37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum→Bogolyfalva→Vendéglátó negyed
Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Christopher R. Wallace
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2016. szeptember 24. 10:43 | Link



Bosszantóan unalmas volt az ide út. Ahhoz képest, hogy már nem is LA-ben voltam, ezen az országon belül is el lehet utazgatni órákon keresztül, mire végre megérkezel. Igyekeztem minél hamarabb letudni az alap dolgokat, igazoltam magamat, hogy tényleg Én vagyok az, majd a kastélyon belül, a körletemet megkeresve elhelyezkedtem. Nincs még rendes szobám, amit hamar orvosolni fogok, ugyanis semmi kedvem vagy újoncokkal lakni, vagy igazából senki mással, de ha nincs más megoldás valahogy túl kell élnem. Lepakoltam a holmijaimat, fejemről a napszemüveget pedig az egyik kis fiók tetejére hajítottam, majd belesüppedtem az egyik kanapéba. Felsóhajtottam, ezzel is tudatva magammal, mennyire nyűgös vagyok, és, hogy ismét nekikezdek ennek az iskola dolognak. Ha ez se jön be, akkor már nem tudom mi lesz velem, de meg kellett adnom az esélyt a továbbtanulásomnak. Körbenéztem, és mivel sehol sem találtam egy lelket sem, a lábamat a velem szemben lévő kis asztalra felraktam, és egy percre behunytam a szemem. Utálom, mikor Én vagyok a nagy, és csúnya idegen, aki csak most jött, és senki sem tud róla semmit. Az egyetlen jó ebben, hogy megtarthatom magamnak a kis titokzatosságomat, és a sok kíváncsiskodó fortyoghat a levükben. Kis idő múlva felpattantam a fotelből, cuccaimat hátrahagyva pedig nekiindultam, elhagyva a körletemet. Nem tudtam egy helyben maradni, muszáj volt valamit kezdenem magammal, ami jelenleg az evést jelentette. A kastély mellett nem messze helyezkedett el egy kisebb falu, amit azonnal meg is céloztam. Bőrdzsekimet kicipzároztam, végre nem volt már olyan hideg, mint korán reggel. Zsebre tett kézzel, nyugodtan, és szépen lassan haladtam lefele. Igyekeztem a faluban nem azonnal eltévedni, ezért amit a leghamarabb észrevettem, az egy cukrászda volt, így betértem oda. Az eladóra vetettem egy huncut kis mosolyt, majd rendeltem egy szelet csokitortát, és az egyik sarokban lévő, üres asztalnál helyet foglalva vártam, mikor hozzák ki. Dzsekimet levettem, majd magam mellé hajítottam. Idebent meg meleg van, hihetetlen. Takaros kis hely volt, olyan családiasnak mondanám. Nem éppen az Én ízlésemnek megfelelő, de ahhoz, hogy bejöjjek ide, és hódoljak az egyik legnagyobb szenvedélyemnek, az édességnek, annak tökéletesen megfelel. Csak páran voltak még itt rajtam kívül, mivel még senkit és semmit nem ismerek a környéken, nem tudtam megállapítani kis falubéli, és ki tartozik az iskolába. Pár fiatalabb hölgyemény ültek a velem szemben lévő sarokban, vetettem rájuk egy semleges pillantást, mire az összes visszafordult az asztaluk felé. Én is az asztalomra tekintettem, mintha mi se történt volna, hiszen számomra ez pontosan azt is jelentette. Nem nagyon tudnak meghatni a kis hölgyek rajongásai. A pincér pár perc elteltével kihozta a süteményemet, Én pedig kértem mellé még egy kávét, ami azt hiszem nagyon nagy segítség lesz a napom hátralévő részére tekintve. Mindent elrendeztem az asztalomon, majd nekiláttam falatozni. Nem is olyan rossz.
