Nyitva tartás: H-V - 0-24 (ünnepnapokon zárva)

A bolt jelenlegi tulajdonosa: Nikolai Weißling

Alkalmazottak:

• Endrédy Patrik
• Gombos Eszter - NJK
• Hortobágyi János „Samu” - NJK
• South West
• Anna Weißling
• Szendrey Adél

A nagy találkozás

Az ember ritkán érzi úgy, mikor ránéz valakinek a cipőjére, hogy akár sátrazhatna is benne. Pedig Leonie-t mindig ilyesfajta tisztátalan – abban az esetben, ha Leon ismeri a víz fogalmát, mégis inkább tiszta – gondolatok kerítik hatalmukba, ahányszor csak ránéz Góliátra.
Legnagyobb sajnálatára az utóbbi időben ezt nem tehette meg, hiszen az úriember mintha direkt bujkált volna előle. Ami az ő esetében, lássuk be, nem lehetett egyszerű feladat, úgyhogy vöröskénk csakhamar megbocsátja neki bűneit. Még szentelt vizet is locsolna rá, de pechjére pont kifogyott a szelencéje.
-Leoooooon – ilyen visítással közelíti meg egy atombomba az áldozatát, de persze erről nem írnak a tankönyvek. A várt becsapódás azonban elmarad, mert hölgyünk azon nyomban megragadja a srácmaci kezét, és mindenféle magyarázkodás nélkül elkezdi rángatni a legközelebbi pad felé. Ott aztán felpattan az ülőalkalmatosságra, és onnan veti bele magát a rellonos nyakába. Óriás úr igazán hordozhatna a hóna alatt egy sámlit az ehhez hasonló esetekre.

Hipertérugrás: Érkezés a kocsmába
este tíz körül

-Az oké, hogy Te még mindig nagy vagy… - pislog fel pajtására jókat derülve, miközben lelkesen ráncigálja be őt Bogolyfalva legkétesebb hírű kocsmájába.
-De az nem létezik, hogy nem tudsz berúgni! Még az apukám is be tud rúgni, ha sokat iszik! Képzeld el, egyszer láttam az asztalon táncolni. Tudod, így… táncolni - és beugorva Leon elé, bemutatja higanymozgását, hogy mindenképpen érthető legyen, amit éppen mond. Sosem lehet egészen biztos benne, hogy a külföldiül remekül, magyarul pedig annál kevésbé beszélő medve mennyire érti meg hadaró és végeláthatatlan fecsegését, így amennyit csak lehet, el is mutogat belőle.
-Te menj előre, mert engem nem szolgálnak ám ki! Kérj nekem valami finomat. De én még soha nem ittam ám sokat! – teljesen be van zsongva attól, hogy most aztán nagyon rossz lesz, és megiszik némi alkoholos nedűt. Persze a lényeg itt azon van, hogy bebizonyítsák, a mackók is brummognak néha színeset.
-Úúú, ezen a helyen még nem jártam! Milyen klassz! Nééézd! Olyat kérek, amit az a néni iszik ott a sarokban – mutogat egy ráncos arcú boszorkányra, aki előtt egy kis pohárban valami nagyon füstölög.
-Olyat kaphatok? – immár csak suttogva mer beszélni, mert éppen a pult felé tuszkolja a kis óriást, és próbál mindeközben nagyon feltűnésmentes lenni a háta mögött. Hát… egy ekkora hát mögött jóval nagyobb dolgok is tűnhettek már el, mint ő. Valószínűleg Atlantiszt is meglelnénk, ha benéznénk mögé. S természetesen az sem megy olyan simán, hogy ide-oda cibálja a srácot, hiszen ha amaz nem akarna mozdulni, akkor Leonie bárhogyan kaparhatná a földet mellette, maximum csupán elültetni tudná magát vele.

