Bogolyfalva község leghosszabb és legszélesebb útja. Járdái kőkemény hegyi kövekből készültek, ám némi bűbáj segítségével állandóan tisztán csillognak.
Az út mindkét oldalán apró, ám annál érdekesebb boltok sorakoznak. Itt található többek között a méltán híres Völgyessy Talárszabászat, Musou Hangszerboltja, vagy a papír- és tintaillat rajongóinak mindig nyitva álló Lectorius Tanszerbolt. Térj be egy üzletbe, hogy kiüríthesd harapós erszényed, vagy nézd, ahogy a bámészkodók csoportjain olykor keresztül nyargal egy-egy napi bevásárlását végző, seprűn közlekedő boszorkány. Akadnak azonban morcos, furcsa külsejű vándormágusok is, vigyázz a zsebeidre, ha nem akarod, hogy megszabadítsanak a tartalmától!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=782698#post782698][b]Ophelia Carolina Brown - 2019.12.08. 13:35[/b][/url]

Ahhoz képest, hogy régen találkoztunk, nem maradtunk ki egymás életéből, sőt, talán így csak még szorosabb lett a kettőnk közti kapcsolat. Merem remélni, hogy az utóbbi, mert elég nehezen viselné a lelkem, ha még Korit is nélkülöznöm kellene az életemből. Tudom, ott van neki Jack, tudom, hogy nemrég volt az esküvő, még lehet annak a mámorában van a nő, tudom, hogy azért, mert nem beszéltünk mindennap, az életem része maradt, még akkor is, ha csak valami löttyöt iszik bor helyett. Mert ugye, szaglásom van, így nemigen tud átverni azzal, hogy ő márpedig bort iszik, amikor nem. Mélyet sóhajtva fürkészem a nőt, az elém tett tacot csak piszkálgatom egy ideje, néha-néha csippentek belőle csak egy aprót.
- Nagyon finom - mosolyodom el kajánul a nő felé. - De az jobban érdekel, hogy a gyereket már megcsináltátok-e vagy még csak tervben van? - mosolyom egyre szélesebb lesz, a végére már mondanám egy ijesztő vigyornak, de nem érdekel. Fürkészően nézem Korit, és a legtürelmesebben várom a választ, mert baszki, ha terhes és nem mondta el, megsértődöm, ha nem terhes, csak szeretne az lenni, de nem mondta el, akkor is megsértődöm. Nos, nem nagyon tud jót tenni, engedjük el.
Óvatosan nevetek fel. - Nem mintha ez miatt aggódnom kellene - vonom meg vállaimat. - És eddig mindig megoldottam, emiatt sem érzem szükségét az aggodalomnak - na igen. A néni tényleg elviselhetetlen, néha úgy kezel engem, mintha egy tizenéves kamasz lennék, aki állandóan házibulikat szervez, nem lehetne bírni velem és állandóan tönkretennék mindent. Amikor Kori átbattyog véletlen, akkor még rosszabb, utána napokig kapom a szúrós pillantásokat, plusz az elejtett "ezek a mai nők" mondatokat, amit nem tudok értelmezni, de mindig a nénire hagyom.
- A pénz? - ráncolom össze a szemöldökömet, miközben eltolom magam elől a tányért. - Bőven van, ne aggódj - nevetek fel hitetlenül. - Csak sok dolog történt, így kicsit leálltam a ház kereséssel, meg nem is akarom megfosztani a társaságomtól a házi nénit - vallom be barátnőmnek, mert lehet, hogy felületesen mindent tud, de soha nem volt alkalmunk belemenni mélyebben. Mindezek után kicsit leálltam mindennel, és csak csinálom a napi rutinomat, ami sokat segít, mert bevállaltam plusz napokat a rezervátumban is. Kidőlésig megy a meló!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=782707#post782707][b]Ophelia Carolina Brown - 2019.12.08. 15:06[/b][/url]

Lötyögtetheti felőlem, ameddig csak akarja, de megesküszöm Merlinre, hogy van szaglásom, és hülye sem vagyok. Mosolygok, mintha csak két oldalra húznák ajkaimat, és amikor Kori felnevet, egy kisebb kuncogást én is megengedek magamnak, de inkább feszülten várom a választ. Mert van egy olyan érzésem, hogy az első áll fenn. És hogy miért? Igen egyszerű a dolog. Kori nem a visszafogottságáról híres, így ha terhes lenne, az lett volna az első dolga, hogy berobban a házba, a nyakamba borul és zokogva elhörgi nekem, hogy ő bizony gyermeket vár, és ez a nap mennyire csodálatos.
- Természetesen megyek - bólintok egy határozottat. - Aznap úgyis a rezervátumba indulnék, szóval ráérek - bátorítóan mosolygok Korira. Nem fogok neki állni beszélni a, jaj, biztos nincs semmi baj, minden rendben, csak még nem álltok rá készen, és ezt ő is érzi dolgokról, mert feleslegesnek tartom. Kori felnőtt, ő is tudja, hogy vannak olyan helyzetek, amikor egyszerűen nem jön össze a baba-projekt, és biztos vagyok abban, hogy ez őt túlságosan is megviseli, de majd felszedem és elmagyarázom neki, hogy egy nő, nem egy gyerektől lesz teljes értékű nő. Egyelőre még nem tartunk itt, most csak a támogatásomat tudom felajánlani neki, vagy így, vagy úgy.
- Igen - szomorkás mosoly húzódik ajkaimra, nem is próbálom palástolni, hogy érzékeny a téma, mert Kori ezt teljesen jól tudja. - Majd egyszer eljutok odáig is - emberelem meg magam, és én jókorát kortyolok a real boromból, ami félre is megy, amikor Kori folytatja. Könnybe lábadt szemmel, folyamatosan krehácsolva és néha meg-megütve mellkasomat próbálok figyelni a szavakra, amik elhagyják a nő ajkait. Majd fel is fogni azokat a szavakat.
- Milyen kéziratot? - kérdezem meg rekedtes hangon, mert ugye a bornak nem a tüdőben van a helye elméletileg, hanem a gyomorban. De mindegy. - Nekem ajánlja? Miért? És hova tűnt? Bementem pizzáért, de nem ő volt ott... - harapom be alsó ajkamat gyorsban. Poharamat az asztalra teszem, érdeklődően tekintek Korira. - Miért bontotta fel a szerződést? - ráncolom szemöldököm értetlen. - Egyelőre nincs több kérdésem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=782718#post782718][b]Ophelia Carolina Brown - 2019.12.08. 18:32[/b][/url]

