37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum→Bogolyfalva→Vendéglátó negyed
Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Csepreghy Péter
Bogolyfalvi lakos, Minisztériumi dolgozó, Végzett Diák


a Pösze Petya
offline
RPG hsz: 235
Összes hsz: 646
Írta: 2019. augusztus 28. 17:29 | Link
VIII.

Biztosan voltatok reménytelenül szerelmesek tizenéves korotok elején. Nem? Á, hazudsz. Tuti, hogy voltál. Csak nem úgy, ahogyan én. Te lehet, hogy a kiszemelt haját húzogattad vagy csak egyszerűen piszkáltad. Mert ilyenek a kisfiúk. De vannak olyan kisfiúk is, mint én; daliás [aligha], jóképű [aha] és romantikus [tyű]. Igen, mondhatsz bármit. Én tudom, hogy meg fogom szerezni életem nőjét. Ha nem is lesz a csajom, akkor is biztonságban akarom tudni. Kedvel engem. És ennél több nekem most nem is kell. Kamasz kisgyerek vagyok, mit akarok én? Kérdezed te. Tudod, az emberek pletykálnak. Dolgokat, amikhez semmi közük nincsen. De erre valók a mugli valóság showk is, nem? Az érzés, hogy mindenki milyen rosszéletű szutyok, te pedig mennyivel különb vagy, mint ők. Ismerős? Nem? Tagadod. Ismét hazudsz. Képmutatás az egész. Én bevallom; érdekel, hogy mi történik körülöttem. De csak a törvényes kereteken belül. Nem kezdek bele olyan nyomozásba, ami kifejezetten a magánszférát sértené. Ezért jött a kis tervem, miszerint elmegyek a felsőbb éves lányokhoz az Eridonban. Elvégre ők is odavannak/voltak az Illetőért. Vagy legalábbis megvan Róla a véleményünk. Valamelyik újságból, ami a választások alatt jelent meg a Párocskáról. Vagy csupán egy egyszerű szennylap az ellenzék részéről. Tehát, felsőbb éves lányok lefizetve az újságokért. Done.
Izgatott, mégis lassú léptekkel járom a folyosókat, miközben azon agyalok, hogy valóban jó ötlet-e ez az egész. De ez a gondolat gyorsan el is száll, mert felelőtlen hülye gyerek vagyok angyali tekintettel. Mi baj lehet? Hol is az a bicikli?

[10 minutes later]

Drift? Mi az nekem? Olyan szépen érkezek a cukrászda elé, mint eddig még soha. Nappal van és hétvége. Most nem mentem haza, mert semmi értelme. Vizsgaidőszak van. Azt kamuztam Anyunak, hogy tanulok. Pedig eszem ágában sincsen. Inkább bújom a bulvárt, hogy megtudjam, mi ez az egész felhajtás Lili körül. Őt nem merem megkérdezni, ahhoz azért igencsak be vagyok tojva. Nagyfiúnak képzelem magam, de egy ilyen kérdés túlságosan… vagy nem is tudom. Lili annyira tiszta lelkű és szívű, hogy talán még erre válaszolna nekem. Mondjuk, a jövő heti D&D közben. Azt mondta, hogy szívesen játszana. Meg is hívom. Ledobom a fűbe a bicajomat, majd akkurátus mozdulattal nyúlok a táskámba, és veszem elő a körülbelül tíz különböző médiát a Révay-Vajda párosról. Vagy csak a „kisvajdáról”. Végig nézek a címlapon, és rossz érzés fog el. Nem kéne, ez nem szép dolog. De megírták. Ez nem nyomozás, ugye? Visszadugom a táskába az újságokat, majd belépek a cukrászdába. Az ajtó feletti is csengő csilingel egyet-kettőt, mire az ismerős felszolgáló lány vigyorogva emeli rám a tekintetét. Vissza is intek neki, mire ő felém tátogja, hogy „A szokásosat?” Én még szélesebbre varázslom fogatlan mosolyomat, biccentek és leülök egy sarokba, ami elég messze van mindenkitől. Előveszem a magazinokat, és az asztalra teszem. Egy bűbájtan könyvet teszek mindez tetejére, hogy azt higgyék, hogy tanulok. Persze azért kilátszik közelről, hogy mi is van alatta. Azt viszont nem veszem észre, hogy az egyik eléggé pikáns címlap – ami már előzetesen ki lett téve az eredetiből – az egyik közeli szék alá száll, miközben én gyanútlanul esek neki az egyik újság oldalainak.
Hozzászólásai ebben a témában