Hozzászólásai ebben a témában
Tóth Lola
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 35
Összes hsz: 335
Írta: 2016. szeptember 24. 11:14 | Link

hidegvan

Ma apás nap van, ami azt jelenti, hogy Alexáért apa megy a játszótérre. Ami azt jelenti, hogy ott apa ezt elfelejti, és rendszerint ott hagyja, vagy épp én megyek érte - és most tervezek érte menni, tekintve, hogy milyen idő van épp. A múltheti kánikulához képest hirtelen és váratlanul esett le a hőmérséklet, aminek köszönhetően az emberek hidegebbnek érzik a valónál - ahogy a drága húgom is. És bármennyire is tudom szidni a kis Répácskát, attól még a húgom, és a szívemre venném, ha megfázna, vagy elkapna valami komolyabb betegséget.
A mai nap lényegében annyival telt, hogy vagy a bátyám agyát húztam, vagy begubóztam az ágyba egy csésze teával és melegedtem. Aztán úgy döntöttem, ideje elindulni is, tekintve, hogy meg akarom lepni Vörikét egy epres minyonnal, mert az a kedvence. Milyen gondoskodó nővér vagyok, ki gondolta volna. Eléggé tanácstalan voltam azt illetőleg, hogy mit vegyek fel, mert kinézve melegnek tűnt, viszont az ablakon kidugva a kezem határozottan hideg volt, szóval végül felvettem egy szürke, bő, puha meleg pulcsit meg egy világoskék, szinte már fehér farmert. És egy magassarkú bakancsot természetesen, törpeségem enyhítésének. Bizony, nehéz az élet, ha az ember olyan alacsony, mint én, de elméletileg a nagyanyám is ilyen volt.  
A pulóver ujját csuklómra húzva lépek ki a hűvös utcára, majd indulok el a cukrászda felé, jóval hamarabb a kelleténél. Ki tudja mik történhetnek még, az oda vezető úton - szinte semmi -, de azért jobb időben elindulni. Max majd ülök a padon, és nézem, ahogy Alexa csúszdázik meg hintázik a barátnőivel. Life goals.
Belépve az ajtón jólesően sóhajtok fel, a benti meleg úgy csap meg, mint valami angyal szárnya, vagy nem is tudom. A pulthoz sétálva mosolyogva köszönök a bent lévőhöz, iskolatársam, látásból ismerem, viszont a nevét most hirtelen nem tudnám megmondani. Ahogy leadom a rendelést, elvigyorodva kérdez rá, hogy a húgomnak lesz-e, mire visszavigyorogva helyeselek. Elképesztő, hogy azt a töpszlit mindenki ismeri. Magamnak is kérek valamit, elvégre időm az van, s amíg türelmesen várakozom a pultnál, körbekémlelek. Nem akarok pofátlan lenni, ha esetleg valakit ismerek, mindenképp köszönök neki.
Megkapom a csomagot is, a tányért is, fizetek, elindulok az idegen felé.
- Heló drágám - lehuppanok a mellette levő székre, szándékosan angolul szólalok meg. Nem tűnik magyarnak, mondjuk nem tudom, honnan lehet ezt észrevenni, de nem tűnik annak. Erre a megnyilvánulásra az egyik lány felhorkan, mire szétterül az arcomon egy mosoly. Nem igazán zavartatom magam, én amúgy is egy eléggé random ember vagyok, hirtelen ötletekkel, meg szeretek segíteni másokon, meg stuff.
- Köszi, hogy megvártál.
Hozzászólásai ebben a témában
Christopher R. Wallace
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2016. szeptember 24. 13:41 | Link



Végre, már jó régóta nem éreztem magamat ilyen nyugodtan. Egy kis kikapcsolódás, önmagam kényeztetése egy kis édességgel, és itt még hangzavar sincs, eltekintve a lánykák kuncogásától, amit szerencsére hidegen tudtam hagyni. Egyik falatot ettem a másik után, már a felén is túl voltam, mikor kihozták a kávémat. Megkevergettem, raktam bele tejet, és két kockacukrot, szinte soha nem iszom másképpen csak így, mikor nyílt a cukrászda ajtaja. Nem néztem fel, csak folytattam a dolgomat, mikor valaki lehuppant mellém, és a már jól ismert nyelvemen szólalt meg. Arcomon alig volt látható a meglepődöttség, csak megfogtam a csészémet, belekortyoltam a kávéba, majd ha már Ő is, Én i angolul folytattam a beszélgetésünket.
