Nyitva tartás: H-V - 0-24 (ünnepnapokon zárva)

A bolt jelenlegi tulajdonosa: Nikolai Weißling

Alkalmazottak:

• Endrédy Patrik
• Gombos Eszter - NJK
• Hortobágyi János „Samu” - NJK
• South West
• Anna Weißling
• Szendrey Adél

Damien

Sebastian nem arról volt híres, hogy túl sok helyen megfordult volna a faluban, pláne nem helyszíneken, ahol sok az ember, de kora este a Máguscsárda sem volt még túlságosan tömött, főleg nem hétköznap. Greggel beszéltek meg ide találkozót, nem is annyira a régi emlékek felidézése vagy ismétlése miatt, hanem inkább azért, mert az ifjabb Selwyn nemrég megkapta a bátyjától, hogy néha jó lenne kimozdulnia és csinálnia valami mást is, mint amit általában. Ez a mostani ücsörgés ennek teljesen megfelelt a definíció szerint, így hát felmutatható szabadidős tevékenységgé avanzsált legalább a következő két hétre.
Az auror viszont még nem ért ide, így Sebby egyedül foglalt el egy hátrébb lévő kis asztalt, és bár elég furcsán néztek rá a rendelése miatt, de kivis limonádét szürcsölgetett, amíg az asztaltársaságára várt. Közben elővette az egyik, kicsit kevésbé problémás feljegyzéseket tartalmazó jegyzetfüzetét, mert úgy döntött, hogy ez az üresjárat teljesen megfelel a régóta tologatott adminisztráció elvégzésére, így hát helyenként megjelölt lapokat, pipával jegyezte, ha valami elkészült, üres körrel, ha valami folyamatban volt, és így tovább.
Közben egy pillanatra, teljesen másik vágányon járva gondolatban megállt, mert eszébe jutott, hogy tulajdonképpen Greg rendszeresen feljár hozzá, de ő még sosem járt a férfinél. Ez vajon miért lehet? El is tervezte, hogy ha a másik ideér, akkor feltétlen rákérdez.

Damien

Lehet, hogy rosszul emlékezett az időpontra, vagy esetleg nem is jön a másik? Sebby a telefonját otthon hagyta, úgyhogy Greg ha akarta sem tudta volna elérni, ha esetleg lemondta volna a találkozót. Hiába, nem igazán lehet megszokni, hogy egy elektronikus ketyerének folyton a keze ügyében kéne lennie, Sebastian ennyire se nem szerette, se nem akart nonstop elérhető lenni. Na, persze, talán pont most lett volna jó, ha eszébe jut öltözködésnél a mobil.
Arra jutott, hogy még vár maximum egy fél órát, annyi idő alatt a limonádéja végére kéne érnie, aztán legfeljebb hazaballag. Végül is már így is mondhatja, hogy kimozdult otthonról. Mikor viszont ezzel a gondolattal visszatért volna a füzetéhez, valaki megállt mellette és még hozzá is szólt. Fenébe.
- Hello - köszönt vissza, és csak utána nézett fel a langaléta srácra, akiben korábbi vevőjét és Sherlock ideiglenes játszótársát ismerte fel.
Elsőre nem is tudta eldönteni, hogy mit szóljon ehhez az egészhez, mégis milyen megfontolásból jöhetett ide hozzá a másik, miközben nem is ismerik egymást? Az meg már egyenesen abszurdnak tűnt, hogy még le is akar ülni. Sebastiant elég nehéz döntés elé állította ezzel, hiszen normál esetben nem szokott random emberekkel cseverészni, vagy ha mégis, akkor eleve ezzel a szándékkal ment oda valahova, viszont végül is éppen nem volt semmi különösebb dolga, amíg az aurorra várt. Kis szerencsével közben úgyis befut.
- Hát... várok épp, de amíg nem ér ide... - tett egy kézmozdulatot kissé bizonytalanul, de afféle "tessék csak" módon. - De elég idős vagy te egyáltalán az alkoholhoz? - bukott ki belőle, mikor megcsapta a forralt bor illata. Itt azért nem limonádéból főzték az ilyesmit...

Damien

- Huszonhárom? - döbbent meg Sebby. Az alapján számolta a másik korát, hogy mit mondott a legilimencia tanulásának a szintjéről, de úgy látszik csúnyán mellélőtt. Újszerű volt neki a gondolat, hogy valaki már felnőtt fejjel álljon neki ilyesmit tanulni, főleg önszántából, így hát nehezen tudta eldönteni, hogy a másik későn kapott észbe, vagy ennyire lassan halad. - Hát oké - tette hozzá, elengedve inkább a kérdést. Fene se gondolta volna, hogy a tininek nézett srác alig pár évvel fiatalabb nála.
- Adótörvények..? - jött egy újabb bizonytalan kérdés, ami kiszaladt a száján. Kicsit követhetetlen volt a témaugrás a számára, és ezt a szót aztán abszolút nem tudta hova kötni az eddig elhangzottakhoz képest. Máris a másik fejébe szállt volna a bor..?
Majd alig egy kis idő telt el, és a másik ismét témát váltott, Sebby pedig inkább csak csendben kortyolt egyet a limonádéjából, amíg a srác előtúrta a telefonját. Az este eddigi legkellemesebb meglepetése következett, mikor egy kupac apró cica nézett vissza az ifjabb Selwynre a képernyőről.
- Merlinre, de aranyosak! - Önkéntelenül nyúlt a telefonért, de aztán félúton megállt a keze és visszatette az asztalra. - Sajátok? Vagy menhelyiek? - kérdezte, emlékezve rá, hogy a másik az állatmenhelyre szeretett volna menni önkénteskedni. Igaz, az ilyen pici cicák nem különösebben alkalmasak legilimencia gyakorlására, de kétségtelenül megérdemlik a tanulmányozást, már amennyiben ez a cuki foltok és csíkok csodálásában merül ki.
Sebastian messze nem volt akkora macskafan, mint Arvid, de egyáltalán nem tudott ellenállni néhány friss és új állatkának.