„Petya és én barátok vagyunk,
Csak egy kicsit furcsa a kapcsolatunk”
Vajda Richárd
INAKTÍV


kisvajda||fontosabb, mint a globális felmelegedés
offline
RPG hsz: 219
Összes hsz: 567
Írta: 2019. augusztus 28. 20:58 | Link
Csepreghy petyagyerek Péter


Csak az ajánlóleveleimet jöttem beadni a hivatalba, és bár Wittner urat nem találtam odabent, galamblelkű titkárnője, Mancika - akinek nyolcvanas évekbeli szövetszoknyája messziről árasztotta magából a sűrű, orrfacsaró dohszagot, és amely szoknyáról könnyűszerrel megmondhatta volna bárki, hogy az minden kétséget kizáróan még hajnalok hajnalán egy molylakta szekrényből lett kirángatva - azonnal előttem termett, s idősödő kezeit felém nyújtva szívélyesen felajánlotta, hogy biztonságos helyre teszi a bőrmappám rejtekében lapuló - természetesen fényes - jövőm zálogát. Úgy, hogy Wittner úr mindenképpen megtalálja, amint helyet foglal az íróasztalánál.
Tekintetemet csupán a pillanat törtrészével felejtettem tovább a kifoszlott szoknyaszegélyen, mint ami egyébként illendő lett volna, majd ajkaimat lehengerlően udvarias mosolyra húzva belepillantottam a nő vizenyős szemeibe. Nem szükséges, visszajövök, feleltem neki csendes, ugyanakkor határozott hangon, abban a bizonyos több kérdésre köszönöm, de nem lesz szükség stílusban.
Aztán, hogy az időt elüssem, beültem a cukrászdába, rendeltem egy kávét, hozzá hideg üveg ásványvizet, és az egyik még így, kora este is napfényes ablak mellé telepedve felemeltem az asztalomra készített Reggeli Prófétát, bejáratott mozdulatokkal fellapoztam, s államat felszegve, számat csücsörítve merültem bele a jövő tavaszra tervezett áfakulcs-változásról szóló vaskos, sűrű cikkbe. Csak, mint otthon, élvezettel dőltem hátra, miközben balommal a kávéscsésze vékony füle után nyúltam.