A nagy találkozás

Az ember ritkán érzi úgy, mikor ránéz valakinek a cipőjére, hogy akár sátrazhatna is benne. Pedig Leonie-t mindig ilyesfajta tisztátalan – abban az esetben, ha Leon ismeri a víz fogalmát, mégis inkább tiszta – gondolatok kerítik hatalmukba, ahányszor csak ránéz Góliátra.
Legnagyobb sajnálatára az utóbbi időben ezt nem tehette meg, hiszen az úriember mintha direkt bujkált volna előle. Ami az ő esetében, lássuk be, nem lehetett egyszerű feladat, úgyhogy vöröskénk csakhamar megbocsátja neki bűneit. Még szentelt vizet is locsolna rá, de pechjére pont kifogyott a szelencéje.
-Leoooooon – ilyen visítással közelíti meg egy atombomba az áldozatát, de persze erről nem írnak a tankönyvek. A várt becsapódás azonban elmarad, mert hölgyünk azon nyomban megragadja a srácmaci kezét, és mindenféle magyarázkodás nélkül elkezdi rángatni a legközelebbi pad felé. Ott aztán felpattan az ülőalkalmatosságra, és onnan veti bele magát a rellonos nyakába. Óriás úr igazán hordozhatna a hóna alatt egy sámlit az ehhez hasonló esetekre.

Hipertérugrás: Érkezés a kocsmába
este tíz körül

-Az oké, hogy Te még mindig nagy vagy… - pislog fel pajtására jókat derülve, miközben lelkesen ráncigálja be őt Bogolyfalva legkétesebb hírű kocsmájába.
-De az nem létezik, hogy nem tudsz berúgni! Még az apukám is be tud rúgni, ha sokat iszik! Képzeld el, egyszer láttam az asztalon táncolni. Tudod, így… táncolni - és beugorva Leon elé, bemutatja higanymozgását, hogy mindenképpen érthető legyen, amit éppen mond. Sosem lehet egészen biztos benne, hogy a külföldiül remekül, magyarul pedig annál kevésbé beszélő medve mennyire érti meg hadaró és végeláthatatlan fecsegését, így amennyit csak lehet, el is mutogat belőle.
-Te menj előre, mert engem nem szolgálnak ám ki! Kérj nekem valami finomat. De én még soha nem ittam ám sokat! – teljesen be van zsongva attól, hogy most aztán nagyon rossz lesz, és megiszik némi alkoholos nedűt. Persze a lényeg itt azon van, hogy bebizonyítsák, a mackók is brummognak néha színeset.
-Úúú, ezen a helyen még nem jártam! Milyen klassz! Nééézd! Olyat kérek, amit az a néni iszik ott a sarokban – mutogat egy ráncos arcú boszorkányra, aki előtt egy kis pohárban valami nagyon füstölög.
-Olyat kaphatok? – immár csak suttogva mer beszélni, mert éppen a pult felé tuszkolja a kis óriást, és próbál mindeközben nagyon feltűnésmentes lenni a háta mögött. Hát… egy ekkora hát mögött jóval nagyobb dolgok is tűnhettek már el, mint ő. Valószínűleg Atlantiszt is meglelnénk, ha benéznénk mögé. S természetesen az sem megy olyan simán, hogy ide-oda cibálja a srácot, hiszen ha amaz nem akarna mozdulni, akkor Leonie bárhogyan kaparhatná a földet mellette, maximum csupán elültetni tudná magát vele.

