
 A falu egy gyöngyszeme kisebb átalakuláson esett át fiatal tulaja jóvoltából. A piszok, és bűz, ami korábban körbevette, már csak egészen kis mértékben van jelen a csárdában és környékén, azonban ez még nem változtatott a belső légkörön. Kívülről csak a kis ablakokon kiszűrődő fény jelzi a benti életet, bűbájok biztosítják a környéken lakók nyugalmát, hisz az ide betérő sötét alakok hangosak tudnak lenni. Ha a mágus fia úgy dönt, belép e kicsi, barátságtalan fogadóba, beljebb sem fogja garantáltan kellemesen érezni magát. A csárda vonzereje nem kinézetében és elhelyezkedésében, inkább az olcsó szobaárakban és a csak kis mértékben vizezett vajsörében keresendő. Szerte az asztaloknál az ország legkülönfélébb és leggyanúsabb varázslói és boszorkányai ülnek, kezük ügyében a nap folyamán jó pár pohár összegyűlik, így hát jobb velük vigyázni. A bejárattal szemben levő lépcső vezet felfelé, amely a tiszta, de apró vendégszobákhoz vezet. A sejtelmes, éppen csak kielégítő félhomály, amely egyrészt az utca felől érkező fényekből és az apró csillárból árad elegendő ahhoz, hogy bárki azonnal felfogja: jobb itt nem túl sok időt eltölteni. Feltéve, ha mi épp nem ezt a barátságtalan légkört kedveljük. Nyitva tartás: H-V - 0-24 (ünnepnapokon zárva) A bolt jelenlegi tulajdonosa: Nikolai WeißlingAlkalmazottak:
- Endrédy Patrik
- Gombos Eszter - NJK
- Hortobágyi János „Samu” - NJK
- South West
- Anna Weißling
- Szendrey Adél
|
|
|
Dana Straw Berry INAKTÍV
 °Princess of Vice | Doll Face| Fanciful | Blondie° offline RPG hsz: 622 Összes hsz: 1355
|
Írta: 2020. január 12. 01:09
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=788672#post788672][b]Dana Straw Berry - 2020.01.12. 01:09[/b][/url] - Elhiszem, az én haverjaim is ilyenek - nevettem el magam. Még senkinek sem meséltem a történtekről, mivel jómagam sem voltam tisztában idáig az érzéseimmel, aztán idő közben egyre jobban tudtam, mit is akarok, a mai este pedig totál megvilágosodtam róla, hogy komolyabb kapcsolatot szeretnék Somával. A fiú valóban felkeltette az érdeklődésem, sok volt bennünk a közös vonás, és mikor azt hittem, hogy elveszítem, akkor tudatosult legfőképp bennem, hogy nekem bizony ő kell. - Igen, észrevettem. Azért kíváncsi vagyok, hogy józanul milyen. De azért tartom tőle a pár lépés távolságot... kár lenne azért a szép kis arcáért - vigyorogtam a fiúra arra utalva, hogy bizony nem lenne szerencsés, ha bepróbálkozna nálam, bár szerintem ő is ezen az állásponton volt. Bevallom, nagyon jól esett húzni a srác agyát, majd tudatosítani benne azt, hogy igenis komolyan gondoltam a dolgot, már ami kettőnket illeti. Élveztem, ahogyan közelségem által egyre forróbbá vált a hangulat, ám ez rám is érvényes volt általa, őrjítően hatott rám, mikor épp a közelemben volt. - Reméltem is! - kacsintottam rá, majd heves csókolózásba kezdtem vele, miközben csípőmnél fogva magához húzott. Nagyon beindított az, ami épp közöttünk zajlott le, egyik kezemmel arcát simogattam, a másikkal pedig erőteljesen beletúrtam a hajába. - Menjünk - búgtam neki oda, majd kézen fogott, aztán a kabátjainkat felvéve elindultunk az utcán a Máguscsárda felé. Úgy tűnt, hogy a srác már ismerte ott a járást, sőt, még kulcsa is volt az egyik szobához. Nem is kérdeztem tőle semmi feleslegeset, hiszen sejtettem, hogy a buli miatt bérelték ki a szobákat. - Nem gond, hiszen így sokkal sejtelmesebb, nem gondolod? - kérdeztem tőle vissza huncut mosollyal a számon, majd mikor újra megcsókolt, hosszan viszonoztam azt. Minden porcikám kívántam őt, erősen átöleltem, majd kezem újra végigvonultattam az arcán, aztán mindkét karommal átkulcsoltam nyakát, s közben számos puszit nyomtam nyakára.
