Nyitva tartás: H-V - 0-24 (ünnepnapokon zárva)

A bolt jelenlegi tulajdonosa: Nikolai Weißling

Alkalmazottak:

• Endrédy Patrik
• Gombos Eszter - NJK
• Hortobágyi János „Samu” - NJK
• South West
• Anna Weißling
• Szendrey Adél

Zeph
Welcome-home-party
Outfit

A mai napom kész katasztrófa volt. Indítottam azzal, hogy elolvastam a levelet, amit az édesanyám küldött, majd azt is, amit a húgom, Valerie. Valamilyen érthetetlen oknál fogva –ha-ha– nagyon egyező volt a tartalmuk. Kezdtem úgy érezni, hogy nem csak a világ, hanem az egész családom összeesküdött ellenem és ennek semmi köze ahhoz, hogy hajmosás közben kimarta mindkét szememet a sampon.
Délutánra nagyjából elkészültem minden teendőmmel, így már csak készülődnöm kellett az esti találkára egy kifejezetten jó ismerősömmel. Nem mondhatnám, hogy szoros barátságokat alakítottam ki az itt eltöltött idő alatt, de talán a lány volt az egyetlen, akit a barátnőim közé sorolhattam. Jelenleg benne bíztam meg a legjobban, épp ezért majd’ kiugrottam a bőrömből, amikor megkaptam a levelét, miszerint visszatért sorainkba.
Ennek tudható be, hogy órákon át készülődtem, mielőtt elindultam volna a csárdába. Odafelé szorosabbra húztam magamon a kabátot, kezdett egyre hűvösebbre fordulni az idő és már bántam, hogy nem egy vastagabb kabátot kapartam elő a szekrényem aljáról –mert ott tartottam a meleg ruhákat; nyarat akartam, többet és többet, olyat, ami sohasem ér véget.
A csárda ajtaját óvatosan löktem be, nem akartam semmi olyasmihez nyúlni, amit utána esetleg hónapokig nem kaparhatok le a kezemről, majd egy gyors „Helló!” után tekintetemmel keresni kezdtem a lányt. Tudtam, hogy hamarabb kellett érkeznie nálam, engem feltartott egy elsőéves a bejárati csarnokban, hogy megtudja, merre is találja a klubhelyiségét tulajdonképpen. Kedvesen útbaigazítottam –oké, kicsit talán nyersen, elismerem, de hogy a fenébe tud eltévedni? Legalább az eridon tornyot illene megtalálni… - és már száguldottam is tovább, hogy ne érkezzek pofátlanul későn.
-Szia! –léptem oda az asztalhoz és a szék háttámlájára terítettem a kabátomat. -Kértél már valamit inni? –tudakoltam és nem csüccsentem le, mert ha nemmel felelt, akkor megindultam a pult felé.

Zeph

Viszonoztam az ölelést és egy halvány mosoly kúszott az arcomra. Én nem rajongtam az ilyen testi kontaktusokért –ridegen tartottak otthon, mit mondhatnék?–, de Zeph felé engedélyeztem a dolgot, mégiscsak a barátnőmről beszéltünk. Egy ölelés bőven belefért.
Szerettem volna én meghívni, ha már üdv itthon bulit tartottunk, de cseppet sem meglepő módon ezt nem hagyta.
–Ez rosszul kezdődik. –döntöttem el a lányt mustrálgatva, de ennél többet egyelőre nem akartam mondani.
Örültem, amiért átváltottunk angolra, így sokkal könnyebben megértettem magam másokkal és hiányzott is már az otthonom. Amíg a lányt figyeltem, ahogy határozottan kitipegett a pulthoz a nyálcsorgató kissé kapatos varázslók tekintetének kereszttüzében, eszembe jutott, hogy talán megkérhetném Konstantint, hogy vegye rá apámat egy találkozóra. Bár ő vele töltöttem életem nagy részét, a balesete óta bezárkózott és szinte megtiltotta, hogy hazalátogassak hozzá.
Anyám levele éppen ezt a helyzetet taglalta, szerinte ugyanis apám alkalmatlan volt rá, hogy vigyázzon rám és egyébként is, hogy gondolta, hogy rábíz az egyik kollégájára. Hogy? Úgy, hogy ő is sokkal megbízhatóbb, mint az anyám meg Valerie.
Halvány mosollyal figyeltem, ahogy Zeph lepakolta az asztalra a szerzeményeit és azzal a lendülettel magamhoz húztam az egyik kólát.
-Én meséljek? –nevettem fel. –Velem semmi izgalmas nem történt, azon kívül, hogy kocsmai verekedésbe keveredtem, de most rólad van szó. Hogy-hogy visszajöttél? –a mondat végére egészen komolyra váltottam.
Valójában egy kissé kitértem a válaszadás alól. A lány tudott ezt-azt a szüleimmel való kapcsolatomról és arról is, hogy az apám pár hónapja majdnem meghalt egy félresikerült kihallgatás közben. Ezt a témát kerültem, mert bár Adammel kifejezetten nem volt problémám –megmentette az életem, ez azért elég kiemelt státuszba helyezte a listámon–, érzékenyen érintett a téma. Engem is és őt is.
És ez annak is az oka, hogy megkérdeztem, miféle szél fújdogálta ide vissza. Ismertem nagyjából a helyzetét, mikor elment és tudtam, hogy nem is szeret itt élni. Akkor meg miért?
Figyelmesen méregettem a lányt, majd magamhoz ragadtam a kezdeményezést és töltöttem mindkettőnknek a feles poharakba.
-Ha nem szeretnél beszélni róla, megértem. Csak meglepett, amikor megjött a bagoly. Nem számítottam rá, hogy visszajössz... ismerve az előzményeket. –magyarázkodtam egy jelentőségteljes pillantás kíséretében -mert én megmondtam, hogy rossz ötlet vámpírral kezdeni... pláne élő vértasakot játszani- és elé toltam az egyik poharat.

