Bogolyfalva község leghosszabb és legszélesebb útja. Járdái kőkemény hegyi kövekből készültek, ám némi bűbáj segítségével állandóan tisztán csillognak.
Az út mindkét oldalán apró, ám annál érdekesebb boltok sorakoznak. Itt található többek között a méltán híres Völgyessy Talárszabászat, Musou Hangszerboltja, vagy a papír- és tintaillat rajongóinak mindig nyitva álló Lectorius Tanszerbolt. Térj be egy üzletbe, hogy kiüríthesd harapós erszényed, vagy nézd, ahogy a bámészkodók csoportjain olykor keresztül nyargal egy-egy napi bevásárlását végző, seprűn közlekedő boszorkány. Akadnak azonban morcos, furcsa külsejű vándormágusok is, vigyázz a zsebeidre, ha nem akarod, hogy megszabadítsanak a tartalmától!

Ophelia
Töketlen leszek tőled * Kinézek neked.

Nem túlzás azt állítani, hogy Barnabás be van tojva, mint egy újszülött kisbaba. Tudja jól, hogy ötlete eléggé meredek és kétélű, de amikor a diákok sutyorgása közepette meghallotta a bál szót, egyből a nő jutott eszébe. Annak idején elszalasztotta a lehetőséget, pedig mostanában fejét tenné rá, hogy biztosan elhívta volna utolsó báljára a másikat, ha a könyvtáros, tanuló randi nem hiúsul meg.
Mióta a kiruccanásából visszajött, kissé talán felszabadultabb, bár kár lenne tagadni, hogy a sárkány látogatás, feszültre sikerült, ám ennek ellenére sem tudja napok óta kiverni a fejéből az ötletet. Annyi mindent szalasztott már el az életében, s örökké tüskeként fog élni benne a pizzázós este. Talán ezért is akar minduntalan bizonyítani és megmutatni a nőnek, hogy ő nem ekkora fasz, csak ott abban a pillanatban elgurult a gyógyszer. S bár érzékelte, hogy Ophelia nincs ráfeszülve, elengedte már a témát, akar még egy utolsó gesztust, mellyel a szőkeségbe még jobban nyomatékosíthatja, hogy soha az életben nem érdemli meg azt, hogy úgy beszéljenek vele, ahogy akkor ő.
Vezekelni akar. Újra és újra.
Bánki egyszerű lélek, nem szereti a túlzott flancot és csakis abból építkezik, amit eddig megtudott a nőről. Ennek fényében fog egy kosarat, amibe a kedvenc italát teszi, illetve saját kezűleg készít neki rózsa formájú kis pizzákat, melyeket majd amúgy is szeretne az étlapra tenni, s ki más lehetne a legjobb tesztelő, mint az ötlet múzsája? A kis rózsák mellé, különböző szószok is vannak, amelyekkel az ízűk igazán teljessé válhatnak.
Igen ám. De ahogy Bánki belenéz a tükörbe, egy óvodást lát, aki lelkesen rajong a csoporttársáért. Ennyire szertelen most, ennyire nincsenek egyben a gondolatai, ennyire nem tudja, hogy mit is csinál. Ennyire akarja ezt. Őt. Az egészet.
Mire meggondolhatná magát lábai már a Fő utcára vezetik, pontosan ahhoz a házhoz, ahol a nő éli a mindennapjait. Mondaná, hogy már kívülről megnyerő számára a látvány, de tudja jól, hogy a házinéni mennyire szipirtyó. Ezért is hiúsult meg az első ötlete, hogy a szerelmes filmekbe illő, ablak alatt zenélő formát válassza. Ophelia amúgy is többet érdemel.
A nénivel fél órát kell bájolognia, s megígérni, hogy nem lesz hangos veszekedés és más egyéb sem odafent, aztán végül csak feljut Rapunzelhez.