Damien

- Oh. Könyvelő leszel? Vagy jogász? - kérdezte, mikor megkapta a magyarázatot a beszélgetésbe hirtelen bekerülő adótörvények kapcsán. Nem igazán volt tisztában az egyetemi lehetőségekkel, lévén sosem jutott eszébe rendszerszintű intézményben továbbtanulni, sőt, még a mestertanonci vizsgákat is több éves késéssel tette le. Igaz, ennek nem az volt az oka, hogy ne ment volna a tanulás, hanem az, hogy egyszerűen nem érdekelte. Fogalma sem volt tehát, hogy mennyire pontosan lőtte be a témakört, de a tinédzserként asszisztenkedésből maradt emlékei alapján ezt a két lehetőséget tartotta a legvalószínűbbnek.
Közben aztán áttértek a kismacskás képekre, amik megmosolyogtatták Sebbyt, csak úgy, mint a "töltve érkezett" kifejezés.
- Ezt még sosem hallottam így megfogalmazva - rötyögött halkan. Damiennek ma láthatóan jobb hangulatban sikerült elkapnia a szőkét, mint eddig bármikor. - Egyébként inkább arra gondoltam, hogy találtál esetleg egy almot valahol és otthon nevelgeted, de tényleg logikusabb válasz, hogy menhelyi szaporulatról van szó.
Közben le sem vette a szemét a képekről, úgy vizslatta a mindenféle színű és mintájú kis kupacot.
- Sikerült haladnod esetleg a saját cicáddal is..? - nézett aztán végül fel egy pillanatra a másik szemébe, hogy aztán rögtön megszakítsa a szemkontaktust és öntudatlanul továbbrebbenjen a pillantása a bejárat felé a másik válla felett. Greg még mindig nem tűnt fel a láthatáron.

Damien

Sebastiannak volt egy olyan érzése, hogy a kocsma falai viszonylag ritkán lehetnek tanú ennyire ártatlan témakörnek a beszélgetések során, mint amennyire a kismacskák annak számítottak. Régebben mondjuk sötétebbnek tűnt ez a hely, szó szerint és a látogatóközönség terén is, azonban még most is úgy tűnt, hogy az eszmecseréjük némileg "out of place". Annyira mondjuk nem zavartatta magát emiatt, sőt, de egy pillanatra a külső szemlélő nézőpontjába helyezkedve már-már viccesnek tűnt a helyzet.
- Javaslom, hogy ha még nem próbáltad, akkor a képek helyett próbálj a hangokra összpontosítani. A macskák rövidlátók, jobban hagyatkoznak a fülükre, mint arra, hogy mi történik a szemük előtt - mondta. Igaz, nem akarta tanítgatni a srácot arra, hogy hogyan dolgozzon a legilimenciával, de mégis ki tudna megállni egy kínálkozó lehetőséget arra, hogy olyan extra infókat szórjon szét a világban, amik nem feltétlenül köztudottak? Így hát gyakorlatilag gondolkodás nélkül felelt.
- Azért is gondolom, hogy érdemes lehet erre menni, mert ha nem látható, ami triggereli, akkor még az sem biztos, hogy mindig a konkrét helyszínen kell keresni, hanem kintről hallatszik be, úgy, hogy te észre sem veszed.
Valahogy, ha nem érezte úgy, hogy épp dolgozik, akkor úgy tűnt könnyebben nyílt meg az ilyen eszmecserékre.