|
|
|
|
Dana Straw Berry INAKTÍV
 °Princess of Vice | Doll Face| Fanciful | Blondie° offline RPG hsz: 622 Összes hsz: 1355
|
Írta: 2020. január 12. 02:30
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=788675#post788675][b]Dana Straw Berry - 2020.01.12. 02:30[/b][/url] Dana&Soma׀ First time - Just Wanna Be With YouKATT //A hozzászólás szexualitást tartalmaz,18-as karikás besorolást kap. Biztosan szeretnéd elolvasni?//KATT
- Egyelőre nehéz róla elképzelnem, de te ismered jobban, hisz a te haverod! - fúrtam kékem az íriszébe, majd belegondoltam, hogy bizony majd neki is meg kell ismernie a haverjaimat. - Majd bemutatlak én is a fiú-lány barátaimnak, tök jó fejek, majd meglátod - csacsogtam neki nagy lelkesen, hiszen immár hivatalosan is egy párt alkottunk. Sose gondoltam volna, hogy valakivel ennyire komoly dolog alakulhat ki, s viszonozni fogja az érzéseimet. Somával valahogy mindig is egy hullámhosszon voltunk, amolyan macska-egér játékot űztünk, és most, hogy nem volt senkim, még közelebb kerültem hozzá, aztán csak úgy adták maguk az események. - Rosszul esett volna nagyon, ha nem vársz rám. Tudod, nagyon megnyugodtam, mikor közölted velem, hogy az a lány csak a barátod - tekintettem rá, amennyire csak tudtam a félhomályban. Örültem, hogy végre kettesben lehettünk mindenféle zavaró tényező nélkül, és végre átadhattam magam a pillanatnak, miután tisztázódtak irányába az érzéseim. - Szerintem is iszonyatosan izgalmas - haraptam be ajkaim kacérul rá pillantva, ebben a percben csakis és kizárólag magamnak akartam őt, egész lényét, minden porcikáját... - Te is nagyon vonzó vagy! - válaszoltam neki a bókot követően mosolyogva, hiszen nagyon bejött nekem, láttam rajta, hogy nagyon be van rám indulva, ez az érzés pedig kölcsönös volt. Karjaimmal átkulcsoltam a nyakát, megborzongtam, mikor erős kezeivel a hajamba túrt, s ismét egy vad csókjáték következett. Ajkamat az övére tapasztottam, és mohón falni kezdtem. Nem is kellett sok idő, hogy felvegye az őrült ritmust, amit nyelvem diktált, mindketten őrült nyelvjátékba kezdtünk egymással. Rendkívül felspannolt, mikor ujjai a csípőmről játékosan végigszaladtak az oldalamon, majd visszafelé is megtették ugyanezt az utat. Közben keze a hátsómra vándorolt, eszembe jutott, hogy mennyire klassz dolog a sport, melynek köszönhetően feszes és vékony testnek örvendhettem. Úgy tűnt, ezt a fiú is díjazta, időközben egyre hevesebb csókcsatába kezdtünk. - Nem vagyok az az ijedős fajta - kacsintottam rá, majd mikor ölbe kapott egy kis kényeztetés után, lábaimmal rögvest átkulcsoltam a derekát. Ezután egyenesen az ágy irányába vitt, játékos tekintettel került felém, és eszembe juttatta, hogy ígértem neki anno egy birkózást. Nagyon bejött a kezdeményezőkészsége, ám mielőtt válaszolhattam volna neki, újra vad csóktáncba kezdtünk. Egyik kezemmel végigcirógattam a nyakát, a másikkal felsője alá nyúltam, majd erősen magamhoz szorítottam. - Naná, hogy legyűrlek! Ez nem is kérdés! Nem adom ám magam könnyen! - nevettem rá vidáman, majd kezemmel elkezdtem gerincvonalán végighúzni finoman az ujjaimat, aztán miután kellően felpörgettem őt, felhúzódtam, hogy ajkaira nyomhassak egy szenvedélyes csókot. Végigpusziltam a nyakát hevesen, majd kibújtattam kezem a felsőjéből, hirtelen lefogtam mindkét kezét, s fölé helyezkedtem egy határozott mozdulattal átfordulva vele. - Úgy látom, valaki fölénybe került - súgtam a fülébe magamra utalva, majd lágyan megharaptam a fülcimpáját. Kíváncsi voltam, mit fog tenni most, mindenesetre erősen rászorítottam kezeimet kezeire, és elhatároztam, hogy bizony nem fog ám engem könnyen lebirkózni, bármennyire is szeretné.
