Bogolyfalva község leghosszabb és legszélesebb útja. Járdái kőkemény hegyi kövekből készültek, ám némi bűbáj segítségével állandóan tisztán csillognak.
Az út mindkét oldalán apró, ám annál érdekesebb boltok sorakoznak. Itt található többek között a méltán híres Völgyessy Talárszabászat, Musou Hangszerboltja, vagy a papír- és tintaillat rajongóinak mindig nyitva álló Lectorius Tanszerbolt. Térj be egy üzletbe, hogy kiüríthesd harapós erszényed, vagy nézd, ahogy a bámészkodók csoportjain olykor keresztül nyargal egy-egy napi bevásárlását végző, seprűn közlekedő boszorkány. Akadnak azonban morcos, furcsa külsejű vándormágusok is, vigyázz a zsebeidre, ha nem akarod, hogy megszabadítsanak a tartalmától!

Már megint kezdődik! Már megint az az álom! Az elmúlt pár napban mindent kipróbáltam, amit csak tudok, hogy elkerüljem. Relaxáltam, meditáltam, teljesen lefárasztottam magam testileg, hátha. De semmi, ugyanaz az az álom, ugyanaz a ciki ébredés. Most bájitalt vettem be, hogy átaludhassam az éjszakát – ne is kérdezzétek hogyan jutottam hozzá – álmok nélkül. Nem is tudom, hogy mire számítottam, csak remélni mertem, hogy beválik.
Ezt buktam. Már jóval azelőtt, hogy kezdtem volna elhagyni az álomvilágot éreztem, hogy nem működött a szer. Nem a puha paplanom alatt fekszem, hűvös szellő simogat és macskaköveket érzek a talpaim alatt. Lassan nyitom csak ki szemeimet, még mindig azért fohászkodva, hogy ez az álom. Hogy a faluban vagyok, már megint.
Egy lemondó sóhaj, nem jött be. Megint itt állok a rózsás háznál. Mint ahogy tegnap is, meg tegnap előtt is. Napközben mindig azon agyalok, hogy vajon ismernem-e kéne ezt a házat, vagy a lakóját. De semmi, tök ismeretlen. Leszámítva, hogy napok óta ezt nézegetem hajnalok hajnalán, így már szinte ismerősként üdvözlöm a látványt, a lepattogzott festéket, a leszakadó félben lévő kis kaput. Jobb napokat is látott ez az épület. De vajon nekem ehhez mi közöm?
Mert most már hiába áltatom magam, hogy ez csak valamiféle rossz tréfa. A szent állat jelenik meg az álmomba és idehoz, szó szerint idehoz. Ennek oka kell, hogy legyen. Háromszor történt ez már meg, háromszor. Ez  a szám is sokatmondó, most már utána kell járnom, hogy mit akarnak az istenek tőlem.
Mogorva arccal slattyogok hát oda a kapuhoz és erőteljesen rátenyerelek a csengőre. Nem érdekel, hogy még csak most kezd el pirkadni, ennek most rögtön véget kell vetni, ki kell deríteni mi van. Az sem érdekel, hogy mennyire szokatlanul festhetek így pizsamában, mezítláb az utca kellős közepén.
Na, gyerünk már, jöjjön már valaki ki ebből a vacak házból.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=806641#post806641][b]Milan Nayati Payne - 2020.04.22. 17:49[/b][/url]

Már megint kezdődik! Már megint az az álom! Az elmúlt pár napban mindent kipróbáltam, amit csak tudok, hogy elkerüljem. Relaxáltam, meditáltam, teljesen lefárasztottam magam testileg, hátha. De semmi, ugyanaz az az álom, ugyanaz a ciki ébredés. Most bájitalt vettem be, hogy átaludhassam az éjszakát – ne is kérdezzétek hogyan jutottam hozzá – álmok nélkül. Nem is tudom, hogy mire számítottam, csak remélni mertem, hogy beválik.
Ezt buktam. Már jóval azelőtt, hogy kezdtem volna elhagyni az álomvilágot éreztem, hogy nem működött a szer. Nem a puha paplanom alatt fekszem, hűvös szellő simogat és macskaköveket érzek a talpaim alatt. Lassan nyitom csak ki szemeimet, még mindig azért fohászkodva, hogy ez az álom. Hogy a faluban vagyok, már megint.
Egy lemondó sóhaj, nem jött be. Megint itt állok a rózsás háznál. Mint ahogy tegnap is, meg tegnap előtt is. Napközben mindig azon agyalok, hogy vajon ismernem-e kéne ezt a házat, vagy a lakóját. De semmi, tök ismeretlen. Leszámítva, hogy napok óta ezt nézegetem hajnalok hajnalán, így már szinte ismerősként üdvözlöm a látványt, a lepattogzott festéket, a leszakadó félben lévő kis kaput. Jobb napokat is látott ez az épület. De vajon nekem ehhez mi közöm?
Mert most már hiába áltatom magam, hogy ez csak valamiféle rossz tréfa. A szent állat jelenik meg az álmomba és idehoz, szó szerint idehoz. Ennek oka kell, hogy legyen. Háromszor történt ez már meg, háromszor. Ez  a szám is sokatmondó, most már utána kell járnom, hogy mit akarnak az istenek tőlem.
Mogorva arccal slattyogok hát oda a kapuhoz és erőteljesen rátenyerelek a csengőre. Nem érdekel, hogy még csak most kezd el pirkadni, ennek most rögtön véget kell vetni, ki kell deríteni mi van. Az sem érdekel, hogy mennyire szokatlanul festhetek így pizsamában, mezítláb az utca kellős közepén.
Na, gyerünk már, jöjjön már valaki ki ebből a vacak házból.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=806854#post806854][b]Mesélő - 2020.04.25. 13:19[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=807015#post807015][b]Milan Nayati Payne - 2020.04.26. 20:50[/b][/url]

