A minisztérium a 2010-es évek legelején úgy határozott, hogy kirendeltségeket hoz létre minden nagyobb mágusfalu vagy kisebb mágusváros területén, hogy az apróbb ügyekkel a polgároknak ne kelljen a fővárosi központba utazni. Ezzel a lépéssel a hopp-hálózat leterheltsége harmadára csökkent, a várakozási idő pedig a negyedére. A bogolyfalvi kirendeltség nem külön épületben helyezkedik el, a polgármesteri hivatal impozáns épületében található, ahol egy külön szárnyat biztosítottak az aurori munka zavartalan végzésére. Az épületbe költözött aurori részleg kinézete nem tér el a hivatal megjelenésétől, ugyanis ezt a részt még azelőtt újították fel, hogy szóba kerültek volna a kirendeltségek. Később pedig az újítások során egyszerre a hivatallal újult meg ez a terület is. A kirendeltség saját vezetővel rendelkezik, nem a polgármester hatásköre, de állandó tájékoztatási kötelezettségük van a település vezetője felé. Indokolt esetben parancsot adhat ki, egyeztetés után a munkaköröket ideiglenesen átszervezheti. Az ügyek gördülékenyen haladnak, erről az adminisztrációs osztály gondoskodik, akik állandó hopp-hálózati kapcsolatban vannak a központtal, alap esetben háromóránként, szükségállapotban gyakrabban járnak át a Budanekeresdi intézménybe. A kétszintes épületet jól kihasználják, alsó része az ügyfélkörrel rendelkező osztályok számára lett kialakítva. Belépés után egy félkör alakú várakozótérben hivatali alkalmazottak segítik az eligazodást. Az alsó szinten minden ügyosztály három irodából áll: a legnagyobb az ügyintézésre szolgáló tér; a két kisebb közül az egyik a háttérmunkát végző alkalmazottak irodája, a másik pedig az ügyosztály vezetőjéé. Ezzel szemben az emeleten az ügyosztályok nem válnak el élesen, mivel munkájuk egy-egy ponton összecseng. A nagy közös térben történik az eligazítás, illetve a folyamatban lévő ügyek felvázolása, míg az ezen a szinten dolgozó személyeknek külön irodájuk van, belépni pedig csak pálcájuk azonosítása után tudnak. Fogda

Az egyre elszaporodó kihágások, utcai balhék, visszaélések és lopások végett a város vezetése karöltve az aurorokkal úgy döntött, hogy a város lakóinak védelmében a kihelyezett aurorparancsnokságon kialakítanak egy fogdát, ahová ideiglenesen elzárhatják a randalírozókat, míg azok ügyeit tisztázzák.
A helyiség a Bogolyfalvi Hivatal és Művelődésházban kapott helyet, közvetlenül az auror kirendeltség irodái mögött elhelyezkedő raktár helyiségben. Ezt a helyiséget alakították át úgy, hogy az alkalmas legyen a fogvatartottak ideiglenes megőrzésére. A raktárhelyiséget három kisebb és egy nagyobb részre osztották fel, vasrácsok helyett üvegfalhoz hasonló, átlátszó mágikus fal zárja el egymástól a fogvatartottakat, melyet ha megérintenek, az nagy erővel taszítja hátrébb a rabot, ezzel lehetetlenné téve a szökési kísérletet.
A helyiségekben egy-egy ágy, illetve egy-egy pad kapott helyet, sem asztal, sem mosdó, sem egyéb berendezési tárgy nem kapcsolódik ezekhez a fogdákhoz. A fogda előtt található egy recepcióhoz hasonlító kis rész, ahol egy auror elveszi a fogvatartottak személyes tárgyait, beleértve pálcáikat, s ezek a háta mögött elhelyezkedő fali fakkokban kapnak helyet, míg a kirendeltség vezetője nem dönt úgy, hogy az illető elhagyhatja a fogdát.
