38. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Mary Glotter
INAKTÍV


Gyermeklelkű Terrorgombóc
offline
RPG hsz: 168
Összes hsz: 7361
Írta: 2013. június 5. 01:33 | Link

Andrew

Tanult eleget, és igencsak unta már magát szobájában. Szobatársai is el voltak foglalva, ihlete meg kedve nem volt a rajzoláshoz, és épp aznap reggel írt szüleinek, így baglya még nem érkezett meg a válasszal, egy szó mint száz, semmi értelmeset nem tudott csinálni. Gondolkodott rajta, hogy el kéne ugrani valamelyik konyhába, és sütni valami finomat, például mézes kockát, vagy főzni túrós laskát. A faluban viszont rég volt, így úgy döntött, inkább kikecmereg zugából, s meglátogatja a szívéhez és kastélyhoz egyaránt oly közel álló települést. ~ Körül kéne nézni, biztos sok minden történt, mióta arra jártam! ~ Kapta hát magát, kék toppjára rákanyarította barna ingét, felhúzta a legelső, kényelmes farmerját, belebújt kedvenc tornacipőjébe, felvett még egy fehér pulóvert, s az utat nyaka közé véve vette célba Bogolyfalvát. Beleszimatolt az ugyan nem valami meleg, de annál frissebb levegőbe, és az otthonra gondolt. A házukra, a szüleire, nővérére, kutyájára, axolotljaira, majd beúszott a képbe szeretett unokahúga is. Végül a személyek egymást sorozatosan váltva érkeztek el a Bagolykövesekig. Az emlékeken merengve nézelődött, s lassacskán elérte a Boglyasteret is. Itt nem töltött sok időt a múltban, inkább csak átsétált rajta mindig, meg sem szemlélve a helyet. Ez hiba volt, hisz nem egy csúf része a falunak, sőt! Körbesétálta a szökőkutat, alaposan szemügyre véve minden apró részletét. Sajnos rossz szokásához híven nem nézett maga elé, így akaratlanul is – mondjuk, máshogy nem is tehette volna – nekiment valakinek.
- Bocsi! – fordult arra, reflexből a kérdéses illető után kapja, hogy amennyiben elesne, meg tudja tartani. Kicsit megijedt, nem csinált e valami kárt az illetőben, esetleges cuccában. ~ Mary, miért nem tudsz odafigyelni! ~ mondta magának mérgesen. Hiába, ez már csak ilyen. Persze nem sokszor fordul elő, hogy fellökjön valakit, de azért nem is szokatlan.
- Jól vagy?
Hozzászólásai ebben a témában

Andrew Wikkensberg
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. június 5. 10:10 | Link

Lassan battyogok le a falu felé, remélem jó irányba megyek. Gondolataim kissé keszekuszák, ami érthető is szerintem, hiszen nem sok időm volt azt felfogni, egyáltalán milyen iskolába kerültem, milyen vidékre, és nem is akármilyen közegbe. Bár tett erről is említést idegenvezetőm, aki megmutatta, hol a házam és hol fogok átmenetileg lakni, amíg nem kapok rendes szobát. Lehet majd reggel meg kellene keresnem egy vezetőt. Megérdeklődőm, hogy mi a helyzet és szokás erre felé, majd a házvezetőnél érdeklődök, mert ilyen is van, ahogy kaptam az információkat. Gondolataimba merülve, csak elvétve nézek fel, ugyan merre is járok. Azt hiszem nem tévedtem el, mivel egyre sűrűsödnek a házak, így lehetséges már a falut el is értem. Szép tetszetős házak, egy nagy térre érek. Gondolom ez a főtere a településnek. Ámulok, és csodálom az épületeket, és magát a helyet. Már most tetszik, annak ellenére, hogy nem is olyan rég óta vagyok itt, és ismeretlen az egész. Hirtelen valaki nekem jött, kissé megijedtem, de ezt nem mutattam ki. egy lány volt, aki figyelmetlensége miatt véletlen botolhatott belém. Nem is bánom, hiszen valakivel találkozok itt, még ha nagyon is furcsa, hogy ilyen hamar, én nem s bánom.
 - Semmi baj. Remélem nem lett bántódásod? Nekem semmi bajom, jól vagyok. Lényeg az, hogy te is jól legyél. -
 Aranyos lány így első találkozása. Örülök annak, hogy összefutottunk. Nem érzem egyedül magam, és szeretek ismerkedni emberekkel.
 - Milyen faragatlan vagyok, még be sem mutatkoztam. Andrew Wikkensberg vagyok, első éves Navinés. Örülök a találkozásnak. Te melyik háznak vagy a tagja? -
 Láttam a lányon, hogy kissé szétszórt, de ez adott neki egy kis bájt az amúgy is szép arcának. Remélem nem siet, és beszélgetésbe elegyedik velem, akár egy rövid beszélgetés erejéig, ezért is kezdtem egy elég egyszerű kérdéssel, amit lehet már egy tucatszor feltettek neki legalább.
Utoljára módosította:Andrew Wikkensberg, 2013. június 5. 10:13
Hozzászólásai ebben a témában
Mary Glotter
INAKTÍV