|
|
|
|
Dana Straw Berry INAKTÍV
 °Princess of Vice | Doll Face| Fanciful | Blondie° offline RPG hsz: 622 Összes hsz: 1355
|
Írta: 2020. január 12. 21:13
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=788842#post788842][b]Dana Straw Berry - 2020.01.12. 21:13[/b][/url] Dana&Soma׀ First time - Just Wanna Be With YouKATT //A hozzászólás szexualitást tartalmaz,18-as karikás besorolást kap. Biztosan szeretnéd elolvasni?//KATT
Úgy tűnt, hogy jelen helyzetben jobban lekötöttem a figyelmét, mint gondoltam, ám végtére is ez várható volt, hiszen most voltunk először zavartalanul kettesben. - Hmmm... szóval tetszett - néztem rá sejtelmesen, majd nyelvünk újra szenvedélyes táncot járt. Egyre jobban forrt köztünk a levegő, nagyon élveztem, hogy végre közelebb kerültünk egymáshoz, minden érintésébe beleborzongtam. Simán belementem a birkózásos játékba, rajtam aztán nem múlott a dolog, nem voltam semmi jónak az elrontója. Egy kis időbe fölénybe kerültem, ám persze nem tartott sokáig ez a pillanat, mivel ő jóval erősebb volt nálam. Éreztem, ahogyan egyre jobban beindul rám, ez pedig hatalmas izgalommal töltött el. Teljesen a hatása alá kerültem, majd mikor a cipzárt kezdte el lehúzni ruhámról, kibújtam a felesleges ruhadarabból, s immár alsóneműben is megcsodálhatott. Kicsit zavarban voltam, hogy nem fog neki tetszeni a látvány, hiszen ő volt az első hímnemű lény a Földön, aki így látott, de aztán megkönnyebbülten észrevételeztem, hogy bejön neki a csomagolás tartalma. - Szerintem neked sincs szükséged arra a felsőre - súgtam a fülébe közel hajolva hozzá, s ha ő is benne volt, akkor kibújtattam az említett ruhadarabból. Egyre jobban kívántam őt, ahogyan apró csókokkal halmozta el a testemet, azonban hirtelen beötlött, hogy nem ártana közölnöm vele valamit. - Soma, tudnod kell valamit, mielőtt folytatnánk a dolgot - fúrtam kékemet íriszébe, majd vad csókot nyomtam ajkára, és folytattam a felvilágosítást velem kapcsolatban. - Tyűűűh... hogy is mondjam... szóval idáig még nem voltam senkivel, te vagy az első - rebegtem el végre neki, majd érdeklődve figyeltem a reakcióját, a vonásait... nem tudtam, hogy mennyire gáz neki ez, reméltem, hogy nem lesz az. De teljesen új volt számomra ez a helyzet, és úgy gondoltam korrektnek az egészet, ha közlöm vele, hogy mi a stájsz. Bíztam benne, hogy emiatt nem megy el tőlem a kedve, bár jobbnak láttam nem túlagyalni a dolgot, majd megmondja, hogy hogyan tovább. Tény, hogy nagyon vágytam rá, és szívesen kértem volna fel az első táncra. Arcát kezeim közé fogtam, és epekedő tekintettel izgatottan vártam, mit fog reagálni.