Az ajtó előtt állva, aztán lefagy. Elfelejti nevét, nemét hovatartozását, mindent. Áll ott vagy öt percig, mire végre eljut addig, hogy bekopogjon. Igen ám, de míg az ajtó kinyílik ő majdnem elfut, mondjuk azt, hogy az első lépcsőfokot lefelé meg is teszi. Fél. Sose csinált ilyet, így kissé zavartan néz a nőre, majd teljes testtel fordul felé és nyújtja a kis kosarat, mint egy jó cserkészlány.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=785416#post785416][b]Bánki Barnabás - 2019.12.23. 23:32[/b][/url]

Ophelia
Töketlen leszek tőled * Kinézek neked.

Nem túlzás azt állítani, hogy Barnabás be van tojva, mint egy újszülött kisbaba. Tudja jól, hogy ötlete eléggé meredek és kétélű, de amikor a diákok sutyorgása közepette meghallotta a bál szót, egyből a nő jutott eszébe. Annak idején elszalasztotta a lehetőséget, pedig mostanában fejét tenné rá, hogy biztosan elhívta volna utolsó báljára a másikat, ha a könyvtáros, tanuló randi nem hiúsul meg.
Mióta a kiruccanásából visszajött, kissé talán felszabadultabb, bár kár lenne tagadni, hogy a sárkány látogatás, feszültre sikerült, ám ennek ellenére sem tudja napok óta kiverni a fejéből az ötletet. Annyi mindent szalasztott már el az életében, s örökké tüskeként fog élni benne a pizzázós este. Talán ezért is akar minduntalan bizonyítani és megmutatni a nőnek, hogy ő nem ekkora fasz, csak ott abban a pillanatban elgurult a gyógyszer. S bár érzékelte, hogy Ophelia nincs ráfeszülve, elengedte már a témát, akar még egy utolsó gesztust, mellyel a szőkeségbe még jobban nyomatékosíthatja, hogy soha az életben nem érdemli meg azt, hogy úgy beszéljenek vele, ahogy akkor ő.
Vezekelni akar. Újra és újra.
Bánki egyszerű lélek, nem szereti a túlzott flancot és csakis abból építkezik, amit eddig megtudott a nőről. Ennek fényében fog egy kosarat, amibe a kedvenc italát teszi, illetve saját kezűleg készít neki rózsa formájú kis pizzákat, melyeket majd amúgy is szeretne az étlapra tenni, s ki más lehetne a legjobb tesztelő, mint az ötlet múzsája? A kis rózsák mellé, különböző szószok is vannak, amelyekkel az ízűk igazán teljessé válhatnak.
Igen ám. De ahogy Bánki belenéz a tükörbe, egy óvodást lát, aki lelkesen rajong a csoporttársáért. Ennyire szertelen most, ennyire nincsenek egyben a gondolatai, ennyire nem tudja, hogy mit is csinál. Ennyire akarja ezt. Őt. Az egészet.
Mire meggondolhatná magát lábai már a Fő utcára vezetik, pontosan ahhoz a házhoz, ahol a nő éli a mindennapjait. Mondaná, hogy már kívülről megnyerő számára a látvány, de tudja jól, hogy a házinéni mennyire szipirtyó. Ezért is hiúsult meg az első ötlete, hogy a szerelmes filmekbe illő, ablak alatt zenélő formát válassza. Ophelia amúgy is többet érdemel.
A nénivel fél órát kell bájolognia, s megígérni, hogy nem lesz hangos veszekedés és más egyéb sem odafent, aztán végül csak feljut Rapunzelhez.