Gyermeklelkű Terrorgombóc
offline
RPG hsz: 168
Összes hsz: 7361
Írta: 2013. június 5. 16:02 | Link

Andrew

Kétségtelenül és érthető módon hiányzott neki az otthon, a család. Ez nem is lenne baj, ha nem csak gondolataira, meg bizonyos dolgokra figyelne, és környezetére is vetne pár pillantást. Csak hogy ne menjen neki senkinek, mint például most.
- Jaj, nem, én jól vagyok. Bocsi, néha elő szokott fordulni, hogy neki megyek ennek-annak, de dolgozom rajta, hogy ne csináljam! - ereszt meg egy mosolyt az idegen fiú felé. Még soha nem látta - ami persze nem csoda egy ekkora suliban -, de örült neki, hogy se kárt nem tett benne, se meg nem haragudott rá. Nem épp a leggyakoribb az ilyen manapság. Legalábbis a többség nem örült, ha Mary nekiütközött.
- A Navine? Én is! - vidult fel egyből. - Biztosíthatlak, remek helyen kötöttél ki! Amúgy Mary Glotter vagyok, másodéves. - Nyújtja jobbját kézfogásra. Komolyan örül neki, hogy még egy fővel gyarapodott a házuk, s reménykedik, kedves ismerősre, illetve barátra talál az illetőben.
- Mikor érkeztél? Körbevezesselek a faluban, vagy kastélyban, illetve környékén? Van kérdésed? Segíthetek valamit? - rohamozza rögtön. ~ Mondjuk, ha varázslók a felmenői, nem sokat kell magyarázni. ~ fordul meg fejében. Ő, Mary, mugliszületésű, így időbe telt, míg beletanult. Bár utólag fény derült egy-két érdekes dologra, ami összeköti Mary családját a Johanson famíliával, és így az is kiderült, hogy ki Mary vérszerinti nagymamája, ráadásul a nő boszorkány. Így pedig nem csoda, hogy Maryből is az lett. És még több haszon a dologban, hogy még több rokonra tett szert, akit igencsak megszeretett.
Hozzászólásai ebben a témában

Andrew Wikkensberg
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. június 5. 16:34 | Link