- Ugyan már, Drága - kezdtem bele mondandómba - Téged mindig megvárlak - Szólaltam meg, majd a lányra kacsintottam, és ismét beleittam a kávémba. Nem pont úgy csinálják itt, mint amit én megszoktam, de nem volt rossz, így nem panaszkodtam. A célnak megfelel, mégpedig annak, hogy ne aludjak be körülbelül perceken belül. Letettem a csészémet, majd ismét a villám után nyúltam, és folytattam a tortámat. Mikor azzal végeztem, megtöröltem magamat egy szalvétával, kényelmesebb pozíciót vettem fel a székben, majd a mellettem ülőre pillantottam, vagyis mondhatni inkább végigmértem. Nem érdekelt, hogyha esetleg észreveszi, ez egy olyan tulajdonságom amit szeretek. Szeretem jobban kielemezni valakinek a külsejét, akivel társalgok, főleg, hogyha az a valaki drágámnak szólít, amire még engedélyt sem kapott, de belementem a játékba. Elmosolyodtam, majd egy pillanat erejéig a földre pillantottam, utána pedig vissza a lányra. Most már magyarul szólaltam meg, reméltem ebben a nyelvben is megtaláljuk majd a közös hangot.
- Mond csak, honnan is ismerlek pontosan, hogy már a drágám vagy? - Tettem fel a mindent eldöntő kérdést, de igyekeztem nem tolakodó lenni. Még nem jött el az ideje, hogy előjöjjön a jól megszokott Chris, az az énem jelenleg mély álmát alussza. A tőlünk nem messze ülő lányokra vetettem ismét a pillantásomat, akik mostanra már elcsendesedtek, sőt, ha felénk pillantottak, tekintetükben már csak megvetést láttam. Hihetetlen milyenek ezek a mai kislányok, nem csoda, hogy sokan még csak szóba állni se akarnak velük, és ezen ők még csodálkoznak is! Nem akartam most magamban végig venni a mai társadalommal kapcsolatos ellenvetéseimet, ezért inkább visszafordultam a mellettem ülőhöz, felvettem a legmegkapóbb mosolyomat, és vártam, mi is következik most.
Hozzászólásai ebben a témában
Tóth Lola
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 35
Összes hsz: 335
Írta: 2016. szeptember 24. 14:02 | Link

Egy picit megnyugszom mikor veszi a lapot és belemegy, eléggé fail lett volna, ha nem ezt teszi és hagyja, hogy leégjek.
- Jaj, nagyon édes vagy - az arcomra varázsolok valami nagyon szerelmes mosolyt, ahogy elkezdem enni a magam csokis sütijét, és hirtelen így nem is tudom, mit kéne még mondjak. Nem vagyok otthon ezekben a fake párkapcsolatokban, érthető okokból. Mikor megszólal az anyanyelvemen elmosolyodom, e tetszik, szeretem mikor az emberek beszélnek magyarul. Főleg, amikor feltételezhetőek más nemzetiségűek.
- Lola, ide járok - bemutatkozom, meg azt is elmondom, hogy sulis vagyok, aztán némi gondolkodás után felé nyújtom jobbom. Még mindig nem vagyok ezzel teljesen kibékülve, elvégre ez eredetileg pasis szokás, de ha nem teszem, akkor meg más teszi, és akkor meg pofátlanság, ha nem fogom vissza, meg ilyenek. Borzalmas. A nőknek miért nincsenek ilyen elfogadott köszöntési szokásaik, hm?