Csak egy sejtelmes mosolyra telik tőlem. Nem kell ezt tovább ragozni, ezért vagyok Korinak én, hogy támogassam ahol, és amiben csak tudom. Több szót feleslegesen fecsérelnénk el erre, és ha a dolgok kiteljesednek benne, akkor úgyis elmondja, mert el akarja mondani. A kérdezgetés soha nem volt az én asztalom, és ez vele sincs másképpen. Ha el szeretné mondani, akkor elfogja, addig pedig csak szürcsölgesse a meggylevét békességben, én nem zargatom.
- De mégis miért? - orrom alatt motyogom a kérdést, nem is vagyok biztos abban, hogy Kori érti egyáltalán, csak szemöldök ráncolva bámulok ki az ablakon. Vonásaim helyre rázódnak, amikor eszembe jut az a rengeteg dolog, amit mondott és tett a férfi, amikor még az életem része volt. Halvány mosoly kerül fel ajkaimra az ezer meg egy gondolat mellett, mert ezeken csak mosolyogni lehet. Ennyi idő távlatából már azon is csak nevetnék, hogy átvert a pizzázóban, de valamiért nem érzem helyesnek. Csak mosolygok, miközben a képek leperegnek lelki szemeim előtt, tekintetemet el nem veszem a csillagos égről, amit látni vélek az ablakon keresztül.
- Mit ír le benne, Kori? - suttogom a kérdést, nem nézek barátnőmre. Ajkaim vonallá préselődnek, mert bár a kérdés elhangzott, nem tudom, hogy akarok-e erre a kérdésre választ kapni. Vajon mit ír le benne? A történetet, azokat a dolgokat, amik velünk történtek. A mi történetünket, aminek én vetettem véget a legcsúnyább módon. Talán ő még tovább is ment és papírra vetette azt, hogy mi lett volna, ha...
- Ismét kutat - harapom be alsó ajkamat, szemeimet lesütöm, és amikor felpillantok Korira szomorúság csillan benne, de muszáj a nő tekintetébe fúrnom sajátomat, amikor felteszem a kérdést. - Szerinted visszajön? - megérzem a rezgést a padlón, pillantásom automatikusan arra esik, majd halkan felnevetek.
- Ennek a nőnek semmi nem jó - sóhajtok egy mélyet. - Kígyóként szoktam közlekedni néha, amikor felidegesít. Utálja, de nem szólhat be érte - vonom meg vállamat, majd az ágyam szélére támaszkodva feltápászkodom és az üveg bor felé indulok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=782895#post782895][b]Ophelia Carolina Brown - 2019.12.10. 13:25[/b][/url]

- Az érzelmeit - motyogom Kori szavait magam elé, de még így sem találom meg az értelmüket. Ahelyett, hogy olyan könyveket írna, amilyeneket egész életében, most Kori beközli velem, hogy leadott egy szépirodalmi alkotást a férfi, ami róla és rólam szól. Hajt a kíváncsiság, és talán még tudni is akarnám, hogy mi van a könyv első kettő és utolsó két oldalán, de félek rákérdezni, mert talán nem olyan választ kapok, amilyet elképzelnék, esetleg jó lenne hallani. Bár tény, hogy ennyi szarság után miért érdemelnék jót?
- Mi volt az oldalakon? - tekintetemben kíváncsiság csillan Kori felé, a kérdést a leghatározottabban teszem fel, még ha nem is érzem magam ennyire stabilnak ebben a témában. Sok mindent átéltünk Arie-val, sok mindent el is terveztünk, amit eldobtam magamtól egy olyan férfiért, aki aztán eldobott engem arra hivatkozva, hogy nekem tesz ezzel jót. Nos, ha már nem tudom eldönteni én, hogy nekem mi a jó, és mit akarok, akkor legalább ebben dönthetek. Felkészülve várom Kori válaszát, a legrosszabb eshetőségek járnak csak a fejembe, főleg, miután kiderült, mégis hogyan derült ki az, hogy elemi mágus.
Hitetlen nevetek fel. - Jó lenne ismét tizenhatnak lenni - rázkódó vállakkal fordulok háttal az ágynak, hogy hátamat neki támaszthassam. - Tudom, és igazad van. Összeszedem magam, aztán téged is, és elmegyünk házakat nézni - adom be a derekamat a nőnek, mert szinte biztos vagyok abban, hogy nem fogja ennyiben hagyni ezt az egészet. Már csak azért sem, mert ha Korit felidegesíti a házi néni ennyi idő elteltével, pedig őt még szereti is, akkor már valami tényleg van, és elgondolkodtató a helyzet. Na, én elgondolkodtam és itt kötöttem ki. Majd hamarosan neki állhatunk a projektnek, de egyelőre fontosabb kérdések is foglalkoztatnak, mint egy saját ház.
- Soha nem fogom tudni elengedni igazán őt Kori - mosolyodom el hamiskásan. - Mert képtelen vagyok rá, de már elfogadtam, és beletörődtem a dolgokba. Ennél többet nem tudok tenni. Már nem szomorúan és a sírás szélén állva gondolok vissza rá, hanem mosolyogva, hogy milyen csodálatos élményeket adott nekem - szemöldökömet ráncolva döntöm hátra fejemet az ágyra. - Nem tudom, hogy ez így érthető-e - szavaimat a plafonnak címzem, majd fejemet előrebiccentve kortyolok egyet poharamból.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=782920#post782920][b]Ophelia Carolina Brown - 2019.12.10. 18:38[/b][/url]

- De azért elolvastad a végét - nevetek fel őszintén. - Ez már így is spoiler - kortyolok egyet boromból somolyogva, majd fejemet ismét hátravetem. A plafon szuggerálása valahogy most mindennél jobb. Inkább, minthogy Korira nézzek, aki közli, el kellene olvasnom a könyvet. Lehunyom szemeimet, és tudom, hogy igaza van, de nem akarok engedni a kísértésnek. Vagy a legrosszabb módon közelítette meg a befejésünket, és meg is érteném, vagy a legcsodálatosabb módon, ami pedig ismét összefacsarná a szívemet. Írt egy könyvet, ami nekem szól. Ami rólunk szól, én pedig azon morfondírozom, hogy elolvassam-e egyáltalán. Mégis mitől tartok? Egyértelműen a megbánástól. Sokszor volt partnerem a mindennapokban ez az érzés, amióta Arie-val vége szakadt mindennek, de valahogy megtanultam kezelni és tényleg a dolgok jó oldalát látni. Már inkább mosolygok, ha eszembe jut valami kettőnkről, mintsem a sírás szélére sodorna. Csak bólintok egyet Kori felé, amolyan "rendben" jelzésként, tudom, hogy nem kell kimondanom a szót ahhoz, hogy megértse. Így is tudni fogja mire irányul. Elolvasom a könyvet, vagy így, vagy úgy, de befejezésre került a kapcsolatom Arie-val, és ez a könyv a végleges befejezés.
- Remek - sóhajtok egy mélyet. - Tizenhat évesen próbálkoztam még, hogy anyám halála után kihúzzam apámat az alkoholizmusból, de mint látszik - tárom szét a karjaimat egy szomorú mosoly mellett. - Nemigen sikerült. Elbaszottak vagyunk csajom! - fordítom oldalra a fejem, hogy visszatartott nevetéssel tekintsek Korira. Istenem, de még mennyire azok vagyunk. Figyelmesen hallgatom végig a nőt, aki mindig mellettem állt és áll a mai napig. Ő Balázs mellett már megtalálta volna egyszer a boldogságot, de feláldozta a saját érzelmeit azért, hogy Balázsnak örömet szerezzen. Mi ez, ha nem önzetlenség? Az a színtiszta önzetlenség, amit ha akarnál sem tudnál leutánozni, mert ilyet ember nem tesz meg egy másikért. Ismét csak egy bólintásra telik tőlem. Ő megérti.
- Nem is igen lenne kivel lennem - fordítom vissza fejemet. - Arie-t elhagytam, Jason elhagyott, Barnabás lekurvázott. Egy dráma az életem - leteszem a poharat, majd dobok karjaimon egyet, egy mélyről jövő sóhajtás kíséretében, hogy átmenjen a hatás. - Annyira magamra koncentrálok, hogy napi program lett a vásárlás. Csak úgy, a poén kedvéért, plusz néha levegőt sincs időm venni, mert lefoglalom magam. És te! Mennyire jól esik!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=783086#post783086][b]Ophelia Carolina Brown - 2019.12.11. 15:55[/b][/url]

