A falu egy gyöngyszeme kisebb átalakuláson esett át fiatal tulaja jóvoltából. A piszok, és bűz, ami korábban körbevette, már csak egészen kis mértékben van jelen a csárdában és környékén, azonban ez még nem változtatott a belső légkörön. Kívülről csak a kis ablakokon kiszűrődő fény jelzi a benti életet, bűbájok biztosítják a környéken lakók nyugalmát, hisz az ide betérő sötét alakok hangosak tudnak lenni.
Ha a mágus fia úgy dönt, belép e kicsi, barátságtalan fogadóba, beljebb sem fogja garantáltan kellemesen érezni magát. A csárda vonzereje nem kinézetében és elhelyezkedésében, inkább az olcsó szobaárakban és a csak kis mértékben vizezett vajsörében keresendő. Szerte az asztaloknál az ország legkülönfélébb és leggyanúsabb varázslói és boszorkányai ülnek, kezük ügyében a nap folyamán jó pár pohár összegyűlik, így hát jobb velük vigyázni.
A bejárattal szemben levő lépcső vezet felfelé, amely a tiszta, de apró vendégszobákhoz vezet. A sejtelmes, éppen csak kielégítő félhomály, amely egyrészt az utca felől érkező fényekből és az apró csillárból árad elegendő ahhoz, hogy bárki azonnal felfogja: jobb itt nem túl sok időt eltölteni. Feltéve, ha mi épp nem ezt a barátságtalan légkört kedveljük.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=871066#post871066][b]Ránki Magor - 2024.01.01. 19:22[/b][/url]

Nem szokott gondot jelenteni, hogy magamra főzzek, de olykor már unom az ízét, mire elkészülök vele, és az is megesik, hogy egész egyszerűen csak lusta vagyok hozzáfogni, vagy inkább nincs kedvem, mert előre tudom, hogy mire megvagyok vele, már nem is kívánom majd.
Szóval az új év második napján, mely történetesen nagyon kellemes, épp csak kicsit hűvös, és napos idővel örvendeztet meg bennünket, egyszerű farmerből és pólóból álló szettemet egy ugyancsak nem kirívó zakóval fejelem meg, és elindulok a közeli csárdába. Egyre több helyen egyre nagyobb a választék vegán és vegetáriánus menükből, sőt, direkt csak ilyennel foglalkozó vendéglátóhelyek is szép számban pettyezik varázslók és muglik utcáit egyaránt. Innen sem kell szomorú sóhajjal távoznom, egy gombapaprikás mellett teszem le a voksom nokedlivel.
Mire kihozzák, már az előttem gőzölgő tea is fogyasztható hőmérsékletűre hűl le, az asztalon fekvő könyvből pedig, amit egy apró, mellé lerakott cserepes növényke lapozgat nekem, csak annyira pillantok fel, hogy egy meleg mosoly kíséretében megköszönjem az ételt.
Zavartalanul falatozom, élvezve az ízeket, és ha nem észlelném a felém közeledő lépéseket, fel se néznék ebédkölteményemből.
Már azelőtt ráismerek, hogy meghallanám a hangját, és aprót kuncogok orrom alatt.
- Szép napot neked, hát... persze - nevetek aprót, mert még így is sikerül előbb helyet foglalnia, minthogy végigmondjam mondandóm.
Barnáimat ráemelem a fiatal hölgyre, és egy korty teával leöblítem az előbbi falatot, könyvem pedig becsukódik. Ezúttal el is tudja olvasni a fedlapot, mely egy híres mugli szerző világhírű krimisorozatának egy kötetét takarja.
- Roppantul örülök, hogy sikert aratott az ajándékod, és hogy Karcsi otthonra lelt.
Tűnődöm egy-két pillanatig, hogyan is érdeklődhetném meg kedvesen, hogy mit óhajt, de mivel van némi sejtésem róla a múltkori kérdése okán, amire azt feleltem, nem spoilerezhetek, olvassa el az önéletrajzi könyvemben (ami egy nem létező kötet, legalábbis tudtommal), inkább nem teszem.
A teámra pillantok és bólintok.
- És ginzeng gyökér. Nagyon kellemes, ajánlom figyelmedbe. Ó, és mivel még nem találkoztunk azóta, boldog új évet neked!
