Nyitva tartás: H-V - 0-24 (ünnepnapokon zárva)

A bolt jelenlegi tulajdonosa: Nikolai Weißling

Alkalmazottak:

• Endrédy Patrik
• Gombos Eszter - NJK
• Hortobágyi János „Samu” - NJK
• South West
• Anna Weißling
• Szendrey Adél

Yetiné

Ó igen, újra a pöttöm kis vörös csajjal nyomulok az éjszakában. Úgy tűnik nem csak levakarhatatlan, hanem megunhatatlan is. Nem is értem, hogy miért nem szabadalmaztatta már valaki, hogy minden Rellonos mellé kell egy túlbuzgó Eridonos, aki szóval tartja a szótlanabbikat. Tehát most csak állok és hagyom, hogy örüljön nekem. Úgyis régen visított már csak azért -örömében-, mert engem meglátott. Szóval ki kell ezt élvezni.
Utána meg persze azt is, hogy folyamatos locsogással cipeljen el engem valahová, ahová benyitva némi kétségeim támadnak, de ki legyen én, hogy megszóljam. Megeresztek egy félvigyort, ahogy a lány kígyózni kezd, tánc címszó alatt, majd a pult felé taszigálás közben próbálom megérteni a sok rámzúdított karattyot. Nem könnyű, de azt hiszem eléggé hozzászoktam már, hogy megértsem, vagy legalább sejtsem, hogy mit kell hallgatni, és mit lehet, sőt kell a saját érdekemben figyelmen kívül hagyni. Mert a kicsi lány megtartotta jó szokását, és mutogatózik nekem továbbra is, így legalább megértem, amit nem tud elmondani az én nyelvemen.
-Üveg vodka, füstölög pohár.
Tessék, leadtam a rendelésemet. Egy hosszú pillanatig szerintem csak ezért bámult engem az eladó, miután a termetem miatt is jól végigmért a piciny termetével, majd kihúzva magát kiszolgált. Hogy honnan tudta, hogy nekem milyen pohár kell, fogalmam sincs, de nem túl bizalomgerjesztő, így némi fintorral a kis pattogó labdacs kezébe nyomom, aki mögöttem liheg a nyakam... helyett a vesémbe. Elégedetten kormányoz az asztalhoz, és lehuppan.
-Elégedett, törpegolymók?
Megeresztek egy kis félmosolyt, mert büszke vagyok rá, hogy nem csak megjegyeztem - habár az LLG-hez tartozik, és abból jó vagyok, szeretem, és ragad rám  - hanem ki is tudom mondani! Úgyhogy most már igazán reszkessen a kicsi lány, csak győzzön velem lépést tartani!
-Mind iszod?
Mutatok a poharára, és elhúzom a szám, jelezve, hogy akkor se innék bele, ha finom lenne. Nem iszok olyat, amiről nem tudom, mi van benne. Kétlem, hogy ez az előttem lévő hamis-vodka megközelíti a hazait, de hát az ember ilyen messze az otthontól nem válogat. Nem igaz?
-Na zdrovje!
Felé lendítem kissé az üvegem, koccintom a poharához, ami eléggé... Undorítónak tűnik, de csak mert kutyulták a keverhetőt, és meghúzom az üveget. Hát, üdítőnek sem rossz éppen, de ez a pár fokos kis gyümölcslétől berúgni nem hogy nem fogok, de még becsiccsenteni sem. Szegény kis Cukorborsó itt szemben. Első ivászata, és máris a lecsóban. Pont velem! Remélem, hogy nem akar majd lépést tartani velem, mert akkor pácban leszünk. Sebaj! Amíg én józan vagyok, semmi baj. Nincs elvetemült, aki megtámadna, és persze haza tudom szállítani a kicsi lányt. A másnapossággal meg majd egyedül elszámol, mert biza én nem tudok rajta segíteni... Illetve... nem akarok.

