem érti, miért mániája az embereknek ez a jelzés. Egyszerűbb lenne előre sétálni, vagy minimum az ember mellé és csak azután megszólítani, talán akkor kevésbé kapna szívinfarktust.
Rosszabb napján elküldené a fenébe, tehát Kristófnak szerencséje van, hogy jó kedvében találja és egészen kedves, már amennyire ragacsos manccsal, fejfájással az lehet.
A passzát szél, a metsző szél - meg az is vigyen el. Elmosolyodik, de a férfi kérdésére nem tudja tartani. Elkomorodik és felhorkant, majd felvont szemöldökkel pillant a bongyorra. Egykor többet látott benne, de ennyivel utána már csak valaki olyasvalakit lát, aki könnyedén áttapos mindene és mindenkin ha a céljai lebegnek a szeme előtt. Persze nincs vele semmi gondja, csak ne próbálkozzon megint egy méteres körzeten belülre férkőzni.
- Hát persze. Az uram biztosan szívesen venné, ha megjelennék nálad esténként - bólogat neki, majd tekintete a kezében csordogáló fagylaltra siklik. Elmormol egy minimális szitokszót és eldobja a teljesen ehetetlenné váló édességet a madaraknak.
- Aha, még mindig életveszélyesen használom - válaszolja, hangjából pedig kiérződik, mennyire nem akar ebbe belemenni. - Kiszálltam.

#szeressenafeleséged

Nem mondta. Hát persze, hogy nem. Végül is akkor se kérte, hogy vallja be Kolosnak a csókot, amikor megtörtént... Miért lenne ez most más? Hiába Kristóf lányszívdobogtató boci szeme és beletúrni való bongyor haja, Myra már azt is látja, hogy ezek mögött gerincet nem visel.
- Igazából majdnem belehaltam, kiskanállal kapartak össze - megvonja a vállát, mintha ez semmiség lenne. Nem akar többet mondani a balesetről és az életének alakulásáról. Még ő maga sem tudja, mihez fog kezdeni a jövőben azután, hogy az álmának annyi. Ugyan nem látszik rajta, de nehezen dolgozza fel.
Az egyetemes kérdésre már felszalad a szemöldöke. Érzelmei kiülnek arcára, mély levegőt vesz mielőtt bármit is mondana. Talán szavak helyett most felállna és egy intéssel lerendezné a férfit.
- Komolyan, Kristóf? Az egyetemről akarsz velem beszélni? Mondjuk az idő is szép. Nézd azokat a felhőket! Tök érdekes - hadarja gúnyos hangnemét elővéve, az égre mutogatva. Oda, ahol egy darab bárányfelhő van elmosódva. Hangulatingadozásai gyakorta előjönnek a baleset óta, pedig korábban is nehéz volt vele.
- Jól van a feleséged? - veti fel a kérdést. Ha már a hülye kérdések napja van, legyen ez is téma.

#hívjmeglegközelebbvalamire

Egyszerre megy fel a lányban a pumpa és érzi, hogy legszívesebben elsírná magát. Nagyon kényes téma ez, amiről nem akar beszélni még mással se, nem hogy Kristóffal. Pedig egykor egész sokat jelentett neki a mestertanonc.
Megrázza a fejét. Tekintetét konokul a pad mellett hagyott bevásárlótáskáira függeszti és csak a csúnya, bökdösős kérdésre érkező válasz hallatán pillant fel Kristófra megint.
- A feleséged - ismétli bólogatva annak tudatában, hogy a bongyornak soha nem volt semmiféle felesége, vagy ha volt is, azt már rég eltüntette.
Sóhajtva néz fel az égre, hunyorog a nap erős sugaraitól. Érzi a fájdalmat a fejében, beleszúr és zsibbadni kezd, mintha sok-sok tűt vezetnének a bőre alá. Hirtelen ugrik fel és veszi magához a táskáit.
- Mennem kell. Hívj meg legközelebb egy sütire - megvonja vállát és a választ meg sem várva viharzik el a térről. Szüksége lesz egy mosdóra, meg egy italra.

Tánya, vagyis az unokahúgom

A reggeli sokk után egészen belejött ebbe a férfi szerepbe. Az egyetlen probléma az egésszel csak az, hogy Ármin a faluban lakik és nem szeretne belefutni saját alakjában. Na meg a tőle lopott ruhákban. Ezért dönt úgy, hogy világot lát amíg még tud és vonatra ül, megindul valamerre bulizni.
Napszemüvege mögé rejtőzve vonul végig az utcán és a téren, kerüli a kontaktust másokkal. Aztán ahogy egyre közelebb kerül a vasútállomáshoz, csak azt veszi észre, hogy nagy sebességgel közelít két állat. Egy macska, a nyomában pedig egy kutya. Úgy látszik, a macskánál ő fontosabb, hisz a kutya abban a pillanatban, hogy őt meglátja, megrohamozza és heves forgásba kezd előtte. Felugrál a lábára, Myra pedig nem tudja, mi tévő legyen. Főleg úgy, hogy lassacskán megjelenik az állat gazdája is. Tánya. A víz is leveri, hisz tudja, hogy Ármin Tánya nagybátyja, valószínűleg ismeri a kutyáját is, neki nem tudja beadni, hogy Ádám, az ikertesó messzi földről.
Biccent a közeledő nőnek, majd leguggol a kutyához és megvakargatja a hasát. Nagyjából fél perce van kitalálni, mit kezdjen a helyzettel.
- Heló Tánya - köszön rá elvigyorodva. Talán...kezdésnek...