Az ajtó előtt állva, aztán lefagy. Elfelejti nevét, nemét hovatartozását, mindent. Áll ott vagy öt percig, mire végre eljut addig, hogy bekopogjon. Igen ám, de míg az ajtó kinyílik ő majdnem elfut, mondjuk azt, hogy az első lépcsőfokot lefelé meg is teszi. Fél. Sose csinált ilyet, így kissé zavartan néz a nőre, majd teljes testtel fordul felé és nyújtja a kis kosarat, mint egy jó cserkészlány.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=785447#post785447][b]Ophelia Carolina Brown - 2019.12.24. 01:26[/b][/url]

A DÖK-ösök állítólag nagyon kitettek magukért az idei bállal kapcsolatban, így gondoltam, mint az Eridon újdonsült házvezetője tiszteletemet teszem egy ilyen remek eseményen. Sokat gondolkodtam azon, hogy elhívom magammal házvezető-helyettesemet, de ugye nem feltétlen kellene kihúzni a gyufát még jobban Emily-nél, mint ahogy eddig tettük. Mármint én semmit nem csináltam, csak segítettem egy hozzám közel álló személynek, de én sem örülnék annak, ha a férfit, akit szeretek egy másik nővel látnám. Bárhol. Még akkor is, ha hivatalosan is szakítottunk már, és meglepő lehet mindenki számára, hogy ő a HVH. Nos, soha nem szoktam magyarázkodni, nem is ma kezdem el, úgyhogy szépen visszaléphetünk arra, amiért nem hívtam el; nem kell több dráma. Így is csak remélhetem, hogy sikerül rendbe hozniuk a dolgokat, mert Bianchi elég feldúlt mostanában, és nem hiszem, hogy az újdonsült prefektusaink miatt lenne ennyire ideges. Hiába áll neki nagyon aranyosan a durcás arca, akkor sem felemelő érzés majdnem mindennap ezt nézni.
Szóval úgy döntöttem, hogy mint erős és független nő egyedül teszem oda magam a mai estén, és a kis vöröskéim közül biztosan boldogít majd valaki előbb vagy utóbb. A dresscode-os ötlet nagyon tetszik, főleg, mert van egy ruhám, amit valami oknál fogva megvettem két hónapja, nem tudom megmagyarázni miért, így csak állt az így is elég terebélyes szekrényben. De a dresscode-nak köszönhetően ma végre felavathatom, így nem is vagyok rest belebújni, amikor kopognak. Először hitetlenkedve nézek az ajtóra, mert nem várok senkit, a néni meg általában inkább ordít, mintsem felsétáljon idáig, úgyhogy... ez bizonyosan Kori lesz. Bár a kopogás oka, így is ismeretlen, de csak vállat vonok, közlöm, hogy "szabad", majd a ruhát véglegesen magamra rángatva sandítok hátra a még mindig zárt ajtóra. Értetlen lépkedek oda, majd nyitom ki lassan, hogy végül szemben találjam magam egy kosárral és egy félig felém fordult Barnabással, aki végül teljesen felém fordul, a kosarat pedig minduntalan nyújtja nekem. Kikerekedett szemekkel, meg sem próbálva leplezni meglepődöttségemet, nyitom szólásra a számat. Hang ugyan nem jön ki a torkomon, ezért csak arrébb lépek az ajtóból, hogy Barnabás beljebb tudjon lépni, miközben elveszem tőle a kosarat, amiben... Szentséges Merlin! Pizza van. Rózsa alakú pizzák.
- Ezt... - veszek ki még az ajtóban egy rózsát. - Ezt te csináltad? - ráncolom a szemöldököm értetlen. - Nekem? - mármint gondolom, hogy nekem, mert a kosarat felém nyújtotta, én meg el is vettem, és nem tépte ki a kezemből egy felkiáltással, hogy "téves házszám", úgyhogy megmerem kockáztatni a nekemet. Óvatosan csukom be az ajtót, majd gondolkodás nélkül harapok bele a rózsába, egyáltalán nem törődve azzal, hogy éppen állok, és milyen ruha van rajtam, és mennyire nőnek kéne lennem. Istenem, hát ez pizza!
