A Fő utcza egyik vége egy elég nagy kiterjedésű, lapított kör alakú térbe fut bele, melynek közepén egy furcsa alakú szökőkút áll. Nem is kör, nem is szögletes alakzat, inkább hasonlít egy amőbára. Egy nagy bagoly áll a szökőkút közepén és a csőréből vízsugár tör elő. Körülötte sok kis apró bagoly is követi példáját. Még a nagy bagoly egyik vállán is csücsül egy. Durva, szürkés kőből készültek, úgymint maga a szökőkút is. A szökőkút körül padok találhatóak és a padok mögött bokrok, nyurgább fák állnak, hogy a padon ülőknek árnyékot biztosítsanak, ha netán a szökőkút körül szeretnének üldögélni. A téren főként a fontos, hivatali intézmények állnak, minden egy helyen. A Fő utczával éppen szemben, a tér túloldalán a helyi vasútállomás épülete terpeszkedik el, a sínek mentén egy árnyas sétányra jutunk. De itt van még a Posta, ahol külföldi és belföldi levelezésre is kölcsönözni lehet baglyokat; a könyvtárral egy épületen osztozó Művelődési Ház és Bogolyfalvi Hivatal; és Bogolyfalva előkészítő iskolája is, a közelében kedves játszótérrel.
|
|
|
- A kávétárs -- Parancsolj. - Ez már a... hányadik is? Nem számolja, szóval valahányadik ilyen alkalmuk ez, hogy leruccan Nárciszhoz ebbe a tanyasi világba, és összefut a fura idegen nővel. Először csak viccnek indult, leültek a padra és percek alatt felhozta, hogy amúgy de ocsmányak a bogolyfalvi galambok, meg en bloc a galambok? Repülő patkányok, nem komálja őket. Akárhogy is, sikerült szóra bírnia a falusi környezethez képest túl jól öltözött nőt, de arra egyikük sem vette a fáradtságot, hogy bemutatkozzon. Minek azt? Viccesebb csak így, anonim módon néha összefutni. - Mióta ideköltözött az a zengős pasas, Krise, végre nem olyan borzalmasan unalmas a falutok, de az a nemrégeni jelenete, hát az pazar lehetett. Kár, hogy nem láthattam élőben. - Nárcisztól tudja ezt is, a legtöbb bogolyfalvi pletykát a majdnem mostoha húgának köszönheti, és a kis közösségnek.
|
|
|
Tóth E. Krisztián Minisztériumi dolgozó
Eddie | Amneziátor, Budapesti Divízió offline RPG hsz: 92 Összes hsz: 92
|
Írta: 2024. március 28. 17:46
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=875544#post875544][b]Tóth E. Krisztián - 2024.03.28. 17:46[/b][/url] - A kávétárs -- Parancsolj. - Ez már a... hányadik is? Nem számolja, szóval valahányadik ilyen alkalmuk ez, hogy leruccan Nárciszhoz ebbe a tanyasi világba, és összefut a fura idegen nővel. Először csak viccnek indult, leültek a padra és percek alatt felhozta, hogy amúgy de ocsmányak a bogolyfalvi galambok, meg en bloc a galambok? Repülő patkányok, nem komálja őket. Akárhogy is, sikerült szóra bírnia a falusi környezethez képest túl jól öltözött nőt, de arra egyikük sem vette a fáradtságot, hogy bemutatkozzon. Minek azt? Viccesebb csak így, anonim módon néha összefutni. - Mióta ideköltözött az a zengős pasas, Krise, végre nem olyan borzalmasan unalmas a falutok, de az a nemrégeni jelenete, hát az pazar lehetett. Kár, hogy nem láthattam élőben. - Nárcisztól tudja ezt is, a legtöbb bogolyfalvi pletykát a majdnem mostoha húgának köszönheti, és a kis közösségnek.
