Bogolyfalva község leghosszabb és legszélesebb útja. Járdái kőkemény hegyi kövekből készültek, ám némi bűbáj segítségével állandóan tisztán csillognak.
Az út mindkét oldalán apró, ám annál érdekesebb boltok sorakoznak. Itt található többek között a méltán híres Völgyessy Talárszabászat, Musou Hangszerboltja, vagy a papír- és tintaillat rajongóinak mindig nyitva álló Lectorius Tanszerbolt. Térj be egy üzletbe, hogy kiüríthesd harapós erszényed, vagy nézd, ahogy a bámészkodók csoportjain olykor keresztül nyargal egy-egy napi bevásárlását végző, seprűn közlekedő boszorkány. Akadnak azonban morcos, furcsa külsejű vándormágusok is, vigyázz a zsebeidre, ha nem akarod, hogy megszabadítsanak a tartalmától!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=455198#post455198][b]Bakonyi Gergely - 2015.01.20. 00:55[/b][/url]

Gergő nyugodtan sétált kicsit a faluban. Mára befejezte a munkát, viszonylag hamar, nem akart tovább bent maradni. Úgy döntött, kicsit pihen majd, mert most már megérdemli. Bár nem tudja, képes-e erre igazándiból, de minden esetre majd próbálkozik, erősen.
Az utcán sétálva azonban egy embert szúr ki. Nem látja, ki az, de ismerős érzés tölti el, érzi a jelenlétét, talán közel van hozzá, talán két utcával arrébb, nem tudja ezt így beazonosítani. Csak azt tudja, azt érzi, hogy itt van és ismerős és meg kell találnia. Hevesebben ver a szíve, de fapofával, nyugodt arccal indul el egyenesen előre, gyors léptekkel. Majdnem elhalad egy vörös hajú nő mellett, aki az utca szélén álldogálva, csomagjaival várakozik, vagy tanácstalan, nem is tudja, mit csinál. De abban a pillanatban, hogy odaér, kihagy egyet a szíve, ő pedig megtorpan. Közelebb lép, az arcát nézi.
- Anna...? - Kérdezi, kissé hitetlenkedve, megrökönyödve, majd nyel egyet és jobban megnézi. Hova lett a szőke haj? De a szemei, a szemeit megismeri bárhonnan, bármikor, ez bizony az ő húgocskája.
Elszorul a torka, görcsbe ugrik a gyomra, ahogy közelebb lép. Érzi, ahogy a feszültség megtölti testét, az agyában kattognak a kerekek. Hogyan? Muglik nem tudnak, nem jöhetnek ide, ugye...? De akkor meg... Anna... Annácska... Erre a gondolatra érzi, ahogy megszédül, de keményen áll, és ahogy közelebb lép, fapofával kapja el húga karját, úgy fordítja maga mellé. Csak azért nem durva vele, mert fél, hogy összetöri őt.
- Te mi a fészkes fenét keresel itt, hö? - Kérdi tőle, de nem nyugodt a hangsúlya, sőt, kissé ideges, reszelős a hangja. Majdnem el is csuklik, de az indulat fűti és kivételesen teret is tud neki adni. Fekete tekintetét pedig húga tekintetébe fúrja és nem ereszti, ahogy a karjait sem. Ennek semmi értelme...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=455201#post455201][b]Bakonyi Gergely - 2015.01.20. 01:09[/b][/url]

Amikor elkapja Annácskát, a lány meglepődik. Valószínűleg direkt más a külseje, hogy ne ismerje fel, de Gergő hatodik érzéke mellett segítségére van az aprócska tény, hogy a bátyja. Együtt nőttek fel, óhatatlanul összezárva 18 évig, sok ideig még egy szobában is, nem tud elmenni mellette. Legyen akármilyen más a külseje, neki ő Anna marad, a kis Anna, a bájos kislány, akiből egy pillanat alatt kész nő cseperedett. És abból sem lett a leginkább nőies, elegáns fajta, főleg akkor nem, amikor horkant és megvonja a vállát.
- Nem vagy vicces. - Közli egyszerűen, szokás szerint mimika nélkül, úgy lép a lány után, amikor elfordul tőle. Nem fogja lerázni csak úgy, abban biztos lehet. Főleg, mert nekiáll kérdezgetni. Miközben mellé ér, idegesen túr a hajába, szőke tincsei közé, zaklatottan figyeli a kirakatokat, a falut, és egy kis ideje benntartott levegőjét lassan ereszti ki. Feszült lenne? Deeee mééég mennyire.