|
|
|
|
Dana Straw Berry INAKTÍV
 °Princess of Vice | Doll Face| Fanciful | Blondie° offline RPG hsz: 622 Összes hsz: 1355
|
Írta: 2020. január 12. 23:05
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=788869#post788869][b]Dana Straw Berry - 2020.01.12. 23:05[/b][/url] Dana&Soma׀ First time - Just Wanna Be With YouKATT //A hozzászólás szexualitást tartalmaz,18-as karikás besorolást kap. Biztosan szeretnéd elolvasni?//KATT
Nagyon jól esett, hogy a fiú elismerő pillantásokat vetett rám, miután megszabadultam a ruhámtól, majd ő is belement a játékba, és sikerült közös erővel megszabadulnia a felsőjétől. Mit ne mondjak, iszonyatosan bejött a kinézete, s csak arra vágytam, hogy egyre közelebb kerülhessek hozzá, felfedezhessem minden porcikáját. Azonban muszáj volt kicsit leállítanom, hogy közölhessem vele a helyzetemet. Teljes mértékben megértettem, hogy elcsodálkozott ezen a mozzanaton, hiszen engem is váratlanul ért volna, mikor olyan meghitt volt minden. Nagyon elgondolkodtam rajta, hogy érdemes-e közölnöm vele a tényeket. Tartottam tőle, hogy mit fog gondolni, hogyan fog reagálni, azzal is tisztában voltam, hogy lehet, ezek csupán alaptalan félelmek, mégis bennem voltak. Nem akartam elrontani az estét ezzel az egésszel, ha már ilyen jól alakult, de őszintétlen sem akartam lenni vele. Mikor közöltem vele, hogy mi a stájsz, elég meghökkent arcot vágott, látszott rajta, hogy nagyon nem erre számított. Ez pedig nem volt rám túl jó hatással, kicsit beparáztam, hogy akkor most mi lesz, talán szedelőzködhetek is. Persze nem vártam tőle olyan reakciót, hogy repdesni fog az örömtől, de nem igazán értettem, hogy miért váltottam ki ezáltal ekkora csodálkozást belőle. Kicsit szitkozódtam is magamban, hogy lehet jobb lett volna, ha befogom a szám, de tudtam, hogy annak se lett volna értelme, meg tiszta lappal akartam kezdeni. Kicsit lefagytam, de arra gondoltam, hogyha ez gond neki, akkor így jártam, gondolataim kissé elkalandoztak mindenféle hülye irányba. A következő reakciójára bizony felkaptam a fejem, hiszen kiderült, hogy nem gondolta volna rólam ezt, amit megint nem igazán tudtam hová tenni. Mosolyát is észrevételeztem, de kicsit össze voltam most zavarodva, így fogalmam sem volt, minek szánta ezt a gesztust. - Hogyhogy nem gondoltad? - úgy éreztem, hogy erre muszáj rákérdeznem, mert nagyon érdekelt a véleménye, meg egyébként is szerettem volna tisztázni a helyzetet. - Fontos vagy nekem és már hivatalosan is együtt vagyunk. Ez a helyzet pedig olyan meghitt, idilli. Mindennél jobban szeretném, de tudnom kell, hogy ez téged mennyire zavar. Veled szeretném átélni ezt az élményt, de nem akarom rád erőltetni magam, ha ez így neked nem kóser - válaszoltam neki bő lére eresztve mondandómat. Lehet, hogy jó nagy badarságokat hordtam össze neki, de nem igazán volt tapasztalatom a témában, hogy most kit mi zavar és a többi.