fél órával később

A telefonom észveszejtő erővel kezd rezegni a farmerkabátom zsebében, és bár tudom, hogy ki keres - már a beállított rezgés üteméből tudom, éppen kinek hiányzom - meg sem mozdulok. Mielőtt bármit is tennék, még elolvasom az utolsó két sort az egész idáig jól teljesítő aranygalleon váratlan értékzuhanásáról, majd kipillantva az újságból, homlokráncolva nyúlok a készülékért. Ábel az, pont nyolcadjára hív.
Zöld gomb, felvillanó széles vigyor, nevetős-hangos beszéd, témában vagyunk azonnal. Míg hallgatom, pillantásom a helyet járja, két csaj a bal sarokban, nyomozó kissrác a jobb oldalon, egymásba gabalyodott párocska srégen előttem, a kiszolgáló személyzet fel- és alá sétálgat, tányért szed, kávét hoz, mosolyog.
- Várj - szólalok meg összehúzott szemöldökeim alatt, és Ábelt gondolkodás nélkül félbeszakítva engedem le a telefont a fülem mellől. Még hallom, hogy tovább magyaráz, mintha káromkodna is egyet, de a figyelmemet már valaki más köti le. Tekintetem visszatalál a cukrászda jobb sarkában ücsörgő fiúhoz, meg az asztal alá hulló, ezeréves címlaphoz. Mi a... A kezem reflexszerűen mozdul, a hangom értetlen, ideges-fagyott. - Visszahívlak.
Lili ugyan említett egy fiatal srácot az eridonból, akinek tetszik, de arról elfelejtett szólni, hogy az Illető creepy, és a hatlapos tortája fölött épp nincs jobb dolga, mint utánunk kutakodni.
Le sem veszem róla a pillantásom, míg oldalra billenő fejjel közeledem hozzá. Nem tudom, hihetek-e a szememnek, hiszen kétségtelen, ennél abszurdabbat talán még életemben nem láttam - pedig, nos, megesett már velem egy s más.
- Ha kérdésed van, itt a lehetőség - mondom neki, mikor nehézkes sóhajjal felveszem a földről az elsárgult címlapot, és előredőlve az orra alá csúsztatom azt. A vele szemközti széket lassú, megfontolt mozdulatokkal fordítom meg, és mikor leülök, alkarjaimat a fatámla tetejére támasztom. A hangom nyersen csendül fel, bal szemöldököm felfelé ível. - ...Péter.
Utoljára módosította:Vajda Richárd, 2019. augusztus 28. 21:02
Hozzászólásai ebben a témában
Csepreghy Péter
Bogolyfalvi lakos, Minisztériumi dolgozó, Végzett Diák


a Pösze Petya
offline
RPG hsz: 235
Összes hsz: 646
Írta: 2019. augusztus 29. 10:08 | Link
VIII.

Ajkaimat rágcsálva bújok bele az első magazinba. Meg szeretném tudni, hogy ki-kicsoda. Tudjátok, hogyan megy ez. Ez legális, ezek csak újságok, amiket több százan, ezren is olvashattak már előttem. S mivel nagyon meg szeretnék tudni dolgokat szívem hölgyéről, ezért kutatómunkába kezdek. Nincsen bennem rossz szándék. Úgy fogom fel az egészet, mintha egy ismeretlen hírességről olvasnék. Megakadok az első oldalon, ahol a borzasztóan jól öltözött Vadja Richárd napszemüvegben lép el a paparazzi elől. Ez a kép ismétlődik rajta. Megállok, és csak vizsgálom a vonásait. Szemtelenül jóképű, határozott megjelenés. Hát, nem csoda, hogy Lilinek ő lett a szíve választottja. De azért még nekem is lehet esélyem. Csak egy „ühüm” hagyja el az ajkaimat, amikor a pincérlány mellém teszi a csokitortaszeletet és a levendulás kuglófot. Éppen a kuglófot veszem dagadt kis ujjaim közé, amikor valaki fölém magaslik. Rossz érzésem támad. Hátamon végigszáguld eszelősen röhögve az érzés; most bajban vagyok. A mozgó Vajda-kép mögül kinézek, és meglátom az elveszett újságlapot, amit… azt a k… az igazi, élő Vadja Richárd tol mindenbe beleütős, széles orrom alá. Szemeim meseszerűen tízszeresükre tágulnak, akkurátusan emelem arcomat a fiú férfi irányába. Közben a kuglóf egy darabja kiesik a számból, egyenesen az elém tolt címlapra.
Hangosan szuszogok. Látványosan megfeszül a felsőtestem, és úgy érzem magam, mint akinek elvágták a hangszálait. Szinte érzem, a fémes ízt a torkomban, és amikor kimondja a nevemet a szívem kihagy egy jó pár ütemet. Nem tudok megszólalni, inkább bátran megfutamodok. Nem vagyunk egy súlycsoport. Felpattanok, és kezdenék a mosdó irányába loholni. Nem is tudom, miért éppen arra. Ricsi most megállíthat, vagy hagyhat futni, hogy felkészüljek a mosdóban a halálomra.
Hozzászólásai ebben a témában