- Leléptél...? - Kérdezi halkan, hitetlenkedve, mert fel kell dolgoznia az információkat. Szóval Anna tényleg boszorkány, nem csak azt hitte róla jó ideig, tényleg van mágikus ereje, ha felvették ide. De hogy engedhették ezt a szüleik? Mi az, hogy lelépett? Nem ért semmit és egyre jobban felhúzza magát, bár nem látszik rajta semmi, szokás szerint. Mégis szédülni kezd kicsit a sok aggodalomtól, ami előtolakodik az agya mélyéről, szíven üti, megforgatja, nem engedi.
- Anna... mi a jó fészkes fenét keresel te itt? Menj haza. - Kéri őt, de nem teljesen rezignált a hangja. Kissé reszelős, kicsit fáradt, kicsit elgyötört, ahogy fekete tekintete is. - Kérlek, nagyon szépen. Menj haza és kérj bocsánatot. - Nyel egy nagyot, tudja, hogy Anna nem fog megállni, hogy dühöngeni fog, hogy nem akar ellenállni neki. De nem hagyhatja, hogy a szüleitől így eljöjjön. Otthon hagyva csapot-papot. Annácska még nem felnőtt ,messze van tőle, szüksége van a szüleire, egy biztos háttérre. Nem ilyen élet kell neki, nem Gergővel, nem most. Érzi, ahogy sajog a mellkasa, belegondolva, mi lesz vele, mi lesz belőle.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=455204#post455204][b]Bakonyi Gergely - 2015.01.20. 01:47[/b][/url]

Amikor Anna egyből rávágja, hogy lelépett, hát persze, ő igyekszik minél gyorsabban feldolgozni az infót. Nem szabad leragadnia és ezen morfondíroznia, inkább gyorsan indul is húga után, mert ő csomagjait ráncigával próbál elszaladni előle. De nem gondolhatta komolyan, hogy csak úgy hagyja, már megy is, gondterhelten túr a hajába, de nem látszanak az arcán az érzelmei. Nem igazán tudja, hogyan fejezze ki őket, ebben elég szerencsétlen.
- Anna... - Sóhajtja, amikor a lány az otthon fogalmát alapjaiban kérdőjelezi meg, Gergő pedig ezt nem viseli könnyedén, nem így nevelték. - Akárhova sodor minket az élet, Várdomb az otthonunk, ez ellen nem tehetsz semmit. - Szögezi le határozottan, itt és most, bár sejti, hogy húgocskája megpróbál majd hadba szállni vele. Ő nem tudná elképzelni az életét a csodálatos dombok, végtelen szőlőföldek, aranyló naplemente, fülledt nyár, a természet közelsége, az állatai nélkül... ragaszkodik hozzájuk. A szívében őrzi a képet, mélyen, nagyon ragaszkodón és épp ezért fáj ennyire, Anna hogy becsmérli a hazájukat. Attól, hogy a szeretetmentes otthon hidegsége lebeg a szeme előtt, még nem kéne megfeledkeznie a környezet melegségéről, ami Gergőt is táplálta annyi éven keresztül.
- Annácska... - Nyögi, mert a lány csak vágtat, sérteget, a negatív energiái mellbe vágják. Köhécsel kicsit és megkocogtatja a mellkasát, hogy összeszedje magát. Csak egy kicsit. - Hé, állj már meg, kérlek. - Mondja, miközben elkapta a lány kezét, hogy normálisan tudjon beszélni és ne kelljen futólépésben. Alapvetően bírja, de most még álló helyzetben is úgy érzi, a szívroham kerülgeti, legalábbis fizikailag rosszul van az érzésektől, amik elöntik. Kicsit talán sápadtabb a szokásosnál, de nem látszik rajta, nem elgyötört az arca... még.