Hitetlen felnevetek, miközben megrázom a fejemet a nő felé. Kikészít idegileg, és ez így nem is fair, hogy ő tudja, én pedig nem. Értem, és totál jogos, azt szeretné, ha az egészet elolvasnám, és ne mindösszesen négy oldalból vonjak le, esetleg, téves konklúziót. Az kicsit kellemetlen lenne valóban, főleg, hogy mostanában semmi nem jön össze, amit szeretnék, így nem szeretnék semmit a véletlenre bízni.
- Ne rugdoss te semmit - nevetek fel ismételten. Nehezen nézem ki Koriból, hogy bárkire is rá tudná rúgni az ajtót, majd lehordani a sárgaföldig. Kettőnk közül ez inkább az én reszortom, ő túl jószívű az ilyenekhez. - Ili... szóval azt mondta valaki, hogy négy férfitól még nem leszek kurva. Akkor ők a fix vevőim? - ráncolom össze a szemöldököm, majd tekintetem Korira emelem, és ha visszapillant rám, nem tudom visszatartani a nevetésemet. Nevetek, teljes szívemből, mert ilyen abszurd témáról is, a sok komoly mellett, csak mi tudunk beszélgetni, és teljesen normális, hogy ilyesmi egyáltalán szóba jön, amikor jelenleg egyikünk élete sem felhőtlen. Korit nem féltem, mert biztos vagyok abban, hogy így, vagy úgy, de megfogják oldani a problémát, ha egyáltalán fennáll az a bizonyos probléma. És nekem ennyi éppen elég, így az én részemről, tökéletesen belefér a fix vevői körömről folytatott diskurzus.
- De - bólintok egy határozottat, majd nyilvánvalóan a legmesszebb szatyorért nyújtózkodva borítom ki a tartalmát, miközben magam felé húzom. Mosolyogva dobom Kori felé a chilis chipset, aminek a szagától én már a hányás szélére kerülök, de a nő valamiért megeszi. - Azt hittem többet vettél - turkálok a maradékok között, még nyelvem hegyét is kidugom a nagy koncentrálásokban, amikor Kori, félve ugyan, de megszólal. Lassan állítom le a mozdulatsort, és tekintek fel a nőre, hogy végül halványan elmosolyodjak.
- Nem - felelem határozottan. - A gének sok mindent befolyásolnak egy gyermeknél, akár csak a sárkányoknál, de szerintem nagyban függ attól is, mi hogy állunk majd hozzá. Te a szüleid ellentéte vagy, ahogy én is. Nem aggódom, és neked sem kellene, mert tökéletes anya leszel - vigyorodom el szélesen, mert minden szavam igaz, amit most Korinak intéztem. Biztos vagyok abban, hogyha összejön a baba, akkor Kori lesz a legcsodálatosabb anya, Jack pedig a legcsodálatosabb apa ezen a földkerekségen. Mindketten odaadóak, és egymásért is megtesznek mindent, a gyermekükért még kétszer annyit is. És ez így van rendjén.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=783405#post783405][b]Ophelia Carolina Brown - 2019.12.14. 17:58[/b][/url]

- Igen! Nagyon jól jönne egy határidőnapló - csillannak fel szemeim, akár egy gyereknek, pedig a téma és a határidőnapló oka nem feltétlen gyerekeknek való téma. - Így legalább biztosan nem felejtem el egyikőjüket sem - bólintok egy határozottat, hiszen be kell látnunk sokkal egyszerűbb lenne mindent egyetlen helyen vezetni, így legalább semmi nem felejtődik el, főleg nem az időpontok. Azok a legfontosabbak, anélkül nincs pénz! Nem azért gürizek éjt nappallá téve, hogy ne legyen egy fityingem sem.
- Mi? Dehogyis! Még csak az kellene, mentsen meg Merlin! - hőkölök hátra kicsit, mert a gondolatra is görcsbe rándul a gyomrom. Nem tudom, hogy valaha is képes leszek úgy tekinteni Iliánra, mint egy emberi lényre. Mint egy emberi lényre, aki férfi. Így a pontosabb. Rendben, nem fogom tagadni, hogy a vélasága ellenére is nagyon vonzó férfi ez a fasz, de akkor is a plafonra kerülök tőle tizedmásodpercek alatt, szóval az, hogy mi valaha meg tudnánk lenni egymás mellett egyenlő a lehetetlennel. És én nem tartom magam egy negatív embernek, és Ilián sem cáfol rá az előbb elhangzottakra. A mosdóban történtek, vagy nem történtek, kinek mi, valahogy bennem maradtak, de talán ez annak tudható be, hogy bekerültem azon szerencsés nők közé, akin használta a mágiáját, így nem is voltam tudatomnál nagyjából. Na jó. Elég volt ebből.
- Nem én vettem - mosolyogva nézem végig, ahogy Kori felszakítja a zacskót, majd mintha valami szeánszon lenne szippant mélyet az illatból, ami őt élteti, engem meg undorral tölt el. - Nem kell ilyentől rettegni, mert először is; ne fesd az ördögöt a falra. És másodszor tökéletes szülői lesztek egy tökéletes gyereknek, aki semmit nem örököl majd anyádtól. Ebben biztos vagyok - egy biztató mosolyt küldök a nő felé, mert ennél őszintébb aligha leszek valaha. A világ összes ideje a rendelkezésemre áll, legalábbis ma mindenképpen, így lassan emelem ajkaimhoz a poharat, hogy kiigyam a tartalmát, amikor Kori lezártnak tekinti az előző témát, és visszakanyarodunk életem férfijaihoz. Remek téma.
- Mit meséljek? - nevetek fel hitetlen, miközben újratöltöm a poharamat. - Volt az ex-férjem, mindent tudsz, Arie, Jason, szintén mindent tudsz, végül Barnabás, aki... aki halálian kedves volt, szétszórt, szerencsétlen, de szerintem bele tudtam volna szeretni meglepően rövid időn belül, csak ugye, burkoltan lekurvázott, így már nehezebben engedi a büszkeségem - vonom meg vállamat könnyedén. Iliánról pedig nem is érdemes szót ejteni, mert semmi nem történt, és valószínűleg nem is fog. Neki én egy játék vagyok, akit élvez, és ez kölcsönös. Ebből nehezen lesz bármi komolyabb.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=783953#post783953][b]Ophelia Carolina Brown - 2019.12.16. 22:00[/b][/url]

