Rettenetesen hülyén érezte magát attól, hogy még annál is többet állt a tükör előtt, mint amennyit szokott, holott valószínűnek tartotta, hogy ha Seth most viszontlátja, akkor nem azzal lesz elfoglalva elsősorban, hogy milyen a frizurája vagy a fél füléből lógó hosszú fülbevaló. Mégis, talán egy kis készülés nem árt… Hiszen olyan régen nem látták egymást!
Akkor vágta le mérgében a fésűt a polcra, mikor nyolcadszor is nekiállt megfésülködni, mint valami szerelmes csitri. Hirtelen fordított hátat a tükörnek, magában puffogva azon, hogy valószínűleg mennyire felesleges, amit művel, mert őszintén szólva erősen kételkedett benne, hogy Seth öccsének igaza van, és pont ő fog kelleni ahhoz, hogy a másik kicsit helyre zökkenjen. Kicsit úgy volt vele, noha már százszor végiggondolta ezt, hogy Seth már kereste volna őt, ha tényleg akar tőle valamit. Igaz, Avery sem sietett felfedni magát, akárhányszor csak a másik után lopózott görény alakban, hiszen nem akarta belerántani abba a katyvaszba, ami az élete… Lehet, hogy a másik oldalon is erről volt szó. Most viszont részéről nagyjából rendeződött a helyzet, ha pedig hihet Sebastiannak, akkor náluk is változtak a dolgok.
Végül magára kapta bőrkabátját, derékig érő haját pedig kihúzta az anyag alól, mielőtt még lopva egy utolsót pillantott volna a konyhaablak üvegére, mert csak nem tudta megállni, hogy megnézze, hogyan fest. Szívdöglesztő volt, annyi szent, bár nem hivalkodó módon, hiszen nem csábítani készült, hanem egy komoly beszélgetésre. Már ha egyáltalán szóba állnak vele.
Bogolyfalva egyik sikátorába hoppanált, ahol ezt követően gyorsan alakot váltott, és pár pillanattal később már az utcán szedte a lábacskáit, mint egy kicsi, de roppant fürge görény. Sebastian a segítségére volt, megmondta neki, hogy hol és mikor várható, hogy feltűnjön a bátyja, úgyhogy Avery szépen lesbe ült, próbálva elkerülni a nedves helyeket, mert még ha csak az este egy későbbi pontján is kíván visszaváltozni emberi alakba, azért az nem lenne jó, ha sáros és vizes lenne addigra. Végül feltelepedett egy padra, ahonnan jól belátta az utcát, és onnan kezdte figyelni, hogy mikor tűnik fel valamerre Seth. A fiú úgy volt vele, hogy ezt az egy esélyt még meg kell, hogy adja magának, maguknak, még akkor is, ha a megérzése azt is mondta, hogy teljesen felesleges és csak fájni fog. De ezt még… ennyit még kellett.
Mikor végre felbukkant a másik, akkor a pici görény szíve meglepően nagyot dobbant – annyira, hogy már csak megszokásból is elkezdte magát némán átkozni, amiért képtelen parancsolni a saját reakcióinak. Ezt azonban gyorsan odébb hessegette, most nem volt idő arra, hogy ezzel foglalkozzon, majd lesz rá bőven módja az után, hogy Seth elküldi őt a fenébe. Most viszont nem akarta szem elől téveszteni, úgyhogy le is ugrott a megfigyelőállásról, és a fiú felé iramodott. Amikor már a járdán szaladt, majdnem elérve hozzá, hangos, csipogó hangot hallatott, hogy a másik biztosan felfigyeljen rá, aztán játékosan elkezdett Seth lába körül mászkálni, majd, ha a másik hagyta, akkor két lábra állva kapaszkodott bele a nadrág szárába, és bámult fel rá azokkal a pici gombszemekkel.