|
|
|
|
Dana Straw Berry INAKTÍV
 °Princess of Vice | Doll Face| Fanciful | Blondie° offline RPG hsz: 622 Összes hsz: 1355
|
Írta: 2020. január 13. 20:39
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=789015#post789015][b]Dana Straw Berry - 2020.01.13. 20:39[/b][/url] Dana&Soma׀ First time - Just Wanna Be With YouKATT //A hozzászólás szexualitást tartalmaz,18-as karikás besorolást kap. Biztosan szeretnéd elolvasni?//KATT
Meg kellett hagyni, hogy Soma közelsége iszonyatosan durván hatott rám a szó szoros értelmében. Mikor kettesben voltunk a csárdában, csupán az ösztöneimet követtem, miközben minél közelebb kerültem hozzá. Szerencsémre kiderült, hogy nem zavarta az, hogy még nem voltam idáig senkivel, kicsit még félre is értette a helyzetet. - Áh nem, csupán csók volt, nem történt semmi komoly. Más volt a helyzet, és az is igaz, hogy előtte nem sokszor találkoztunk, így nem is éreztem magam felkészülve teljesen arra, hogy közelebb kerüljek hozzá. Bár azért nagy volt a kísértés, de mégse történt semmi - magyaráztam neki, hogy értse, mi is a szitu. - A vagányság más téma, te is elég komoly hatással vagy rám - kacsintottam a fiúra, majd adtam az ajkára egy szenvedélyes csókot. - Ó, hát érezd is megtisztelve magad! - élcelődtem vele nagy mosollyal az arcomon, iszonyúan jól éreztem magam a társaságában. Nem sokkal ezután a hajamba markova közelebb húzott magához, majd újra vadul megcsókolt, ezzel pedig igencsak felkavarta a kedélyeket. Vissza is fordította magát a kezdő pozícióba, majd diadalmasan bevallotta, hogy bizony ő győzött. - Szép elterelés volt - tekintettem íriszébe egy elismerő mosoly kíséretében, tetszett a vagánysága. Mikor megszólaltam volna, ujját a számra tapasztotta, majd csókjaival elkezdte felfedezni a felső testemet, miközben kipattintotta melltartómat. Mikor az ölemhez értek ujjai, halkan felnyögtem, ezzel adva tudtára, hogy bizony tetszett, amit velem művelt. Szívem egyre szaporábban vert, a légzésem is egyre felgyorsult, ahogyan nyakamat elborította csókokkal, majd nyelvünk újra szenvedélyes táncot járt, nem bírtam neki ellenállni, átadtam magam a jelen pillanatának. - Ó, Soma - suttogtam a fülébe, miközben ujjaival újra az ölemet kényeztette, melytől teljes eksztázisba estem. - Nagyon kívánlak! - suttogtam a fülébe, majd kezeimmel végigsimítottam a mellkasát, majd a hátát, egyre lejjebb víve ujjaimat testén.
|
|
|
|
Dana Straw Berry INAKTÍV
 °Princess of Vice | Doll Face| Fanciful | Blondie° offline RPG hsz: 622 Összes hsz: 1355
|
Írta: 2020. január 13. 21:16
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=789022#post789022][b]Dana Straw Berry - 2020.01.13. 21:16[/b][/url] Dana&Soma׀ First time - Just Wanna Be With YouKATT //A hozzászólás szexualitást tartalmaz,18-as karikás besorolást kap. Biztosan szeretnéd elolvasni?//KATT
Egyre jobban a magaménak akartam tudni a srácot, hiszen teljesen felkorbácsolta a kedélyeket érzéki csókjaival, érintéseivel. Én sem voltam ám rest, időnként beleharapdáltam a fülcimpájába, majd nyakát kezdtem el érzékien csókolni. Közben kezem felfedezte felső testét, majd felhajoltam, s csókokkal szórtam meg mellkasát. Ezután visszahelyezkedtem kezdő pozíciómba, majd hagytam, hogy ujjaim egyre lejjebb vándoroljanak a srác testén. Egyre izgatottabb lettem, ahogyan felfedeztem őt, és egyre jobban tudatosult bennem, hogy bizony nagyon akarom őt. Úrrá lett rajtam a szenvedély, és teljesen megszűnt körülöttem a külvilág, csakis vele voltam elfoglalva, na meg a saját boldogságommal. Az egyik pillanatban kezét hirtelen ágyékához vezette, hogy tudatosítsa bennem, mennyire odavan értem. Ez a mozzanat csak még jobban felkorbácsolta az érzelmeimet, és elkezdtem a ruhán keresztül lágyan simogatni azt a bizonyos testrészét. Közben vad csókjátékba kezdtünk, majd kibontotta a farmerját, én pedig egyik kezemmel kezét az ölemhez helyeztem, a másikkal pedig felfedezőútra indultam a legbecsesebb tárgya felé. - Nagyon vágyom rád! - suttogtam közben a fülébe, aztán kezelésbe vettem a dolgokat, majd olyannyira jól estek a mozzanatok, hogy újabb halk nyöszörgéseket adtam ki a fiú felé. Mindennél jobbat kívántam őt, teljesen magaménak akartam tudni, szerettem volna átélni vele azt a bizonyos eksztázist, s közben élveztem, hogy ennyire szenvedélyes volt irányomba.