Zeph

Amíg a poharakba csorgott az értékes nedű, én időt nyerek. Nem akartam arról beszélni, mi is folyik mostanában a családom körül, és bár büszke voltam rá, hogy az édesapám az aki, ahogyan arra is, hogy valamilyen furcsa módon túlélte a támadást, most mégsem akartam erről csevegni. A vámpírok voltak mindkettőnk életének mély pontjai –valószínűleg Zeph mélyebbre csúszott, mint én, de ezt már jó párszor meg is mondtam neki. Gyanítom, én voltam az első annak idején, aki az arcába mondta, hogy ostobaságot csinál; gyanítom, nekem a legfontosabb, ha már más nem merte megtenni ezt a lépést.
Összekoccintottam a poharunkat és rögtön le is húztam az italt, majd halvány mosoly kúszott az arcomra –már amikor túléltem, ahogy a rossz minőségű lefelé folyó alkohol kimarta az utat a gyomromig. A verekedés egy semleges téma volt.
-Vizsgaidőszakban kimentünk egy kicsit lazítani Ninával és véletlenül pont belekeveredtünk. Tényleg nem akartunk mi rosszat, de felborították az asztalunkat és meg kellett bosszulnunk az italokat. –magyaráztam a teljesen érthető indokaimat.
Elvégre mégiscsak a drága alkoholról volt szó és nem mellesleg éppen ki akartam pihenni a vizsga okozta fáradalmakat, na meg azt, hogy megbuktam bájitaltanból, erre tessék! Az a hegyomlás egyszer csak rázuhant az asztalunkra. Hát normális az ilyen? Finom hölgyek közé zuhanni?
Persze tudhattam volna, hogy Zeph rá fog menni a témára, elvégre a barátnőm. Én is meghallgattam őt mindig, amikor szüksége volt rá, most pedig nekem volt szükségem őrá. Nem várhattam el, hogy bárki megértsen, de tőle nem kellett várnom. Teljesen különbözőek voltunk, mégis ez kovácsolt minket össze.
-Anyám elhagyta apámat a baleset után, ezt tudod. –fogtam bele és kissé messzebbről futottam neki, hogy legyen időm összeszedni a gondolataimat. -Most pedig apát hazaengedték a kórházból, de nem hajlandó megengedni, hogy hazamenjek, mert szerinte nem láthatom ilyen állapotban. Erre persze ráharapott a húgom meg az anyám és mindent megtesznek, hogy nekik adjak igazat. Megpróbálnak ketté szakítani, de én az apám mellett állok. Így normális, nem?
Eddig senkinek sem tettem fel ezt a kérdést, elvégre senkitől sem számíthattam őszinte válaszra. Bár vannak a kastélyban a lányon kívül is barátaim, őket nem szívesen avattam volna be a véres részletekbe. Főleg, mert nem értették volna ezt az egész vérszívó dolgot. Zeph értette.
Hallgattam és kissé összeszoruló szívvel vártam, hogy végre kibökje, mi folyik itt. A legrosszabb verzióra számítottam, amiben szerepet kapott volna Adam is, így aztán mikor kicsúszott a válasz először megkönnyebbültem. Először. Aztán meg hitetlenkedve néztem a lányra, majd mielőtt még bármit is mondhattam volna első felindulásból, öntöttem magamnak egy újabb kört és gyorsan el is tűntettem. Csak ekkor hozakodtam elő a mondanivalómmal.
-Azt kell mondanom, hogy ez egy rendkívül felelőtlen és meggondolatlan dolog a részedről. –vettem elő a komoly arcomat, de körülbelül eddig tartott a maszk. Kitört belőlem, aminek ki kellett. -Hogy képzelted? És a felesége? Nem lehetsz örök harmadik, Zeph! Örülök, hogy ezúttal nem egy hullával töltöd az idődet, azért büszke vagyok rád. De… ki a férfi? És ki a felesége? Ne térj ki a válasz elől! És egyáltalán… ez nagyon veszélyes!