Csak nézett felfelé rá, pillantása bejárta a kissé nyúzottnak tűnő arcot, a vonásokat, amiket nagyon rég látott utoljára ennyire közelről. Megváltozott azóta, férfiasabb lett és most, talán azoknak a hatására, amikről Sebastian mesélt, mintha az életkedv is elillant volna mögülük. Most értette csak meg, hogy miért kereste őt meg a kisebbik Selwyn, mert nem volt rajta mit szépíteni, Seth szörnyen festett.
Amikor leguggolt hozzá, akkor Avery teljesen elhallgatott, és visszahuppant két első mancsocskájára. Ahogy a fiú hozzáért egészen halványan összerezzent, mert felsajgott benne valami attól, hogy hirtelen eltűnt közülük a fizikai távolság, de aztán úgy döntött, hogy nem érdekli mennyire fog fájni, még most az egyszer azt akarja, hogy Seth megsimogassa, hát kobakját a fiú tenyerébe fúrta, szemeit pedig egy hosszú pillanatra lehunyta. Nem tudta, hogy ilyen érzés lesz, ha egyszer újra hozzáér a másik. Egyszerre nagyon jó és mégis olyan, mintha valami tépné belül, mert teljesen biztos volt benne, hogy ez a legeslegutolsó. Nem lesz ilyen több, mert Seth el fogja küldeni. Már akkor is szerencsés lesz, ha csak végighallgatja.
Mikor idáig jutott, akkor nyitotta ki hirtelen ismét a szemeit, mert rájött, hogy ha enged a késztetésnek, akkor most egyszerűen csak a fiú kezébe mászna és összegömbölyödne, csendesen pihenve. Nem először kísértette meg a gondolat, hogy örökbe fogadtatja magát vele így görény alakban, de mindannyiszor keserű nevetés lett a vége, ahogy ez a fejében most is történt. Na persze.
Különben is. Most Seth miatt volt itt és nem a saját önzősége miatt, és ahogy felnézett a fiúra, el is felejtette az előbbi fájdalmas gondolatmenetet. Segíteni kell neki. Már ha hagyja.
Finom remegés futott végig a hajlékony görénytesten, ahogy megrázta kicsit magát, hogy vissza tudjon térni a játékos kis állatka szerepéhez, aztán kapta magát és vidáman csipogva feliramodott Seth nyakába. Játszott, csikizte a bajszocskáival, félig körbetekeredett a nyakán, miközben valahol bent éppen mélyre temette azt a tényt, hogy élete első szerelmének illatát érzi és menten meghasad benne valami a gyötrődéstől. Hát ezért nem akarta ő ezt, ezért nem akart soha ilyesmit érezni.

Bánta is ő, hogy éppen hol vakargatják! Egyedül csak annak örült, hogy Seth foglalkozott vele és nem csak elsétált mellette, hiszen senki sem lenne köteles egy idegen állatkával törődni. Neki viszont hagyták, hogy nyakba másszon, hogy elhelyezkedjen, csak akkor lepődött meg kissé, mikor el is indultak. Hoppá. Akkor most felmennek a kastélyba..? Nem volt benne teljesen biztos, hogy ez a világ legjobb ötlete, és őszintén szólva a bundája utolsó szőrszálának a legvége sem vágyakozott vissza azok közé a falak közé, de kénytelen volt elismerni, hogy valószínűleg ott hamarabb találnak olyan helyet, ahol nyugodtan tudnak beszélgetni. Más kérdés, hogy talán friss próbaidősként nem kellene beszöknie egy diákoktól nyüzsgő iskolába… de maximum majd ráfogja, hogy az öccsét kereste.
Miután ezt ilyen jól eldöntötte, megnyugodva simult a fiú nyakába és az út hátra lévő részében azt élvezte, hogy hozzáér. Figyelte a mozdulatait, a lépését és mindent, amit eddig csak magányos sztalkerkedése közben nézhetett messziről, közben pedig egészen belefúrta magát Seth kabátjának a nyakába. Tényleg jól jött a plusz melegítés, a puha bunda nem volt annyira meleg, mint az emberként hordott bőrkabát, de most ezzel kellett beérnie.
Egy ponton azért mondjuk elkezdett gondolkodni, hogy mégis mikor lesz alkalmas ezek után, hogy visszaváltozzon. Mármint… lehetséges az is, hogy végül a vadőrhöz vagy az LLG tanárhoz viszik, mint szökött házi kedvencet, az pedig nem lenne annyira szerencsés. Végül azonban abbahagyta a különféle forgatókönyvek gyártását, és inkább véletlenre bízta magát. Az többnyire be szokott neki jönni.
Meg egyébként is, túlságosan jó illatú volt Seth nyakának a hajlata, a léptei pedig nagyon nyugtatóak. Annyira, hogy Avery félig be is aludt, amíg mentek.