Mary

Tetszik a lányban a szétszórtsága, de már össze is szedte magát, így kezdődik is a kettőnk közötti beszélgetés. Nem az a hallgatag fajta ember, már látni rajta az első szótól fogva. Kedvelem azokat az embereket, akik szeretnek ismerkedni, és jól is csinálják, mármint kommunikatív alkatúak. Kiderül Mary a neve, és milyen szerencsésnek mondhatom magam, hogy már nem sokkal az érkezésem utáni első sétám alkalmával, már egy házbelivel futok össze, annyival nem is lehet idősebb nálam, mert kiderül, hogy egy évfolyammal felettem jár. Pár kérdést fel is tesz, e most nagyon jól esik a társasága, és  beszélgetés is.
 - Örülök, hogy nem esett bajod. Úgy egy órája foglalhattam el az átmeneti lakhelyemet, gólyalak vagy valami ilyesmi a neve, még azt sem néztem meg mi a szállásom neve, még ha nem is időzöm ott sokáig. Amit láttam a ház helyiségeiből az jött le hogy elég otthonos, bár a többi három ház belső területére is kíváncsi lennék, de egyszer biztos adódik majd egy ilyen alkalom is. -
 Eresztek el egy bizonytalan mosolyt, ha már a lány is így tett a elöbb. Mindeközben elkezdtünk, lassú sétában a tér egyik vége felé menni. Jól esnek a kérdések, csak így egyszerre soknak tűnik, de azért válaszolok rájuk. Jobb ha magányosan lófrálnék itt a faluban.
 - Jó, hogy az első ember házbeli. Ha nem probléma számodra akkor elfogadom az idegen vezetést a faluban, és a kastélyban egyaránt. Kicsit nekem még furcsa ez a világ, hiszen én mugli családból származom. Nagyszüleimig felfelé a rokonságban biztosan nem rendelkezik varázsképességekkel. Onnantól felfelé nem tudom, bár szüleim sem mondták, hogy dédszüleim azok lettek volna, a többiekről nem tudnak ők sem semmit, hiszen dédnagyapám Németországból ment át Angliába. Ezek szerint te már kiismered magad a faluban és a kastélyban, ha már engem is eltudsz vezetni. Te kedveled az iskolát, és a közeget? -
 Mesélem egy kicsit magamról is, és próbálok kommunikatív lenni. Tudok zárkózott is leni, mert néha rám jön az olyan is. Kíváncsian várom a lány reakcióját.
Hozzászólásai ebben a témában
Mary Glotter
INAKTÍV


Gyermeklelkű Terrorgombóc
offline
RPG hsz: 168
Összes hsz: 7361
Írta: 2013. június 6. 22:53 | Link

Andrew

Végül nem lett baj belőle, hogy Mary nekiment a Navinésnek, a lány reményei beigazolódtak, mi szerint nem haragszik a másik. És még beszélgetni is leállt vele, így Mary még inkább felbátorodott, és örült a társaságnak. Persze imád egyedül lenni, gondolataival, és az ismerősökön, barátokon, családon, meg még sok mindenen merengeni, de a beszélgetéshez több hangulata volt.
- Csikólak. Igen, mindenki ott lakik először, amíg nem igényelhet szobát, illetve talál társakat. Igen, elég otthonos minden szeglete, én imádom. Ami pedig a többi házat illeti, nem tudni. Mindenkinek csak a saját házába van bejárása. Az itt tanulás során úgy tudom, csak egyszer lehet átkérni magunkat másikba. Azt is akkor szokás, ha megváltoztál. Máskülönben meg csak akkor juthatnál be a többi házba, ha sikerül minden bejáratot, minden embert kijátszanod. Gondolom én. - von vállat a végén. Azt mondja, ami szerinte igaz. Persze arra alapozik, amit biztosra tud, de ha esetleg téved, akkor sem nagyot. Szerinte legalábbis. Minden esetre nem szeretné félrevezetni újdonsült ismerősét.
- Egyáltalán nem, sőt! Örülök, hogy valaki végre hasznomat is veszi erre, nem csak... Vagyok. Igen, én is mugli családból jöttem. Eddig azt hittem, mindenkim mugli. De aztán, még a tavalyi évben kiderült, hogy nem igaz. Találkoztam egy lánnyal, akiről kiderült, hogy az unokanővérem, és rájöttünk, hogy közös a nagymamánk, mert... Nos, a nagyapám megcsalta az eddig vérszerintinek vélt nagymamám, és két nőtől egyszerre lett gyereke. De a nem vérszerinti nagyanyámnak meghalt a gyereke, a vérszerinti meg nem tartotta meg az övét, így a nagyapám kicserélte őket. Ezért a nem vérszerinti nagyanyám nem tudta meg, hogy a baba nem az övé, mert az övé meghalt. És az a baba, amelyikre a nagyapám kicserélte a halottat, az apukám. Ő viszont nem varázsló. Nem mondom, kusza történet... - húzta el a száját. - Bocs, nem akarlak untatni, csak jött. Igen, elég jól kiismerem magam. Nem azt mondom, vannak helyek, ahol nem voltam, vagy épp csak megfordultam, de nagyobb részt ismerek mint nem. A varázsvilágról sem tudok mindent, szerintem egy év alatt nincs honnan összeszedni ennyi információt, még akkor sem, ha itt élsz, de az alapokkal tisztában vagyok. Legalábbis, ha a suliban elmondták az alapnak nevezett részt teljes egészében, akkor igen... - bólint mellé. - Szerintem a suli nagyon király. Eszméletlenül szép a környéke, kívül-belül hangulatos, és ha sétálgatsz bent, akkor nem fogsz unatkozni sosem. Ami pedig a falut illeti, nagy kedvencem! Komolyan, ha nem lenne a falu, valószínűleg rég kipurcantam volna, még így is, hogy egy kastélyban lakhatom. - mondja, miközben lassan sétál a fiú mellett.
- Nos, merre menjünk először?
Utoljára módosította:Mary Glotter, 2013. június 6. 22:54
Hozzászólásai ebben a témában