Yetiné

Ó igen, újra a pöttöm kis vörös csajjal nyomulok az éjszakában. Úgy tűnik nem csak levakarhatatlan, hanem megunhatatlan is. Nem is értem, hogy miért nem szabadalmaztatta már valaki, hogy minden Rellonos mellé kell egy túlbuzgó Eridonos, aki szóval tartja a szótlanabbikat. Tehát most csak állok és hagyom, hogy örüljön nekem. Úgyis régen visított már csak azért -örömében-, mert engem meglátott. Szóval ki kell ezt élvezni.
Utána meg persze azt is, hogy folyamatos locsogással cipeljen el engem valahová, ahová benyitva némi kétségeim támadnak, de ki legyen én, hogy megszóljam. Megeresztek egy félvigyort, ahogy a lány kígyózni kezd, tánc címszó alatt, majd a pult felé taszigálás közben próbálom megérteni a sok rámzúdított karattyot. Nem könnyű, de azt hiszem eléggé hozzászoktam már, hogy megértsem, vagy legalább sejtsem, hogy mit kell hallgatni, és mit lehet, sőt kell a saját érdekemben figyelmen kívül hagyni. Mert a kicsi lány megtartotta jó szokását, és mutogatózik nekem továbbra is, így legalább megértem, amit nem tud elmondani az én nyelvemen.
-Üveg vodka, füstölög pohár.
Tessék, leadtam a rendelésemet. Egy hosszú pillanatig szerintem csak ezért bámult engem az eladó, miután a termetem miatt is jól végigmért a piciny termetével, majd kihúzva magát kiszolgált. Hogy honnan tudta, hogy nekem milyen pohár kell, fogalmam sincs, de nem túl bizalomgerjesztő, így némi fintorral a kis pattogó labdacs kezébe nyomom, aki mögöttem liheg a nyakam... helyett a vesémbe. Elégedetten kormányoz az asztalhoz, és lehuppan.
-Elégedett, törpegolymók?
Megeresztek egy kis félmosolyt, mert büszke vagyok rá, hogy nem csak megjegyeztem - habár az LLG-hez tartozik, és abból jó vagyok, szeretem, és ragad rám  - hanem ki is tudom mondani! Úgyhogy most már igazán reszkessen a kicsi lány, csak győzzön velem lépést tartani!
-Mind iszod?
Mutatok a poharára, és elhúzom a szám, jelezve, hogy akkor se innék bele, ha finom lenne. Nem iszok olyat, amiről nem tudom, mi van benne. Kétlem, hogy ez az előttem lévő hamis-vodka megközelíti a hazait, de hát az ember ilyen messze az otthontól nem válogat. Nem igaz?
-Na zdrovje!
Felé lendítem kissé az üvegem, koccintom a poharához, ami eléggé... Undorítónak tűnik, de csak mert kutyulták a keverhetőt, és meghúzom az üveget. Hát, üdítőnek sem rossz éppen, de ez a pár fokos kis gyümölcslétől berúgni nem hogy nem fogok, de még becsiccsenteni sem. Szegény kis Cukorborsó itt szemben. Első ivászata, és máris a lecsóban. Pont velem! Remélem, hogy nem akar majd lépést tartani velem, mert akkor pácban leszünk. Sebaj! Amíg én józan vagyok, semmi baj. Nincs elvetemült, aki megtámadna, és persze haza tudom szállítani a kicsi lányt. A másnapossággal meg majd egyedül elszámol, mert biza én nem tudok rajta segíteni... Illetve... nem akarok.