- Mióta tudod? - Kérdezi, csak úgy mellesleg, hogy Annácska mióta tudja, hogy boszorkány. Mert ha otthon lakott, ha még ott volt, amikor ő már tudta, akkor... abba bele sem mer gondolni. Akkor tényleg olyan pocsék testvér, mint amilyennek a lány érzi. És tényleg nem volt ott neki, amikor a legnagyobb szüksége lett volna rá. Tudja, saját magáról pontosan tudja, mennyire felkavaró ez.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=455206#post455206][b]Bakonyi Gergely - 2015.01.20. 02:00[/b][/url]

- De, mert az otthonod is részt vett benne, hogy azzá légy, aki vagy. - Mondja végül, de nem akar leállni Annával veszekedni, inkább csak csendesen jegyzi meg, ő saját tapasztalatából mondja. Tudja, hogy azért ilyen defektes, ilyen különc, ilyen más, mint a többiek, mert nem normális körülmények között nőtt fel. Nem volt olyan rossz a gyerekkora, csak kicsit magányos, kicsit túl sok munkával. Viszont soha nem volt senkije, aki szerette volna, aki megmutatta volna neki, hogyan fejezze ki az érzelmeit és hogyan kell viselkedni, szerethetőnek lenni.
- Mintha...? - Kérdez vissza, mert nem tudja, mire gondolt Annácska. Férfiből van, nem lát bele a fejébe, nem is tanul legillimenciát, nem fogja kitalálni, mit akar. Nem ismeri a női elmét, még csak azt sem tudja, hogy a nem gyakran igent jelent. Innentől kezdve pedig senki ne várja el tőle, hogy kitalálja, mi kell a másiknak. Még a saját húga se, inkább mondja meg szépen, mit is akar pontosan.
- De kell. - Állapítja meg ellentmondást nem tűrően, egyre feszültebb, egyre idegesebb. De ez nem látszik rajta, csak még inkább megkeményedik. Hogy ne foglalkozna vele? Annácska a húga, méghozzá az egyetlen. Együtt nőttek fel, és az is bebizonyosodott, hogy a sorsuk meglehetősen hasonló. Ha meg akarnák értetni magukat, valószínűleg egymást ők érthetnék meg a legjobban. De ahogy a jelen helyzet is mutatja, ez nagyon nem így van.
Amikor Gergő meghallja, amit Annácska válaszol egyszerű, rövid kérdésére, elszorul a torka, nyelnie kell egyet, mert úgy érzi, megfojtja az érzés. Mi is ez? Sajnálat, bűnbánat, lelkiismeretfurdalás különös keveréke. Valahol a lelke mélyén tudja, hogy Annának szólnia kellett volna róla, legalább neki. Meg kellett volna osztania fele a titkát, segíthetett volna neki feldolgozni, elfogadni, rejtegetni. De ennél sokkal erősebb az érzés, hogy ő hibázott.
 - Sajnálom, hogy nem vettem észre. - Mond ennyit csupán, keményen, határozottan. Tudja, hogy Annácska önző, a saját félelme a világ közepe és neki semmit sem számít az, amit ő átélt, hogy neki is szüksége lett volna valakire, támogatásra. De ő tényleg megoldotta egyedül, viszont nem akarta, hogy a húgának is így kelljen, egyedül kelljen megküzenie vele. Sóhajtva túr ismét a hajába, mással most nem tudja levezetni az indulatait. De már nem megy tovább Anna után. Hiszen pontosan most esett le neki, hogy ha a lány folyamatosan, erőszakosan löki el magától, hiába tukmálja rá magát minden erejével, akkor sem fogja hagyni, hogy segítsen. Egy normális beszélgetés hiú, nagyratörő reményeibe pedig még csak bele sem mer gondolni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=455208#post455208][b]Bakonyi Gergely - 2015.01.20. 02:10[/b][/url]

- Nem moshatod le magadról a nyomait, én sem tudom, de már nem is akarom. - Köti az ebet a karóhoz, nem jellemző rá, de ebben a témában igen-igen határozott véleménye van. Mégpedig az, hogy Anna nem tagadhatja le Várdombot, a szüleit. Nem tehet úgy, mintha nem léteznének, mintha nem is lettek volna. Egyszerűen el kell fogadnia őket otthonként, családként, ahogy ő is tette és csak akkor léphet tovább. Gergő ezt érzi, mélyen, belül, de nem tudja elmagyarázni neki. Esetlenül keresi egy ideig a szavakat, de végül kiereszti a levegőt és nem mond semmit.