Andrew Wikkensberg
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. június 7. 00:03 | Link

Mary


Már az ismeretségünk elején meg tudom állapítani a lányról, hogy sokat beszél, és még társul ehhez az is, hogy szeret is. Így aranyos Mary, már ennyiből is tudom, hogy jóban leszünk, értem úgy hogy egy jó barátság alakulhat ki. Az hogy sokat beszél nem zavar, most valahogy előnyére válik, hiszen egy olyan emberre talált aki hallgatja, és jó is, mivel nem kell úgy kihúzni belőle a szavakat. Egy új embernek, mint én, jó ha egy kicsit foglalkoznak vele.
 - Nem mintha szándékomban lenne már most átmenni a másik három ház valamelyikébe, még látogatás szinten sem, megnézni azokat belülről, mivel még a saját házamat sem nagyon ismerem belülről, de gondolom a Navine ház is bővelkedik jobbnál jobb helyekkel. -
 Adok még egy kis bátorítást a lánynak arra nézve, hogy számítok rá  házunkon belül is idegenvezetőként, persze nem akarok parancsoló lenni. Annyira belemelegedett ebbe, hogy nem akarom megbántani, hogy más visz majd körbe. Lehet, hogy majd egyedül is körbe nézek, de majd kiderül mit hoz a jövő.
  - Én nem tudok arról, hogy a család annak az ágában van e boszorkány vagy varázsló, akik Angliában élnek. Nagyapám volt az első a családban apai ágon aki angliai születésű. Dédnagyapa német születésű, ő költözött át a csatornán túlra. Édesanyám pedig magyar születésű és nevelkedésű. Ő Angliában tanult, ott maradt és így ismerkedtek meg szüleim. -
 Elégnek éreztem ennyit mondani Mary-nek a családomról, még nem ismerjük egymást annyira, hogy még többet megosszak vele. Lesz még alkalmam többet is elmondani neki erről és más témáról is azt hiszem. Úgy érzem nem ez az utolsó beszélgetésünk, de nem szaladok előre.
  - Nem tudom mennyire tud nyomasztó lenni a kastély, mivel csak pár órája vagyok itt, de amennyit láttam belőle, mikor jöttem le a faluba, tuti ó hely, és sok meglepetést tartogat még a számomra. A falu is tetszik, már amennyit láttam belőle, de te majd megmutatod alaposan. - Mondom kissé sejtelmesen az utolsó mondatomat. - Nem is tudom hova menjünk, hisz nem nagyon tudom miből válasszak, biztos vagyok abban, hogy ahova viszel, az nagyon is fog tetszeni. Neked vannak kedvenc helyeid a faluban és a kastélyban? Biztos vannak. Elmondod melyek ezek? Tudok ennél jobbat is, mutasd meg. -
 Mary-n látom, jó neki hogy foglalkozhat velem, aminek örülök is, hiszen így nem veszek el, és nincs honvágyam. Annak én is örülök, hogy segít, mert így jobban boldogulok, és van egy nagyon jó társaságom is a személyében.
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaBoglyas tér