|
|
|
|
Halty Lianna Bogolyfalvi lakos
offline RPG hsz: 144 Összes hsz: 201
|
Írta: 2024. március 29. 13:22
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=875595#post875595][b]Halty Lianna - 2024.03.29. 13:22[/b][/url] Névtelen kávébarátBiccentve, széles mosollyal köszöni meg a kávét, amit a névtelen nyújt felé. Többedik alkalommal van egymáshoz szerencséjük már, hol egyikük, hol másikuk hoz kávét a másiknak - névtelenül. Az újságot még nem teszi le keresztbe tett lábairól, ám a mondat végére érve csukja össze bosszúsan és teszi maga mellé. A férfire néz. - Nem volt szerencsém látni nekem sem, de hozzám is eljutott. Szegény férfi - ismeretlenül is képes empátiát mutatni mások felé, ehhez nem kell hatalmas érzelmi intelligencia. - Katasztrófaturista vagy, ugye? - itt azért elmosolyodik szélesen, érezhető, hogy csak hecceli a másikat. A kapcsolatuk kívülről elmélyültnek, sőt mi több, barátinak tűnhet, pedig tényleg mindössze két idegen egy kávé mellett beszéli meg az adott nyűgjeit. - Most olvastam el egy cikket a vélákról. Hihetetlennek tartom, hogy vannak még olyan mágusok, akik nem a társadalmunk rendes tagjainak hiszik őket.
|
Rögtől szívig, minden dalol; nem ésszel, lényével válaszol, mint egy nő, vagy egy költemény.
|
|
|
Tóth E. Krisztián Minisztériumi dolgozó
Eddie | Amneziátor, Budapesti Divízió offline RPG hsz: 92 Összes hsz: 92
|
Írta: 2024. március 29. 15:20
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=875607#post875607][b]Tóth E. Krisztián - 2024.03.29. 15:20[/b][/url] - A kávétárs -Bemutatkozhatnának már, -mondhatnád- de minek? Vicces és izgalmas egy kicsit, hogy csakis akkor futnak össze, ha a véletlen úgy hozza. Tudom, tudom, szerinted nincs véletlen és mindenre van magyarázat. Szerinte van, szerencse legalábbis biztos, neki pedig már párszor összejött ez a mutatvány. - Ízig-vérig. - Abszolúte büszke vigyorral bólint a helytálló megállapításra. - Tudtad, hogy a felkapott turisztikai helyeket merényletek után érdemes meglátogatni? Sokszorosan jobb a közbiztonság, egy halom ember visszamondja az útját, tehát nem kell tülekedni a tömeggel, és a hely maga olcsóbban fogja kínálni a szolgáltatásait ideiglenesen, hogy visszacsábítsa a bevételét jelentő embereket. A katasztrófaturizmus megérős biznisz. - Ő pedig soha nem utazott még így, de eladni az elméletet annál nagyobb elánnal képes. - A vérőrültekre gondolsz? Akik még mindig ebben a tiszta mágusvér szarságban hisznek? - Azok tényleg piszok őrültek, nem is érti, hogy van ennyi idejük és energiájuk totál felesleges dolgokkal foglalkozni. Miért nem választanak valami kellemesebb elfoglaltságot, mondjuk a szélhámosságot, mások átverését, valamit? - Sosem értettem, hogy van egyeseknek ennyi szabadidejük, hogy másokat cseszegessenek a származásuk miatt. - Nem mintha tehetne bármelyik kölyök is róla, ha vélának, félvélának, negyedvélának, sőt bármiféle keveredésnek születik. - A végén kiderül, hogy aktivista vagy, aki a diszkrimináció megszüntetéséért lobbizik. - Ami nem elképzelhetetlen tekintve, hogy intelligens válaszokat szokott kapni a könnyelmű felvetéseire a kávétársától.
