36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér
Boglyas tér - Sharlotte Johanson hozzászólásai (11 darab)

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Sharlotte Johanson
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2012. december 14. 14:40 | Link

Valentin

Boldog volt. Felejtett. Nem teljesen magától igaz, hanem az alkohol segítségével, de végre kiszabadult a burokból. Mire testvére visszaér, nagyon nagy változásokon fog keresztülmenni. De egy nem változott és változik soha. Sétálni bármikor és bárhol hajlandó. Főleg hétvégeken, vagy mikor nincs iskola. Olyankor kötetlenül mászkál, ám most nem volt ötlete. Így csak ment előre, és nézte az utat, amin lépdel. Néha becsúszott a képbe fekete csizmája és kék farmerja, de fehér kabátját nem látta addig, míg tekintetét fel nem emelte. Kiért a Boglyas térre. Sokszor járt már erre, de sosem ált meg, csak rohant tovább. Most hirtelen támadt olyam kedve, hogy leül nézegelödni egy padra. Kiválasztotta, aztán odament és leült. Gondolatai kerítették hatalmába. Nincs vele itt senki, mégsincsen egyedül. Van testvére, de máshol. Van apja, de ö sincs ott. Anyja fentről nézi. Nincs párja, de vannak barátai. Neki ez pedig megfelel. Változtatna, de  nem rajta múlik. Így csak vár. Nézi az arrafelé haladókat, és gondolatai azonnal elterelődnek. A tanulás, és a közelgő ünnepek a téma. Hiszen ez a valóság. Tanulni van itt, na meg élni.
Utoljára módosította:Csapó Anna, 2012. december 18. 18:29 Szál megtekintése


Sharlotte Johanson
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2012. december 22. 22:22 | Link

Gondolkodásra tökéletes a szabadtéri ücsörgés. Neki mondjuk mindegy hol van, bárhol nekiáll gondolkodni. Főleg ha van miről. Akkor pedig volt. Anyja esetét feledni próbálta és hanyagolni, de testvérén elgondolkodott. Mikor jön vissza, mit fog gondolni? Milliónyi variációt elpróbált az agyában, bár ez arcán nem látszódott. Csak futkároztak ide-oda a fejében a gondolatok, csak bámult ki magából. Nézte a köveket, de nem látott rajtuk semmit, csupán kivetítette rá emlékeit. Éppen abba merült bele, hogy miben fog változtatni, mikor hangot hallott. Nem túl kedves hangot, nem túl kedves szavakkal. Először nem is válaszolt rá, de tekintetét a hang forrásába irányította. Mélysége és már maga a kijelentés elárulta, hogy fiú ejtette ki, de arra nem számított, hogy egy ilyen égimeszelőre kell majd felnéznie. Csak nézett rá hidegen, de közelebbről észrevehető volt rajta a düh. Nem bírta, ha leszólják. Másodikos létére 18-hoz közeledik, aztán lekislányozzák. Apjától is nehezen tűri meg ezt a szót.  Aztán hogy elveszett. Ezt még tudta tolerálni, mivel nem mindenki olyan informált, hogy első ránézésre megmondja; a faluban lakik. De inkább nem szólt. Felállt, tekintetét a földre vetette, szemét haja eltakarta. Nyugodtsággal, de szinte megfogható hidegséggel sétált  a fiú elé alig 30 centivel. Tekintetét hirtelen felkapta és az idegen szemeire irányította.
-Nem vagyok kislány.- vetette oda neki ugyancsak hidegen, de arcán már jól látszódott a düh. Nem szólt többet. Mondta volna még a magáét, de a hatás kedvéért meg sem mukkant. Persze nem várta, hogy ettöl a másik majd megijed, vagy megenyhül, csak tudatosítani akarta benne a dolgot.
Utoljára módosította:Csapó Anna, 2013. január 6. 10:55 Szál megtekintése


Sharlotte Johanson
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2012. december 29. 12:59 | Link