Mómi

Valószínűleg azért nincs még ilyen szabadalom, mert megugrana az elásva talált Eridonosok száma, de még a Rellonosok öngyilkossági kísérletei is sűrűsödnének. Aztán lehetne itt Miami helyett Bogolyfalvi helyszínelők, hatalmas nézettséggel tíz évadon keresztül. Mondjuk Leonnak ásó sem kéne hozzá, hogy eltűntesse Leonie-t, mert fél kézzel akkorára tudná csomagolni, hogy simán zsebre vághatná. Mázli, hogy ehelyett tűri a kishölgy minden idegőrlő mutatványát, és engedelmesen kikéri neki a vágyott füstölgő flattyot. Merthogy az ital ismeretlen kilétének és érdekes állagának hála más nevet nem tudna neki adni.
-Elégedett - már most megállíthatatlanul nevetgél, pedig még el sem kezdődött az este melósabbik része, ahol is meg kéne próbálnia józannak maradni Góliát mellett. Sajnos Dávid ma maximum ablakokat fog törni parittyájával.
-Ezt egyszerre kell meginni? De hát ennyit le sem lehet nyelni egy korttyal – bámul a flattyra kissé megilletődve. Számára inkább izgalmasnak tűnik a tartalma, ami legjobb tudomása szerint némi köcöllékből és egy csipetnyi kecenájszból áll. De tekintete csakhamar továbbsiklik Mómi üveges vodkájára. Ez az úriember bizony nem galacsinnal gurigázik, mint azok bogarak odakint.
-Egészségünkre! – derül fel egyből az arca, hogy nem kell tovább gondolkodnia a nagy kérdésen, mi legyen a pohár füstölgőjével. Mély levegőt vesz, és egy jó nagy kortyot lehúz belőle. A sűrű flatty leszánkázik a torkán, bár nem egészen biztos benne, hogy a helyes úton halad végig az ital, mert amilyen erős, akár saját járatot is marhatna magának a leány testében.
-Kkjrhmpa – próbál éppen tüzet okádni, ahogy egyszer Véda néni szobájában látta egy sárkányos képen.
-Szent püspökfalat! – nyúl rögvest a hallókáihoz. – Nem füstölög a fülem? Ez nagyon éget… valamivel le kell öblítenem. – S mielőtt még Leon bármit reagálhatna, megragadja az üvegét, és belehúz abba is, mintha víz lenne. Nézzük el neki, a nagy uraság olyan könnyedén hörpölt az előbb belőle, hogy vörös törpénk már azt hitte, sima tonikot kért magának pajtása. Hát nem! Ekkora tévedést még akkor sem követett el, mikor véletlenül a Déli-sarkra címezte a Télapó levelét!
A hatás nem marad el; krákogva kapaszkodik az asztal szélébe, hogy le ne boruljon, de szenvedése lassacskán vihogásba megy át.
-Fúúúúj! Te ezt rezzenéstelen arccal iszod? – mókásan fintorogva áthajol az asztalon, és rajta tenyerelve belebámul mackótestvér arcába.
-Figyeeeelj... Te tudsz pohárból pónit varázsolni? - egy gyors mozdulattal kihörpinti maradék füstölgő flattyát, jóízűen cuppant egyet, mintha tökéletesre érlelt whiskyt kortyolgatna, majd kitörli szeme sarkából a könnycseppeket, mert mégiscsak betyáros ez a cucc, és akkor ez most egy finom megfogalmazás volt. No, hát nem lesz a kedvence, de kell az üres pohár. S hogy Mómi megértse, mit akar, kisebb magyarázatba fog.
-Szóval ebből itt - meglóbálja a poharat az orra előtt. - Hókusz-pókusz, csiribú-csiribá! - integet néhányat láthatatlan pálcájával.
-Varázsolsz nekem egy pónit. Tudod, kicsi nyihahaa! - ezer wattos vigyort villant. És ilyenkor még nem ütött be az alkohol... Csak Leon már elég idős ahhoz, hogy bonyolult varázslatokat is végrehajtson, neki pedig nagy vágya, hogy mehessen egy kört egy pónival. Hát mikor máskor, ha nem most?