Úgy döntöttem, hogy kicsit elengedek mindent. Rengeteg helyen kéne lennem egyszerre, túl sok mindent kellene csinálnom egyszerre több helyen, és mára jött el az a pont, amikor közöltem mindenkivel, hogy lógva lehet hagyni. Elugrok a rezervátumba pár napra, de előre bocsátottam mindenkinek, hogy én most ott vendég leszek és nem munkatárs, főnök, alkalmazott, munkaerő. Nem, vendég, akit békén lehet hagyni a sárkányaival, hogy csak élvezze a társaságukat. Ez annyit jelent, hogy az inkubátorok mellett fogok olvasni, mert az egyik tojás így is fokozott felügyeletet kíván. Megrepedt, amikor a nőstény mennydörgő úgy döntött, hogy akkor ő most megöli a hímet, mert miért ne? Tipikus nő, hisztizett egy csomó ideig mire végre hagyta, hogy hasson a kábítás, és komolyan sajnáltam, mert nagyon küzdött a tojásáért, de tekintettel arra, hogy túlságosan elrepedt, nem hagyhattam mellette. Visszafogja kapni a porontyot, körülbelül negyvenöt nap múlva. Addigra biztosan kikel a drága és egy boldog családot fognak alapítani, anélkül, hogy az apuka meghalna. Pedig semmit nem csinált az a szerencsétlen!
Gondolataimba merülve, komótosan, kissé szórakozottan sétálok a hopponálási pont felé, az a legegyszerűbb és leggyorsabb módja az odajutásomnak, amire nekem most feltétlen szükségem van. Táskám pántjához nyúlok, dobok rajta egyet, hogy feljebb legyen a vállamon, majd meghallom. Kislány hang, ami túlontúl ismerős, és azt kiabálja, hogy sárkány. Vajon ki lehet ez? Mosolyogva guggolok le Karolához, hogy magamhoz öleljem, ami nem tart tovább pár másodpercnél, mert nem sokkal később meghallom a férfi hangját is. Szívem kihagy egy ütemet, amikor megszólal, majd Karolát elengedve egyenesedem fel, hogy Barnabásra emeljem kékjeimet. A kislány lábam mögé bújik, azzal a lendülettel, ahogy a férfi leguggol érte, én pedig halkan felnevetek.
- Nem gond - fojtom el nevetésemet, alsó ajkamat beharapva. - Sárkányokat emlegettél, ugye? - pillantok le Karolára, aki hevesen bólogatni kezd, de nagyon ügyelve arra, hogy Barnabás nehogy megkaparinthassa. Lenyúlok oldalam mentén, hogy megfogjam a kislány kezét. - Éppen a sárkányokhoz megyek. Velem tartotok? - kérdésemet már a férfinak intézem, mert ha ő nemet mondd, akkor az bizony nem és egyedül megyek tovább. Majdnem olyan könyörgő tekintettel nézek Barnabásra, ahogy Karola teszi. Gyönyörűek lehetünk kívülről, legközelebbi újságban az lesz, hogy a gyermek az enyém, és Barnabás az apuka. Klassz.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=784270#post784270][b]Ophelia Carolina Brown - 2019.12.18. 09:52[/b][/url]

Kellemes a hasznossal alapon, igazából tényleg teljesen belefér az, hogy most elvigyem magammal Karolát a sárkányaimhoz. Na nem kaja gyanánt, hanem megnézni őket, és talán, ha nagyon szerencsések vagyunk, akkor még odaérünk etetésre is. Mi a legnagyobb királyság egy kislánynak? Ha láthat egy sárkányt és, ha láthat egy sárkányt enni. Ennél több nekem sem kellett volna kislány koromban, csak akkor még Merlin sem tudta mi leszek, ha nagy leszek.
- Köszönöm - mosolyogva nyúlok a kávéért, fokozottan figyelek arra, hogyha egyetlen egy mód van rá, akkor véletlenül se érjek Barnabáshoz, de nem jön össze. Ujjaink pár másodpercre egymáshoz érnek, gerincem mentén pedig rögtön végig fut a bizsergés és valami megmagyarázhatatlan elektromosság. A rohadt jó életbe! Mintha mi sem történt volna húzom vissza kezemet, benne a kávéval, amiből jólesőt kortyolok, majd mosolyogva pillantok le a kislányra, akinek szavait intézi Barnabás.
Csak könyörgő tekintettel nézek rá, ahogy Karola is, és reménykedem, hogy belemegy. Barnabás arcát elnézve lehet jobban jártunk volna, ha benyomok valami oltári hazugságot, amivel kimentem magam a helyzetből, de a kislány rajongása a sárkányokért kicsit magamra emlékeztet. Engem nem támogattak soha abban, amit szerettem, maximum anyám, de ő elég hamar elment mellőlem, apámra meg nem számíthattam. Én szeretném támogatni Karolát abba, hogyha érdeklődik a sárkányok iránt, akkor ne féljen belevágni, ne legyen rest küzdeni érte. Mosolygok, mert tényleg egy sokkal fiatalabb, mégis régi önmagamra emlékeztet a kislány.
- Természetesen - bólintok egy határozottat. - Ott leszek én is, jelenleg négy elemi mágus dolgozik velünk, fokozott a védelmünk az újítások miatt - mosolyodom el kicsit oldalra biccentett fejjel Barnabásra. - Naaaa, igaza van Karolának, tényleg megígértem neki - a többesszám indokolatlan lenne tőlem, mert tényleg csak én ígértem meg neki, Barnabásnak meg nincs más választása. - Jó lesz, gyere - karolok bele Barnabásba teljesen figyelmen kívül hagyva az érzést, ami hatalmába kerít. Másik kezemmel Karola kiskacsójára fogok rá, majd elindulok a hopponálási pont felé.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=784280#post784280][b]Ophelia Carolina Brown - 2019.12.18. 13:24[/b][/url]

Barnabás sóhajtozik, nekem pedig nem tud lelankadni a mosoly az arcomról. Lehet van jobb dolga is, mint velem elmenni Romániába egy hirtelen ötlettől vezérelve, de... de nem akarom neki hagyni. Ami történt az elmúlt, és már nem tudjuk visszacsinálni, pedig nagyon akarnám, csak a büszkeségem nagyobb annál, minthogy engedjek neki valaha is. Megtörténtek a dolgok, amiken nem tudunk változtatni, és bármennyire is fáj látnom a férfit, bármennyire is libabőrös leszek még egy ilyen apró érintéstől is, akkor sem hagyhatom magam. Igaza volt Iliánnak. Kicsit engedjem el a dolgokat, és ehhez most ez kell. Persze kívülről úgy tűnik, nyilvánvalóan, hogy mennyire könnyedén túlléptem rajta, milyen egyszerű volt, pedig aztán, ha tudná a férfi milyen érzelmek mennek végig rajtam egyetlen érintésétől, lehet megváltozna a gondolkodása.
- Tudom - mosolyom kicsit visszafogottabb lesz, szemeimet lesütvén kortyolok egyet a kávéból, hogy aztán meglepetésszerűen karoljak belé. Karola megölel, én pedig megragadom a kis kezét és elindulunk. Mintha egy elbaszott romantikus vígjátékban lennénk. Remélem ezt látja valaki, mert fantasztikusan nézhetünk ki.
- Naaaa - lököm meg kicsit a férfi vállát sajátommal. - Több lelkesedést, mert izgalmas lesz, esküszöm - sandítok rá, majd valahogy Barnabás karján keresztül, kicsit meggörnyedve megiszom kávém utolsó kortyát. Poharamat a kukába hajítom egy gyakorlott mozdulattal, majd ismét előre fele nézek. - Aztán beülünk enni valahova, nehogy a nagy izgalmakba lemenjen a cukrod Barnabás - mérem végig a férfit. - Elég sápadt vagy, remélem nem a sárkányok miatt - mosolyodom el szemtelenül, mert azért vicces lenne, ha Barnabás összecsinálja magát a sárkányok gondolatától, Karola pedig vidáman ugrándozik mellettem ismételgetve a sárkány szót. Halkan nevetve figyelem a kislányt, aki már annyira átéli a dolgot, hogy néha egy-egy nagyobb szökkenés is belefér a műveletekbe. A hopponálási pont előtt megállok, majd leguggolok a kislányhoz.
- Nagyon erősen kell ölelned majd Barnabás bácsit, rendben? - biccentem oldalra fejemet, majd amikor Karola bólint, megsimogatom a fejét, elengedem a kezét és a férfi felé fordulok. Megvárom, amíg Karola Barnabáshoz ér, és megoldják egymás között a dolgokat, végül a második pontra mutatok, hogy hajrá, beszállás, mert ő visz minket a helyszínre. Miután a két cukorka elment, átruccanok én is Romániába. Kilépek a pontból és a két jómadárra nézek. - Indulhatunk, drágák?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=785447#post785447][b]Ophelia Carolina Brown - 2019.12.24. 01:26[/b][/url]