„Petya és én barátok vagyunk,
Csak egy kicsit furcsa a kapcsolatunk”
Vajda Richárd
INAKTÍV


kisvajda||fontosabb, mint a globális felmelegedés
offline
RPG hsz: 219
Összes hsz: 567
Írta: 2019. augusztus 29. 16:28 | Link
Csepreghy petyagyerek Péter


Bár nem a türelmemről vagyok híres, most mégis előzékeny úriemberként viselkedek: kivárok; tekintetem apránként járja be a fiú arcát, annak minden szegletét, itt-ott rózsaszínbe hajló bőrét, vastag száját, sűrű szemöldökét, végül visszatér sötétnek hitt, ám meglepő módon kéken fénylő szemeihez. Azok, pont, mint a sajátjaim.
Látom, amint fekete szempillái megrezdülnek, látom, amint az arca a pillanat törtrésze alatt változik meg. A vér szinte menekül addig pirospozsgás bőre alól, a szín huss, egyszerre eltűnik róla, mert a félelem kiszívja és megfakítja. Nevetnék, de az igazság az, hogy az ilyesfajta gesztust még túl korainak érzem, főleg, ha azt nézem, ez miféle fenséges, léleküdítő játszadozás is ahhoz, hogy ilyen gyorsan lelőjem a poént. Így hát, a rezzenéstelen és zord felszín alatt úgy döntök, megengedek magamnak még egy kis élvezetet - Péter meg féljen, asszem megérdemli.
Még végignézem, ahogy a sütemény egy már félig-meddig megrágott darabja kiesik a szájából; a kép igazán kívánatos, egyből eszembe is jut Lili, és elképzelem, ahogy besétál, mélyen dekoltált blúzában belehajol a kissrác arcába, és azzal az élettől csillanó, téged itt és most, mindennél jobban vágyó és magában tudni akaró tekintetével törli le petyafiú morzsától hemzsegő szájaszélét, ujja nyomát követi a srác ajka, mire Lili megnedvesíti sajátját, majd előrehulló haját hátradobva gyönyörteljes rálátást biztosít egymásnak nyomódó melleire.
Szélesen elmosolyodom.
Aztán, hála a kviddicsben edződött reflexeknek, épp, mikor feláll, ciccegve én is megemelkedek, és balommal utánanyúlva elkapom a grabancát. Hát mi ez a sietség, kérem szépen?
- Pééééter... - kezdek bele lemondó sóhajjal, még a fejemet is megcsóválom kissé. Talán nem látja, de vonásaim egészen szomorúnak, mitöbb, csalódottnak hatnak. Ujjaim a póló hátuljába feszülnek, a máris gyűrött anyagot a nyakrésznél tartom, és várom, hogy az úr magától felém fordítsa az arcát. Legalább. Közben vetek még egy pillantást az asztalra, majd szabad kezem körmeit vizsgálgatva nyájasan folytatom. - Hova rohansz? A csokitortádhoz még hozzá sem kezdtél. Csak nem megzavartalak? A világért nem akartalak...  
Hozzászólásai ebben a témában
Csepreghy Péter
Bogolyfalvi lakos, Minisztériumi dolgozó, Végzett Diák


a Pösze Petya
offline
RPG hsz: 235
Összes hsz: 646
Írta: 2019. augusztus 30. 07:22 | Link
VIII.