|
|
|
|
Dana Straw Berry INAKTÍV
 °Princess of Vice | Doll Face| Fanciful | Blondie° offline RPG hsz: 622 Összes hsz: 1355
|
Írta: 2020. január 13. 22:09
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=789035#post789035][b]Dana Straw Berry - 2020.01.13. 22:09[/b][/url] Dana&Soma׀ First time - Just Wanna Be With YouKATT //A hozzászólás szexualitást tartalmaz,18-as karikás besorolást kap. Biztosan szeretnéd elolvasni?//KATT
Egyre jobban kívántam a fiút és mindenképp szerettem volna tovább haladni vele, már ami a jelenleges állást illette. Minden mozzanatára egyre jobban begerjedtem, s kívántam őt minél jobban... - Te is engem. Nem bírom türtőztetni magam a közeledben, be kell vallanom, a tiéd akarok lenni. Őrjítően vágyom rád - suttogtam vissza a fülébe, majd játékosan beleharaptam a fülcimpájába. Extra szenvedélyes csókot nyomtunk, mely újra elvesztette az eszemet, mintha az őrületbe kergetett volna... persze pozitív módon. - Én is akarlak, mindennél jobban! - suttogtam vissza neki szenvedélyesen. Idővel megszabadítottam a farmerjától, bokszerétől, majd ölemet alá helyeztem, s vártam a nagy átlendülést. Testem kívánta őt, olyannyira, hogy érzelmeim is teljesen magukkal ragadtak, és minden vágyam az volt, hogy végre egyesülhessünk. Reméltem, hogy először óvatos lesz velem, majd ki tudja, hova vezet az utunk, mindenesetre most extra módon kívántam őt, s fantáziámban többször is lejátszódott a fejemben, ahogyan különféle módon egymáséi leszünk. - Légy az enyém! - súgtam neki szenvedélyesen, majd lábaimmal közre fogtam a testét, egyik kezemmel vadul beletúrtam a hajába, a másikkal pedig az oldalát simogattam. Szám sem volt rest, ajkaim tüzes csókcsatát vívtak az övéivel, átadtam magam teljesen a jelen pillanatának, tökéletesen ki akartam élvezni a jelen helyzetet, és átérezni azt minden porcikámmal, amit a partnerem nyújthat számomra.
|
|
|
|
Dana Straw Berry INAKTÍV
 °Princess of Vice | Doll Face| Fanciful | Blondie° offline RPG hsz: 622 Összes hsz: 1355
|
Írta: 2020. január 13. 22:45
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=789051#post789051][b]Dana Straw Berry - 2020.01.13. 22:45[/b][/url] Dana&Soma׀ First time - Just Wanna Be With YouKATT //A hozzászólás szexualitást tartalmaz,18-as karikás besorolást kap. Biztosan szeretnéd elolvasni?//KATT
- Igen, a tiéd! - néztem a szemébe szenvedélyesen, majd vadul megcsókoltam. Lassan hatolt belém, tekintete végig az enyémet fürkészte, hogy nem-e fáj az akció, de olyannyira jól csinálta, hogy semmi panaszom nem volt rá. Eleinte nagyon lágy mozzanatokat közvetített irányomba, majd egyre vadabbá váltak azok a bizonyos mozdulatok, melyek egyáltalán nem voltak ellenemre, hiszen egyre élvezetesebbé váltak számomra a történések. Csókunk egyre szenvedélyesebbé vált, egyre mohóbban akartam magaménak ajkait, s közben az a bizonyos kellemes érzés egyre jobban eluralkodott rajtam. Egy idő után egyre jobban élveztem a dolgot, nagyon felbátorodtam, és egyre hevesebb csípőmozdulatokat produkáltam én is. A fiú halk nyögései egyre jobban felizgattak, s immár nekem is sok hmmmm... szerű hang hagyta el a számat, időnként megpuszilgattam és megharapdáltam lágyan a nyakát, kezeimmel pedig gerincvonalát cirógattam végig. - Imádom, amit most művelsz velem - suttogtam erotikusan a fülébe átszellemült hangnemben. Teljesen átadtam magam a jelen pillanatának, iszonyat jól esett Soma minden mozdulata, ahogyan átvette testem felett az irányítást, az valami őrjítő volt... Egyre vadabbul ringattam csípőmet irányába, ahogyan átvettem vele a ritmust, és éreztem, ahogyan egyre jobban elönt a vadító érzés pillanata, imádtam ezt a vad táncot kettőnk között. Ajkaimat újra az övéire tapasztottam vadul, majd nyelvünk vad táncot járt, közben pedig enyhe nyögdécselésekkel a tudtára adtam, hogy igencsak kedvemre való az, amit épp művel velem.