Ha valaki zavarja akár beszéddel, vagy már a puszta jelenlétével, az nagyon ki tudja akasztani a lányt. Ez esetben mindkettő megvolt, így idegszálai már eléggé vékonyodtak. Nem kellett sok ahhoz, hogy kiakadjon. A fiú elé lépve nem nézett a szemébe, csak haján át. Valahogy jobbnak látta úgy, és még annyira felnéznie sem kellett. Furcsa nem volt ez számára, mert ritka az olyan fiú, akire le kell néznie. Ahogy látta, hogy a fiú tekintete ide-oda mászkál rajta, ő sem tett máshogy, egy gyors pillantással végigmérte az előtte állót. Ezzel bosszantani nem tudja senki, hiszen maga is imádja jó sokszor és akár szokatlanul feltűnően vizsgálni a társasága kinézetét. Ám amikor a haja felé nyúlt, hogy megpróbálja eltűrni, Sharlotte egy hirtelen mozdulattal felemelte bal karját, és a fiú csuklóját megfogva arrébb rántotta a kezét. A szemébe továbbra sem nézett, pedig sajátját már nem fedte sötét haja. Csak tartotta az ismeretlen kezét, mintha arra várt volna, hogy az elrántsa onnan. A gúnyos félmosolyokra, illetve mosolyokra nem igazán reagált, esetleg egy kisebb grimasszal. Mikor a fiú elé nyújtotta a flaskát, kérdő és egyben gúnyos tekintettel nézett rá. Sőt, a szemébe nézett. Jobb kezével még abban a pillanatban megfogta az alkoholt tartalmazó üvegszerűséget, és azzal a lendülettel szájához emelve grimaszolt egyet. Ott a fiú már biztosan azt hihette, hogy inni fog belőle, de egy hirtelen mozdulattal kinyújtotta kezét, az üvegcsét pedig lefelé fordította, hogy az alkohol kifolyjon a nagyképű gyerek mellé. Amint végzett tekintetét a kisebb tócsáról ismét a másik szemeibe mélyesztette.
-Jé....ez kifogyott-most az ő arcára húzódott gúnyos mosoly, és visszanyomta a gazdája kezébe az üveget. Nem gondolta, hogy ilyet fog tenni, legalábbis amikor elindult, semmi hasonlóra nem számított. De mikor meglátta az igencsak nagyképű diákot, akkor visszatért lelkileg is, az egyáltalán nem jó gyerekhez méltó viselkedéséhez. Nem hagyta annyiban a dolgot, nem csípte, ha gúnyolódnak rajta, vagy az idegeivel játszanak. Az őméltósága pedig maga volt a pokol, ebből a szempontból.
Utoljára módosította:Sharlotte Johanson, 2013. január 6. 11:56


Sharlotte Johanson
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. január 11. 21:07 | Link

Eric

Ismét estefelé járt. A szokásos napi teendők és a hirtelen ötletek is elvégezendők, végbe mennek ilyenkor. Vacsorát is készített magának, de mielőtt nekilátott volna, bátyja megjelenése zavarta meg. Lement a nappaliba, majd útját a konyha felé vette, ami Lotte következő ötletének eléggé keresztbe tett. Jelek nélkül akart eltűnni, sétálgatni, kiszellőztetni a fejét. Ezt azonban nem tudta megtenni, így feltűnés nélkül eszegetett, míg testvére ismét felfelé vette az irányt. Akkor pillanatokon belül magára vette fehér kabátját, valamint barna csizmáját, és viszonylag kísérõ hangok nélkül távozott. Mosolyt villantott a nagy semmibe, az õt körülvevő sötétségbe, és elindult. Ment mindenfelé, hosszú ideig céltalanul, majd kis idő után tudatosan kezdett keresni egy nosztalgiázásra alkalmas helyet. A legközelebbinek, és egyben legjobbnak a tér tűnt. Kiérve, és a padokhoz közeledve már kezdtek elõtörni belőle az emlékek, de azokat egy félmosollyal, és egy a padra vetett várakozó pillantással konstatálta. Odalépett a kiválasztott darab elé, és pár másodperc után leült. Addig gondolkodott. A múlton, jövőn, és azon hatalmas változásokon, melyek végbementek életében. Akkor ott mindent átlátva tudott már mérlegelni, de azelőtt ez nem ment volna ilyen egyszerűen. Látta már az összefüggéseket, az akkor figyelmen kívül hagyott hibákat, de a jó cselekedeteit is. Nem bánkódott persze rajtuk, ami megtörtént azt nem is akarta, de nem is tudta volna visszafordítani. Csak ült ott, és bámulta az eget, a néha-néha elõbukkanó csillagokat, melyek több száz gondolatot vetettek fel benne. Az idő múlásával sem foglalkozott akkorra már, pedig eleinte próbálta számon tartani. A hideg is távol állt a pillanatnyi érdeklődési körétõl. Csupán jövőjében merengve vigyorgott. Érzései, gondolatai mindenfelé úszkáltak akkor, de ezektől függetlenül kedve változatlanul boldog. Okát nem tudta, csak annyiban volt biztos, hogy az az este valami különlegeset tartogat még számára. Mikor, hol, vagy éppen hogyan, az kérdéses, de mindegy is. A különleges történés, a "csoda" volt a fontos.
Utoljára módosította:Amira Loveguard, 2013. február 6. 21:14