Lecsaphatatlan Törppilla

Azt hiszem, ha lenne nálam valami kamera, igen elégedett lennék. megörökíthetném a lánynak, hogy ma éjjel hogy nézett ki, és milyen egyéb fázisokon megy még keresztül. Igen szép tanulmányeset lenne az utókornak. Ám most be kell érnem a két szememmel, és azzal, hogy átélem ezt az egészet elsőkézből. Ez tuti egy felejthetetlen éjjel lesz. Mi az, ha nem ez?
Kis híjján megfulladok, ahogy próbálok egyszerre nyugtatásképpen inni, hüledezni a lüke Eridonoson, és elmagyarázni neki, hogy az ilyen kevert italok többségét bizony szép lassacskán kell meginni... Késő. Vajon részegen mennyire fog kibukni magából a kis angyalka? Mert hogy szemmeresztgető mutatványa után még az üvegemet is meghúzza, hogy aztán hörögve fuldokoljon az asztalon, látványosan majdnem elhalálozva... Ha most nem bukok le, hát sose. Még a szomszédban mélyen alvó ember is arról álmodik, hogy a szélvész vörike először iszik életében, és belehal...
-Nem... - nyögöm kissé megkésve. - Nem füstölög a fülem...
Kissé álmatag a hangom, mert a válasz csak az automatából zeng belőlem, ahogy összekapartam a magyar tudásomat, és mondani készültem, de ez a vodkaivós jelenet minden szenvedélyt kiölt belőlem, túlságosan el vagyok ámulva a kis tudatlanon.
-Ami én, az nem lötyi. - ne kérdezzétek, honnan szedek ilyen fura szavakat, állítólag ez az új szleng, én meg ugye jó diákként haladok a korral... - Nekem vodka töményen, van üdítő, csaknem málnás. Csak... nem. - tagolom a végén mégis külön a két szót.
Aztán újabb káprázatos ötlete támad a kicsi lánynak. Komolyan kezdem magam úgy érezni, mint egy óvóbácsi, aki az utolsó ittmaradt kislánnyal kell játsszon, miközben otthon is várja hat saját gyerek. Azért türelmesen lapogatom meg finoman a fejét, nem akarom, hogy a poharába fejeljen, és válaszolok.
-Tudok gumimaci... - pislogok - Minimaci... - ujjaim közelítem, hogy értse egy kölyök méretű medve, nem pedig zsugorított -, van Nanuq - utalok a kutyákra, - és...
Egy pillanatra összehúzom a szemöldökömet, majd vállat vonva kezeimmel szolidan repkedni kezdek, hogy azért a bútorokban ne tegyek kárt, és párat csipogok is hozzá, jelezve, hogy madár is lehet a poharából, majd két kezem széttárva jelzem méretét. Aztán meg kezemmel egeret játszva cincogok, majd elégedetten belekortyolok az üvegembe. Talán egy kis citromot kérhetnék hozzá. Meg a tünci csajnak valami öblítő lét ahhoz a förtelemhez.
-Várj.
Intek neki, majd a pulthoz ballagva kikérem a vágyam netovábbjait, és visszatérve komolyan nézek a kicsi lányra.
-Póni nincs.
Szomorú vagy sem, de pónit nem próbáltam még sosem. Nem kellett. Egyszerűen nem jutott ilyen kézenfekvő dolog. A fene vigye el. Ha mégis akar, majd később, ha nem leszünk nyilvános helyen, esetleg a hátamon vagy a nyakamban viszem vissza a kastélyba, de ez minden...