Lecsaphatatlan Törppilla

Azt hiszem, ha lenne nálam valami kamera, igen elégedett lennék. megörökíthetném a lánynak, hogy ma éjjel hogy nézett ki, és milyen egyéb fázisokon megy még keresztül. Igen szép tanulmányeset lenne az utókornak. Ám most be kell érnem a két szememmel, és azzal, hogy átélem ezt az egészet elsőkézből. Ez tuti egy felejthetetlen éjjel lesz. Mi az, ha nem ez?
Kis híjján megfulladok, ahogy próbálok egyszerre nyugtatásképpen inni, hüledezni a lüke Eridonoson, és elmagyarázni neki, hogy az ilyen kevert italok többségét bizony szép lassacskán kell meginni... Késő. Vajon részegen mennyire fog kibukni magából a kis angyalka? Mert hogy szemmeresztgető mutatványa után még az üvegemet is meghúzza, hogy aztán hörögve fuldokoljon az asztalon, látványosan majdnem elhalálozva... Ha most nem bukok le, hát sose. Még a szomszédban mélyen alvó ember is arról álmodik, hogy a szélvész vörike először iszik életében, és belehal...
-Nem... - nyögöm kissé megkésve. - Nem füstölög a fülem...
Kissé álmatag a hangom, mert a válasz csak az automatából zeng belőlem, ahogy összekapartam a magyar tudásomat, és mondani készültem, de ez a vodkaivós jelenet minden szenvedélyt kiölt belőlem, túlságosan el vagyok ámulva a kis tudatlanon.
-Ami én, az nem lötyi. - ne kérdezzétek, honnan szedek ilyen fura szavakat, állítólag ez az új szleng, én meg ugye jó diákként haladok a korral... - Nekem vodka töményen, van üdítő, csaknem málnás. Csak... nem. - tagolom a végén mégis külön a két szót.
Aztán újabb káprázatos ötlete támad a kicsi lánynak. Komolyan kezdem magam úgy érezni, mint egy óvóbácsi, aki az utolsó ittmaradt kislánnyal kell játsszon, miközben otthon is várja hat saját gyerek. Azért türelmesen lapogatom meg finoman a fejét, nem akarom, hogy a poharába fejeljen, és válaszolok.
-Tudok gumimaci... - pislogok - Minimaci... - ujjaim közelítem, hogy értse egy kölyök méretű medve, nem pedig zsugorított -, van Nanuq - utalok a kutyákra, - és...
Egy pillanatra összehúzom a szemöldökömet, majd vállat vonva kezeimmel szolidan repkedni kezdek, hogy azért a bútorokban ne tegyek kárt, és párat csipogok is hozzá, jelezve, hogy madár is lehet a poharából, majd két kezem széttárva jelzem méretét. Aztán meg kezemmel egeret játszva cincogok, majd elégedetten belekortyolok az üvegembe. Talán egy kis citromot kérhetnék hozzá. Meg a tünci csajnak valami öblítő lét ahhoz a förtelemhez.
-Várj.
Intek neki, majd a pulthoz ballagva kikérem a vágyam netovábbjait, és visszatérve komolyan nézek a kicsi lányra.
-Póni nincs.
Szomorú vagy sem, de pónit nem próbáltam még sosem. Nem kellett. Egyszerűen nem jutott ilyen kézenfekvő dolog. A fene vigye el. Ha mégis akar, majd később, ha nem leszünk nyilvános helyen, esetleg a hátamon vagy a nyakamban viszem vissza a kastélyba, de ez minden...

Vörös (E)RibizlI-DON

Vinnyogó hangok érkeznek a pöttöm csaj felől, én meg kissé összeráncolom a homlokom. Lehet, hogy ezt a denevér frekvenciát valaki kibírja, de hogy az én fülem kissé irritálja... Talán a jó megoldás, ha folyton tele van, nem? Aztán meg a szemöldökeim felszaladnak, hiszen sosem néztem ilyesmit, és nem tudom, mi az a napos gumimaci, meg milyen... Inkább csak vállat vonok.
- Megyek hozzánk? - felemelem a szemöldökömet - Nagy vagyok.
Hogy ezzel arra célzok, hogy nem férnék be a hobbitféle-lány házába, vagy hogy nagyfiúként már nem nézek meséket, vagy hogy pizsipartikra nem járok már senkihez... Nos, azt döntse el ő, hogy mit értek az utolsó mondatom alatt. De legalább jól szórakozik a kicsi lány a mutogató-produkciómon. Elnézően nézek rá, hiszen lehet, hogy még nem részeg, de hát ő józanon is elég... Félreérthető állapotban szokott lenni.
A kérdést eldöntötte, végülis neki a csip-csip tollborzalom kell. Én ajánlottam, nincs kibújás. Előveszem a pálcámat, de mielőtt még integetni kezdhetnék vele, sikongva ül át mellém, hogy jobban lásson. Újra nekilendülök, elképzelem a pittyegőt, mire egy pici babakéz jelenik meg a képben, újra leállítva. Kissé türelmetlenül nézek le rá, hogy döntse már el, hogy kell-e neki állatka vagy sem, mert így elég macerás lesz, és bár részeg nem, de irritált még lehetek...
És lám, újabb vakmerő ajánlat a kicsi csajtól, amit csak nyomokban értek, egyrészt mert hadar, másrészt mert az ujjai úgy tűnik kezdenek becsiccsenteni, mert ,,hadarnak". Végül csak vállat vonva olyan két kupicányit öntök neki az üvegemből. Nem mintha spórolnék, vagy zsugori lennék, egyszerűen csak nem kell, hogy hamarabb berúgjon, minthogy jól szórakozzak ma este.
Így a kicsi lány nekiáll inni az égtájakra, amitől az üveg nyakára kell fojtanom a mosolyomat. Aztán újra indítványozza a varázslatot. Kérdésére csak rápillantok, amolyan végigmérőn, hogy vajon mit tud megcsinálni és mit nem, majd vállat vonok, amolyan ,,meglátjuk" stílusban. Egy buksi patt-patt után végül előveszem a pálcát, és mielőtt még újra leállíthatna, az üres pohara vörös-narancs tollakat növeszt, talpából lábak lesznek, formálódik, csipogni kezd ahogy csőre nő, és végül egy kicsi hosszú tollú, Eridon-pinty lesz belőle. Hangos trillával reppen a csivitelő Leonie hajára, majd onnan a vállára, hogy süketre énekelje talán.
-Mit kapok?
Szemtelen tekintettel nézek végig a vöröskén, hogy vajon melyik zsebébe dugta a nekem való ajándékot. Csak remélem, hogy nem kutyakaja Nanuqnak.