|
|
|
|
Dana Straw Berry INAKTÍV
 °Princess of Vice | Doll Face| Fanciful | Blondie° offline RPG hsz: 622 Összes hsz: 1355
|
Írta: 2020. január 14. 21:27
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=789261#post789261][b]Dana Straw Berry - 2020.01.14. 21:27[/b][/url] Dana&Soma׀ First time - Just Wanna Be With YouKATT //A hozzászólás szexualitást tartalmaz,18-as karikás besorolást kap. Biztosan szeretnéd elolvasni?//KATT
Egyáltalán nem számítottam rá, hogy Somával mostanság ennyire közel kerülünk egymáshoz. Ember tervez... ahogy a mondás is tartja... aztán azon kaptam magam, hogy csak úgy lazán követik egymás után magukat az események. Egyébként egyáltalán nem volt ellenemre a sok történés, hiszen mindig is vonzódtam Soma iránt, most pedig végre valóban együtt lehettünk, szó szerint. Teljesen magával ragadtak a mostani események, nagyon beindított, ahogyan testünk vad táncot járt, ráadásul a partnerem tudtomra adta szókimondóan, hogy nagyon kedvére való a dolog, ez is izgatóan hatott rám. Mozdulataink egyre hevesebbé váltak, mely által egyre jobban a másik hatása alá kerültem, majd átadtam magam a jelen pillanatának. Teljesen megszűnt számomra a külvilág, csakis Somára összpontosítottam, és a vad mozdulataira, csípőmmel én is rásegítettem a hirtelen mozdulatokra, s egyre jobban élveztem a helyzetet. Egy idő után egyre jobban elfogott ez a mámorító érzés, a másik vad játéka, hogy aztán elfogott egy olyan iszonyatosan kellemes, kielégítő érzés, amit idáig sosem volt lehetőségem megtapasztalni. Ennek pedig hangot is adtam, s arcomon is látszott, hogy teljes eksztázisba estem, és közben észrevételeztem a megmaradt jelenlétemmel, hogy a srác is elérte a csúcsot. - Nem mozdulok - feleltem neki még mindig a történtek hatása alatt állva, s arra gondoltam, hogy sosem szeretnék tőle távol kerülni, mindig veled szeretnék maradni. Kezdtem őt egyre jobban megkedvelni, hirtelen nem is tudtam elképzelni magam úgy, hogy ő nincs mellettem.
|
|
|
|
Dana Straw Berry INAKTÍV
 °Princess of Vice | Doll Face| Fanciful | Blondie° offline RPG hsz: 622 Összes hsz: 1355
|
Írta: 2020. január 14. 22:27
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=789269#post789269][b]Dana Straw Berry - 2020.01.14. 22:27[/b][/url] Még mindig nem tudtam felfogni igazán, mi is történt kettőnk között, de abban biztos voltam, hogy remek kedvem lett, és elégedett voltam úgy mindennel a világban. - Hűh, bizony - emeltem tekintetem íriszébe, majd az én arcomra is egy mámorító mosoly szökött. - Remekül vagyok, nagyon élveztem ezt a helyzetet - feleltem neki elégedetten, miután gyengéd csókot lehelt az arcomra. - Mi az? - kérdeztem tőle játékosan, miközben észrevételeztem, hogy nagy elégedettséggel nézett végig rajtam. - Ugye tudod, hogy nagyon kedvellek - hintettem egy újabb szenvedélyes csókot az arcára. - Köszönöm, te pedig igazán csábító - feleltem neki nagy mosollyal az arcomon, s közben közelebb bújtam hozzá, majd karjait megfogva áthelyeztem őket magamra, ha engedte, hogy igazán hozzábújhassak közelgő ölelése irányában. - Gondolkodtál rajta, hogy vajon mi lesz a folytatás? Mit szeretnél - kérdeztem tőle kacéran, majd érzékeltem magamon, hogy egyre jobban esett a partnerem ölelésébe zárni magam. Reméltem, hogy a kellemes együttlét után is úgy gondolta, hogy egy egy párt alkotunk és nem változott meg a véleménye ezzel kapcsolatban. - Talán nem is kell tervezni semmit, majd alakul. Szeretem a spontán dolgokat... téged - néztem rá kacér mosollyal, majd elhintettem feléje egy újabb, vad, szenvedélyes csókot. Remekül éreztem magam a fiú társaságában, és végre biztonságban tudtam magam, arra gondoltam, hogy sose akarom őt elveszíteni.