Szüpürtyölés - Level 1

Még Leon az, aki meg akar fulladni? És akkor a kis törpintyó mit csinálhatna azok után, hogy ilyen ügyesen semmi perc alatt elfogyasztotta csodálatosan fantasztikus füstölgő katyvaszát? Igazán adhatnának valami használati utasítást, vagy legalábbis Orsó (a vetélő meg a tű) mondhatott volna egy kisebb szónoklatot a mértékletes ivászatról, mielőtt lerakja Leonie elé a poharát, hiszen ismerhetné már… a kishölgy csak úgy falja az életet. Ez esetben éppen vedeli. Ami viszont nem kevés hanghatással jár nála. No, nem az, hogy olyan hangosan ugrál a gigája nyelés közben, mint mikor a daráló benyeli a százas szöget, hanem alapjáraton is harsány természete egészen hangyányit felerősödni látszik.
-Ííííí, gumimaciiii? Mármint olyan, ami ugrál, mint a mesékben? Abból te lehetnél Tummi, én meg mondjuk, Sunni! Vagy te nem ismered azt a mesét? Mindegy is, mert itt úgysincs mugli TV, de ha egyszer eljössz hozzánk, akkor majd a mamánál megmutatom, jó?  - ragyogó mosolyát belevillantja a másik arcába, mire kap egy fejlapogatást bónuszként.  Azért az ilyen mutatványokkal tessék vigyázni, nehogy az este végére nyakmerevítő kerüljön a leányzóra; abban kényelmetlen lenne aludni.
-Jaahhahhajj! – kacarászik vígan a srác mutatványain, mert valljuk be őszintén, Leon a maga traktorkeréknyi méreteivel elég mókásan fest kismadarat meg egérkét játszva. Vöröskénk a székéről is majdnem leborul jókedvében, s még akkor is szemeit törölgeti, mikor Góliát lerakja elé a kísérőjét. Egy másodpercig nem foglalkozik vele, helyette megint áthajol az asztalon, és meglóbálja a poharát.
-Akkor legyen madárkaaa! – ha nincs póni, akkor nincs póni. Elvégre ez itt nem gyereknap, és valószínűleg a hely tulajdonosa sem örülne neki, ha beparkolnának ide egy talicska takarmányt a jószágnak.
-De várj, még ne csináld! – heveskedik, majd felpattan, s maga után húzva székét, megkerüli az asztalt, és levágódik pajtása mellé. Mégiscsak jobb ilyen szemszögből nézni a mutatványt.
-Jöhet, jöhet! – tapsikol egy ötéves gyerek módjára, s legalább olyan pirospozsgás arccal teszi mindezt, mintha belefejelt volna egy vödör pirosítóba. Kellemetlen, de az ő hófehér bőre könnyedén vált színt.
-Jaj, ne, mégse! – ragadja meg a másik kezét. Egy pillanatra elcsodálkozik annak méretén. Mert hát, no! Ebbe még mindig simán beleférne a feje, s ha Leon összezárná a markát körülötte, talán még az orra hegye sem látszana ki belőle.
-Szóval előbb igyunk egy kortyot, meeert végül is azért jöttünk, hogy bebizonyítsuk, te nem tudsz lerészegedni. De látod? Én simán tudom tartani a lépést veled! Nem is érzek semmit! Azon kívül, hogy az az izé még mindig mintha égetné a torkom. De most, hogy hoztad ezt a szörpöt, mi lenne, ha összekevernénk azzal – mutat itt a vodkára – és akkor sokkal finomabb lenne. Gondolom! Vagy nem? – immár kevésbé törekszik arra, hogy mutogasson is szavai mellé, mert amennyit és amilyen sebességgel ledarál egy szuszra, azt képtelenség lenne activityben tolmácsolni mellé.
-Mondjuk, igyunk arra… – miután olyan jól kitalálta magának, hogy a szörpjét összekeveri a vodkával, nyilván meg is valósította. – és arra is igyunk egyet! Meg erre is és erre! – minden égtáj felé belekortyol az italába. Vagy ezt nem így szokás? Mindenestre nagyon mókásnak találja saját játékát, mert jókat rötyög közben, míg végül Leon felé fordul.
-Most jöhet a madárka! – meglengeti karjait, lefordítva kívánságát, s előre nevet azon, milyen csodálatos lesz ez a varázslat.
-Szerinted, ha leutánozlak, én is meg tudom csinálni? – kérdi izgatottan, miközben belehajol az úr aurájába, majd nevetgélve megpaskolja annak feje búbját, pont, ahogy ő szokta.
-Utána meg én adok majd neked valamit, jó?