- Amúgy valami fesztiválon ismerkedhettünk meg, valami jó helyen, tudod, ahogy a szép párok szokták - megvonogatom vállaim, most ilyen vicceskedő hangulatomban vagyok, és meg is engedem ezt magamnak. Elvégre ha az előbb ilyen simán belement, akkor ezt is minden bizonnyal venni fogja, bár ki tudja. Annyi fura, kezelőst igényelő ember van már itt - komolyan, néha úgy érzem magam mintha a pszichiátrián lennék -, nem lepődnék meg, ha vele is lenne valami baj. Viszont nem vagyok pszichológus, és az ítélkezés sem az én dolgom, szóval ejtsük is ezt a dolgot.
- Szomorú, hogy nem emlékszel rá - rosszallóan megcsóválom fejem, mintha tényleg komolyan gondolnám. Levágok egy szeletet a sütiből, rá pillantok.
Hozzászólásai ebben a témában
Christopher R. Wallace
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2016. szeptember 24. 21:15 | Link



A lány egész hamar szóra bírta magát, azt hittem majd magabiztosságom a kis viccével megrendíti majd, de nem így történt. Őszintén meg kell, hogy valljam, tetszett, hiszen nem minden nap találkozom manapság ilyen bátor, és random lánnyal, természetesen nem fogom neki kimondani, hogy szimpatikus, fent kell tartanom a látszatot, hogy nekem senki sem az. Mikor már végeztem a sütimmel, már csak a kávémat kavargattam ide-oda, néha beleittam, lassan az is kezdett elfogyni. Mikor a mellettem ülő hangját meghallottam, egy percre megálltam a kavargatásban, majd ránéztem.
- Nem vagyok édes - Mondtam neki, majd egy hangyányit elmosolyodtam hozzá, hogy ne tűnjek túl durvának, pedig most nem is terveztem volna annak lenni. Egyszerűen csak nem tudom elviselni, ha valaki szerint cuki vagyok, vagy édes, de ha jobban belegondolunk, melyik férfi szeretné, ha valaki így vélekedik róla? Gyorsan felhajtottam a maradék kávémat, majd az üres edényeimet egy kicsit arrébb toltam az asztalon. Kisvártatva a hölgy bemutatkozott, és csak akkor eszméltem rá, hogy ezt igazából nekem kellett volna előbb, de nem törődtem vele sokat.
Úgy is el tudtam volna vele itt játszadozni, hogyha azt se tudja ki vagyok és honnan jöttem. Azt hiszem talán az az egyik legjobb dolog. Megköszörültem a torkomon, majd elfogadtam a kezét, de nem csak simán kezet fogtam vele, ahogyan azt szokás, hanem kézen csókoltam. A hölgyekkel nem fogunk kezet.
- Chris, szintén - Tudtam le pár szóban az egészet, nem bonyolítottam túl. Most már legalább tudom, hogy nem csak Én vagyok errefelé az egyetlen kastélybeli, néha le-le nézegetnek az odafent lakók. Figyeltem ahogyan lassan Lola is enni kezdett, hasonló süteményt kért mint az enyém, legalábbis csokisnak tűnt. A lány folytatta a velem való játszadozást, ami ismételten csak meglepett. Karba tettem a kezeimet, majd elmosolyodtam, szememben látni lehetett azt a bizonyos csillogást, ami a kihívást jelentette.
- A szép párok? - Kérdeztem, kissé meghökkenve - Hidd el, ha már találkoztunk volna emlékeznék rád - Árultam el Lolának, ezzel is tudatva vele, hogy Én nem az a fajta vagyok, aki olyan könnyen elfelejti azokat az embereket, akikkel találkozott már.
- Számomra inkább az az érdekes, hogy ki lehetett az a srác, aki hasonlít rám, találkoztatok, és Te most azt hiszed vele beszélgetsz - Kezdtem el agyalni, majd elővettem a már jól megszokott stílusomat.
- Senki se hasonlíthat rám, Én egyedi vagyok.
Hozzászólásai ebben a témában
Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda Fórum→Bogolyfalva→Vendéglátó negyed