|
|
|
|
Halty Lianna Bogolyfalvi lakos
offline RPG hsz: 144 Összes hsz: 201
|
Írta: 2024. március 29. 15:58
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=875613#post875613][b]Halty Lianna - 2024.03.29. 15:58[/b][/url] Névtelen kávébarátÉrdeklődően hallgatja a férfit, mert őszintén szólva, ebbe még így, ilyen formában soha nem gondolt bele. Kötve hiszi, hogy merényletek után olyan vidám lenne meglátogatni bármilyen látványosságot is, de nem tagadja, a logikai érvelést nem tudja megbuktatni. - Még nem közelítettem meg ilyen szempontból, ha minden kötél szakad, akkor mennék el ilyenek után bárhova is. Ne akard, hogy kikövetkeztessem, esetleg ilyesmikkel foglalkozol - incselkedve emeli fel orrát. Leszedi a papírpohár tetejét, hogy kávéja habját fújja kicsit arrébb, majd kortyoljon belőle aprót. - Nekem teljesen mindegy miben hisznek, amíg nem kevernek bele egy teljesen kívülálló csoportot. Komolyan, mintha 600 évvel ezelőtt lennék ugyanúgy, pedig azt hinné az ember, már felnőtt a társadalmunk annyira, hogy ne bélyegekkel nézzünk egymásra - csóválja meg fejét rosszallóan. A legjobban az bosszantja fel, hogy vannak olyan gyerekek, akiket ebben nevelnek fel, és azok a gyerekek teljesen elhiszik, hogy ez így van rendben. Mutogatni és kinevetni, kiközösíteni egy más fajból, akár nem aranyvérrel született valakit. - Nem tehetem meg. A szerződésem nem engedi, hogy állást foglaljak, ha csak azt nem mondják, ami nem fog megtörténni - mosolyodik el sejtelmesen. - Ám véleményem attól még van, ami nem szokott tetszeni sokaknak.
|
Rögtől szívig, minden dalol; nem ésszel, lényével válaszol, mint egy nő, vagy egy költemény.
|
|
|
Tóth E. Krisztián Minisztériumi dolgozó
Eddie | Amneziátor, Budapesti Divízió offline RPG hsz: 92 Összes hsz: 92
|
Írta: 2024. március 29. 16:19
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=875620#post875620][b]Tóth E. Krisztián - 2024.03.29. 16:19[/b][/url] - A kávétárs -- Ahol a katasztrófa megterem, ott engem is megtalálsz. - Nehéz eldönteni, hogy épp bevallotta, terrorista, vagy valami homlokegyenest másra gondol? A jókedve töretlen és indokolatlan, főleg hogy tragikus eseményeket vázol úgy, mint más a káposztás tészta receptjét. - Itt eleve az emberekkel vannak gyökeres problémák. Elárulok neked egy fun factet: engem például összeszedtek csecsemőként egy inkubátorból. - Ehhez képest nem tűnik rosszul, vagy rossz körülmények közt felnevelt embernek. - Ha már eleve akkora társadalmi gondok vannak, mint például hogy egy nő nem akarja vagy tudja felnevelni a gyerekét, előbb a legalapabb alapoknál kellene kezdeni a javítást, nem? A mentalitás és például a felsőbbrendű gondolkodás egy hozadék válasz a nagyon primer gondjainkra, mint a nevelés mai napig hézagos tudatossága. - Vannak, akik csak így csinálják bele a világba a dolgukat, többek között a gyereknevelésnek csúfolt elfoglaltságot, de valójában nem foglalkoznak a kiskorú mentális jólétével. Na azokból tevődik össze a társadalom rendszerint hangosabbik része. - Óh? - Előredől a kávéval a kezében, rátámaszkodik alkarokkal a térdeire, hogy oldalvást pisloghasson fel a napszemüvege pereme fölött a nőre. - Folytasd csak. A vélemény csak akkor fáj, ha van benne igazság is. Kinek léptél a sarkára, hm? Szívesen segítek, hogy tovább fájjon az illetőnek. - Rossz és komisz, ez is igazán ízesen átjön a jelleméből, de nem eredendően gonosz.