A DÖK-ösök állítólag nagyon kitettek magukért az idei bállal kapcsolatban, így gondoltam, mint az Eridon újdonsült házvezetője tiszteletemet teszem egy ilyen remek eseményen. Sokat gondolkodtam azon, hogy elhívom magammal házvezető-helyettesemet, de ugye nem feltétlen kellene kihúzni a gyufát még jobban Emily-nél, mint ahogy eddig tettük. Mármint én semmit nem csináltam, csak segítettem egy hozzám közel álló személynek, de én sem örülnék annak, ha a férfit, akit szeretek egy másik nővel látnám. Bárhol. Még akkor is, ha hivatalosan is szakítottunk már, és meglepő lehet mindenki számára, hogy ő a HVH. Nos, soha nem szoktam magyarázkodni, nem is ma kezdem el, úgyhogy szépen visszaléphetünk arra, amiért nem hívtam el; nem kell több dráma. Így is csak remélhetem, hogy sikerül rendbe hozniuk a dolgokat, mert Bianchi elég feldúlt mostanában, és nem hiszem, hogy az újdonsült prefektusaink miatt lenne ennyire ideges. Hiába áll neki nagyon aranyosan a durcás arca, akkor sem felemelő érzés majdnem mindennap ezt nézni.
Szóval úgy döntöttem, hogy mint erős és független nő egyedül teszem oda magam a mai estén, és a kis vöröskéim közül biztosan boldogít majd valaki előbb vagy utóbb. A dresscode-os ötlet nagyon tetszik, főleg, mert van egy ruhám, amit valami oknál fogva megvettem két hónapja, nem tudom megmagyarázni miért, így csak állt az így is elég terebélyes szekrényben. De a dresscode-nak köszönhetően ma végre felavathatom, így nem is vagyok rest belebújni, amikor kopognak. Először hitetlenkedve nézek az ajtóra, mert nem várok senkit, a néni meg általában inkább ordít, mintsem felsétáljon idáig, úgyhogy... ez bizonyosan Kori lesz. Bár a kopogás oka, így is ismeretlen, de csak vállat vonok, közlöm, hogy "szabad", majd a ruhát véglegesen magamra rángatva sandítok hátra a még mindig zárt ajtóra. Értetlen lépkedek oda, majd nyitom ki lassan, hogy végül szemben találjam magam egy kosárral és egy félig felém fordult Barnabással, aki végül teljesen felém fordul, a kosarat pedig minduntalan nyújtja nekem. Kikerekedett szemekkel, meg sem próbálva leplezni meglepődöttségemet, nyitom szólásra a számat. Hang ugyan nem jön ki a torkomon, ezért csak arrébb lépek az ajtóból, hogy Barnabás beljebb tudjon lépni, miközben elveszem tőle a kosarat, amiben... Szentséges Merlin! Pizza van. Rózsa alakú pizzák.
- Ezt... - veszek ki még az ajtóban egy rózsát. - Ezt te csináltad? - ráncolom a szemöldököm értetlen. - Nekem? - mármint gondolom, hogy nekem, mert a kosarat felém nyújtotta, én meg el is vettem, és nem tépte ki a kezemből egy felkiáltással, hogy "téves házszám", úgyhogy megmerem kockáztatni a nekemet. Óvatosan csukom be az ajtót, majd gondolkodás nélkül harapok bele a rózsába, egyáltalán nem törődve azzal, hogy éppen állok, és milyen ruha van rajtam, és mennyire nőnek kéne lennem. Istenem, hát ez pizza!
- Ez szörnyen finom! - pillantok fel az utolsó falat után Barnabásra, hogy megengedjek magamnak egy széles mosolyt, majd tekintetem megakadjon az üveg boron. Mosolyom kissé alább hagy, de ugyanott ékesíti arcomat. A konyhába lépek, leteszem a kosarat, majd két borospohárral térek vissza a szobába. - Miben segíthetek? - sandítok oldalra a férfira, miközben mind a két pohárba töltök bort. Éppen elég időm van tetőtől talpig végig mérni a férfit, hogy elkönyvelhessem magamban, kitett magáért. Az öltöny kiemeli férfias alakját, a kezeletlennek tűnő borosta nagyon is kezelve van, a haja... istenemre mondom, megdobogtatja a szívemet. De ezt semmi pénzért nem mondjuk ki, nem is gondolunk rá, hiszen nem jött össze. Ami nem megy, azt ne erőltessük. Érdeklődő tekintettel nyújtom felé az egyik pohár bort, és ha elveszi türelmesen várom a választ. Ez az este nem is indulhatna érdekesebben.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=785469#post785469][b]Ophelia Carolina Brown - 2019.12.24. 10:32[/b][/url]