Sharlotte Johanson
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. január 12. 07:59 | Link

Eric

Határozatlan ideig ült magányosan, gondolataival, bambán nézve a sötétségbe. Az, hogy öt percet, fél órát, vagy mennyit töltött egyedül, de nem is foglalkozott vele, ment a feje után, ami azt mondta neki, hogy maradjon. Így csak nyugodtan, kevés mozgással ült helyén. Boldog volt addig is, de néhány emlék eszébe jutása még jobb kedvre derítette, amit már nem is lehetett volna fokozni. Félmosoly húzódott arcára, és már más irányba is terelte volna a filozofálást, amikor ezt megakadályozta valaki. Leült mellé egy idegen, kinek hangját hallva megállt benne valami. Ezzel akkor, abban a pillanatban nem foglalkozott, de amint fejével is a másikhoz fordult, és szemébe nézett, ez a furcsa érzése fokozódott. Zavarában nem tudta mit szóljon, így amíg valami nem jutott eszébe, villantott a fiúnak egy félmosolyt. Teljesen összezavarodott, nem tudta mitől viselkedik így, mikor ilyen nem fordult még elő. Itt a csoda, csak éppen még nem tudja mi az.
- Szia. Én Sharlotte vagyok, nyugodtan, nem zavarsz - a mondandója végét ismét mosoly kísérte, de nem a megszokott semmit mondó, hanem valami más, tanácstalan, de a furcsa érzést majdnem tükrözõ. Megint értetlenül nézett magából, mintha megállt volna a közelükben a levegő. Okát, de semmi mást sem tudott, így tette, amit eddig. A csodálatos csendet sem szerette volna megtörni, de abban a helyzetben nem tudott mást csinálni. Majdnem elnevette már magát szerencsétlenkedése közben, mert a helyzetet, és az ismeretlen érzést feldolgozni koránt sem volt egyszerû számára. Tekintetét egy pillanatra levette a másik íriszeiről, és viszonylag látatlanul végigmérte, mert addig nem volt még rá ideje, sem ereje, hogy szemét levegye az övéről. Az átlagos, nyitott és közvetlen természetét most kiválóan meghazudtolta.
- Ide jársz a Bagolykőbe, ugye? - nyögött ki végül valamit nehézkesen, és szemeit visszaemelte azelőtti helyére, és próbált választ keresni. Nem tudta mire, csak keresett bennük valamit. Valami mást, szokatlant, vagy ami ezt kihozta belőle.
Utoljára módosította:Amira Loveguard, 2013. február 6. 21:16 Szál megtekintése


Sharlotte Johanson
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. január 12. 14:45 | Link