Vörös (E)RibizlI-DON

Vinnyogó hangok érkeznek a pöttöm csaj felől, én meg kissé összeráncolom a homlokom. Lehet, hogy ezt a denevér frekvenciát valaki kibírja, de hogy az én fülem kissé irritálja... Talán a jó megoldás, ha folyton tele van, nem? Aztán meg a szemöldökeim felszaladnak, hiszen sosem néztem ilyesmit, és nem tudom, mi az a napos gumimaci, meg milyen... Inkább csak vállat vonok.
- Megyek hozzánk? - felemelem a szemöldökömet - Nagy vagyok.
Hogy ezzel arra célzok, hogy nem férnék be a hobbitféle-lány házába, vagy hogy nagyfiúként már nem nézek meséket, vagy hogy pizsipartikra nem járok már senkihez... Nos, azt döntse el ő, hogy mit értek az utolsó mondatom alatt. De legalább jól szórakozik a kicsi lány a mutogató-produkciómon. Elnézően nézek rá, hiszen lehet, hogy még nem részeg, de hát ő józanon is elég... Félreérthető állapotban szokott lenni.
A kérdést eldöntötte, végülis neki a csip-csip tollborzalom kell. Én ajánlottam, nincs kibújás. Előveszem a pálcámat, de mielőtt még integetni kezdhetnék vele, sikongva ül át mellém, hogy jobban lásson. Újra nekilendülök, elképzelem a pittyegőt, mire egy pici babakéz jelenik meg a képben, újra leállítva. Kissé türelmetlenül nézek le rá, hogy döntse már el, hogy kell-e neki állatka vagy sem, mert így elég macerás lesz, és bár részeg nem, de irritált még lehetek...
És lám, újabb vakmerő ajánlat a kicsi csajtól, amit csak nyomokban értek, egyrészt mert hadar, másrészt mert az ujjai úgy tűnik kezdenek becsiccsenteni, mert ,,hadarnak". Végül csak vállat vonva olyan két kupicányit öntök neki az üvegemből. Nem mintha spórolnék, vagy zsugori lennék, egyszerűen csak nem kell, hogy hamarabb berúgjon, minthogy jól szórakozzak ma este.
Így a kicsi lány nekiáll inni az égtájakra, amitől az üveg nyakára kell fojtanom a mosolyomat. Aztán újra indítványozza a varázslatot. Kérdésére csak rápillantok, amolyan végigmérőn, hogy vajon mit tud megcsinálni és mit nem, majd vállat vonok, amolyan ,,meglátjuk" stílusban. Egy buksi patt-patt után végül előveszem a pálcát, és mielőtt még újra leállíthatna, az üres pohara vörös-narancs tollakat növeszt, talpából lábak lesznek, formálódik, csipogni kezd ahogy csőre nő, és végül egy kicsi hosszú tollú, Eridon-pinty lesz belőle. Hangos trillával reppen a csivitelő Leonie hajára, majd onnan a vállára, hogy süketre énekelje talán.
-Mit kapok?
Szemtelen tekintettel nézek végig a vöröskén, hogy vajon melyik zsebébe dugta a nekem való ajándékot. Csak remélem, hogy nem kutyakaja Nanuqnak.