Érzem magamon a férfi tekintetét, hogy ne érezném, amikor velem szemben áll és néz? Szinte már zavarba hoz az egész helyzet, mert nem elég, hogy kis kosárkával áll az ajtóm előtt, de még ki is rittyentette magát, és... és nem szólal meg. Hosszú perceken keresztül nem szólal meg, én meg már tényleg nem tudom mi a francot kellene csinálnom, mert attól félek, esetleg meghibbant a férfi. Azonban ilyesmiről szól sincs - hála Merlinnek - egyszerűen kicsit összeszedte magát, és már beszélni is tud. Remek, haladunk.
- Nem, nem fog. Nagyon finom és jól néznek ki - emelem meg kicsit fejem felé a kosarat, hogy jobban szemügyre tudjam venni a rózsákat, amik nem elég, hogy finomak, de tényleg hasonlítanak a virágra. Lassan emelem a férfira pillantásomat, miközben a kosarat leteszem a pulton. - Aki végett...? Én...? - nézek rá kérdő tekintettel egy pillanatig, amikor pedig bizonyosságot nyer, hogy valóban én vagyok a pizza-rózsa ihletforrása szélesen elmosolyodom. Nos, kaptam már férfiaktól meglepetéseket, de azért ez az összeset übereli, hiszen kinek jut eszébe egy olyan nőnek, aki öl a pizzáért, pizza-rózsákat csinálni? Komolyan, ez az ötlet fantasztikus!
Legnagyobb meglepetésemre Barnabás mind a két poharat elveszi tőlem, és pár másodpercre értetlenség tükröződik az arcomon, mert arra számítok, hogy vagy ő issza meg mindkettőt, mert annyira ideges, vagy egyszerűen nincs kedve inni, így én se tegyem. De azért a kedvenc boromat hozta és azt nyitottam fel, én igazán ittam volna egy kortyot belőle na! Lényegtelen, ezen igen fontos gondolatok hamar elszállnak a fejemből, amikor a férfi végül kezeimet fogja meg, és valami jóleső bizsergés fut végig gerincem mentén, karjaim pedig libabőrösek lesznek. Aha, itt valami nem jó. Tekintetem Barnabásra emelem, türelmesen várom meg, hogy mi lesz ennek az egésznek a vége, végül szélesen elmosolyodom, és közelebb lépek a férfihoz.
- Ó - ilyen szépen sem hívtak el még sehova. Hát baszki! Pizza-rózsa, érted? - Igen, nagyon szívesen elmegyek veled a bálba Barnabás, csak még... - bocsánatkérően pillantok a férfira, majd elengedve a kezét lépek a pulthoz, kortyolok egyet boromból, végül megállok a tükör előtt, és helyreteszem a halvány rúzst, ami ehhez a ruhához tökéletesen passzol. Még egy korty, majd teljes valómban állok meg a férfi előtt.
- Így jó leszek? - hülye kérdés, ha nem, akkor is így megyek úgyhogy teljesen mindegy. És Barnabás reakciójától függetlenül karolok belé, hogy lassan kezdjem el húzni az ajtó felé, hogy végre meginduljunk, hiszen, ha így folytatjuk semmi nem lesz belőlünk.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=785473#post785473][b]Ophelia Carolina Brown - 2019.12.24. 11:07[/b][/url]

Szeretem, hogy Kori mellett kicsit gyereknek érezhetem magam. Rendben, tény, hogy a tinilányok például aligha beszélgetnek olyanokról, mint egy szerető-nyilvántartó, de attól még poén az egész. Tetszik és szeretem, hogy Kori mellett önmagam lehetek, onthatom magamból a baromságaimat, nem kell visszafognom magam és annyi pizzát ehetek előtte, amennyit még egy jól megtermett férfiember is szégyellne, de nem én. Főleg nem a nő mellett, akinek szerintem már a hócipőjén jönnek ki a pasis dolgok, mert egyszer vagy én cseszem el, vagy a férfi hagy hoppon, vagy zombiapokalipszis van, vagy bármi más történik, amiért nem jön össze. Szerintem közel a harminchoz mondhatom, hogy Corgis öregasszony leszek. Nem olyan zsémbes, mint az én házinénim, de a lényeg azon van így is, hogy egyedül leszek. Nem baj, majd lesz szép kertem a zöldségeknek meg a gyümölcsöknek. Legalább azokat élvezem.
- Kikészítesz - nevetek fel halkan, mert ahogy Kori ecseteli az ötleteit, és simán ki is nézem belőle, hogy holnap már egy szerető-nyilvántartóval fog bekopogni hozzám, automatikusan magam elé képzelem önmagam, ahogy valami madam ruhában feszítek és próbálom összerakni a heti-tervet a lányaimnak, akik elvégzik a munka nagy részét. Hát ez... gyönyörű jövőkép.
- Szeretni fogod a gyermeked - rázom meg a fejem kicsit hitetlenül. Kori felfogása néha nagyon-nagyon meg tud döbbenteni. - Nem lenne más választásod, zsigerből szereted a saját gyermeked, de nem lesz olyan, mint édesanyád. Ne aggódj - kicsit közelebb araszolva a nőhöz simítom végig a karját, és nagyon remélem, hogy befejezte ezt a témát, mert saját magát spannolja fel ezzel az egésszel.
Úgy tör ki belőlem a nevetés, hogy még én is meglepődök rajta. Hasamat fogva dőlök el oldalra, miközben nevetek, pontosan leszarom, hogy a házinéni kopogtat a seprűjével, mert csak nevetek az egészen, és nem tudom elhinni, hogy Kori ezt valóban végig elhitte és komolyan tervezte az egészet. Rázkódó vállakkal próbálom meg moderálni magam, de érzem, hogy jön a következő kör, csak kegyesek voltak hozzám, így kaptam időt levegőhöz jutni. Önfeledten nevetek, majd hirtelen felülök, totális komolyságot erőltetve az arcomra.
- Oké - dörzsölöm, majd kicsit meg is csapkodom arcomat, hogy sikerüljön megtartanom komolyságomat. - Nem, nincs egyik sem - köszörülöm meg a torkom mosolyogva, mielőtt ismét eldőlnék indokolatlanul jobbra. - Hagyom a vetélkedőt és hagyom Barnabást is, bármennyire vonzó is. Szünetet tartok, mert bármilyen hihetetlen, lehetséges, de csak egy nagyon picikét az - közben mutató-, és hüvelykujjammal szemléltetem a nagyon picikét. - Hogy Iliánnak talán igaza van, és egy időre csak el kellene engednem a férfiakat - tárom szét a karom mosolyogva. - Így fogok tenni. Vagy bejön, vagy nem, vesztenivalóm nemigen van -  kortyolok bele boromba mosolyogva, mert az eddig csak tervszülemény - innen is kösz Ilián - most már elhatározás. És azokhoz pedig tartani szoktam magam.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=785527#post785527][b]Ophelia Carolina Brown - 2019.12.24. 17:51[/b][/url]