|
|
|
|
Halty Lianna Bogolyfalvi lakos
offline RPG hsz: 144 Összes hsz: 201
|
Írta: 2024. március 29. 16:55
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=875625#post875625][b]Halty Lianna - 2024.03.29. 16:55[/b][/url] Névtelen kávébarátHalkan kuncog fel, rosszallóan csóválja meg a fejét mellé. Nem kenyere mások kárán jól szórakozni, de nem hibáztatja a férfit, hogy kihasználja az elé kerülő alkalmakat. Akkor sem teheti meg, ha igencsak kétes munkájára kerülhet fény ezzel a megszólalásával - ám nem ítélkezik ilyen gyorsan. Elgondolkodva hallgatja a másik, és bár néhol bólint, szemöldöke ráncba szalad és úgy is marad a végére. - Azzal egyet kell értenem, hogy a probléma már a kezdetektől jelen lehet, de nem várhatjuk el például a Minisztériumtól, hogy az egyéni problémáinkat oldják meg, minthogy nem tudok felnevelni egy gyermeket, akit világra hoztam - feleli végül. - Sajnálom, hogy elhagytak - fűzi hozzá, mert nem akar nagy feneket keríteni neki, mikor láthatóan a férfi sem teszi. A padon dől hátra, elgondolkodva nézi a kissé borult eget pár pillanatig. - A nevelést nem befolyásolhatod, amikor a család azt intim körülmények között teszi. Nem szólhatsz bele, hogy neveljenek fel egy gyereket, akkor meg már majdnem mindegy, mikor kikerül a világba - most komolyan arra a konklúzióra jutottam, hogy végül is a legjobb megoldás lenne elvenni aranyvérűektől a gyermeküket? - nevet fel hitetlen. Sóhajt, mert nyilvánvalóan nem gondolja komolyan, hogy egy gyermeket is el kellene venni a családjától, ha az nem indokolt, csak szavaiból igencsak ez vehető ki. - Ha ilyet tennék, nekem fájna - somolyodik el a pohara mögött. - Egyelőre minden sarok biztonságban van, esküszöm, de ha katasztrófa lesz belőle, te leszel az első, akinek elmondom - fogadja meg azonnal.
|
Rögtől szívig, minden dalol; nem ésszel, lényével válaszol, mint egy nő, vagy egy költemény.
|
|
|
Tóth E. Krisztián Minisztériumi dolgozó
Eddie | Amneziátor, Budapesti Divízió offline RPG hsz: 92 Összes hsz: 92
|
Írta: 2024. március 29. 20:59
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=875664#post875664][b]Tóth E. Krisztián - 2024.03.29. 20:59[/b][/url] - A kávétárs -- Nem, azt tényleg nem, de elgondolkoztál rajta, milyen lenne, ha a pszichológia nem kezelné a már meglévő problémát, hanem megelőzné? Nem kell belenyúlni a család életébe, az az ő dolguk, de meg lehet tanítani az egyént felelősségteljesebben élni. - Mindez akkor hangozna igazán kétszínűen a szájából, ha a nő tudatában lenne a személyiségének. Eddie minden, csak nem felelősségteljes, azaz... nem akar azzá válni. Nagyon kényelmes a maga nomád, kifacsart és hiányos szabályai szerint játszani ezt a játékot, és még kényelmesebb osztani egy ideálizált világ idealizált tanácsait, amik sosem fognak megvalósulni. A sajnálatra csak megrántja a vállát, de látszik rajta, hogy nem zavarja, elvégre csecsemő kora óta technikailag volt családja és nem vált deviánssá. Néha gátlástalan és morálisan megkérdőjelezhető döntéseket hoz, de ki nem? - Ez néha az én fejemben is megfordul, de akkor nem lenne elég megfejhető aranyvérű kölyök a kártyaasztal mellett. - Már megint vigyorog, túlságosan vigyorog. Fejen kellene csapni. - Helyes. - Néha éhes a drámára, máskor a szívatásra, megint máskor a szabályok kikerülésére. - De attól még ma sem árulom el, ki vagyok, és remélem, te sem. Sose tudni, mikor futunk össze megint. - Ez a helyzetük pikantériája, a random faktor.