|
|
|
|
Dana Straw Berry INAKTÍV
 °Princess of Vice | Doll Face| Fanciful | Blondie° offline RPG hsz: 622 Összes hsz: 1355
|
Írta: 2020. január 15. 21:48
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=391&post=789363#post789363][b]Dana Straw Berry - 2020.01.15. 21:48[/b][/url] Hű, hát nem gondoltam volna, hogy így fog alakulni ez a nap, még most sem ocsúdtam fel, mik is történtek velem. Megfordult a fejemben először, hogy vajon hallucináltam-e az egészet, esetleg volt valami érdekes a boromban, ám miután párszor belecsíptem játékosan Somába, rájöttem, hogy ez bizony maga a valóság. Idáig csupán afféle macska-egér fogócskát játszottunk, de most elég szépen előrehaladtunk, ráadásul hivatalosan is együtt voltunk ettől a naptól fogva. Nagyon is felerősödtek az érzéseim az irányába, ám ez a löket, ami a szórakozóhelyen történt, kellett ahhoz, hogy valóban tisztázhassam az érzéseimet feléje. Válaszára elégedett mosolyt küldtem felé, ezen az estén mindketten remekül éreztük magunkat. Igaz elég gyorsan történtek az események, de mindketten tisztáztuk egymással, hogy nem állunk a boldogságunk elébe. - Ennek örülök - pillantottam rá sejtelmesen, majd arra gondoltam, hogy ennél jobban nem is alakulhattak volna köztünk a dolgok. Ráadásul ő is valós érzéseket táplált irántam, bár egy ideje már próbálta bebizonyítani, hogy nem vagyok számára közömbös, ám úgy tűnt, most jött el a mi időnk. - Értsd úgy, ahogy akarod - kacsintottam rá, majd adtam ajkára egy lágy csókot, és élveztem a helyzetet, hogy itt lehetek a karjaiban. - Ezt örömmel hallom, én is így gondoltam - feleltem neki játékos hangsúllyal, legbelül pedig megkönnyebbültem, hogy nem csupán játszadozott velem. Bár nem is úgy ismertem meg, mint aki átejtené az embert, csak még mindig olyan hihetetlen volt számomra, hogy valakinek tényleg ennyire fontos vagyok. Szívesen eggyé váltam volna újra vele, de kicsit kimerített az este, láttam rajta is, hogy ő is hasonló állapotban volt, mint én. Ráadásul sok volt a történés, sok volt az izgalom. - Hogy mi?! - reppentett vissza kérdése a zord valóságba. Nem akartam hinni a füleimnek, bár tudtam, hogy jogos a kérdése, így rögtön meg is mondtam neki, mi a szitu. - Dehogy bántam meg, ma rájöttem, hogy még annál is többet jelentesz számomra, mint idáig gondoltam. Ha felejteni akarnék, akkor azt nem így csináltam volna... Nyilván nem tudok neked bizonygatni, de nem is akarok, bármennyire is szeretném, hogy higgy nekem. Remélem, idővel kialakul majd a bizalom. Csak azt tudom mondani, hogy veled szeretnék lenni és nem mondtam volna igent arra, hogy járjunk, ha nem gondoltam volna komolyan - csacsogtam neki, szokás szerint bő lére eresztve mondandómat, reméltem, hogy kielégítő válasszal szolgáltam számára. Nem használtam volna fel arra a másikat, hogy felejtsek, ha nem lettek volna érzéseim egyre erősebbek iránta, akkor elutasítottam volna a közeledését már ott a pub-ban.
|
|
|
|