- Megleszel, de miért lennél egyedül, ha nem muszáj? - Na, csak megtalálta a nyelvét, a szavait, és remélhetőleg Annácska is rádöbben majd, hogy most vezekel. Amiért nem volt vele sokáig, nem volt mellette, ezt a bűnét próbálja jóvá tenni. Hűséges kutyuskaként csahol utána, próbálja jobb belátásra bírni. Próbál gondoskodni róla, törődni vele és nem érdekli, a lány hányszor taszítja távol magától vagy próbál elmenekülni. Anna nem az az ember, akire csak úgy ráhagyja a dolgokat. A bátyja, nem teheti meg.
- Nincs. - Mondja őszintén, most végzett a munkával, nincs semmi dolga. Tanulni, könyvtárban kuksolni ráér később is. Most már van lehetősége, van ideje, ki is használja, de Annácska felbukkanása most mindent felülír. Egy mozdulattal sikerült az egész asztalt felborítani és mindent újra kell tervezni, át kell gondolni. A húga itt van, eljött otthonról, nem mehet vissza már többet valószínűleg. Vagy ha mégis visszamerészkedne, abban sem lenne köszönet. Szóval ő maradt az egyetlen, akire számíthat és nehéz feladatnak érzi. Próbál jó lenni benne, az a személy, akit Annácska megérdemel, de magasak az elvárásai saját magával szemben.
 - Rendben. - Mondja végül, mert ha a lány itt van, így gondolja, akkor itt is marad. Csinálhat ő bármit, fejre is állhat, tudja jól, hogy nem megy vele semmire. Végtére a húga, együtt éltek sok-sok éven át, ennyire azért ismeri. Még ha ez felszínes is, talán ő ismeri a legjobban a lánykát. És örül neki, még ha tudja, hogy ez valószínűleg nem kölcsönös. Ha Annának lenne valami fogalma Gergő személyiségéről, nem gondolna ennyi hülyeségre. Egészen máshogy bánna vele.
Végighallgatja a lány mondanivalóját, rezzenéstelen arccal. Annyira tipikusan Anna, hogy talán mosolyogni lenne kedve, látszik is rajta, hogy kissé megenyhülnek a vonásai, főleg a tekintete lesz kedves, érzékeny, ahogy a lányra pillant. Csak elfogad egy kis segítséget, szóval Gergő szabad kezével elveszi a bőröndöt, majd ráncigálja őt, másikkal pedig egy nagy sóhaj közepette átkarolja Annácska vékony vállát, úgy indul el vele.
- Majd megoldjuk. - Mond ennyit, roppant biztatónak szánva a szavakat. És nem, nem csak a beiratkozásra gondol, érződik a hangjából, hanem mindenre. Az egész helyzetre. És direkt használt többesszámot. Az roppant kétséges számára, Annácska hogy oldja meg a helyzetet, arról halvány lila gőze sincs, ő hogy oldja meg, de együtt biztos benne, hogy valahogy megcsinálják. Bár az együttműködés maga... az a kérdéses. De most nem kell ezen görcsölnie, gondolkodnia. Inkább csak a húgocskáját karolva, gondtalanság édes illúziába ringatva magát sétál vele a kastély felé.
- Hogy utaztál? - Kérdezi végül, mintha valami normális beszélgetésre is képes lenne, de vigyázat, ez csak álca!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=455210#post455210][b]Bakonyi Gergely - 2015.01.20. 02:22[/b][/url]

Látja Annácskán, hogy nem hisz neki, amikor próbál biztató lenni, de nem fog erőlködni, nem lesz erőszakos, nem kenyere általában. Maximum akkor, ha nincs más választása. De akkor is a legjobb ötlet, hogy átkarolja, és úgy kíséri. Szabad kezével ő hozza a táskáját, hogy a lány gond nélkül sétálgasson, még akkor is, ha ő nem annyira biztos benne, mint Gergő, hogy együtt bármit megoldanak. És kivételesen a normális csevegési kísérlete sem fullad kudarcba.
- Kíváncsi vagyok, melyik házba osztanak majd be. - Az előzőre nem igazán tud reagálni, de ez jutott most eszébe és hátha így tud majd beszélgetni. Lenne tippje, hogy a Rellonba kerül a kis húgocskája, de van egy olyan érzése, hogy a süveg jobban ismeri, mint ő maga. Ami azért valljuk be, elég szomorú. De ha Navinébe kerül ő is, akkor el tudja kísérni, meg tudja mutatni a szobáját meg hasonlók, neki az lenne a legkényelmesebb. Hiába van itt, nincsenek olyan remek kapcsolatai, hogy bármelyik házban rábízhassa valakire Annácskát. Talán az Eridonba kereshetne kísérőt, viszont egyedül nem szívesen engedné. Nem szívesen.