Aközött, hogy felpattanok és a másik erőszakos anyamacskaként rá nem fog a grabancomra, körül belül ezer év telik el. Legalábbis én úgy érzem. Jól belenyúltam a szarba. Ismét. Ezért fel-lejáró mellkasommal még egy ideig meredek magam elé, és szemgolyóimat veszettmód ide-oda rángatom koponyámban. Esküszöm, egyszer még talán el is tűnik benne egy pillanatra. Még néhány perc. Néhány perc, amíg idegességtől rángó arccal szétnézek a cukrászdában, és mintha senkit nem érdekelne a jelenet. Pedig akár még látványosnak is nevezhetném. Én ijedtségtől halálra fagyva a magam 164 centiméterével tűröm a férfi elegáns grabanc-markolását, és ez senkit nem érint meg különösebben. Biztosan csak én érzem ilyen veszélyesnek a helyzetet. Kívülről csak úgy nézhetünk ki, mint két civódó testvér. Attól eltekintve, hogy szerintem mindenki tudja, hogy ki az a Vajda Richárd, azt pedig tutira senki, hogy én vajon ki vagyok. Ekkor nagyot nyelek. Akkorát, hogy ezt még a másik is hallhatja. Csigamód fordulok végül meg. Látom, ahogyan a perifériában néhány arc felénk fordul, aztán vissza a fogyasztani valója felé. De ezeket a képeket azonnal törlöm is a memóriából, mert megérkezik a férfi jobb keze, ami a test mellett pihen, érkezik a széles váll, belekúszik a képbe a nyak, és végül elérem az állkapcsot. Kékjeim az övébe fúródnak. Ilyen lehet gazellának az oroszlán szemébe nézni. Érzem, ahogyan a testhőmérsékletem mínuszba megy, és a véremnek útilaput kötöttek a talpára. Szerintem nincsen már a testemben egy milliliter sem.
Szólásra nyitnám az ajkaimat, jobbom a magasba is repül megfeszült mutatóujjammal együtt – ami azt jelenti, hogy valami baromi fontosat szeretnék mondani, de még nem jön ki hang a torkomon. Aztán átjárja a megdöbbent melegség felsőtestemet. Nézem Ricsit, ahogyan körmeit vizsgálgatja, és rá kell jöjjek; Ő ezt élvezi. Összehúzom bozontos szemöldökömet, és magam bátorítására megköszörülöm a torkomat. Bátorító dolog nem történik ugyan, de a felfedezés, miszerint élvezi a rettegésemet kissé felbosszant.
- A… - …mi azt illeti, mondanám, de gyorsan rá kell jönnöm, hogy ő pont nem az, akivel szemtelenkedni kéne. – A nárcisztikus személyiségzavarról írnék esszét, és ezeket javasolták megbízható forrásnak – mondom végül, a p*csába. Fejemmel közben az egyik róla szóló cikkre bökök, amit éppen bújtam. Persze abban a pillanatban megbántam, amikor kimondtam. És amit mondtam az szemtelen, igen. De a hangom mégis kisfiúsan durcás. Vastag ajkaimat sértődötten feszítem meg.
Hozzászólásai ebben a témában

„Petya és én barátok vagyunk,
Csak egy kicsit furcsa a kapcsolatunk”
Vajda Richárd
INAKTÍV


kisvajda||fontosabb, mint a globális felmelegedés
offline
RPG hsz: 219
Összes hsz: 567
Írta: 2019. szeptember 5. 20:16 | Link
Csepreghy petyagyerek Péter