Eric

Hihetetlen zavarában próbált valamit tenni. Ahogy az az érthetetlen, soha át nem élt érzés lassan átjárta, minden esetleges rossz elszállt. Csak a boldogság, az aranyos és örökké csak mosolygó lány maradt. A külvilágot éppen úgy kizárva, nem érezte a hideget, de mást sem. Csak a tényekkel, és azzal az újdonsággal gazdálkodott. Azokból akarta összerakni a választ, azt a bizonyos képet a helyzetére, de nem sikerült neki. Az egyetlen, amit tenni tudott, az a beszélgetés kezdeményezése volt. Rögtön egy alap kérdéssel kezdett, amire kicsit hadart választ kapott. El is mosolyodott, de nem megvető, vagy éppen lenéző hatást nyújtott, ahogy elmerült a fiú íriszeiben. Azokban ugyancsak választ keresett.
- Én is - mondta lágy hangon, ahogyan mindig beszél. Akcentus még néhány szónál észrevehető, de ezt az évek alatt kiküszöbölte. Nem látott semmi rosszat a dologban, neki más a helyzete, hiszen kiskora óta tanulta a nyelvet. Az, hogy a másik hogy van ezzel, nem befolyásolt semmit, a magyarázkodást egy halvány félmosollyal hallgatta végig.
- Semmi baj - nyugtatja meg, valószínűleg ugyancsak zavart állapotban lévő társát. Ezzel azonban szinte ugyanott tart, tanácstalan, a semmivel majdnem egyenlő maradt tudása. Egy név, és származás, amin erősen elkezdte törni fejét, hogy jusson valamire. Tisztázni próbálta magában, hogy mi az, amit érez, de semmi sem jutott eszébe, így a beszélgetés továbbvitelénél maradt.
- Melyik házba kerültél? - érdeklődik tovább, nehezen kinyögve a szavakat, nem mintha ettől az információtól majd megvilágosodna. Azért kezdetnek  nem akarta lerohanni minden hülyeséggel, ami akkor eszébe jutott a kissé módosult tudatállapota miatt. Az a valami, ami hatalmába kerítette, kezdett eluralkodni rajta, folyamatosan beborítani. Jó, hogy nem kezdett el remegni a lába, vagy éppen zsibbadni a keze. Mindezt nem tette meg, egyenlőre. Akkor odáig még nem terjedt el a "kór", csupán pár részre terjedt ki. Tüdejére, ami már szaggatottan engedte magába a levegőt, és szívére, amely csak minden második ütemre dobban. Valamint agyára is, mert elméjét eltakarta a lassan sűrűbbé váló köd. Nem normális viselkedés részéről, de a tudatalattija művelte. Vagy talán akarattal történt?
Utoljára módosította:Amira Loveguard, 2013. február 6. 21:19 Szál megtekintése


Sharlotte Johanson
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. január 12. 19:04 | Link

Eric

Teljes mértékben meghazudtolta önmagát, viselkedése ugyancsak eltér a szokásostól. Ennek okát egyáltalán nem tudta, csak értetlen, kedves mosollyal nyugtázta a dolgot, és a fiú szemei között cikázott tekintete. Azokban kereste a választ, melyet nem kapott meg ugyan, de abban biztos volt, hogy a fiú váltja ki belőle ezt a viselkedést és a zavartságát.
- A Navinéba - válaszolt, bár akkorra kifejezetten lényegtelen kérdésnek, információnak tartotta. Mit is számít az, hiszen nem éppen attól lesz zavarban, hogy egy Levitás ül előtte. Valami más lesz az, de azért válaszolt. Újra elmosolyodott, szinte reflexszerűen, akaratlanul. Mindig is mosolygós volt, fel is vett egy jellegzetes példányt, ami mindig feltűnik nála, de azon esetben nem használta. Csak az újat, ami szokatlan ugyan, de a fiú valamiért ezt hozta ki belőle.
- Sétálgatok, mindenfelé, mindegy milyen okból, ok nélkül, hol vagy mikor. A séta a lényeg - mondta már szinte teljesen nyugodt hangon, a másik tekintetét kis időre elhagyva, és ismét, de már sokkal feltűnőbben végigtekintve rajta. A görbület arcáról nem tűnt el, csupán tekintete kezdett el vándorolni. Magasságát próbálta először megállapítani, ami nagynak tűnt, aztán arca is megszemlélésre került. Valami tetszett neki a jellegzetes vonásokban, de olyan szintű tanácstalanságban szenvedett, hogy ezt sem tudta volna megmondani. Annyira elbambult, hogy még visszakérdezni is elfelejtett, ez azonban hamar pótlásra került.
- Te mit szoktál? - kérdezte végül rezdületlen arccal, ismét a tekintetekbe meredve, melyek már nem a válasz lelőhelyét mutatták számára. Valami megfogta benne, így saját tekintetét vándoroltatta folyamatosan Eric íriszei között. Nem tudta, hogy ő mit gondolhat, de valami zavar rajta is látszott, és ha nem téved, akkor valami ilyesmi zajlódhat a másikban is.
Utoljára módosította:Amira Loveguard, 2013. február 6. 21:22 Szál megtekintése


Sharlotte Johanson
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. január 12. 21:20 | Link