- Ez szörnyen finom! - pillantok fel az utolsó falat után Barnabásra, hogy megengedjek magamnak egy széles mosolyt, majd tekintetem megakadjon az üveg boron. Mosolyom kissé alább hagy, de ugyanott ékesíti arcomat. A konyhába lépek, leteszem a kosarat, majd két borospohárral térek vissza a szobába. - Miben segíthetek? - sandítok oldalra a férfira, miközben mind a két pohárba töltök bort. Éppen elég időm van tetőtől talpig végig mérni a férfit, hogy elkönyvelhessem magamban, kitett magáért. Az öltöny kiemeli férfias alakját, a kezeletlennek tűnő borosta nagyon is kezelve van, a haja... istenemre mondom, megdobogtatja a szívemet. De ezt semmi pénzért nem mondjuk ki, nem is gondolunk rá, hiszen nem jött össze. Ami nem megy, azt ne erőltessük. Érdeklődő tekintettel nyújtom felé az egyik pohár bort, és ha elveszi türelmesen várom a választ. Ez az este nem is indulhatna érdekesebben.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=785460#post785460][b]Bánki Barnabás - 2019.12.24. 09:17[/b][/url]

Ophelia
Töketlen leszek tőled * Kinézek neked.

Mi a..?
Áll és nézi a nőt, aki káprázatosabban néz ki, mint amúgy. Bánki ennek hatására pedig megkukul. Hosszú perceken keresztül egyetlen egy hang sem jön ki a torkán. Lássuk be, ez az az állapot, amikor csoda, hogy az ember nem vágta hozzá a nőhöz félméterről a kosarat és futott el. Mert atyaég. Eddig is zavarban volt a nő mellett, eddig is epekedve nézte minden egyes nap, de ez a ruha. Ez most felteszi az i-re a pontot.
Nyel egy nagyot. Aztán belép a lakásba, ahol sajnálatosan ezidáig még nem járt.
Tekintetét igyekszik elszakítani a nőtől, hogy felmérje a lakás adottságait, de iriszei újra és újra megpihennek a nő alakját tökéletesen felvevő és kiemelő ruhakölteményen és annak viselőjén. Nehezen, de érzékeli azt, hogy Ophelia száját szavak hagyják el, de elsőre nehezen sikerül felfognia, hogy mit kérdez avagy mond.
- Én - szólal meg végül egy kissé rekedtes hangon, s zavarában megvakarja a tarkóját. - Gondoltam ez talán nem köt ki a kukába - mosolyodik el szelíden. Igazából szeretett volna valami olyat, amit reméli, hogy más nem csinált a nőnek. Igen. Bánki hiába tudja, hogy már nincs esély, meg akarta adni a módját, de nem a sablonos módon. - Szeretném majd a pizzázó kínálatába is felvenni és ki más lehetne a legjobb tesztelő, mint aki végett született az ötlet - s Bánki úgy tűnik túllendül végre az ámulaton, mert sikerült ezt elmondania úgy, hogy homlokán nem ömlik a Niagara, alsó gatyájából pedig nem száll fel semmilyen kémiai gáz. Felnőtt a fiúcska, nézzenek oda.