Pillantásom kifogástalan állapotú körömágyamat hátrahagyva visszatalál petyagyerek rémült arcára - és hát, valljuk be, kár is volna tagadnom, érzek egy kis elégedettséget, amint a Halál szelétől kikerekedett szemeit rám mereszti, és közben húsos ajkai is elnyílnak. Mondana valamit, látom, de hiába nézem, hiába várom, hogy megszólaljon, hang egy szál se jön ki a torkán. Pedig eszemben sincs őt bántani, ugyan, ahhoz túlságosan is kedvelem. Lili nem egyszer mesélt már a kisöregről, aki szerint a drágám egy nálam sokkal kedvesebb, figyelmesebb és odaadóbb társat érdemelne (vajon kire gondolhatott a költő?), és a helyzet az, hogy tökéletesen egyetértek vele (már abban, hogy a színésznőm jobbat érdemelne. nálam. azzal nem, hogy épp a grabancánál fogva tartott kölyökre volna szüksége). Az, hogy Lili velem van, nem az én érdemem, és a tény nem is rólam mond el egyet s mást - ez róla árul el mindent; a szívéről és türelméről meg arról az akaraterőről, amivel kitartott mellettem akkor is, amikor a rossz napok hetekké, majd hónapokká híztak.
- A...? - suttogom közvetlenül utána. Hangom egészen gyengéden cseng, ugyanakkor könnyű kihallani belőle valamiféle barátságtalan élt is. Lehetséges, hogy a türelmem egyébként sem túl szilárd falán elindult egy aprócska hajszálrepedés. Tekintetem az övét kutatja, míg fejemet megbillentve figyelem, várom, hogy végre tegyen egy próbát, adjon egy gyenge magyarázatot arra, miért is áll egy köteg rólunk cikkező újság a tányérja mellett. A kis perverz, fut át az agyamon a gondolat, mikor végül úgy dönt, megszólal. A kis köcsög!, elevenedik meg aztán hirtelen a következő, mikor végül nemcsak megszólal, de egyúttal belém is köt. Ajkaim között halk nevetés-féle motoz, éppen csak felmorajlik egy, a hallottaknak hinni nem akaró kis mosoly a szám sarkából, és az ujjaim már mozdulnak is; érezhetően beleszorítok a gyerek pólójába, és közelebb hajolva az arcához, hogy az összes pórusát tisztán, óriáskráternek lássam, elkomorodó vonásokkal szólalok meg. - Nem vagy te egy kicsit szemtelen, Csepreghy? Én a helyedben csendben meghúznám magam a szobám sarkában, ha az életem legnagyobb izgalmát az jelentené, hogy másokról összehalandzsázott pletykákat gyűjtök, mint egy eszelős.
Főleg, hogy Liliről van szó. Ha másra - már Eszteren kívül (itt szeretném tisztázni veled, Petyám, hogy ha most a nővérem képeivel csíptelek volna nyakon, te már gyaníthatóan nem élnél, én meg kényszerzubbonyban tartanék a Balaton mélyén fekvő intézet ítélőbizottsága elé) - folyatná ilyen szembetűnően a nyálát, valószínűleg magasról tennék rá, de így valamelyest sajátomnak érzem a problémát. Mondhatni, közös a teher, amit itt és most fogunk megoldani, méghozzá édes kettesben.
Az agyamat elöntő méreg egy pillanat alatt foszlik szerte, és vele együtt Pétert tartó ujjaim is engednek az addig feszült szorításon. Visszaegyenesedem, arcomon kivirágzik az a jól ismert, megnyerő mosoly, amivel pontosan tudom, sohasem lőhetek félre - igaz, a gesztus ritkán őszinte. Jobbommal végigsimítok petyagyerek meggyűrődött, kissé nedves pólóján, majd megveregetve a hátát pillantok vissza az oly csúnyán hátrahagyott asztalunkra.
- Megtennéd, hogy visszaülsz? - kérdezem nyugodtan, de a hangsúlyom elárulja, hogy nem szükséges válaszolnia, sőt, beérem azzal is, ha csak szépen helyet foglal a csokitortája mögött, és engedi, hogy én is nyugodtan visszahelyezkedhessek a saját székemre. - Egyébként megtisztelő, hogy instant nárcisztikus személyiségzavarral diagnosztizáltál, de sajnos tévedsz. Bennem sem szégyenérzet, sem más védekezési mechanizmus nincs. Nem traumatizáltak a szüleim gyerekkoromban, és azt sem gondolom, hogy hiába minden, a világ nem akar megérteni. Mondjuk, abban, hogy egy kissé önző vagyok, van némi igazság. Talán ezért sem tetszik, hogy szabadidődben a csajomat kóstolgatod.
Hozzászólásai ebben a témában
Csepreghy Péter
Bogolyfalvi lakos, Minisztériumi dolgozó, Végzett Diák


a Pösze Petya
offline
RPG hsz: 235
Összes hsz: 646
Írta: 2019. szeptember 13. 16:04 | Link
VIII.