Eric

Újra és újra elmerült azokban az igézõ tekintetekben. Már tisztában volt azzal, hogy a csodát megtalálta, egy fiú személyében, akit órákig el tudna nézegetni, közelében zavarban van, és folyamatosan szemeit fürkészi. Totális ellentéte önmagának, de ez is csupán attól a ködtõl van, ami ott képzõdött elméjében. A helyzetet elfogadnia nehéz volt, éppen ezért jött jól a beszélgetés. Anélkül is ellett volna, mert nem érezte a hideget, és szívesen futtatta volna szemeit szótlanul is Ericen. Ahogy beszéltek pár dolgot meg is tudott róla. A gitározásnál elméje megint szövögette gondolatait. Õ maga zongorázik, és nagyon szereti. Szinte imádja is, pedig ritkán csinálja. Nézett rá, hallgatott, nem csinált szinte semmit. Felmerült benne, hogy közelebb csusszan, de abból elég érdekes helyzet lett volna, és még csak valami normális érv sem jutott eszébe. Pár pillanat után, mintha valóra vált volna ez a kis vágy, a fiú felajánlotta a sétálást. Ez nagyon jó ötletnek tûnt, hiszen így közelebb kerülhet hozzá akár látatlanul is. Hogy a másik mit gondolt, nem tudta, csak azt, amit õ, és már a titokzatos érzés is tisztult benne. Elõször nem akarta bevallani magának, de végül rájött, és felfogta mi az. Hihetetlennek bizonyult, hogy Cupido nélkül is tud ilyet, lehet szerelmes. De megtörtént, felismerését pedig egy mosollyal nyugtázta.
- Rendben, menjünk - szólalt meg végül, és még egy mosoly kíséretében állt fel, megvárva amíg ezt a másik is megteszi. Elsétált mellette a padot kikerülve, és várta, hogy kövesse. Fejét felé fordította, ahogy sétált elõre. Határozatlan irányba, nem tudta merre. Csak ment, de próbált a fiú közelében maradni, feltûnés nélkül haladni mellette. Csak pillanatokra villant át fejében, hogy alig pár perce ismeri, de az a bizonyos rózsaszín köd hamar elfedte ezen gondolatát is. Sétált mellette, és tudta, hogy kell valami beszédtéma megint. A kínos csendet meg kellett volna törni, de így sem volt olyan rossz. Már annyira tehetetlennek sem bizonyult, sokkal határozottabban villantott még egy félmosolyt. Tekintetét egy másodpercre az útra szegezte, majd azzal a lendülettel vissza is fordult. Szemei szinte már csillogtak. Ettõl az új érzéstõl, vagy csak a boldogságtól? Nem tudta.
Utoljára módosította:Sharlotte Johanson, 2013. január 12. 21:23 Szál megtekintése


Sharlotte Johanson
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. január 13. 17:02 | Link

Eric

A padról felállni számára több okból is csodálatos volt. Egyrészt kissé elzsibbadt már, valamint közelebb kerülhetett a fiúhoz. Kicsit elõre ment, de hamar lassított is, mert nem szándèkozott távol kerülni. A lehetõ legközelebb akart lenni hozzá, de azért még feltûnés nélkül. Folyamatosan szemei között futkározott tekintete, ezért nem igazán vette észre, hogy kezeik majdnem összeértek. Nem volt benne bûntudat, hogy elszalasztotta az alkalmat, mert ugyan boldogan megfogta volna a kezét így öt perc után is, de várt egy sokkal tökéletesebb alkalomra. Pislogás nélkül elmerült a másik barnáiban, csak egy pillanatra tekintett fèlre. Azt sem azért, mert unatkozott, sokkal inkább azt akarta tudni hogy hol van. Nem volt fontos még akkor, de az elhangzó kérdéshez már szüksége volt rá.  Elõször nem jutott el elméjéhez a szavak összessége, csak annyit látott, hogy mozog a fiú szája. Azt is csak úgy véletlenül, de pàr másodpercen belül sikerült nehezen is emlékeznie a kimondott szavakra.
- Én itt lakom a faluban, de szívesen elmagyarázom, merre van az út. - õszintén örült a dolognak, hiszen igazából mivel nem tudja, mi merre van, bárhova vezethetné. Ilyen nem állt szándékában, de ahogy végig gondolta, talán útba esik az utca. Minden esetre abba az irányba indult el, de csak szépen lassan, hogy tudja követni Eric is, és hogy mellette sétálhasson. Akkor jött nagyon jól, hogy már szinte annyira ismerte a falut, mint a tenyerét. Így nyugodtan tudta nézegetni a mellette haladót, és elmerülni gondolataiban. Valahol belül megnyugodott, hiszen látta a fiún, hogy ugyanúgy szemeit fürkészi. De minden más részletében is megfigyelhette, ideje nagyon sok volt. Beszéd témát nem talált továbbra sem, nem is akart, sokkal jobb volt szótlanul, vagyis neki. De hogy mit akart a másik fél, egyáltalán nem volt ötlete. Csupán késõbb, de akkor is a köd hatása alatt állva, így az nem minõsíthetõ. A sötétben elbûvölõen csillogó íriszekben merült el, szavak helyett. Egy kedves mosoly újra megjelent arcán, természetesen ok nélkül.