Plüssleszbelőle-fiú

-Hát azt… - a nagy rizsázásban rájön, hogy kifelejtette belőle a borsót. Meg azt az apróságot, hogy Leon még mindig nem tud magyarul, így most vakarhatja ám bőszen a feje búbját – no, nem a srácét -, hogy mégis mi a rózsaillatú légfrissítőt akar mondani azzal, hogy ő nagy.
-Ezzel nem mondtál sok újat – egy másodpercnyi agyfagyás után ismét felvihog. – Nagy vagy! Mármint úgy is, hogy király! Tudod, korona meg jogar és országalma – mutogat bőszen mindent, amire kapacitása van apró kacsóinak.
-De amúgy is óriásiii! – mutatja kezeivel fürtöske méreteit. Már az első perctől kezdve imádta, hogy ilyen nagy ez az úriember itt mellette, hiszen ránézésre igen hasonlatos egy ölelgetni való bölényhez, akit legszívesebben berakna a többi plüssállatkája mellé, és esténként mesét mondana neki, meg jól összenyálazná éjszakánként, mert rosszabb alvás közben, mint abban a mugli filmben – Egyik kopó, másik eb – Hooch. No, de hiába is kezdené el magyarázni, hogy nem egy nyúlüreg méretű kalyibában laknak a családjával, nehéz lenne bebizonyítania itt helyben az igazságot, meg aztán jóval érdekesebb dolgok is történnek, amire érdemes odafigyelnie.
Egyből hangot is ad mérhetetlen örömének és csodálkozásának, ahogyan kigúvadt szemekkel végignézi a pohár madárkává alakulását. Talán többet kéne órán figyelnie, és akkor nem lenne rá ekkora hatással egy-egy varázslat.
-Aztaaa! Nézd! – kacarászva tekergeti a fejét, hogy lássa a vállán hesszelő madárkát, ami olyan szép eridonos színvilágban leledzik, hogy Leonie haza fogja vinni, és minden egyes társának körbe fogja mutogatni, ez egészen bizonyos.
-Köszönöööm! – veti bele magát Góliát nyakába hirtelen felindulásból. Remélhetőleg a „podár”-ban volt annyi lélekjelenlét, hogy felreppenjen a levegőbe, mert vöröskénknek csakhamar sírásra görbülne a szája, ha egy trancsírozott tollassal kéne szembenéznie, mikor elengedi áldozatát. Amit nem éppen most fog megtenni, mert olyan jó Leont, vagy legalábbis a felét – amennyit átér belőle – szorongatni. Szívét elárasztja a béke és szeretet, legalább annyira, mint agyát a borgőz, izé… flattyfüst. De egyelőre nem vészes, csupán szeret. Roppantmód!
-Óóó, igen! Kapsz is valamit! – vigyorog bele a másik arc… mellkasába, amit épp felér így ültében. Vajon még sosem ajánlottak fel toronydarus munkát a srácnak? Mármint ő lenne a daru, nyilván.
-No, várj csak, mert itt kell lennie a zsebemben valahol! – vihorászva kotorászik az említett rejtekben, de csak nem találja, amit szeretne. Rögvest felpattan a székről, és pajtása felé nyújtja szoknyája zsebét. Mert bizony, ha eddig nem lett volna említve, egy piros, hatalmas virágokkal díszített ruhát, s mellé egy citromsárga harisnyát vett fel.
-Kereeeesd meg! – nyávog neki, bár azt elfelejti hozzátenni, mit is kéne kutatni abban a bizonyosban.
-Vagy várj csak! Nem is fér bele a kezed! Belefér? - nevetve fogja meg Leon sütőtárcsa méretű kacsóját, és még jobban mulat, miközben hozzáméregeti a zsebéhez.
-Te hogyan szoktál a sütis bödönbe belenyúlni? - őszinte érdeklődéssel próbálja elképzelni, micsoda szenvedés lehet az élete ennek a bazi nagyra nőtt gyerkőcnek az élete. Bár az is lehet, hogy náluk lavórban tartják az édességet.
-Hahha, esküszöm, te olyan vicces vagy! - ismét csak Mómi nyakában köt ki, hogy agyonölelgesse. Holnap valószínűleg már a gyengélkedőn fog feküdni az uraság, mert herótot kapott ettől a sok szeretettől.
-Huhh, neked nincs meleged? - megtapogatja az arcát, mármint a sajátját, s csak ekkor tűnik fel neki, hogy az arcán konkrétan csirkét lehetne sütni, olyan forró. Gyorsan vissza is ül saját székére, miközben poharáért nyúl, hogy igyon egy kis hűsítőt a forróságra. Ümm... hát van még mit tanulnia.
-Madááár! - örvendezik közben az asztalon csipogó tollast figyelve. - Van egy madaram! Mi legyen a neve? Te adsz neki név! - mutogat derűsen az állatkára. Ha így örül egy madárnak, képzeljük csak el, mit művelt volna egy póni láttán...