Mihael
Előzmények

Most már egészen nyilvánvaló volt, hogy valami nem kóser a nővel, főleg mikor a fa takarásába helyezkedett. Avery minden moccanását figyelte, a másik pedig valószínűleg érzékelte, hogy nem a levegőbe beszélt, amikor azt mondta, hogy gondok lesznek, ha hirtelen mozdul, mert végigkommentálta a cselekedeteit. Előbb a nagy, férfiruhák tűntek fel, amire Avery kíváncsian húzta fel a szemöldökét és gondolatban már elkezdte találgatni, hogy vajon kit rejthet a sikkes külső, aztán a szőke hajzuhatag szabadult ki a csat fogságából, végül pedig a test is visszaalakult - mégpedig egy olyan személlyé, akit Avery éppenséggel a háta közepére sem kívánt volna, nemhogy még beszélgetőpartnernek.
Nem tudta és nem is akarta elrejteni hirtelen támadt dühét, ahogy szemben találta magát Mihaellel, akivel a közös ismeretségük minden volt, csak nem kellemes. Nos... neki nem az. Fekete szeme ha egyáltalán képes volt rá, akkor még egyel sötétebb árnyalatot öltött mielőtt egy lépést hátrált volna, pálcáját most már nyíltan a másikra szegezve.
- Mit akarsz tőlem, Saint-Venant? - sziszegte a fogai között, miközben azon kezdett gondolkodni, hogy vajon hogyan szabadulhatna ebből a helyzetből hamar. Hoppanálni nem akart, az öccse múltkori akciója után kétszer is meggondolta, hogy érdemes-e úgy próbálkozni vele, hogy valaki a nyomában van, mert nem akart hullaként kerülni elő az utazás másik végpontján. Itt hagyja? Megtehetné, de ki tudja, mit akar. Könnyen lehet, hogy ha nem kapja meg, akkor  a következő megálló tényleg Avery családja lesz. Megátkozza? A probléma ugyanaz, csak a tetejébe jönnek az aurorok is... Bár talán ez lenne a legjobb. Végül arra jutott, hogy a legkisebb gyanús mozdulatra átkozni fog, ezzel idecsábítva az aurorokat. Muszáj volt vele várni, mert ha nem teszi, akkor egyelőre még ő lett volna beállítva támadó félnek.