Szál megtekintése


Sharlotte Johanson
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. január 13. 21:37 | Link

Eric

A külvilágot részlegesen zárta ki akkor, és ahogy elindultak, mosoly jelent meg arcán. Tekintete állandóan a fiún futkározott, gyakran megállt egyes részeken. Leginkább arcán, valamint szemeiben akadt el. Csak szótlanul sétáltak az egyik irányba, melyet egy mozdulattal fel is térképezett. Nem volt nehéz, ismerte már a falut. De akkor nem az volt a fontos, hanem egyes egyedül a mellette sétáló. Folyamatosan nézte, nem pislogott, csak gondolkodott. Végig, a szituációtól kezdve az apróságokig, a köd csekély ritkulását kihasználva futott át mindenen. Nem foglalkozva a végeredménnyel, vagy negatívumokkal, mosolyodott el ismét, mikor felajánlotta neki a hazakísérést. Nem lepõdött meg, mert csupán a száraz információ, és a további sétálási lehetõség miatt érzett boldogság jutott el hozzá. Kicsit sajnálta is, hogy a faluban lakik, és akár a kastélyig is ment volna vele. A házirend megszegése? Mi az neki? Ilyen esetben szívesen tette volna még azt is. Szinte szorosan Eric mellett sétált, semmivel sem foglalkozva. A kanyarokat szótlanul vette be, vagy kerülte ki az elé álló akadályokat. Szíve szerint abban a minutumban, gondolkodás nélkül, és néhány perces ismeretség után is megfogta volna kezét, amin komolyan el is gondolkodott, de végül nem tette meg. Fejében lezajló képek és kérdések milliói nem ütköztek ki arcàn, magabiztosan szedte lábait, de lassan, minden pillanatot kihasználva. Ez akkor szakadt meg, mikor végtagjai egy cseppet összeakadtak, és majdnem összeesett. Ez aztán nem sikerült neki, csupán megingott az egyensûlya, amin kicsit el is nevette magát. Furcsa volt neki, hogy lapos talpú cipõben nehezebbnek bizonyult a járás, mint a tíz centi magasakban. De hát ô ilyen, csak sok minden mással együtt ez nem volt meghatározó dolog. Remélte egy másodperc erejèig, hogy nem nézi majd idiótának a levitás, majd elõzõ viszonzott pillantásai, és a kezdetleges kölcsönös zavar segítette vissza a csodáról kialakult képbe. Abba, amit a rózsaszín köd teremtett neki. Csend volt, ez azonban egyáltalán nem zavarta. Továbbra is úgy látta, hogy az a kínos érzés régen eltûnt, és csak a jó maradt.
Szál megtekintése


Sharlotte Johanson
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 395
Összes hsz: 6540
Írta: 2013. április 20. 11:23 | Link