Zeph

Bár a beszélgetés egy könnyed témával indult, elvégre láttatok már egy szőke, százhetven centis cingár lányt komoly verekedésbe keveredni egy rakat hegyomlással, oldalán egy nagyon hasonló kaliberű barnával? A helyzet akkor lett a legszebb, amikor győztesként, emelt fővel távoztunk a helyszínről.
Bár szerettem az a nő lenni, akivé váltam, hiszen könnyedén képes voltam megvédeni magamat bárki ellen, ugyanakkor minden megvolt bennem hozzá, hogy balett-táncosként is helyt álljak, ahogyan azt anyám elvárta, mégis néha jobban tettem volna, ha befogom a számat és meghúzom magamat a háttérben.
Valószínűleg így kellett volna tennem most is, ugyanis miután beadtam apám történetét, Zeph mondanivalója mellbe vágott. Nem egészen tudtam, hogyan is kellene erre a hírre reagálnom. Szerettem-imádtam a lányt, de tény, ami tény, hogy rosszabbnál rosszabb döntéseket halmozott egymásra. Ki vagyok én, hogy ezt a fejére olvassam? Senki. A barátnője, márpedig a barátnők feladata, hogy támogassák egymást akkor is, ha másik komplett idiótaságot követ el éppen.
Első nekifutásra nem sikerült hoznom a toleráns és szupermegértő barátnőt, akit kellett volna. Zeph pont annyira tűnt riadtnak, amiért kibökte nekem a hírt, mint amennyire én éreztem magamat annak, amikor rájöttem, hogy cseberből vödörbe kerültünk.
Lehajtottam az általa kitöltött italt és a kólámért nyúltam, szükségem volt egy kis cukorutánpótlásra, mielőtt nekifogok a mondanivalómnak és igyekeztem átgondolni mit is reagálhatnék a hallottakra, azon kívül, amit már egyébként is elmondtam. Természetesen hallottam már a férfiről, a kviddicsjátékosról, de ennél közelebbi kapcsolatom sohasem volt vele. Én nemrég keveredtem ide, épp ezért a játékost ismertem, nem pedig az embert.
-Őszintén mondom, bármennyire is nem úgy tűnt elsőre, valahol belül lenyűgöztél. –vigyorodtam el. -Kezdjük az elején: Hol találkoztatok? Hogy keveredtetek össze és egészen biztos vagy benne, hogy ki tudod túrni a feleségét? Úgy értem… tényleg ennyire rossz a házasságuk? Biztosan nem csak kihasznál téged?
Aggódtam a lányért, szerettem volna amennyire csak lehet mellette állni és segítségére lenni, de ez a téma nem volt az asztalom. Egyetlen stabil párkapcsolatom volt otthon Londonban, a többi csak futó próbálkozás volt, esetleg abból állt, hogy a fiúk futottak utánam. Az utóbbi nem volt említésre méltó, az előbbit megbántam… arról meg már ne is beszéljünk, hogy itt, a kastélyban is sikerült hoznom a formámat. Lényeg, a lényeg, hogy nős férfivel még nem volt dolgom és bíztam benne, hogy nem is lesz. De itt és most meg tudtam érteni Zephet, ugyanis mikor kimondta a férfi nevét olyan képet vágott.