- Kori - sóhajtok egy mélyet, hogy lehiggadjak és lehetőség szerint ne az arcába kiabálva közöljem a határozott véleményemet barátnőmnek. - Te tökéletes anya leszel. Szeretni fogod a gyermeked, és ő is szeretni fog téged - már az is eszembe jutott, hogy lehet másik nyelven kellene neki mondanom és akkor úgy megérti talán, mert ez így nagyon hosszú beszélgetés lesz. Tömi a fejét azokkal a baromságokkal, amiket éppen talán, és így, hogy rástresszel és feleslegesen idegeskedik, csak azt éri el, hogy a stressztől nem fog összejönni a dolog. Istenem, ők ketten érdemlik meg a legjobban ezen a Földön, hogy legyen gyermekük. Vagy kettő. Esetleg huszonkettő.
- Pedig mindenképpen megpróbálom és vagy így, vagy úgy, de el fog dőlni mi lesz - nevetek fel halkan. Sokáig tartott mire beismertem magamnak, hogy esetleg, nagyon halovány esélyt látok arra, hogy a férfinak igaza volt a stégen. Nem akartam bevallani, főleg azok után, hogy kioktatott szexből, ami rettenetesen vicces volt, mert a tenyérbemászó mosolyával együtt jön fel mindig arca a lelki szemeim elé, és még látatlanban is letörölném a vigyort a képéről. Csak úgy, mert vicces és mert mindig azt hiszi, hogy ő az élet értelme mindenkinek, miatta forog a föld és miegymás. Idegesítő.
Felkapom fejemet, ahogy Kori felkiált és pár másodpercig, csak meredten nézem a nőt oldalra biccentett fejjel, mert egyre közelebb jön, bennem meg megáll az ütő, ahogy közeledik felém. Mi a franc történt pontosan? Hitetlen tekintettel nézek rá, először fel sem fogom a kérdéseket, csak bámulok a nőre, aki szerintem meghibbant. Kori elhelyezkedik, természetesen ugyanúgy a személyes teremben, szóval mélyet sóhajtok. Ezek szerint nem úszom meg. De mit is mesélhetnék, amikor semmi nem történt?
- Nem, ő nem egy nő - rázom meg a fejemet elsősorban, azért ezt fontosnak tartom tisztázni. - Ilián a neve, középkorú férfi, mint kiderült véla ráadásul, amit szépen tapasztalhattam is, de nem történt semmi, nyugi! - emelem fel kezemet gyorsan, mielőtt Kori kombinálni kezdene. Az nagyon megy neki. - Összefutottunk párszor, valahogy véletlen mindig ott van, ahol én, már beteges a dolog, de engedjük el - még egy mély sóhajt eresztek meg. - Mindegy, szóval ő javasolta, hogy próbáljam meg a szünetet, és sokáig tartott ugyan, de beláttam, hogy igaza van - vonom meg vállaimat, majd borom maradékát lehúzva ejtem vissza pillantásom barátnőmre. - Ennyi lenne a hatalmas történetünk Iliánnal, aki csak Ilián. Semmit nem tudok róla igazából - mosolyodom el halványan, mert jelenleg tökéletesen megelégszem azzal, hogy ennyit tudok a férfiről. Mondjuk nem tartom valószínűnek, hogy ez változni fog, de nem fontos.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=786867#post786867][b]Ophelia Carolina Brown - 2019.12.30. 14:20[/b][/url]

Felnevetek, ahogy Kori prezentálja a boxolást. Nem csak azon, tény, mert, ahogy elmondja a mondandóját, az is valami zseniális. Nem tudom, hogy jutottunk el a szünettől a feministáig, de üsse kő, legyek az. A szünetre akkor is szükségem van, még akkor is, ha olyan személytől kaptam meg a kezdőlökést, akitől egyáltalán nem számítottam rá. Ilián, aki csak azzal, hogy sétál, idegbe tesz, erre mi történik? Segít nekem a hatalmas tanácsaival, amikhez kellett pár nap, míg felfogtam őket, de megtörtént, sőt! Még igazat is kell neki adnom. Hova fajul ez a világ? Valaki mondja meg, mert én már tényleg nem tudok semmit.
- Ja, tudom – tárom szét a karjaimat kicsit értetlen. – De tényleg az. Egy középkorú véla. Fogalmam sincs hogyan lehetséges ez – komolyan nem. Eszembe jutott párszor az első és – akkor még azt reméltem -, hogy az utolsó találkozásunk után is, de sehogy nem jutottam dűlőre vele. Véla, akire tudod mondani, hogy középkorú, mert valóban az, és nem elmaszkírozva van, nem illúziót ültettek a fejedbe róla, hanem az. Simán az, aki valamiért viccesnek tartotta, hogy használja rajtam a mágiát, végül másodszor már ne. Ezek szerint nem mindenkin használja, sőt lehet nem is használja, csak felmérgesítettem volna? Benne van a pakliban, nem úgy tűnik, mint aki képes elfogadni azt, hogy egy nő nem bomlik rögtön a karjaiba, mert kapott egy mosolyt tőle, és ránéz az igéző kék szemekkel. Lehet ezért kaptam a megtiszteltetést. Nos, ha lehet ilyet kérni, akkor legközelebb inkább ne tiszteljen meg.
- Ugyan már – legyintek egyet barátnőm felé. – Lehet, hogy tenyérbemászó, de nem hiszem, hogy arra vetemedne valaha is. Nem engedné a büszkesége – sok olyan történet van, ami azt mondja, hogy a vélák simán visszaélnek a mágiájukkal és úgy tesznek magukévá nőket. Hogy elhiszem-e? Teljesen, főleg, mióta az iskolában is van egy vértisztított, aki bár diák, de nem lehet nem észrevenni a szépségét. De Iliánból egyszerűen nem bírom kinézni, hogy valóban így szerez meg nőket, mert ahhoz túl büszkének tűnik. Nem menne az imidzséhez, ami azt sugallja, hogy neki nem kell vélamágia ahhoz, hogy bárkit megszerezzen. Hogyne. Majd máskor.
- Nem mondott, Kori – sóhajtok egy mélyet, halvány mosollyal ajkaimon. Nos, nem vagy ezzel együtt barátnőm, mert nekem sincs a top3-ban a kedvenc embereim listámon. Még ha lenne is ilyen. – Nagyon nehezen fogadom el, mert… mert csak, de akkor sem mondott azt. Ez a szünet pontosan arra lesz jó, hogy magammal foglalkozzak, és mindenki más bekapja – nevetek fel hangosan, majd amikor megérzem a kopogást és a rezgést a fenekem alatt, kicsit lejjebb veszem a hangerőt, mert még csak az kéne, hogy a házinéni csatlakozzon a beszélgetéshez a hülye seprűjével.
- Kell az a ház – motyogom orrom alatt, majd kiiszom poharamból a maradékot, végül magam mellé rakom azt. Jobb lábamat felhúzom, arcomat térdemre támasztom, így nézem végig a bor töltés folyamatát. Somolygok az orrom alatt, de nem mondok semmit. Nem hiszem, hogy a bor ivás bármennyire is befolyásolná a gyermek megfoganását, de ez Kori döntése, amit tiszteletben tartok.
- Idáig is el kell jutni – nevetek fel halkan, ne kockáztassuk meg a seprűt ismét. – Jók leszünk. Te házas vagy, nekem meg ott vannak a sárkányaim – mosolyodom el szélesen, mert ismét úgy érzem magam, mint amikor huszonévesen először léptem be a rezervátumba. Csak a sárkányok. Ahogy most megint. Mert hova máshova menekülne egy facér nő, ha nem a sárkányokhoz? Ja, lehet ők normálisabbak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=787189#post787189][b]Ophelia Carolina Brown - 2020.01.01. 20:05[/b][/url]