A fogda 24 órás megfigyelés alatt áll, melyről mindig egy beosztott auror gondoskodik, 8 órás váltásban a társaival. A fogda ajtaját kizárólag egy erre a célra megbűvölt pálca nyithatja ki, így egy átlagos varázspálcával nem lehetséges a bejutás. Csak azok az aurorok léphetnek be, akiknek van ilyen, külön erre a célra mágiázott pálcája.
Závodi Soma munkája Az ügyosztályok szintek szerint: Alsó szint:
- Személyes okmányok ügyosztálya
- Járműengedélyeztetési ügyosztály
- Mágikus lényekkel kapcsolatos bejelentések, ügyek osztálya
- Adminisztrációs ügyosztály
Felső szint:
- Minisztériumi nyomozóiroda és bűnmegelőzési osztály
- Boszorkány - és Varázsló Megfigyelő osztály
- Kirendeltségvezető és titkársága
Emily Dorothea Fisher munkája
|
|
|
Vajda Eszter KARANTÉN
 bossy offline RPG hsz: 181 Összes hsz: 903
|
Írta: 2024. január 19. 20:28
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3820&post=872334#post872334][b]Vajda Eszter - 2024.01.19. 20:28[/b][/url] Lafayette David Saint-VenantElnyomom a parázsló csikket a hivatal amúgy is mocskos falán, mjd egy kényelmes pálcaintéssel eltűntetem, a vele járó piszokkal és bűzzel együtt. A felgyűlt késésembe belefért még egy gyors cigiszünet, az, hogy dohány szagúan jelenjek meg, nem fér bele. Nem mintha egyébként szándékosan csináltam volna. Ugyan bevett technika megváratni a kihallgatott felet, elvégre ha bűnös, növeli a feszültséget, a szorongást, és kevesebb erőfeszítéssel többet lehet kiszipolyozni belőle - őszintén szólva kicsit sajnálom őt. Én is jártam ide iskolába, tudom, mennyi ízléstelen piócát találni, én is voltam húsz éves, szent meggyőződésem, hogy ebben a korban inkább vagy a körülmének áldozata. Mindezek ellenére viszont ne felejtsük el, kinek a fiáról van szó. Soha, soha nem szabad alámúlni a veled szemben ülőt, ez az első számú aranyszabály. - Igazán sajnálom a kellemetlenséget, amit a találkozó okoz önnek - zárom be magam mögött az ajtót, majd foglalok helyet vele szemben. Kész megkönnyebbülés az asztalra helyezni édesapja vaskos mappáját. - Vajda Eszter, szövetségi nyomozó - apró bólintás kíséri bemutatkozásom, miközben fellapozok pár oldalt. Persze nem mindegyiken szerepel az édesapjához kötődő információ, de könnyebben ered meg a nyelvük, ha úgy hiszik, már tudunk mindent. We will get there. - Biztosítom arról, hogy minden ami itt elhangzik, szövetségi titok - elvégre folyamatban lévő nyomozásról beszélünk - senki nem fog tudni arról, amit elmondasz - ujjaim öszefűzve halványan előre dőlök, éppen annyira, hogy ne másszak bele az aurájába, de ő érezze a sajátom. - Ugyanakkor szeretném, ha tudná, hogy nem mint tettes jelenik most meg itt. Amennyiben ártatlan, nincs mitől félnie - finom, bátorító mosolyra görbülnek ajkaim. Na, nem vagyok én rossz zsaru, aki megfélemlítésre alapoz. - Kezdjük az elején. Milyen a kapcsolata az édesapjával?