A rettegésem elszállt. Inkább amolyan beletörődött módon állok a férfi előtt, miközben arcomon durcás fintor csücsül. Látványosan. Természetesen tekintetem kerüli az övét annak ellenére, hogy érzem, az övé bizony az enyém után kutakodik magyarázat után. Aztán egy halk nevetés-féle csúszik ki a férfi ajkai közül. Erre drámaian nagyra kerekedett lélektükreimet a másikéba fúrom. Kinevet. Nem térek magamhoz. Az érzelmeim jelenleg egy olyan hullámvasúton ülnek, amire egyáltalán nem akartak befizetni, sőt még azt a bizonyos érettséget és magasságot sem érték el, hogy egyáltalán felülhessenek rá. Nagyot nyelek, hiszen ismét eltűnt a hangom. Mantrázom magamban, hogy nem tartok tőle, de mégis mást mutat minden egyes mozdulatom. Ekkor a másik nyitja szólásra ajkait. Megköszörülöm a torkom, de az utána érkező hang inkább egy rekedt kismókuséhoz hasonlítana, mint egy férfiéhoz, akit percekkel ezelőtt képzeltem magamról. Hiszen ismét sikeresen rám jött a frász. Az újabb hangos nyelés közben szinte érzem, ahogyan torkom végig szántódik tátongó sebet hagyva maga után. Oda is nyúlnék fájdalmas képet vágva, szopogatótabletta reklámból ismert jelenetet teremtve, de nem teszem. Tűröm Vajda Ricsi közelségét, és érzem, ahogyan véremre szomjazva vizsgálja végig arcomat, alig pár centimétert hagyva kettőnk között. A világ kezd elsötétülni, és egyre bizonyosabb kezdek lenni abban, hogy soha többé nem látok napvilágot. Ekkor elengedi a pólómat. A szorított részhez automatikusan, szinte villámgyorsasággal nyúlok megállapítva, hogy nem válik el fejem a nyakamtól, és nem hullok a cukrászda padlójára.
Szóban ugyan még mindig nem reagálok semmire sem. Az előbb megtettem a magamét, úgy érzem. Aminek most ihatom keserédes levét. Hiszen volt bennem annyi bátorság – vagy inkább botorság –, hogy oda mertem szólni Vajda Richárdnak. De ez nem maradt ennyiben, és már több agyvérzést kihordtam két kis rövid lábamon. Csiga lassúsággal ülök vissza a helyemre. Szó nélkül, ahogy a másik el is várta tőlem.
Ekkor én mosolyodok el szélesen. Akarva-akaratlanul, de megtörténik, és a következő pillanatban újra komolyságot erőltetek arcomra.
- Egy tizennégy éves fiú jelent veszélyt a csajodra? – hagyom egy pár percre kettesben kissé szemtelenre sikerült kérdésemmel, majd akkurátusan hátra dőlök a széken, oldalra fordítom a fejem, és egy nagyot sóhajtok. Igen, ezek a már Ricsitől levett mozdulatok és viselkedés. De nem tart sokáig a színjáték. – Á – dőlök mégis előre, fejemet csóválva. Ez nem az én súlycsoportom, és nem az én játékom. – Tetszik Lili, oké? – mondom ki félelem nélkül, irgalmatlanul gesztikulálva. Ez a legférfiasabb, amit tehetek; hogy ezt kimondom. Vajda Ricsinek. Hangosan. Nem az ő maszkulin magaviseletét utánozva, nem dacosan szemtelenkedve. Hiszen ennyi a válaszom minden miértre. Dús ajkaimat magamból kiábrándulva húzom látványos fintorra, miközben szemeimet lassan a Vajda Ricsi kékjeibe fúrom.
Utoljára módosította:Csepreghy Péter, 2019. szeptember 13. 16:08
Hozzászólásai ebben a témában

„Petya és én barátok vagyunk,
Csak egy kicsit furcsa a kapcsolatunk”
Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda Fórum→Bogolyfalva→Vendéglátó negyed