Keith
ruha

Már mondhatjuk szokásos napi teendőnek is, hogy minden nap - vagyis amikor "ő van beosztva" - elmegy az oviba a húgicáért. Természetesen hétköznap, a hétvégéket meg kibírják, de a péntek még határozottan olyan nap, amikor a hazaérés után még nincs sok ideje ezt-azt csinálni, hanem átöltözik, és mehet is. Nem egy túlságosan megszokott ruhában indult el, valahogy a fekete bőrnadrágok azokkal a vágásnak kinéző dizájnnal az elülső oldalukon... nem az ő stílusa, de felvette. Egyszer mindent lehet.
Egész hamar oda is ért, valamint ugyanezen gyorsasággal rendelte el a kislányt, majd indulhattak is. A megszokott úton, mindig ugyanarra mennek, és ez már ezalatt a majdnem három hét alatt is, de biztosan rögzült Hanna fejében. Nem is várta, hogy mellette lépdeljen, és gépiesen, szófogadóan, akár ütemesen haladjanak, azt el sem tudta volna képzelni, így hagyta, hogy felfedezze a kicsit is az itteni dolgokat, hiszen jó idő van, és elkeveredni se tud, hiszen figyel rá azért. Futkározott is rendesen, mindent megnézve, és egyáltalán nem foglalkozva azzal, hogy a ruhája koszos lesz, az neki nem is számít, mert nem is kell. Az a lány reszortja, mint hogy a kis farmerkabátot cipelje, mivel ahhoz talán meleg van, hogy ráaggassa, mint reggel.
Éppen csak egy kicsit figyelt másfelé, amíg a téren haladtak át. Az arra járókat figyelte, vagyis azokat, akik épp úgy sétálgattak valamerre, mint ők. Azt nem igazán vette észre, hogy a csöppség addig az ugráló-sasszézó sajátos kis mozgásával kezdte megközelíteni a fiút, aki a szobor melletti padon telepedett le. Nincs gond a hallásával, és viszonylag jól is beszél magyarul, valamint kíváncsi és gyerekes, vidám lélek is egyben - összetett személyiség. Ebből kifolyólag állt meg édesen mosolyogva a szöszi srác előtt, és nézte pár pillanatig, amíg meg nem szólalt kislányos, magad hangján.
- Mit dúdolsz? - kérdezte, amint lefordította az itt használt nyelvre mondanivalóját. Annyira nem is nehéz, meg ilyen szempontból előnyére vált, hogy mióta beszélni tud, ezt is tanulja.
Körülbelül eddigre kapcsolt Sharlotte is, és kezdte szaporázni lépteit a kis virgonc és az ismeretlen felé. Néhány másodperc telt csak el, és már ott is termett testvére mellett, kezét vállára helyezve, azzal finoman maga felé fordítva.
- Mit mondtam én neked? - intézte első szavait kedvesen feléje, majd felnézett a másikhoz fordulva. - Jajj, bocsi, kicsi még és nagyon eleven, igazi gyerek - kezdett szabadkozásba, ki tudja miért. Csak így jött, meg valamiért érezte, hogy kellene legalább ezt. Bár továbbmenni csak így rögtön nem akart, valami visszatartotta. Talán a hely, ide elég sok emléke köti. Ráadásul ezek is vegyesek; találkozott itt olyannal, akit nem nevezhet a szíve csücskének véletlenül sem, meg olyannal is, aki mostanra a számára legfontosabbak közözz foglal helyet. Talán ezért gondolta úgy, hogy ha már találkozott evvel a fiúval, akkor ki szeretné deríteni, ő melyik irányba megy majd el.
- Amúgy szia, Sharlotte vagyok - mutatkozott is be, csak úgy felületesen, meg az elfelejtett köszönést is pótolta. Valahogy el kell kezdeni, és ez mintha szükséges is lenne egy normális beszélgetéshez. - Leülhetek? - egészítette még ki, mivel állva sem volt sok kedve semmit sem csinálni, azért a tűsarkaknak hátránya is van. Meg valljuk be, sokkal jobb ülve, azokban a másik esetekben is ült. Addig a kisebbik szöszkét gyengéden maga elé vonta, hogy a hajával kezdjen valamit, mert sajnos azt is tönkretette, ahogy lelkesen játszott és ugrált. Ha igenleges választ kap, természetesen le is huppan, ám előtte még eszébe jutott valami.
- Téged hogy hívnak? - érdeklődte még meg, rögtön a bemutatkozás és kérdése után. Gondolta, hogy amúgy is megosztja a nevét, de azért ő rákérdezett még, mert éppen így volt kedve.
Hannára már nem haragudott, igazából az elején sem volt benne semmi, csak az, hogy félti, és akárkihez ne menjen csak úgy oda. Mondjuk ő nem biztos, hogy veszélyt jelent így ránézésre, de ez varázsló iskola és falu, akármi lehet.
Szál megtekintése


Boglyas tér - Sharlotte Johanson hozzászólásai (11 darab)

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér