36. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Rosemarie S. Argent összes RPG hozzászólása (12 darab)

Oldalak: [1] Le
Rosemarie S. Argent
INAKTÍV



RPG hsz: 37
Összes hsz: 150
Írta: 2015. március 18. 19:58 Ugrás a poszthoz

Pótapa
Outfit

Lehunytam a szememet és próbáltam lélekben felkészülni a változásra. Ez volt minden vágyam, mióta apuval történt a baleset és most végre ideértem. A vonat lassított, majd óvatosan megállt, én pedig azonnal pattantam, hogy összeszedjem a cuccaimat és minél hamarabb kiszabaduljak ebből a madárkalitkából.
Minden álmom és elképzelésem szertefoszlott és majdnem visszafordultam már a vagon ajtajában, amikor is ott állt velem szemben a megtestesült szobafogság, nevezetesen Konstantin. Megráztam a fejemet és még egy szemforgatással is jeleztem, hogy nekem aztán egyáltalán nincsen szükségem bébiszitterre, pláne egy olyanra, aki apám lehetne; bezzeg, ha fiatalabb lenne, az már egészen más történet…
A gondolataimat igyekeztem visszavezetni a pályaudvarra és megköszörültem a torkomat, ahogy odaléptem a férfihez.
-Apám küldött. –jelentettem ki gondolkodás nélkül. –Nem akarom, hogy valaki minden lépésemet figyelje, nincs szükségem segítségre. Mit mondott neked?
Az apám szólt neki, ez egyértelmű volt, csak éppen azt nem értettem, hogy miért. Tény, ami tény, egyáltalán nem tetszett neki, hogy a nyomdokaiba lépve auror akartam lenni, ahogyan az sem, hogy egészen a Bagolykőig utaztam, csak azért, hogy lerázzam az anyámat, ezért aztán rám állította egy cimboráját, na, nekem meg ez nem tetszett.
Apa megint jól kitervelte ezt az egészet. Kezdtem úgy érezni magamat, mint egy porcelánbaba, akit csak úgy ide-oda tologatnak, mindemellett pedig fokozott odafigyelést igényel, nehogy valaki lelökje véletlenül a polcról.
Rosemarie S. Argent
INAKTÍV



RPG hsz: 37
Összes hsz: 150
Írta: 2015. március 18. 20:29 Ugrás a poszthoz

Pótapa

Apámat nem olyan régen megtámadta egy vámpír. A minisztériumi társaival együtt éppen ki akarták vallatni azt a dögöt, amikor valahogyan kiszabadult. Életveszélyes állapotba került és hosszú hetekig nem tudhattuk, vajon életbe maradhat-e ilyen súlyos sérülések után. Anyám persze azonnal kirakta a lakásból tőle és közölte a hideg tényeket, miszerint ő megmondta, apa pedig alkalmatlan arra, hogy gyermekeket neveljen, ha csak ilyen traumákat tud nekik okozni. Valerie-vel, a húgommal együtt elköltöztek. Engem is vinni szándékozott, csakhogy már évek óta nem álltam szóba vele, így aztán rám hagyta a dolgot. Szóval itt álltunk most; apa kórházban, én pedig a Bagolykőn.
-Még jó, hogy ennyire kedveled… -húztam el a számat, de azért követtem.
Láttam rajta, hogy neki is épp annyira nem tetszett ez a helyzet, mint nekem. Gondolhattam volna, hogy senkinek sincsen szüksége egy húszéves, szőke ciklonra, aki már az első szavaival elküldi a fenébe az embert. Bunkó és tapintatlan voltam, így mélyen legbelül bevallom, de azért nekem is volt némi okom dacolni, nem igaz? Egy istenverte felügyelőt küldtek rám!
-Köszönöm! –kiléptem az ajtón és visszapillogtam a férfire.
Egy pillanatra eljátszottam a gondolattal, hogy a) azért ennyire ideges, mert én én vagyok b) azért, mert az apám éppen az ő nyakába akasztott, vagy c) valami egészen más van a háttérben, amit éppen rajtam sikerült levezetnie.  Az utóbbi mellett döntöttem, de azért némileg elismerem, hogy én is épp annyira hibás vagyok a kialakult helyzetben, mint ő.
-Eszem ágában sincsen gyilkolászni. Átlagos diáklány vagyok, rémlik? –megajándékoztam egy amolyan biztosan-jól-érzed-magad típusú pillantással, de nem forszíroztam a dolgot. Kik járkálhatnak ezen a környéken? –Jézus, mit követtem el, hogy máris a torkomnak ugrasz? –méregettem a férfit kissé értetlenül.
Oké, hogy engem rettenetesen zavart a helyzet, de abban már nem voltam ennyire biztos hogy őt is rosszul kellene érintse. Elvégre húsz éves lennék vagy mi a szösz és a Roxfortban tanultam, tehát ragadt rám valami a koszon kívül is. Elég lenne, ha egyszerűen csak minden alkalommal megírná apámnak, hogy jól vagyok, anélkül, hogy feltétlenül fontos lenne egymással szót váltanunk.
Rosemarie S. Argent
INAKTÍV



RPG hsz: 37
Összes hsz: 150
Írta: 2015. március 18. 21:23 Ugrás a poszthoz

Pótapa

Kezdtem úgy érezni, hogy a szemforgatás általános cselekvés lesz az itt töltött idő alatt. Követtem kifelé Konstantint és arra jutottam, hogy talán én is lehetnék valamivel megértőbb. Mondjuk kezdhettem volna úgy, hogy „Szia apukettő”, bár nem tudom, mit is szólt volna hozzá, ha ezt egyenesen a képébe vágom… gyanítom azzal a lendülettel visszaültetett volna a vonatra és vidám mosollyal integetett volna, miközben kigördülünk a pályaudvarról.
Leereszkedtem mellé a padra és egy pillanatnyi hatásszünetet tartottam, amíg átgondoltam a választ. Erős túlzás lett volna azt mondani, hogy szoros volt a viszonyunk a férfivel, minden esetre apuval nagyon-nagyon jóban voltak, ennek köszönhetően aztán volt néhány alkalmam összefutni vele. Nem lettünk puszipajtások, sőt még csak hosszabb csevejekbe sem bocsátkoztunk, de ismertem amennyire szükségesnek ítéltem.
-Nehéz lenne nem emlékezni. –mutattam rá. –Te elég jóban vagy apuval, én meg csak vele vagyok jóban.
Elpillantottam a térre és azért is inkább az elsuhanó emberekre koncentráltam, mint hogy felvezessem a férfinek a konkrét családi helyzetet, miszerint anyám egy elviselhetetlen hárpia, a húgom az ő sajátbejáratú pincsikutyája, a fiúk pedig leléptek, ahogy tehették. Ez senkire sem tartozott, csak rám és apára. Elég volt, hogy mi ketten tudtuk, mennyire nyomorult az életünk, annak ellenére, hogy papíron nem váltak el anyuval. Azt nem engedte Marion önbecsülése, hiszen milyen is az, ha egy tekintélyes nő ismét a piacra kerül, nem igaz?  Persze ez nem jelentette azt, hogy nincsenek neki titkos kis afférjai –titkos, ja.
-Benne vagyok. –bólintottam aprót. –Ahogy tudok, megyek. –ráhunyorítottam a férfire és megerőltettem magamat. –Köszönöm, hogy kijöttél elém. Rendes tőled!
Nekem is van egy kedves oldalam. Mindenkinek van kedves oldala, csak éppen van, aki nagyon jól leplezi, más pedig időnként megfeledkezik róla. Így éreztem a férfivel kapcsolatban is.
-Most megyek a kastélyba lepakolni, holnap pedig igyekszem. –felemelkedtem a padról és egy utolsó mosoly után határozott léptekkel megindultam a birtok irányába.
Rosemarie S. Argent
INAKTÍV



RPG hsz: 37
Összes hsz: 150
Írta: 2015. augusztus 15. 22:52 Ugrás a poszthoz

Nina
Pestseholse

Az úgy történt, hogy valójában Nina hibája volt az egész. Én csak békésen üldögéltem az iskolaudvaron és eminens diák módjára bújtam a tankönyveimet –mert hát megígértem jóanyámnak, hogy most mindenből átmegyek–, amikor ő megjelent, megkötözött és se szó, se beszéd elrángatott kocsmázni.
Haha…
Milyen jól is hangzó történet lenne, ha nem tudná mindenki, aki ismer, hogy bármibe bele tudok keveredni. Soha nem kellett kényszeríteni semmire sem, mentem én magamtól, most pedig, a vizsgák előtt épp elég a stressz ahhoz, hogy ezt valamilyen formában muszáj legyen levezetnünk. Senki sem várhatta el tőlünk, hogy könyveket bújjuk reggeltől estig.
Megköszörültem a torkomat a pultnál, amikor egy nagydarab szekrény elém tolakodott és finoman, de határozottan bokán rúgtam, így befurakodva mellette. Mit mondhatnék, a fél karomat oda adtam volna most azért a meghatározhatatlan színű és illatú folyadékért, amit a csapos elém helyezett, miután átcsúsztattam neki a megfelelő összeget.
A lánnyal teljesen véletlenül akadtam össze a folyosón egyébként, miközben azon törtem magamat, hogy levonszoljam megfáradt testemet a könyvtárba és evidensnek tűnt, hogy segítenem kell hasonló passzban lévő sorstársaimon.
Ügyesen lavíroztam a testek és a ki-ki fröccsenő alkoholok között kezemben a két pohárral, miközben szöget ütött fejembe a gondolat, vajon a felmenőim mit is szólnának, ha édes kicsi lányukat italozgatáson kapnák egy ilyen rossz hírű környéken iskola idő alatt. Arra jutottam, hogy valószínűleg nem örülnének. Engem meg valószínűleg nem érdekelne.
Letettem a lány elé a poharat, majd én is helyet foglaltam vele szemben.
-A benga majdnem agyon taposott. –intettem a pult felé, ahol a nagydarab férfi még mindig arra várt, hogy kiszolgálják; már ha várakozásnak lehet nevezni, hogy ököllel csapkodta az asztalt és közben kissé billegett.
Rosemarie S. Argent
INAKTÍV



RPG hsz: 37
Összes hsz: 150
Írta: 2015. augusztus 17. 09:45 Ugrás a poszthoz

Nina
Pestseholse

Elmosolyodtam a lány következtetésén és lehúztam az italomat. Tény, hogy késő este két védtelennek tűnő nő egy részegekkel teli kocsmában nem a legjobb felállás, de bíztam benne, hogy ketten együtt vagyunk olyan erősek, mint a dülöngélő, nem túl jó koordinációs képességgel rendelkező férfiak.
-Nem hinném, hogy komoly fenyegetést jelentenének. –rántottam meg picit a vállamat. -Mesteri szintre emeltem a piás pasik leszerelését.
A nem túl egyszerű fiatalkor egyik előnyének mondható, hogy az ember korán felnő és megtanul a sarkára állni. Nem mondom persze, hogy életem nagy részét kocsmákban töltöttem, de gyakran keveredtem rossz társaságba. Amiről persze az apám mindig tudomást szerzett és kirángatott onnan, amilyen hamar csak lehetett. Csakhogy nekem tényleg senkim sem volt –főleg mivel ő meg Marion folyton válni készültek–, szóval újra és újra belekeveredtem valamibe.
A nagydarab, akit az előbb a pultnál félrelöktem, most éppen belekötött a mellette állóba, aki hasonlóan kapatos volt. Feléjük fordulva válaszoltam Ninának, mert a helyzet kezdett veszélyessé válni. Általában ahhoz, hogy egy kocsmai verekedés kirobbanjon elég volt egyetlen részeg, ezek meg már rögtön ketten voltak.
-Nyolc. –húztam el a számat egy kicsit. -Neked mi a mentséged az italozásra? –érdeklődtem vigyorogva.
Ninával mindössze futólag találkoztam az elmúlt egy évben az iskola falai között. Akkor is csak elsuhanni láttam, de az ember hall a falak között ezt-azt, végül pedig magának kell eldöntenie mit hisz el. Én személy szerint a megismerés híve voltam.
A kér férfi hangos szóváltásba keveredett és az egyikük odavágta a poharat az asztalhoz, mire a másik szinte azonnal kihúzta magát, így próbálva megcsillogtatni nem létező izmait. Ha én ilyen tartalékokkal rendelkeztem volna, a helyében futásnak eredek.
A másik két nő pár asztallal odébb felemelkedett és feltűnésmentesen elhagyta a helyiséget. Pazar. Innentől kezdve mi maradtunk az egyetlen látványosság ezen a lepukkant helyen.
-Azt hiszem, magunkra maradtunk. –intettem a fejemmel az éppen kisurranók felé.
Utoljára módosította:Rosemarie S. Argent, 2015. augusztus 17. 09:46
Rosemarie S. Argent
INAKTÍV



RPG hsz: 37
Összes hsz: 150
Írta: 2015. augusztus 18. 11:45 Ugrás a poszthoz

Nina
Pestseholse

Elhittem.
Minden egyes szót elhittem, amit Nina mondott. Nevezetesen azt, hogy képesek leszünk mi ketten, egy barna, vékonyka lány és egy hasonló adottságokkal rendelkező szőke megvédeni magunkat. Mi nők, szemben ezekkel a hatalmas monstrumokkal, akik a tetejébe még részegek is. Azt azért tegyük hozzá, hogy nekik lényegesen megromlott a koordinációs képességük a kettős látás következtében.
Határozottan előnnyel indultunk hozzájuk képest és akkor arról még nem beszéltünk, hogy egészen kicsi korom óta különböző küzdősportokra jártam, a balett pedig remek alapot adott a menekülésre. Szégyen a futás, de hasznos.
-Azt hiszem… nincs. –egy pillanatig elgondolkoztam. Valójában ez az egész csak arról szólt, hogy az apámnak megfeleljek. Mert hát mégis melyik lány ne akarna tökéletesen teljesíteni az egyetlen szülőjének, aki csak kicsit is törődik vele? -Modellkedsz? –vontam fel a szemöldökömet kissé meglepetten. -Félre ne érts, de nem éppen egy ilyen környezetben képzelnélek el. Azt hittem, nektek a menő étterem jobban fekszik.
Egyáltalán nem ismertem a lányt, csak azokra az információmorzsákra alapozhattam, amiket ezalatt a hihetetlenül rövid idő alatt sikerül felcsipegetnem. Nem mondhatnám, hogy annak a lánynak tűnt, aki divatbemutatókon csillog. Sokkal inkább el tudtam képzelni róla, hogy kiüt egy-két ilyen szekrényméretű nagyon erős férfit.
Figyeltem a távozó nőket és egy halvány mosoly kúszott az ajkaimra. Ninának teljesen igaza volt. A bengák nekiálltak bebizonyítani, hogy ők bizony sokkal erősebbek, mint az a szerencsétlen, aki vélhetőleg egészen véletlenül akadt éppen az útjukba.
Nem irigyeltem.
Előbb hallottam meg a pofont, mint hogy Nina megszólalhatott volna, csak lassan fordultam feléjük és már-már vicces volt a látvány, ahogy a nem kevésbé ittas harmadik fél megpróbál talpon maradni a két hatalmassal szemben.
-Úgyis lesz valaki, aki a védelmére keljen. –jegyeztem meg és mintegy végszóra a nyurga mellé máris odalépett két hasonló kinézetű férfi. Ebből az egyik szinte azonnal két asztal között találta magát, ez pedig alapot adott az ott italozóknak, hogy bekapcsolódjanak. –Kezdődhet a buli.
Rosemarie S. Argent
INAKTÍV



RPG hsz: 37
Összes hsz: 150
Írta: 2015. szeptember 15. 14:24 Ugrás a poszthoz

Nina
Pestseholse

-Valószínűleg megfelelési kényszer. –rántottam meg a vállamat és ittam egy kortyot, miközben fél szememet a kialakuló bunyón tartottam.
Nem arról van szó, hogy mazochista vagyok és még csak arról sem, hogy egyszerűen nem tudom letenni a könyvet, amíg minden tudást bele nem préseltem a pici agyacskámba, sokkal inkább arról, hogy az anyám szemében soha senki sem voltam, az apám pedig mindig minden tőle telhetőt megadott nekem. Nem támogatta kifejezetten a döntésemet, hogy auror leszek, sőt ellenezte. Épp ezért bizonyítani akartam neki, hogy képes vagyok rá, akkor is, ha ő tűzzel-vassal tiltakozik.
Elgondolkozva méregettem Ninát, amíg beszélt. Meglepően felemelő élmény volt egy modellt ezek között a falak között látni. Én is szerettem divatosan öltözködni, mindig odafigyeltem magamra, de sohasem vonzott a kamera. Az általam ismert lányok nagy része –elvégre többé-kevésbé mugli közegben nőttem fel- a fél karját odaadta volna, ha felfedezik végre a rejtett tehetségeit.
Nina nem ilyen volt. Legalábbis első ránézésre nem ilyennek tűnt. Kifejezetten szimpatikus volt, hogy hajlandó egy vadidegen lánnyal –nyilvánvalóan nem nézte ki belőlem, hogy egy mindenre elszánt sorozatgyilkos vagyok- hajlandó egy kocsmában tölteni az estéjét.
-A kocsma és a hús közös pont. –vigyorodtam el a poharamat az asztalon forgatva.
Őszintén, nem egyszer keveredtem már verekedésbe, de ez nem jelenti azt, hogy kedvelem is. Hajlamos voltam rosszkor lenni rossz helyen és ez a szófordulat most szó szerint értelmezendő, ugyanis a közénk zuhanó tag majdnem engem is elvitt az asztallal együtt. Kelletlenül felsóhajtottam és felemelkedtem, számítva rá, hogy a lány akciója után minket is szívesen várnak a tömegben. A meghívót két tőlünk nem sokkal idősebb srác hozta. Az egyik határozottan Nina felé tartott, a másik hozzám tántorgott. Szó szerint, ugyanis elég volt kicsit oldalra lépnem és kitennem elé a lábamat ahhoz, hogy közelebbről is megcsodálja a padlózatot. Morgott valamit, de nem úgy tűnt, mint aki fel akarna kelni.
-Nem túl jó a felhozatal. –húztam el a számat abban a pillanatban, amikor valaki megfogott hátulról.
Bár nem igazán érdekelt, hogy kivel is van dolgom, azért féloldalról meglestem magamnak, hogy tudjam, hová is kell pontosan fejelni, majd ezt megkoronázandó ráléptem a lábára. Hátrált pár lépést, ezzel pedig egy újabb csapat közepébe keveredett. Ninára lestem, aki sejtésem szerint leszerelte a támadóit.
-Komolyan azt érzem, hogy mi vagyunk itt a legjobbak. Ebben nincs semmi kihívás. –nevettem fel és közelebb húzódtam a lányhoz egy kicsit.
Utoljára módosította:Rosemarie S. Argent, 2015. szeptember 15. 14:25
Rosemarie S. Argent
INAKTÍV



RPG hsz: 37
Összes hsz: 150
Írta: 2015. október 14. 19:32 Ugrás a poszthoz

Zeph
Welcome-home-party
Outfit

A mai napom kész katasztrófa volt. Indítottam azzal, hogy elolvastam a levelet, amit az édesanyám küldött, majd azt is, amit a húgom, Valerie. Valamilyen érthetetlen oknál fogva –ha-ha– nagyon egyező volt a tartalmuk. Kezdtem úgy érezni, hogy nem csak a világ, hanem az egész családom összeesküdött ellenem és ennek semmi köze ahhoz, hogy hajmosás közben kimarta mindkét szememet a sampon.
Délutánra nagyjából elkészültem minden teendőmmel, így már csak készülődnöm kellett az esti találkára egy kifejezetten jó ismerősömmel. Nem mondhatnám, hogy szoros barátságokat alakítottam ki az itt eltöltött idő alatt, de talán a lány volt az egyetlen, akit a barátnőim közé sorolhattam. Jelenleg benne bíztam meg a legjobban, épp ezért majd’ kiugrottam a bőrömből, amikor megkaptam a levelét, miszerint visszatért sorainkba.
Ennek tudható be, hogy órákon át készülődtem, mielőtt elindultam volna a csárdába. Odafelé szorosabbra húztam magamon a kabátot, kezdett egyre hűvösebbre fordulni az idő és már bántam, hogy nem egy vastagabb kabátot kapartam elő a szekrényem aljáról –mert ott tartottam a meleg ruhákat; nyarat akartam, többet és többet, olyat, ami sohasem ér véget.
A csárda ajtaját óvatosan löktem be, nem akartam semmi olyasmihez nyúlni, amit utána esetleg hónapokig nem kaparhatok le a kezemről, majd egy gyors „Helló!” után tekintetemmel keresni kezdtem a lányt. Tudtam, hogy hamarabb kellett érkeznie nálam, engem feltartott egy elsőéves a bejárati csarnokban, hogy megtudja, merre is találja a klubhelyiségét tulajdonképpen. Kedvesen útbaigazítottam –oké, kicsit talán nyersen, elismerem, de hogy a fenébe tud eltévedni? Legalább az eridon tornyot illene megtalálni… - és már száguldottam is tovább, hogy ne érkezzek pofátlanul későn.
-Szia! –léptem oda az asztalhoz és a szék háttámlájára terítettem a kabátomat. -Kértél már valamit inni? –tudakoltam és nem csüccsentem le, mert ha nemmel felelt, akkor megindultam a pult felé.
Rosemarie S. Argent
INAKTÍV



RPG hsz: 37
Összes hsz: 150
Írta: 2015. október 14. 20:47 Ugrás a poszthoz

Zeph

Viszonoztam az ölelést és egy halvány mosoly kúszott az arcomra. Én nem rajongtam az ilyen testi kontaktusokért –ridegen tartottak otthon, mit mondhatnék?–, de Zeph felé engedélyeztem a dolgot, mégiscsak a barátnőmről beszéltünk. Egy ölelés bőven belefért.
Szerettem volna én meghívni, ha már üdv itthon bulit tartottunk, de cseppet sem meglepő módon ezt nem hagyta.
–Ez rosszul kezdődik. –döntöttem el a lányt mustrálgatva, de ennél többet egyelőre nem akartam mondani.
Örültem, amiért átváltottunk angolra, így sokkal könnyebben megértettem magam másokkal és hiányzott is már az otthonom. Amíg a lányt figyeltem, ahogy határozottan kitipegett a pulthoz a nyálcsorgató kissé kapatos varázslók tekintetének kereszttüzében, eszembe jutott, hogy talán megkérhetném Konstantint, hogy vegye rá apámat egy találkozóra. Bár ő vele töltöttem életem nagy részét, a balesete óta bezárkózott és szinte megtiltotta, hogy hazalátogassak hozzá.
Anyám levele éppen ezt a helyzetet taglalta, szerinte ugyanis apám alkalmatlan volt rá, hogy vigyázzon rám és egyébként is, hogy gondolta, hogy rábíz az egyik kollégájára. Hogy? Úgy, hogy ő is sokkal megbízhatóbb, mint az anyám meg Valerie.
Halvány mosollyal figyeltem, ahogy Zeph lepakolta az asztalra a szerzeményeit és azzal a lendülettel magamhoz húztam az egyik kólát.
-Én meséljek? –nevettem fel. –Velem semmi izgalmas nem történt, azon kívül, hogy kocsmai verekedésbe keveredtem, de most rólad van szó. Hogy-hogy visszajöttél? –a mondat végére egészen komolyra váltottam.
Valójában egy kissé kitértem a válaszadás alól. A lány tudott ezt-azt a szüleimmel való kapcsolatomról és arról is, hogy az apám pár hónapja majdnem meghalt egy félresikerült kihallgatás közben. Ezt a témát kerültem, mert bár Adammel kifejezetten nem volt problémám –megmentette az életem, ez azért elég kiemelt státuszba helyezte a listámon–, érzékenyen érintett a téma. Engem is és őt is.
És ez annak is az oka, hogy megkérdeztem, miféle szél fújdogálta ide vissza. Ismertem nagyjából a helyzetét, mikor elment és tudtam, hogy nem is szeret itt élni. Akkor meg miért?
Figyelmesen méregettem a lányt, majd magamhoz ragadtam a kezdeményezést és töltöttem mindkettőnknek a feles poharakba.
-Ha nem szeretnél beszélni róla, megértem. Csak meglepett, amikor megjött a bagoly. Nem számítottam rá, hogy visszajössz... ismerve az előzményeket. –magyarázkodtam egy jelentőségteljes pillantás kíséretében -mert én megmondtam, hogy rossz ötlet vámpírral kezdeni... pláne élő vértasakot játszani- és elé toltam az egyik poharat.
Rosemarie S. Argent
INAKTÍV



RPG hsz: 37
Összes hsz: 150
Írta: 2015. október 14. 21:24 Ugrás a poszthoz

Zeph

Amíg a poharakba csorgott az értékes nedű, én időt nyerek. Nem akartam arról beszélni, mi is folyik mostanában a családom körül, és bár büszke voltam rá, hogy az édesapám az aki, ahogyan arra is, hogy valamilyen furcsa módon túlélte a támadást, most mégsem akartam erről csevegni. A vámpírok voltak mindkettőnk életének mély pontjai –valószínűleg Zeph mélyebbre csúszott, mint én, de ezt már jó párszor meg is mondtam neki. Gyanítom, én voltam az első annak idején, aki az arcába mondta, hogy ostobaságot csinál; gyanítom, nekem a legfontosabb, ha már más nem merte megtenni ezt a lépést.
Összekoccintottam a poharunkat és rögtön le is húztam az italt, majd halvány mosoly kúszott az arcomra –már amikor túléltem, ahogy a rossz minőségű lefelé folyó alkohol kimarta az utat a gyomromig. A verekedés egy semleges téma volt.
-Vizsgaidőszakban kimentünk egy kicsit lazítani Ninával és véletlenül pont belekeveredtünk. Tényleg nem akartunk mi rosszat, de felborították az asztalunkat és meg kellett bosszulnunk az italokat. –magyaráztam a teljesen érthető indokaimat.
Elvégre mégiscsak a drága alkoholról volt szó és nem mellesleg éppen ki akartam pihenni a vizsga okozta fáradalmakat, na meg azt, hogy megbuktam bájitaltanból, erre tessék! Az a hegyomlás egyszer csak rázuhant az asztalunkra. Hát normális az ilyen? Finom hölgyek közé zuhanni?
Persze tudhattam volna, hogy Zeph rá fog menni a témára, elvégre a barátnőm. Én is meghallgattam őt mindig, amikor szüksége volt rá, most pedig nekem volt szükségem őrá. Nem várhattam el, hogy bárki megértsen, de tőle nem kellett várnom. Teljesen különbözőek voltunk, mégis ez kovácsolt minket össze.
-Anyám elhagyta apámat a baleset után, ezt tudod. –fogtam bele és kissé messzebbről futottam neki, hogy legyen időm összeszedni a gondolataimat. -Most pedig apát hazaengedték a kórházból, de nem hajlandó megengedni, hogy hazamenjek, mert szerinte nem láthatom ilyen állapotban. Erre persze ráharapott a húgom meg az anyám és mindent megtesznek, hogy nekik adjak igazat. Megpróbálnak ketté szakítani, de én az apám mellett állok. Így normális, nem?
Eddig senkinek sem tettem fel ezt a kérdést, elvégre senkitől sem számíthattam őszinte válaszra. Bár vannak a kastélyban a lányon kívül is barátaim, őket nem szívesen avattam volna be a véres részletekbe. Főleg, mert nem értették volna ezt az egész vérszívó dolgot. Zeph értette.
Hallgattam és kissé összeszoruló szívvel vártam, hogy végre kibökje, mi folyik itt. A legrosszabb verzióra számítottam, amiben szerepet kapott volna Adam is, így aztán mikor kicsúszott a válasz először megkönnyebbültem. Először. Aztán meg hitetlenkedve néztem a lányra, majd mielőtt még bármit is mondhattam volna első felindulásból, öntöttem magamnak egy újabb kört és gyorsan el is tűntettem. Csak ekkor hozakodtam elő a mondanivalómmal.
-Azt kell mondanom, hogy ez egy rendkívül felelőtlen és meggondolatlan dolog a részedről. –vettem elő a komoly arcomat, de körülbelül eddig tartott a maszk. Kitört belőlem, aminek ki kellett. -Hogy képzelted? És a felesége? Nem lehetsz örök harmadik, Zeph! Örülök, hogy ezúttal nem egy hullával töltöd az idődet, azért büszke vagyok rád. De… ki a férfi? És ki a felesége? Ne térj ki a válasz elől! És egyáltalán… ez nagyon veszélyes!
Rosemarie S. Argent
INAKTÍV