Szemöldökömet ráncolva hallgatom, ahogy megint kimondja megint, hogy középkorú véla. Igen, az, és rettenetesen fura ezt így kimondani, fogalmam sincs a hogyanról vagy a miértről, egyszerűen ez van. Nem tudom hova rakni én sem, de ahogy Kori szájából elhangzik ez a két szó, nem tudom hányadszorra, csak még hihetetlenebb az egész.
- Mi? – kérdezek vissza a szóra, hiába értek vele egyet, majd választ nem is kapok, de ajkaimat ismét elhagyja a visszakérdezés, amikor arra kér, hogy mutassam be neki. Hát, de csajom! Én sem ismerem a férfit, csak felbukkan néha a semmiből, hogy vagy megkeserítse az életemet, vagy éppen olyan tanácsokat osztogasson, amik segítenek abban, hogy könnyebbé tegyem a saját életemet. A jó isten sem tud ezen a férfin kiigazodni, nemhogy még bemutassak neki bárkit is. Meg amúgy is… hogyan? Amikor az én napjaimban is csak felbukkan, majd eltűnik ismét, mint valami lappangó betegség, ami néha tünetet produkál, aztán ismét eltűnik, és előjön megint. Elhiszem, hogy nehéz lehet elhinni, de akkor sem tudom megtenni a kérést, hiába szakadnék belé.
- Nem hiszem, hogy betudlak neki – köszörülöm meg torkomat kicsit, ahogy az ajtó felé pillantok, majd tekintetem visszatér Korira. - Ő általában csak felbukkan a legváratlanabba pillanatokban, én meg állok, hogy mi van? Legalábbis eddig ez volt a módi - amúgy sem tenném szívesen, bár megértem, hogy felkelti az ember kíváncsiságát egy középkorú véla látványa, de jelen esetben, ha akarnám sem tudnám neki bemutatni. Ilyen ez, csak örülök neki, hogy egy ideje nem készítette ki az idegrendszeremet a férfi, meglepően kellemesen el vagyok mostanában magamban, és ebbe nem fér bele az, hogy egyetlen pillantásától a plafonra kerüljek. Pedig ő képes rá. Óóó, de még mennyire, hogy képes, és talán csak erre igazán. Komolyan néha azon gondolkodom, hogy a férfi arra lett teremtve, hogy keresztezze a nyugodt napjaimat, csak eddig valami oknál fogva sikeresen elkerültük egymást, de most, hogy egyetlen egyszer összesodort minket valami már soha többet nem ereszt. Mint valami elcsépelt regény. Borzalmas.
- Azt nem mondanám továbbra sem, hogy ismerem – rázom meg a fejemet alsó ajkamat rágcsálva. – Ez amolyan megérzés – hunyom be szemeimet egy pillanatra, és pontosan egy pillanatig is tart a komolyságom, ahogy kitör belőlem a nevetés Kori szavain.
- Rajtam nem tudom milyen van, mindjárt megkérdezem tőle – kacagok tovább önfeledten, majd ahogy nevetésem kicsit alábbhagy, bólintok barátnőm felé. Végül is, igen, elértük az álmainkat. Kori Jacket, én pedig a sárkányokat, akiket kislány koromtól kezdve el akartam érni. Sikerült. Kinek így, kinek úgy.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=788247#post788247][b]Ophelia Carolina Brown - 2020.01.08. 11:49[/b][/url]

- Mi a franc? – nézek először teljesen hitetlenül barátnőmre, amíg engedek a belső kényszernek és kitör belőlem a nevetés. Rendben, ez az egész teljesen meg van előttem vizuálisan, és abban is szinte biztos vagyok, hogy Ilián rögtön meg is jelenne, mert valamiért ezekhez érzéke van. Ott van és akkor, amikor nem kell. Lehet levédetem különleges képességnek és neki adom a címet, még kitűzőt is csinálok neki, esetleg baseball sapkát. Vagy igazából mindent, amit csak el lehet adni, meggazdagszom és elmegyek a Kanári-szigetekre lakni, mert ott csak nem talál már meg. Amilyen mázlista vagyok, tuti ott nyaralna már az első nyaramon a férfi, esélyt sem adva annak, hogy elkerüljem. Mondom, hogy érzéke van rá!
- Ez az a mondat – iszom ki egyszerre a bort a pohárból. – Amit meg sem hallottam. Tudom, hogy imádod a ”különleges” embereket, de ő nem az – ujjaimmal is szemléltetem a macskakörmöket a levegőben beszéd közben. Lehet különleges Ilián, csak nem nekem, és ha Kori ennyire látni szeretné, akkor nem tudom. Tényleg kirakom a pizzázó elé mondjuk egy bikiniben és énekelhet egyedül, én pedig messzebbről támogatom morálisan, kisírva a szemeimet a röhögéstől és végig kamerázva. Ha ez megtörténik, akkor mindenképpen meg kell örökíteni az utókornak, kár lenne, ha kárba veszne. Csak előre gondolkodom, oké?
- Mindent kinézek belőle – vonom meg vállaimat, miközben tekintettemmel végig követem, ahogy Kori befekszik az ágyba. Célzásértékű, mert az én barátnőm ennyire diszkrét is tud lenni, így a poharat felveszem a padlóról, feltápászkodom, leteszem az asztalra, majd bevágódom Kori mellé, miután ledobtam magamról köntösömet. A saját ágyamba mellé. Nem úgy mellé, jó? Akkor rendben. – Én is örülök Korinna Everleigh – mosolyodom el szélesen, miközben helyezkedem még kicsit, majd magamra rántom a takarót, és Kori felé fordulok. – Ha fizetnél sem tudnál lekoppintani, úgyhogy kénytelen vagy elviselni a baromságaimat még vagy, hát, körülbelül száz évig. Az úgy belefér még, nem?  - kuncogok fel halkan, ahogy arcom alá teszem tenyeremet. - Te is hiányoztál nekem kismadár.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=383&post=789336#post789336][b]Ophelia Carolina Brown - 2020.01.15. 17:48[/b][/url]

Hogyne, irigy vagyok. Megforgatom szemeimet, más reakciót nem kap a barátnőm. Bármennyire is nem tartom valószínűnek, hogy drasztikusan kihasználná vélaságát a férfi, szerintem egy házasságtörés még beleférne, akár csak egy csókkal is, mert Kori azt sem élné túl, ha kiderülne. Az mindegy, hogy vélamágia használata miatt történt az a csók, akkor is felemésztené a bűntudat, és példának okáért, nálam sem különösebben érdekelte Iliánt, hogy esetleg párkapcsolatban vagyok. Nem voltam, de akkor is. Mindegy.
- Mert az jutott eszembe – tárom szét karjaimat, már amennyire a fekvő helyzetem ezt engedni. – Ah, köszi. Szeretem a toleranciádat és a kedvességedet – nevetek fel halkan, mert így hogy vízszintesbe kerültem rendesen rám tör a fáradtság. Nem tudom mennyi lehet az idő, de minimum úgy érzem magam, mint aki nem aludt két napja, és ezt a két napot végig bulizta, most is hajnali hatra esik haza. Tényleg kiöregedtünk ebből már. Nem mintha hiányoznának az ereszd el a hajam bulik, főleg mióta Kori mellett ott van Jack, mert így én is mérsékelve vagyok. Eddig sem szerettem az olyasfajta bulikat, de így legalább okom is van arra, hogy undorodjak tőlük, mert… ne viccelj! Házas nőként bulizni? Kori, nem szabad, ejnye. Hah, körbe értünk.
- Öreg vagyok, hagyjál – húzom még feljebb fejemen a takarót, majd behunyom szemeimet. – Inkább aludjunk, mert szerintem ez a pár pohárka bor is beütött – kuncogok fel halkan, mint aki tényleg be van csiccsentve, de esküszöm fehér villanásokat látok, most hogy lehunytam a szemeim, és ez nem jó. Bár holnap meglepő módon nincs semmi dolgom, de akkor sem szívesen tölteném másnaposan a szabadnapomat.
- Jó éjt kismadár – nyúlok át hozzá, hogy megcirógathassam arcát, majd szinte pillanatok alatt zuhanok mély, álomtalan álomba. Ennél többre valószínűleg nincs szüksége a testemnek és a lelkemnek se. Alvás, mondjuk még három napig. Ja, nem. Ha-ha-ha, majd a következő életemben már rögtön nyugdíjasnak születek, és akkor talán.