Mihael

Az arcán őszinte undor suhant át, ahogy a másik szerelmesnek tettetett hangját hallotta. Szemét állat. Perverz dög. Undorító mocskos féreg. Fejében egyre másra visszhangoztak az ilyen és ehhez hasonló szidalmak, ahogy a nála cirka harminc centivel magasabb, háromajtós szekrénynek is beillő rellonost nézte. Ennek a találkozásnak nem lehet jó vége, hacsak nem talál ki sürgősen valamit. Mert jó, jöhetnek az aurorok, de megint kihallgatás, megint papírok és talán megint őrizet... Nem. El kellene kerülni ezt, de nagyon, mert semmi kedve hozzá.
- Nincs közöd hozzá - felelte a másiknak. Mintha bizony Mihael valaha is megérthetné, hogy mi játszódott le benne... Mögötte ott van a család. Neki meg mi maradt? Egy apró lakás meg a magány. Az embernek nem csak pénzre van szüksége az életben maradáshoz, csak erre sajnos Avery már túl későn jött rá ahhoz, hogy eleve bele se folyjon mindenféle kétes ügyletbe.
- Nem üzletelek. Nincs miről beszélnem veled, Saint-Venant. Azok az idők elmúltak - villantott felé egy félmosolyt, ami olyan hideg volt, mint a jég. Pillantása mellé szinte metszően éles; ha képes rá, ezzel már elnyeste volna Mihael torkát a viszontlátás örömére.
Rezzenéstelen tekintettel figyelte, ahogy a másik cigarettáért nyúl.
- Megspórolnád magadnak ezeket az erőltetetten lassú mozdulatokat, ha ideadnád a pálcád. - Szinte csöpögött a gúny a hangjából. - Ha úgyis csak üzletelni akarsz, akkor nincs rá szükséged, nemde? - villant meg a tekintete. A másik érthette, ahogy akarta. A mondat akár jelenthette azt is, hogy nem fog beszélni vele, amíg át nem adja a pálcáját, de azt is, hogy nem bízik abban, amit mond, pláne nem abban, hogy a következő mozdulata nem egy átokban végződik.
- Nézd, Mihael - lépett aztán közelebb egy lépésnyit. - Veled akkor sem kötnék üzletet, ha történetesen megtehetném. Veled többé nem - tett pontot a dolog végére. Haragja lassan csillapodott, most már újra hideg fejjel nézett a másikra, de ettől még nem volt tőle boldogabb, hogy látni kénytelen azt a rusnya pofáját.

Mihael

Mihael nem adta oda a pálcáját, de azért egy próbát megért. Na nem mintha újra fellángolt volna a pálcagyűjtő szenvedélye, de azért nyugodtabb lett volna, ha nem kell az este folyamán varázslattal szembenéznie.
- Hogy mi a problémám? - lépett ismét közelebb, a pálcája hegye már Mihael mellkasát érte. - Hogy mi a problémám?? - villant meg valami vészjósló a fekete szempár legmélyén. - Talán az, hogy nem erről volt szó! Cseszd meg, három év után sem tudom kiverni a fejemből a nyomorult szemétségeid! Az egyetlen ki**szott mázlid, hogy nem te vitted a pálmát, mert istenemre mondom, mostanra már alulról nyalnád a bakancsom talpát!
Sziklaszilárdan állt szemben a másikkal, hangja fenyegető volt és dühös, de nem tett semmit. Még csak nem is kiabált, sőt, meglepően halkan beszélt, mert nem lett volna szerencsés, ha magukra vonják az utcán a figyelmet, de túl mérges volt ahhoz, hogy egyszerűen otthagyja a másikat. Azoktól, akik tényleg bántották, félt, de Mihael viszont az a kategória volt, aki simán csak annyira idegesítette, hogy szíve szerint leátkozta volna némely becses testrészét a helyéről.
- Most pedig, nem vagyok köteles tovább hallgatni téged - közölte, miután kiadta a felgyülemlett dühe egy részét és már képes volt arra gondolni, hogy távozzon, ahelyett, hogy Misi fejét szerette volna szétkenni a mögötte lévő fa törzsén. - Felejtsd el az üzletet és engem is, ne keress többet, mert nem vagyok hajlandó egy magadfajta miatt kockára tenni a szabadságom - mondta ki meglepően őszintén, miközben lassan elhátrált a másiktól, de a pálcáját továbbra is rászegezte. Nem lett volna biztonságos, ha ő indul elsőnek, mert a hátába kaphatott volna mindenféle csúnyaságot, úgyhogy a fejével intett az utca felé, hogy a másik véletlenül se érthesse félre a dolgot.
- Takarodj.