Mázlista vagyok, csak fának ne menjek folyton, mint George az őserdőben. A mackóra akkor sem haragudnék, mert azt igen hamar megtanultam a rezervátumban, hogy a szellemeket, az ősöket, a totemeket és a vezetőket tisztelni kell. Amit ők mondanak, mutatnak az mindig jó okkal van, és elfogadjuk, hiszünk benne. Úgyhogy ha tele lennék vágásokkal, horzsolásokkal, apró cafatokra szakadnának a pizsamáim sem orrolnék meg a brummogóra.
Adhatna egyértelmű jelet viszont, hogy mégis mi a Merlin gatyamadzagját keresek én itt, pont ennél a háznál, de majd kiderítem én magam. Szóval várok, hogy valaki beengedjen. A kapu magától kinyílik, amitől összeszalad a szemöldököm. Nem újdonság egyáltalán, csak jelen helyzetben egy kicsit furcsa. És rossz előérzetem lesz tőle, mintha már várt volna rám ez a hely. Most kéne megfordulni és itthagyni ezt a helyet a fenébe és nem betenni a lábam a kertbe. Csakhogy okkal vagyok itt, nem tudom mi az az ok, de ok. És ha nem járok utána akkor talán életem végéig itt fogok kikötni minden egyes éjjel. Belépek hát.
Megfigyelek mindent de nem jutok közelebb a megfejtéshez. Miért vagyok én itt? Miért mozognak a növények? Megtorpanok ott ahol kettéválik az ösvény, mélyeket lélegzek a varázslatos levegőből. Valamiféle furcsa érzés fog el a lugastól, a bokroktól, valami azt súgja hogy arra menjek. Hívogatnak a növények, csábítanak. Az ajtó ezzel szemben kissé ridegnek hat nekem, de talán csak képzelem. Mindegy is, a hátsó kertbe kell mennem, ez teljesen világos. Lassan lépdelek a lugas alatt, kezeimet oldalra nyújtom, mintha végig akarnék simítani mindenen. Nem teszem, csak az energiákat tapogatom. Csodaszép ez a kert azt meg kell hagyni. De vajon mi vár a mélyén? Nem valószínű, hogy csak azért kellett idejönnöm, hogy adózzak a szépségének, amit ugyan örömmel teszek meg. Gyorsul kicsit a szívverésem, ahogy haladok egyre beljebb.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=807738#post807738][b]Mesélő - 2020.05.04. 22:36[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=808257#post808257][b]Milan Nayati Payne - 2020.05.11. 19:48[/b][/url]

Mezítláb mászkálni nem mindig kifizetődő dolog, főleg akkor nem ha nem sima gyepen vagy szőnyegen/parkettán trappol az ember. A kerti kikövezett utak, ösvények például nem éppen lábbeli nélküli sétákhoz vannak tervezve. Tudom, oda kéne figyelnem, hogy hova lépek és akkor nem kellene fogcsikorgatva haladnom előre, amikor egy kis gally roppan a talpam alatt, vagy egy élesebb kő óhajt belekóstolni a bőrömbe. De nem arra figyelek, hanem a kertre és a neszekre. Egyébként is ha a totemállatom úgy akarta volna, akkor most cipőstül bandukolnék itt. Büntet ezzel is. Én pedig nem fogok siránkozni, egy árva hanggal sem fogom kifejezni nemtetszésemet.
Ahogy a tetszésemet sem, ha már itt tartunk. Pedig a szobrok igencsak szemrevalóak, meg is csodálom mindegyiket alaposan. Részletgazdag és van valamiféle kisugárzásuk, mintha bármelyik pillanatban életre kelhetnének. De lehet, hogy csak a kora reggeli fények miatt van ez a benyomásom. Vagy mert napok óta kialvatlan vagyok. Az mindenesetre feltűnik, hogy csak kívülről csili-vili ez a kert meg a ház. Eléggé el van hanyagolva itt hátul, mintha arra már nem jutna ideje vagy energiája az ittlakónak, hogy ezt a részt is pedánsan gondozza. Mi a fene lehet a dolgom? Csapjak fel kertésznek? Vagy tán mindenesnek? Hiszen bőven akad javítanivaló ahogy látom. Pillantásom tovavándorol a gyümölcsfákra is, azokra is ráfért volna egy metszés. Majd óvatosan felpillantok a házra, hogy vajon lesi-e minden mozdulatomat valaki. Ugyanis az az érzésem, hogy figyelnek. Nem tudom, hogy ki vagy mi és honnan, de valami nagyon stimmel itt. Ez a rossz érzésem pedig csak fokozódik, ahogy megközelítem az ajtót, szinte macskaléptekkel osonva. Óvatosan megemelem a kezemet és finoman beljebb tolom az ajtót, reménykedve hogy nem kezd el nyikorogni. Bár talán jó lenne most már szóba elegyedni a ház urával vagy úrnőjével, hogy mi a fenét keresek én itt egyáltalán.
- Helló?! Van itt valaki? – kiáltok be a házba a küszöbön ácsorogva. Ó dehogy megyek én be azonnal. Nem, előbb hallgatózom, hogy van-e valamiféle nesz. Majd hátrapillantok a kertre és beljebb lépek. Nem mintha lenne más választási lehetőségem ugyebár. Ha nyitva is maradna a kapu se lenne más út. A medve úgysem engedne csak úgy elmenni innen, amíg a végére nem járok a dolognak.