|
but sometimes girls just want to have fun, the poetry inside of me is warm like a gun
|
|
|
Vajda Eszter KARANTÉN
 bossy offline RPG hsz: 181 Összes hsz: 903
|
Írta: 2024. január 21. 17:49
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3820&post=872523#post872523][b]Vajda Eszter - 2024.01.21. 17:49[/b][/url] Lafayette David Saint-VenantVannak egyébként nálam rosszabb varázslókk is, akiknek szent meggyőződése, hogy az előítéletük rá kell bizonyítsák mindenki másra. Ebből most nem azt akarom kihozni, hogy én valami szent lennék, és nem birtokolnám a fent említett előítéleteket. Csak azt szeretném mondani, hogy az én dolgom itt és most az, hogy legjobb tudásom szerint kiderítsem az igazságott. Majd nálam okosabb emberek eldöntik, kinek milyen következményekkel jár ez az úgy nevezett igazság. - Tudom - nézzenek oda! valakiek egész csípős nyelve van. Előhúzok a mappából egy papírt, a megbűvölt toll halk sercegéssel igyekszik minden elhangzó szót feljegyezni rá. - Ez részben az utazásainak is köszönhető, feltételezem - nincs benne semmi relytett üzenet, egyszerű megállapítás, mintha csak azt mondanám, hogy kint elég hideg van. - Mit modott, miért kell külföldön tartózkodnia? - persze sokkal egyszerűbben megoldhatnám ezt az egészet, és kevesebb tapasztalattal talán már meg is próbáltam volna a kihasználni a kezemben fekvő képességet, de... A legilimencia nagyon is érzékeny terep, az ember elméje hajszál érzékeny, és ő amilyen feszült, biztosan azonnal észrevenné. Ez nem azért van, mert én rossz legilimentor lennék - de ahogy az előbb is említettem: soha ne becsülj alá senkit. Persze azt sem várhatom el tőle, hogy csettintésre ellazul és egy tea mellett kipletykálja nekem az apja viselt dolgait. Erre is lenne, ugyan kevésbé etikus, megoldás. De ott még nem tartunk. - És ki volt az, aki ilyenkor vigyázott gyermekként magára?
|
but sometimes girls just want to have fun, the poetry inside of me is warm like a gun
|
|
|
Vajda Eszter KARANTÉN
 bossy offline RPG hsz: 181 Összes hsz: 903
|
Írta: 2024. január 27. 09:00
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=3820&post=872838#post872838][b]Vajda Eszter - 2024.01.27. 09:00[/b][/url] Lafayette David Saint-VenantTúlzás lenne azt mondani, hogy ismerem az életörténetét - azt ismerem, ami a papirokon szerepel róla. Történetesen, és nem túl meglepő módón, minden amit elmond, egyezik azzal, amit megtalálni róla. Ezek elég alap információk, nem enged magán fogást, elég rendesen felkészítették. Vagy épp tényleg nem tud semmit, és csak egymás idejét pazaroljuk. - Gyerekként soha nem merült fel benned, hogy szeretnél vele utazni? - megint egy egyszerű kérdés, nem hallottam még olyan gyerekről, aki ne vágyott volna a külföldi rokon társaságára, az élményekre, az ismerelenbe. Vagy ha mégis, akkor annak általában nyomós oka volt, a család mélyen bele tudja ültetni az ifjú elmébe, ki a "rossz" a családban. Persze arra a témára is kitérhetnénk hogy a szóban forgó gyámja, az édesapja testvére szintén auror. De nem most. Közben, ahogy oldódik a feszültsége, lehelet finoman próbálom kitapogatni az elméje határait. Persze, hogy ebbe nem egyezett bele - mégis ki tenné? -, pont ezért kell óvatosnak lennem vele, hogy ne is bukjak le. - Hogy viseled a hirtelen jött hírnevet? - biztos vagyok benne, hogy az iskola falai között megy a megbélyegzés, na de azon kívül? Senkiek nem kell sok ész, hogy összerakja a két családnevet - az embereket ismerve pedig, ez nekik abszolút elég ahhoz, hogy valakit gyűlöljenek.
|
but sometimes girls just want to have fun, the poetry inside of me is warm like a gun
|
|
|