Igen, a bolygónk nagyon szép munkát végzett, továbbra is ügyesen forog, ahogy kell.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=871143#post871143][b]Ránki Magor - 2024.01.02. 18:51[/b][/url]

Szeretek olvasgatni, vagy akár csak a gondolataimba mélyedve kiülni egy padra, galambokat zsemlével etetve, elmúlt már az az idő, amikor a világ összes ingere sem tudta kielégíteni elmémet. Ennek ellenére sem bánom cseppet sem a társaságot, főleg, ha az ilyen élettel teli, és kedves, mint Lilláé. Kedves lány, és rettentően szimpatikus, hogy hogy a legtöbb korabeli társával ellentétben foglalkozik a nagyszüleivel is.
Úgyhogy félreteszem a könyvet, az megvár, és nem is sértődik meg, ha nem fordítom rá egy rövid ideig a figyelmem. Az emberek azért hajlamosabbak erre, mint a halott, préselt fákból ragasztott papírkötegek.
Tekintetemet a lány által bökött irányba fordítom, ahol épp látom ahogy a három fiatalemberből kettő összesúg, a harmadik pedig félreérthetetlen módon méri végig Lillát. Vélhetően nem első ízben.
- Ugyan, maradj csak - fordul vissza pillantásom újdonsült asztaltársaságom felé. Ártatlanok ugyan, abban az értelemben, hogy nem volna merszük csinálni semmit, de ettől függetlenül kényelmetlenül érezheti magát tőlük bárki, és azt nem kívánom neki. - És nyugodtan rendelj még ide, amit szeretnél.
Én magam nem eszek ugyan semmiféle húst, és a legtöbb állati eredetű dologtól is távol tartom magam, másokat nem próbálok megtéríteni, és nem is csinálok belőle problémát, ha mellettem valaki egy egész tehenet kíván épp felfalni.
Az már nem kérdés, hogy miért ült le hozzám, legalábbis elfogadható érvet hoz fel mellette, és így már örömmel hallgathatom beszámolóját Karcsi sikeréről. A szüleit nem említi, ami elgondolkodtat kissé, de nem teszem szóvá észrevételeim. Nem ütöm az orrom mások családi életébe, meg úgy egyébként, semmilyen más aspektusába sem életüknek.
- Határozottan jól főz, igen - emelem meg villám, rajta egy falattal, feltételezve, hogy Samu az itteni szakács, és az én ebédem is az ő képességeit dícséri. - Lehet sűrűbben kéne ide járnom, csak tudod, szeretek főzni magamra.
Ez is valószínűleg egyike a kihalófélben lévő ember tulajdonságainak, manapság már midenki rendeli az ételt inkább, míg elsétáltam idáig, láttam vagy tíz seprűs futárt, bár nem kizárt, hogy volt köztük néhány roppant sebes is.
Kérdését ismét csak megmosolygom, és megcsóválom a fejem. Nincs bennem bosszúság vagy szomorúság.
- Nem, megmaradt néhány. De nem is a virágot árultam igazából, hanem amiben a virág van, a növényt csak becsalogatásnak szántam. De lehet müzlis tálakat kéne legközelebb árulnom - mondom szórakozottan, majd intek kezemmel, hogy hajoljon kicsit közelebb. - És nézd csak!
Ha eléggé előrehajol, láthatja, hogy az apró kis növény, akit lapozni hoztam a könyvet, ott tartja az egyik kis levelét a lapok közt. - Megjegyezte nekem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=871509#post871509][b]Ránki Magor - 2024.01.07. 13:29[/b][/url]

Szóval már felkészülten érkezett. Nem válogat még, nem kell átnyálaznia a menüt, pontosan tudja, mit akar, és meg is szerzi. Tetszik a határozottsága, igazán üdítő látni, hogy vannak ilyen fiatalok is, nem csak az elkényelmesedett, a szájukba repülő, sült galambot váró fajták, akik alól ha kihúznák a megrendelések, szolgáltatások nyújtotta kényelmi szőnyeget, nem tudnák, hogyan lássák el önmagukat. De Lilla nem ilyennek tűnik.
Aprót rázok fejemen, mosolyom töretlen.