|
|
|
|
Halty Lianna Bogolyfalvi lakos
offline RPG hsz: 144 Összes hsz: 201
|
Írta: 2024. március 30. 15:47
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=875741#post875741][b]Halty Lianna - 2024.03.30. 15:47[/b][/url] Névtelen kávébarát- Időbeni prevenció? - kérdez vissza elgondolkodva. - Nem erre találták ki az iskola pszichológusokat? Ember legyen a talpán, aki önmagától elmegy oda 14 évesen akár, vagy áldjuk meg a pszichológust, aki több száz diákot egyöntetű figyelemmel tud kísérni - sok megoldás lehetne erre, a köztük éppen felmerülő problémára, de mindegyikben van logikai buktató, vagy egyszerűen nem olyan egyszerű, mint most köztük, ahogy beszélnek róla. Ha itt, egy bogolyfalvi padon ülve meg tudnák váltani a világot, lehet Merlin-díjra kéne őket jelölni. - Micsoda szenvedélynek adsz te teret? - felháborodva kérdezi meg, ám hamar kiderül, csak színészkedik. Mint mondta, nincs joga ítélkezni, és mindenkinek van hobbija. Ha a férfinek a kártyázás, akkor csinálj egészséggel, sok nyereményt kíván neki. - Ó, nem-nem - csóválja meg fejét. Van valami kellemesen megnyugtató abban, hogy egyikük sem tudja a másikról, kicsoda valójában. Tényleg lehetnek akárkik. - Tartsuk meg jó szokásunkat, különben félek, elvész a könnyebbült hangulata az egésznek - mint amikor idegen embereknek sokkal könnyebben beszélsz a problémáidról, mint azoknak, akiket évek óta ismersz. Ugyanez a helyzet ezzel a szituációval is: sokkal könnyebb észt osztani egy még, több hét elteltével is, idegennek, mint a legjobb barátodnak. Bár akkor sem kellene az ítélkezéstől tartanod, így főleg nem kell.
|
Rögtől szívig, minden dalol; nem ésszel, lényével válaszol, mint egy nő, vagy egy költemény.
|
|
|
Tóth E. Krisztián Minisztériumi dolgozó
Eddie | Amneziátor, Budapesti Divízió offline RPG hsz: 92 Összes hsz: 92
|
Írta: 2024. március 30. 17:17
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=875752#post875752][b]Tóth E. Krisztián - 2024.03.30. 17:17[/b][/url] - A kávétárs -- És látod, el is érkeztünk a munkaerő hiányig. - Nagyon elégedett-tudálékos fejjel bólint, mint aki megfejtette minden probléma gyökerét. Valójában csak beleunt a témába, túl mély és túl kacifántos ahhoz, hogy huzamos ideig lekösse. - Mindennek, ami izgalmas, micsoda kérdés ez? Te sosem engeded ki a gőzt? - Tény, nehezen tudná elképzelni ezt a talpig elegáns nőt egy romkocsmában iszogatni és játszani. Mondjuk a golf, na igen, azt kinézné egy ilyen felsőosztálybelinek tűnőből. Olyan, mint a Radetzky-lány, arról is üvölt, hogy apa pici királylánya azzal a különbséggel, hogy a mellette kávézgató már felnőtt nő. - Nem tudnád kivel kivesézni a világmegváltó terveid, hm? Fúj, látom ezeket a repülő patkányokat megtartották. - A lába közelébe repült egy galamb, nos kösz neki, arrébb is terelte lábfejjel és rúgásszerű mozdulattal. A galambok sunyi dögök, erőteljesen rühelli őket.
|
|
|
|
Halty Lianna Bogolyfalvi lakos
offline RPG hsz: 144 Összes hsz: 201
|
Írta: 2024. április 16. 20:14
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=396&post=877041#post877041][b]Halty Lianna - 2024.04.16. 20:14[/b][/url] Névtelen kávébarátElső megdöbbenése kiül az arcára, majd őszintén, csilingelően nevet fel a konklúzió hallatán. Igaza is van, nem tud ezzel vitatkozni. A kérdésre azt tudná felelni, hogy egy jó könyvvel és végtelen mennyiségű elkortyolgatott mojitóval, de az elég alkoholistán hangozna, így csendben marad és csak fejét ingatja meg. Legyintget is kicsit mellé, hogy nem fontos. - Nem mintha lennének olyasmi terveim - kortyol a kávéból. - De ha lennének, biztos, hogy veled tárgyalnám ki őket - bólint egyet. A galamb téma felhozásával ismét elérkeztek egy sarkalatos ponthoz a városokban való fellelhetőségükről: a beszélgetés így folyik tovább gördülékenyen még minimum fél órán keresztül, mikor mindketten elindulnak a saját dolgukra. Ismét úgy, hogy egyikük sem tud semmit a másikról.
|
Rögtől szívig, minden dalol; nem ésszel, lényével válaszol, mint egy nő, vagy egy költemény.
|
|
|