Damien

- Pedig nem is annyira erőteljes a különbség, mint ha például kutyával próbálkoznál - csatlakozott rá a szaglásról szóló megjegyzésre. Valóban nehéz különválasztani, hogy éppen mire is emlékszik az érintett egyed, ha emberi szemszögből nézve felfoghatatlan érzékenységű érzékszervekkel találkozik az egyszeri legilimentor. Az állatok legilimenciája talán ezért sem terjedt el annyira, mint amennyire helye lenne a segítő szakmák terén. Sebastiant el is gondolkodtatta egy pillanatra a tény, hogy mennyi kiaknázatlan potenciál van még ezen a téren, és bár eddig nem ezzel volt elfoglalva, most elhatározta, hogy a Selwyn kúriánál a jövőben alapítandó vadmentőhelyen is lehetne alkalmazni legilimenciát a munkához.
Ezt a gondolatot szóban nem hozta fel, csak az látszott az arcán, hogy egy pillanatra teljesen máshova figyelt, viszont aztán visszafókuszált az előtte ülő, annyira egyébként nem is kellemetlen alakra, mint amennyire elsőre annak tűnt. Már ha nem macskaszemmel nézi.
- A mintázat is fontos, de még fontosabb talán, hogy képes legyél elengedi azt, amit emberi józan ésszel tudsz a világról, és megpróbáld egy kicsit az állatod szemén át látni a helyzetet. Sok legilimentor esik abba a hibába, hogy akár az emberek esetében is megpróbálja rögtön a saját tudásához alakítani a látott emlékeket, így nem mindig az marad meg a fókuszban, ami a legilimentált számára ott volt - fejtette ki a véleményét. Tőle sem állt természetesen messze ez a hiba, de ez már a legilimencia olyan finomságaiba engedett betekintést, amihez rengeteg gyakorlásra van szükség, mert nem merül ki egy varázslat tökéletes elvégzésénél.

Damien

Bólintott, ahogy a másik átfogalmazta a saját nyelvére az elmondottakat és nagyon örült neki, hogy nem kell kétszer elmagyaráznia, hogy mire is gondolt pontosan. Eléggé úgy tűnt, hogy a srác gyors felfogású, ami bizonyára az egyetemen sem válik épp a hátrányára, bár jó pár rövid beszélgetésbe beletelt, mire Sebby egyáltalán annyira odafigyelt rá, hogy ez feltűnjön neki.
- De aranyos - mosolyodott el, amikor szóba került a vak cica. Sebastian nem igazán dolgozott még komoly sérülésekkel vagy hátrányokkal bíró állatokkal, így csak elképzelni tudta, hogy akár a mindennapokban, akár a legilimencia terén nehezebben lehet velük bánni, vagy legalábbis nagyon máshogy, mint általában szokás.
Mikor aztán a másik ismét a telefonjában kezdett keresgélni Sebastian kíváncsian figyelte, hogy mi lesz a következő látványosság, de a játszószőnyeg alatt nem túl jól rejtőző vörös macskára nem számított. Fel is nevetett, mikor meglátta az állatkát, és kissé megcsóválta a fejét. Hát igen, a macskák furcsa dolgokkal tudnak remekül szórakozni.
- Ez egy nagyon jó darab - mondta aztán, picit közelebbről is megnézve a játékot. - Biztos vagyok benne, hogy feldobtad vele a napjukat. Esetleg megpróbáltad megnézni, hogy mit gondoltak róla? - Természetesen nem élőben, hanem emlékek között, mert bár állítólag a macskák rövidtávú memóriája nem túl fényes, azért az újdonságok sokszor mély nyomot hagynak bennük, legalább néhány napra. - Sherlock egészen kicsattanóan vidám tud lenni, ha valami újat viszek neki - tette még hozzá.

Damien

Egész élvezetesnek bizonyult ez a kis intermezzo a beszélgetéssel, még Sebby számára is. Nem szokta különösebben értékelni a hasonló véletlenszerű csevejeket, de a macskás téma elég laza ahhoz, hogy ne untassa, viszont elég érdekes ahhoz, hogy egyáltalán időt akarjon szánni rá.
Bólintott a másik kifejtésére, mert valóban nehéz elsőre megtalálni a tökéletes választ, ami egy cica kobakjában rejlik az újdonságok kapcsán, de érdemes rászánni az időt.
- Ez jó módszer arra, hogy fejlődj később az emlékeik kutatásában is - nyugtázta a srác terveit. - A nagyon közeli benyomásokkal mindig könnyebb dolgozni. Ha már jól megy, akkor a régi élmények is könnyebben érthetővé válnak - tette még hozzá, bár volt egy olyan sejtése, hogy erre a másik már magától is rájött.
Aztán úgy tűnt, hogy vége szakad lassan a négylábú témáknak, mert a másik eltette a képeket tartalmazó telefonját és egészen másra kérdezett rá.
Sebastian rövid ideig latolgatta a választ, kékesszürke pillantását a másik arcán felejtve néhány pillanatra. Eddig még sosem nézte meg igazán.
- Valójában nem néztelek sehánynak - felelte, visszatérve a kivis limonádéhoz, és annak zöld színéhez. - Abból következtettem, hogy hol tartasz legilimenciában, szóval tizenhét alattinak tippeltelek - felelte végül a maga keresetlen őszinteségével. Nem volt bántó hangsúly a szavai mögött, valójában neki mindegy volt, hogy ki hány évesen fog neki a tanulásnak, csak épp szokatlan volt az ilyen idős diák.
- De mindegy is - vonta meg a vállát kicsit. - Ez maximum annyit változtat, hogy nem zavarlak vissza a kastélyba, ha meglátlak itt - mondta, majd szürcsölt egy kicsit a limonádéból. Azért Seth-re való tekintettel a betévedő és esetleg alkoholizáló diákokat alkalomadtán biztosan hazaküldte volna. Már hogy kevesebb legyen a bátyja munkája.