Anna kérdésén kissé meglepődik, de nem látszik rajta szokás szerint. Azonban a válaszra gondolva kissé ellágyulnak vonásai, nem mosolyog, mert ő olyat nem szokott, de a tekintete melegebb, kedvesebb lesz, ahogy húgára pillant.
- Annácska, megváltoztathatod a hajszíned, a szemszíned, a ruháidat. De te akkor is a húgom maradsz. - Kissé elégedett magával, ahogy nagy bölcsként levonja a konklúziót. Tényleg nem tudja, miből jött rá. Más, teljesen más, nem olyan, ahogy az emlékeiben él a törékeny, szőke tündér. De Anna nézzen ki bárhogy, Anna marad és ezer meg egy közül is fel fogja ismerni, ebben is biztos. Valószínűleg a képességének is köze van hozzá. Annának Anna kisugárzása van, ezt ő sem tudja pontosabban megfogalmazni, milyen, de tudja. Érzi.
- Amúgy mennyire vagy otthon a mágikus világban...? - Kérdi, mert hát ő is amikor idejött, fogalma sem volt semmiről. Azt se tudták, hogy a puffskein-t eszik vagy isszák. És igazából nem volt senkije, aki segítsen neki és kalauzolja. Ezért ült annyit a könyvtárban, talán túl sokat is. De ő szívesen adja át eddig megszerzett tudását Annának, lassan már a második éve végén jár. Kezd varázslóra hasonlítani, egyre szenvedélyesebben kviddicsezik. Kezd beilleszkedni a varázsvilágba, bár ebben ő maga sem hitt eleinte.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=456812#post456812][b]Bakonyi Gergely - 2015.01.24. 16:25[/b][/url]

 - Tulajdonképpen nincs. - Állapítja meg, mert ahogy így belegondolt, egyik házra sem ezt mondaná. Bár az eridonosok között van egy-két igazán hisztis lányka. Néhánnyal múltkor sikerült összefutnia és nem éppen volt kellemes találkozás. Néha érzi magában az elfojtott agressziót, de ez kevésbé nyilvánul meg a vágyban, hogy kitekerje a nyakukat, sokkal inkább abban, hogy fáradtan menekülne. Bár nem, Annácska elől nem menekülne, ez bizonygatja azt, hogy őt karolva, a lány bőröndjét húzva sétálgat vele a kastély felé.
Nemes egyszerűséggel hagyja Annácskára a dolgot. Ha ő azt akarja hinni, hogy a szeme miatt ismerte meg, akkor hadd higgye, nem fogja összetörni az álmait. Sosem volt célja minden erővel a földön tartani őt, most sem életcélja. Csendben hallgat a hatodik érzékéről, a furcsa képességről, amit egyre nehezebb kontrollálnia, és egyre kevésbé tűnik megbízhatónak. Múltkor is rossz előérzete volt, hogy valami borzasztó fog történni, semmi nem volt. Bár azt nem érezte, mikor fog történni, ezzel vigasztalja magát. Mégsem volna jó ötlet csaknem meg-megőrülni vaklármák miatt és paranoid viselkedést mutatni. Ugye, hogy nem.
- Nagyon fura lesz eleinte. - Állapítja meg, mert azért annyira ismeri a húgát, hogy tudja, neki lesznek gondjai a varázsvilággal. Gergő sokkal inkább nyitott, pozitív személyiség, aki képes volt hamar befogadni a dolgokat. Annácska konzervatívabb, talán meggyűlik majd a baja a sok szabállyal, furcsasággal, de előbb-utóbb muszáj lesz neki is felvennie a ritmust, ha itt akar élni. Márpedig nagyon úgy néz ki.
- Igen, a könyvtár nagyon jó. Eleinte nagyon sok időt töltöttem ott. - Meséli egyszerűen, bár még most is sokat tengeti ott az idejét. Mindig talál valami kellemes olvasnivalót, amivel elütheti az idejét. Ha Annácska kíváncsi valamire még, az út további részén mesél neki, készségesen, legalábbis olyanokról, amikről tud. Meg válaszol is, amire csak tud. Totális segítőkészség!