RPG hsz: 37
Összes hsz: 150
Írta: 2015. október 15. 19:54 Ugrás a poszthoz

Zeph

Bár a beszélgetés egy könnyed témával indult, elvégre láttatok már egy szőke, százhetven centis cingár lányt komoly verekedésbe keveredni egy rakat hegyomlással, oldalán egy nagyon hasonló kaliberű barnával? A helyzet akkor lett a legszebb, amikor győztesként, emelt fővel távoztunk a helyszínről.
Bár szerettem az a nő lenni, akivé váltam, hiszen könnyedén képes voltam megvédeni magamat bárki ellen, ugyanakkor minden megvolt bennem hozzá, hogy balett-táncosként is helyt álljak, ahogyan azt anyám elvárta, mégis néha jobban tettem volna, ha befogom a számat és meghúzom magamat a háttérben.
Valószínűleg így kellett volna tennem most is, ugyanis miután beadtam apám történetét, Zeph mondanivalója mellbe vágott. Nem egészen tudtam, hogyan is kellene erre a hírre reagálnom. Szerettem-imádtam a lányt, de tény, ami tény, hogy rosszabbnál rosszabb döntéseket halmozott egymásra. Ki vagyok én, hogy ezt a fejére olvassam? Senki. A barátnője, márpedig a barátnők feladata, hogy támogassák egymást akkor is, ha másik komplett idiótaságot követ el éppen.
Első nekifutásra nem sikerült hoznom a toleráns és szupermegértő barátnőt, akit kellett volna. Zeph pont annyira tűnt riadtnak, amiért kibökte nekem a hírt, mint amennyire én éreztem magamat annak, amikor rájöttem, hogy cseberből vödörbe kerültünk.
Lehajtottam az általa kitöltött italt és a kólámért nyúltam, szükségem volt egy kis cukorutánpótlásra, mielőtt nekifogok a mondanivalómnak és igyekeztem átgondolni mit is reagálhatnék a hallottakra, azon kívül, amit már egyébként is elmondtam. Természetesen hallottam már a férfiről, a kviddicsjátékosról, de ennél közelebbi kapcsolatom sohasem volt vele. Én nemrég keveredtem ide, épp ezért a játékost ismertem, nem pedig az embert.
-Őszintén mondom, bármennyire is nem úgy tűnt elsőre, valahol belül lenyűgöztél. –vigyorodtam el. -Kezdjük az elején: Hol találkoztatok? Hogy keveredtetek össze és egészen biztos vagy benne, hogy ki tudod túrni a feleségét? Úgy értem… tényleg ennyire rossz a házasságuk? Biztosan nem csak kihasznál téged?
Aggódtam a lányért, szerettem volna amennyire csak lehet mellette állni és segítségére lenni, de ez a téma nem volt az asztalom. Egyetlen stabil párkapcsolatom volt otthon Londonban, a többi csak futó próbálkozás volt, esetleg abból állt, hogy a fiúk futottak utánam. Az utóbbi nem volt említésre méltó, az előbbit megbántam… arról meg már ne is beszéljünk, hogy itt, a kastélyban is sikerült hoznom a formámat. Lényeg, a lényeg, hogy nős férfivel még nem volt dolgom és bíztam benne, hogy nem is lesz. De itt és most meg tudtam érteni Zephet, ugyanis mikor kimondta a férfi nevét olyan képet vágott.
Rosemarie S. Argent
INAKTÍV



RPG hsz: 37
Összes hsz: 150
Írta: 2015. november 5. 19:18 Ugrás a poszthoz

Timi

Kezdtem bezárva érezni magamat a kastélyban. Elérkezett ismét az évnek ez az időszaka, amikor bárhová nézel a klubhelyiségben mindenki tankönyvekkel, kávéval vagy pergamenekkel rohangál fel és alá, bízva benne, hogy nem fog elkésni a következő órájáról és az adott tanár nem csapja ki a házi dolgozatával együtt a teremből.
Én is ebben a helyzet leledzettem és már-már elindultam a zomibváválás folyamatában, mikor ráébredtem, hogy ez így nem mehet tovább. Leküzdöttem a tanulás iránti vágyamat –kifejezetten nehezen ment… stréber– és miután odavágtam a könyveimet az ágyamhoz felkaptam egy meleg kabátot, meg a fekete bokacsizmámat és belevetettem magamat a falu éjszakai életébe.
Ne tessék félreérteni, eszem ágában nem volt leinni magamat és aztán azon siránkozva, hogy mennyire gyűlölöm a családomat, az anyámat, az pasimat –ja, az nincs is– a hideg földön összekuporodni és elaludni. Gondolom jót röhögtek volna a többiek, amikor rám bukkannak. Szóval nem ezt terveztem, csak egy kis szellőztetést, időt, amikor elengedhetek mindent és csak magamra koncentrálok.
Ez volt az oka, hogy hatalmas kerülőt tettem a faluban, bejártam minden zugát és végül valamiért a temetőben kötöttem ki. Klisé. Mindegy, a lényeg hogy ott voltam a tőlem nem messze botladozó szöszivel együtt. A kislányt elsős formának gondoltam, cseppet riadt tekintetével egy elveszett őzikének tűnt. Elindultam felé, úgy hogy ne hozzam rá a frászt, tehát igyekeztem a látóterébe kerülni és csak akkor szólítottam meg, amikor már bőven hallótávolságon belül voltam.
-Mit keresel itt ilyenkor? –tudakoltam komoly tekintettel.
Még én sem időztem itt szívesen egyedül, hát akkor egy kis szöszi…
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Rosemarie S. Argent összes RPG hozzászólása (12 darab)

Oldalak: [1] Fel