Mihael

Tényleg szeretné, ha szabadulhatna ebből a helyzetből, de ő is érzi, hogy ez nem lesz ennyire egyszerű. Vajon hányszor fog még hasonlóba keveredni, mielőtt azt mondhatja, hogy tényleg maga mögött hagyta a múltját? Egyáltalán lesz olyan valaha?
- Hiába emlegetsz itt nekem mindenféle kemény embereket - rázta meg a fejét. - Tájékoztatásul közlöm, hogy amint megtámad valaki, egy csapat auror terem a helyszínen. Szóval ajánlom, hogy légy te is óvatos - vetett a férfire egy újabb undorodó tekintetet. Aki persze erre csak azzal tudott jönni, hogy üzleti érzés és a többi. Ez két ötletet adott neki. Az egyik az volt, hogy felhívja a figyelmét a próbaidő lényegére egy tökön rúgással karöltve, mert már rohadtul kezdett belőle elege lenni, hogy nem fogja fel, amit beszél neki, a másik pedig az, hogy talán meg kéne hallgatni a mondanivalóját, mert ha bármi történik vele vagy a családjával, akkor annál több bizonyítékra lesz szüksége, hogy a másik üzletet ajánlgat, a telefon pedig még mindig vette az egészet a zsebében.
Végül úgy döntött, ötvözi a dolgokat. Mély, fáradt sóhajt hallatott, miközben leengedte a pálcáját, látszólag, mint aki megadta magát a kísértésnek, de a mozdulata pontosan kiszámított volt és bármely pillanatban visszacsinálható.
- Rendben. Legyen - felelte magára öltve a szokásos pókerarcot. - Meghallgatlak, de most figyelmeztetlek, hogy annak az esélye, hogy bármi infót kikönyörögsz belőlem erősen közelíti a nullát, mert veled ellentétben én normális életet kívánok élni. Nem fogom a két szép szemedért kockára tenni a próbaidőm - mondta a másiknak, miközben láthatóan várakozó álláspontra helyezkedett. Valójában egy kicsit sem érdekelte, hogy mégis milyen üzletet ajánl a férfi, ez most már csak taktikai húzás, hogy ő legyen előnyben vele szemben.

Mihael

- Nem vagy túl szép vöröslő arccal, igazán kár lenne megtenned - vágott vissza kissé egykedvűen. Kezdte unni ezt a játszmát, mert láthatóan nem jutottak egyről a kettőre, ellenben neki még mindig itt kellett állnia és egy Saint-Venant képét bámulni. Még ha legalább a nővére lett volna, nem Mihael, akkor talán nem az undor kerülgetné, miközben nézi. Szörnyű.
Aztán a másik a telefont említette, Avery pedig felröhögött. Hát, kár, hogy Mihaelt sem ejtették a fejére, nem lett volna rossz, valami remekbe szabott kis bizonyítékot szedni össze ellene a biztonság kedvéért, de ez van. Kicsivel később a nevetés elhalkult, helyette viszont egy annyira tipikus Averys mosoly ült ki a fiú arcára, ami egyszerre tükrözte azt, hogy ezen a ponton talán mégis csak elkezdett szórakozni a férfin, és azt, hogy na akkor most lesz szíves és elmegy a fenébe.
- Nahát, Mihael, nem bízol bennem? - szegezte neki a kérdés, a hangjából pedig csöpögött a gunyoros jókedv. - Lehet, hogy akkor nem én vagyok a te embered. Hogy is adhatnék ki bármilyen infót olyannak, aki ennyire kételkedik az informátorában? - villant meg a szeme vidáman, majd közelebb lépett és a pálcáját a magasabb alak mellkasára szegezte. A hegye a felsőjét érte.
- Tudod, az van, hogy rossz ember után jöttél. Nem ajánlom, hogy még egyszer megkeress, mert könnyűszerrel rád küldhetném a Selwyn fivéreket. Ezt bizonyára te sem akarod - vigyorgott rendületlenül. Valószínűleg jócskán túlzás, hogy a két srác elintézné Mihaelt, de a hírnevük megvolt hozzá, hogy talán elriassza tőle a férfit.
Bár a gondolatai közt felmerült, hogy feltételként szabja, hogy a családjának sem eshet baja, de végül mégsem tette hozzá, mert azzal elárulta volna, hogy érdekli őt a sorsuk. Valószínűleg ezzel még nagyobb veszélybe keverte volna őket.
- Van még valami mondanivalód vagy nem raboljuk tovább egymás idejét? - kérdezte aztán. Még mindig nem akart hátat fordítani Mihaelnek, úgyhogy értékelte volna, ha az lép le előbb a színről.