- Hát - lép közelebb a nőhöz és elveszi tőle a poharakat, amiket letesz a konyhapultra. Ahogy hozzáér a másikhoz, gerince mentén végigfut egy jóleső bizsergés, s úgy érzi, hogy az elmúlt hetekben érzett hiány, most végre eltűnik, ha csak egy pillanatra is. - Nézd tudom, hogy elég későn, meg biztos már találtál is valaki jobbat, hiszen hűűű basszus - újra végigméri és a közelségtől, a nő bájától, illatától és a ruha csillogásától ismét eláll a szava. Még meg is szédül szerencsétlen ember, így kénytelen elengedi Ophelia kezét és megkapaszkodni valami másban. /Nem, nem a mellében. /
- Szóval nem szeretném még egyszer elszalasztani az alkalmat - néz komolyan a nőre, s most kezdi el verni a víz, meg vörösödik is, mint a paradicsom. - Ha.. Ha nincs még. Ha nincs még kísérőd, akkor izé - mély levegő Bánki, csak koncentrálj, a tükör előtt már még csináltad és az sem rúgott tökön, akkor a nő ugyan miért is tenné? - Megtisztelsz azzal, hogy eljössz velem a bálra? - néz végül nagy szemekkel a nőre. Gyakorlatilag most éppen azt a nézést veti be, amit a két szőke nem is olyan régen, hogy együtt menjenek sárkányokat nézni. Igen. Bánki néha képes visszafordítani az ilyesmit. Néha.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=785469#post785469][b]Ophelia Carolina Brown - 2019.12.24. 10:32[/b][/url]

Érzem magamon a férfi tekintetét, hogy ne érezném, amikor velem szemben áll és néz? Szinte már zavarba hoz az egész helyzet, mert nem elég, hogy kis kosárkával áll az ajtóm előtt, de még ki is rittyentette magát, és... és nem szólal meg. Hosszú perceken keresztül nem szólal meg, én meg már tényleg nem tudom mi a francot kellene csinálnom, mert attól félek, esetleg meghibbant a férfi. Azonban ilyesmiről szól sincs - hála Merlinnek - egyszerűen kicsit összeszedte magát, és már beszélni is tud. Remek, haladunk.
- Nem, nem fog. Nagyon finom és jól néznek ki - emelem meg kicsit fejem felé a kosarat, hogy jobban szemügyre tudjam venni a rózsákat, amik nem elég, hogy finomak, de tényleg hasonlítanak a virágra. Lassan emelem a férfira pillantásomat, miközben a kosarat leteszem a pulton. - Aki végett...? Én...? - nézek rá kérdő tekintettel egy pillanatig, amikor pedig bizonyosságot nyer, hogy valóban én vagyok a pizza-rózsa ihletforrása szélesen elmosolyodom. Nos, kaptam már férfiaktól meglepetéseket, de azért ez az összeset übereli, hiszen kinek jut eszébe egy olyan nőnek, aki öl a pizzáért, pizza-rózsákat csinálni? Komolyan, ez az ötlet fantasztikus!
Legnagyobb meglepetésemre Barnabás mind a két poharat elveszi tőlem, és pár másodpercre értetlenség tükröződik az arcomon, mert arra számítok, hogy vagy ő issza meg mindkettőt, mert annyira ideges, vagy egyszerűen nincs kedve inni, így én se tegyem. De azért a kedvenc boromat hozta és azt nyitottam fel, én igazán ittam volna egy kortyot belőle na! Lényegtelen, ezen igen fontos gondolatok hamar elszállnak a fejemből, amikor a férfi végül kezeimet fogja meg, és valami jóleső bizsergés fut végig gerincem mentén, karjaim pedig libabőrösek lesznek. Aha, itt valami nem jó. Tekintetem Barnabásra emelem, türelmesen várom meg, hogy mi lesz ennek az egésznek a vége, végül szélesen elmosolyodom, és közelebb lépek a férfihoz.
- Ó - ilyen szépen sem hívtak el még sehova. Hát baszki! Pizza-rózsa, érted? - Igen, nagyon szívesen elmegyek veled a bálba Barnabás, csak még... - bocsánatkérően pillantok a férfira, majd elengedve a kezét lépek a pulthoz, kortyolok egyet boromból, végül megállok a tükör előtt, és helyreteszem a halvány rúzst, ami ehhez a ruhához tökéletesen passzol. Még egy korty, majd teljes valómban állok meg a férfi előtt.
- Így jó leszek? - hülye kérdés, ha nem, akkor is így megyek úgyhogy teljesen mindegy. És Barnabás reakciójától függetlenül karolok belé, hogy lassan kezdjem el húzni az ajtó felé, hogy végre meginduljunk, hiszen, ha így folytatjuk semmi nem lesz belőlünk.