- Egyáltalán nem hülye lányos szokás, én is ügyelek rá. A mértékre, arra nem mindig sikerül - nevetek aprót, és a hasam megpaskolva mutatom, hogy értem. Persze nincs nagyon mit látni rajta, ahhoz fel kéne álljak és oldalt fordulva, a felsőm felhúzva mutogatnom magam, de az rendkívül nagy illetlenség lenne, főleg itt, de egyébként máshol is.
Apró kis kitérő után Lilla lelkesen mesélni kezdi, hogy milyen boldog, de még nem árulja el, minek köszönhető ez, én mégis örülök neki. A koccintás ötletét viszont apró fejrázással elutasítom, mert a múltkorit leszámítva egyáltalán nem jellemző rám, hogy alkoholt fogyasztanék.
Tetszik neki a könyvjelzőm, de most már inkább az foglalkoztatna, milyen öröm érte, amitől ilyen lelkes. Alig párszor futottunk eddig össze, de olyan egy szimpatikus lány, szívemen viselem a sorsát máris.
Pár pillanatig szótlanul figyelem elnyúlva az asztalon, aztán aprót köhintek.
- Elárulod, mi történt? - El is meséli végül, és újabb bizonyítékot szolgáltat rá, milyen talpraesett is. Mosolygok, tényleg örülve a hírnek, és csak akkor rándul meg kissé a szemöldököm, mikor kiderül, hogy hol is jutott lakáshoz.
Jártam már néhányszor a környéken, illetve inkább csak érintettem, de nem is időztem ott sokáig, mert még nappal sem túl szívderítő látvány a Pramberger.
- Gratulálok, Lilla! - mondom neki őszintén, mert bár egyáltalán nem örülök, hogy egy hozzá hasonló jólelkű teremtés oda kényszerül költözni, azt pontosan megértem, hogy ez számára mekkora siker. Ráér még lelombozódni később, és biztosan nem szeretnék közreműködő lenni ebben. - Ilyen fiatalon saját otthont szerezni nem kis teljesítmény. Biztosan büszkék rád a... öhm, nagyszüleid.
Buta nyelvbotlás, pedig tudom jól, hogy nincs minden rendben nála otthon, ha azt nem is, hogy pontosan mi. Szülői háttér nélkül boldogulni manapság nem lehet könnyű. Régebben sem volt az persze, nekem is meg kellett oldanom valahogy, de akkoriban valamivel egyszerűbb volt a világ még.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=872161#post872161][b]Ránki Magor - 2024.01.17. 19:06[/b][/url]

Nem csak talpraesett ez a lány, de még okos is, nem követi birka módon a sok más korabeli által favorizált trendet, hogy bizony csak annyit egyen, hogy éhen ne haljon. Jómagam is mestere voltam az önsanyargatásnak, de én nem azért nem ettem, nehogy kockahasam lássa kárát, hanem mert egész egyszerűen nem hagytam időt rá magamnak.
De ez ostobaság, hiszen ha a testünk szól, hogy szüksége van valamire, azt jó okkal teszi, és hallgatni kell rá. És ha épp pitét kér, akkor adjunk neki pitét!
Nem esik nehezemre fenntartanom mosolyom, hiába tölt el némi rossz érzéssel, hogy hol is sikerült lakáshoz jutnia. Ő örül neki, és ezt olyannyira teszi, hogy rám is átragasztja jó hangulatát.
Talán nincs is mit aggódnom, hiszem, ha olyan életrevaló, amilyennek látom, akkor megbirkózik a nehézségekkel is, amikkel minden bizonnyal szembesülni fog. És nincs egyedül, számíthat a nagyszüleire, de bizonyára a barátaira is. Semmi szüksége a kéretlen bölcseleteimre, amikkel a szüleinek kellene bombázniuk, de sajnos nem teszik.
- Ez igazán nagy veszteség - sóhajtok aprót, mikor végre az is kiderül, miért alakult így. - De én őket sajnálom jobban. Hisz nekik sokkal nagyobb, és még csak nem is tudnak róla.
Egy pillanatra finoman megérintem a kézfejét, illetve csak majdnem - néhány milliméterre megközelítem kezemmel, aztán visszahúzom. De szememben meleg mosolyom tükröződik, ahogy folytatom:
- Tudod, a cserebogarak igazán tökéletes teremtések, ha jobban megnézed őket. Minden a hozzáértő tekinteten múlik.